Fájdalmas búcsú - 4. rész

-        Lanie, haza akarok menni – hisztizett a kórteremben Kate.

-        Kate három hétig voltál kómában.

-        De már egy hete felébredtem és haza akarok menni. És dolgozni akarok menni. Már semmim nem fáj, maximum a hátam a sok fekvéstől.

-        Beszélek az orvossal – Mondta és Lanie kiment a szobából. Kate még mindig nem mondta el hogy pár napja látta az udvaron azt a férfit, akit az álmaiban látott. DE újra csak ugyan azokat a képeket álmodta és újra csak azokat az érzéseket érezte. Kis idő múlva az orvosa lépett a szobába a papírjaival és hogy hazaengedi. Azonnal nekilátott pakolni és öltözni. Nagyon örült annak, hogy hazamehetett. De a kocsiban még valami eszébe jutott.

-        Lanie, te mindnet tudsz a balesetről igaz? – kérdezte komolyan.

-        Hát persze, de mi az kislány, eszedbe jutott valami? – ijedt meg egy pillanatra a nő, de nagyon gyorsan rendezte arcvonásait nehogy barátnője észrevegyen valamit.

-        Nem semmi nem jutott eszembe, csak azt nem értem, hogy minek vittek le délelőtt a nőgyógyászatra megvizsgálni?

-        Kate a hasad nagy ütést kapott, odabent sok minden zúzódott. Ellenőrizni kellett, hogy most már minden rendben van-e - úgy tűnt, Kate elhitte, amit mondott, pedig csak részben volt igaz, amit mondott.

Utána már nem beszéltek róla többet. A lakásba lépve Kate furcsán érezte magát, tudta, hogy valami hiányzik. Nemcsak a házból, az egész életéből. Nem törődött vele sokat, inkább pihenni akart végre otthon. Lanie már haza ment, ő kimosta a ruháit és egy doboz jégkrémmel, amit a hűtőben talált a tv előtt ült. Arra gondolt, másnap már bemegy dolgozni, utálta a semmit tevést. Miközben egy filmet nézett, újra egy kép villant meg, pontosabban egy felirat: Old Hunt. Nem értette mi az vagy, hogy mihez kapcsolódik. Gondolta, ha holnap bemegy dolgozni, utánanéz. Az órára nézett és meglepődve vette észre, hogy már este van. A maradék fagyit a frigóba tette, elment zuhanyozni, aztán végre a saját ágyában hajthatta álomra a fejét. Aznap éjjel nem tértek vissza a képek és ezt másnap reggel furcsállta is. Felöltözött, és az a kapitányságra indult. Ahogy kilépett a liftből az asztala felé vette az irányt, de megtorpant egy pillanatra és csak nézett. Valami furcsa volt, egész pontosan valamit hiányolt. Egyre jobban biztos volt benne, hogy Lanie valamit titkol, különben miért is lenne állandó hiányérzete?

-        Munkára készen Beckett? – jelent meg Ryan.

-        Jó újra itt látni téged – sétált oda Esposito is.

-        Kösz fiúk – mosolyodott el, majd vaslady irodája felé vette az irányt.

Jó ideig bent volt Espo és Ryan arra számítottak Kate nem kapja vissza a fegyverét. Gates egyszer már eljátszotta vele. Vagy 20 percig volt bent, aztán a fegyverével és a jelvényével a kezében lépett ki onnét. Mivel éppen nincs ügyük, így az asztalához sétált. Furcsának találta, hogy egy akta sem volt ott, de aztán arra gondolt, hogy egy hónapig nem dolgozott, talán a fiúk már elrakodták az ott lévő aktákat. Eszébe jutott a tegnap esti felirat. Felment a netre, beírta a keresőbe és már kis is dobott vagy 100 találatot. Az elsőt meg is nyitotta és nagy érdeklődéssel olvasni kezdte.

˝Az Old Hunt újgazdát kapott és nem más, mint a sikeres krimi író vette meg, Richard Castle. Az író sokszor van ott barátai társaságában, szóval hajrá rajongók˝

Lejjebb görgetett az oldalon és egy újabb bejegyzést talált.

