Egy új élet 8. rész

Sziasztok. Raina itt van nálam, és addig ide rakjuk az újabb részeket. :D
Jó olvasást... :D
SZERETLEK... :D ALWAYS... :D

A pillanatot azonban egy sipító hang zavarja meg.

- Ne merjétek anyának hívni azt az ostoba libát – sipította Jessica és szemei szikrákat szórtak. A két gyerek ijedten bújt be a nyugágyam mögé.

- Jessica ne csinál jelenetet a gyerekek előtt – Jason vészesen nyugodt és még én sem mondanám magam idegesnek.

- Menjetek be rendben? – szólok halkan a gyerekeknek, mire ők adnak nekem egy puszit és gyorsan be is szaladnak.

- Jelenetet? Nem hagyom, hogy ez a szutyok elvegye a gyerekeimet. Azt meg pláne nem, hogy te is az övé legyél baby – a mondat végére hangja mézes mázas lett és még Jason-re is rámozdult. Felállok és dühösen közeledek feléje, de addigra Jason taszít egyet rajta.

- Ide figyelj, a gyerekeidet már régen ellökted magadtól. Csak villogni szeretsz velük, de egyébként nem is érdekelnek, ne csodálkozz, hogy Liv-et szeretik anyjukként. És hányszor mondjam még, hogy ne hívj baby-nek – látom Jason-ön, hogy rettentő dühös, de nem kiabál.

- Hogy néz már ki? – mutat a hasam felé a szöszi, és az arcára undor ül ki – Ha nem feküdt volna össze fűvel-fával, nem kellett volna megölnie a kölykét! – visítja felém, és nekem most durrant el az agyam. Neki estem Jessicának és egy irdatlan nagy pofon után, amitől felszakadt a szája, a medencébe löktem.

- Még nem tudod, kivel kezdtél – sziszegtem neki, sarkon fordultam és pár lépés után újra megálltam. A düh elhatalmasodott rajtam és teljesen elfelejtettem, hogy nem is szabadna idegesnek lennem. Érzem a szorító fájdalmat és levegőt is alig kapok. Sietősebbre veszem a lépteim, hogy ezúttal elérjem a gyógyszerem és ne adjam meg azt az örömöt a szöszinek, hogy újra előtte esek össze. Azonban még a teraszajtó előtt térdre esek. A fájdalom, a remegés és a légszomj most már olyan méretű, hogy nem tudok tovább menni. Jason egy pillanat alatt ott terem és már csak azt érzem, hogy felfelé fut velem a lépcsőm. Még van annyi erőm, hogy a gyógyszert, amit a számba tett, le tudjam nyelni, aztán átadom magam a sötétségnek.
Nem sokkal később a szobában, a nagy ágyon ébredek. Körülnézek, és ekkor látom, hogy Jason ott fekszik mellettem. Már alszik. Nem tudom, hogy mennyi lehet az idő. Megmozdulok, és ő is rögtön felébred.
- Hogy érzed magad? – kérdezi álmosan.
- Jobban vagyok. – mondom halkan. – Sajnálom, ami történt. Én…
- Igazad volt. – szakít félbe. – Megértem, hogy felpofoztad, és abban a pillanatban, nagyon is büszke voltam az én szakadt, farmeros nyomozómra.  – csak mosolygok, és visszahajtom a fejemet a párnára. Jason közelebb csúszik, és átfogja a derekamat.
- Hol vannak a gyerekek? – kérdezem, és már hallom is, hogy nyikordul az ajtó, és Lory dugja be először a kis fejét.
- Jól vagy mami? – újra az a szó. Szóval nem álmodtam. Tényleg anyának hívott ő is, és Joshep is. A két kis csöppség, felmászik az ágyra, és Jason, és közém furakodnak. Lory átfogja a nyakamat, és a kis fejét, a mellkasomra hajtja.
- Nagyon megijesztettél. – suttogja Joshep, és Lory átveszi a szót. – Szeretlek.
Jason közelebb hajol, és megcsókol.
- Mihez van kedvetek? – kérdezi, mikor szétválunk a csókból.
- Lemehetnénk a tengerpartra. – tanácsolja Joshep. Jason szemei felcsillannak. . Fogalmam sincs, mire véljem a csillanást, de annyira nem foglalkoztat, hogy rákérdezzek.

- De most nem vesztek rá, hogy fürödjek – mosolygok rájuk és a gyerekek máris boldogan szaladnak összeszedni néhány játékot. – Had tusoljak le, hogy észhez térjek – fordulok Jason felé és mielőtt a fürdő felé indulok, kapok még egy apró csókot. Most gyorsan tusolok, minél előbb indulhassunk, de a langyos víz így is észhez térít. Ahhoz képest, hogy már délután van és lassan naplemente még mindig nagyon meleg van, így egy lenge ruha mellett döntök.

- Mehetünk – jelenek mega nappaliban és mindegyik gyerek egy-egy, na végre morgást hallat. Csak nevetek rajta és kezemet Jason tenyerébe csúsztatom. Ujjaink összekulcsolódnak és már indulunk is. A part nincs messze, csak 15 perc séta és annyit mindannyian kibírunk.

- bemehetünk a vízbe? – kérdezi Joshep és hol rám, hol pedig az apjára néz.

- Csak térdig. Mindjárt megyek és fürdünk – adja ki az utasítást és leteríti a homokba a plédet, amit hoztunk. Ledobom a papucsomat és leülök, kezemet pedig a hátam mögé teszem, és úgy támasztom meg magam. Jason még vet egy pillantást az ikrek felé, hogy biztosan csak térdig mennek-e a vízbe, de szerencsére szófogadó gyerekek, aztán pedig felém közelít és egy szenvedélyes csókot kapok. Kezeim már kicsúsznak mögülem, és hogy ne essek olyan nagyon Jason kezei megtartanak és finoman engednek le a plédre.

- Ezt miért kaptam – mosolyodtam el és szája még mindig nagyon közel volt az enyémhez.

- Mert megérdemled, és mert nagyon szeretlek – az utolsó szót szinte már a számba suttogta és újra megcsókolt. Kezei a combomra vándoroltak és finoman felfelé kezdte húzni a szoknyámat. Még mielőtt elvesztenénk a fejünket, elkapom a kezét és megszakítom a csókot.

-  Jason – nyögök fel, mert közben anyakamat csókolja – ne felejts el, hogy a parton vagyunk és 5 méteres körzetben vannak a gyerekeid.

- Igazad van, de ezt még behajtom – mosolyodik el és kapok egy újabb csókot, ami valami hideg hatására hírtelen félbe szakad. Gyorsan ugrunk szét és a gyerekek nevetve álnak mellettünk. Lelocsoltak vízzel.

- Meddig romantikáztok még? Azt mondtad jössz fürdeni? – kérdezte Joshep és nekem nevetnem kellett. 

- Na, megálljatok csibészek – pattant fel Jason és már mind a hárman a víz felé szaladtak kacagva. Én szintén nevetve néztem őket kényelmes fekhelyemről. Megállnak a vízben egy kicsit és sutyorogni kezdenek. Örülnék, ha tudnék szájról olvasni, de jelenleg csak azt látom, hogy a kicsik hevesen bólogatnak és mosolyognak, nekem pedig csörögni kezd a telefonom. A kijelzőn az anya felirat áll, és neki kivételt teszek, nem nyomom ki a telefont, hanem felveszem.

- Szia – szólok bele.

- Sia Odi – hallom meg kishúgom édes hangját és szám máris fülig ér. – Iánzso.

- Te is hiányzol tücsök. Anya is ott van?

- Iden – mondja és hallom, ahogy anya utána szól, hogy ne szaladjon, mert elesik.

- Szia, kicsim- szól bele most már anya – Minden rendben? Hogy érzed magad?

- Jól vagyok anya, nem kell aggódni. Leszámítva, hogy Jason szülei és az exfelesége a szomszéd házban éppen akkor nyaralnak, mint mi. Jessica megkeseríti az életem. Mikor lehetek már végre felhőtlenül boldog anya?

- Oh Liv. Ne hagyd hogy elrontsa a boldogságod. Jason téged szeret, és tudom, hogy nem fog elengedni – magyarázza anya és tudom, hogy igaza van.

-  Ne menjünk mi is Hamptonba? – szól bele apa is a telefonba.

- Isten ments apa. És ne hallgatózz.

- Biztos, hogy nem kellünk oda? – ez most már megint anya és csak most jövök rá, hogy többet tud, mit elmond.

Majd ha nagy leszel! - Epilógus

- Mikor nézhetem már meg mit hozott a télapó? – ugrálok az asztal mellett. Ma van karácsony és már volt itt a télapó. Itthon van a nagytesóm, Alexis is. Martha nagyi mindig itt van, és most itt van Jim nagypapi is.
- Majd mikor szépen megettük a vacsorát – mondja apa és közben anyához sétál és ad neki egy puszit. Minek ennyi puszi! Nem is értem.
- Csücsülj le kicsim – mondja anya.
- Na, végre – leülök az asztalhoz és mindenki leül. Amit anya főzött megint nagyon fincsi. Nagyon gyorsan eszek, mert a tesóm azt mondta, ha nem eszem meg a vacsorám, akkor nem nézhetem meg mit hozott nekem a télapó. Megeszem mindet.
- Most már megnézhetem? – már senki nem eszik. Anya csak mosolyog és bólint. Én futok először a fához. Nagyon szép fa. Anya megmutatja mi az, amit nekem hozott a télapó és már ki is szedem a papírból. Kapok egy csomó játékot. Olyan szupik.
- Ez nem csak a te ajándékod, hanem mindenkié – egy picike ajándékot. Széttépem rajta a papírt, de csak egy picike cipő van benne, meg egy elrontott rajz. Nem értem. Ez kicsi nekem ez a cipő.
- Ki rontotta el a rajzát? – megkérdezem anyától a rajzot mutatva és ő kinevet. Nem értem miért nevet. A többiek nem szólnak, de mosolyognak.
- Ez komoly? – kérdezi a tesóm.
- Igen az – apa mondja neki, anya meg odahív magához.
- Ez nem egy elrontott rajz Holly. Ez a kistesód első fényképe.
- De én nem látom rajta – tényleg nem látok rajta semmi olyat, ami egy kistesóhoz hasonlítana.
- Ott van nézd, még nagyon picike.
- Jó, de hol van most? A fényképbe?
Most apa is kinevet.
- Nem. Anya pocakjában – mondja apa és odateszi a kezemet anya hasára.
- Ott bent!? Hall engem?
- Hall – mondja anyu, én meg odahajolok anya hasához és beszélek neki.
- Kösz, hogy szót fogadtál a télapónak.

