Elfelejtett rokonok - 20. rész

Szeretlek húgi és nem is tudom, hogy a frászfenébe juthatott olyan az eszembe, hogy megutálsz. Tudom hogy szeretsz és, hogy nem tudsz megutálni :D köszönöm, hogy vagy... Always <3

 Észre sem veszem és már a kórháznál vagyunk. Átemel a kocsimba és már befelé is tol. A levegővétel rettentően fáj. És mikor Javi emelget is fáj. Igazából minden megmozdulásnál fáj. Az orvos először megtapogatja, amit némán tűrök, pedig szívesen felordítanék, aztán átvisznek röntgenre. Szerencsére nem tört el, csak megzúzódott, de azért hogy ne nyugodjak meg, közlik velem, hogy jó pár hétig biztosan fájni fog és szép színes is lesz.
Mire hazaértünk már Kimy is otthon volt, legalábbis a táskája az előszoba szekrényen volt.
- Kimy – nem kiabálok túl hangosan, mert akkor nagy levegőt kéne vennem, de az most nem megy. Némán a szobája felé mutatok és Javier odatol az ajtóba. Kopogok és már be is nyitok. Az ágyon fekszik és nem néz fel. Elhessegetem a páromat és nehezen ugyan, de odahajtom magam. Rengeteg fénykép van előtte és rengetek zsepi is. Sír. Megnézem a képeket. Ő és az édesapja vannak rajta.
- MI a baj? – kérdezem meg lágyan és megsimogatom a buksiját.
- Én csak… - szipogja.
- Hiányzik?
- Hiányzik – erősíti meg. – Hallottam, ahogy egy lány dühöse beszélt az apjáról, mert nem vett meg neki egy méreg drága autót és azt mondta bárcsak elpatkolna az örege, mert akkor övé lenne a pénze.
- És eszembe jutott apa, én mit nem adnék, hogy élhessen, és még sincs velem – szipogja. Próbálom megölelni, de a bordáim megakadályoznak és az arcom fájdalmasan elfintúl.
- Tudod, hogy veled van – teszem a kezem a szívére. Bólint és megölel.
- Oh, jaj – sziszegem és már messze is ugrik.
- Te jó ég! Én itt sajnáltatom magam, mikor neked ágyban kéne lenned és pihenned kéne. Gyere – meg fogja a kocsit és a szobám felé kezd tolni.
- Minden rendben? – kérdezi tőlünk Javier. Mindketten bólintunk. Szerelmem óvatosan felemel és átrak az ágyra. A fájdalomcsillapító ellenére még mindig rettentően fáj az oldalam. Olyan jó lenne, ha ez az egész csak egy rémálom lenne.
- Nagyon fáj? – kérdezi Kimy és az ágyam szélére ül.
- Kicsit - nyöszörgöm. Óvatosan mellém bújik és mind a ketten elalszunk. Legközelebb mikor magamhoz térek, már egyedül vagyok, és fényes nappal van. Az órára nézek és meglepődve látom, hogy már délelőtt 10 óra. A mellettem lévő kisszekrényen két levelet is találok. Elveszem mind a kettőt és szép sorban elolvasom.

„ Szia, szépségem. Remélem kipihented magad. Nem volt szívem felkelteni, így csak egy levelet hagyok. Ha még az ágyban vagy, kiálts a lökött unokabátyádnak és segít. Már mikor elmentem itt volt. Pihenj sokat. Kettőre jövök érted és megyünk a kezelésre. Ott leszek veled. Szeretlek: Javier”

A másik levélben pedig ez áll:

„Szia, ma későn jövök. A csajokkal mozizunk egyet. Légy bátor a kezelésen. Tudod, futunk még mi versenyt. Gondolok rád nővérkém. Szeretlek: Kimy”

Végig simítok a mellettem lévő párnán és elmosolyodok. Már nem őrzi szerelmem testének melegét, de tudom, hogy itt volt mellettem. Éhes vagyok és fel is öltöznék.
- Richard – kiáltok hangosan és pillanatokon belül nyílik az ajtó.
- Megegyeztünk, hogy nem hívsz Richardnak – morgolódik – Egyébként jó reggelt. Mit segítsek.
- Azt a kupac ruhát ide adnád – mutatok a székre – aztán menjél ki még felöltözök, utána pedig segíts innen ki menni. Eszem ágában sincs egész nap a szobában kuksolni.
Azt hittem majd könyörögnöm kell, de nem. Megtette, amit kértem és egy óra elteltével már a konyhában beszélgettünk. Ma valahogy jobban hatott a fájdalomcsillapító. Épp egy bögre kávét kortyolgattunk mikor megszólalt a csengő.
- Nyitom – ugrik fel és máris az ajtónál van – Kate.
Na végre női társaságot is élvezhetek.
- Szia – ölel meg mosolyogva. Túlságosan mosolyogva.
- Szia Kate. Végre. Mond, hogy megmentesz egy kicsit tőle – nevetem el magam. – És hogy-hogy nem dolgozol?
- Ma szabadnapos vagyok. Talán egy kicsit megmentelek.
- Hagylak titeket beszélgetni – ad egy puszit Kate-nek és máris birtokba veszi a kanapémat és már hallom is, hogy a Tv-t kapcsolgatja.
- Rick mondta már? – még mindig szélesen mosolyog. De fogalmam sincs mire gondol. Ezzel a mamlasszal egész nap szórakoztunk, de semmi komolyról nem esett szó.
- Nem mondott semmit. A sok hülyeségen kívűl.
- Kisbabát várok – nem tudtam, hogy lehet, még szélesebben mosolyogni, de sikerült neki.
- Gratulálok. Mennyi idős?
- Már 10 hetes. És arra gondoltunk, mivel családtag vagy és elég közel is kerültél hozzánk, vállalnád-e a kereszt anyaságot – hoppá. Ezzel most meglepett. Arra számítottam, hogy a legjobb barátnője, Lanie lesz majd a gyerekeik keresztanyja.
- És mi lesz Lanie-vel. Úgy értem, azt hittem ti nagyon jó barátnők vagytok.
- Azok vagyunk, de most mind a ketten ezt szeretnénk. És ő sem fog megsértődni.
- Akkor vállalom – most már én is nagyon mosolygok.

Elfelejtett rokonok - 19. rész

Szeretlek cicám, mindennél jobban és örülök, hogy ismerhetlek... always <3

Megnyugodva sóhajtok egyet. Nem akarom, hogy az én nyomorultságom miatt hanyagolja az iskolát. Sokat beszélgettünk és lassan besötétedett. Kimy hazament én pedig álomra hajtottam a fejem. Holnap már otthon lehetek, és csak ez számít. Reggel arra ébredek, hogy valaki susmorog a szobámba. Rick és Javier az. Azt hiszem tovább aludtam, mint kellett volna.
- Jó reggelt szépségem – lép közelebb Javier és kapok egy lágy csókot.
- Elkérem a papírjaidat – mondta Rick és kiment a szobából.
- Szóval hazamehetek? – inkább magamnak mondom mint páromnak. Az ágy szélén ülök és élettelen lábaim lefelé lógnak az agyról. Csak most fogim fel igazán, hogy tolókocsiban kell élnem. Hogy egyedül még megfürödni sem tudok. Két kerék és négy fal közé szorultam.
- Hé, itt vagy? – hoz vissza a valóságba Javi. Keze a combomon nyugszik és én nem érzem. Bárcsak érezném.
- Persze. Készen állok, de fel kéne öltözni – sóhajtok. A felsőmmel még csak–csak boldogulok, de a nadrágommal…
- Segítsek? – kérdezi, és én csak bólintok. Leveszem a hálóingem és már csak fehérneműben vagyok. Villámgyorsan veszem fel a felsőmet és a blézeremet.
- Azt - mutatok egy nadrágra, és Javier belebújtatja a lábaimat, majd felhúzza rám. Más esetben lehet, hogy izgató lenne és mulatságos, most viszont kellemetlenül érzem magam és érzem, hogy belevörösödik a fejem. Némán végigsimít az arcomon. Érzi zavarom okát. Az ajtó nyíilik és Rick lép be egy tolókocsival.
- Itt vannak a papírjaidat, és holnap háromra kell jönnöd a rehabilitációra és a gyógytornára. És még nem árt a pihenés.
- Mást nem is tudok tenni, mint pihenni – jegyzem meg enyhe szarkazmussal – menjünk már.
Javier óvatosan a karjaiba vesz és a tolókocsiba ültet. Rick a táskámat fogja, és máris indulunk a kocsiba. Beültetnek, beteszik a járgányomat és hazafelé indulunk. Nem tetszik a kiszolgáltatott helyzet. Az autót némán telik. Nincs kedvem beszélgetni velük és jó pofizni. Eddig nem is igen fogtam fel, mi is a helyzet. de most valósággá válik. Túl valóságossá.
- Köszönöm – nézek Rickre mikor már a lakásomban vagyunk. Jó végre itthon lenni, de nem ilyen formában képzeltem el.
- Ha bármire szükséged van, csak szólj és már jövünk is Kate-tel. Holnap találkozunk. Egy egész napot tölthetsz kedvenc unokabátyáddal – mutat magára büszkén.
- Jaj, te majom, el ne bízd magad – kacagok nagyot, mióta magamhoz tértem most először. Megölelem és már ki is megy. Némán körülnézek. Anya már nincs itt, beszéltem vele telefonon. Talált egy gépet és bíztattam menjen csak haza. Persze be akart jönni elköszönni, de mondtam, hogy már nagylány vagyok. Mióta volt az a dolog pár éve, egy cseppet megromlott a kapcsolatom anyámmal. Azon csodálkozom, hogy nem tette szóvá, hogy Javier bőrszíne nem éppen világos. Egy pillanatra eszembe jut, milyen gyönyörű bőre lesz majd a gyerekeinknek, aztán elszomorodok. Lesz vajon olyan?
- Szeretnék lefürödni – nézek szerelmemre és máris a fürdő felé tol.
- Egy habos fürdő rendel – próbál meg felvidítani. Mivel a fürdőm a szobámból nyílik, így amíg ő vizet enged, én leoperálom magamról a ruhákat. Levetkőzni egyszerűbb volt alulról, mint felöltözni. Meg kell tanulnom egyedül pakolgatni érzéketlen lábaimat.
- Készen vagy? A fürdőd készen – jön ki a fürdőből és könnyedén ölbe kap, aztán belerak a kádba és elmélyülten engem néz. Zavarba jövök.
- MI az? – kérdezem suttogva.
- Gyönyörű vagy – guggol le a kád mellé.
- Persze, nyomorék vagyok. Egy béna sosem gyönyörű. Szeretnék megfürödni – fordítom el a fejem.
- Mi a baj, láttalak már ruha nélkül. És arra nem gondoltál még, hogy nekem így is gyönyörű vagy? És a bénaságod csak egy állapot, ami helyre fog jönni. Kiabálj, ha kell valami – nem kiabál velem, nem szemrehányó inkább egy cseppet szomorú. Talán túl kemény voltam. Egy kicsit ülök a kádba, aztán gyorsan megmosdom. Meg kell tanulnom egyedül kimászni innen is. Önálló szeretnék lenni. Kezeimet a kád szélére teszem. És megpróbálom magam feltolni. Megcsúszik a kezem és visszazuhanok a vízbe. Még jó, hogy nem nagyon emelkedtem el. Elérek egy törölközőt így meg tudom törölni a tenyerem és a kád szélét. Újra csak felnyomom magam, ezúttal jóval erősebben és sikerül. Fenn ülök a kád szélén, de most mihez is kezdjek? Erre már nem gondoltam. Kiabálásra nyitom a számat, de abban a pillanatban a vizes testem lecsúszik a kád szélről és a kemény padlóra zuhanok.
- Ááá – kiáltok fel hangosan. Az oldalamra estem és nagyon beütöttem a bordáimat. Az ajtó már ki is vágódik és Javier lép oda.
- Mi történt? – kérdezi ijedten és megpróbál felemelni, de újra csak felsikítok. Azt hiszem nagyobbat estem, mint gondoltam. Újra megpróbál felelni, és úgy ahogy vagyok, vizesen az ágyra fektet. Nagyon óvatos, mégis fáj.
- Egyedül akartam kiszállni, de lecsúsztam – pityergek.
- Had nézzem – simít végig az oldalamon.
- Ááá! Ez fáj – kiabáltam.
- Kicsim alig értem hozzá. Ezt most megmutatjuk az orvosnak – hangja nem tűr ellentmondást. Csak könnyezve bólintok. Előveszem a telefont és sms-t írok.

„Szia, leestem a kádról, úgyhogy Javi most visz vissza a kórházba, szóval ne ijedj meg ha hazaérsz és még nem leszek itthon. Szia húgi, szeretlek”

Kattintok a küldés gombra, és máris felveszem a ruhát, amit Javier odahozott. Készségesen áll és várja, hátha segítségre van szükségem. Nem kérek segítséget, de így jóval lassabban megy. Javi levitt a kocsiba aztán visszament a tolókocsimért és már indultunk is. A telefonom nem sokára üzenetet jelzett.

„Te jó ég! Ugye semmi bajod? Ez hülye kérdés épp a kórházba tartotok. Oda megyek én is. Szeretlek”

Persze, már csak az hiányzik, hogy ellógjon. Háborodok fel épp csak annyira, mint egy testvér szokott.

„Még tolókocsiból is kifenekellek te lány, ha ellógsz. Ha vége a napodnak eljöhestz onnan. Világos voltam?”

És a válasz:

„Teljesen. Jobb ha tudod duzzogok, de azért szeretlek és otthon találkozunk ( J )”

Kimy mindig tud mosolyt csalni az arcomra.

