Az ügy ami összeköt - 26. rész

Sziasztok, egy hetes Brassói kiruccanásom alatt sem maradtatok friss nélkül és most itt akövetkező részünk amit nagy szeretettel írunk Raina-val nektek. És még minidg csak köszönni tudom neki. Nektek pedig jó olvasást!

Már két hét telt el, hogy Olivia elköltözött. Sokszor jön át meglátogatni, de az őrsön is találkozunk. Még mindig járok dolgozni, aminek persze senki sem örül. Az egész család állandóan azt hajtogatja, hogy pihennem kéne. De hát könyörgöm, csak terhes vagyok. Abba viszont kezdek beleőrülni, hogy nem mehetek ki helyszínre. Bentről irányítom a csapatot és ez Gates ötlete volt, mindenki meglepetésére. Épp régi lakásom felé tartok, pechemre most én vezetek, Rick dedikáláson van.

Kopogok az ajtón és már hallom is ahogyan Liv a kulccsal csörömpöl.

- Hát te? Mi járatban? – ölel meg, már amennyire a hasam engedi, közben pedig beenged.

- Azért jöttem, hogy megkérjelek, legyél a tanúm – látom rajta, hogy meglepődik és keresi a szavakat. Én meg már halállra izgulom magam, hogy mi a frászkarikáért nem válaszol.

- Én? De hát Lanie a legjobb barátnőd!

- Nem fog megsértődni. Egyébként meg nem lehet minden Lanie, te nem lehetsz a saját testvéred keresztanyja, így az Lanie lesz. És téged szeretnélek tanúnak – remélem elég meggyőző voltam és egy pillanattal később megnyugodok, hogy igen. Szorosan öleli a nyakam és a könnyeivel küszködik.

- Persze, hogy leszek a tanúd, de biztos vagy benne hogy a maradék két hétben sikerül mindent leszervezni?

Hát igen, Egy hónapunk van az esküvő szervezésére és már két hét letelt. Rick mindenáron el akar menni nászútra, ami persze nem zavar, hisz egy ideig úgysem tudjuk kipihenni magunkat. De az orvosom nem igen örült, mikor engedélyt kértünk, hogy hét hónaposan szabad-e repülnöm még.

- Már nem sok mindent maradt. Jó, ha az embernek egy ismert vőlegénye van, akinek mindenhol van ismerőse – mosolygok egyet, aztán pedig egy nagyot nevetünk.

 
A következő két hét sűrűbbnek bizonyult, mint amilyennek gondoltuk. Voltunk egy újabb ultrahangon, ahol persze kiderült, hogy kislányunk lesz. Azt hittem, Ricket le fogja törni a hír, hogy ismét lányos apuka lesz, de megnyugtatott, hogy ő már el se tudná képzelni ha nem lányai lennének, úgy hozzá szokott már, hogy lányos apuka. Aztán a ruhámat is újra igazítani kellett egy héttel az esküvő előtt és imádkoztam, hogy egy hét alatt ne hízzak annyit, hogy ne férjek bele. Alexis vállalta a koszorúslány szerepét és nagy nehezen Laniet is rá tudtam venni. Nekik is kellett ruhát választani és hát Livnek sem volt egyszerű.   Alexis ruhája, egy bordó színű, pánt nélküli ruha, ami csodálatosan áll a lánynak. A hosszú vörös haját, elegáns kontyba fogta, és egy pár a ruhához illő cipőt viselt. Laine, egy elegáns, rózsaszín ruhát viselt, és az ő haját, egy nagymenő fodrász csnálta, ahogy az enyémet, és Liv-ét is. Rick ragaszkodott hozzá. Azt akarta, hogy minden tökéletes legyen. A ruhámat, szerencsére kettőnél többször nem kellett rám igazítani. A terhesség miatt, sokat híztam, így a ruhát is szabni kellett. Liv és Lex jött mindig el velem, és szinte végignevettük az egészet.  Liv segített a ruhát kiválasztani, Lex pedig a cipők terén segítkezett. A lányok nagyon jó munkát végeztek. A ruhám tökéletes lett. Liv, magának választotta ki a ruháját, így azt még nem láttam, ami egy kicsit zavar, hiszem néhány óra múlva itt a szertartás. Rick-et sem láttam még, de Liv a lelkemre kötötte, hogy ki ne mozduljak, mert az balszerencsét hoz, ha a vőlegény meglát az esküvő előtt. Nagyon izgatott vagyok. Hallom, hogy nyílik az ajtó, és látom, hogy Liv lép be. A ruhája gyönyörű szép. Egy égszínkék koktélruhát visel, ami egy fekete rózsás szalaggal van át kötve. A haja, egy gyönyörű kék rózsával volt kontyba rögzítve.
- Szia! Hogy érzed magad? – kérdezi tőlem Liv, de nem válaszolok, inkább csak a tükör elé állok, és belenézek. Liv a hátam mögé lép, és hátulról átkarol.

