Testvéri kapocs - 7. rész

Sajnáljuk, hogy hosszú ideig nem volt friss, de mind a kettőnket elkapott egy-két vírus. Nem túl hosszú rész, de remélm tetszeni fog nektek.

 

 

Always Raina <3

Mindig és Soha

 

Chris:

Az ágyon fekszem, este van, és ismét épp lógok egy vacsora alól. Amanda ül mellettem és játszunk. Kate és a többiek lent vacsoráznak. Három nap telt el az óta az este óta, hogy kiöntöttem a szívem a nővéremnek. Jobb nem lett tőle, de egy cseppet megnyugodtam és egy kis reményem is lett, hogy talán mégis visszajön a húgom.
- Da dada – kalapál a kis tökmag az egyik csörgőjével és én megsimítom a buksiját.
- Bár csak tudnám mit is mondasz. Szerinted Raina néni visszajön? – nézek rá és egy újabb Da-t kapok, amit igennek veszek. Halk kopogást hallok és lassan nyílik az ajtóm. Kate lép be. Az arca furcsa egy kisit.
- Valaki látni akar – szólal meg és félre áll az ajtóból. Belép rajta valaki, és én hírtelen megszólalni sem tudok. Raina lép be. Felállok és mind a ketten csak némán állunk és figyeljük a másikat.
- Akkor én most kiviszem Amandát – kapja fel a kislány Kate és magunkra hagy minket. Nem tudok megszólalni.
- Visszajöttél – csak annyira van erőm, hogy suttogjak.
- Fogytál – suttogja vissza a szemmel látható tényt. Valóban fogytam és nem is keveset. Ez a két hét megviselt és szinte az összes ruhám lóg rajtam.
- Nem tudtam enni – néhány könnycsepp égetve szalad ki a szememből – nélküled aludni sem tudtam. Hiányoztál Raina. Azt hittem már nem is kellek neked.
 A könnyeim most már folynak. Odalép elém és letörli az arcomról a könnyeket.
- Szeretlek Chris. A testvérem vagy és soha nem lesz olyan, hogy ne kellenél – megölel és szorosan öleljük egymást. Észreveszem, hogy megrándul egy kicsit. Hátrébb tolom, hogy jól lássam, és csak most veszem észre, hogy a karján tiszta vér a pulcsija.
- Raina mi történt? – ijedek meg a sok vér láttán. Nem sírja el magát, de megjelenik az a fájdalmas tekintet, amit sosem szeretek látni. Tudom, hogy valami nagyon nagy baj történt.

Raina:

A karomhoz kapok, és most látom csak, hogy mennyire rossz a helyzet. Nagyon fáj, és mozdítani is csak alig bírom. Visszatartom a könnyeimet, mert nem szeretek sírni.
- Cabot megölte Luke-ot. – a légzésem gyorsabb lesz, de még mindig nem engedek a könnyeimnek. Chris hirtelen magához von, és suttogni kezd.
- Raina annyira sajnálom. Sírj csak drágám kérlek. Ne tartsd vissza. – ettől a mondattól, éktelen ordításban török ki, és összecsuklom, majd a padlóra esem. Chris ölel, ahogy csak tud, és ekkor Kate nyit be az ajtón.
- Minden rendben? – kérdezi óvatosan.
- Menj ki kérlek. Kate kérlek…- Chris könyörög, és a nővérem vonakodva bár, de megteszi, majd becsukja maga mögött az ajtót. Chris feltuszkol az ágyra, és én még mindig ordítok. A karom iszonyatosan fáj, de a lelkemen, és a szívemen nagyobb seb tátong.  Kezdek megnyugodni, és Chris óvatosan próbálja levenni rólam a véres pulóvert. A kis étterem ablakának szilánkja, szinte végig hasította a felkaromat. A vágás mély, és elég csúnya.

Chris:


Próbálom óvatosan lehúzni róla a pulcsiját, hogy ne okozzak neki több fizikai fájdalmat. A seb nagyon csúnya. Most mit csináljak? 
- KI kell tisztítani. Várj egy kicsit – feltépem a szobaajtót és tudom, hogy a konyhába van egy elsősegély doboz. Kirántom a szekrényből és felfelé szaladok vele. Alig hallom, hogy a nővérem utánam kiált. Fertőtlenítőt szedek elő és csak reménykedek benn, hogy ennyire mély sebnél is fog használni. 
- Sajnálok szívem, de ez csípni fog – öntök a folyadékból egy gézlapra és a sebhez közelítek. Alig érek hozzá és máris fájdalmasan fel kiállt. 
- Áááá! Nagyon fáj! – rántja el a karját és az újabb kiáltásra Kate nem törődve az előbbi kérésemre, feltépi az ajtót. 
- Te jó ég! – veszi észre Raina kezét.
- Egyedül nem tudom kitisztítani – sírom el magam és Kate-re majd a húgomra nézek könnyes tekintettel. Mindketten sírunk. Ő a történtek miatt, én pedig az miatt, hogy így kell őt látnom. Kate kiveszi a kezemből a fertőtlenítővel átitatott gézlapot, én pedig úgy ültem a húgomhoz, hogy fejét az ölembe tudjam venni és meg tudjam tartani. Kate bólint egyet, én pedig próbálom megtartani Rainát. 
- Áááá! – sikít fel fájdalmasan és nekem újra könnyek szöknek a szemembe. Egyszer csak elernyed. Ijedten nézem meg a pulzusát. És mind a ketten próbáljuk felrázni.
- Azt hiszem a fájdalomtól ájult el – szólal meg Kate és gyorsan bekötözi a vágást – Kórházba kéne vinni.
- Nem! – szólok rá erélyesen és ő meglepődve néz rám. 
- Minden rendben – lépett be idegesen Rick is.
- Menj ki Rick – szól rá a felesége és ő szót fogad. Óvatosan lehámozzuk Raináról a ruhákat egészen a fehérneműig, aztán betakarom. Aggódom érte. Mi van, ha ez a seb komolyabb lesz. Egyáltalán meg fog tudni birkózni a veszteséggel? Tudom, hogy mennyire szereti Luke-ot. És ismerem a testvéremet, mindig minden érzelmet igyekszik elfojtani, attól félek, hogy összeomlik az érzelmi teher alatt és már nem akar majd a saját szabadságáért harcolni.