˝Megbízható emberek szerint, Richard Castle újabban egyedül jár az Old Huntba. Vajon mi történt vele? Tudjuk, hogy már legalább fél éve egy párt alkot múzsájával, Kate Beckett gyilkossági nyomozóval, de újabban nem látni őket együtt. Vajon szakítottak?˝

Kate elsápadt a mondatok láttán, megnyitotta az ott lévő képet és újra meglepődött. Ő és a férfi ölelkeztek a képen és nevettek.

-        Istenem, mégis csak ismerem, Lanie hazudott – felállt, hogy azonnal megkeresi barátnőjét, de abban a pillanatban megmerevedett, szinte az egész teste. Emlékek törtek rá. Az elmúlt fél évről és mindenről, ami a férfival kapcsolatos. Boldog pillanatok, szenvedélyes éjszakák együtt felderített gyilkosságok. Szinte minden. A képek olyan gyorsan pörögtek Kate elméjében, hogy szinte már fájt. Szédülni kezdett, a fejéhez kapott és elsötétült előtte minden.

Angel - 15. rész

Mire Castle és a kislány a kórházba értek Kate már fel volt öltözve és a csomagját is összepakolta.

-        Mami – szaladt be Lily a szobába és anyja lábait ölelte. Kate lehajolt a kicsiért és felvette.

-        Szia, angyalkám, apát hol hagytad? – puszilta meg az arcát.

-        Mindájt jön – mutatott az ajtó felé és az említett már be is lépett az ajtón.

-        Lily, mondtam, hogy ne szaladj el. Szia, szerelmem – odalépett a nőhöz és megcsókolta. – Te is ilyen energikus voltál?

-        Voltam? – húzta fel a szemöldökét Kate.

-        Ja, igen, te még ma is energikus vagy. Gyere, menjünk haza.

Rick felemelte a nő táskáját, kezét a derekára a tette és úgy indultak el kifelé. Lily nem volt hajlandó leszállni anyja kezeiből, kicsi keze belelilult abba ahogy Katebe kapaszkodott. A hazafelé tartó úton a felnőttek hallgattak, bár ha akartak volna sem tudtak volna beszélgetni, Lily nem igen hagyta szóhoz jutni őket. Kate meg sem lepődött azon, hogy a férfi nem az ő házába vitte haza, hanem magához. De nem bánta. Úgyis összeköltöznek, akkor mindegy, hogy pár nappal előbb megy el a lakásából. Egy pillanatra lecsukta a szemét és mosolyogva hallgatta Lily csacsogását.

El-elpillantott oldalra, ahogy az autót vezette. Már nem is látta Katen hogy beteg volt, már csak egy rossz emlék, hogy akár el is veszíthette volna.

-        Kate, megérkeztünk – szólt Rick.

Kiszálltak a kocsiból és felmentek a lakásra. Ahogy felfelé haladtak nem kerülte el Kate figyelmét, angyalka egyre izgatottabb lett.

-        Megmutathatom apa – ugrált az ajtó előtt, ahogy beléptek rajta.

-        Mit? – kérdezte a nő.

Lily csak kézen fogta az anyukáját és az egyik szoba felé húzta. Ahogy az ajtó kinyílt egy csodaszép szoba tárult elé. A falak rózsaszínek voltak, tele hercegnős dísztapétákkal, egy fehér ágy, de nem akármilyen, baldachinos. Hozzápasszoló fehér szekrény a játékoknak, egy komód a ruháknak és egy apró fésülködős asztal pont Lilyre méretezve.

-        Na, sép a sobám? – izgult a kicsi.

-        Nagyon szép, csodálatos – ámult el, és ahogy körülnézett a szekrényekben, Lily már meglévő cuccai mind ott voltak. És erről jutott eszébe, el kell indítania a papírokat és a kicsi régi házából a holmikat is el kell hoznia.

-        Örülök, hogy tetszik – szólalt meg a háta mögül Rick, majd közelebb ment és hátulról át karolta a nőt. – De most már, hogy a mami itt van, ő fog ám mellettem aludni, neked pedig itt kell aludni a szobádban.

-        Jó ész, ha félek – tette fel komolyan.

-        Akkor gyere oda a mamihoz válaszolt Kate. Mi lenne, ha játszanál, én addig kipakolok.

Nem is kellett a mondatot végigmondania, a kicsi már is egy babának magyarázott valamit. Kate a szobába ment, kinyitotta a táskáját, de nem tudta mit tegyen. Ezen túl itt fog élni. Ezt nem bánta, de eszébe jutott, hogy a gyámságot hivatalosan még el sem intézték. Félt egy kicsit, mert nem akarta, hogy elvegyék tőle, tőlük Lilyt. Leült az ágy szélére és csak nézett maga elé.