- Gyönyörű vagy. Csodaszép. – rám mosolyog, és egy puszit kapok az arcomra. Az ajtó újra nyílik, és Lexi lép be.
- Oh Kate. Gyönyörű vagy. Laine üzeni, hogy mindenki készen áll, szóval kezdhetnénk. – én csak bólintok, és nagy levegőt veszek. – Rendben akkor szólok Jim bácsinak, és elszaladok apáért. – Lex már el is hagyta a szobát. Pár perc múlva, apa lépett be az ajtón.
- Katie. Csodálatosan nézel ki.
- Bárcsak anya is látná. – hajtom le a fejem, és egy kezet érzek a vállamon. Liv keze az.
- Ők mindent látnak. Ott ülnek egymás mellett, és most mind a ketten mosolyognak ránk. Előre megyek. Nagyjából öt perc múlva induljatok el. – azzal Liv kiment, és magunkra hagyott minket. Apa átölelt, és a fülembe súgott.
- Anyád igazán büszke lenne rád. És a lánynak igaza van. Ő lát téged, és most mosolyog rád, hiszen tudja, hogy boldog vagy. – kibontakozunk az ölelésből, és apa megfogja a kezem. Kilépünk az ajtón, és egy új élet felé megyek…

Megállok a széksorok végén. Először Alexis indul el, kicsivel utána Lanie és mikor ők már a helyükön vannak, belekarolok apába és elindulunk. Rick ott ál, az anyakönyvezető mellett és mosolya szélesebb, mint bármikor máskor. Szinte senkire nem figyelek, csak elveszek a tekintetében. Boldog vagyok, de rettentően boldog. Szinte örökkévalóságnak tűnik az a pár perc, amíg szerelmem mellé érünk.

- Szeretlek kicsikém – puszil meg apa és Rick felé fordul, közben pedig összeteszi a kezünket – vigyázz rá fiam.

Könny futja el a szemem, de látom, hogy apának is. megfordul és leül a neki fenntartott helyre.

- Csodálatos vagy – suttogja Ő miközben az anyakönyvezető elkezdi a szövegét.

A tekintetünk nem engedi el egymást, szinte semmit sem hallok abból, amit mondanak. És lemerném fogadni, hogy Rick is így van. egy mondat üti meg a fülem és mosolyunk még szélesebb lesz tőle.

- Négy év macska-egér játék után most itt álnak és arra készülnek, hogy összekössék életüket.

Kíváncsi lennék, vajon honnan tudja ezt. A vendégek között van, aki felnevet, már aki tudja, hogy igazából miről is van szó. csak akkor figyelek fel, mikor az igen részhez érünk.

- Richard Alexander Castle, elfogadod-e az itt megjelent Katherine Elizabeth Beckett-et feleségül? Mellette leszel-e jóban, rosszban, egészségbe, betegségben, gazdagságban és szegénységben, míg a halál el nem választ?

- Igen elfogadom – nem hittem volna, hogy tudok még szélesebben mosolyogni, de mikor meghallottam az igen bizony szélesebben mosolyogtam.

- Katherine Elizabeth Beckett, elfogadod-e az itt megjelent Richard Alexander Castle-t férjedül? Mellette leszel-e jóban, rosszban, egészségben, betegségben, gazdagságban és szegénységben, míg a halál el nem választ?

- Igen elfogadom.

- Kérlek, titeket húzzátok egymás ujjára a gyűrűket.

Előbb Rick, aztán pedig én húztam fel a gyűrűt.

- Megcsókolhatjátok egymást – mondta, és mi azonnal engedelmeskedtünk. Szenvedélyesen csókolt meg, aztán pedig a hasamat is végig simította.

- Most pedig, írjátok alá az anyakönyvet. Először a menyasszony, aztán a férj, majd a menyasszony tanúja és a férj tanúja.

Előreléptem és aláírtam, immár Katherine Elizabeth Castle a hivatalos nevem. Rick is aláírta, aztán Olivia és végül Esposito.

- Kedves vendégek, had mutassam be önöknek Mr. és Mrs. Castle-t.

Hatalmas taps és ujjongás következett. Rick újra magához húzott és még szenvedélyesebben megcsókolt. Szinte mindenki odajött gratulálni és puszit is kaptunk, sok puszit. Átsétáltunk a hotel éttermébe és mindenki elfoglalta a helyét.

- Nagyon szeretlek – suttogta Rick egy újabb csók után, már az asztalnál és kezét a pocakomra rakta.

- Szia, hercegnőm, téged is szeret apu – beszélt a hasamnak, mire a kicsi rúgott egyet.