Vége!

Majd ha nagy leszel! - 3. rész ( utolsó rész)

Valaki piszkál. Fel is kelt. Egy kutyus nyalogatja az arcomat. Olyan aranyos. Megsimogatom és ő még jobban arcon nyal.
- Szia, kutyus. Te is egyedül vagy? Én megszöktem, hogy megtaláljam a télapót, de most már inkább az anyukámhoz akarok hazamenni.
A kutyus ugat egyet. Talán tudja hova kell mennem. El akar menni tőlem.
- Várj kutyus – kiabálok neki, megint ugat, és már szaladok is vele. Úgy tetszik. Én is akarok egy kutyust. Vajon apa és anya megengedné? Úgy hiányoznak. Már nagyon régóta gyalogolunk a kutyussal és most egy csomó dobozhoz érünk.
- Hát te! Hol jártál? És ki ez a gyerek – mászik ki egy néni a dobozokból. Kicsit koszos – hogy hívnak aranyom.
- Holly-nak. És téged?
- Magda. Mit keresel egyedül a sötétben Holly? Hol vannak a szüleid?
- Megszöktem az oviból, hogy megkeressem a télapót, mert meg szeretném kérni, hogy anya és apa ne váljanak el. Te tudod hol a télapó?
- El akarnak válni a szüleid? – kérdezi tőlem a néni. Lehet, hogy a néni nem is olyan okos? Nem is szabadna vele beszélgetnem. Anya mindig azt mondja, idegenekkel nem szabad beszélgetni. Mert nem mindenki kedves.
- Veszekedtek és David azt mondta, az anyukák és apukák, ha veszekednek, akkor elválnak, és akkor nem láthatom apukámat. De én mind a kettőt szeretem.
- Sokszor veszekednek anyukádék?
- Még sosem láttam veszekedni őket, csak most.
- Ugyan kicsi lány, attól, hogy egy anyuka és apuka egyszer veszekszenek, még nem biztos, hogy el fognak válni. Anyukád és apukád biztosan kibékültek már és nagyon hiányzol nekik.
- Te nagyon okos vagy – mondom a néninek.
De már nem is akarok a télapóhoz menni. Anyukámat és apukámat akarom.
- Elviszel anyukámhoz? – kérem a nénit, hátha segít.
- Tudod hol laktok? – kérdezi tőlem a néni.
- Nem – elszomorodok. Nem tudom, én hol vagyok és hol az anyukám. Az anyukámat szeretném. Éhes is vagyok. Sírni kezdek.
- Anyucit akarom, meg apucit – sírom a néninek.
- Jól van, jól van. Ne sírj – Magda meg fogja a kezemet és sétálni kezdünk. Még mindig sírok. Nagyon sokat megyünk. Már nagyon fáj a lábam. Most megállunk egy nagy épület előtt.
- Oda menj be. Mond meg ki vagy, elvisznek anyukádhoz – az ajtóra mutat és már el is megy. Egyedül maradtam. Most be kéne mennem? Nem tudom szabad-e, mi lehet odabent? Már nagyon fázom. Bemegyek. Odabent rendőr bácsik és rendőr nénik vannak. Olyanok, mint anya, csak anya nem hord ilyen ruhát, ő szép ruhát hord. De honnan tudjam ki fog hazavinni.
- Szia kislány, hát te ki vagy? – odajön hozzám egy bácsi.
- Holly és anyukámat akarom, meg apukámat. Megszöktem az oviból, de már haza szeretnék menni. A télapóhoz sem akarok már elmenni – sírom a bácsinak, és egy másik bácsi is odajön, de ő nem olyan öreg.
- Hé, uram, ő Castle nyomozó lánya, láttam a híradóban, hogy keresik.
- Ne sírj picur, gyere, hazaviszlek anyukádhoz. Már nagyon hiányzol nekik – megsimogatja az arcomat.
- Köszönöm szépen – anya azt mondta, illik megköszönni, ha kapok valamit, vagy ha segítenek nekem. a másik bácsitól kapok egy takarót vagy mit. Betekernek és beültetnek az autóba. Már nagyon hiányzik mindenki. Éhes is vagyok, meg álmos. Vajon tényleg nem fognak elválni? Azt hiszem, elég, ha csak egy levelet írok a télapónak. Alexis biztosan segít majd. Már nagyon sokat autóztunk. Most már látom a házunkat. A bácsi kivesz, és nem kell sétálnom, mert a kezében visz fel. Csenget és én már alig várom, hogy odabent legyek. Az ajtó kinyílik. Apuci az.
- Kate! – kiált anyának – Kislányom!
A bácsi átad apának és én szorosan megölelem. Anya az emeletről szalad le.
- Holly! – nagyon hangosan kiáltott és Most már az ő kezében vagyok. Sír. Én is sírok.
- Egyszer csak besétált hozzánk – mondja a bácsi.
- Köszönjük szépen, hogy hazahozta – apa becsukta az ajtót. Anya a fotelba ültet és már mind a ketten ölelnek, és a nyakukat ölelgetem.
- Haragszotok rám? – kérdezem és szipogok.
- Dehogy haragszunk kislányom – anya megint megölel és még mindig sír.
- Akkor miért sírsz?
- Azért mert nagyon megijesztettél minket. Ne csinálj még egyszer ilyet. Rendben? – kérdezi apukám.
- Jó. De ugye nem fogtok elválni?
- Jaj, kicsim, dehogy fogunk elválni. Apuval nagyon szeretjük egymást jó – csak bólogatok anyunak.
- Éhes vagyok.
- Kis unokám – Martha nagyi is hazajött.
- Martha nagyi – odaszaladok és őt is megölelem.
- Gyere gyöngyöm, anya ad neked finom vacsorát – megfogom apa kezét és a konyhába sétálunk. Anya már ott van és ad nekem finom vacsorát. Szeretem, amit anyukám főz, olyan fincsi. És még meleg kakaót is kapok.
- Álmos vagyok.
Most fürdeni visznek. Apa végre játszik velem a fürdős játékaimmal, de már nagyon álmos vagyok. Anyuci kivesz, a kedvenc pizsimet kapom és már ágyba is tesznek. Nagyon jó az ágyamban lenni.
Anya és apa is az ágyam mellé ülnek és simogatnak.
- Nagyon szeretünk anyuval kicsi hercegnőm – ad egy puszit apa.
- Én is szeretlek titeket. Anya…
- Igen?
- Most már, hogy nem váltok el, kaphatok egy kistesót?
- Majd meglátjuk – ad egy puszit anya és apa is. Betakarnak. és már alszok is.

Majd ha nagy leszel! - 2. rész

Hát jó, elindulok előre, de az mégsem jó, mert át kéne mennem az úton. Anya nélkül nem szabad. Inkább a járdán maradok. Csak tudnám, merre van az északi sark. Már nagyon régóta sétálok és még mindig nem értem oda a télapóhoz. Pedig tényleg nem szeretnék más ajándékot, csak hogy anya és apa ne váljanak el.