Elfelejtett rokonok - 18. rész

"Tudod, miért a nagy testvérek születnek elsőként? Hogy megvédjék a kistestvéreiket, akik utánuk következnek."
Azt hiszem ez teljesen ideillik. A tűzön keresztül is átmennék érted, soha nem hagylak el. Köszönöm, hogy vagy nekem...Always <3

- Nem érzem a lábam – szólalok meg kétségbe esve – Miért nem érzem a lábam?
- Lara nyugodj meg – próbálnak mind a ketten nyugtatni.
- Ne mondjátok, hogy nyugodjak meg! Nem érzem a lábamat! Nem tudom mozgatni! Nyomorék lettem, ti pedig csak azt szajkózzátok, hogy nyugodjak meg! Jobb lett volna, ha meghalok! – Kiabálok kétségbe esve.
- Lara nyugodj meg – kéri Kate de én még mindig őrjöngök.
- Nyugodjak meg? Hát nem nyugszom meg! Fekszem, mint egy darab fa, mert nem tudom használni a lábam! Vége az egész életemnek! Hogy fogok így dolgozni! A kutyának sem fogok kelleni tolókocsisan! – Kiabálásom közepén Javier lép be a szobába, lefog és megpróbál lenyugtatni.
- Hagyd abba! – nem kiabál velem, csak suttog – Nekem így is kellesz. És ez nem fog örökké tartani.
Abbahagyom az őrjöngést, a karjaiba kapaszkodok, és csak zokogok. Azt mondta kellek neki. Vajon komolyan mondta?
- Semmi baj. Én itt vagyok – suttogja megnyugtatóan és könnyeim szép lassan elapadnak.
- Elmondták mi történt – kérdezi lágyan és visszahelyez a párnámra. Nemet intek és ő folytatja – A daganat közvetlenül a mozgásra felelős központ mellett volt. Bármilyen óvatosak is akartak lenni az orvosok megsérült egy ér. A vérzés, ami keletkezett most gátolja, hogy a lábaid használd.
- Van esélyem arra, hogy újra járjak? – kérdezem reménykedve.
- Van – nagyot sóhajtottam a megkönnyebbüléstől.
- Mennyi?
- 60%. Rehabra és gyógytornára kell járnod, de ha elég erősen küzdesz, sikerülhet. Mond, hogy küzdeni fogsz – néz rám reménykedve.
- Küzdeni fogok.
Alig kimondom egy hatalmas ásítást nyomok el. Miért van az, hogy három hetet aludtam és mégis álmos vagyok?
- Pihenj egy kicsit – puszil homlokon a párom és mellém bújik. Abban a pillanatban halk kopogás és már nyílik is a szobám ajtaja.
- Kislányom, hát magadhoz tértél! – lépe be anya boldogan. Javier azonnal kipattant mellőlem, anya pedig amilyen szorosan csak tudott megölelt.
- Anya még megfojtasz – nyöszörögtem mire elengedett.
- Bocsánat kicsim. Annyira megijesztettél. Rettentően aggódtam érted. Arra gondoltam, hogy amíg fel nem épülsz teljesen hozzád költözöm, hogy tudjak segíteni – már csak ez hiányzik. Szeretem anyámat, de mindig is túl aggódta ha beteg voltam. Nincs kedvem arra, hogy körbe ugráljon.
- Anya nem kell miattam kiszakadnod a megszokott ritmusból – próbálom finoman jelezni neki, hogy nincs szükségem a túlaggódására – Boldogulok egyedül is.
- És nincs egyedül, mert én mindenben segítem és a többiek is - szólalt meg Javier is. Azt hiszem vette a finom célzásomat anyám felé.
- Jaj kicsim, én csak aggódom érted.
- Tudom anya. ÉS akkor jössz, amikor akarsz, de magamnak kell boldogulnom. Még így is – céloztam béna lábaimra.
- Igazad van. Már megint túlaggódtam. A kislányom felnőtt – ölel meg anya.
- Igen felnőttem. Erről jut eszembe, hol van Kimy? – kérdezem meg Javiert.
- Elvileg iskolában.
- Elvileg? Remélem nem engedtétek, hogy lógjon – háborodok fel és abban a pillanatban nyílik is az ajtó. Kimy és Alexis lép be rajta.
- Felébredtél! – sikítja a barátnőm és már ő is a nyakamban van. – Miért nem szóltatok?
- Nincs egy órája, hogy magamhoz tértem. Miért nem vagy iskolában? Apád mit fog szólni Alexis, hogy lógsz?
- Nem lógunk, ne aggódj, ma nincs iskola – mondja Kimy és még mindig ölel – már kezdtelek otthonról hiányolni. Bár anyukád nagyon aranyos, de azért ő nem te vagy.
Az utolsó mondatot a fülembe suttogta, mert anya még mindig a szobába volt. Elmosolyodtam és egy puszit adtam a feje búbjára.
- Azért figyelsz a sulira ugye? – Kérdezem aggódva. Remélem azért, mert én kórházban vagyok nem hanyagolja a tanulmányait.
- Ne aggódj már a Stanford klassz hely. És Alexis is odajár, csak pár évfolyammal alattam. Jól megvagyok, és nem hanyagolom a tanulmányaimat.
- Nagyon helyes – mosolygok.
- Kérem, menjenek ki, megvizsgálnám a hölgyet – jött be az orvos. Mindenki kiment, ezúttal Javier is. Egyedül maradtam. Az orvos szerint a seb a tarkómon már alig látszik. Három hét alatt volt ideje begyógyulni. Elmondta, mi történt a műtét alatt. Azt is elmondta, amit Javier, hogy 60% esélyem van a járásra, ha küzdök. Párnap múlva már mehet is az első gyógytornára. Kicsit félek elkezdeni, de küzdenem kell. Újra nyomozó akarok lenni, és ha eljön az ideje anyuka is. Viszont, ha tolókocsiban maradok, akkor egyik sem fog menni. A beszélgetések és a vizsgálat sem volt megerőltető, mégis elaludtam. Legközelebb mikor felébredtem éreztem, hogy a kezem rettentően zsibbad. Csak ezt ne, ugye a kezem nem… Kinyitom a szemem és meglepődve látom, hogy egyszerűen csak Kimy feje nyugszik a vállamon és mélyen alszik. Óvatosan megmozdítom a fejem és ő fel is ébred.
- Szia cicám, bocsi de már nem érzem a karomat – mosolygok ár és rögtön magához is tér az álmából.
- Jaj bocs, csak a szék olyan kényelmetlen volt – nevetett és kimászott mellőlem – Jó lenne már, ha haza jönnél.
- Nem tudom meddig marad anya? – kérdezem.
- Azt hiszem már csak pár napig.
- Remélem, addigra haza mehetek, hogy ne legyél egyedül – anyáskodok.
- Hé, nagylány vagyok már. Nem kell mellém dada – felháborodik, és nekem nevetnem kell.
- Jó látni, hogy nevet Ms. Rogers – lép be az orvos.
-  Haza akarok menni, mondja, hogy haza enged – szinte könyörgök, de már nagyon unom a kórházat.
- Ha nagyon szeretne, holnap reggel haza mehet. Holnapután délután pedig várjuk a gyógytornára.
- Hol vannak a többiek? – kérdezem miután az orvos kiment.
- Gyilkosság történt, úgy hogy én vigyázok rád – mosolygott büszkén Kimy. Ez a vigyázás dolog nekem nem tetszik. Jobb lenne, ha tudnám használni a saját lábaimat.
- Holnap iskola, remélem, nem akarsz itt maradni éjszakára – nézek rá kérdőn.
- Na, jó, hazamegyek este. Reggel pedig jön érted Javier.

Elfelejtett rokonok - 17. rész

Szeretlek drága kishúgom, ezt sose feledd. Bárhol bármikor ott leszek neked.
Köszönöm, hogy vagy nekem és hogy ha szükségem van rád ott vagy, és engem is megtalálsz...always <3


Érzem, hogy egy puha ágyban fekszem. hallom, hogy gépek csipognak körülöttem. Ez csak egyet jelenthet, kórházban vagyok. A szemem lassan nyitom fel, de a fény, ami hírtelen éri nagyon erős. Vissza kell csuknom és újra próbálkozom. Körülnézek. Kate ül mellettem.
- Mi történ? – szólalok meg erőtlenül. A fejem elviselhetetlenül fáj.
- Végre magadhoz tértél. Fogalmunk sincs, valamilyen rohamod volt és mentőt kellet hívni – megfogja a kezem.
- Hol van Javier? – kérdezem meg és abban a pillanatban már nyílik is az ajtó.
- Kicsim – két nagy lépéssel az ágyam mellett van, és szorosan magához húz.
- Ááá! – kiáltok fel. A hírtelen helyváltoztatástól olyan erősen kezdett szúrni a fejem, hogy az borzasztó. Ijedten visszafektet az ágyra.
- Nagyon megijedtem – suttogja. A következő szót pedig már az orvos folytja belé.
- Kimennének, kérem! Megjöttek Ms. Rogers vizsgálati eredményei – kérte az orvos. Kate kiment, de Javier mellettem maradt. Nem akarom, hogy kimenjen.
- Szeretném, ha ő maradna – mondtam az orvosnak és ő bólintott.
- Az eredmények szerint, egy kisebb méretű daganat van az agyában. Nem tudjuk, hogy jó-e vagy rossz, de az okozta a rohamot.
Ezt nem hiszem el. Miért velem kell ennek történnie?
- Mik a lehetőségek? – kérdezi meg Javier és én jobban szorítom a kezét.
- Műtét.
- És ha én nem akarom, hogy megműtsenek? – kérdezem suttogva és mind az orvos, mind párom szemei fennakadnak.
- Belehalhat. Ez nem játék Ms. Rogers. Engednie kell a műtétet. Legkésőbb holnap délig döntenie kell.
- Egyedül szeretnék lenni – még mindig csak suttogok. Az orvos kimegy, de Javier meredten néz rám.
- Kérlek, beszéljük ezt meg – könyörög nekem.
- Egyedül akarok lenni, hagy magamra Javier kérlek – közel állok a síráshoz. Elengedi a kezem és kimegy. Most már egyedül vagyok és a könnyeimnek is utat engedek. Nemrég még azon aggódtam, hogy lehet-e gyerekem attól a műtéttől, amit Melbourne-ben végrehajtottak rajtam. Most meg közlik velem, hogy meghalhatok, ha nem műtetnek meg. Mit tettem, hogy ezt érdemlem. Csak ülök az ágyon és nézek magam elé. A gondolataim pörögnek és nem törődöm a külvilággal. Az ajtóm hírtelen kicsapódik, majd vissza és két kar kezd el rázni a vállamnál mint egy rongyot.
- Nehogy lemondj az életről! – kiabálja, és én csak most veszem észre, hogy Kimy az. Hagyom hogy rázzon. Meg sem próbálok ellenállni. Nincs kedvem küzdeni – Engedned kell, hogy megműtsenek! Élned kell! – Torka szakad tából kiabál, a következő pillanatban pedig zokogva borul az ölembe. Kezemet a hátára teszem és keresem a szavakat.
- Nincs kedvem küzdeni. Mi minden jön még? – szólalok meg erőtlenül.
- Nem veszíthetlek el téged is. És gondolj Javierre – szinte könyörög. Válaszra nyitnám a számat, de újra az az ismerős szorítás. Ismét érzem, hogy a testem megfeszül, hallom a hangokat, de már nem tudok rájuk reagálni. Érzem, hogy a görcs rángatni kezd. Kimy velőt rázó sikolyát hallom és újra elnémul a világ. Legközelebb mikor magamhoz térek, már éjjel van. Javier a mellettem lévő fotelban alszik. Érzem, hogy most többet aludtam mint az előző roham után. Nem keltem fel, csak nézem ahogyan alszik. Olyan aranyos és elesett. Annyira szeretem. Ez az egész szétválaszthat minket.
- Hát felébredtél? – kérdezi. Észre sem vettem, hogy figyel.
- Szia. Hová lettek a többiek?
- Hazamentek. Kimy Castle-nél van. Nem engedték egyedül haza – most egy kicsit megnyugodtam. Bár már nagylány, azért én féltem őt.
- Az orvos szerint egy-két ilyen rohamnál többet nem bírsz ki. Kérlek, engedd, hogy megműtsenek – végig a szemembe néz, de én nem tudok bele nézni azokba a gyönyörű barna szemeibe. Meredten nézem az összekulcsolt ujjainkat. Mi van, ha igaza van? Talán tényleg engednem kéne, hogy megműtsenek?
- Lara kérlek. Együtt megbirkózunk vele. Szeretlek.
- Én is szeretlek Javier – suttogom és ő közel hajol, hogy megcsókoljon.
- Akkor? Ugye megengeded? – néz rám reménykedve és én bólintok.
- Rendben. Engedem, hogy megműtsenek – sóhajtok egyet és tudom, kemény időszak vár rám. Nem telt el sok idő megjelent az ajtóban Kimy és Kate. Barátnőm csak nézett és én tudtam mit akar, bólintottam neki ő pedig már ott is volt és sírva megölelt.
- Köszönöm, hogy velem maradsz – suttogta a nyakamba. Finoman eltoltam magamtól és már mindenkihez intéztem szavaim.
- Ez egy komoly műtét lesz, és minden műtétben lehetnek komplikációk. Ha esetleg…
- Ezt ne mond – szakított félbe Javier.
- Kérlek Javi, hagyd, hogy végigmondjam – csak bólint, én pedig folytatom – ha esetleg nem élném túl a műtétet. Kérlek, vigyázzatok Kimy-re. És hálás vagyok, hogy befogadtatok a csapatba. Kate, anya még nem tudja, hogy kórházban vagyok. Úgy érzem, ezúttal jó lenne, ha tudná. Kérlek, mond meg Ricknek vagy Martha nénémnek, hogy hívják fel.
A hangulat gyászos lett. ÉN tettem azzá. Még beszélgettünk, aztán az orvos is bejött. Csak Javier maradt velem. Elmagyarázták, mi fog történni a műtét alatt, hogy altatva leszek, hogy a tarkómnál ejtik meg a vágást, így a hajamat sem kell leborotválni. Ahogy az orvos kiment, egy nővér jött be, előkészíteni a műtétre. Ott már csak én lehettem. Megkaptam a kórházi hálóinget, aztán még egy kicsit beengedték Javiert.
- Kint foglak várni, rendben! – ölelt meg szorosan és nekem néhány könnycsepp csordult ki a szemeimből.
- Köszönöm, a szép időket. Nagyon szeretlek és mindig szeretni foglak – simítok végig az arcán.
- Ne búcsúzkodj. Minden rendben lesz – még egy szenvedélyes csókot kapok, aztán már el is visznek a műtőbe. Az altató orvos megkér, hogy 100-tól számoljak visszafelé, de csak 98-ig jutok, és már alszok is.
Legközelebb mikor magamhoz térek, még képtelen vagyok kinyitni a szemem. Érzem, hogy ágyban vagyok, hogy a gépek csipognak mellettem. A szemhéjaim nehezek. Megpróbálom őket lassan felnyitni, de a fény, ami körülvesz nagyon erős. Azonnal visszacsukódnak. Pár percig hagyom, és újra próbálkozom. Most könnyebb. Bár a retinámat még mindig égeti a fény. Javier ül az ágyam mellett, de alszik. Képtelen vagyok megszólalni. A szemeim visszacsukódnak és újra mély álomba merülök. Azt álmodom, hogy szaladok. Mindenki ott van, aki számít az életemben. Boldognak érzem magam és gondtalannak. Az álom azonban véget ér és én újra ott tartok, hogy ki kell nyitnom a szemeimet. Most azonban Kate és Rick ül az ágyam mellett. Még csak hunyorogva nézem őket, ahogy fogják egymás kezét. Nem vesznek észre. Kate az unokatesóm vállán nyugtatja a fejét. Jobban felnyitom a szemeimet és már észre is vesznek.
- Hát felébredtél? – kérdezi Rick.
- Hol van Javier? – kérdezem, közben pedig próbálom felfogni a körülöttem lévő dolgokat.
- Haza küldtük, mert már napok óta itt ült – magyarázta Kate, aztán elhallgatott. Várjunk csak. Napok óta? Mióta alszok? Mennyi idő telt el?
- Mennyit aludtam? – szólalok meg erőtlenül és megpróbálom magam feljebb tornázni, de nem megy.
- Várj, segítek - áll fel Rick, feljebb állítja az ágyam támláját és engem feljebb rak.
- Komplikáció volt a műtét alatt, már három hete vége a műtétnek. Kómába estél – tájékoztatnak. Csak nézek magam elé. Kómában voltam három hétig? Most már teljesen fel akarok ülni. A lábammal akarom magam feltolni, de…