Testvéri kapocs - 6. rész

Gyógyulj meg húgi, szükségem van rád <3 ALWAYS <3

Chris:

- Úgy látom, nagy slamasztikában vagytok – szólal meg Rick, Kate pedig rosszalló tekintettel néz rá.
- Nem tudsz segíteni – vágom rá azonnal, majdnem teljesen biztos vagyok benne, hogy azon kezdett el gondolkodni, hogyan segíthetne – Inkább egy kérésem lenne, ami egy kicsit kínos. – nézek rá és tényleg kínos amit kérni szeretnék.
- MI az? – meglepetten néz rám.
- Néztem pár állás hirdetést, de nincs alkalmas ruhám… - fogalmam sincs hogy kérjek tőle egy normális kosztümöt.
- Semmi baj. Vegyünk?
- Az is elég ha kölcsön adsz. Majd az első fizetésemből veszek. Csak szükség van valahol egy titkárnőre – tárom szét a karjaimat, és éppen az utolsó mondatomnál egy fekete hajú barna bőrű nő lép be a pihenőbe.
- Úgy halottam titkárnő és munkanélküli – szólalt meg a nő. Olyan rideg és… nem is tudom milyen. Tipikus olyan, hogy ha valamit mond, nem lehet azt mondani, hogy nem. Csak bólintok. – Szükségem van egy titkárnőre, sok a papírmunka. Holnap reggel kezdhet.
és már ki is viharzott a pihenőből. Értetlenül néztem az üres ajtó felé és a nővérem felé is.
- Vaslady épp most adott neked munkát – szólalt meg újra az író.
- Ő Viktória Gates. És legalább valamennyire ki lett engesztelve hogy átvertem – meglepetten nézek rá, és nem tudom hogy mire is gondol, majd hozzáteszi – Raina még fél órát sem dolgozott is és lelépett.
Nem szóltam semmit, inkább csak halhattam. Nem szeretem, ha a testvéremet szidják, még ha Kate nem is szidásnak szánta. Bele gondolok abba, hogy nem látom tisztán a jövőmet és ez megrémít. Nem látom, hogy Raina benne van-e, vagy nincs. Benne kell, hogy legyen.
- Menj, vegyél néhány ruhát – Kate a kezembe nyom egy hitelkártyát. Én ellenkezni akarok, de ő hajthatatlan. Az idejét sem tudom, mikor vettem új ruhát magamnak, de azt tudtam, hogy Rainával vettem. És most egyedül kell vásárolnom. Kezembe dobta a kulcsait is, így kocsival mehettem. Kerestem néhány üzletet, persze szigorúan azokba néztem be, amik a legolcsóbbak. Vettem két kosztümöt, egy farmert és pár felsőt. Úgyis ki fogom fizetni neki. Vásárlás után visszaautóztam nővérem lakására és addigra már ők is otthon voltak. Martha főzött, Alexis és Kate Amandával játszottak, Rick pedig valószínűleg írt. Legalábbis a hangok alapján, ami a dolgozó szobájából szűrődnek ki.
- Köszönöm, vissza fogom fizetni – nyújtom a kártyát Kate felé.
- Ugyan már. Gyere, játssz te is – Csikizte meg közben a kislányt, aki nagyokat kacagott.
- Én inkább felmennék pihenni. Fáradt vagyok – ők csak bólintottak én meg már el is tűnök a lépcsőn. A szobába sétálok, gyorsan lezuhanyozok és elnyúlok az ágyon. Éhes vagyok, de semmi hangulatom nincs lemenni, enni. Csak forgolódok. Nem tudok a húgom nélkül elaludni. Nem fogja meg a kezem és nem hallom, hogy ott szuszog mellettem. Miért ilyen kegyetlen az élet? Sírni kezdek, de viszonylag halkan. Nincs szükségem vigasztaló mondatokra. Attól mindig csak rosszabb lesz. Órákkal később nyom el az álom. Éjjel vele álmodok. Pontosabban csak annyit, hogy nem jött már vissza soha többé. Könnyes arccal ébredek és érzem, hogy kimerült vagyok. Gyorsan megmosakszom, felöltözöm, és már lefelé szaladok a lépcsőn.
- Reggelizz valamit és már indulhatunk is – szólal meg Kate. Ma Rick itthon marad.
Elvettem egy szelet pirítóst és már indultunk is. Nem volt kedvem többet enni. Igazából semmihez sincs kedvem. Dolgozni is csak az okból megyek el, mert nem élősködhetek Kate nyakán, és hogy megtegyem azt, amit a testvérem kért. Visszaszerezni Clarissát. Nem lesz egy séta galopp, és nem tudom, hogy csinálom végig nélküle, de ha menni fog, őt is kihúzom a slamasztikásból.
Szinte észre sem veszem, és már megérkezünk az őrsre. Félve kopogok be a kapitány ajtaján.
- Jó reggel asszonyom. Munkára készen vagyok – alig hallhatóan, de megremeg a hangom.
- Kap egy külön irodát Ms. Hamill – mutat egy apró helység felé, aztán folytatja – Szeretném, ha asztalon lévő papírokat bevinné a számítógépbe.
- Meglesz – bólintok. Nem igazán mond mást, így az irodámba indulok, ami a kapitányéból nyílik. Belépek és becsukom magam mögött az ajtót. Meglepődök azon, hogy milyen kicsi. Van még egy ajtó, ami arra területre nyílik ahol Kate és a többiek asztala van. Az apró kis helységben egy író asztal van egy számítógéppel és mindennel, ami kell. Egy polccal a fal mentén és nagyjából ennyi. Rápillantok azokra a papírokra amiket Gates említett és elakad a lélegzetem. Ezt nem hiszem el! Három hatalmas kupac papír. Napokig gépelhetek. Sóhajtok egyet és leülök. Talán a munka egy kicsit eltereli a gondolataimat a húgomról. Vajon hol lehet most? Jól van? Hiányzom neki? Próbálom elhessegetni a gondolataimat és kinyitom az első aktát, ami legfelül van. Bekapcsolom a számítógépet és már gépelek is. Egyelőre eltereli figyelmemet, olyannyira, hogy órákkal később állok csak fel, mikor Kávéért indulok. Töltök egy bögrébe és beleiszok. Érzem, ahogy a meleg kávé végigfolyik a nyelő csövemen és ez jól esik.
- Ma még ki sem mozdultál onnan – lépett be Kate és ő is töltött magának.
- Rengeteg munkám van – sóhajtottam és léptem volna előre, hogy visszamenjek, de megszédültem és a térdeim is hírtelen megcsuklottak. A nővérem éppen csak elkapott.
- Héhé! Jól vagy? – leültet egy székre és a szédülés olyan gyorsan ment, ahogy jött.
- Persze hogy jól vagyok – felállok és visszaindulnék, de elkapja karomat.
- Megszédültél és az elmúlt pár napban alig ettél. Enned kell.
- Nem vagyok éhes és semmi bajom. Dolgoznom kell hagy – normális hangsúlyban beszélek. Kitépem, akarom a kezéből és visszamegyek az asztalomhoz. A műszak végéig fel sem állok. De most hogy végeztem már nagyon fáj a szemem a sok gépeléstől. Elköszöntem a többiektől és szóltam Kate-nek is, hogy most egyedül megyek haza. Azonban mielőtt haza mentem, újra elnéztem az intézet felé. Ismét nem megyek be, csak nézem az udvaron lévő gyerekeket. Egy idő után haza indulok. Senki sincs otthon. Még Rick sem. Iszom egy kávét és felmegyek a szobámba. Elnyúlok az ágyon és csak a semmibe bámulok. Ma reggel óta még nem ettem semmit, de nem is kívánom. Magányosnak érzem magam. És ezen csak az tud változtatni, ha Raina visszajön. „Hol vagy? Emlékszel egyáltalán még rám?” Suttogok bele a szoba csendjébe és hagyok egy könnycseppet végigfolyni az arcomon. Kopogás térít vissza a valóságba.
- Tessék! – kiáltok fel és Kate lép be az ajtón. Kezében egy tálca és rajta néhány szendvics.
- Hoztam szendvicset. Muszáj enned egy kicsit – leteszi mellém a tálcát és leül az ágyra.
- Nem vagyok éhes. Nem érted? – sóhajtok egy nagyot.
- MI a baj? – annyira gondoskodó a hangja és kezét a hátamra teszi. Raina jut eszembe és sok könny gyűlik a szemembe. A Húgomon kívül egyetlen ember volt, aki gondoskodó volt velem, de ő most már halott, Raina pedig… KI tudja, hol van? És hogy jól van-e?
- Jól vagyok. Miért kell mindig azt kérdezni, hogy mi a bajom? –kicsit dühös vagyok és csípősebben csengett a hangom, mint szerettem volna. Kate sóhajtott egyet és az ajtó felé indul. Nem várom meg, még eléri az ajtót, csak belekezdek.
- Hiányzik – ahogy kimondom az első szót, ő megáll, és visszaül – Nem tudom, hol van a húgom. Féltem és hiányzik. Sosem voltunk még külön egymástól. Ő a másik felem, a lelki társam. Hogy éljek így Kate? Itt hagyott, lehet, hogy már nem is kellek neki? Eddigi életemben három ember volt a legfontosabb, azok közül egyet eldobtam magamtól, egy meghalt és most a húgom is itt hagyott. Nem tudok elaludni sem, mert nincs mellettem. Mit csináljak most?
- Semmi baj – ölel magához – Raina szeret még. És biztosan vissza fog jönni – simogatja meg a hátam és hagyja hogy sírjak.

