Testvéri kapocs - 21. rész

Kedves olvasóink! Íme itt egy újabb rész. És mostanában ritkábban jött új rész, de megteszünk minden tő. MIndkettőnk életében új dolgok jelentek meg, de folyamatosan alkotunk, szóval ne hagyjatok el minket.

A szeretetből ami a szívünkben lakozik annyi van, amennyit akarunk belőle és annak adjuk akinek akarjuk. Annyifelé osztjuk ahányfelé csak akarjuk. A szívűnk eldönti kinek akar adni belőle, de arra mindig figyel, hogy mindenkinek egyformán jusson. Mindegy, hogy kicsi vagy nagy, idősebb vagy fiatalabb, közel van vagy nagyon távol. Akit a szívünk méltónak talál, az bejut oda. És hívhatjuk őket rokonnak, barátnak, TESTVÉRNEK, a lényeg annyi, őket sosem feledjük.
Szeretlek kishúgom és mindig együtt maradunk <3

Raina:

Lemegyünk a lépcsőn és az asztalhoz ülök. Luke az egyik oldalamon, Chris pedig a másikon. Kate egy bögre forró teát rak elém. Furcsa szaga van. Azt hiszem… Oké nem hiszem, hanem tudom. A wc felé szaladok és bevágom magam mögött az ajtót. Nem akarom, hogy bárki is bejöjjön. Nem szeretem, ha gyengének látnak. Még azt is kihányom, amit csak megakartam enni. Minden kijött. Mikor végzek, felállok és megtörlöm a szám. Odahajolok a csaphoz és iszom egy kis vizet. Erőt veszek magamon és visszamegyek a konyhába. Leülök az asztalhoz és az arcomat a kezembe temetem.
- Jól vagy? – kérdezi Chris.
- Meddig fog ez tartani? – kérdezem és érzem Luke kezét a hátamon.
- Még egy ideig – ez már Kate hangja és most erősen lelombozott.
- Nem érzem valami jól magam. Amúgy holnap kell mennem az orvoshoz, az első ultrahangra.
- Megyek veled! – Luke és Chris századmásodpercre pontosan egyszerre mondták ki. Összenéznek, majd haragos lesz a tekintetük. Ajajj.
- Én megyek Raina-val, a testvére vagyok, nekem kell mennem.
- Az lehet, hogy a testvére vagy, de én vagyok a gyerek apja – jaj csak ezt ne. Mindjárt rám mordulnak, hogy kit válasszak. Nem tudok választani.
- Szóval Raina? Ki menjen? – tessék erről beszéltem. Egy hang sem jön ki a torkomon. Mind a ketten rám bámulnak és várják a döntésemet. Mi ez a hirtelen rajongás irántam? Csak terhes vagyok… ennyi. Nem tudok választani, de mindketten nem jöhetnek. Csak egyvalakit engednek be velem. Senkit sem akarom megbántani. Felállok és rájuk nézek.
- Felmegyek lefeküdni – csak egyszerűen kijelentem és elindulok felfelé a lépcsőn.  Hallom, hogy még mindig civakodnak. Ezt nem hiszem el. Becsukom a szobaajtót és eldőlök az ágyon. Elbóbiskolok és nagyjából egy óra múlva az ajtó nyílására ébredek. Vajon melyikük jött meggyőzni, hogy vigyem magammal? Nem akarok dönteni. Egyedül megyek. Viszont félek is. Nem mehetek egyedül. Az ágy besüpped mellettem és érdekes idegen, mégis ismerős kéz érint. Kate az.
- Hogy vagy? – kérdezi suttogva.
- Még mindig veszekednek?
- Már csak oda-oda szólogatnak egymásnak. Csillapodnak a kedélyek.  Úgy tudják, hogy mosdóba mentem. Titokban vagyok itt – érzem, hogy elmosolyodik. Megfordulok és megölelem. Zseniális ötletem támad.
- Gyere el velem az ultrahangra, kérlek – Kate meglepődik, de rábólint.
- Szívesen elmegyek veled – elmosolyodom. A nap többi része csendben telt. Szerencsére. Délután Chris és Logan elmentek, de előtte mondtam Chrisnek, hogy holnap tizenegyre kell mennem az ultrahangra és örülnék, ha velem jönne. Luke is elment, mert összepakolja a holmiját a szállodában és a ma este még ki van fizetve, szóval azt még ott tölti. Persze mielőtt elment, neki is mondtam, hogy tizenegyre kell mennem és, hogy nagyon örülnék, ha eljönne velem. Így majd megtanulják, hogy ne hozzanak kellemetlen helyzetbe. A valóság az, hogy délelőtt kilencre kell mennem és Kate fog elvinni. Őt beavattam a kis tervemben és egyetértett abban, hogy nem árt nekik a lecke.
Az ágyban fekszem , de még nem alszom. Gondolkodom. Remélem ez nem marad így. Remélem nem fognak sokáig ezen civakodni. És ami fontosabb, remélem nem fognak nagyon megsértődni a kis leckémen. Amikor a tervem eszembe jut, mosollyal az arcomon alszom el.
Reggel korán kelek, hogy eltudjak készülődni. Sajnos nem magamtól kelek, hanem a gyomrom émelygése kelt fel. Kate már vár rám és lassan el is indulunk a kórház felé. Az autóban ülve eszembe jut Chris és Luke. Most a lakás közepén állnak, kabátban és értetlenül néznek egymásra. Kíváncsi vagyok, hogy ki veszi fel először a telefont, hogy bocsánatot kérjen. Vajon a terhességtől vagyok ennyire szeszélyes, vagy ez mindig bennem volt?