Elfelejtett rokonok - 16. rész

- Jó reggelt – lépek be egy újabb péntek reggelen a kapitányságra. Holnap már hétvége. Rettentően várom. A hét kemény volt. Kimy-vel megbeszéltük, hogy egész hétvégén csak lazsálunk. Szépségszalonba készülünk és hagyjuk, hogy kényeztessenek minket. Este azonban még hivatalosak vagyunk az Old Hunt-ba. nem is tudtam, hogy az unokabátyámnak egy saját klubja is van. Kimy első itteni vizsgáját ünnepeljük meg, ami felettébb jól sikerült neki, annak ellenére, hogy mit kellett az utóbbi pár hétben kiállnia. Már egy hónapja történt az édesapja balesete, és már sokkal jobban van. Beilleszkedett az iskolába és a csapatba is. És én is újra visszakaptam a mindig mosolygó barátnőmet.
Már csak pár papírom volt hátra, mikor a telefonom csörögni kezdett.
- Mondjad – vettem fel. Tudtam, hogy Kimy az.
- Szia, ne gyere értem a sulihoz, én már itt vagyok a klubban – meglepődve nézek az órámra. Már elmúlt öt óra és lassan a hat órát is megüti a mutató.
- Francba, túlságosan is belemerültem a munkába. Akkor ott találkozunk.
- Most már ne dolgozz többet, szia.
- Szia.
Javier asztala felé néztem, aztán a többieké felé. Kate már nincs itt és Ryan sincs. Csak ketten maradtunk Javier-rel.
- Javier, nem kéne mennünk? Már rég elmúlt 5 óra – mutatok az órára és közben becsukok mindent, ami az asztalomon van és máris készen állok az indulásra.
- Nem rossz ötlet. Nálad felveszlek. Elég, ha egy autóval megyünk – suttogja, mikor mellé érek. Ideiglenesen elköszönünk és beülök az autómba. Gates még mindig nem tud a kapcsolatunkról, így odabent diszkrétek próbálunk maradni, de a többiek már tudnak róla. Mindegyikük megesküdött arról, hogy hallgatnak. Még Lanie-t sem zavarja a kapcsolatunk, legalábbis ezt állítja.
- Na, végre, azt hittem sosem érsz ide – ülök be az anyós ülésre mikor oda ér értem.
- Ne tessék panaszkodni, pirosat kaptam – mentegetőzik, de közben már indít is. Vezetés közben többször találja meg a combomat, mint a sebváltót, de nem bánom. Egész nap az érintésére vágytam, a csókjára, de helyette csak lopott pillantások, egy-egy észrevétlen kézfogás jutott. Nem tudom az unokabátyámék annak idején hogyan bírták ki, de majd kifaggatom Kate-et. Az Old Hunt-ba már kézen fogva sétáltunk be. Az unokatesóm szélesen elmosolyodott, ahogyan a kezünkre pillantott. Rick-kel nagyon jó lett a kapcsolatunk, és be is tartja a védelmező unokabáty szerepét.
- Azt hittük már sosem értek ide – jegyezte meg Kimy.
- Pirosat kaptunk – jegyeztem meg lazán, nem számítva rá, hogy azonnal ki is cikiznek.
- Jó kifogás sose rossz – jegyzi meg vihogva Ryan.
- Legalább valami hihetőbbet mondjatok – nevet Kate.
- Hagyjatok már – bújok párom mellkasába – most Kimy miatt vagyunk itt.
- Igaza van, akkor igyunk Kimy-re – szólal meg Rick – David! Egy kört mindenkinek! – rikkantja el magát az unokatesóm és mindenkinek egy pohár bort hoz a csapos.
- Akkor igyunk arra, hogy m,i is megismerhettünk Kimy és hogy első New York-i vizsgád sikerült. Reméljük, hamarosan közénk tartozhatsz – kezdte a szót Kate.
- A húgomra – emeltem meg a poharam. A többiek barátnőm nevét kiáltották és már bele is ittak a poharukba. Én még az emelésnél tartottam. Hírtelen olyan érzésem támadt, mintha a jobb kezem nem engedelmeskedne. Lassan leemeltem magam elé. Még mindig nem ittam bele, jobban lekötött az, hogy alig érzem a kezem és már remegni is elkezdett.
- Nem kéred – simította meg a hátam Javier, aztán észrevette a remegő kezem. – Minden rendben?
- Nem tudom, olyan mintha nem is lenne karom. Egyáltalán nem érzem és irányítani sem tudom – suttogom és bámulok a remegő kezemre. Aztán amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan ment is a remegés és a többi. De már nem volt kedvem maradni. Megijesztett ez az egész. Már csak haza akartam menni.
- Haza vinnél? – nézek rá Javier-re.
- Menjünk. Veled is maradok. Most nem szívesen hagynálak egyedül – kapok egy puszit a homlokomra, aztán még szólok Kimy-nek is.
- Kimy, hazamegyünk. Nem érzem jól magam. Vigyázz magadra jó.
- Ne aggódj, majd mi hazavisszük. Te meg pihend ki magad – szólta aggódva Rick, mi pedig elhagytok a bárt. A hazafelé út csendes volt. Valószínűleg tényleg csak fáradt vagyok. Amint beléptünk a lakásomba egy nagy kád, forró vizet engedtem és belemerültem. Csukott szemmel élveztem a lazító füdőt, mikor érzetem, hogy Javier is beszáll mellém.
- Szia – mosolyodtam el és egy szenvedélyes csókkal is megjutalmaztam.
- Megijesztettél – suttogja a fülembe és máris a szája máris nyakam érzékeny pontján kalandozik.
- Csak, fáradt vagyok. biztos azért – hangom már csak suttogás.
- Biztos? – kérdezi és hangja már jóval mélyebb a megszokottnál. Már nem futja válaszra, csak a nyakába kapaszkodok, és szenvedélyesen csókolni kezdem. Kiemel a kádból és mindketten az ágyra fekszünk. Fél éjszakán át szeretkeztünk, aztán szorosan összebújva, kimerülve aludtunk el. Még azt sem vettük észre, Kimy mikor jött haza. Vagy, hogy haza jött-e. A nap sugaraira ébredtem. Javier még alszik. Lassan óvatosan simogatni kezdtem az arcát mire ő is magához tért.
- Jó reggelt, szépségem.
Épp egy újabb szenvedélyes csókba kezdtünk bele, mikor a telefonom csörögni kezd. Kimy az. Nem értem. Miért hív a szomszéd szobából?
- Miért hívsz a szomszéd szobából? – veszem fel a telefont.
- Ezek szerint észre sem vettétek, hogy nem mentem haza. Az unokatesódéknál aludtam, mert kicsit kiütöttem magam. Elmentem egy kicsit vásárolni, de ott hagytam náluk az iskolatáskámat. Átmennél érte.
- Jajj te lány. Persze hogy átmegyek érte.
- Köszönöm szeretlek.
- Én is szeretlek. De okosan a vásárlással – mosolygok bele a telefonba és már megint észreveszem magamon, hogy túlságosan is anyáskodok Kimy felett. DE még eddig nem szólt, hogy zavarná.
- Át kell mennem Rick-hez. Kimy otthagyta a sulis cuccát.
- Most? – kérdezi Javi duzzogva és figyeli, ahogy öltözök.
- Aha. Megvárhatsz, ha szeretnél – adtam neki egy csókot – sietek.
Gyorsan bepattanok a kocsimba és máris úton vagyok. Kevesen vannak, akik miatt akármilyen programot vagy elfoglaltságot lemondanék, de Kimy az elsők között van. És ez viszont is így van. Ha nem van rá szükségem, ő mindig ott van. Gyorsan leparkolok, és máris fent vagyok az ajtónál. csengetek és Rick nyit ajtüt.
- MI járatban? – kérdezi meg mosolyogva és beenged.
- Kimy itt hagyta a cuccát. Elvinném. Többiek? – sétálok a konyhába és kiszolgálom magam a kávéból.
- Anyám nincs itthon, Alexis tanul, Kate meg még fent öltözik – aha, szóval ha Kate most öltözik, akkor nekik is jó éjjelük volt. Mosolyogva kortyoltam bele a kávéba, aztán újra éreztem azt a fura, irányíthatatlan érzést. A kezem remegni kezdett, a hangok távolodni.
- Lara – hallom Rick hangját, de csak bámulok. A kezem egyre jobban remeg. De már nem csak az egyik, mind a kettő. Nem bírok megállni a lábamon. Érzem, hogy borulok, de az unokabátyám elkap, és a földre fektet.
- Lara! Lara nézz rám – hallom, hogy szólongat, érzem, hogy mi történik körülöttem és velem, de képtelen vagyok megszólalni. Az egész testem görcsbe rándul. Érzem, hogy a görcsös rángatózástól a fejem többször is koppan a padlón.
- Kate hívd a mentőt! – ez az utolsó dolog, még amit fel tudok fogni, aztán eluralkodik rajtam a sötétség...