Ezt nem hiszem el, egyáltalán nem haladok a jelentésemmel. Reggel óta ülök felette. Fogalmam sincs, mi lenne a helyes döntés. Nem akarom, hogy Holly sérüljön. És elveszíteni sem akarom Rick-et, de nem értem miért csinálja ezt. Miért nem tudja elhinni, hogy egyáltalán nem érdekel már Deming. Lassan öt éve vagyunk házasok és egész eddig azt hittem boldog vagyok. Fogalmam sincs mi történt vele, mi ez a hirtelen elhidegülés. A telefonom csörög és már fel is veszem.
- Tessék Kate Castle – mutatkozok be, mert a hívó ismeretlen.
- Jó napot, Annabell Morisson – ő a lányom óvónője – Sajnálom, de Hollyt sehol sem találjuk.
- Mi csoda? – felállok a székemből és máris megemelem a hangomat.
- Egyszerűen mindenhol kerestük már, de sehol sem találjuk.
- Azonnal ott vagyok – le is csapom a telefont, meg sem várom, hogy elköszönjön. Felkapom a kabátomat és még odakiáltok a fiúknak.
- Holly eltűnt az óvodából. Értesítsétek Ricket is.
Kirohanok és a villogót bekapcsolva száguldozok az óvoda felé. Nem érdekel semmi, csak a lányom. Már ott is vagyok és fogalmam sincs Rick hogyan csinálta, de már az óvónővel veszekedik.
- Maguknak nem az a feladatuk, hogy vigyázzanak a lányomra? – kiabálta Rick az óvoda vezetőjének. Már több rendőr is ott volt és sok szülő is.
- Mi történt? – csattanok fel én is, és már érzem, hogy nem csak dühös vagyok, de rettenetesen félek is. MI van, ha elrabolták, vagy ha kiszaladt egy autó elé. Rendőrként annyi rosszat láttam már, mi van, ha vele is valami borzalom történt? Nagyon félek, de nem mutatom ki.
- Nem tudjuk, egyik pillanatban még David-dal játszott, aztán már nem találtuk sehol, felforgattunk mindent – magyarázta Annabell az óvónő és éppen a látókörömbe került David is. Jól ismerem a kisfiút, hisz Holly nagyon jóban van vele és már volt nálunk is.
- David – kiáltok utána és ő már ide is jön hozzánk. Leguggolok hozzá – Tudsz valamit arról, hová lett Holly?
Csak néz rám és látszik rajta, hogy tud valamit.
- Nem mondhatom el – teljes meggyőződéssel mondja.
- Nézd David. Hideg van és Ha éhes lesz, nem tud szólni nekünk. És éjjel is félni fog és kivel fogsz játszani? Meg kell találnunk Hollyt – azt hiszem ezzel sikerült meggyőznöm.
- Hát azt mondta, hogy megkeresi a télapót, hogy ne váljatok el Rick bácsival – teljesen őszintén beszél.
- Elválni? – lepődök meg – elmondta Holly hol hallott ilyet?
- Azt mondta nekem, hogy a nagypapájánál aludt, mert az anyukája és az apukája veszekedtek. ÉN meg megkérdeztem, hogy elválnak-e mert a bátyám azt mondta, hogy az anyukák és az apukák veszekedés után elválnak. Azt is mondta a bátyám, hogy mi az a válás. És Holly azt mondta, megkeresi a télapót és azt kéri karácsonyra, hogy ne váljanak el. Most mind a ketten bajban vagyunk?
- Nem David, nem vagytok bajban – simítom meg az arcát és már vissza is fut játszani. Nagyot sóhajtok és el kell fordulnom a többiektől. Előveszem a telefonom és a fiúkat hívom.
- Espo, adjatok ki körözést Hollyra hátha így könnyebben megtaláljuk.
- MI történt? – kérdezi kollégám és már hallom is a háttérből, hogy Ryan telefonál.
- A télapót keresi.
Leteszem a telefont és távolabb rángatom a férjemet.
- Ha a lányomnak valami baja esik, azt sosem bocsátom meg Richard Castle – böködöm beszéd közben a mellkasát és egyre hangosabban mondom.
- Ő az én lányom is Kate! – dühösen csattanik fel és már én is kiabálok.
- Igen? Erre gondoltál volna akkor, mikor a szeme láttára neki estél az anyjának! HA hittél volna nekem és nem lettél volna egyik pillanatról a másikra olyan átkozottul féltékeny akkor most ez nem történt volna meg és Holly most nem kóborolna egyedül New York utcáin a télapót keresve, hogy megkérje, hogy ne váljunk el – szinte levegővétel nélkül hadartam végig. Megfordultam és elrohantam.

Már sötét van és félek is. Éhes vagyok és fázok is. Talán nem volt jó ötlet elmenni az oviból? Lehet, hogy anya és apu mérgesek lesznek, de meg kell találnom a télapót, mert azt szeretném, ha anya az apucival maradna. Füli is hiányzik és a nagytesóm meg Martha nagyi és Jim nagypapi is. Jé, esik a hó. Szeretem, ha esik a hó, de most fázok. Haza akarok menni. Vagy inkább a télapóhoz akarok menni. Álmos is vagyok már, leülök egy padra. Kicsit magas, de azért fel tudok rá mászni. El is tudok feküdni rajta. Egy kicsikét elfekszek.

- Katie kislányom nyugodj meg – szól rám apa, de egyáltalán nem tudok megnyugodni. A lányom valahol kint van a hideg éjszakában egyedül. Próbáltam bent lenni az irodában és segíteni, de a fiúk inkább hazaküldtek. Egyre csak azon jár az eszem, mi van, ha történt vele valami, vagy ha egy őrült keze közé került. Csengetnek és én irdatlan nagy sebességgel vágtatok az ajtóhoz. Kinyitom, de aztán újra letörik a lelkesedésem. Csak a férjem áll az ajtóban.
- Mit keresel itt? – ripakodok rá. Igazából fogalmam sincs, miért vagyok rá dühös. Holly mindig is makacs és önfejű kislány volt és az is valószínű, hogy bármikor megtörténhetett volna. DE az, hogy végig kellett néznie, ahogy az apja nekem esik, az elősegítette.
- Én csak… Most együtt kell lennünk. Támogatnunk egymást. Ő a kettőnk lánya – a keserűségen kívül nem látok rajta semmilyen érzelmet – hinnem kellett volna neked. Nem is tudom, hogy gondolhattam, hogy megcsalsz.
A tekintetét a földre szegezi.
- Sosem tudnálak megcsalni. Az egész életemet változtattad meg Rick. Kaptam tőled egy gyönyörű kislányt. Fáj, hogy ezt gondoltad. DE most nem ez a fontos. Vissza akarom kapni Hollyt – könnybe lábad a szemem és ő magához húz. Pillanatok alatt erednek el a könnyeim.
- Haza jössz? – tol el egy kicsit magától, de nekem csak annyi lelkierőm van, hogy bólintsak. Összeszedem a cuccokat, amit előző este hoztam át. A kezembe akadt füli is. Holly csak az óvodába hajlandó elmenni nélküle és most nincs vele. És én sem vagyok vele, hogy megvédjem, pedig az lenne a dolgom. Rick átkarolt és hazafelé indultunk. Egész úton is csak a plüssállatot szorongattam és nem szóltam egy szót sem. Mikor belépünk az ajtón, Martha reménykedve ugrik fel a kanapéról. DE csak nemet intek a fejemmel és felfelé megyek. Holly szobájába sétálok és elfekszem az ágyán. Magamhoz ölelem az általa fülinek elnevezett állatkát. Most egyedül akartam lenni, és Rick ezt nagyon jól tudta. A könnyeim némán folynak végig az arcomon és elnyom az álom.