-        Mi a baj – sétált a szobába Rick, leült az ágyra, és finoman átkarolta a nőt.

-        El kell indítanom a gyámságot, mi van, ha elveszik tőlem? – kérdezte a férfit kétségbeesve.

-        Nem fogják. Van egy nagyon jó barátom, ügyvéd és ilyen ügyekkel foglalkozik. Délután átjön és megbeszéljük a dolgokat. Rendben?

-        Rendben. Megígéred, hogy minden rendben lesz?

-        Megígérem James nagyon jó a munkájában – biztatta, és egy bátorító mosolyt is megengedett.

-        Köszönöm – suttogta.

-        Mindig – és csókban forrtak össze.

Fájdalmas búcsú - 3. rész

Rick úgy döntött, a kapitányságra megy. Talán tud segíteni valamiben, bár már három hete nem volt bent az őrsön. Mindannyian hallották a veszekedést Katetel, ami után ő elrohant. Igaza van Lanienek, hogy az ő hibája. Ha nem történi az ami, Kate nem akarja elhagyni a várost és akkor nem történik meg a baleset és akkor minden rendben lenne. De máshogy történt. Vajon visszakapja még valaha az ő Katejét? Kétségtelen hogy az övé volt, azon az éjszakán biztosan, és utána is már vagy fél éve, aztán egy régi ismerős, aki bekavart, aztán…

-        Mr. Castle mit keres itt – állt fel Ryan az asztaltól. Esposito is észrevette az érkezőt és odament. Veszélyesen közel, és veszélyesen dühös lett.

-        Ide figyelj, Kate olyan nekünk, mint a kishúgunk. És aki bántja annak vége. Ne gyere többet az őrsre.

-        A fenébe, én tehetek, róla tudom! De nem csak ő szenved, hát nem értitek? – kiabált Rick.

-        Mr. Castle ne űzzön sportot abból, hogy a kapitányságomon kiabál. Hallotta az embereimet, nem kívánnak magával dolgozni – jelent meg Gates.

Castle sarkon fordult, aztán elment. Haza autózott. Aznap ismét egyedül volt. Alexis suliba, Martha pedig színház körúton volt. A telefonja csörgött, ránézett a kijelzőre, ami Gina számát jelezte, aztán dühösen kinyomta. Már vagy kismilliószor kereste a nő a három hét alatt, de egyszer sem akart beszélni vele és ő ezt nem értette meg.  Ismét nem tudott magával mit kezdeni otthon. Hetek óta nem nyúlt a könyvéhez. Talán ki kéne nyírnia Nikit? Hisz lehet, hogy soha többé nem írhat Nikiről.

Beckett lakása:

-        Biztos, hogy el kell rakni az összes könyvet? – kérdezte Ryan.

-        Ezt már megbeszéltük Kevin – szólt Lanie, miközben egy újabb Richard Castle könyvet rakott egy dobozba.

-        Csak pakolj Ryan – szólt rá Ryan.

-        Talán nem helyes eltitkolni előle. Talán az sem helyes, hogy eltitkoljuk a baleset részleteit – vetette fel az ötletet Ryan.

-        Ide figyelj, pajtás. Lanie elmondta mit mondott az orvos. Tudod, hogy milyen gyorsan tud padlóra kerülni Beckett, el ne mond neki hogy mi is történt még.

-        És arról?

-        Arról pláne nem – csattant fel újra Lanie.

Előpakolták a könyveket, elrendezték a polcot, hogy ne tűnjön üresnek és mindenki hazament. Lanie egy kicsit elbizonytalanodott, vajon tényleg jót tesz barátnőjének azzal, hogy titkolózik? Lehet, hogy ha kiderül haragudni fog rá, de talán mégis ez a helyes döntés. Aznap már nem gondolkodott tovább, inkább aludni tért.

A korházban Kate újra álmodott. Képek villantak be, orvosnál volt, de nem villant be milyen orvosnál. Újra azt a Rick nevű férfit látta, de nem tudta miért. Egy szőke nőt is látott egy vörös lányt. Érzések is voltak. Szeretet, düh, féltés.  A képek az érzések keveredtek, Kate felriadt álmából.