Elfelejtett rokonok - 15. rész

Felveszem a kabátomat. nagy nehezen Kimyt is ráveszem, hogy vegyen kabátot és már indulunk is. Az autóút csendes. Épp úgy, mint a repülőút is. Nem alszom el, Kimy viszont igen. Teljesen kimerült már a sok sírástól. Figyelem minden egyes rezdülését és néha azért a homlokát is megnézem, nem ment-e fel a láza a sok sírástól. Mikor leszálláshoz készülődünk még mindig nem aludtam egy cseppet sem.
- Kimy, ébredj, mindjárt leszállunk – rázom meg finoman. A landolás zökkenő mentes volt. Összeszedtük a csomagjainkat és tétován megálltam a taxi sor mellett. Fogalmam sincs hova kéne menni először. A rendőrségre? Vagy talán egy szállodába? Egyáltalán Kimy szeretne a saját házukban lakni?
- Látni akarom aput, aztán hazamehetnénk – adja meg fel nem tett kérdésemre a választ.
- Rendben – bólintok és beülünk a taxiba. A főkapitányságra kérem, hogy vigyen minket. És közben azon gondolkodok, jó ötlet engedni-e, hogy Kimy megnézze az apját. Végülis nem tilthatom meg neki. Már felnőtt két hónap és 21 éves lesz. Ha meg szeretné nézni, én ott leszek vele. Nem anyáskodhatok felette, csak a kezét foghatom, hogy ott vagyok vele, ha szüksége van rám. Majdnem egy órás autózás után érkezünk meg.  Bőröndünkkel együtt megyünk be és Judith Andrews-t keressük.
- Üdv, Judith Andrews – nyújtja a kezét.
- Lara Rogers – nyújtom a kezem.
- Kimberly Simmons – nyújtja ő is a kezét és már folytatja is – látni szeretném az apám.
Most egy könnycsepp sem csordul ki a szeméből. A nyomozó csak bólint és pár emelettel lejjebb visz minket. A hullaházban itt is, mint otthon New York-ban elég hűvös van. Egy asztalhoz megyünk, Kimy apjáról lehajtják a lepedőt, de csak a fejéről. Kimy még mindig rezzenéstelen arccal nézi az apját. Robert olyan, mintha csak aludna. Nem látszik, rajta, hogy mi is történt vele. Legalábbis abból nem, amit mi látunk.
- Mi történt? – kérdezi meg a barátnőm.
- Egy részeg autós áttért a másik sávba – magyarázta a nyomozónő.
- Apa miért hagytál itt? Még szükségem lenne rád – suttogja és egyik kezével a hideg arcot simítja, a másikkal pedig az én kezem keresi, és csak szorítja.
- Beszélnünk kell még valamiről. Erre tessék – mutatja Ms. Andrews az utat. Azt hiszem az irodájába mentünk. Becsukja az ajtót és mindannyian leülünk.
- Kimberly, mivel édesapád sajnálatos módon elhunyt, te pedig még nem töltötted be a 21-et, így a gyámhatóság kénytelen egy gyámot kirendelni hozzád.
- Nem akarok egy nevelőotthonba menni. Lehet Lara a gyámom? – kérdezi, aztán hírtelen felém fordul – Persze, csak ha vállalod.
- Persze, hogy vállalom. Mondtam már, hogy sose hagylak magadra.
- Beszélniük kell a gyámhatósággal is, de azt hiszem nincs akadálya. Maga volt megjelölve értesítendőnek, így már végbement az életének ellenőrzése. Nem találtuk semmi olyat, ami miatt nem lehetne a gyám. Nem hiszem, hogy a gyámhatóság talált volna mást.
Meglepődök. Nem tudtam, hogy én vagyok megjelölve értesítendőnek. Igazából nem is foglalkoztam vele, hogy miért is engem hívtak és nem Kimyt. Vajon mióta vagyok én megjelölve?
Kaptunk egy telefonszámot, aztán Kimy kérésére a házukban aludtunk. Mióta felszálltunk a gépre nem láttam sírni. Félek, hogy túlságosan is visszatartja a könnyeit. Az nem jó, de az sem ha túlságosan maga alá temetik. Egy ilyen helyzet sehogy sem jó. Ma már nem csináltunk semmit. Megpróbáltam pár falatot letuszkolni a torkán, mert szinte semmit nem evett még, aztán mind a ketten elmentünk aludni. A másnap kemény volt. Véghezvittünk egy harcot a gyámhatósággal, de Végülis én lehettem arra a két hónapra Kimy gyámja, és a temetést is elintéztük. Kimy nem akart sokat várni, így másnap esedékes délelőtt. Meglepődtem, mennyire is határozott. Mindent eltervezett, de mindent megkérdezett tőlem, jó-e úgy. Úgy tervezte, hogy mi a temetés után pár órával indul gép azzal vissza is megyünk.
- Biztos vagy benne, hogy olyan hamar vissza szeretnél menni? – kérdezem tőle, miközben készülődünk a temetésre. Lassan indulnunk kell.
- Biztos. Már semmi nem köt ide. A házat kiadom albérletbe, így mégis csak az enyém marad és lesz rajta egy kis hasznom. 
- Rendben. Gyere, menünk kell.
A temetés nehéz volt. Sosem jó mulatság egy temetés. Most már Kimy sem volt olyan erős. Szinte egész testsúlyával rám nehezedett. Nem volt egyszerű tartani, de nem érdekelt. Fáj őt sírni látni. Meglepetésemre anya is itt van. Sikerült is vele pár szót váltanom. Kértük, hogy mellőzzék a részvétnyilvánítást. Még álltunk egy kicsit a sír mellett. Hagytam, hogy Kimy egyedül vegyen végső búcsút. Kicsit távolabbról figyeltem.
- Menjünk haza – jött oda hozzám és én megöleltem.
- Menjünk szívem.
A házukhoz mentünk. Összeraktuk a maradék cuccot, amit még kellett. Sok mindent kellett bedobozolni az előző nap. Kimy mindent szétosztályozott. Néhány dobozt a szomszéd elvitt a rászorulóknak, egy nagy táskába bepakoltuk, amit még magunkkal viszünk, a maradék néhány dobozt, pedig levittük a pincébe.
Taxiba ültünk és a reptérre mentünk. Felszálltunk a gépre és mind a ketten csendesen ültünk és figyeltük, ahogy a perceg, peregnek. Hagytam, had gondolkodjon. Most megint erősnek látom. Pár órával ezelőtt még telesen összetört volt, most meg erős. Fogom a kezét és úgy ülünk a kényelmetlen ülésekben.
Az elkövetkező pár napban Kimy túl hallgatag volt. Persze beszéltünk, de nem túl sokat. Az orvosom szerint, már dolgozni is mehetek. Reggelente együtt indulunk, elviszem barátnőm,et a suliba aztán irány a melóhely.
- Biztos, hogy nem utáltál meg? – kérdezi egyik este Kimy. A kanapén ülünk és filmet nézünk, közben pedig kínait eszünk. Egyikünknek sem volt kedve ma este főzni, így megoldottuk gyorskajával a éhség problémát.
- Miért is kéne, megutáljalak? – lepődök meg.
- Mert csak így a nyakadba szakadtam és egy fillérem sincs. Keresek munkát igérem – hajtsa le a fejét. Értem már, honnan fúj a szél. A pénz miatt aggódik.
- Nézd, nem haragszom meg. Ugyan úgy a barátnőm maradtál, és a húgom. Még mindig szeretlek. És nem érdekel, hogy nincs pénzed. Így is boldogulunk. Ha kell valami, szólsz. vagy ha elmennél valahova és pénz kell, hát szólsz. Csak olyan munkát szerezz, ami nem áll a tanulás útjában. Nem anyáskodni akarok, de tudod, hogy apud nem örülne – öntöm belé a lelket és azt hiszem sikerül. Hírtelen megölel, és egy köszönömöt suttog a fülembe. Innentől kezdve a film már nem is volt olyan borús, és a kedvünk is jobb lett.

Elfelejtett rokonok - 14. rész

- Mi történt? – a gyomrom összeszorult. Javier kezét érzem a hátamon. Valószínűleg a csörgés keltette fel.
- Sajnálattal kell közölnöm, hogy Kimberly Simmons édesapja, Robert Simmons autóbalesetet szenvedett. Mivel a lánya még nem töltötte be a 21-et maga volt megjelölve értesítendő személynek.
- Mondja, hogy életben van és csak megsérült? – hangom már kétségbe esett.
- Sajnálom. Nem élte túl.
- Istenem – teszem a kezem a szám elé, nehogy rögtön elsírjam magam. – Amint lehet, odarepülünk.
- Várjuk magukat. Viszont hallásra!
- Viszont hallásra!
Leteszem a telefont és mozdulatlanul ülök az ágyam szélén. Javier mellém ül és megfogja a kezem.
- MI történt? – kérdezi halkan.
- Kimy apja. Meghalt egy autóbalesetben – suttogom, mert nincs több hangom – Nekem kell elmondanom neki. Hogy mondjam el neki? Tudom, hogy fájni fog neki és az nekem is fáj. Nem akarom szenvedni, látni. Nem volt senkije az apján kívül – tenyereimbe hajtom a fejem.
- Dehogynem, te vagy neki, még mindig.
- Vissza kell mennünk – suttogom és felállok, hogy felöltözzek. Javier is ezt teszi, aztán a konyhámba megy és kávét csinál. Most szükség lesz rá, bár tudom, hogy a húgom nem kávézik.
- Még alszik, mit tegyek, felkeltsem? – lépek ki a konyhába és egy bögre kávéval az asztalhoz ülök. Ő velem szemben ül és egyik kezével támogatólak megfogja a kezem. Éreztetni akarja, hogy velem van.
- Hagyd, várd, meg még felkel – mondja és ebben a pillanatban nyílik a szoba ajtó és Kimy lép ki a nappaliba.
- Sziasztok – köszön vidáman és nekem összeszorul a gyomrom – Mi a baj? – kérdezi és máris ijedten néz rám. Felállok és odamegyek hozzá.
- Ülj le, kérlek – megvárom, még leül és én is leülök mellé. Megfogom a kezeit és lassan belekezdek az elkerülhetetlenbe – Most hívtak a Melbourn-i kapitányságról. Apukádnak balesete volt Kimberly – a végét már halkabban mondom.
- Akkor utazok, apunak biztosan szüksége van rám. Ott kell vele lennem a kórházba – pattanik fel, és már menne is a szobájába, de megfogom a kezét és visszahúzom magam mellé. Most már tudja, hogy nagyobb baj. A könnyei elkezdenek végigfolyni az arcán, de nem kérdez, hagyja, hogy én mondjam. 
- Apukád nem élte túl szívem – suttogom és neki már megállíthatatlanul folytak a könnyei. Arra számítottam, hogy majd őrjöngeni fog, hibáztatni magát, vagy engem, hogy ő nem volt ott, de nem. Összetörten zokogni kezdett. Magamhoz húztam és nem mondtam semmit, csak simogattam a hátát. éreztettem vele, hogy én itt vagyok neki. Tudom, milyen nehéz mikor ilyenkor azt mondják az embernek, hogy ne sírjon, majd idővel jobb lesz, meg hogy jobb helyen van. Ez egy ilyen helyzetben nem vigasz. Már fél órája csak ölelem. Olyan nehéz a saját könnyeimet visszatartani. Annyira rossz így látni őt. Még mindig csak sír. Félek, hogy a sok sírástól valami baja lesz. Javier sétál oda hozzánk, kezében egy csésze teával. Másik kezében a dobozt mutatja. Az a te a mit még anyukám csomagolt nekem. valami természetes nyugtató növényekből, vagy mi. Még sosem próbáltam, de ragaszkodott hozzá, hogy elhozzam. Most talán jól jön. Elveszem Javi-tól a bögrét és finoman megmozdítom Kimyt.
- Idd ezt meg babám jó? – kérem finoman, de nemet bólogat.
- Nem… én… nem kérem – hüppögi és újabb zokogó roham rázza meg vállait.
- Kérlek szépen Kimy – nézek rá aggódóan és ő elveszi a bögrét és lassan ugyan, de ki issza a tartalmát. Utána újra megölelem, és megint hagyom, hogy sírjon.
- Oda kell mennünk, tudod ugye? – kérdezem anyáskodva. Egyáltalán nem volt szándékomban anyáskodni felette, de akaratlanul is így jött elő. A barátnőm, a húgom és én szeretem őt. Rossz látni, hogy szenved, bárcsak könnyebbé tehetném neki. Kérdésemre csak bólogat.
- Velem jössz ugye? – suttogja a nyakamba.
- Persze, hogy veled megyek. Sosem hagylak magadra – suttogom vissza, mert már az én torkomban is gombócot érzek. Érzem, hogy a sírása lassan alább hagy. Egyre nehezebb lesz tartani, pedig tudom, hogy nem aludt el. Azt hiszem a tea tényleg hatásos. Elfektetem a kanapén és aggódva figyelem. A zsepit szorongatja a kezében és csak bámul maga elé. Így még borzasztóbb látni. Ráterítek egy plédet és egy puszit is adok neki, majd a konyhába sétálok, ahol Javier is van.
- Hogy van – ölel át és a mellkasára hajtom a fejem. Most jó hallani a szívverését.
- Nem jól. Vissza kell mennünk. Foglalnál nekünk jegyet? Én meg pakolok ruhát.
Csak bólint, én pedig még ránézek a barátnőmre és a szobámba megyek. Az ágyra szórom a bőröndöm tartalmát és csomagolok bele tiszta ruhát. Szigorúan sötéteket. Igyekszem úgy pakolni, hogy ne legyen nehéz. Valószínűleg Kimy bőröndjét is én viszem. örülök, ha ahhoz lesz elég ereje, hogy menni tudjon. Behúzom a cipzárt és most az ő szobájába sétálok. Kinyitom az egyik táskáját, majd a másikat is. Kirakom egy kupacba, amire szüksége lehet. Neki is többnyire sötét ruhát pakolok. Most nem lesz szükségünk a világos színekre. Nem szórom ki a ruháit a táskájából, inkább az én kék kisméretű bőröndömbe pakolok neki.
- Bepakoltam a ruháidat. Jó? – guggolok le Kimy elé és megsimogatom a fejét.
- Köszönöm – szipogja.
- Foglaltam jegyet. Három óra múlva indul egy járat. Két óra múlva kint kell lenni a reptéren. Kiviszlek titeket, de most nem tudok elmenni, sajnálom. Gates nem ad több szabit – jön oda Javier is. Odamegyek hozzá és arrébb sétálunk.
- Semmi baj – ölelem meg.  – amint tudunk, jövünk. Legalábbis én. Fogalmam sincs most mi lesz.
- Minden rendbe fog jönni. Idővel könnyebb lesz neki – kapok egy puszit a homlokomra. Gyorsan elmentem lezuhanyozni és egy fekete kosztümöt vettem fel egy fekete felsővel. Mire kiértem a nappaliba már csak Javier ült egyedül a kanapén.
- A fürdőben van – mutat Kimy szobája felé. Nem is kellett sok idő, és már ki is jött. Ő is feketét vett fel.
- Készen vagy? – kérdezem tőle, mert lassan indulnunk is kell – 10 perc múlva indulnunk kell.
Ő csak bólint, én meg még a szobámba megyek telefonálni. Szólnom kell Kate-nek, hogy intézze el nekem Gates-nél. Gyorsan tárcsázok és csakhamar fel is veszi.
- Szia Lara – köszön bele vidáman.
- Szia Kate, segítségre lenne szükségem – sóhajtok egy nagyot.
- Persze, de baj van?
- Mindjárt indulunk vissza reptérre. Kimy édesapja meghalt, vissza kell mennünk Melbourne-be. Szólnál Gates-nek?
- Persze. Szegény lány. szólj, ha segítség kel és mi is utazunk Rick-kel, rendben?
- Rendben. Köszönöm Kate.
- Szívesen. Szia
- szia.
Leteszem a telefont és meglepődve látom, hogy már indulnunk is kell.