- Ez azt jelenti, hogy ő is – kaptam egy újabb, ezúttal csak egy gyors csókot, mert Olivia kezdett csörömpölni a poharával. Mindenki előtt pezsgő volt, előttem is, persze szigorúan alkoholmentes. Felállt és ránk mosolygott.

- Szóval, ha már tanú vagyok, illik beszédet mondanom, azt hiszem. Pár hónapja lehetek csak az életük része, de azt kell mondanom, soha nem láttam még két olyan embert rajtuk kívül, akik ennyire szeretik egymást. Sok mindent éltünk át mostanában együtt, és jó végre látni, hogy boldogok. Ez a nap csak a tietek, és az összes többi is, ami ezután vár rátok. Anyu, apu szeretlek titeket. Éljen az ifjú pár! – poharát a magasba emeli és mindenki az utolsó mondatát ismétli. Én persze megint elsírom magam, szerencsére a sminkem vízálló. Mivel ő ül mellettem így csak fel kell állnom és megölelnem. Az ő szemei is könnyesek, de biztos vagyok benne, hogy egy könnycsepp sem fog legördülni az arcán ennyi ember előtt, ahhoz túl makacs.

- Mi is szeretünk – suttogom az ölelésbe, aztán az apja is megöleli. Éppen csak leülünk, aztán Esposito feláll, és magához ragadja a mikrofont.
- Úgy érzem, hogy eljött az ideje, hogy a vőlegény, vagyis már a férj tanúja beszédet mondjon. . Hogy is tudnám négy év eseményeit összefoglalni egy rövid, de annál viccesebb beszédben. Nem is tudom, hogy hol kezdjem. Talán az elején, mikor Rick Castle az első ügyünk alkalmával, majdnem megölette magát. Persze a fegyver nem volt megtöltve, de szerinte ez vicces volt, viszont én láttam Kate arcát, mikor meglátta, hogy Rick a gyilkos után szalad. Kiverte a víz. Sokáig civódtak egymás iránt táplált érzéseikkel. Például, mikor Rick, meghívta Kate-et Hamptonba, de Kate nemet mondott, és Gina ment helyette. Aztán jött Kate bosszúja, és jött Johs. Sosem kedveltem Johs-t, mert láttam, hogy mennyire elszomorítja Castle-t. Aztán történt valami. Majd Rick bejött a kapitányságra, és szinte kicsattant az örömtől. Kérdeztem tőle h mi történt, és ő tiszta örömmel mondta, hogy Kate és Mr. Motoros doktor szakítottak. Már akkor tudtam, hogy ebből lesz valami. Jah, és mikor összezárták őket. Nem tudom, hogy Castle hogy bírta ki, de túlélte a Kate-el való összekötöttséget. Sok ügy volt, mikor azt hittük, hogy igen, most beadják a derekukat, és mindjárt egymásnak esnek, és meg sem állnak az ágyig. Sajnos, 5 hosszú év kellett ahhoz, hogy most itt álljak, és elmondjam azt, amit már amúgy is tudunk. Tudjuk, hogy ez a kapcsolat, bonyolult, csodálatos, szenvedélyes, és azt is tudjuk, hogy örökké fog tartani…

Esposito beszédét nevetés kísérte végig, mi is jókat nevettünk. Aztán megöleltük és mind a ketten megköszöntük, hogy a barátunk lehet. Mire újra visszaültünk, már a vacsorát hordták kifelé. Valami fantasztikusan finom volt. A zenész most megállt a zene játszásában és felé nézett.

- Most pedig hölgyeim és uraim, következzen a hivatalos apa lánya tánc. Mr. Beckett szeretné megtáncoltatni a lányát.

Mosolyogva álltam fel és sétáltam apához. Fogalmam sincs kinek volt az ötlete, de ahogy megláttam két mostohalányomat vigyorogva, tudtam ők a bűnösök. Mosolyogva bólintottam nekik köszönet képen és már ringatózni is kezdtünk apuval a tánctéren.

http://www.youtube.com/watch?v=otOiO7nKywU

Nem tudok megszólalni a könnyeimtől és az sem segít, hogy látom, édesapám épp annyira el van érzékenyülve, mint én. Inkább csak ringatózunk a lassú zenére. Vajon mennyit fogok még sírni ma éjjel? Mikor vége lett a számnak két hatalmas puszit is kaptam apukámtól és még mielőtt levezethetett volna a táncparkettről Alexis hangja már meg is szólalt a mikrofonból.