-        Mi az, amire nem emlékszem? – kérdezett bele a sötétbe és egy könnycsepp gördült le az arcán. Visszafeküdt és egy kis idő után újra elaludt.

Másnap szinte egész délelőtt egyedül volt, Lanie munka után megy, hozzá a fiúk pedig alighanem dolgoznak. Az orvosok rendesek voltak vele és egy tv-s szobába vitték át. Miután már teljesen kitévézte magát, nem bírt tovább odabent maradni. Az egyik nővér egy tolókocsival kitolta az udvarra. A saját lábán akart kimenni, de nem engedték. Csak ült a napsütésben, élvezte, hogy kint lehet egy kis zöld között.

˝Reggel Lanie dolgozik˝, gondolta Rick, talán láthatom őt. A kórházhoz érve elbizonytalanodott, úgy döntött tesz előbb egy sétát a kórház udvarán, de akkor meglátta őt. Ott ült egy pad mellett egy tolókocsiban. Fehér köntösében szinte csak úgy világított a napfényben. Arcán nyoma sem volt a balesetnek.

-        Szép napot! – köszönt Rick.

-        Jó napot, ismerjük egymást? – kérdezte Kate.

˝Tényleg nem emlékszik rám, azt hittem Lanie hazudott. Jobb, ha megyek˝

-        Bocsánat, összekevertem valakivel – azzal az író elsietett.

-        Várjon. Magával álmodtam – jutott eszébe Katenek, de addigra Castle elsietett.

A férfi beült a kocsijába és csak ült. Csalódott, bár nem is tudta mit is kéne éreznie most. Be akarta kapcsolni a rádiót, de a kezébe akadt egy kép. Nézte és nézte. Eszébe jutottak Kate szavai.

˝- Ezt nézd meg, aztán kavarj mással! – kiabálta Kate és a kezébe nyomta a képet, majd elrohant˝

-        Bár csak ne vesztünk volna utána össze, boldogok lehetnénk – suttogta a kocsinak a férfi, majd indított és elhajtott.

Fájdalmas búcsú - 2. rész

Egy korházi szoba, halk egyenletes csipogás, egy mozdulatlan test az ágyon. Rengeteg gépre volt kötve. Lani lehajtott fejjel ült az ágy mellett. Mozgó ujjak, nézte őket, de először fel sem fogta mit látott. Azok az ujjak már vagy három hete nem mozdultak. Fölé hajolt és az arcot figyelte. Mozog a szemhéja. Lassan kinyílik a szem és Lanie farkas szemet egy barna szempárral.

-        Lani – jött az erőtlen hang – Meglőttek?

-        Miket beszélsz kislány? Nem lőttek meg, autóbaleseted volt. Mire emlékszel?

-        Kate Beckettnek hívnak, nyomozó vagyok. Te Lanie Parish vagy a legjobb barátnőm. Lanie, ki az a Rick Castle?

-        Mi? – ijedt meg a nő. Kate elfelejtette? – Ezt miért kérdezed?

-        Álmodtam. Így hívták a férjemet. Engem lelőttek ő pedig öngyilkos lett a síromnál. Szerettem. Lanie, mindenre emlékszem, mégis tudom, hogy emlékeznem kell valakire, de nem tudom kire – jött a kétségbe esett válasz.

-        Mindjárt jövök.

Lanie kirohant és a kezelőorvost kereste.

-        Doktor úr!

-        Ms. Parish, miben segíthetek?

-        Kate Beckett felébredt. Úgy néz ki egy valakin kívül mindenkire emlékszik.

-        Megyek, megvizsgálom – az orvos elindult a nyomozónő szobájába. Megkérte Laniet, hogy maradjon kint, amíg ő megvizsgálja Katet. Egy jó fél óra is eltelt mire az orvos kijött.

-        Miért nem emlékszik?

-        Az elméje zárolta azokat a részeket, amikre nem akar emlékezni. Azt javaslom, ne meséljenek neki róla. Így ami eszébe jut, biztos, hogy magától fog eszébe jutni és nem pedig azért emlékszik, mert mások elmesélték.

-        Köszönöm – az orvos elment, ő pedig besétált a kórterembe.