Raina:

Az utcán sétálok, mikor meglátok egy testvérpárt. Egymás kezét fogják, és nevetgélnek a parkban.  Leülök egy padra. Arra a padra, amire minden reggel leülök most már több, mint két hete. Megígértem Chrisnek, hogy egy hónapban egyszer hívom. Nem akarom felhívni. nagyon hiányzik, de nem akarok neki fájdalmat okozni. Hagyom, hogy szép lassan elfelejtsen. Leszállok a padról, és hirtelen megtorpanok.
- Mit keresel itt? – lassan közelebb sétálok az ismerős alakhoz, és mikor oda érek, egy szenvedélyes csókkal köszöntöm. megölelem, és eleresztek egy könnycseppet. Szigorúan egyet, mert Chrisen kívül, még senki sem látott sírni.
- Azért jöttem, hogy megszöktesselek. Cabot ide tart. Délben indul New Yorkból. – a szemeim kikerekednek. Nem hiszem el, hogy ilyen gyorsan a nyomomra akadt. Csak bólintok, és a kocsija felé megyünk. Az irányt a lakásom felé vesszük, hogy minél előbb össze tudjak pakolni.
- Sietnünk kell. Nincs akkora előnyünk, mint gondoltam.  – a kezem olyan gyorsan pakol, ahogy csak tud. A bőröndöm kész, és mindent elpakoltam. Lefelé megyünk, és a portán csak bedobom a kulcsot. Beülünk az autóba, és kerülővel megyünk New York felé. Az út hosszú. Már szörnyen éhes vagyok, és az idő már három óra körül jár. Megállunk egy kis étteremnél, és befelé sétálunk. Leülünk, és rendelünk valami kaját. Én egy hamburgert kérek, míg Luke egy meleg szendvicset kér. Amíg megkapjuk, beszélgetünk. Rég töltöttünk együtt egy kis időt. Nagyon rég láttuk egymást, és most jól esik egy kis időt együtt tölteni.  Egy hirtelen durranás, és a kis étterem ablaka ripityára törik. Hirtelen a földre zuhanunk. Luke elterül mellettem, és nagyon megijedek. Oda kúszom hozzá, és ekkor látom, hogy meglőtték. A kezemet a mellkasára szorítom, és próbálom elállítani a vérzést. A karomba éles fájdalom nyilall. Mikor észreveszem a fájdalom forrását, ami egy nagy üvegszilánk, megpróbálom kihúzni.
- Vigyázz. – suttogja Luke. Már alig él, és én zokogni kezdek. – Menj. Vidd a kocsim. Menekülj. Szeretlek kicsim. Mindig is szeretni foglak.
- Ne Luke. Kérlek, nem hagyhatsz itt. – kiabálok vele, de elernyed a keze. Már nem szorít, már nem ölel, már nem lélegzik. Felemelem a könnyes tekintetem, és megakad Cabotton. Egy 42-es glock van a kezében. Felállok, és futni kezdek. Kifelé szaladok, és meglátom Luke autóját. Beszállok, és olyan gyorsan hajtok, ahogy csak tudok. Nem látom. Leráztam? Csak hajtok az autóval. Olyan gyorsan megyek, hogy a sebesség mérő már 300-at mutat.  Padlófékkel állok meg egy háztömb előtt.  Kiszállok, és beszállok a liftbe. Pár másodperc múlva, már nyílik is az ajtó.   Ott állok az ajtó előtt. Félek. Mi van ha már nem akar látni??? Ha annyira haragszik hogy már nem kíváncsi rám. Erőt veszek magamon es becsöngetek... 

Testvéri kapocs - 5. rész

Sajnos a csodálatos hétvége amit drága kishúgommal tölthettem elmúlt, így R&K ismételten messze van egymástól.
Raina, örülök, hogy láthattalak. Szerettem volna megállítani az időt, hogy ne kelljen elköszönni és újra csak messze lenni tőled. Barátságunk már olyan mély, hogy szinte minden gondolatodat érzem és rettentően szeretlek. Hálás vagyok Ő neki hogy az utamba sodort. Always <3

 

Ime egy gyógyító vers amit Raina-tól kaptam :D

 

Millió csókot dob, a lágy tavaszi szellő,
Mindig szeretnék szívedben én lenni az első.
Remélem a csúnya nátha miatt nem visz el a mentő,
mert szükségem van rád, hisz te vagy a megmentő... :D

 

 

Chris:

Fogalmam sincs mikor aludtam el tegnap, de már délelőtt 9 óra. Gyorsan letusolok és felöltözök. Martha és az unokahúgom a nappaliban játszanak, de senki mást nem látok a lakásban.
- Jó reggelt – mosolygott rám a hölgy.
- Jó reggelt. Kate? – kérdeztem, miközben a kanapéra ültem és onnan figyeltem a kicsi lányt.
- Bementek az őrsre a fiammal. Kérsz reggelit?
- Nem köszönöm. Megnézhetem? – bökök az ujjammal az újság felé. Martha csak bólint és a mobil kiságyba helyezi, unokáját majd a konyhába sétál. Fellapozom a lapokat és az álláshirdetéseket böngészem. Munkát kell találnom, ha tényleg magamhoz akarom venni Clarissát. Tudom, hogyha Raina nem akarja, akkor nem fogom megtalálni. Ikrek vagyunk, és hiába tudom, hogy gondolkodik, másképp fog cselekedni, mert tudja, ott keresném én is. Azért hagyott itt, hogy megvédjen, és hogy visszakapjam a lányomat. Csalódást okoznék neki, ha nem tennék meg minden tőlem telhetőt. Találtam néhány hirdetést ahol titkárnőt keresnek. Kiírtam őket egy papírra és talán holnap fel is keresem őket. Ma még át kell gondolnom az életemet. Egyedül kell gondolkodnom és ez most olyan furcsa. Egész eddigi életemben ott volt velem Raina és most nincs itt. Ez borzalmas. Eszembe jut egy utolsó esély, felszaladok a telefonomért és tárcsázok.
- Nem mondja, meg hol van. szükségem van rá. – szólok bele köszönés nélkül. Raina megtanított röviden telefonálni és általában mindnet röviden intézek.
- Tudod miért tette. Nem sodorhatjuk veszélybe azzal, hogy most oda rohanunk. Sajnálom Chris. Le kell tennem.
- Mond meg neki, hogy szeretem és vigyázzon magára.
Luke nem válaszolt, de tudom, hogy hallotta és át fogja adni az üzenetet.
- Martha – lépek be a konyhába – van egy kis dolgom. Csak szólok, hogy tudjatok róla.
- Persze kedvesem, nagylány vagy már – mosolyog rám. Kifelé menet megsimogatom a csendesen játszó kislányt és már úton is vagyok. Buszra szállok, és most bliccelek. Épp időben szállok le, mielőtt egy ellenőr elérne. Egy mosollyal nyugtázom, hogy elértem célomat. Megnyomom a második gombot a liftben és pillanatok alatt felérek. Kilépek a liftből és Kate asztala felé sétálok, de csak Ricket látom.
- Szia, a nővéredet keresed? – fordul felém.
- Aha, merre találom?
- Ott, valami Cabot-tal beszél – mutat hanyagul a pihenőszoba felé. A torkom pillanatok alatt kiszáradt. Ő nem ismer, de én tudom ki ő. Rainát keresi. Egy pillanatra megrémülök, de aztán nyugalmat erőltetek magamra. A fickó rám néz, de nem úgy tűnik mind a ki felismerne. Állom a tekintetét. Gyanús lennék, ha hírtelen elkapnám róla. Beszáll a liftbe, és eltűnik. Kate is megjelenik.
- Beszélnünk kell róla mit is titkoltok.  – azt hiszem dühös. Újra a pihenőbe megyünk, mint pár napja mikor beállítottunk, de most Rick is jön.
- Mi ez, hogy Rainát körözik. Nem úgy nézett ki Cabot, mint aki tud arról, hogy a testvére vagy?
Sóhajtok egy hatalmasat és leülök. Lehajtom a fejem és szeretnék elfutni. 
- Christine – szól rám erélyesen és én belekezdek.
- Akkor kezdődött miután már a lányomat beadtam oda. A férfi, aki a gyámságunkat kapta, folyamatosan zaklatott. Először csak simogatott és fogdosott. Féltem így még a testvéremnek sem szóltam róla, azonban egy éjszaka berontott a szobámba és… - nyeltem egy nagyot, folytatni akartam, de a gombóc a torkomban. Kate mellém ült és nem szólt egy szót sem. Újabb nagy levegő és folytatom – rám mászott és meg akart… Sikítoztam és kapálóztam. Raina meghallotta, és leszúrta. Cabot azóta keresi. És mi menekülünk.
- De hisz csak téged védett. Ezért nem ítélhetik el – érvelt Kate és nagyon jó lenne ha csak ennyi lenne a dolog.
- Csakhogy Cabot a banda tagja. Korrupt és mindenképpen elítélnék Rainát.
Döbbenten néznek rám. Olyan jó lenne most megölelni a húgomat, megfogni a kezét. Csak érezni, hogy velem van.

Raina:

Fogom magam, és úgy döntök, hogy pénzt fogok szerezni. Bezárom a szobám ajtaját, és lemegyek az utcára. Keresek egy bank automatát, és biztonságos távolságból megfigyelem. Van egy tervem.  Nagy szerencse, hogy nagyon jó megfigyelő vagyok. Egy férfi lép az automatához, és előveszi a kártyáját, majd beüti a kódot.
- 04021… Áh nem látom az utolsó számot. – motyogom az orrom alatt. Mikor leveszi a pénzt, hirtelen életbe lép a tervem. Elkezdek a férfi felé sétálni, és előveszem a telefonom, mintha valamit babrálnék vele. Mikor közelebb érek, „véletlen” elbotlom, és neki esem a férfinek. A kezemmel óvatosan kiveszem a zsebéből a kártyát.
- Sajnálom. Az én hibám volt. – szabadkozik, miközben felsegít a földről.
- Nem, az én hibám volt. Figyelmetlen voltam. Sajnálom. – egy mosollyal elválunk, és én az automatához megyek. Nagyon ismerős volt ez a férfi, de nem tudom, hogy honnan. Nem is törődöm vele. Benyomom a kártyát, és elkezdem beütni a számot.
- 04021… Mi jöhet utána? Ha ez egy születési dátum, akkor csak 3 számjegyet kell megpróbálnom. Ha nem, akkor… Azon ráérek később gondolkodni. – a hangos gondolkodásért Chris már letolt egyszer-kétszer. Nagyon hiányzik. Megpróbálom a számokat.
- Oké. Legyen a 0. – nem jó.
- A következő az 1. – ez sem jött be. Kezdek ideges lenni.
- Ez az utolsó próbálkozás. – benyomom a 2-es gombot. A kis piros pötty zöldre vált, és én fellélegzem. Huhh ez sikerült. Beütöm az összeget, és már érkezik is a pénz. Csak annyit veszek le, hogy ne nagyon tűnjön fel. Látom, hogy a férfi az egyik boltból jön ki , és értetlenül néz körbe. Elrakom a pénzt, és odasietek hozzá.
- Bocsánat. – szólítom meg. – Ezt ön hagyta el?
- Oh hála az égnek, hogy megvan. Maga egy angyal. Köszönöm. – lelkendezik, majd átveszi a kártyát. Kinyitja a tárcáját,és a kezembe nyom egy 10-est.
- Nem vagyok én angyal. Maximum a sötétség angyala.
- Ne butáskodjon. Hálásan köszönöm. – megölel, és elrohan.
A pénzzel a kezemben, hirtelen elfog a bűntudat. Ő egy remek ember volt. Nem is értem, hogy hogyan tehettem ezt. Borzalmas vagyok. A gondolataimból a telefonom rezgése ránt ki.
- Tessék? – szólok bele.
- Nagyon óvatos a hangod. Nyugi csak én vagyok. – egy cseppet fellélegzem.
- Más nem is nagyon ismeri ezt a számot. Nem értem, hogy miért ijedek meg mindig. – magyarázom a helyzetet.
- A nővéred üzent neked. Azt üzeni, hogy: Nagyon szeret, és hogy vigyázz magadra.- mikor meghallom az üzenetet, hirtelen könnyezni kezdek.
- Köszönöm Luke. – szipogom. – Mi újság Cabottal?
- Tegnap bent volt az őrsön. Ott volt nagyjából fél órát, majd kissé dühösen távozott. Szerintem nemsokára elindul. A francba. Elindult. Most mennem kell kicsim. Vigyázz magadra. Szia. – hadarja gyorsan.
- Tudod, hogy mindig vigyázok. Szia. – letesszük a telefont, és már meg is érkezetem haza. Kinyitom az ajtót, és bemegyek. A kedves egér barátom ismét garázdálkodik a lakásban. Leülök a kanapéra, és kibontok egy doboz müzlit, amit ma vettem az ügyesen szerzett pénzből. Most van először bűntudatom azóta, hogy Seatle-be jöttem. Olyan érzésem van, hogy Chris beletörődött, és elengedett. Viszont én nem akarok nélküle élni. Fáj a lelkem. Nagyon vágyom az kedves, védelmező karjainak ölelésére.