- Még mielőtt leülsz Kate, szeretnénk látni az első hivatalos táncotokat apuval, mint férj és feleség. Had lássuk azt a táncot, amit apu a seprűnyéllel gyakorolt – mindenki nevetni kezdett, még én is. Seprűnyél? Valószínűleg az jelen pillanatban vékonyabb, mint én. Már ott is volt és egy rövid csók után átkarolt. Mindenki lement a tánc parkettról, most csak mi voltunk rajta, felcsendült egy dal és kislányunkkal magunk között kezdtünk táncolni.

http://www.youtube.com/watch?v=rl8SuLBCq3k

- Elfáradtam. – suttogom Rick fülébe, és elmosolyodik, majd az asztalhoz kísér. Mikor közeledünk, hátulról megérintem Liv vállát, aki ettől akkorát ugrik ijedtében, hogy ha Rick nincs mögötte, akkor felborítja a széket.
- Nagyon sajnálom. Nem akartalak megijeszteni. – szabadkoztam, de látom, hogy nem igazán figyel rám. Az asztal túlsó oldalára bámult. – Liv? Minden rendben?
- Mi? Ja persze semmi baj. – egy kis időbe telik, mire a szemét rám tudja emelni, és teljesen rám koncentrál. – Ki az ott a túloldalon? – már értem mi folyik itt.
- Nyugi nem rokon. – mosolygok rá, és látom, hogy az említett illető felénk jön.

Az ügy ami összeköt - 25. rész

A lépcső felé vette az irányt. Tudta, eléggé megdöbbentette Katet, hogy azonnal utána induljon, így nyer egy kis egérutat. A járás lassan ment neki. A seb a hasán rettentően feszült. Hiába töltött a kórházban három hetet, még nem jött rendbe teljesen. Azt is tudta, hogy az apja valószínűleg a parkolóban várja, hogy Kate lemenjen. Nagy nehezen megtette a lefelé vezető utat, és a másik irányba indult el, hogy véletlenül se vegye észre Rick. Fogott egy taxit és odament ahová szokott. Az anyja sírjához. Életében először bánta, hogy akkor megcsináltatta az abortuszt. Akkor lehetett volna, nem kellett neki, a körülmények miatt. Most már szeretne, nem lehet. Az élet kegyetlen.

- Szia, anya – nem tudott többet szólni, csak lerogyott fájdalmában és sírt. Fájt az egész minden és fáj a sebe.

- Hol van Olivia? – szaladt le Kate a kocsiba, de ahelyett, hogy ott találja a lányt csak Ricket találta ott.

- Azt hittem fent van veled – lepődött meg a férfi – Elment? MI történt? Hova mehetett? Feküdnie kellett.

- Fogalmam sincs, de meg kell találnunk. Rick, ő már tudott arról, hogy nem lehet gyereke – nézek rá kétségbeesve és közben a mobilamat kutatom a táskámban. A másik dolgot egyelőre nem mondom el, előbb kiderítem a valóságot.

- Alexis szerint nem ment oda hozzá és nem is hívta – tette le Kate letörten a telefont, közben pedig fogalma sem volt róla, hogy Olivia éppen akkor tárcsázza Alexis számát.

- Olivia hol vagy? – szólt bele kétségbeesve Alexis a telefonba, mikor látta ki is keresi.

- Alexis gyere értem – sírta a telefonba miközben a hasát fogta – összekaptam Katetel, leléptem és azt hiszem felszakadt a sebem a megerőltetéstől. Nagyon fáj Lexi.

- Nyugodj meg Liv, azonnal indulok, de hol vagy?

- A temetőben anyám sírjánál. Kimegyek a kapuba, ott várlak.

Azzal a két testvér bontotta a vonalat és Alexis idegesen kezdte kapkodni a jogosítványát és a telefonját. Martha is észrevette, hogy valami nem stimmel, gyorsan kifaggatta unokáját, és úgy döntött kell a lányoknak egy józan gondolkodású ember is, hát vele tartott. Épp ki akartak lépni az ajtón mikor Rick és Kate idegesen futottak be.

- Az előbb telefonált. Tudom, hol van, most megyek érte, felszakadt a sebe – darálta Alexis a fejleményeket, és a pánik, ami elfogott rettenetes volt.

- Veled megyünk – szólaltam meg hangosan, de Lexi már a szavamba is vágott.

- Most nem, tudom, hogy összevesztetek valamin és azért ment el. Engem hívott, mert bízik bennem. Én megyek érte, te pedig lefekszel pihenni, nyugodj meg, minden rendben lesz.