Chris:

Ez nagyszerű. Itt állok a nappali közepén, és Luke is itt áll velem szemben. Martha szerint, Raina már elment az orvoshoz és Kate ment vele. Nem én.
- Ez a te hibád – szegezem neki a mutató ujjamat és érzem, hogy a szemeim szikrákat szórnak.
- Az én hibám? Az isten szerelméért térj már észhez! Én vagyok annak a gyereknek az apja, azt hiszem, engem illet az a bensőséges pillanat, amit most a nővéretek élhet át! – kiabál velem és ez nem tetszik.
- Nekem kéne ott lennem! Raina ott volt velem és nekem is ott kéne lennem vele! – én is kiabálok és még azt is elfelejtem, hogy Amanda az emeleten aludni próbálna.
- Gondolj már bele abba mikor te voltál terhes! Azért volt veled Raina, mert addigra te azt hittem hogy Logan halott! Neked nem volt ott a gyereked apja, pedig tudom, hogy minden vágyad az volt! Raina-val ott lehetne a gyereke apja, de te ezt megakadályoztad! – fáj, amit kiabál, de igaza van. Részben.
- Azért te is ludas vagy a dologban! – vágok vissza. Ő is elhallgat akárcsak én. Most csend van közöttünk. Biztosan nem fogok én bocsánatot kérni. Ez az ő dolga. Vagy az enyém? Akkor is várok. Ez elvi kérdés.
- Ne haragudj Chris – szólal meg. Éljen, nem nekem kell bocsánatot kérnem – nem volt szép tőlem, hogy úgy letámadtalak.
- Bocsánatkérés elfogadva. Tudod mit, hagyom, hogy te járj vele orvoshoz, de minden egyes alkalommal képet akarok az unokaöcsémről vagy unokahúgomról – nyújtom a jobb kezem és ő mosolyogva kezet ráz velem. Azt hiszem telefonálok is egyet. Előkotorom a zsebemből a mobilomat és máris Raina-t tárcsáztam. Nem veszi fel, az üzenetrögzítője kapcsol be, valószínűleg épp bent van az orvosnál.
„Szia, Chris vagyok. Én csak azért hívlak, hogy bocsánatot kérjek. Már megbeszéltük Luke-kal is. Ne haragudj. Azt hiszem ez most jó lecke volt mind a kettőnk számára. Itthon beszélünk. Szeretlek Raina, puszi”
Letettem a telefont és abban a percben Luke vette fel. Biztosan ő is Raina-t hívja, de neki sem veszi fel. Nem hallgatom ki, mit mond, de tudom, hogy ő is üzenetet hagy neki.

Testvéri kapocs - 20. rész

Raina:

- Itthon vagyunk – mondom Luke-nak, mikor kiszállunk a kocsiból. Kate-ék később jönnek haza. Ennek örülök. Felmegyünk és bemegyünk a lakásba. Lerakom a táskám és a konyhába megyünk, majd töltök egy italt neki. Magamnak csak egy pohár narancslevet töltök. Leülök, Luke pedig elém áll. A lábaim közé áll és lehajol, hogy megcsókoljon.
- Annyira hiányoztál. Szörnyű volt, mikor azt hittem hogy…
- Css semmi baj, már itt vagyok. Gyere ide – közelebb húz magához és megcsókol, hogy elcsitítson.
Az ölébe kap és felvisz a szobába. Lefektet az ágyra és mellém bújik. Nem tesz semmit. Miért nem ér hozzám? Te jó ég, az erőszak miatt van?
- Miért nem érsz hozzám? – kérdezem és sajnálkozó tekintettel néz rám.
- Nem tudom, hogy akarod-e.
- Oh Luke. Csak a te érintésed törölheti el azoknak a mocskoknak az érintését. Kérlek, legyünk együtt. Könyörgöm – már folynak a könnyeim. Luke nagyot nyel, de még mindig nem ér hozzám.
- Kérlek, könyörgöm – magamhoz húzom, a számat a szájára tapasztom, de nem csókol vissza. Ismét sírni kezdek. Túl sok ez az egész. Hogy vegyem rá, hogy velem legyen?
- A francba Luke csókolj meg. Szükségem van rád. Kellesz. Kérlek érints meg – most már komolyan könyörgöm neki. Nem értem, hogy mi is történik.
- Raina. Nem akarom, hogy baj legyen. Nem akarlak bántani.
- Mi? Miről beszélsz? Nem lesz semmi baj. Tudom, hogy kellek neked. A te testednek is annyira szüksége van a testemre, mint fordítva. Kérlek. Csókolj meg – végre elkezd közeledni. Megcsókol. Az elmúlt másfél hónap minden félelme és aggodalma benne van ebben a csókban. A ruhám gyorsan lekerülnek és már szeretjük is egymást. Egymás karjaiban ér utol az álom…

Chris:

A nap simogató sugaraira ébredek. Logan karjait érzem magam körül. Megfordulok a karjaiba és meg is pillantom az órát.
- Te jó ég! – lepődök meg kicsit hangosabban, mint kéne és ő is felnéz.
- Baj van? – kérdezi meg ijedten. Elmosolyodok, a rendőr ösztön. Raina-nál is működik és Kate-nél is.
- Azon kívül, hogy délután 1 óra van? – nevetem el magam, és meg is lepődök. Hosszú ideje nem tudtam önfeledten nevetni.
- Ne aggódj érte Luke, vagy, hogy hívják, vigyáz rá. Van egy sanda gyanúm, hogy hasonlóan töltötték az éjszakát, mint mi – a nyakamba motyog és közbe szenvedélyesen csókolja. Már érzem a vágy ködét leereszkedni, aminek nagyon szívesen engednék, de még jó pár dolgot kell megbeszélnünk.
- Logan – suttogok elakadó lélegzettel – ne most.
- Mi a baj? – meglepődik.
- Most mi lesz? – nem vagyok egyértelmű, mégis tudja mire gondolok.
- MA telefonálok és miénk a ház. Be kell költöznünk és csak utána tudjuk elindítani a papírokat ahhoz, hogy Clarissa velünk lehessen – végigsimít az arcomon és egy pillanatra becsukott szemmel élvezem a kényeztetést.
- MI lenne, ha felöltöznénk és meglátogatnánk a húgod? – teszi fel a kérdést. Válasz helyett csak egy gyors csókot adok neki, aztán máris a fürdőbe indulok. Gyorsan letusolunk mind a ketten, aztán máris úton vagyunk. Bárcsak már minden rendeződne. Olyan jó lenne, végre nyugodtan élni, úgy, hogy a lányom velem van és úgy, hogy tudom, Raina is boldog és nyugodt élete van. Mikor oda érünk, beengedem magunkat az ajtón. Szinte mindenki lent van a nappaliban csak Raina és Luke nincs.
- Na, mit mondtam? – suttog Logan a fülembe. Óvatosan oldalba vágom, és beljebb sétálunk.
- Sziasztok – köszönünk hangosan és én máris felkapom a kicsi Mandy-t – Raina?
- Azt hiszem hosszú éjszakájuk lehetett – somolygott a sógorom és ő is hasonló jutalmat kapott, mint előbb az én párom.
- Queens-be költözünk – jelentem ki egy nagy sóhaj kíséretében.
- Mi? Mikor? – meglepődött hangot hallok a lépcső tetejéről. Megpördülök és Raina áll ott Luke-kal. Odamegyek és megölelem.
- Attól, hogy kiköltözünk, egy kertes házban még a testvéred maradok és szeretni foglak. Ezen nem változtat semmi – nézek a szemeibe és úgy látom nem is igazán haragszik, inkább meglepődött. De biztos vagyok benne, hogy az ő élete is rendeződni fog.
- Megígéred? – kérdezi és én szorosan megölelem.
- Megígérem.