Elfelejtett rokonok - 13. rész

Fáradt vagyok és a szemeim is megadják magukat. Lecsukódnak a szemeim, de még érzem, hogy Javier egy apró csókot ad a homlokomra, aztán mélyre süllyedek álomországban.
- Lara – simít végig valaki az arcomon. Kell pár másodperc, hogy felfogjam Javier az és a szobába van az ügyésznő is.
- Mi történt? – szegezem neki azonnal a kérdést.
- Börtönben marad. Ügyes volt kislány, ezt magának köszönhetjük – mosolyodik el és kezet fog velem.
- Hála Isten – sóhajtok egy nagyot és nagyon megkönnyebbülök. Most már csak egy dolgom van, elérni, hogy kimehessek innen.
- nincs kedved megszöktetni? – nézek reménykedve a mellettem ülő férfira.
- Bármennyire is szívesen tenném, jobb, ha még pár napig figyelnek rád az orvosok.
Rá kell jönnöm, hogy igaza van. Pedig utálok kórházban lenni. Mellém ül az ágyra, az ölébe hajtom a fejem és csak nézünk a semmibe, némán, hallgatva a másik szívverését. Észre sem vettem mikor ment el az ügyésznő, de nem is érdekel. Azt hiszem, az életem, kezd rendeződni.
- Javier? – nézek fel rá.
- Hm?
- MI lesz azzal a kiskapuval?
- Fogalmam sincs. Ha Gates engedélyezi, akkor együtt dolgozhatunk.
- És ha nem? Egyikünk sem várhatja el a másiktól, hogy máshova kérje magát.
- Ezen most ne törd a csinos buksid. Pihenj, én pedig kiveszek egy szobát és letusolok.
- A táskámban van a kulcsom és a szálloda címe. Aludj egyet – búcsúzóul még megcsókol, aztán elmegy.
A napok lassan ugyan, de elteltek. Kimy gőzerővel pakolt én pedig már alig vártam, hogy visszamehessek New York-ba, aztán dolgozni is mehessek. Négy nap múlva már idegesen vártam, hogy Javier értem jöjjön a kórházba. Úgy lett megbeszélve, hogy egyből a reptérre megyünk.
- Szia, készen vagy? – lépett be Javier a szobába. Finoman magához húzott és lágyan megcsókolt.
- Most már mehetünk – mosolyogtam.
- Biztos, hogy jó ötlet egyből a reptérre menni? Nem lett volna jobb, ha még pihensz egy kicsit a szállodában?
- Kérlek Javier, haza akarok menni és minél előbb dolgozni, elfelejteni, ami történt – mire végig mondtam már ki is értünk a kórház elé. Kimy és az édesapja Robert a kocsiban vártak minket. Robert elég hallgatag, drága hugicám pedig izgatott és ez látszik rajta. A reptéren állunk az aulában. Javier a jegyeket intézi, Kimy pedig az édesapjától búcsúzkodik.
- Hívj, ha megérkeztetek. Rendben? – kéri Robert a lányától.
- ne aggódj már ennyire, nagylány vagyok már – ad két puszit neki. A férfin látszik, hogy aggódik és el is van érzékenyülve. az egyetlen kislánya messze költözik tőle és el kell fogadnia, hogy már felnőtt. Nem lehet neki egyszerű.
- Vigyázol rá ugye? – fordul felém és megölel.
- Vigyázok rá – adok neki két puszit – Gyertek lányok, mennünk kell – jött oda Javier.
- Szia, apa – köszönt Kimy és máris a terminál felé sétáltunk. beszállunk a repülőbe és csakhamar fel is szállunk.
- Annyira izgatott vagyok, hogy milyen a lakásod? – magyarázott a barátnőm.
- Nyugodj meg egy kicsit – nevetek egy nagyot – hosszú az út, úgy hogy pihenj egy kicsit.
Ha belegondolok, hogy 21 órás repülőút vár rám, belezavarodok. Most kicsit nehezebb ülni, mint odafelé. Felhajtom a karfát, és Javier mellkasának dőlök. Átkarol és egy puszit is kapok a fejem búbjára. A szempilláim nehezek lesznek és lecsukódnak. Legközelebb már csak arra tértem magamhoz, hogy Javier rázogatja a vállamat. Lassan felnyílnak a szemeim és Kimy szemeivel találtam szembe magam.
- Ébresztő csipkerózsika, leszállunk – vigyorog Kimy.
- Máris? Most aludtam el – nyöszörgök.
- Életem 21 órája alszol – simít végig az arcomon.
- Ok – csak ennyit tudok kinyögni. Még nem tértem magamhoz. New Yorkban most hajnali 4 óra van. Becsatolom magam, amíg leszállunk.
Meglepetésemre Rick a váróban vár minket. Ez a kis kórházi kaland ráébresztett arra, hogy nincs értelme haragot tartani. Meg is lepődik azon, hogy megölelem, de visszaölel.
- Hogy vagy? – kérdezi, és biztos vagyok benne, hogy tudja, mi történt velem.
- Gyerünk, mit tudsz? - nézek rá gyanakodva.
- Rendben, megadom magam – tartja fel a kezét és már bele is kezdene a magyarázatba, de Javi megakadályozza és ő beszél.
-  Ahhoz, hogy utánad mehessek, el kellett mondanom Kate-nek, hogy mi történt veled és miért akarok menni Melbourne-be.
- Ok, mindegy. Rick, ő itt a barátnőm Kimy. Nálam fog lakni és New York-ban fog tanulni – mutatom be drága barátnőmet.
- Jó napot Mr. Castle – nyújtja a kezét Kimy és kezet fognak.
- Na, gyerünk a kocsiba, aztán hazaviszlek benneteket – magyaráz Rick és elindulunk. Rick elveszi Kimy egyik hatalmas utazótáskáját és az én bőröndömet, Javier pedig mivel egy kisebb méretű táskával jött elvette barátnőm bőröndjét. Az autóút halkan telt. Csak Kimy ámuldozását lehetett hallani.
- Tetszik? – kérdezem tőle.
- Nagyon – sóhajtott egy nagyot.
- Majd nappal szebb lesz – mondom neki és éppen megérkezünk a lakásom elé.
- Itt maradsz, vagy hazavigyelek téged is? – nézett az unokabátyám Javierre. Ezt is tudja. Remek, van olyasmi amit Kate nem mond el neki?
- Marad – jelentem ki egyszerűen – kösz, hogy kijöttél elénk.
Becsapom a kocsi ajtaját és Felfelé mutatok. Szerencsém, hogy van lift.
- Ez lesz a szobád babám – mutatom meg Kimy-nek az eddig vendégszobaként üzemelő szobát – az ott pedig a fürdőd. Nekem van sajátom, úgy hogy az csak a tiéd.
Még szedtem elő Kimy-nek ágyruhát és mind a 3unkat ágyba parancsoltam. Felemelő érzés volt Javier mellett aludni. Azt hiszem, tényleg szerelmes vagyok. A nap sugaraira ébredtem. Az ágy melletti órára pillantok és látom, hogy délután 4 óra. Nem egyszerű dolog átállni egyik időzónáról a másikra. Fülelek, de semmi hang. Valószínűleg még Kimy is alszik, épp úgy, ahogy Javier mellettem. A telefonom hírtelen csörögni kezd. A szám ismeretlen, viszont Ausztráliai. Felülök az ágyban és felveszem.
- Tessék, Lara Rogers – szólok bele hivatalosan.
- Jó napot, Judith Andrews vagyok a Melbourn-i kapitányságról. Sajnálom, de rossz hírt kell közölnöm – hallom, hogy sóhajt egyet a nő a vonal másik végén.

Elfelejtett rokonok - 12. rész

- Sajnálom, de maga nem terhes. Viszont, egy jó indulatú daganatot találtam a méhében, ami miatt a teste olyan tüneteket produkált mintha kisbabát várna. Meg kell műteni.
- rendben – szólalok meg – amint hazaértem New York-ba megkeresem az orvosom.
- Nem. Azonnal meg fogjuk műteni. Van egy szabad műtő két órán belül.
Csüggedten ülök. Csalódást érzek. Talán mégis akartam volna azt a babát? És mit jelent a daganat? Lehet még gyerekem?
- Lehet még gyerekem?
- Persze, mint már mondtam a daganat jó indulatú, kivesszük és akár már fél évvel később is vállalhat gyereket. Mindjárt jön egy beteghordó és átviszik magát az osztályra. Két óra múlva találkozunk.
- Kérem, behívná a húgomat? – kérem a nővért, miközben beleülök az ott lévő tolókocsik egyikébe. Hallom, hogy úgy szól ki, ki Lara Rogers húga. Kimy bejön, és ahogy meglát, már tudja, hogy baj van. Megölel és a nővér magunkra hagy.
- Nincs baba – kezdek könnyezni – Csak egy daganatom van. Két óra múlva műtenek.
- Minden rendben lesz. Várni foglak kint. Rendben?
- Holnap suliba kell menned. El kell intézned mindent, hogy jöhess velem New York-ba, elfelejtetted? – próbálok terelni.
- Azért a műtét végét megvárom, jó?
Megölelem és elsuttogok egy szeretlek hugit. Megjön a beteghordó és már át is visznek a nőgyógyászatra. Az orvos, aki műteni fog elmagyarázza, hogy mi hogy fog történni, és hogy altatásban fog zajlani a műtét. Mire mindent elmond, az altató orvos is megjelenik. Kimy már nem lehet velem. Megígértetem vele, hogy hazamegy tanulni. Beadnak egy injekciót, és arra kérnek, kezdjek el 100-tól visszafelé számolni. 97-re még emlékszem, de aztán semmi, sötétség.
Legközelebb mikor magamhoz térek, sötét van, egy halvány lámpa pislákol a sarokban. Nagyon kába vagyok még, de érzem, hogy valaki fogja a kezem. Az elmém nagyon gyorsan fogja fel, kié is az érintés. Oldalra fordítom a fejem és Javier barna szemeivel találom szembe magam.
- Mit keresel itt? – kérdezem és meglepődök hangom milyen gyenge.
- Kaptam egy hívást, hogy sürgősen megműtenek és úgy éreztem itt kell lennem – megsimítja a kézfejem.
- Kimy – suttogom csukott szemmel. Inkább magamnak, mint neki.
- Hány óra van? És mi az, amit tudsz?
- A reptérről egyből idejöttem, a barátnőd még itt ült. Elmondta, hogy azt hitted terhes vagy, de mégsem és sürgősen meg műtöttek, mert daganatot találtak nálad.
- Igen, azt hittem – fordítom el a fejem. Még mindig csalódottságot érzek.
- Nem ez az, amiért ide jöttél igaz? Miért nem engeded, hogy szeresselek? – olyan arccal kérdezi, hogy a szívem majd megszakad.
- Kérlek Javier – suttogok a könnyeimmel küszködve. Felül az ágy szélére, egyik kezével fogja tovább a kezem, a másikkal letörli kibuggyanó könnycseppjeim.
- Nézd Lara, sosem lett még senki ennyire fontos nekem egy-két nap alatt, mint te. Mond el mi az, ami miatt nem akarsz közel engedni magadhoz. A szabályok nem állhatnak utunkba, de mond el mi az, ami miatt félsz. Mert tudom, hogy félsz valamitől.
Nem tudok tovább titkolózni előtte.
- 18 éves voltam, mikor egy buliban megismerkedtem egy sráccal. Hírtelen szerelmes lettem, összevesztem miatta anyámmal is, és ide költöztem hozzá Melbourne-be. Egy ideig minden jó volt, aztán elkezdett inni, de minden egyes elcsattant pofon után megesküdött, hogy nem fordul elő többé, szerelmes voltam, hát megbocsátottam. Minden egyes alkalommal. Aztán súlyosbodni kezdett a dolog. Megfenyegetett, hogy akárhová megyek, előle megtalál. Már nem kellett, de nem tudtam meglépni tőle. Minden egyes alkalommal mikor haza ért részegen követelte, ami neki jár… az ágyban… Teherbe estem. Egyik este, ismét nagyon részegen jött haza, verni kezdett, kértem, hogy hagyja abba, mert terhes vagyok, azt mondta kiveri belőlem. Hát megtette. Két hétig voltam korházba a súlyos sérülések miatt. Hasonlítasz rá, szívdöglesztő és elveszek a szemeidben. Ő is ilyen volt. Börtönbe került, és most volt a meghallgatás egy esetleges szabadlábra helyezés miatt. Nem engedhettük, hogy kirakják a börtönből.
- MI lett az eredmény?
- Nem tudom, ma lesz a döntéshozatal – fejemet elfordítom, hogy ne kelljen látnom szánakozó arcát. Hallgat és én is hallgatok. Már nem simogatja az arcomat. Szinte ég az érintésének nyoma. Furcsa, de attól, hogy elmondtam neki, könnyebben érzem magam. Mégis megfogja az arcom, visszafordítja maga felé és egy lágyan megcsókol. Hosszan, lassan, szerelmet ígérve, édesen, aztán sósan. Sósan? Elhúzódik, és csak most veszem észre, elsírtam magam.
- Örülök, hogy tudom a múltadat, de nem érdekel. Sosem tudnálak bántani, és különben is, nagyon ritkán iszok. Higgy bennem, kellesz nekem.
Újra megcsókol, ez most már nem sós, hanem édes. El ne felejtsem megköszönni Kimy-nek. Észre sem veszem, hogy kivilágosodott. Az ajtómon kopognak, és már nyílik is. Kimy és az apja Robert lépnek be.
- Sziasztok – mosolygok rájuk és számmal egy köszönömöt formálok barátnőm felé. Bólint és közelebb jönnek.
- Hoztunk egy kis csokit. Hogy vagy? – kérdezi Robert.
- Köszönöm, egész jól. Had mutassam be Javier Espositot – kis gondolkodási szünet – a barátomat.
- Üdvözlöm Robert Simmons, Kimberly apja – a két férfi kezet fogott.
- Mi már találkoztunk – jelenti ki Kimy és leül a lábamhoz.
- nem tudom Kimy mondta-e már, hogy szeretném, ha nálam lakna nem pedig kollégiumban.
- Ami ezt illeti én is nyugodtabb lennék, ha ismerőssel lenne, de mi van a barátoddal?
- Ugyan, Nem fog zavarni – vág közbe Javier – végtére is a sógornőm.
Erre mindannyian felnevettünk, ami részemről nem volt okos dolog. Fájdalom nyilallt az alhasamba.
- Jól vagy? - kérdezte aggódva Javier.
- Csak egy kicsit fáj – sziszegtem.
- Szólok az orvosnak – szaladt el Kimy és nemsokára az orvossal együtt tért vissza. Kitessékeltek mindenkit, engem pedig megvizsgáltak. Hála az égnek minden rendben van. Az orvos szerint, ha nem vettük volna időben észre, nagyobb baj is lehetett volna belőle. Pár nap és haza is mehetek. Néha lesznek még kellemetlen összehúzódásaim, de a doki szerint ez normális. Mikor az orvos kiment, csak Kimy jött vissza.
- Hol vannak a többiek?
- Lementek a büfébe kávézni. Elmondtad neki?
- El. Mindent.
- ÉS most már minden rendben?
- Igen. Köszönöm. Ha nem hívod ide, sose rendeződött volna a dolog.
- Nem tudom, miről beszélsz – nevetett – ha minden igaz, veled együtt mehetek New York-ba.
- Ez nagyszerű – ölelem meg barátnőmet. – de tudsz róla, hogy azt mondtam haza kell menned a műtét után, mégis hajnalig itt ültél.
- Tudom hát, de most mennem kell. A héten már nem megyek suliba, viszont pakolnom kell, mi az amit viszek és mi az amit nem. Szeretlek – gyorsan megölelt és már ki is ment.

Elfelejtett rokonok - 11. rész

(- Terhes vagy? – szegezi nekem a kérdést és néhány könnycsepp is megjelenik a szememben. Már tudja a választ.)