- Ne aggódj kedvesem, velük leszek – ölelt meg Martha és már ki is mentek az ajtón. Idegesen kezdtem el fel-alá járkálni, egészen addig, amíg el nem szédültem. Hála isten, hogy Ricknek stabil bútori vannak, különben magamra rántottam volna a polcot, amiben megkapaszkodta. Ezzel csak azt értem el, hogy ráhoztam a frászt. Gyorsan kézbekapott és a hálóba vitt. Elfeküdtem és csukott szemmel vártam, hogy a szoba forgása megszűnjön. Ő félig fekvő helyzetben feküd mellettem és a hajamat simogatta. Megnyugodtam, a szoba forgása is leállt aztán éppen csak elaludtam volna, mikor nyílt az ajtó és meglepetésemre Olivia lépett be rajta. Látszott rajta hogy kimerült, Alexis segített neki az ágyig eljutni és leült mellém.

- Magatokra hagylak titeket. Ne izgasd fel magadat – kaptam egy apró, de féltő csókot szerelmemtől és már magunkra is hagyott minket. Csak némán néztük egymást egy ideig. Arrébb fészkeltem magam a nagy ágyon és mellém feküdt. Biztos voltam benne, hogy most feküdni jobb neki, mint ülni.

- Én… Sajnálom… amiért annyira… szóval csak bocsáss meg – kereste a szavakat és egy könnycsepp csordult le az arcán.

- Semmi baj kicsim – letörlöm az arcáról a könnyeket, és tovább folytatom – inkább te ne haragudj. Előbb kellett volna elmondanunk, csak azt akartuk, hogy legalább egy kicsit helyre gyere. Mesélsz arról, amit említettél?

Félve kérdeztem meg, nem tudtam, hogy reagál. A hallgatása alapján talán mégsem kellett volna megkérdeznem.

- A maffiánál töltött idő alatt, sokszor kellett olyat tennem, amit nem akartam – kezdte halkan és már újabb cseppecskék gurultak le az arcán – az egyik ilyenből teherbe estem. Nem tudtam elviselni, hogy olyantól van, akivel nem is önszántamból feküdtem le. Pénzem nem volt rendes orvosra, így találtam valakit, aki olcsón, de illegálisan elvette. Azt hiszem, most már soha nem bocsátom meg magamnak.

- Sok lehetőség van még – magamhoz öleltem a síró lányt. Nem beszéltünk tovább. ÉN öleltem ő sírt, aztán pedig álomba merült, nem sokkal később pedig én is. Sok volt ez egy délelőttre.

Az ajtó nyikorgására ébredek, és látom, hogy Rick lép be az ajtón. Liv még mindig ölel, és nem nagyon tudok megmozdulni.
- Sss. Nagyon nehezen aludt el. – intem csöndre szerelmemet. Nagy levegőt veszek, és megpróbálok kibontakozni az ölelésből. Liv keze, a derekamon van, de nem tudom úgy megmozdítani, hogy ne okozzak neki fájdalmat. Szerencsére nem ébredt fel. Kimászok az ágyból, és lemegyek a konyhába. Lex ott ül a kanapén, és egy könyvet olvas.
- Hogy van? – kérdezi, és látom a szemében az aggódást.
- Lelkileg nincs jól. Nagyon nincs. De mi mind itt vagyunk neki, és a segítségünkkel helyre jöhet. – sóhajtok egyet, és Rick-hez lépek. Átölelem, és egy csókot is adok neki. Pár perccel később, mind egy éles sikítást hallunk az emelet felöl. Már rohanok is felfelé, és a szobába megyek, a hang után. Belépek, és látom, hogy Liv-ről folyik a víz, és rettenetesen zihál. Odaszaladok mellé, és az ágyra ülök. Ő rögtön átfogja a nyakam, és már tudom, hogy mi törtét. Egy újabb rémálom.
- Sss semmi baj itt vagyok. Nem történhet semmi baj. Mit álmodtál? – kérdezem tőle, hátha ha kibeszéli akkor megnyugszik.
- Szörnyű volt. Az egész megtörtént újra. Újra, és újra. – sírni kezd, de legalább már a légzése rendeződik.
- Anyukád halála? Még mindig arról álmodsz?
- Nem. Már a tiédről. – a sírás erősödik.
- Liv. Kicsim. Nem ez nem fog megtörténni, hiszen te mentetted meg az életemet. Köszönöm, hogy megmentetted az életem, és a kisbabám életét. Ezt sosem fogom tudni meghálálni. Köszönöm Liv, köszönöm. – ölelem magamhoz, és ő is ölel engem.
- Bármikor megtenném újra. – felemeli a könnyáztatta arcát, és rám néz. – Bármikor. – Nem tudok mit mondani, csak erősen magamhoz szorítom, mire ő felszisszen.
- Annyira sajnálom. – kérek elnézést, de ő mit sem törődve a fájdalommal, ugyanúgy ölel szorosan tovább.
- Éhes vagyok. – suttogja halkan, de én mindent hallok. Rámosolygok, és leszállok az ágyról. Ő is leszáll, és a vállamba kapaszkodik. Elindulunk lefelé a lépcsőn, és mikor Rick meglát minket, azonnal a segítségünkre siet, és segít a lányának lejönni a lépcsőn. Rick megfogja a lánya derekát, és segít neki leülni az asztalhoz.
- Mit szeretnél enni? – kérdezem tőle, de ő nem válaszol.
- Nem vagyok éhes. Csak azért mondtam, hogy lejöhessek, mert amúgy nem hagytad volna, hogy kikeljek az ágyból. – elmosolyodik, és én is csak mosolyogni tudok rajta, mert igaza van. Már késő délután van, és én viszont éhes vagyok.
- Rendelünk valamit? – fordulok Rick felé, és ő bólint, majd a telefonért nyúl.
- Én viszont elmennék fürdeni. – mondja Liv.
- Segítsek? – kérdezem tőle, és mélyen az arcát fürkészem.
- Nem, te csak egyél, és pihenj. Majd Lexi segít ugye? – látom, hogy segítségkérően néz húgára, majd mikor Lexi természetesen igent mond, akkor megkönnyebbülni látom az arcát.