Majd ha nagy leszel! - 1. rész

Én ezt nem értem. Reggel még pusziszkodtak, most meg már haragszanak. Ülök és nézem, hol anyát, hol apát. Anya böködi az aput az ujjával és kiabál. Néha apa is visszakiabál.
- Ma biztos, hogy nem alszunk itthon – mondja anya és felvesz engem és a szobába megyünk. Egy csomó ruhát szed ki a szekrényemből és az övéből is és táskába teszi. Hova megyünk? Apa is jön? Anya miért nem mond semmit?
- Gyere Holly – megfogja a kezem, de még visszaszaladok füliért, a kiskutyámért.
- Hova megyünk? – kérdezem anyát.
- A nagypapihoz.
Szeretem a nagypapit, de vajon apa is jöhet? Már az ajtónál állunk. Anya oda adja a kabátom és a cipőmet. Egyedül veszem fel, mert én már nagy vagyok. apa nem mozdul. Csak nézi anyucit meg engem. Szerintem szomorú.
- Gyere kicsim – anya megfogja a kezem. Elengedem a kezét és az apukámhoz futok.
- Te nem jösz?
Apa leguggol hozzám és megsimogatja a hajamat, én meg megölelem a nyakát, de jó szorosan.
- Most csak ketten mentek anyával. Légy nagyon jó kislány – megölel és anya odajön értem. Nem akarok elmenni, így anya felemel és kimegyünk. Azt hiszem, anya már nem szereti apát. Nekem szabad még szeretnem? Az autóban anya nem mond semmit és most nem is mókázik velem. Inkább csak csendben ülök az ülésemben és fülit szorongatom. Ő mindig velem van. Ő az én barátom. Megállunk a kocsival, anya meg fogja a kezemet és a táskát is és itt lépcsőznünk kell. Nem szeretek lépcsőzni. Otthon van olyan izé, ami felvisz, ha szeretnénk, csak a gombot kell megnyomni. Én kopogok a nagypapi ajtaján és anyára nevetek. Azt mondja, ügyes vagyok és megsimogat. Szeretem az anyukámat, de hiányzik az apukám. A nagypapi kinyitja az ajtót.
- Katie – ez anya. Mindig így hívja anyát, de csak ő. Apa mindig máshogy hívja. Azt szokta mondani neki, hogy Kate, mert így hívják, vagy azt hogy drágám, de azt is szokta, hogy nyomozó. Én vagyok a hercegnője, néha azt mondja gyöngyöm. Ha pedig rosszat csinálok, akkor mindenki Holly-nak hív.
- Mi történt? – kérdezi a nagypapi és leveszi rólam a kabátot meg a cipőmet. Anya nem szól semmit. Ő is leveszi a kabátját.
- Menj játszani kicsim.
Elmegyek, de csak addig, hogy anya ne lásson. Szeretem hallani mit, mond. A felnőttek olyan érdekesen tudnak beszélni. Anya azt szokta mondani, ilyenkor hallgatózom, meg azt is, hogy „tiszta apád vagy” De még nem tudom, ez mit jelent.
- Veszekedtünk – hallom anya hangját.
- Min veszekedtetek, hogy eljöttetek?
- Deming felhívott az utóbbi pár napban többször is. Visszajött New Yorkba és újra akarta kezdeni. Nem szóltam róla Rick-nek, úgy gondoltam felesleges, hisz esélye sincs az exemnek. Délután azonban ő vette fel a telefonom és nagyon kiakadt. Teljesen kifordult magából, hiába mondtam el, hogy nincs köztünk semmi, de ő nem hiszi el.
Ki az a Deming? ÉS mi az a megcsalás? Mit jelent, hogy ex? Meg kell kérdeznem Alexis-től. Ő a nagytestvérem. Ha valamit nem tudok, akkor mindig megkérdezem tőle. A többiek mindig csak azt mondják, hogy majd ha nagy leszel megérted, meg hogy, te még ehhez kicsi vagy.
- Mit teszel most? – kérdezi Jim nagypapi.
- Nem tudom. Gondolkodnom kell – hallom, hogy anya elindult felém. Gyorsan a szobába szaladok. Ez anya szobája volt mikor kicsi volt. Jim nagypapi megcsinálta nekem és most már az enyém. Anya leül az ágyra és én odamegyek hozzá. A lábaira ültet. Megsimogatom, hátha akkor vidámabb lesz.
- Anyuci, már nem szereted apát? – kérdezem tőle és csak hallgat. Azt hiszem nem fog mondani semmit.
- Persze, hogy szeretem – mondja mégis.
- Akkor haza mehetünk, ugye? – haza akarok menni. Hiányzik apa és Martha nagyi is. És a tesóm honnan fogja tudni, hogy ide kell telefonálni, ha én nem vagyok otthon? A felnőttek élete olyan bonyolult.
- Most egy kicsit itt maradunk a nagypapinál. Beszélgetnem kell apával.
- Rossz volt? ÉN voltam rossz?
- Nem szívem, nem voltál rossz. Gyere, menjünk el fürdeni, aztán eszünk valamit vacsorára – besétálunk a fürdőbe. Anya nem mondta el, hogy miért haragszik apára. Habos vizet kapok. De itt nincsenek kacsák. Meg a kishajóm sincs itt. ÉS a Lock Ness-i szörnyem, amivel apa mindig bohóckodik. Anya nem segít, már nagy vagyok és meg tudok fürdeni, de azért nem mozdul mellőlem és néha besegít. Ennit is kapok. A nagypapi valami husit csinált. Nagyon fincsi volt.
- Meséljek? - takar be anya.
- Nem. Apa meséljen – megrázom a fejem.
- Apa most nincs itt kicsikém.
- Akkor hívd ide – rácsapok a takaróra.
- Holly ez nem olyan egyszerű kislányom.
- De miért? Nagy vagyok már! Már négy éves vagyok – meg is mutatom neki az ujjaimon. Nem mond semmit. Megfordulok és betemetem az arcomat a párnával. Megsimogatja a fejem és puszit is ad rá.
- Szép álmokat kicsim – azt hiszem kiment. Mért nem olyan egyszerű. Csak ide kéne hívnia.
- Szerinted füli miért nem hívja ide anya apát? Szerinted anya haragszik rám? Most nagyon rossz kislány voltam.
Talán bocsánatot kéne kérnem anyutól. Füli most is velem jön, és anya szobájába megyünk. Megállok, mert nyitva az ajtó. Anya sír. Hallom. Odamenjek megsimogatni? De nekem már aludnom kéne. Vajon kikapok, ha odamegyek? Nem baj. Odaszaladok. Fülit feldobom az ágyra és én is felmászok és odabújok anyához. Megpuszilom és megölelem, hátha nem lesz olyan szomorú. Nem tudom miért sír, de nem szeretem mikor sír. Azt szeretem mikor nevet. És mikor apa megöleli mindig nevet vagy mosolyog. Talán apa meg tudná vigasztalni. Hű! DE álmos vagyok. Lehet, hogy alszok egy kicsit. Anyához bújok és becsukom a szemem.
- Ébresztő kicsim – ez anya hangja. Azt hiszem, már reggel van.
- Álmos vagyok – anya kivesz az ágyból és felöltöztet. Jobb lenne még aludni egy kicsit. A konyhában már a nagypapi is ott van. Sütött nekem palacsintát, de ez nem olyan, mint apué.
- Gyerünk Holly, elkésünk az oviból – mondja anya.
- Én inkább elmegyek apához – az ajtóhoz megyek, és a kilincset próbálom elérni, de túl magas és anya is rám szól.
- Holly Castle! Ma oviba megyünk, és nem akarok vitát! – hoppá, most már tényleg mérges. Inkább szót fogadok. Okosan felveszem a cipőmet és a kabátomat, a nagypapi meg beköti a cipőm madzagját.
- Mérges vagy rám? – kérdezem anyut mikor az autósülésembe csatol be.
- Nem haragszom kicsim – megsimogatja az arcomat és ad egy puszit is. Akkor jó, ha nem haragszik. Azért szeretek ám oviba járni. Van ott egy barátom David-nek hívják, vele szoktam játszani.
- Légy jó kislány – puszil meg anya, én megölelem és befutok a David-hez. Játszunk. Én vagyok az anyuka és rendőr vagyok, ő pedig az apuka és író.
- anya és apa veszekedtek. A nagypapinál aludtunk anyával – mesélem a barátomnak.
- El is fognak válni? – kérdezi, de nem tudom, hogy ez mit jelent.
- Mi az, hogy elválni?
- A bátyám azt mondta, hogy ha egy anyuka és apuka elválnak, akkor haragszanak egymásra és te az anyukáddal maradsz, és nem láthatod apukádat.
- De én ezt nem akarom. Hiányozna apa – elszomorodok azon, amit David mondott.
- Írj levelet a télapónak. Nemsokára karácsony.
- Szerintem megkeresem. Akkor biztosan megteszi, amit kérek és nem is voltam rossz.
Ebéd után aludtunk, aztán az óvó nénivel kimentünk az udvarra játszani. Hógolyózunk és hóembert is építünk. Egyik kislányért már jött is az anyukája. Figyelek, hogy figyelnek-e, de egyik felnőtt sem néz erre. Gyorsan kifutok a kapun, de vajon merre induljak? Merre lakik a mikulás?

FIGYELEM!

 

Kedves olvasók!

Ezúton tudatom, hogy a Raina-val közösen írt ficünk: Az ügy ami összeköt folytatása megérkezett, de nem itt, hanem Raina oldalán olvashatjátok!

Reméljük olvassátok és tetszeni is fog!

Oldalcím: http://rickandkatealways.blogspot.hu/

Jó olvasást és kérjük a kommenteket!

 



Az ügy ami összeköt - 30. rész (befejező rész)

Kedves olvasók, itt az utolsó részünk! Nagyon reméljük, hogy mindannyiótoknak tetszett és, hogy méltó befejezéést találtunk első közös ficünknnek. Egyenlőre...
Szóval Raina nagyon köszönöm a közös munkát. Nem tudom eléggé meghálálni és kifejezni, mert ezt már nem lehet, de te ezt pontosan tudod.
ALWAYS

Kezdem nagyon nem szeretni, hogy fáj a hátam. Az órára nézek és látom, hogy még csak reggel hat óra van. Tudom, hogy már nem fogok tudni visszaaludni. Nagy nehezen kimászok az ágyból és a fürdő felé indulok. Megengedem a meleg vizet és beállok alá. Pillanatnyilag segít ellazulni, de mire megtörölközök, újra csak fáj a derekam. Inkább lesétálok a nappaliba és bekapcsolom tv-t. Hivatalosan még van egy hét a lányunk születéséig, de az orvosom szerint nem húzom ki addig. És tény és való, már nehezen bírom. persze a terhesség egy fantasztikus dolog, de azért a végére már nehéz. Alig tudok már mozogni, szinte állandóan be van dagadva a lábam és még a sok többi dolog. Most már tényleg bálnának érzem magam. Az óra már fél nyolcat mutat és a derekam még mindig fáj, pedig már kipárnáztam magam mögött a kanapét. Rick biztosan nem fog felkelni még egy ideig. Tegnap este itt vacsorázott Liv és Jason, Alexis is itthon volt. Sokáig itt voltak, de nem bántam. Jó végre boldognak látni Oliviát. Jason-ön látszik, hogy fontos neki a lány, mindig van egy érintés egy lopott csók, ami elárulja őt. Liv pedig olyan, mintha kicserélték volna.

Most hiszem azt, hogy ez már nem hátfájás. Martha éppen az emeletről sétál lefelé.

- Kate kedvesem minden rendben? – szalad oda hozzám és már teljesen biztos vagyok benne, ez már fájás – itt az idő? – simít végig az arcomon.

- Azt hiszem ez már nem Braxton-Hicks. Szólnál Ricknek? – szinte csak suttogok és egy újabb fájás tör rám. Összeszorított fogakkal várom, hogy elmúljon. Ha jól emlékszem kb. 10 percesek. Martha már az emelete felé rohan, és nem kell sok, és a férjem is lefelé rohan, nyomában Marthaval és Alexissel aki a bekészített kórházi táskámat cipeli.

- Kate! Minden rendben szívem, már indulunk is – a derekamra csúsztatja a kezét és felemel. Hálás vagyok, hogy nem kell most sétálnom. Fejemet a vállára fektetem.

- Anya te vezetsz – dobja oda a kulcsot Marthanak miközben engem berak a hátsó ülésre. Alexis előre ül az anyós ülésre. Rick is beül mellém és úgy helyezkedik el, hogy félig fekvő helyzetemben a hátamat az ő mellkasának tudjam dönteni. A hasamat simogatta, ami ugyan nem segített - mert a fájás, ami újra rám tört ugyanolyan erős volt - de megnyugtatott. Fogalmam sincs melyik úton ment az anyósom, de gyorsan oda értünk a kórházhoz. Rick újra a karjaiba vesz és besétál velem. Kapok egy tolószéket és már visznek is a vizsgálóba. Szerencsémre az orvosom épp ügyeletes, így a kórházban tartózkodik. Amíg megvizsgálnak sajnos Rick nem lehet bent velem. Összeszorított fogakkal tűröm, ahogyan a vizsgálat közben újabb fájás tör rám, ezúttal sokkal erősebb.

- Minden rendben Kate, át visszük egy szobába, sajnos még nincs eléggé kitágulva – mosolyog rám kedvesen, de ennek most egyáltalán nem örülök. Áttoltak egy szobába ahol most velem lehettek a többiek is. Rick közben már felhívta az apámat is, és a többieket is, de inkább otthonról izgulnak, minek most nagyon örülök. Épp elég, hogy ők négye – mert már Liv is itt van – állandóan azt szajkózzák, hogy lélegezzek. Az orvos rendszeresen bejött ellenőrizni, de már 4 órája itt vagyunk, és még mindig nem visznek át a szülőszobába.