 

- Az apjának szóltál már? – leül mellém és megszorítja a kezemet.
- Nem. És nem is akarom, hogy tudja – letörlöm a könnyeimet.
- Mégis, hogy akarod csinálni? Vagy… Te nem tudnád megtenni.
- Képtelen vagyok  családosdit játszani. Egyszer már kivertek belőlem egy gyereket. De ugyanakkor megölni sem tudnám – most már elsírom magam. És örök támaszom, drága barátnőm, mint mindig, most is mellettem van.
- Akkor mit szeretnél tenni?
- Nem tudom. Talán előbb orvoshoz kéne menni, de ki tudja, mikor tudok hazamenni.
- Akkor elmész itt. Elkísérlek.
Nem köszönöm meg, csak átölelem. ez többet ér ezer köszönömnél is, és ezt ő is tudja. A nap hátralévő részében már nem beszéltünk róla. Estefelé egyedül maradtam. Előkerestem a régi orvosom számát és kértem egy időpontot. Lehetőleg este körülit, akkor már biztosan nem lesz tárgyalás. Kimy felajánlotta, hogy velem lesz a meghallgatások alatt, de neki iskolában a helye. Vasárnap náluk ebédeltem. Rick felhívott, hogy nincs-e szükségem támaszra, de visszautasítottam. Nem tudják, miről van szó és talán sosem mondom el nekik. Anya is aggódva hívott, hogy idejön, de nem akartam. Félre ne értse senki, szeretem anyut, de néha kiborító, túlaggódik és már nem is bízik bennem annyira, mint a történtek előtt. Akkor megléptem otthonról és Melbourne-be jöttem és aztán jött a baj. Lázadtam, és meg lett a büntetésem. Keservesen ébredten hétfőn reggel. Újabb rosszullét után nagy nehezen összeszedtem magam, és egy taxival a bíróság épületéhez vitettem magam.
- Ms. Rogers készen áll? – köszönt az ügyész, akihez négy évvel ezelőtt is tartozott az ügy.
- Nem tudom. De nem engedhetjük, hogy szabadlábra helyezzék.
- Bátorság szívem – simogatja meg a karomat a kedves hölgy. Bementünk és el kezdődött a tárgyalás is. Nem gondoltam volna, hogy Sean is ott lesz. Ahogy most is rám néz. Undor fog el. Nem tudom, hogy szerethettem valaha.
- Szólítom Lara Rogers-t – szólal meg az ügyész. Felállok, és biztos léptekkel felsétálok az emelvényre. Újra elmondom az esküt, amit már oly sokszor. Azt kérik, meséljem el, mi történt akkor. Elmesélem. Remegve kezdem el, de minden egyes szóval új erő költözik belém. Már nem félek, A gyűlölet hajt, hogy ő soha ne lehessen szabadlábon.
- Maga akkor elvetélt igaz? Elmondaná, hogy történt?
- Igen – ez az a pont mikor a kezem a hasamra csúszik. Még jó, hogy ülök és így senki sem látja az emelvénytől – Sean akkor is, mint már hetek óta részegen jött haza. Minden ok nélkül ütni kezdett. Kétségbe estem és kértem, hogy ne bántson, mert terhes vagyok.
- Mit tette ekkor Mr. Karloan? – kérdezi a hölgy és szemével inti, hogy minden rendben lesz.
- Azt válaszolta; majd én kiverem belőled a kölyköt – idéztem – addig ütött és rúgott még ott helyben el nem vetéltem. Hetekig voltam a sérüléseim miatt korházba.
- Köszönjük, visszaülhet – amint kimondták már vissza is sétáltam a padokhoz és leültem. A lábaim remegtek. A bíró egy óra ebédszünetet rendelt el. Mindannyian kisétáltunk. A nem messze lévő kávézóhoz akartam sétálni, de meglepődve vettem észre, hogy Kimy az épület előtt vár.
- Kimy – azt is elfelejtem, hogy neki iskolába kéne lennie, és ahelyett, hogy jó nővérhez illően leszidnám, miért nem ott van, csak a nyakába borultam és zokogni kezdtem. Újra végig kellett mondanom mindent. Újra megmutatták a képeket a sérüléseimről. Egyes részeket jobban kiemeltek, mint a többit. Jelen pillanatban Kimy az egyetlen, aki életben tart. A hasam is fájni kezd.
- Gyere, igyunk egy kávét – simogatja meg a hátam és a nem messze lévő kávézóhoz sétáltunk.
- Hogy bírod? – kérdezi, miközben csendesen kevergetem a kávét.
- Nehéz. Nehezebb, mint gondoltam. Már egyszer túlléptem rajta, most mindent felelevenítettek. 
Csendben ülünk tovább. Nem faggat, és én hálás vagyok érte. Lassan letelik az egy óra. Visszamegyünk és barátnőm beül velem. Az ő ügyvéde már elmondta a záróbeszédét, most az ügyész mondja.
- A bíróság holnapra meghozza a döntését – jelentik be. Csüggedve hajtom le a fejem, azt hittem egy nap alatt lezajlik a rémálom. Tévedtem.
- Minden rendben lesz kedvesem. Nyerni fogunk. Biztos vagyok benne.
Csak bólintok. elköszönök és hazamegyünk a szállodába. Még van három óra addig, míg az orvoshoz kell mennem. Kimy eljön velem. Egyedül biztos nem mennék el. Tele engedem a kádat vízzel és belemerülök. Hallom barátnőm telefonjának csörgését. Egy ideig a normál hangsúlyban beszél, aztán üdvrivalgásban tör ki.
- Lara! – kiabál kintről.
- Tessék! – kiáltok vissza.
- Képzeld… - kezd el kiabálni, de félbeszakítom.
- Gyere be, mert elmegy a hangod.
- De hisz fürdesz! – jön a meglepődött hang és aznap először elnevetem magam a zavarán.
- Nyakig elfed a hab.
- Jah – és már nyílik is az ajtó. leül a fal mellé és nem tudom nem észrevenni a mosolyt.
- Szóval milyen hírt kaptál?
- Megyek New York-ba – jelenti ki nemes egyszerűséggel.
- Mi van? – most rajtam a sor, hogy meglepődjek – És a suli?
- Oda megyek. Volt egy ösztöndíjas lehetőség New Yorkban befejezni az iskolát. Apa azt mondja nem bánja, egyszer úgyis kirepülök, hát megpályáztam. Apa hívott, hogy megjött az értesítés és megkaptam az ösztöndíjat – nevetett hangosan. Boldog. És ettől én is boldog vagyok. Legalább neki jó az élete.
- Nagyon örülök, de vigyázz, a közeledben lesz egy aggódó testvér. Nincs több elsumákolt lógás – fenyegetem meg nevetve. Mind ketten nevetünk. Ő a legszomorúbb napjaimba is tud fényt hozni.
Magamra hagy, befejezem a fürdést, felöltözök és meglepődve veszem észre, hogy van fél óránk a kórházba érni. Gyorsan fogunk egy taxit és a kórházba indulunk.
- Remélem, sokáig van kijárás a koleszből, mert sokszor meg foglak ám látogatni – magyarázza mikor már a váróban ülünk.
- Kollégium? – lepődök meg – Szó sem lehet. Két szobás a lakásom két fürdővel. Nálam fogsz lakni. Apáddal is közölni fogom.
- Oksa – egyezik bele. Nem kellett győzködni. Nyílik az ajtó és egy nővér jelenik meg.
- Lara Rogers – szól ki. Felállok és besétálok: ide Kimy nem jön velem, de már a tudta, hogy ott van kint velem, már az erőt ad. Bárcsak Javier is velem lenne. Fogalmam sincs, mit kell tennem. Remélem, hogy a vizsgálat után már többet fogok tudni.
- vegye fel ezt, a doktornő mindjárt jön – ad a kezembe egy kórházi hálóinget a nővér. Elmegyek a paraván mögé és átöltözöm. Felülök az ágy szélére és várom az orvost.
- Jó napot Ms. Rogers. HA minden igaz, akkor kismama és erről szeretne megbizonyosodni – mosolyog kedvesen.
- Igen – bólintok.
- Feküdjön fel, megvizsgálom.
Felfekszem az ágyra. Szorítom az ágy szélét, nem mintha fájna, a műszerek egy kicsit hidegek ugyan és sosem kellemes egy nőgyógyászati vizsgálat, de némán tűrök. Ideges vagyok. Tovább tart, mint kellene és a doktornő sem mond semmit.
- Veszek vért is, aztán leviszem a mintáit a laborba és maga szépen itt fogja megvárni amíg, vissza nem érek vele.
Leveszi a vért, és elmegy. Ülök az ágy szélén és várom, hogy visszajöjjön. Szegény Kimy egyedül ül ott kint. Miért érzem azt, hogy valami nem stimmel? Kicsivel fél óra elteltével visszatér a doktornő. Az arca gondterhelt...

Elfelejtett rokonok - 10. rész

Ennyivel lezártuk a vitatkozást. Megittam a kávét, elköszöntem és inkább hazamentem. Tudtam, hogy jó nyomozó, de nem hogy ennyire. Nagyon remélem, hogy nem fog nyomozni, hogy mi történt a múltban. Fáradtan nyitottam ki az ajtót és léptem be a lakásomba. Mikor hazajöttem átöltözni nem volt időm megnézni a postámat. Kezembe veszem a leveleket és a kanapéra ülök vele. Remegve veszek észre egy hivatalos levelet. A Melbourn-i ügyészség küldte. Lassan felbontom és olvasni kezdem. A könnyeim potyognak, mire végig olvasom. Szabadon akarják engedni. Nem történhet meg. Akkor vége az életemnek. Újra tanúskodnom kell, hogy ne engedhessék ki. A tárgyalás másfél hét múlva lesz. Szabadságot kell kérnem.
A következő hét borzalmasan telt. Kénytelen voltam legalább a nagyja történetet elmondani a főnökömnek, hogy adjon szabadságot. Ideges voltam és ezt sokan észrevették. Az unokatesóm, Kate, Javier, mindannyian próbáltak faggatni, de nem mondtam el, hova kell mennem. Pusztán két ember tartotta bennem a lelket, anya és Kimy.

A Melbourn-i reptéren állok és próbálok egy nyomorult taxit fogni. Persze szólhattam volna Kimy-nek, hogy mikor érkezem, de akkor nem lett volna meglepetés. Egy nappal előbb jöttem, hogy meg tudjam lepni, bár nem hiszem, hogy használható lennék. Ideges vagyok és fizikailag sem vagyok a toppon. Végre sikerül leintenem egy taxit. Megadom a címet és már alig várom, hogy oda érjek. Tudom, hogy Kimy még alszik, így én leszek a meglepetés. Az édesapján kívül senki sem tudja, hogy előbb jöttem. Majdnem egy órányi autózás után érkezek meg. Halkan kopogok a bejárati ajtón és már nyílik is.
- Szerbusz, Lara – ölel meg barátnőm édesapja.
- Jó reggelt Robert. Kimy? – kérdezem, és két puszival illetem. Nem sokkal idősebb, mint anya, talán csak pár évvel. Volt egy hóbortos időszak, mikor Kimy-vel össze akartuk hozni őket, de aztán nem jött össze.
- Még alszik. Menj csak fel – mutat az emelet felé. Leteszem a táskámat az ajtó mellé és már felfelé is megyek a jól ismert úton. Halkan nyitom ki az ajtót. Szélesen elmosolyodok. Már 10 óra van, de ő még mindig alszik. Óvatosan leülök az ágya szélére és arrébb simítom az arcából a haját. Annyira nevetnem kéne a reakcióján. A szemét jobban összeszorítja és a másik oldalára fordul.
- Jó reggelt álomszuszék – szólalok meg nem túl hangosan.
- Na. Még csak hajnal van – nyöszörög, és a fejére húzza a takarót. A következő pillanatban pedig hírtelen felül és visítva a nyakamba ugrik.
- Lara! – olyan erősen szorítja a nyakamat, hogy mindjárt megfulladok – Úgy hiányoztál, annyira jó, hogy itt vagy.
Én is szorosan visszaölelem.
- Itt vagyok húgi – suttogom most már komoran. Bármennyire is szeretnék vidám lenni, hisz a húgommal vagyok, nem megy. Félek és ideges vagyok.
- Nem vagy jól igaz? – néz a szemembe. Túl jól ismer és túlságosan is szeretem, nem tudok neki hazudni.
- Az egyetlen örömöm, hogy láthatlak.
- Itt maradsz?
- Nem húgi, már vettem ki egy szobát. Most nem várhatom el, hogy elszállásoljatok. Most borzasztó vendég lennék.
- te sosem vagy borzasztó.
- Elkísérsz a szállodába? – kérdezem, ő meg hevesen bólogatni kezd – Lent megvárlak.
Villámgyorsan készült el és indultunk el az apja kocsijával. Az egész utat végig beszélgettük. elmesélt mindent, ami az iskolával kapcsolatos én pedig elmeséltem a félelmeimet és mindent a köztem és Javier között kialakult helyzetről.  A szobába felérve fáradtan huppantam le az ágyra és dőltem hanyatt. Franciaágyas szobát kértem, így a nagy ágyon Kimy is mellém dől. Csendben néztük a plafont. Már régen nincs köztünk az a kínos csend. Talán még a barátságunk elején egyszer, ha volt, de ő azt is feloldotta. A plafon szép lassan hullámzani kezd. Becsukom a szeme, majd kinyitom, de még mindig nem állt meg. Úgy érzem, az a pár szelet pirítós, amit eddig ettem is liftezni akar. Felülök, hátha jobb lesz, de csak rosszabb lett.
- Jól vagy? – hallom Kimy hangját, de abban a pillanatban, hogy válaszolnék, már futnom kell és a WC fölé görnyedve szabadulok meg gyomrom tartalmától. Kimy a hajamat fogja, és mikor végzek egy törölközőt ad a kezembe és egy kis vizet. Kiöblítem a számat és rosszulléttől kimerülve dőlök a csempézett falnak.
- Terhes vagy? – szegezi nekem a kérdést és néhány könnycsepp is megjelenik a szememben. Már tudja a választ.