Testvéri kapocs - 4. rész

Életem legjobb döntésének bizonyult, hogy drága kishúgomat Raina-t névnapja alkalmából megleptem a hétvégén, így most tőle jelentkezem. Most ismét együtt az R&K.
Kicsi kincsem köszönöm, hogy vagy nekem és remélem, mindig része maradsz az életemnek. És köszönöm, hogy nem unod meg a sok ölelést sem.
ALWAYS <3

Chris:

Már a földön térdelek és még mindig csak zokogok. Kate azóta is ölel. A vonatot már nem látom. Elment, a húgommal együtt. 
- Nélkülem ment el. De szüksége van rám. Még sosem csinált ilyet – alig tudom kinyögni a szavakat.
- Gyere – Kate felállít, és lassan kifelé sétálunk, de még mindig átkarol.
- Miért ment el, mi az, amiről nekem nem meséltek? – fordít az autónál maga elé, de némán hallgatok. Állom a tekintetét, nem felelek, s most a könnyeim is némán folynak végig az arcomon. 
- Na, jó, inkább menjünk haza – szólal meg sóhajtva és kinyitja kocsit. Mind a ketten beülünk, és már indít is. Nem szólalok meg, magamba roskadva gondolkodok. Még mindig alig hiszem el, hogy itt hagyott. Az eddigi életemben három embert szerettem igazán. Azok közül egy alighanem már halott, a testvérem itt hagyott, azt hiszem azért, hogy megvédjen, a lányomat pedig én dobtam el magamtól. Mikor haza érünk, felmegyek a szobába, amit az éjjel még a testvéremmel osztottam meg. Végig dőlök az ágyon és csak nézek a semmibe. Gondolkodni sem tudok, úgy érzem, teljesen üres vagyok. Kate egy darabig ül mellettem, aztán hátat fordítok neki és úgy teszek, mint aki elaludna. 
- Bárcsak hagynátok, hogy segíthessek – simítja meg óvatosan a vállam és Rick is belép a szobába.
- Minden rendben? – hallom meg a hangját. Mi csak sétálni mentünk Amandával és azt hiszem sok mindenről lemaradtam. Mi történt?
- Kiderült, hogy Christie-nek van egy lánya, de otthonba adta, hogy megvédje, aztán Raina kapott egy telefont és lelépett. Úgy nézem, most először nem együtt léptek le, de nem hajlandó elmondani mi volt a hívás vagy, hogy mi elől menekül Raina – suttogja, ezt már nem tudom annyiban hagyni.
- Ha elmondom, te utána mész igaz? – nem várom meg hogy válaszoljon. Rendőr, tehát utána menne – csak így tudom megvédeni, azt hiszem. Szeretnék egyedül maradni.
Csendben kisétálnak és magamra hagynak. Tudom, hogy Kate csak segíteni akar, de én sem tudom, hogyan is tehetné. Nem tudom, jót teszek e vele, ha elmondom, mi elől fut a húgom, mi elől futottunk már évek óta. Még hangokat hallok kintről, de nem tudom kivenni a beszélgetés témáját. Hallom, ahogyan a kislány a tőlem nem messze lévő gyerekszobában felkacag valamin. Irigyelem őket, olyan boldogok. Látszik rajtuk, hogy végtelenül szerelmesek, és van egy gyönyörű lányuk is. Eszembe jut a múltam.
„Ne hisztizz már az a ficsúr nem kíváncsi már rád, lelépett úgy hogy hagyd abba az ordítást és tedd a dolgod” - ez a mondat még mindig elevenen él az emlékeimben, épp úgy ahogy Logan is. Az együtt töltött szerelmes éjszakák. Életem első szerelme volt, de azt hiszem mindig is szeretni fogom.

Raina:

Már fél órája bolyongok az állomáson, valami kaját keresve. Meglátok egy hot-dogost , és gyorsan odasétálok.
- Egyet kérek. – szólalok meg, és közben próbálom csitítani korgó gyomromat. Kifizetem a hot-dogot, és már bele is harapok. Még sosem jártam Seatle-ben, így bátortalanul közlekedem. Fel kéne hívnom Christ. Biztosan aggódik. Keresek egy utcai telefont, de csak 3 percre elegendő apróm van. Bedobom az érméket, és tárcsázni kezdek. Kicsöng.
- Castle lakás. – szól bele Kate.
- Chrissel akarok beszélni. – szólalok meg határozottan, és tudom, hogy Kate azonnal felismerte a hangomat.
- Várj Raina. Kérlek.
- Nem Kate, ha nem adod nekem Christ, akkor azonnal leteszem. – a hangom szigorú,é s követelőző.
- Jól van. – a hangja lemondó. Hallom, ahogy kiabál a nővéremnek. ár másodperc néma csend uralkodik a telefonon, majd egy meggyötört hang szól bele.
- Hogy tehetted ezt velem? Hogy hagyhattál magamra? – a két kérdés után rögtön könny szalad a szemembe, és sírni kezdek.
- Hol vagy Raina? – kérdezi.
- Nem Chris. Nem engedem, hogy utánam gyere. Meg akarlak védeni, nem pedig újra veszélybe sodorni. Kérlek Chris. Ne aggódj értem. Tudod, hogy megleszek. Pár hét múlva tovább kell mennem. Egy hónapban egyszer foglak hívni. Értsd meg, hogy mindent érted, és a kislányodért teszek. Hogy biztonságban legyetek. – köszönés nélkül teszem le a telefont. Nem akartam búcsúzkodni. A könnyeim ismét záporozni kezdenek. Megfogom a bőröndömet, és sétálni kezdek. Valami olcsó szállás után kell néznem. Valahonnan pénzt kell szereznem. Mivel a kártyámat befagyasztották, más megoldást kell kitalálnom. – Rabolj bankot. – csábít a tudatalattim, de így is elég nagy bajban vagyok. Nem kell, hogy a gyilkosságon kívül mással is gyanúsítsanak. Meglátok egy kívülről is olcsónak látszó motelt. Bemegyek, és megállok a recepciónál. 
- Jó napot. – köszön a fiatal szőke hölgy.
- Jó napot. Egy szobát szeretnék. – bólint, és a kezembe ad egy tollat, és elém rak egy könyvet, és én odabiggyesztem az álnevemet, és már kapom is a kulcsokat. Lépcsőn megyek a negyedik emeletig. Megtalálom a 102-es ajtót. Kinyitom, és belépek. Nem nagy meglepetésemre egy egér szalad át előttem. Már semmin sem lepődök meg. Chrissel már jártunk rosszabb helyen is… Chrissel… Jaj de hiányzik. Ha hírt kapok róla, hogy Cabot elhagyta New Yorkot, akkor visszamegyek. Tudom, hogy senki sem bírja a lelke másik fele nélkül. Chris a lelkem másik fele. Egy mítosz úgy tartja, hogy kezdetben az embereknek két fejük, négy karjuk, és négy lábuk volt. Egyszer Zeusz megharagudott az emberekre, és villámaival kettéhasította őket. Azóta az embereknek egy fejük, két lábuk, és két kezük van. Be az elszakadás következtében, minden ember sóvárog a lelke másik fele után, és szüntelenül keresik azt. Belépek a lakásba, és kipakolom a cuccomat. A bőröndömből nem rakom ki a ruhákat, mert előfordulhat, hogy gyorsan kell távoznom. Bemegyek a fürdőbe, és nekiállok zuhanyozni. A hideg víz hirtelen, és kellemetlenül érinti a testem. Mikor megszokom a vizet, hallom, hogy csörög a telefonom. Kiszállok, és a táskámban kezdek kutatni. Felveszem.
- Jól van a kismadár, aki sokat repült? – szól bele egy jól ismert férfihang.
- A kismadár megérkezet, de a fiókát el kellett hagynia.
- Sajnálom kicsim. – szól bele Luke.
- Majd megoldom. Te csak figyeld Cabot-ot. – úgy érzem, hogy terelni nagyon tudok. És tájékoztass, arról, hogy mit csinál.
- Rendben. Bement a 12-es őrsre. Gondolom körbekérdez.
- A 12-esre? Ez biztos? – hitetlenkedek.
- Igen. Biztos. – jelenti ki, én pedig nem tudom eldönteni, hogy ideges legyek, vagy éppen nyugodjak meg. Tudom, hogy Kate nem fog semmit elárulni, hiszen nem is tud semmit. Viszont ilyen közel még sosem volt Chrishez. Féltem.
- Mennem kell Luke. Szeretlek. Szia. – hadarom gyorsan.
- Szia. – és már ki is nyomom a telefont.