- Gyerünk, manó segíts a maminak! – alig tudtam végig mondani és egy újabb fájás ért el. Meg sem nyikkanok, csak szorítom össze a számat.

- Csak lélegezz és legyél nyugodt – mondta Rick és egy puszit adott a homlokomra, amiről már gyöngyözve folyt a víz.

- Mi lenne, ha nem szajkóznád folyton azt, hogy lélegezzek és legyek nyugodt? Elhiszem, hogy te már végig asszisztáltál egy szülést, de attól, hogy nekem ez az első, tudom mi a dolgom – dörrenek rá hírtelen, de azonnal meg is bánom, mikor meglátom szomorú tekintetét.

- Bocsánat – csüggeszti le a fejét. Odanyúlok, és már nyitom is számat, hogy bocsánatot kérjek, de egy újabb fájás megállít. Ezúttal kicsit hosszabb, mint az eddigiek és jóval intenzívebb. Még a szemem is becsukom, de még egy, jaj sem hagyja el a számat.

- Azt hiszem, hogy jön a baba – szorítom meg nagyon erősen Rick kezét Martha pedig már ki is futott az orvosért – Ne haragudj Rick…

- Semmi baj, mindjárt meglesz a kis hercegnőnk – csókolja meg a homlokom. Újabb fájás jön és az orvos is megérkezik. Megvizsgál, és már int is egy beteghordónak.

- Rendben Kate, megyünk szülni – mosolygott rám, de nem igazán hatott meg. Betoltak a szülőszobába és miután Rick is felöltözött bejöhetett mellém.  Megfogtam a kezét, másik kezemmel pedig az ágyat nyomtam lefelé és némán tűrtem a fájásokat.

- Gyerünk kedvesem, már látom a fejét, már nem sok kell – sétált mellém a szülésznő és letörölte a homlokomat.

- Nem megy – hanyatlok vissza az ágyra két fájás között.

- Dehogynem szerelmem, erős vagy. Csak gondolj arra, hogy mennyire vártuk őt – Rick szavai és apró csókja erőt adott. A következő fájásnál már újult erővel dolgozok azon, hogy megkönnyítsem gyermekem világra jövetelét. Érzem, ahogyan a vállai kicsusszannak és egy erős hang, kislányom sírása tölti be a szobát. Sóhajtva dőlök vissza az ágyra. Soha életemben nem hallottam még ilyen édes hangot.

- Gratulálok, csodálatos és egészséges kislányuk született – szólalt meg az orvos és már bebugyolálva a mellkasomra fektette síró babát. Annyira gyönyörű. A könnyeimmel küszködök és egy pillanatra felnézek a férjem arcára. Ő is ugyanúgy el van érzékenyülve, mint én. Mutató ujjával végigsimít a kicsi arcon és a lányunk életében először ránézett az apukájára. Már nem sírt.

- Szerbusz, kislányom. A mami és a papa már nagyon vártak – suttogom a kicsinek és maszatos buksijára adok egy apró puszit.  

- Isten hozott a családban Diana Castle. Kicsi hercegnőm – érzékenyült el a férjem.

- Köszönöm – fordult felém elvéve a tekintetét a kicsiről.

- Mit? – nem értem mire gondol, de elmosolyodott.

- Mindent. A lányunkat, a szerelmed, hogy vagy nekem. szeretlek Kate. Mindennél jobban – a szavai nagy hatással vannak rá és az am úgyis könnyes arcomon újabb boldogságtól fakadó könnycseppek csorognak végig.

- Én is szeretlek Richard – suttogom halkan, mert a rajtam fekvő lányunk már az igazak álmát alussza, én pedig egy szenvedélyes csókot kapok a férjemtől.

Egy órája mondhatom magam anyának. Már a szobámban vagyok, a két ’nagylányom’ az anyósom és természetesen a férjem is velem van. Biztos vagyok benne, hogy a többiek is bármikor befutnak.

- Mikor hozzák már? M tart ilyen sokáig? – türelmetlenkedek, és közben feljebb tornázom magam az ágyon. Borzalmasak ezek a kórházi ágyak.

- Nyugalom édesem, megfürdetik, kap egy csini rucit és a gyerekorvos is megnézi. Nemsokára hozni fogják – csókol homlokon Rick, aztán pedig reménykedve nézek a nyíló ajtó felé, de csak apám lép be rajta.

- Szerbusz Katie – ölel magához és kapok egy puszit is – Hol az unokám?

- Nemsokára hozza egy nővér – mondta Olivia és ebben a pillanatban újra nyílik az ajtó, de még mindig nem a kislányomat hozzák. Viszont most már mindenki itt van. Még Jason is. Mindenki gratulál nekünk, Közben pedig figyelem, ahogy Jason Egy apró csókot Livtől és megöleli. Persze ő bele is pirul, de aztán mikor meglátja, a mosolyomat megnyugszik.

- Hoztam valakit – lépett be mosolyogva egy nővér karján a bepólyázott lányunkkal. – Majd jövök érte – mondta, átadta a kezembe és már ki is ment.

- De pici – szólalt meg Alexis meghatódva és mellém sétált, hogy jobban lássa. Olivia az ágyam másik oldalán ült, Rick pedig szorosan mellettem és lánya apró kezét simogatta.

- De milyen gyönyörű – ez már Liv volt és mikor ránéztem a szeméből könnyek folytak. Elmosolyodott, de tudtam mire gondol és nem csak én tudtam Jason is. Láttam, ahogyan a kezét a lány derekára csúsztatta és Liv egy köszönöm küldött felé, de csak a tekintetével.

- Hát nem gyönyörű az unokám? – kérdezte vidáman apa, de Lanie rákontrázott.

- Hát nem gyönyörű a keresztlányom?

- De most már elmondhatnátok, hogy mi a neve – szólalt meg az anyósom.

Egymásra mosolyogtunk Rickkel, aztán Oliviára néztem és halkan kimondtam a nevet.

- Diana Castle.

Oliviára néztem, akinek a szeméből újabb könnycsepp bújt ki, de már nem akarta titkolni, odabújt Jason-höz és egy köszönömöt, majd egy szeretleket suttogott felénk.

 

Vége!

 

Folytatása következik... :D

Az ügy ami összeköt - 29. rész

Köszönöm Raina, mindent, hogy vagy nekem és hogy úgy fogadsz el, ahogy vagyok. Nagyon szeretlek húgi <3 köszönöm a közös munkát is.
Always <3

29. rész

- Ezt nem hiszem. – suttogta a férfi. Jason felállt, és sétálni kezdett. – Ez…ezt nem hiszem el.
Liv nem tudott megszólalni, csak a könnyek törtek ki a szeméből.
- Tehát az, hogy tegnap lefeküdtünk, neked természetes volt. – Liv a sírás helyett, most értetlenül nézett, de még mindig szipogott.
- Hogy érted ezt? – nézett értetlenül a lány Jason-re.
- Úgy, hogy én azt hittem, hogy jól érezted magad velem.
- Ez így is volt. – Liv könnyei újra folyni kezdtek.
- Nem. Hiszen most megpróbálsz a múltaddal eltaszítani. Ez nekem túl sok Olivia. Gondolkodnom kell. – Jason fogta magát, és elrohant, becsapva maga mögött az ajtót. Liv, már nem akarta cseppet sem visszatartani a könnyeit, így szabadjára engedte őket. A fal mentén, lecsúszott a földre, és kezével, átkarolta a térdeit. Lehajtotta a fejét, és zokogott. Úgy érezte, hogy a múltja miatt, már sose lehet boldog. Nagyjából, tíz perc múlva, feltápászkodott a földről, és a telefonért nyúlt,  majd egy jól ismert számot tárcsázott…

A telefon kicsengett, s mikor az ismert hang beleszólt, ő már le is tette. A torkát az a jól ismert gombóc szorongatta és az apjáék nászútját. Eldobta magától a telefont és újra zokogásban tört ki.

 

Csak nézem a telefonom. Liv hívott, de mire éppen beleszóltam lerakta. Azt hiszem, hogy baj van. Rick éppen mellettem áll és aggódva néz zavarodott arcomra.

- Mi az?

- Liv volt az, de aztán le is tette. Azt hiszem oda kéne mennem, lemerném fogadni, hogy sírt.

- Menjünk – indul el idegesen az ajtó felé, de megállítom. Előtte nem fog beszélni, viszont én meg már nem tudok vezetni.

- Alexis velem jön, szólnál neki?

- Csak vigyázzatok, jó? – nézz rám aggódva, kapok egy csókot és már fel is szalad az emeletre. Hallom, hogy gyorsan vázolja a helyzetet a lánynak. Bele bújok a cipőmbe és már az ajtónál várom Alexist.

- Mi a baj? – kérdezi Alexis már a kocsiban ülve.

- Pasi. Elmondta a múltját, hogy ne hazudjon.

- És most a pasinak nem kell, igaz?

- Nem tudom Alexis – csendben maradunk. Ideges vagyok, és hogy megnyugodjak, a kezemet a hasamra simítom. Azt hiszem, a kicsi is érzi, hogy változott valami, nagyon aktív lett. Alexis éppen parkol, én pedig a saját kulcsom keresem a táskámban. Még jó, hogy Liv adott egyet vészhelyzet esetére.

- Olivia – kiáltom, el magam mikor belépünk az ajtón.

- Anya – hallom a hangját az ablak alól. Könnyei teljesen eláztatták már az arcát. Mellé térdelek és magamhoz ölelem. Hagyom, hogy kisírja magát, Lexi pedig egy csésze teát készít a konyhába.