Alexis, a karját, Liv derekára helyezte, Liv pedig, a kezével, átkarolta húga nyakát. Így mentek fel a fürdőszoba felé. Mikor beléptek, elengedték egymást, és Lex elkezdte kiengedni a vizet a kádba. Liv levette a nadrágját, és a felsőjét. A nagyalakos tükör elé állt, és belebámult. A lány teste izmos, és kisportolt volt. Nem volt rajta súlyfelesleg, de nem is volt nagyon vékony.  Hosszú, barna haja a vállára omlott, és az a barna szempár, úgy tudott ragyogni, mint a nap. Most viszont, nem ragyogott, még csak nem is csillant meg. Liv tekintete, a hasán lévő sebre vándorol, majd óvatosan megérintette. Nyelt egy nagyot, és elgondolkodott. „ Ha akkor, nem dobom el a gyermekem, akkor most semmi probléma nem lenne. Nem lehet gyermekem. Nem lehet normális családom. Mindent Kate-ért tettem, de nem hiába tettem. A testvérem, és az anyukája, abban a pillanatban sokkal fontosabbnak tűnt, mint az én életem. Nem bántam meg semmit. Tudtam, hogy egyszer eljön a nap, mikor törlesztenem kell azért, amit a múltban tettem.”
- Köszönöm Lexi. – mondta Olivia, és Alexis csak bólintott, majd kiment a fürdőből. Olivia, belefeküdt a jó forró vízbe, és becsukta a szemeit. Próbálta teljesen kiüríteni a fejét. Nem akart semmire sem gondolni. Nem akart szomorú lenni, de most nem is boldogságra vágyott. Nem akart sem a jövőn, sem a múlton gondolkodni, csak simán létezni akart.

- Liv? Jól vagy? – kopogok be a fürdőszobaajtón, hiszen Liv már vagy 2 órája bent van. Nem jön válasz, szóval benyitok. Beljebb lépek, és meglátom, hogy Liv a kádban fekszik, és elvan merülve. Az egész teste, a fejével együtt, víz alatt van. Szörnyen megijedek, hogy valami butaságot csinált. Belenyúlok a vízbe, és kihúzom.
- Liv…Liv kicsim… lélegezz. – szólongatom, mire ő kinyitja a szemét, és hirtelen, egy nagy és életmentő levegőt vesz. Még mindig tombol bennem a félelem, és magamhoz szorítom a vizes testet. – Mi történt? – emelem fel a fejét.
- Én…elaludtam…azt hiszem. – mondja még mindig levegő után kapkodva.
- Azt hittem, hogy… hogy…
- Azt hiszed, hogy képes lennék végezni magammal? – látom, hogy meg van döbbenve a feltételezésemen. Elveszek egy törölközőt a polcról, és becsavarom a vizes lányt.

- Liv! – jövök le az emeletről. Olivia a kanapén ül és tv-t néz. Alexis már suliban van, de ez nem akadályozza meg őket a beszélgetésben. Van, hogy egy-egy este órákig lógnak a telefonon. De egyikünk sem bánja, lelkileg sokat javult, de még hosszú út áll előtte és ezt mindannyian tudjuk. Attól félek, ha megszületik a baba, Liv egy kicsit vissza sűlyed az önsajnálatba.

- Igen? – fordítja el a fejét a tv-től.

- Nem jönnél el velem a régi lakásomra? Ekkora hassal már nem szeretek vezetni – nézek a hasamra, ami ahhoz képest, hogy 6 hónapos vagyok, nem nagy ugyan, de a vezetésnél már zavar. Csak akkor vezetek, ha muszáj, és most nem muszáj.