Testvéri kapocs - 3. rész

Kedves erre látogatók, azt tanácsolom mindenkinek, örüljetek annak, ha van igaz barátotok. Sosem tudhatjátok, mikor melyik pillanatban van szükségetek rá.
Mikor kell egy biztos támasz, aki MINDIG veled van. Akire számíthatsz. Aki megmondja, hogy ő MINDIG veled van.
Aki azt is megmondja, hogy ha hülyeséget tettél, vagy ha valamit megtettél, de neked fáj, ő biztosít, igen jól tetted.
Az igaz barátok fontosak!
Ha nektek is van igaz barátotok - mint nekem - aki fontosabb, és szinte a testvéretekként szeretitek, mert az igaz barát olyan, mint a testvér.
Hívd fel, vagy ha teheted öleld meg.

 

 

Köszönöm hogy vagy nekem Raina <3

Raina:

Megcsörren a telefonom.
- Tessék? – szólok bele.  – Igen… Máris? … Te jó ég… Rendben… - leteszem a telefonom, és Chrisre nézek.
- Indulnunk kell.  – a hangom titokzatos, de tudom, hogy a nővérem érti miről beszélek.
- Máris? Azt hittem több időnk van. – látom, hogy elkeseredik.
- Újra itt van. Nem kockáztathatok. Nekem mennem kell, de téged nem ismer. Maradj itt. Kate segít visszaszerezni Clarissát. Nem rángathatlak magammal. Nem tehetem ezt veled. Két éve elvárom, hogy velem gyere, de sosem gondolok arra, hogy neked ez milyen nehéz. Sajnálom Chris. – a könnyeim hullani kezdek.  Nem várom meg a választ, hanem fogom magam, és elmegyek.  Futni kezdek, és a lábaim megállás nélkül szedem egymás után. Futok, és csak akkor állok meg, mikor már a tüdőm nem bírja tovább. Szörnyen kapkodom a levegőt, és zilálok. Megérkezem abba az épületbe, ahol meghúztuk magunkat. Összepakolom a cuccomat, és elindulok. 

Chris:          

Összezuhanva nézek arra amerre az előbb a húgom elfutott. Nem hagyhatom, hogy egyedül csinálja. Most mit csináljak? A lányom felé nézek, aztán Kate felé és újra arra amerre Raina eltűnt. Nem veszíthetem el a húgomat. Nekem szükségem van rá, neki pedig rám, még ha néha ezt le is tagadja.
- Nem hagyhatom, hogy egyedül csinálja. Utána megyek – pattanok fel és én is futni kezdek, de egy autó áll meg mellettem. Kate az.
- Gyere – nyitja ki az ajtót belülről és én már be is pattanok. Pillanatok alatt érjük el a lakásukat. Kivágom  a kocsi ajtaját és úgy is hagyom. A lift olyan lassan halad felfelé, mintha valaki közben lefelé húzná. Kinyitom a kulcsal amit Kate adott, de ott bent csend várt. A szobába megyek, de semmi. A fürdőbe de semmi. Minden lehetséges helyen megnéztem, de csak egy pár sort tartalmazó levelet találtam. Látszik rajta hogy nagyon sietett. Végig olvasom és leroskadok az ágy szélére.
- Mit tegyek? – suttogok kétségbe esve magam elé.

Raina:
A vonatállomás felé megyek. Beülök egy taxiba, és nagyjából 10 perc múlva már ott is vagyok.  Kiveszem a bőröndömet a kocsiból, majd kifizetem a taxit. Bemegyek a hatalmas állomás épületébe, és a pénztárhoz megyek.
- Egy jegyet kérek Seatle-be.  - szólal meg az előttem álló férfi.
- 5 dollár lesz. – szól a pénztáros. Basszus. Csak 2 dolcsi van nálam. A francba. Becsukom a pénztárcámat, és úgy döntök, hogy inkább kiállok a sorból. Mikor elindulok, látom, hogy az előttem álló férfinak egy tízes hullik ki a zsebéből. Szerencsére senki sem látta. Felveszem, és a pénztár elé állok.
- Egy jegyet Seatle-be. – odanyújtom a pénzt és már kapom is jegyet. Sokat blicceltünk már Chrissel a vonaton, de ha nem muszáj, akkor inkább legálisan utaznék. Elveszem a visszajárót. Örülök neki, mert így legalább tudok enni, ha megérkezem.  A peronra sétálok, és leülök egy padra. Már távolról hallom a vonat hangját. Lassan begördül az állomásra, és én felszállok rá. Szerencsére elég nagy előnyöm van Chrissel szemben. Nem akarom veszélybe sodorni. Ismét. Egyszer már hagytam, hogy miattam bajba kerüljön. Keresek egy helyet, és leülök. A csomagjaimat magamnál tartom. Csak bámulok ki az ablakon. Még öt perc van hátra az indulásig. Elmélyülök a gondolataimba. Egyszer csak arra leszek figyelmes, hogy valaki a nevemet kiabálja. Körbenézek, majd a tekintetem a peronon álló nővéremen akad meg. Integet nekem. Kapálózik, hogy száljak le. A könnyeim folyni kezdenek. Látom, hogy Kate is ott van mögötte. Így valamivel nyugodtabb vagyok. Legalább nem lesz egyedül. A vonat elindul, és én elkapom a tekintetem Chrisről. A testem rázkódik a néma zokogástól. A vonat gyorsít, és már csak annyit látok, hogy Katenek kell lefognia Christ, hogy ne rohanjon a vonat után. Chris hisztérikusan kapálózik. Még nem tudom, hogy mi lesz ezután. Megszakad a szívem, hogy a legdrágább embert az életemben el kell hagynom. Seatle elég nagy. Majd meghúzom magam valahol. Az út nagyjából két órás Elszundítok egy kicsit. A bemondó hangjára riadok fel. 10 perc múlva Seatle-be érkezünk. Összeszedem magam, és felkészülök a leszállásra.