- Nem kellek neki. Mondtam, hogy el fog taszítani – sírta a vállamba.

- Ne a földön üljetek – szólalt meg Alexis és közbe a testvére kezébe nyomta a bögrét – Idd meg.

Felállni nehezebb volt, mint leguggolni, de a lányok segítettek és átültünk a kanapéra.

- Mi történt? – simítom el hosszú haját az arcából, Lexi pedig egy zsepit nyomott a kezébe.

- Elmondtam neki, hogy mi történt anyával, aztán hogy drogos lettem és hogy mit kellett csinálnom, hogy megéljek. Azt mondta, hogy én nem éreztem semmit mikor lefeküdtünk és hogy ez neki túl sok.

- Oh, szívem – Alexissel egyszerre öleljük meg.
- Én tudtam, hogy ez lesz. Ezek után, csak a munkának élek. Nem akarok többé együtt lenni senkivel. – a zokogás csillapodik, és most már nem bánatot, hanem újabb keménységet hallok. A fal, amit oly nehezen leromboltunk, most újra épülni kezd.
- Ne beszélj butaságot. – szólal meg Lexi…

De mielőtt folytatná, már meg is szólal a csengő. Alexis az ajtó felé sétál, én pedig gyorsan letörlöm a könnyeit, sejtve, ki áll az ajtó mögött.

- Szia Alexis. Olivia itthon van? – hallom az ismerős hangot és hogy beljebb jön.

- Ne lökd el, ha bocsánatot akar kérni – suttogom neki és nagy nehezen felállok – Mi most megyünk, mert be kell fejeznem a pakolást. Majd hívlak Liv. Sziasztok.

- Anya – kiabál utánam Liv mikor kifelé lépek az ajtón.

- Igen? – fordulok vissza.

- Köszönöm – mosolyog egyet és becsukja utánam az ajtót. 

 

- Kérsz valamit inni? – fordul Olivia a férfi felé, így szemben állnak egymással. Ügyvéd létére most először fordul elő vele, hogy keresnie kell a szavakat. Úgy döntött a tettek mezejére lép. Odalépett a lányhoz, magához húzta és szenvedélyesen megcsókolta a lányt. Liv meglepődött, de már azonnal vissza is csókolt, aztán a következő pillanatban ellökte magától.

- Mit csinálsz? Nem rég még ellöktél – megpróbált kemény maradni, de hosszú idő után ő volt az a férfi, aki már a jelenlétével is feloldotta a lányt.

- Azt, amit akkor kellett volna mikor elmondtad az életedet. Bocsáss meg, ostoba voltam, hogy úgy elrohantam. Nem lehette egyszerű elmondanod, én pedig csak úgy leléptem. Meg tudsz nekem bocsájtani? Nem érdekel a múltad, nem érdekel mit csináltál és hogy hogyan, akkor is kellesz nekem – miközben beszélt közelebb lépett a lányhoz és megsimított az arcát. Olivia becsukta a szemét és szinte beleborzongott az érintésbe.

- Jason kérlek – suttogta Liv és még egy könnycsepp kicsordult a szeméből – én nem lehetek veled.

- De miért nem? – Jason most már teljesen értetlenül nézte a most már fel-alá járkáló lányt. Olivia megállt és hírtelen felrántotta a pólóját a hasáról.

- Ezért! Soha életemben nem szülhetek gyereket! Mert a múltam utolért és vagy Kate hal meg a húgommal együtt vagy feláldozom magam. Túléltem, de soha nem lehetek anya – mire végig mondta már újra sírt. Jason oda lépett mellé és magához húzta, hagyta, hogy a lány sírjon, és tudta, ha engedi a lánynak, hogy ellökje, magától soha nem talál még egy olyat, mint ő. Fogalma sem volt, hogy lehet egy este után azt érezni, amit ő, de nem akarta elveszíteni.

- Semmi baj, nekem így is kellesz – az álla alá nyúlt, megemelte a fejét és újra megcsókolta. Ezúttal még hosszabban, még szenvedélyesebben. Jason, két kezével, keretbe fogja a lány arcát, és csak csókolja úgy, ahogy talán még senkit. Liv elhúzódik, de nem löki el a férfit.

- Miért? – suttogja, és a homlokuk összeér. – Miért jöttél vissza?
- Mert úgy érzem, csak te kellesz. Nem tudom megmagyarázni. Érzem, hogy melletted boldog lehetek, és nem akarom elszalasztani a lehetőséget. – Jason is suttog, és a kezét, Liv derekára csúsztatja, majd közelebb húzza magához a lányt. Újra szenvedélyes csókban forrnak össze. Jason, ölbe kapja Liv-et, és a hálószoba felé mennek. A férfi leteszi az ágyra a lányt, és leveszi róla a ruhákat. Liv is ugyanezt teszi, és már csak a fehérnemű van rajtuk, és Liv-en rajta van a póló. Jason, megfogja a póló alját, és lassan felfelé kezdi húzni.
- Ne! Várj! Ez had maradjon. Kérlek. – Liv édes tekintettel néz a férfira, aki elengedi a ruhadarabot.

- Emiatt, nem kell feszélyezned magad. Mondtam, hogy úgy akarlak, ahogy vagy.
- Tudom. Csak adj még időt nekem. – Jason közelebb hajol, és megcsókolja a lányt. Egy varázslatos éjszakát töltenek együtt, tele izgalommal, és szenvedéllyel. A csodálatos éjszaka végén, egyszerre nyomja el őket az álom…

Az ügy ami összeköt - 28. rész

Always Raina <3

Reggel Jason ébred először. Sokáig, csak bámulja a lányt. Egy idő után, Liv is ébredezni kezd.
- Jó reggelt. – szólal meg Jason először.
- Jó reggelt. – mosolyog utána már Liv is. Jason közelebb hajol, és megszeretné csókolni a lányt, de Liv eltolja magától a férfit.
- Valami baj van? – kérdezi értetlenül Jason.
- Nem dehogy is, csak ha ezt most engedem, akkor nem fogunk tudni leállni. Nekem viszont, még be kell mennem az őrsre.  Még némi papírmunkám. – Liv nagyon jól tudta, hogy hazudni nem helyes. Viszont nem az egész volt hazugság, mert úgy érzete, hogy ha most hagyja, hogy a férfi megcsókolja, akkor újra elkapja a hév, és nem fog tudni leállni. Liv gyorsan kikászálódott az ágyból, és felöltözött. A konyhába ment, hogy feltegyen egy teát. Közben Jason is felöltözött, és mivel csak a tegnapi szmokingja volt nála, ezért azt vette vissza.
- Most haza megyek. – mondta Jason, és az ajtó felé indult.
- Várj! – szólt utána Liv, majd ő is az ajtó felé ment, Jason után. Közelebb húzza magához a férfit, és megcsókolja. A csók szenvedélyes, és mindkét fél számára nagyon élvezetes. Levegő hiánya miatt válnak szét, és Liv szólal meg elsőként.
- Ne menj messzire. – mondja egy csábító pillantás kíséretében.
- Még hívlak. – Jason egy puszit ad a lány arcára, majd elhagyja a lakást. Nem sokkal később, Liv is elindul, és nem az őrsre, hanem Kate-ékhez megy.
Össze van zavarodva és tanácsra van szüksége. Fog egy taxit és már úton is van. Most még tud beszélni Katetel, de este ők már indulnak a nászútra.

Előkotorja a kulcsát és csendesen nyit be az ajtón. Csak a csendet hallja. Akkor jutott eszébe, hát persze, valószínűleg még alszanak. Nem esik, kétségbe a konyhába sétál, kinyitja hűtőt és mindent, amit talál, elővesz. Fél órán belül az asztal csaknem teljesen tele várja a ház lakóit. Fog egy bögrét, önt magának teát és leül az asztalhoz.

 

Csörömpölés üti meg a fülemet. Fáradt vagyok és nincs kedvem felkelni. Inkább csak megpróbálok még szorosabban odabújni Rickhez. Tegnap hozzámentem. Jutott eszembe és elmosolyodtam. A nagy hasam nem igazán engedi, hogy közelebb bújjak, és azt hiszem, lakójának sem tetszik a helyzet. Rúg egy nagyot, s mivel közel vagyok a férjemhez, őt is eltalálja.

- Jézus nem fájt? – szólal meg álmosan és mosolyognom kell.

- Nem – nevetem, el magam aztán kapok egy hosszú csókot.

- Igazán hagyhatnád az öregedet aludni – beszél a hasamnak, aztán pedig visszafordul hozzám – ki csörömpöl odalent?

- Fogalmam sincs. Talán Alexis vagy Martha. Nem akarod megnézni?

- Most menjek le? Inkább veled maradok. Tegnap vettelek feleségül – motyogja most már a nyakamnak és érzem, ahogy a keze egyre lejjebb csúszik. Beleremegek, amikor a nyakamat megcsókolja, de mégis megszakítom a kellemes érzést.

- Rick, hagyd abba…

- De miért? Mikor olyan szexi vagy.

- Persze, olyan vagyok, mint egy bálna, különben is menjünk inkább le, a lányod már éhes.
Kimászunk az ágyból, és lefelé megyünk a lépcsőn. Tátva marad a szám, mikor meglátom az asztalon a rengeteg ennivalót. Majd mikor lentebb érünk, megpillantom Liv-et. Sietve szedem a lábaimat, és átölelem.
- Mi ez az egész? – kérdezem tőle, és az asztalra nézek.
- Csak egy kis meglepetés. – motyogja, majd leültet az asztalhoz. Odalép az apjához, és őt is szorosan öleli.
- Kate azt mondta, hogy úgy néz ki, mint egy bálna. Nekem úgysem hinné el, hogy nem így van szóval segíthetnél. – néz segítségkérőn Rick a lányára.
- Egy bálna vagy Kate! – jön a kijelentés, amire én is, és Rick is meghökkenünk. – De a legszebb bálna a világon. – Rick is leül mellénk, és Liv is helyet foglal. Látom rajta, hogy valami nincs rendben. Nem akarok rákérdezi, mert lehet, hogy eddig azért nem említette, mert Rick itt van. Ha elmegy, akkor rákérdezek. Neki álltunk reggelizni, közben pedig Alexis és Martha is csatlakozott hozzánk. Liv még mindig csendes volt, túl csendes. Most már szinte biztos vagyok benne, hogy történt valami.