Mire bement a szobába Kate már újra elaludt. Leült az ágy mellé és átgondolta mit is kéne tennie. Meg akarta védeni a barátnőjét egy újabb sérüléstől. Talán jobb hogy nem emlékszik arra mi miatt is fekszik most kórházban. Az elmúlt három hétben Lanie minden áldott nap meló után a kórházba sietett barátnőjéhez. Egy látogatót viszont sosem engedett Kate közelébe, és az Richard Castle volt. Lanie őt okolta barátnője állapotáért. Bizonyos okokból, talán jobb, ha Katenek nem térnek vissza az emlékei. Akkor a kocsiban ketten voltak, de csak Kate egyedül élte túl. A másikat elvesztették. Úgy döntött, ha Katenek nem jut, eszébe nem fogja elmondani. Összetörne, és azt nem akarta. Azt akarta, hogy talpra álljon. Eldöntötte, mielőtt barátnőjét hazaengedik, el fogja rakni az összes könyvet, amiről eszébe juthat az író.

-        Lanie, itt vagy még? – jött az ágy felől a hang.

-        Persze, hogy itt vagyok. Mit szeretnél?

-        Hazamenni. Vigyél haza, utálom a kórházi kaját.

-        Tudod, hogy nem lehet – magyarázta Lanie, miközben félig fekvő helyzetbe emelte az ágyat.

Kate egy nagyot fujtatott, de azonnal meg is bánta. Megfájdult a hasa. Felhúzta a hálóingjét és egy gyógyulóban lévő hatalmas folt volt a hasán. Elfintorodott. ˝Ez legalább nem hagy heget˝ gondolta. Egyre csak azon gondolkodott, ki lehet az a férfi akiről álmodott. De Lanie szerint csak egy álom volt, és nem volt jelentősége. Úgy volt vele, ő a legjobb barátnője, csak nem hazudna neki. De ha tudta volna azt a mit Lanie, nem így gondolta volna.

-        Lassan mennem kell, neked pedig pihenned kell.

-        Tudom, fáradt vagyok.

-        Holnap jövök, szia, kislány – Lanie adott egy puszit Katenek és már el is indult kifele.

A parkolóban azonban nem várt személybe botlott. Rick Castlebe.

-        Mi a francot keresel itt? Megmondtam, tűnj el Kate közeléből – kiabált Lanie.

-        Jogom van látni Őt – kiabált Rick is.

-        Miattad van ott ahol van! És ne erőlködj, nem emlékszik rád.

-        Hazudsz!

-        Nem! Mindenkire emlékszik, csak rád nem! Az elméje így védi magát.

-        És arról tud már? – lágyult el Rick hangja.

-        Nem és ha nem fog eszébe jutni, nem mondom el. Akkor összeomlik, és neki talpra kell állnia. Ne merd neki elmondani. Sem én, sem az orvosa nem engedi.

-        Rendben – azzal a férfi hátat fordított és hazafele indult. Újra nem láthatta a nőt. Bárcsak mindent visszacsinálhatna.

Angel - 14. rész

-        Mi? Mit csináljunk? – lepődött meg Kate.

-        Költözzetek hozzám – kérdezte újból.

-        Édesem nem gyors ez egy kicsit?

-        Egyáltalán nem. Neked kell a felügyelet, ha kiengednek innen, és Lilynek sem tesz jót, hogy egyszer itt alszunk egyszer ott.

-        Biztos, hogy velem akarsz lenni? És egy olyan gyerekkel, aki nem a tiéd? – bizonytalanodott el a nő. Rick megfogta a kezét és megemelte a fejét, hogy a szemébe tudjon nézni.

-        Életem végéig. És ezt már megbeszéltük. Nem attól leszek az apja, hogy egyezik a DNS-ünk.

-        Rendben, csapjunk a közepébe, de várj meg a költözéssel, míg kiengednek jó?

-        Azért angyalka szobáját megcsinálom.

-        Szeretlek Rick.

-        Tudom.

-        Én isz szeetem apát – nevetett a kicsi is.

Az idő gyorsan telt, Rick összeszedte a kislányt, elköszönt szerelmétől és hazamentek. Egész délután bolondoztak. Rick azonnal festőt hívott, ahogy hazaértek és megbeszélték, másnap reggel megy, és se perc alatt kifesti a szobát rózsaszínre. Lily olyat szeretett volna. Alexis és Martha is rettentően örült annak, hogy a fia végre boldog.