- Persze, mehetünk – magára kapta a bőrkabátját én pedig egy vastagabb termo pulcsit és már útban is voltunk. 

- Biztos, hogy nem bánod, hogy eladom a lakást? – nézek rá mikor egy piros lámpánál állunk meg.

- Kate ez a te lakásod. Miért bánnám?

Nem válaszolok, csak mosolygok egyet. Ez alatt a pár hónap alatt nagyon jól kiismertük egymást, és szinte szavak nélkül tudunk kommunikálni. Nagyon közel került hozzám. Az anya megszólítás megmaradt, de néha azért előkerül a Kate is. Nem zavar. Volt már ugyan ebből félreértés, hisz Liv nem lehet az én lányom, viszont sokszor jegyezték meg neki, hogy milyen fiatalos anyukája van. Persze mi csak mosolygunk rajta. Közel 20 perces autózás után értünk a régi lakásomra. Még volt 10 percünk, amíg az új vevő megérkezik.

- Most már csak a vevőt kell megvárnunk – fordulok Liv felé és még egyszer átfutok a szememmel mindent, hogy nem hagytam-e itt valamit.

- Nem kell várni – jegyezte meg és én felhúzott szemöldökkel fordultam felé.

- Hogyan?

- Én vettem meg a lakásod – mosolygott rám szélesen.

- De… Hogyan? Nem jó neked velünk? – értetlenül és szomorúan bámulok rá. Észreveszi a zavarom és már mellettem is termett és megölelt, aztán megsimogatta az arcom és a gömbölyű pocakomat is. A kis tökmag egy nagy rúgással jelezte, hogy örül testvére simogatásának. Elmosolyodott és belekezdett a magyarázatba.

- Ugyan, ne légy szomorú. Szeretek veletek lenni, de már nagylány vagyok. Különben is így több hely lesz egy kisgyereknek vagy többnek – kacsintott egyet – és kell, majd a lurkónak egy hely ahová leléphet, ha egy kis nyugalmat szeretne, mert kamasz éveiben gázosnak találja az aggódó szüleit – elnevettem magam és néhány könnycsepp buggyant ki a szememből. Annyira megszoktam már, hogy velünk van. A viták és az érzelmi kitörések, sőt az álmok is megszűntek. Készen áll egy külön életre és ezt nehéz elfogadni. Tényleg úgy érzem magam, mint az anyja.

- De megleszel? Mármint, érted?

- Ugyan anya. Köszönöm a segítséget, jól vagyok. Ettől még szeretlek titeket, csak már eljött az ideje, hogy kirepüljek. A részleteket pedig havonta utalom, ahogy e-mailben megbeszéltük.

- Szó sem lehet róla, ezek után nem fogadom el – persze, még csak az kéne, hogy pénzt kérjek a lányomtól.

- De… Meg fogok tudni élni, akkor is ha fizetek.

- Nem Olivia, nem engedem. A nevedre kerül a lakás, de nem engedem, hogy fizess.

- Rendben – ölelt meg újra. Már csak Ricknek kell elmondani, hogy a lánya, akit éppen csak elfogadott és kezd a kapcsolatuk kialakulni, már ki is repül. Azt hiszem, mint minden apa, ő is nehezen fogja fogadni. Pár nap múlva, Liv már hatalmas bőröndökkel állt az ajtóban. Mikor Rick megtudta, hogy a lánya elköltözik, majdnem elsírta magát. A konyhában ülök, de Liv még nem vett észre. Leteszi az ajtóba a bőröndöket, és még utoljára körülnéz. Hirtelen nyílik az ajtó, és Rick lép be.
- Jaj de örülök, hogy még itt vagy. – öleli magához a lányát, és nevetnem kell Liv értetlen arckifejezésén. Így persze már mindenki tudja, hogy a konyhában vagyok. Rick, behúzza Liv-et a konyhába, és megáll előttem, majd egy pillanatra újra lányához fordul.
- Nem akartam, hogy erről lemaradj. – nem igazán értem, hogy Rick mire céloz, de látom rajta, hogy nagyon izgatott. Kihúzza magát, megigazítja a ruháját, majd letérdel. Te jó ég letérdel.
- Katherin Elizabeth Beckett. Megtisztelnél azzal, hogy hozzám jössz feleségül? – nem kapok levegőt. A zsebéből, egy bíborvörös dobozt húz elő, és kinyitja.
- Igen. Igen. Te jó ég összeházasodunk. – Rick az ujjamra húzta a hatalmas, és csodaszép gyűrűt, és én rögtön a nyakába ugrottam. Liv is odajön, és megölel. Gratulál nekünk.
- Nagyon örülök nektek, de sajnos nekem mennem kell. Nem akarom elrontani a hangulatot, de tényleg mennem kell. – látom, hogy tényleg nem akar letörni minket, de a búcsú mindig nehéz. Bólintok, és a kezemmel intek, hogy jöjjön közelebb. Közelebb sétál, és én átölelem.
- Tudnod kell, hogy ide mindig visszajöhetsz. Ennek a háznak az ajtaja mindig nyitva van előtted.
- Ez így igaz. Akkor jössz, és mész mikor a kedved tartja. – Rick is ölel minket, és nem nagyon akarjuk elengedni egymást.
- Köszönöm. Köszönök mindent. Amúgy nem örökre megyek el, hiszen találkozunk az őrsön. Tudod, apa nem csinálja meg a papírmunkát, szóval az ránk marad. És olyan gyakran jövök, hogy meg is untok egy idő után. – egy utolsó ölelés következik, és Liv-et az ajtóhoz kísérjük.