Elfelejtett rokonok - 9. rész

- Jól vagy? – húz mellém egy széket Kate.
- Igen, köszönöm. Mindig ilyen nehéz lesz? – kérdezem, és csak most veszem észre, hogy a kérdésemnek kétértelműsége van, persze ezt ő nem veszi észre.
- Nem. Idővel könnyebb lesz. Este találkozunk?
- Te is ott leszel? – lepődök meg, aztán már javítok magamon – hát persze, Richard barátnője vagy.
- Ott lakom – mosolyodik el – olyan furcsa, hogy azt mondod Richard.
Csak mosolygok, közben pedig nagy sebességgel gépelek. Igazából teljesen kiment a fejemből, hogy ma este vacsora meghívásom van. Talán jól is elsülhet. Tudom, hogy az unokatesómnak van egy lánya, aki csak néhány évvel fiatalabb nálam. Talán nem is olyan szörnyű emberek. Szükségem van egy kávéra. Felállok, és a pihenőbe megyek. Töltök magamnak egy csészével és akkor belép ő is. Zavartan nézünk egymásra.
- Kérsz? – emelem fel a teli kancsót.
- Aha – bólint és neki is töltök. Zavartan állunk egymás előtt. Elbizonytalanodok, vajon helyes volt-e a döntésem és eszembe jutott barátnőm mondata. Szabad hagynom, hogy a múltam álljon az utamba? Nem hinném, de ha még egyszer ugyanúgy járok? Nem, ez lehetetlen. Ő nem olyan. Ebben az egyben biztos vagyok. Alig láthatóan megrázom a fejem, és visszaülök az asztalhoz. Próbálom elterelni a figyelmem és mikor órákkal később az órára pillantok, látom, hogy túl jól sikerült. Fél hat van már, és hétre Martha nénémnél kell lennem. Felnézek és látom, hogy még Kate is itt van, de neki könnyebb, ő egyből haza megy.
- Sziasztok – kiáltom el magam és a kabátomat felvéve a lift felé indulok.
- Nemsokára találkozunk – köszön el ideiglenesen Kate. Ma egy kis nyugalom volt az őrsön, hisz az unokatestvérem nem jött be. Ryan szerint a papírmunkát általában kihagyja. Ma már ő is dolgozott és fel is tűnt neki, hogy Javierrel szinte alig beszéltünk egymással, csak amit muszáj. Most még könnyen ráfogtam arra, hogy megviseltek a tegnap történtek. Hétfőre pedig talán rendeződik a dolog, bár kötve hiszem. Nem sok időm maradt mire hazaértem. Gyorsan lezuhanyoztam, felvettem egy szalonképes ruhát és már rohantam is a megadott címre.
Idegesen állok az ajtó előtt. Sóhajtok egy nagyot és csengetek. Egy vöröshajú lány nyit ajtót. Valószínűleg ő Alexis.
- Szia, Lara Rogers vagyok – nyújtom a kezem, ami egy kicsit remeg az izgalomtól.
- Szia, Alexis vagyok – mosolyog kedvesen és beljebb enged. Martha néni jön ki a konyhából és Kate sétál le a lépcsőn.
- Jó estét – biccentek mindenki felé.
- Örülök, hogy eljöttél kedvesem – néném váratlanul ölel meg, de jól esik az ölelése.
- Gyere, ülj le – sétálunk a kanapé felé Kate-tel és Alexis-sel. Egy kicsivel később Richard is csatlakozott hozzánk. Beszélgettünk. A múltról, az életemről, de arról, hogy mi történt csak annyit mondtam, ért egy nagy csalódás. Ami részben igaz is volt. A vacsorát is végig beszélgettük. Egy idő után teljesen elmúlt a szorongásom. Jól érzem magam velük. Úgy érzem, rendes családban vagyok. Sok mindent megtudtam róluk. Kate és az unokatesóm már fél éve vannak együtt és már több mint 4 éve dolgoznak együtt. Alexissel is jól elbeszélgettem, és rá kellett jönnöm, Richard nem is olyan seggfej, mint amilyennek gondoltam. Egész szórakoztató, pláne akkor, mikor azt mondom neki Richard. Eddig csak Martha néni hívta így.  Még egy kicsit bosszantom majd vele, de aztán nem kínzom.
- Kér valaki kávét? – kérdezi Kate.
- Megköszönném – mosolyodok el.
- Jössz? – kérdezi Kate és a konyhába sétálunk. Neki áll kávét készíteni én pedig neki dőlök a hűtőnek.
- MI történt? – szegezi nekem a kérdést.
- Nem tudom, miről beszélsz – nézek lefelé.
- OK! Én már túl vagyok a munkahelyi kapcsolat titkolásán, szóval észreveszem, ha valami megváltozik. MI történt tegnap közted és Espo között? Észrevenni, hogy a levegő szikrázik körülöttetek, viszont reggel óta valami más.
- Semmi nem történt, vagy ha történt volna, akkor is már a múlté. Ezt te nem érted.
- Van valami a múltadban igaz? Tudod, hogy utána nézhetek.
- Tudom, de jó lenne, ha nem tennéd.

Elfelejtett rokonok - 8. rész

- A szabályok – suttogom, mert már nagyon közel van.
- Nem érdekelnek a szabályok. Csak te érdekelsz – suttogott vissza.
- Jó, mert engem sem – az utolsó szavakat már a szájába suttogtam. Lassan csókolt, mégis szenvedélyesen. Időt adva arra, hogy megállítsam, ha akarom. De nem akarom. Csókolni akarom. Még. Érezni, ahogy megérint. Finoman hátra dönt a széles kanapén. Már nem érdekelnek a szabályok, csak a most. A keze utat talál a pólóm alatt és felfelé csúszik a hasamon. A szemembe néz, némán, engedélyt kérve. Csak visszahúzom magamhoz és szenvedélyesen megcsókolom. Biztosítva, hogy folytassa, amit már elkezdett. És folytatja. lassan hámoz ki a felsőmből és édes csókokkal halmoz el mindenhol. Én is megszabadítom a felsőjétől. És csak most veszem észre, mennyire izmos. Lassan végigsimítok izmos mellkasán és tetszik a reakció, amit egyetlen érintésem váltott ki. A tekintete sötétebb lett a vágytól és biztos vagyok benne hogy az én szemem is besötétedett már. Óvatosan felemel, és a hálóba sétál velem. Letesz a nagy ágyra, leveszi a még rajtam lévő ruhadarabokat és én is megszabadítom őt a most már feleslegessé vált nadrágjától. Újra végigcsókolja a testem – most már szabaddá vált – minden porcikáját. Viszonozni szeretném a mámoros érzést, amit tőle kapok. Fordítok magamon egyet és én is csókolni kezdem. Nem sokáig engedi, megölel, és újra ő kerül felülre.
- Hagyd, hogy kényeztesselek – kéri, miközben a fülem mögötti lágy pontot csókolja. Gyorsan talált rá a gyengepontomra. Eleget teszek kérésének és hagyom, hogy kényeztessen. De már nem bírom tovább. A vágy tüze egyre magasabban lángol bennem. Megemelem a csípőm, hogy éreztessem mit is akarok, aztán magamba fogadom. Szenvedélyesen hajtjuk egymást a gyönyör felé, és a nevét suttogom mikor el is érem azt, aztán röviddel utánam az ő teste is megfeszül. Kapok még egy apró csókot, mielőtt legördül rólam. Magához húz, átkarol. Befészkelem magam az ölelésébe, ránk húzza a takarót és mind a kettőnket elér az álom világa.
Hajnali egykor a telefonom ütemes zümmögésére riadtam fel. Kinyúltam a készülékért, de hiába néztem ki a hívó, álmos elmém nem bírta felfogni.
- Rogers – szóltam bele nyöszörögve és Javier is mozgolódni kezdett mellettem.
- Szerbusz, kislányom, most láttam a délutáni híradót, ugye jól vagy? – hallom, anyu aggódó hangját. Valószínűleg elfelejtette az időeltolódást.
- Anya, itt hajnali 1 van.
- Jaj, elfelejtettem.
- Semmi baj. Majd én hívlak.
Letettem a telefont és visszabújtam a két erős kar ölelésébe. Pillanatok alatt süllyedtem vissza az álmaimba.
Reggel egy édes csók ébresztett, ami a nyakamon csattant. Nem mondom, hogy nem esett jól, de magamhoz térített. Nem biztos, hogy ami megtörtént az helyes döntés volt.
- Jó reggelt – köszöntem és a takaróba csavarva kiültem az ágy szélére. Nem akartam, hogy lássa az arcomat.
- MI az megbántad? – ölel át hátulról.
- Nem. Egy percét sem bántam meg annak, amit tettünk – mondtam és így is gondoltam. Nem bántam meg, de…
- Akkor mi a baj? Nem mond, hogy semmi, mert úgysem hiszem el.
- Az állásunkba kerülhet. Akár mind a kettőnkébe, ráadásul felelőtlenek voltunk tegnap este.
- Tudod, hogy mindig van egy kiskapu és különben is felnőttek vagyunk, ami a felelőtlenséget illeti – próbál meggyőzni, de azt hiszem, ő nem arra gondol, amire én.
- Nem a felnőttségre mondtam. Tudod, mire gondolok.
- Akármi is lesz vállalom. Kérlek Lara.
- Ne nehezítsd meg jobban, kérlek – suttogom, és alig bírom a könnyeimet visszatartani.
- Rendben. Szólj, ha meggondoltad magad. Bent találkozunk – hangjában csak csalódottságot vettem észre, nyoma sem volt a haragnak. Figyeltem, ahogy felöltözik, kaptam egy puszit az arcomra és biztos voltam benne, egy jó darabig az utolsót, aztán elment. A könnyeim utat törtek maguknak és zokogva zuhantam vissza az ágyra. Szükségem van Kimy-re, de nincs erőm még felhívni sem, különben is, most biztosan alszik. Szerettem volna nem bemenni az irodába, de a jelentést meg kell írnom. Zuhanyozni megyek, legalább egy kicsit meg tudjak nyugodni, de nem jött össze. Öltözni kezdtem mikor a telefonom csörögni kezdett. A kijelzőre pillantva Kimy nevét írta ki.
- Neked nem aludnod kéne?
- Ugyan már, gyerek még az idő. Baj van igaz? – vált komolyra a hangja.
- Honnan tudod? – már én sem rejtegetem rossz kedvemet. Előtte felesleges, úgyis rájön.
- Mert érzetem. Mi történt?
- Tegnap lelőttem egy gyanúsítottat. Kikészültem Javier hazahozott, aztán lefeküdtünk egymással. Most küldtem el – a végét már újra szipogva mondtam.
- Elküldted? De miért?
- Szabályok Kimy, szabályok.
- Ennél jobban ismerlek. A másik miatt lököd el magadtól igaz?
- Kimy miért ilyen nehéz minden? Miért nekem kell ezt átélnem?
- Sajnálom nővérkém, ne hagyd, hogy a múltad álljon az utadba.
- De… Nekem ez nem megy. De túl fogom élni. Mennem kell dolgozni, te pedig menj aludni.
- Rendben. Fel a fejjel. Szeretlek.
- Tudom. Én is szeretlek, szia.
- Szia.
Leteszem a telefont, autóba ülök és máris a kapitányság felé megyek. Még rádiót sem kapcsolok, csak némán autózom és némán, egy halk jó reggelt után leülök az asztalomhoz és neki állok a jelentést megírni.

Elfelejtett rokonok - 7. rész

Megnyugodva tettem le a telefont. Megfürödtem és lefeküdtem. Azt hittem nem fog menni az alvás, mégis nagyon gyorsan elaludtam. Reggel nagyon korán ébredtem. Szinte még sötét volt. Ittam egy kávét és az őrsre indultam. Még senki sem volt ott. Belemerültem a papírokba és a táblán szereplő adatokba. Remélem, bemehetek a kihallgatásra.
- Jó reggelt – lépett ki a liftből Kate és Richard.
- Szép jó reggelt – jelent meg Javier is és ebben a pillanatban csörgött Kate telefonja az asztalon.
- Beckett – vette fel – Rendben indulunk… Várjanak meg minket.
- Gyerünk, megvan a gyanúsítottunk. Akarsz jönni? – nézett rám lelkesen.
- Még nincs fegyverem – biggyesztettem le a számat és ebben a pillanatban nyílt a főnököm irodájának ajtaja.
- Itt a fegyvere – nyújtja felém és már vissza is megy.
- Mehetünk – lett szélesebb a mosolya.
Mivel Ryan még mindig szabadságon volt, így Javierrel kellett mennem. Gyorsan vezetett így elég nehéz volt felcsatolni a hevedert a vállaimra, de sikerült. Ellenőriztem a fegyveremet is. Egy raktárépületnél pattantunk ki a kocsiból. A rendőrség már ott van. Megmutatják az épület alaprajzát, felvesszük a golyóálló mellényt, aztán Kate felém fordul.
- Ez az első éles helyzeted. Ha úgy látod, valamelyikünk veszélyben van, ne habozz lőni. Rendben?
- Rendben – bólintok és Kate megy elől, én mögötte aztán Javier jött én mögöttem.
- Simon Benett, itt a rendőrség, jöjjön elő feltartott kezekkel – kiabálja Kate, és a fickó elő is ugrik, azonban fegyver van a kezében, és össze-vissza hadonászott.
- Megdugta a feleségemet, hát kinyírtam, de nem megyek a dutyiba – kiabálta és közben hadonászott a fegyverrel. Látszik rajta, hogy be van rúgva.
- Tegye le a fegyvert – nyomatékosította újra Kate, ezúttal azonban a férfi fegyvere elsült és majdnem eltalálta Katet. A férfi váltott és most már egyenesen Kate-re irányított a kezét.
- Tegye le vagy lelövöm – kiabálta a férfi. Eszembe jutott mit tanultunk, jobb letenni és meggyőzni.
Lassan leteszi a fegyverét és felegyenesedik. Javier és az én kezemben még mindig ott a fegyver.
- Tegye le szépen Simon, a kollégám lelövi, ha kell – próbálja meggyőzni Kate – Gondolom, nem akar meghalni.
- Úgysem meri – néz rám, de a fegyvert még mindig Kate-re irányítja.
- Dehogy nem, rendőr vagyok, úgy hogy tegye csak le – szólalok meg én is.
- Nem! – ordít egy nagyot, és hirtelen lövöldözni kezd. Egy percig sem teketóriázok, célzok és lövök. A golyó a két szeme között találja el és azonnal összeesik. Csak most térek észhez, hogy mit tettem. Megöltem egy embert. A kezemben a fegyverrel még mindig dermedten állok. Szinte az egész testem remeg. Képtelen vagyok megmoccanni, képtelen vagyok letenni a fegyvert. Tudom, hogy ez volt a helyes döntés, hisz akárki meghalhatott volna közülünk, de mégis… Megöltem egy embert. Egy érző lényt. A légzésem is felgyorsul és még mindig érezhetően remegek. Egy erős kéz érinti a hátamat, és kiveszi a kezemből a fegyvert. Csak az illatából ismerem fel. Megöltem egy embert.
- Espo vidd haza. Az első bevetésen, rögtön megölni valakit, bárkit kikészítene. Majd holnap megírja a jelentést – szólal meg Kate.
- Gyere – suttogja Javier és erőm sincs ellenkezni. Gépiesen fordulok meg. Még mindig átkarol, és talán ha nem karolna át, képtelen lennék még előre haladni is. Kinyitja az ajtót és bemászok a kocsiba. Becsatolom magam és csak némán bámulok ki az ablakon. Megöltem egy embert. Újra és újra ez visszhangzik a fejembe.
- Meg kellett tenned – szólal meg mellettem Javier.
- De megöltem egy embert. Még ha bűnöző volt is.
- Nem tehettél mást. Akárki meghalhatott volna közülünk.
- Fel lehet ezt dolgozni? – nézek rá könnyes szemekkel. Nem akartam, hogy sírni lásson, de képtelen vagyok visszatartani a könnyeket.
- Idővel fel. Bár mindig nehéz lesz, ha valakit meg kell ölni.  
Újra a csendbe burkolózom, és megint csak kifelé bámulok. Észre sem vettem, hogy megérkeztünk, csak mikor már Javier kinyitotta az ajtót. Segített kiszállni és felfelé indultunk. Még mindig átkarolt és egyáltalán nem bántam. Megnyugtatott a közelsége. Kinyitottam a lakásajtót és némán ültünk le a kanapéra. Még alig múlt 11 óra és én itthon vagyok, és megöltem egy embert. A poharam betelt és elemi erővel tört rám a zokogás. Ő átölelt és szorosan tartott. A hátamat simogatta, és hálás voltam, hogy nem mondott felesleges okoskodásokat.
Fogalmam sincs, hogy mikor aludtam el, de a szobámban ébredtem az ágyon. Egy pléd volt rám terítve. Felülök, és kifelé nézek az ablakon. Már sötét van. Az óra 9 órát mutat. Biztosan elment már. Egy darabig csak nézek magam elé. Mikor elhatároztam, hogy nyomozó leszek, nem gondoltam volna, hogy ennyire nehéz lelkileg. Persze gondoltam, de átélni teljesen más, mint olvasni róla. Nagy nehezen kimászok az ágyból és kimegyek a nappaliba. Meglepetésemre Javier ott ül, egy doboz kínaival a kezében és a Tv-met nézi.
- Hát te? – nézek rá meglepődve. Kikapcsolja a halk készüléket, leteszi a kínait és rám néz.
- Aggódtam. Nem akartalak itt hagyni.
Leülök mellé és megint csak nézek. Megfogja a kezem.
- Nem tudtam, hogy ennyire nehéz szakma. Más olvasni róla, és más átélni.
- Sajnos ezen mindenki átesik. De általában nem rögtön az első bevetésen kell meghúznia a ravaszt.
- Most úgy érzem, hogy fel kéne adnom.
- Ne mond ezt, túl fogsz jutni rajta – megsimogatja az arcomat. Elveszek a tekintetében és egy pillanatra el is felejtem, hogy ma mi történt velem. Tenyerét az arcomon hagyja. Arcunk lassan közelít a másikéhoz. Újra csak milliméterek választanak el minket…