Testvéri kapocs - 2. rész

Az életben vannak dolgok amiket nem értünk, nem tudjuk mi miért is történik. Egyszer (illetve nem is egyszer) egy nagyon okos lány azt mondta, hogy Isten mindig mindent okkal történtet velünk. Okkal ismerünk meg embereket, akik aztán jobbá teszik a mi kis világunkat, hogy ott lehessenek velünk, ha szükségünk van rájuk és ottlehessünk mi is, ha nekik van szükségük egy segítő szívre, vagy egyszerűen csak arra, hogy az ember csendben meghallgassa ami a másik szívét nyomja.
ALWAYS <3

- Igazán nem akarunk gondot okozni – töröm meg a csendet mikor már a liftben állunk.
- Ha már vannak testvéreim, szeretném megismerni őket. Nem okoztok gondot – magyarázta és már az ajtó előtt állunk és a kulcsait keresi. Egy sikeres ajtónyitás után bemegyünk. Az ajtó egyből a hatalmas nappaliba vezet, ami egybe van nyitva a konyhával. Egy távolabbi pontján egy mobil kiságy van, benne egy aprócska kislány ücsörög, aki az ajtó nyílására, maga babanyelvén kezdett magyarázni és kezeit máris kifelé nyújtotta.
- Szia, csillagom – kapja ki Kate a kislányt, minek jutalma egy gyöngyöző kacagás lett. Egyel egy időben az író is kilépett a konyhába. Tudtam, hogy több van köztük.
- Rick, ők itt a húgaim, Raina és Christine Hamill. Lányok, ő itt a férjem. Ő pedig itt a szemem fénye – puszilja meg a kezében lévő kislány feje búbját.
- Rick Castle – nyújtja felénk a kezét a férfi. Mindketten kezet fogunk vele. A nővérem férje a mi kedvenc írónk. Vajon hogy csinálta?
- Hogy hívják? – találtam meg a hangomat, közben pedig éreztem, hogy a testvérem keze megfogja az én kezemet.
- Amanda Castle – szólal meg a férfi és mellkasa dagad a büszkeségtől.
- Nagyon szép – szólal meg mellettem Raina, mert én képtelen vagyok most akár egy szót is kinyögni. Amanda gyönyörű kislány, és csupa mosoly. Alig hallom mikor Kate megbeszéli Rickkel, hogy most ő főz vacsorát. A férfi eltűnik egy ajtó mögött Kate pedig a konyhába invitál minket.
- Hé, minden rendben? – kérdezi halkan Raina mielőtt mi is a konyhába mennénk.
- Nincs, de meg kellett tennem. Menjünk – veszek egy nagy levegőt ezzel lenyelve a könnyeimet. Raina még hírtelen megölel, aztán a konyhába sétálunk.
- Vacsorára hazaérnek a többiek is, megismerhetitek még Rick anyját és lányát – magyarázta miközben a kislányt az etető székbe rakta és egy játékot adott a kezébe.
- Segítsünk?
- Nem kell, tudjátok régen utáltam főzni, de mára egész jól megy. Mesélhetnétek magatokról – néz ránk komolyan – egyikünk sem kezd el beszélni. Igazából fogalmam sincs, hol is lehet kezdeni egy ilyen mesélést és mi az, amit még elmondhatok?
- Na, jó – sóhajt egyet Kate – van valami munkátok? Van hol laknotok?
- Titkárnőnek tanultam, de nincs munkám – szomorodok el.
- Nyomozó, és úgy vagyok, mint Chris.
- Talán… - gondolkodik el, aztán már folytatja is –Talán rá tudom venni a főnökömet, hogy legalább egyikőtöket alkalmazza.
Mind a ketten meglepődünk.
- Anyánk, mármint az igazi, mikor halt meg? – teszi fel a kérdést Raina, én pedig közelebb ülök a csendesen játszó Amandához. Játszani kezdek vele, miközben figyelek arra, ami körülöttem zajlik.
- 19 éves voltam, egy este vacsorázni mentünk. Meg volt beszélve, hogy anyával ott találkozunk az étteremben. Apával hiába vártuk, hát haza mentünk. Ott várt minket a hír, meggyilkolták. Azóta sem tudni, hogy ki volt. Évekig próbáltam nyomozni, mígnem a volt főnököm temetésén majdnem megöltek. Egy évvel később mikor újra előkerült az ügy, ismét majdnem meghaltam. Rájöttem, ha tovább bolygatom, nem csak belebolondulok, de előbb utóbb megölnek mindenkit, aki körülöttem van és fontos. Túl mélyre nyúlik az ügy. Feladtam és rájöttem, hogy így is boldog tudok lenni. Mióta van gipszben a kezed?
- Négy hete, még két hét és leveszik – mondta Raina és én már rá is jöttem mit játszik Kate, egy kérdést ő és egy kérdést mi.
- Miért törték el? – most azonban rám néz Kate, talán azt várja, hogy én mondjam el? Raina már meg is szólal.
- Észre sem vettük és egy bandában voltunk? Sok mindent láttunk és sok mindenre voltunk kényszerítve. KI akartunk szállni, megmondtam a srácnak, hogy szakítok vele, erre ő kicsavarta a kezem.
- Pár nappal később csendben leléceltünk. Azóta kaptunk már fenyegető hívásokat és megpróbálnak megfélemlíteni minket – vettem át a szót – egy ideig bírtuk egyedül, de már nem bírunk velük.
- Segítségre van szükségünk – ismerte be Raina. Büszke vagyok a húgomra, nagyon sokat kellett győzködnöm, hogy hajlandó legyen megkeresni velem Katet és most ő mondta el mi is történt. Jobban hasonlít Kate-re mint gondoltam. Nagyon jól elbeszélgettünk és közben megérkezett Alexis és Rick anyja Martha is. Alexis nem sokkal fiatalabb, mint mi. Ők is nagyon kedvesek.
- És hol laktok? – kérdezte vacsora közben Rick.
- A ház ahol felnőttünk elúszott, úgyhogy minden éjjelt más, olcsóbb szállodákban töltjük.
- De hol a cuccotok? – vág a szavamba Alexis.
- Mikor leléptünk sietnünk kellett. Néhány alap dolgot bedobtunk a háti táskánkba a többi pedig ott maradt – felel a kérdésre a testvérem.
- Maradjatok itt! – veti fel ötletként Rick – ugyan látom, hogy nálatok van a háti táska és van hely bőven a vendégszoba nagyon kényelmes.
Mindketten elgondolkozunk az imént kapott ajánlaton. Nem sok kényelmes ágyban aludtunk az elmúlt időben.
- De csak ha tényleg nem gond – szólalok meg, mert mindkettőnket meggyőzött a kényelmes ágy gondolata.