- Imádlak nővérkém, de én még visszabújok az ágyamba - kapott fel az asztalról Alexis egy csésze teát, megölelte Livet és felfelé indult a lépcsőn.

- Nekem pedig randim van egy jóképű úriemberrel – állt fel Martha felkapta a kabátját és ki is surrant az ajtón.

- A nagyi bepasizott? – nézett Liv az apjára és én elnevettem magam. Martha már csak Martha maradt.

- Szívem, már csak ketten maradtunk akik pizsiben vannak, mi lenne, ha felmennél felöltözni? – nézek rá Rickre és azt hiszem, veszi a lapot, mert még megjegyzi, hogy talán le is zuhanyozik, aztán eltűnik a lépcsőn. Visszafordulok Olivia felé, nem szólok, csak vizslatom. Nem kell sokat várnom és már ki is tör.

- Lefeküdtem Jasonnal – nyögi ki halkan és látszik, rajta hogy teljesen össze van zavarodva. - Hogy mi? – nem hiszek a fülemnek. – Ez.. jó…nem?
- Nem tudom, hogy mit akarok. Nagyon jó volt vele, de én nem tudom megadni neki amit akar. Ő csodálatos. Az is elég ijesztő, hogy nem egész egy napja ismertem, és máris ágyba bújtam vele. Én nem az vagyok, akinek hisz. Én sok olyat tettem, amit neked is alig bírtam elmondani. Hosszú idő óta, Jason volt az egyetlen, akivel együtt akartam lenni. Akit tényleg akartam. Önszántamból. – mély levegőt vesz, mert szinte az egészet egy levegővel mondta el. 
- Nyugodj meg Liv. Ez egyszerűbb, mint gondolod. Mond el neki, és ha megérti, akkor tényleg veled akar lenni. Ha elfut előle, akkor sosem volt igazán oda érted. – próbálok hasznos tanácsot adni, de nem igazán tudok. Pont tőlem kér tanácsot, aki négy évet várt arra, hogy kimondja szeretlek.
- Ez nem ennyire egyszerű. Félek, ha elmondom, akkor többet nem akar majd látni. Ki akarná a gyerekeit olyasvalaki közelébe engedni, aki a maffiánál volt prostituált. Lehet, hogy hagynom kéne az egészet. Nem kérhetem tőle, hogy ne gondoljon arra, amit tettem. Amúgy sem lenne biztonságban mellettem. Nem tudom neki azt nyújtani, amit megérdemel. Nem vagyok gazdag, nem vagyok előkelő, és…nem szülhetek neki gyermeket sem. Be kell ezt fejeznem. – látom, hogy egy könnycseppel küszködik, de mielőtt kibuggyanna a szeméből, odakap, és sebesen letörli. Túl makacs hozzá, hogy sírjon…

- Liv kicsim, ne add fel ilyen könnyen. Hogy érzel, kell neked? – kérdezem tőle, jól tudva, ha a szikra megvan köztük, márpedig meg van, és ő eléggé akarja, akkor az már elég egy kapcsolat elindításához. Csak bólint – Akkor viszont küzdj érte. Ismerem Jasont és tudom, hogy csak olyannal kezd, aki tényleg kell neki. Nagyon megégette magát az ex nejével. Biztosan tudom, hogy ha az éjjel kellettél neki, fogsz kelleni akkor is, mikor elmondod neki az igazat. De ne várj vele. Ülj le vele és beszéljétek meg.

Nem válaszol, emészti, amit mondtam. Kiissza a bögréje tartalmát és egy nagy levegő kíséretében megszólal.

- Amint kivittelek titeket este a reptérre felhívom.

- Szó sem lehet róla, most mész és beszélsz vele. Aztán ha nem érsz vissza addig, mert találtok jobb elfoglaltságot, akkor pedig ki tud vinni minket Alexis. Senki nem fog megsértődni. Gyerünk kicsim, rád fér a boldogság – ölelem meg.

- Szeretlek anya – ölel meg szorosan. És majd a frászt kapjuk mikor Rick is megjelenik mellettünk.

- Téged is szeretlek apa – öleli meg őt is – Jó nászutat!

Kiabálja már az ajtóból és el is ment.

- Azt hittem kivisz minket a reptérre – néz rám Rick értetlenül.

- Nem biztos, hogy ő visz. Pasi dolog és ez bonyolult.

Hagyom, had törje, magát én pedig az emelet felé veszem az irányt. Öltözni is kéne és pakolni is, hisz este indulunk, hova is? Ja persze, ez az, amit nem tudok. Rick nem mondta el.

 

Olivia gyorsan beszállt egy taxiba és már a mobiljába is kutat, de akkor eszébe jut, nem tudja Jason telefonszámát. Már az ajtót nyitja mikor a telefon csörögni kezd.

- Cavanaugh – szól bele hivatalosan, mert a hívó ismeretlennek bizonyult, de csak amíg fel nem vette.

- Jason vagyok: Azt mondtad ne menjek messzire. Menyire ne messzire? – hangja vidám és Olivia lemerné fogadni, hogy mosolyog is.

- Jason beszélnünk kell.

- Baj van? – kérdezi a férfi, de a hangja már el is komolyodott.

- Nem… vagyis… Ez bonyolult. Találkozhatnánk? – kérdezi a lány és már most rettentő ideges, de belátta, Katenek igaza van. Ezt most kell megbeszélniük.

- Persze, kávézó?

- Inkább gyere a lakásomra. Az nyugodtabb.

- Egy óra múlva ott vagyok. Szia

- Szia.

A telefonálás végeztével mind a ketten nagyot sóhajtottak. Liv ideges volt, vajon a férfi, aki fellobbantotta benne a tüzet, amit még soha senki, vajon mit fog szólni a múltjához. Jason pedig egyre csak azon gondolkodott, mi az, amit a lány rejteget. Egyet biztosan tudott, kell neki Olivia.

Az egy óra hamar eltelt. Olivia éppen csak rendbe tudta szedni magát és már csengettek is. Gyorsan ajtót nyitott és beengedte Jasont.

- Szia – köszönt neki a férfi és egy puszit nyomott az arcára. Érezte, hogy komoly dologról lesz szó és úgy gondolta egy egyszerű puszi lesz a legjobb.

- Ülj le, kérsz valamit? Lehet, hogy hosszú lesz.

- Nem kösz. Azt mondtad beszélnünk kell. Talán valami baj van? Én nem bántam meg azt, ami történt – nézett Jason a lányra.

- Én sem. Viszont mielőtt folytatnánk, tudnod kell egyet, s mást. Arra kérlek, hogy ne szólj közbe. Nem könnyű róla beszélnem, és ez eddig csak egy embernek sikerült megtudnia, de csak hetek elteltével.

- Rendben nem szólok közbe – Jason leült a kanapéra és tekintetével figyelte a folyamatosan sétáló lányt.

- Egész életemben nem ismertem apámat, csak anyámmal voltunk ketten, addig a napig, amíg 9 éves koromban a szemem láttára meg nem ölték. Senkim nem maradt és az utca magával rántott. Tizenévesen már drogproblémáim voltak – ez volt az a pont, mikor Olivia hátat fordított a férfinak és inkább az ablakon bámult kifelé és úgy beszélt tovább. -  Kétszer voltam elvonón. A kettő között pedig apám is feltűnt, aki akkor még gyűlölt, pedig ha velem van, akkor nem lettem volna az a szörny, aki voltam.

- Liv ez még nem szörnység – állt fel Jason a kanapéról.

- Jason megígérted, hogy nem szólsz közbe – Olivia majdnem elsírta magát, de férfi elnézést kérve visszaült előző helyére.

- Mikor már tisztán kijutottam arról a helyről, elhatároztam, hogy tanulok, és lecsukatom anyám gyilkosát. Viszont nem számoltam azzal, hogy a magán nyomozásomban a szálak a maffiához vezetnek. Hát úgy döntöttem beépülök. Zsákutcának bizonyult, de nem tudtam eljönni, kellett a pénz vagy éhen halok. Prosti lettem, olyanokra kényszerítettek, amit sosem tettem volna meg egy életre megutálva ezzel magamat. Nehezen, de sikerült kiszállnom. Nyomozó lettem és egy szívbetegség miatt feltűntem a családom életében: Lassan rendeződik az életem, de a múltam az életem része marad. Nem tudom kitörölni, bármennyire is szeretném – Liv egyelőre úgy gondolta, ennyit elég tudnia, és talán ha vele marad, ezek után elmondja azt is, hogy nem lehet gyereke. Csend telepedett a szobára. Olivia arcán egyre csak folytak végig a könnyek, amiket már nem tudott visszatartani, hiába is szerette volna. - Kérlek, mondj valamit. – könyörgött Liv.