-        Nézsd apa – szaladt ki a konyhába, két hatalmas szárnyal a hátán angyalka.

-        Na, apa? – jelent meg Alexis is.

-        Most aztán tényleg angyalka vagy – szállt be a beszélgetésbe Martha is.

-        Naa, tündéj vadok – toppantott a lábával.

-        Rendben tündérkém, de most apának és a nagyinak főzni kell, mert nem tudunk vacsorázni.

A két lány visszaszaladt a szobába. Rick örült, hogy a nagy korkülönbség ellenére Alexis ennyire kijön a kislánnyal. Nem olyan rég óta ismerik egymást és máris úgy ragaszkodnak egymáshoz, mint a testvérek. Aznap este Lily ismét Castlevel aludt.

A napok, most már, hogy Kate jól volt, gyorsan teltek. Péntek reggel nagy izgalomban keltek. Aznap hazahozhatta Katet.

-        Medünk a mamiét – futkosott a konyhába a kislány.

-        Lily, kérlek, ülj már lereggelizni - kérlelte Rick. Rettentő sok energiája volt egy kiadós alvás után.

-        Medünk a mamiét – kiabálta tovább.

-        Hé, kicsi lány, csak akkor megyünk a mamiért, ha megeszed a reggelid – ennek hallatára azonnal az asztalhoz ült és már neki is látott annak amit Rick elé rakott.

-        Azért visszamennék a múltba, engem mivel tudtál zsarolni? – nevetett fel Alexis az asztalnál, aztán felpattant és már szaladt is az iskolába.

Most már nyugodtan megették a reggelit és a kórházba indultak.

(kicsit rövid lett, de most ennyi sikerült, jó olvasást)

Fájdalmas búcsú - 1. rész

Egy napsütéses őszi délelőtt.

-        Nyugi már édesem, csak vásárolni megyek!

-        Tudom, de légy óvatos. Rossz előérzetem van…

-        Nem lesz semmi bajom. Rendőr vagyok, tudok magamra vigyázni. Túl sokat aggódsz!

-        Mert szeretlek – ölelte meg Richard Castle a feleségét.

-        Én is szeretlek Rick. De most már tényleg megyek.

-        Siess haza.

-        Sietek. Szia!

-        Szia! – váltottak egy csókot, Kate beült az autójába és pláza felé vette az irányt.

Aznap volt fél éve, hogy összeházasodtak. Ragaszkodtak az otthoni ünnepléshez, mivel úgyis csak ketten lesznek az este. Úgy döntött hát, beszerez néhány szexi cuccot. Miután végzett, sétálgatott egyet a plázában lévő boltoknál. A bababoltok kirakatát nézegette. Szeretnének közös gyereket, lassan itt az ideje. Ekkor sikoltozást hallott, majd egy lövést, és még többet. Éles, ismerős fájdalmat érzett a hasában és a nyakában is. Még látta, ahogy egy férfi egy fegyverrel a kezében ámokfutást csinált és összeesett.

Délután négy körül Rick már nagyon ideges volt, Kate azt mondta nem lesz el sokáig.  Ekkor megcsörrent a telefon.

-        Tessék?

-        Richard Castle?

-        Igen.

-        A felesége lövöldözésbe keveredett, életveszélyes állapotban hozták be. Semmi biztatót nem tudok mondani…

Rick sokkolva ült a kanapén.

-        Indulok! – lecsapta a telefont és már indult is a kórházba.

Mikor Kate magához tért az első dolog, amit felfogott, az Rick illata volt. Nagyon gyenge volt. Lassan kinyitotta a szemét és óvatosan körbenézett. Korházban volt és már sötét volt, csak egy kislámpa égett az ágy mellett. Rick az ágy mellett ült, Kate kezét fogta és lehunyt szeméből könnyek csorogtak. Egyszer már át élték ezt.

-        Rick – suttogta, ő pedig felkapta a fejét. Minden erejét összeszedte és felemelte a kezét, hogy letörölje férje könnyeit.

-        Hogy érzed magad? – kérdezte.

-        Mint akit kimostak – mosolya erőtlen volt, de Rick száján is megjelent egy apró mosoly.

-        Rick… - kezdte halkan.

-        Igen édes?

-        Bármi történjék, tudd, hogy mindig veled leszek… a szívedben – simított végig az arcán.