Csak forgolódok az ágyban, Raina mellettem alszik, azt hiszem nagyon mélyen. Az agyam megállás nélkül pörögés nem hagy nekem egy perc nyugtom sem. Nem akarom felkelteni a testvéremet, kimászok az ágyból és belebújok a kölcsön köntösbe amit Kate-től kaptunk és kisétáltam a nappaliba. Az ablak mellett egy hatalmas fotelt találtam. Beleültem és felhúztam a térdeimet, s csak nézek kifelé az ablakon. New York gyönyörű éjszaka. A sok fény és kivilágítás. Annyira elmerülök a látványban, hogy észre sem veszem Kate leül velem szembe.
- Nem, tudsz aludni? – hírtelen összerezzentem, mert nem számítottam rá – ne haragudj, nem akartalak megijeszteni.
- Semmi gond, az ágy tényleg kényelmes, de nem tudok elaludni. Nem akartam Rainát felébreszteni – mondom, de közben még mindig kifelé bámulok az ablakon.
- Aggódsz érte – nem kérdezte, inkább kijelentette. Úgy érzem, hogy a fejembe lát.
- Ő a húgom, és ez normális.
- Úgy érzem, nem mondotok el mindent.
- Nem tudom miről beszélsz. Mindig is Raina volt az erősebb. Engem mindig is könnyebben lehetett befolyásolni és fenyegetni is. Most is erős, de csak látszólag. Aggódom érte, csak pár perccel vagyok idősebb, mint ő, de vigyázni akarok rá. Tűzbe mennék érte, és nem bírnám a testvérem nélkül. Mindig is ketten voltunk egymásnak. Mikor szükségem volt rá, nem moccant mellőlem. ÉS nekem is ezt kell tennem – néhány könnycsepp csordult végig az arcomon, aztán egy érzés, és már tudom, azonnal fel kell mennem. Pillanatok alatt pattanok fel és szaladok fel a szobába. Hallom, hogy Kate utánam jön. Kinyitom az ajtót és az ágyhoz sietek. Raina vagdalódik és valamit motyog, fel akarom rázni, de abban a pillanatban egy halk sikoly kíséretében felül. Arcáról csak úgy folyik a víz és pillanatok alatt könnyekkel keveredik. Szorosan magamhoz ölelem, és a hátát simogatom. Várom, hogy zokogása alább hagyjon. Kate értetlenül áll az ajtóban.
- Semmi baj, itt vagyok – simítok végig a fején. Lassan ringatom és lassan vissza is alszik a karjaimban. Lefektetem, aztán én is elfekszem. Láthatólag Kate is megnyugodott és magunkra hagyott minket. Figyelem még egy ideig, hogy nyugodtan alszik-e, aztán engem is elnyom az álom. Már nyugodtan alszunk tovább. Reggel halk babasírásra ébredek. Kimászok az ágyból és átsétálok unokahúgom szobájába. Unokahúgom, olyan furcsa kimondani.
- Te is rosszat álmodtál picuri? – kiemelem a kiságyból és az ott lévő plédet kis hátára terítem, hogy ne fázzon meg.
- Nem szokott sírva ébredni. Jó reggelt. Bocs, hogy felkeltett – lépett be Rick az ajtón – gyere tücsök, megnézzük anyát. Átadtam neki a kislányt és a szobába sétáltam, hogy felöltözzek. Raina is felébredt, már nem volt az ágyban, de víz csobogását halottam a fürdőből. Biztosan jót fog tenni neki a forró zuhany.
- Szia, jobban vagy? – ölelem, meg mikor kijön a fürdőből. Mikor ketten vagyunk teljesen más, mint mikor van ott valaki. De én így szeretem.
- Jól, köszi, mire mennék nélküled – mosolyodik el. Imádom, mikor mosolyogni látom a testvéremet. Kimegyünk a szobából és Kate reggelivel kínál minket. Nem szoktunk reggelizni egy pirítóst és én kávét Raina pedig teát kért.
- Hol vannak a többiek? – kérdezte meg Raina.
- Martha és Alexis már elmentek. Arra gondoltam, hogy bejöhetnél velem az őrsre. Megpróbálom rávenni a főnököm, hogy szükség van még egy emberre.
- Kate én nem várom el ezt az egészet - Raina ellenkezni akar, de Kate azonnal le is inti.
- Nem szeretnék vitát, különben is neked munka kell, nekünk pedig tényleg kell egy ember. Rick itthon marad Amandával, de ha gondolod, bejöhetsz velünk – fordul felém Kate.
- Nem köszönöm, megleszek – mosolyodok el és már most tudom, mit is fogok csinálni.

- Biztos, hogy minden rendben lesz? – kérdezi tőlem Raina mikor már az ajtóban állnak Kate-tel indulásra készen.
- Én aggódom, érted te aggódsz értem? – teszem fel a kérdést.
- Nem kall aggódnod – jegyzi meg azonnal.
- Hát neked sem – adok neki két puszit, aztán elmennek. Elköszönök Ricktől és én is elindulok, egy teljesen más irányban, mint ők. Egy ideig sétálok, aztán buszra szállok, mert túl hosszú az út. Leszállok a buszról, de még sincs annyi bátorságom, hogy először odamenjek ahová készültem. A közeli parkba mentem és leültem egy padra. Néztem a közeli játszótéren játszó gyerekeket és csak gondolkodtam. Fogalmam sincs mennyi idő telt már el, de felálltam és az eredeti célom felé indultam. Azonban mire odaérek, újra elszáll a bátorságom. A kerítés előtt állok meg és az ott lévő korlátra ülök. Csak figyelem a sok gyereket. Szememmel egy bizonyos valakit keresek, mikor meglátom csak őt figyelem.

- Tudod, hogy bemehetsz hozzá – meg sem lepődöm már azon, hogy Raina rám talált, le sem veszem a tekintetem a kislányról.
- Az egyikünknek sem jó, tudod jól, mi volt a legutóbb – leül mellém a korlátra és megfogja a kezemet. Még csak most tűnik fel, hogy Kate a másik oldalamra ül.
- De nem kell ezt tenned – suttogja, de még mindig csak előre nézek.
- Tudod, hogy nincs más választásom.
- De van, Raina már kapott munkát, és neked is találunk – szólal meg most először mellettem Kate.
- Ez egy olyan otthon, ahová az anya behozza, de nem mond le róla, így nem tudják a gyereket örökbe fogadni, viszont kemény procedúrán kell átmenni, hogy vissza lehessen kapni – most először pillantok le magam elé a földre – ezt már elszúrtam.
- Melyik az? – kérdezi a nővérem, én pedig egy barna fürtöd apró kislányra mutatok, aki egy padon ült és babáját szorongatta. Életem legnagyobb hibája volt, hogy beadtam ide, de nem tudtam mást tenni.
- Nem volt más választásom. Még korházba sem engedtek, Raina segítségével szültem meg, de hiába szerettem volna, nem tudtam eltartani és nyugodt életet biztosítani neki. Így minden rossztól meg tudtam védeni. Ez az amit sosem bocsátok meg magamnak.

Elsírtam magam. Raina magához húzott én pedig fejemet a vállára hajtottam. Alig láttam a könnyeimtől, de szememmel csak az apró kis lényt figyeltem, aki szívemhez oly közel áll, és akiért ha kell, tűzbe mennék, épp úgy, mint azokért, akiket szeretek.
- Hol az apja? – Kate kérdései nem apadnak el, de válaszolok.
- Fogalmam sincs hova lett. Egyik napról a másikra eltűnt. azt mondták lelépett, de eddig mindenki eltűnt rejtélyes módon, aki le akart lépni.
- Szeretted? Tudta, hogy terhes vagy?
- Nem tudta, hogy terhes vagyok. És soha nem voltam még olyan szerelmes, mint akkor. Két hónap múlva lesz két éves. Clarissa-nak hívják.
- Minden rendben lesz Chris – emeli meg a fejemet Raina – Addig nem nyugszom, míg nem lehetsz ténylegesen az anyja az unokahúgomnak.
- És én is segítek – Kate megfogja a másik kezemet. Ránézek a két kezemre, egyiket Raina fogja, a másikat Kate. Kate és az én kezemre néztem. Még nem tudom, mit érezzek Kate felé.
- Miért vagy ilyen kedves velünk? Évekig nem tudtál rólunk, most egyik napról a másik napra feltűntünk és te kedves vagy velünk, pedig megtehetnéd, hogy elküldj minket jó messzire.
- Mert a húgaim vagytok. Mindegy, hogy mikor tűntetek fel – néz ránk és megereszt egy félmosolyt.