Elfelejtett rokonok - 6. rész

Mielőtt a lőtérre mennék, haza kell mennem alkalmasabb ruhát váltani, mint egy kosztüm. Miután megtörtént már a lőtér felé száguldottam. Nem vezettem lassan, mégis éppen csak odaértem. Szinte egész nap tartott a vizsga. Már délután három is elmúlt mire végeztünk. Csak kétszer vétettem és fogalmam sincs így átmegyek-e. A vizsgáztatónk félórányi szünetet kért, mielőtt kiosztja, hogy ki bukott és ki nem. A fél óra leteltével kijött a pasas.
- Sajnálom Mr. Gilbert magának nem sikerült, de a többiek átmentek – szegény srác fejét lehajtva kullogott el. Megkaptuk a papírokat és mindenki mehetett a dolgára. Szívem szerint felsikítottam volna örömömben. A kocsiban előkerestem a telefonom és máris tárcsáztam.
- Szia, Tesó – vette fel Kimy a telefont.
- Sikerült a fegyvervizsgám! – visítottam a telefonba.
- Jujj de jó. Úgy örülök – hallottam, hogy tényleg örül – Figyi, most mennem kell, mert órán vagyok.
- Persze babám. Még hívlak. Szia.
- Szeretlek, szia.
Letettem a telefont és már is visszafelé autóztam a kapitányságra. Valószínűleg még ott vannak és dolgoznak. Órákig tudnék sikítozni örömömben. Beszálltam a liftbe és izgatottan vártam, hogy a második emeleten kinyíljon a lift ajtaja.
- Na? – kérdezte Javier mikor az asztalokhoz értem. Mosolyom olyan széles lett, hogy szinte csak a füleim voltak útba.
- Sikerült – mondtam és örömömben a nyakába ugrottam. Meg sem lepődött. Sőt még meg is pörgetett. Mindketten nevettünk mikor visszatett a földre és csak most, hogy szilárd talaj van a lábam alatt, jövök rá mi is történt. Érzem, hogy az arcom vörösre változik.
- Gratulálunk – jönnek oda a többiek is.
- Én most… beviszem a… papírt – zavartan dadogtam és a főnököm irodája felé indultam. Oda adtam a papírom és meglepődve látta, hogy 98%-os lett. Megbeszéltünk mindent, aláírtam a papírokat a fegyveremről és visszaültem az asztalomhoz. Gyorsan átnéztem mire jutottak a többiek és már este is volt.
- Kiadattam a körözést Mr. Benett ellen – tettem le a telefont.
- Rendben. Ma már késő van, és úgysem tudjuk, hol van. Menjünk haza – adta ki a parancsot Kate. Összeszedtem a cuccom és kifelé indultam. Már besötétedett.
- Lara – kiabált utánam Javier mikor elértem az autómat. Sóhajtva fordulok meg. Nincs kedvem most egy beszélgetéshez.
- Be kell fejeznünk azt a beszélgetést.
- Nézd, most kicsit fáradt vagyok. Részemről nem bántam meg, ami történt vagy nem történt, de nekünk ez nem szabad. Dr. Paris a volt barátnőd és nekünk egyébként is tiltja a szabály – darálom végig levegő nélkül, hátat fordítok és kinyitom az ajtót, de ő megállít.
- Lanie-vel már rég lezártuk.
Mondja szinte könyörgő szemekkel, de nem vagyok képes a szemébe nézni.
- Mennem kell – beülök a kocsimba és már indítok is. A könnyeim egész úton potyogtak. Három nap alatt szerettem bele egy teljesen idegen férfiba, pedig volt idő mikor megfogadtam, sosem leszek többet szerelmes. Annyira jó lenne érezni a csókjait, az érintését, az ölelését. Ma mikor megölelt, az olyan… olyan… elvesztem benne. Szükségem van Kimy-re. Ahogy belépek a lakásba végignyúlok a kanapén és már hívom is.
- Szia.
- Beleszerettem. Pedig nem szabadott volna – köszönés helyett egyből a tényeket közlöm és közben a könnyeim újra utat törtek maguknak.
- És ez olyan szörnyű? Te is megérdemled a boldogságot. Tudom mit fogadtál akkor, de ne azért dobd el magadtól.
- De ez..
- Ugyan, tudom, hogy a szabály téged nem érdekel.
- Kirúghatnak, vagy akár őt is kirúghatják.
- Úgy szeretnélek megölelni – sóhajt a telefonba – én, szeretlek.
- Tudom. Én is szeretlek húgi.

Elfelejtett rokonok - 5. rész

A fegyver a kezemben újra és újra hangos durranással sül el. Imádok lőtéren járni, imádom érezni, hogy a kezemben lévő fegyverrel teljesen eltaláltam a célom. Ez már a harmadik sorozatom és mind egyik lövésem kizárólag a papírbábú fejét vagy a szívét találta el. Ott, ahová céloztam. Akárhányszor lőtérre megyek mindig meg tud nyugtatni. Le tudom vezetni a feszültséget. Éles helyzetben még sosem kellett lőnöm, nem igazán tudom, hogy reagálnék rá. Egy újabb tár ürült ki. Elégedetten sóhajtva veszem le a fülest. Megnyomom a gombot és a papíremberke odarepül hozzám. Leakasztom és elégedetten nyugtázom, hogy ismét ott találtam el, ahová céloztam. Kivettem a tárat, összehajtogattam a papírt. Valaki tapsolni kezdett. Oldalra pillantottam és meglepődve láttam, hogy Javier az, aki tapsol.
- Hát te? Mióta állsz itt? – kérdezem meglepődve.
- Gondolom az erre jártam nem elég jó duma – jegyzi meg váll vonva, miközben elindulunk kifelé.
- Az olyan sablonos – mosolyodok el, közben pedig leadom a fegyverem és alá írom a lőtéri naplót.
- Kíváncsi voltam, hogy lősz. Van kedved meginni egy kávét? Van itt nem messze egy jó kis kávézó – nemet kéne mondanom. De nem visz rá a lélek. Már most érzem, hogy baj lesz abból, hogy nem tudok neki nemet mondani.
- Szívesen – mosolyodom el és úgy döntünk, mivel nincs messze, gyalog megyünk.
Egész szorosan sétálunk egymás mellett, a kezünk többször is súrolja a másikét. Önfeledten beszélgetünk és nevetgélünk. Sok mindent mond el magáról, a családjáról.
- Szóval előző kapcsolat? – néz rám, mikor már egymással szemben ülünk a kávézóban. Igaz mind a ketten csak forró csokit iszunk. Hol ő kérdez, hol én. ÉS minden egyes kérdéssel többet tudunk meg a másikról.
- Hagyjuk jó. Régen volt és nem tudok róla beszélni – hajtom le a fejem és meredten bámulom az asztal lapját. Felemeli az állam és megint úgy érzem a szememen keresztül a lelkembe lát.
- Elmondhatod később, ha szeretnéd, én meghallgatlak, de ha nem akarod elmondani azt is megértem.
- Köszönöm. Kimy és a családomon kívül nem tudja más. De térjünk át rád. A te előző kapcsolatod.
- Hát ő… - mókásan megvakarja a fejét, aztán folytatta – Lanie volt az előző barátnőm és már vagy másfél éve véget ért.
- Másfél éve? – nézek rá hitetlenül – ritka ilyet hallani egy férfitól.
- Ennyire nőcsábásznak nézek ki? – kérdezi komolyan, de nekem nevetnem kell.
- Azt hiszem mennem, kéne, különben sosem keveredek ágyba. Elég késő van.
Javier lovagiasan kifizeti a számlát, aztán visszasétálunk az autóinkhoz. Itt állunk a kocsim mellett és megint a megfelelő szavakat keresem, hogy elköszönjünk.
- Köszönöm a meghívást – mosolyodok el.
- Nincs mit. Szívesen töltöm veled a szabadidőmet.
- De miért? – már csak suttogásra futja. Az arca már nagyon közel van, érzem a parfümjének illatát. Érzem, ahogy a lehelete az arcomat súrolja. A szívem kihagy néhány dobbanást. Csak pár milliméter, a szemeim saját maguktól csukódnak le…
Aztán éles sípoló hang és a telefonom csörögni kezd. Mint az ideges kamaszok rebbenünk szét. A kijelzőre nézek és látom, hogy anyukám az.
- Ne haragudj, az anyukám az. Mennem kell, szia – köszönök el gyorsan.
- Semmi baj, én is megyek. Szia.
Még gyorsan utána nézek, bepattanok a kocsiba és felveszem a telefont.
- Szia, anya – köszönök bele a telefonba, bedugom a headset-et indítok, és hazafelé autózok.
- Szerbusz, kislányom. Milyen a munka?
- Tetszik. Nem bántam meg, hogy ide jöttem.
- Örülök neki, kicsikém. Tudod, az a fontos nekem, hogy te boldog legyél.
- Tudom anya. Holnap vacsorázni megyek Martha nénihez.
- Ne haragudj rájuk kislányom, apád nem szeretné, hogy haragot tarts.
- Tudom anya, és ezért fogadtam el a meghívást.
- Nem tartalak tovább fel kislányom. Vigyázz magadra. Szeretlek. Szia.
- Én is szeretlek anya. Szia.
Ahogy a hívás véget ért, meg is érkeztem. Gyorsan felmentem a lakásomra, és ruhástól zuhantam az ágyba. Fel sem hívtam Kimyt, csak egy sms-t küldtem, hogy szeretem és hiányzik, és hogy jól vagyok, aztán elaludtam. Aznap éjjel Javier érintéseiről álmodtam, és felettébb csalódottan ébredtem fel, természetesen késve. Egy gyors zuhany után, már úton is voltam az őrs felé. Természetesen a kávém elmaradt és ezért egy kicsit morci is voltam. Ahogy beléptem rögtön az unokatesóm fogadott.
- Szia, anyám azt üzeni, halasszuk el a vacsorát hétvégére, mert Alexis ma nem tud hazajönni.
- Rendben – bólintok és máris a pihenő felé veszem az irányt. Villámgyorsan kitöltöm a fekete italt és már meg is iszom. Jobban is érzem magam tőle. Töltök még egyet és megérzem azt az ismerős illatot, amit tegnap este is éreztem. Talán meg kéne beszélnünk azt a majdnem csókot.
- Szia – fordulok meg.
- Szia.
- Azt hiszem, beszélnünk kéne – szólalok meg először én, aztán ő csak bólint.
- Tudom. Ami tegnap történt az…
- Rogers – szakította félbe Javiert a kapitány kiáltása.
- Bocs – kértem elnézést és Gates irodájába siettem.
- Asszonyom.
- Hogy áll a lőgyakorlattal?
- Jól asszonyom. Bármikor meg tudom csinálni.
- Rendben, megüresedett egy hely. Másfél óra múlva vizsgázik. Ha sikerül holnap megkapja a fegyvert.
- Igenis – hátat fordítok és máris az asztalomhoz rohanok.
- Hova mész? – kérdezi Kate.
- Fegyvervizsgára – felkapom a táskám és máris a lift felé szaladok.
- Kéz és lábtörést csajszi – kiáltja Javier.