-        Miért mondod ezt?

-        Csókolj meg, kérlek – suttogta. Közel hajolt és olyan lágyan csókolta meg, mint még soha. Mindkettőjük teste beleremegett.

-        Szeretlek – suttogta Kate, aztán keze lehanyatlott és többé már semmit nem érzett.

Rick megemelte a testet és szorosan magához ölelte, soha nem zokogott még úgy, egész teste rázkódott. Elvesztette azt, akit a legjobban szeretett a világon.

A temetés szörnyű volt, mindenhol könnyező szemek. A temetés után már mindenki elment, csak Rick maradt a sír mellett.

-        Tudom, hogy mindig velem leszel – motyogta – De hiányzol… Szeretlek és örökké foglak is…

Adott egy puszit az ujjára, megsimította vele a hideg sírkövet, és elment. Otthon éjszakákat sírt át, senki nem tudta megnyugtatni. Alexis vele akart maradni, de ő nem engedte, inkább vett neki egy házat hogy ő egyedül lehessen otthon. Újra és újra megnézte az esküvői videójukat. Álmaiban mindig együtt voltak. Minden este két szál rózsával ment a sírhoz, vörössel és egy kékkel.

-        Szerelem és hűség örökké – suttogta.

-        Bár nem válaszolsz, érzem, hogy velem vagy. Rossz nélküled. Üres a ház.

Halottak napján viszont, mást vitt. Írt egy rövid levelet, felkapott néhány mécsest, az esküvői képüket és egy pengét. A temetőbe sietett.

-        Szia szerelmem. Ma nem rózsát hoztam, ma magamat adom. Nélküled nem tudok élni.

Nem sírt, hangja nyugodt volt. A képet a sírra rakta, a mécseseket meggyújtotta. Elővette a pengét. Pár határozott mozdulattal felvágta az ereit. A márványlapra feküdt és elmosolyodott.

-        Szeretlek – suttogta és minden élet kiszállt belőle.

Másnap reggel Lani és Esposito az író lakására igyekeztek, együtt akartak menni a temetőbe. Mivel senki nem nyitott ajtót, Lani a saját kulcsát használta. Csak egy levelet találtak.

˝Nem tudok nélküle élni, kell nekem akár a víz. Azt fogadtuk örökké együtt leszünk. Ne haragudj Alexis, ne haragudj anya. Ezt meg kell tennem˝

Laniék a temetőbe rohantak, de már késő volt. Ricket a sírra borulva találták. Már nem volt benne élet. Lani zokogva bújt Espositohoz.

-        Az igaz szerelem a síron túl is tart… - a férfi csak ennyit tudott suttogni a síró nőnek.

(Folytatása következik és köszönöm egy névtelenséget kérő igaz barátnak)

Angel - 13. rész

Az író csak pár órát tudott aludni, ugyanis Lilynek annyi elég volt, hogy már ne legyen fáradt. Ő már nem volt álmos, így úgy döntött az apukája se legyen már álmos, hát felkeltette. Castle még is úgy érezte napokat aludt át, annyira kipihente magát.

-        Keljünk angyalkám? – nézett a kicsire.

-        Iden. Medünt mamihoz – Rick csak most vette észre, Lily ugyan olyan szemekkel tud nézni, mint Kate, és ő ugyanúgy nem tud ellentmondani a kicsinek, mint az anyukájának.

-        Jaj, ti nők. Akkor öltözzünk.

Kiszedte a kicsit az ágyba és felöltöztette, közben pedig úgy döntött talán jobb, ha elugrik Kate lakásába néhány ruháért a kicsinek, hisz nem lehet ugyan abban a ruhában. Megbizonyosodott, hogy a kicsi semmi bajt nem tud okozni, aztán ő is elment felöltözni. Gyorsan autóba ültek és Kate lakására mentek. Most már örült, hogy az orvos neki adta a nőnél levő személyes dolgokat, akkor megijedt tőle, úgy gondolta, egy halott ember személyes dolgait szokták oda adni a hozzátartozónak. Míg ő összeszedte a szükséges ruhákat, Lily önkéntes alapon egy kupacba rendezte a játékait. Szép nagy kupac kerekedett belőle, pedig a régi játékokat még el sem hozták angyalka régi lakhelyéről. Rick kézen fogta a kicsit, másik kezében a táskával és kifelé indult. Lily megállt és nem mozdult. Megrántotta a férfi kezét, duzzogva rászólt és a hatás kedvéért még a lábával is dobbantott egyet.