Az ügy ami összeköt - 27. rész

Always Raina <3

- Te jó ég idejön. Kérlek, ne engedd, hogy felkérjen táncolni. Kérlek.
- Jó estét. – köszön a férfi. – Gyönyörű vagy Kate, és gratulálok nektek. Sok boldogságot kívánok. – Közelebb hajolok, és adok egy puszit Jason-nek.
- Lenne kedved táncolni? – kérdezi Jason Liv-et.
- Mi? Hogy én? – látom, hogy zavarban van, ezért segítek neki.
- Persze, hogy szívesen táncolna. – mosolygok Liv-re, akinek a szemei, szinte villámokat szórnak. Liv feláll, és megfogja Jason kezét, aki a táncparkettre vezeti a lányomat. Közelebb hajolok Rick-hez, és a fülébe súgok.
- Rick! A lányodnak tetszik egy fiú. – a férjem, azonnal körülnéz, és szemével Liv-et keresi. Mikor meglátja, hogy kivel táncol, elmosolyodik. Mind a ketten nagyon jól ismerjük Jason-t. Jason, egy kedves barátunk, akit még Rick mutatott be egy pókerparti alkalmával. Nem mondhatom, hogy helyes, mivel éppen az előbb fogadtam a hűség mellett vakságot is, de annyit mondhatok, hogy nagyon illik Liv-hez. Gazdag, és sármos, nagyon jó a modora.

- Jól táncol hölgyem. – kezd bele Jason, és mélyen Liv nagy barna szemeibe néz.
- Maradjunk a Liv-nél. A hölgyem öregít. – Liv próbál flörtölni a férfival, de érzi, hogy ez nem az ő asztala. Mikor véget ért a szám, elengedték egymást.
- Köszönöm a táncot. – szólalt meg Liv, és a kijárat felé indult. Úgy érezte, hogy levegőznie kell egy kicsit. Liv  a teraszon áll, és érzi, hogy a ruhája, nem áll tökéletesen. Lenéz, hogy megvizsgálja a baj forrását, és észreveszi, hogy egy kislány áll mellette. Nem lehet több 4 évesnél.
- Sia. – köszön a csöppség. Liv elmosolyodik, és leguggol a kislány mellé.
- Szia. Hogy hívnak? – kérdezi Liv, és felemeli a csinos kis szőkeséget. Liv szíve összeszorul. Arra gondol, hogy most neki is lehetne egy kisbabája. Nem sír. Már nagyjából lerendezte magában a dolgokat. Lassan kezd beletörődni, hogy vannak álmok, amik bizony nem válnak valóra.
- A nevem Lory. És iszmerem Kate nénit. Apu jó barájtja. – Liv csak mosolyogni tud a kislány pöszeségén. Annyira aranyosnak találja, hogy beszélteti még, hogy hallja, ahogy beszél.
- Van testvéred Lory? – kérdezi Liv, és szinte csüng a kislány minden szaván.
- Iden. Van egy fiú tesvérem Joshep-nek hívják.
- Értem. És ő is itt van? – kérdez tovább Liv.
- Iden. – a kislány megtörli a szemeit. Látszik rajta, hogy kezd fáradni.
- Lory… Lory merre vagy? – hallatszik egy férfi hang, aki biztosan Lory apja.
- Itt vadok apa. – Liv leteszi a kislányt, és Lory már szalad is az apukájához. Liv, csak ekkor látja meg, hogy Jason áll előtte, és fogja a kisfia, és már a kislánya kezét. Liv, teljesen hülyének érezte magát. Kikezdett egy nős férfival. Nem is szólt semmit, csak hátat fordított, és visszament Kate mellé. Leült, és csak bámult maga elé.

- Minden rendben? – kérdezem Liv-től, mert mintha zaklatottnak látszódna.
- Kint voltam levegőzni, és találkoztam egy kislánnyal. – nagy levegőt vesz, majd folytatja. – Annyira aranyos volt. Szinte csüngtem minden szaván. Mind kiderült, Jason lánya volt.
Miért nem mondtad, hogy Jason nős, mondjuk még azelőtt, hogy flörtölni kezdetem vele? – Liv kicsit letört, de tudom, hogyan nyugtassam meg.
 - Nyugodj meg Liv, Jason nem nős. – látom, hogy a szemei kikerekednek. Vigyorogni akar, de uralkodik magán. Becsukja a szemét, és finoman megrázza a fejét.
- Mekkora hülye voltam. Csak simán hátat fordítottam, és leléptem. – az arcát a kezébe temeti.
- Lenne kedved újra megpróbálni? – szólal meg egy férfi hang, és liv csodálkozva felkapja a fejét. – A táncot. Megpróbálhatnánk még egyszer?
- Öm Persze. – Liv most már elvigyorodik, és ismét megfogja Jason kezét.

A két „fiatal” egész éjszaka élvezték egymás társaságát. Táncoltak, ittak, és ismét táncoltak.
- Hol vannak a gyerekek? – kérdezi Liv.
- Szóltam a dadusnak, hogy vigye haza őket. – mondta jason, és egy lassú szám következtében, Jason kezét, Liv derekára tette, a lány pedig átkarolta Jason nyakát. Így táncoltak végig három számot.
- Már fáj a lábam. – mondta Liv, és elengedte a férfi nyakát. Liv elindult az asztal felé, de Jason megfogta a karját, és közelebb húzta magához, majd egy hihetetlenül szenvedélyes csókot adott a lánynak. A csókot Liv is viszonozta, pár pillanatnyi késéssel. Mikor ajkaik szétváltak, Liv visszasétált az asztalhoz, és leült. Egyedül volt, mert Rick, és Kate éppen táncoltak. Egybe legurította az előtte lévő pohár pezsgőt, és a mosdó felé indult. Belépett a mosdóba, és nekitámaszkodott a mosdókagylónak. Nyílik az ajtó.
- Ugye ezt a tükröt nem akarod szétverni? – kérdezi mosolyogva Kate.
- Megcsókolt. – bökte ki egyenesen Liv.

Nem hittem a fülemnek. Megcsókolta? Ez nagyszerű.
- És, ez jó? – kérdezem kicsit félve a választól.
- Nagyon régóta, most először csókolt meg valaki úgy, hogy azt én is akartam. Eddig azt tettem, amit kellett, hogy életben maradjak, de ez a csók, ez teljesen kiütött. Ez szavakban leírhatatlan volt. – értem, hogy miről beszél. Én is éreztem már ezt, mikor Rick, és én először csókolóztunk. Akkor ugyan Johs-al jártam, de azt a csókot sosem felejtem el.
- Nézd Liv. Ezt hívják vonzalomnak. – próbálok neki tanácsot adni, de látom, hogy egy kissé, megvan ijedve az érzéseitől. Én is ilyen voltam. – Látom, hogy fáradt vagy. Nem akarsz inkább haza menni?
- Nem remekül vagyok. Megvárjalak? – kérdezi tőlem, és én csak bólintok. Elvégzem a dolgom, és már vissza is térünk a vendégek közé. Az idő nagyjából úgy hajnali 3 körül járhat. Liv, Rick, Jason és én az asztalnál ülünk, és beszélgetünk.
- Hozok még inni. – mondja Liv, és feláll. Alig tesz meg két lépést, és összeesik. Mind a hárman felugrunk, és Liv-hez sietünk.
- Liv! Jól vagy Liv, kicsim. – próbálom szólongatni, mire kinyitja a szemét.
- Jól vagyok. – nyögi halkan.
- Gyere, haza viszlek. – ajánlja fel Jason, és én csak bólintok. Jason felsegíti Liv-et a padlóról, és elindulnak kifelé.

Jason, beülteti Liv-et a kocsijába, és a lakásához viszi.
- Köszönöm, hogy hazahoztál, innen már boldogulok. – mondja a lány, de Jason nem engedi el.
- Nem . Felkísérlek, nehogy megint elájulj. – Jason kiszáll, és kinyitja az ajtót Liv-nek. Egymásba karolva mennek fel, és mikor Liv megtalálja a kulcsot, bemennek a lakásba.
- Ülj le. – Jason a kanapéhoz kíséri Liv-et, és leül mellé. – Jobban vagy?
- Igen sokkal jobban. Köszönöm.
- Akkor én most megyek is. – jelenti ki a férfi. Liv úgy érzi, ha akar valamit, akkor most kell cselekednie. Megfogja a férfi kezét, és közelebb húzza magához, majd megcsókolja.
- Ne menj el. – mondja Liv, mikor szétválnak a csókból. Jason bólint, és most ő kezdi a csókot. Ajkaik, egyre hevesebb csókolják egymást. Liv feláll, és magával húzza a férfit is. A hálószoba felé mennek. Liv, még mindig a kis koktélruhában, Jason pedig a szmokingban van. Liv elkezdi levenni Jason Szmokingját, és kezdi kigombolni az ingét. Közben ajkaik, egy percre sem válnak el. Most Jason-ön a sor. Neki könnyebb dolga van, hiszen Liv, csak egy ruhát, és az alatta lévő fehérneműt viseli. A férfi, óvatosan lecsúsztatja a pántokat a lány válláról,amitől a gyönyörű kék ruha a földön landol. A férfi, elkezdi végigcsókolni a lány minden porcikáját. Először a nyakát, majd a vállát. Aztán a melleit, végül a hasát. Liv megállítja a férfit.
- Valami baj van? – kérdezi Jason, és ekkor pillantja meg a sebhelyet a lány hasán. – Semmi baj. Én így is akarlak. – Jason újra csókolni kezdi a lány hasát, és körbecsókolja a sebet is. Liv most már elkezdi megszabadítani Jasont az összes ruhadarabjától, és Jason sem tesz másképp. A férfi, ölébe kapja a lányt, és az ágyra teszi. Újra szenvedélyes csókban forr össze az ajkuk, és már egy ütemre mozognak. Egyre hevesebben, és szenvedélyesebbek. Egyenletes ütemben haladnak a gyönyör felé. Mikor elérik, mindketten felnyögnek. Jason, még egy csókot ad a Liv ajkaira, majd nem sokkal ezután, mind a ketten mély álomba merülnek…