-        Azt isz! – mutatott a játék kupacra.

Nem volt mit tenni, összeszedte a játékokat és most már azokkal együtt indult a kocsihoz.

-        Moszt már medünt mamihoz?

-        Megyünk a mamihoz, de előtte eszünk valamit – azzal egy reggeliző hely felé vette az irányt, majd magának hozzátette – Már elfelejtettem, hogy egy kisgyereknek még fontos a reggeli.

Egy gyors étteremben kötöttek ki, de mivel úgy döntött, Kate valószínűleg a fejét szedné, ha megtudná, hogy hamburgerrel tömi a kislányt, így palacsintát rendelt neki áfonyaszósszal, míg ő csak egy kávét kért. Lily úgy tömte magába a palacsintát, mint aki még sose evett. Rick elmosolyodott rajta, majd a csörgő telefonért nyúlt. De nem a sajátja volt, szerelme telefonja még mindig a zsebében lapult. Ismeretlen szám volt, felvette, talán fontos.

-        Kate Beckett telefonja, Rick beszél.

-        Tudom, felismertem a hangodat.

-        Szia, felébredtél? Jól vagy? – lágyult el a hangja.

-        Jobban vagyok, azért hívtalak, illetve hívtam magam, na, mindegy… Átvittek már a kórházba. Lily?

-        Épp reggelizik!

-        Reggelizik? Rick 11 óra.

-        Tudom! Aludtunk, aztán csomagoltuk a fél gyerekszobát, mert nem volt nálam semmi cucca.

-        Hogy mentél be a lakásomba?

-        Majd elmagyarázom. Indulok hozzád. Szeretlek. Szia

-        Szia.

Azzal bontották a vonalat. Kifizette a számlát és a kicsivel együtt a korházba indultak. Megfogadta, ezek után annyiszor mondja Katenek, hogy szereti, ahányszor csak tudja. A kislány boldogan újságolta a macijának, hogy bizony a mamihoz tartanak, de a maci lelkére kötötte, hogy a mamira vigyázni kell és még a doktor bácsik is vigyáznak rá, azért nem mehet majd velük a mami. Rick tudta, a gyerekek az ehhez hasonló cselekedetekkel saját magukat nyugtatják. Alexis is csinált ilyet, főleg a válás után és mikor nagyon megijedt a vihartól, vagy ilyesmi. A korházhoz érve a férfi kézen fogta a kicsit, megkérdezték a recepción merre találják Katet és odasétáltak.

-        Mami! – rontott be boldogan a szobába a kicsi lány.

-        Lily! Jó kislány voltál? – ölelte meg őt boldogan, miután Rick az ágyra emelte. A kicsi kényelmesen elhelyezkedett anyukája ölében. Már nem volt nehéz dolga, Katen már nem volt semmilyen műszer.

-        Iden. jó votam. Mitó jösz hazsa?

-        Még pár napig itt leszek, aztán hazamegyek, jó?

-        Iden.

-        Az orvos szerint gyorsabban gyógyulok, mint azt gondolták, lehet, hogy pár nap esetleg egy héten belül hazamehetek, ha vigyázok magamra – nézett Kate Rickre.

-        Az nagyszerű lenne. Nagyon hiányzol – ült le mellé és egy gyengéd csókot adott neki, most már a szájára.

-        Naaa – hívta fel a figyelmet magára Lily. A két felnőtt elmosolyodott és együtt simogatták meg a barna buksit.

-        Szeretlek. Nagyon szeretlek, Kate. Szeretem Lilyt is. Már teljesen olyan nekem, mint Alexis. A nevemre szeretném venni és örökbe fogadni – Kate meglepődött, felnézett a férfira és egy pillanatig nem tudta mit mondjon. Tudta, nem is tudta inkább érezte a férfi nem fogja őket elhagyni, és így legalább Lilynek Rick papíron is az apja lesz, nem csak egy kinevezett apa.

-        Rendben. Indítsd el a papírokat – mosolygott rá boldogan a nő, angyalka is mosolygott, bár ő még nem értette min mosolyognak a felnőttek.

-        Kate?

-        Igen Rick?

-        Költözzetek Hozzám!