Az ügy ami összeköt - 24. rész

- A legutóbbi vitánk után nem gondoltam volna, hogy valaha észhez térsz – szólaltam meg már a kocsiban. Útban voltunk hazafelé. Persze nem az én lakásom felé. Nem beszéltük meg, de nem is kellett megbeszélnünk, hogy hova visz haza.

- Az a baj, hogy túlkésőn jöttem rá, nektek van igazatok. Sok mindentől kímélhettem volna meg mindenkit – pillant rám a volán mögül és kezét. ami eddig a sebváltón pihent, most a combomra teszi át. Csak egy fáradt, apró mosolyt eresztek meg felé. Többre nem is telik. Eszembe jut Olivia. Egyedül hagytuk a korházban. Nem kéne egyedül hagynunk, mi van, ha történik valami és ő vele nincs ott senki? Fel akarom tenni Ricknek a kérdést, hogy mi lenne, ha egy gyors zuhany után visszamennénk, de már meg is érkezünk. Kiszállunk és felmegyünk a lakására. Este van már, Alexis és Martha alszik. Legalábbis, mi azt hisszük. Meglepődünk mikor Alexist találjuk a konyhába a nyitott hűtőajtóval szemben.

- Hogy van? – szólal, meg azonnal mikor meglát bennünket.

- Haza zavart minket – Rick válaszol a lányának és Alexis már dühösen fel is szólal.

- Egyedül hagytad? Nem szabadna, mellette kéne lennie valakinek.

- Alexis nyugodj meg kicsim. A nővéreddel megbeszéltünk mindent. Ő hazaküldött minket, hogy Kate pihenjen én meg azt a feladatot kaptam, hogy ne hagyjam egyedül őt. Mit szólnál, ha felhívnék valakit, hogy legyen vele éjszaka?

- Talán nekünk kéne visszamennünk – roskadok le az egyik székbe és nézek magam elé.

- Szó sem lehet róla. Oliviának igaza van. Neked pihenned kell, rendes ágyban. Gondolj a babára. Felhívom Espositot, vagyunk olyan jóban, hogy tudom, megtesz ennyit.

- Rendben – sóhajtunk fel egyszerre a vöröshajú lánnyal. Ad egy puszit az apjának és eltűnik a szemünk elől.

- Menj és tusolj le, addig felhívom Espot – húz magához és ad egy puszit a homlokomra. Megadom magam és felfelé indulok, belépek a fürdőbe, aminek az egyik ajtaja Rick szobájába, a másik ajtaja a folyosóra nyílik. Meglepődve veszem észre, hogy az itt hagyott fogkefémtől kezdve a tusfürdőmig, mindenem ott van, ahol én hagytam. Ledobom a ruháimat, megnyitom a csapot és már be is állok a jó meleg víz alá. Csak folyatom magamra, hagyom, hogy a testemet egy kicsit ellazítsa, de amint elérném azt a szintet, hogy el is lazulok, eszembe jut Liv. Még mindig nem biztos, hogy túléli, még nem telt le a 24 óra, soha nem lehet gyereke. Vajon hogyan fogadja majd? Már századszorra futnak ezek a gondolatok a fejemben végig. Egy könnycsepp hagyja el a szemem, és keveredik az arcomra folyó forró vízzel. Eszembe jut a bankban történtek. Szinte minden képsort látok magam előtt. Ahogy Liv az életét adná értem. Nem bírom tovább. A csempének ütődik a hátam, és a földre csúszok. Kezemmel a térdemet ölelem és megállíthatatlanul zokogok. Újra. Fogalmam sincs meddig ültem ott, azt sem éreztem, hogy a víz, ami rám folyik, nem meleg többé, hanem már hideg.

- Semmi baj édesem. Gyere, a víz már jég hideg, még megfázol – kezeit a térdeim alá csúsztatja, és úgy emel fel és visz át a szobába. Gyengéden lefektet az ágyra és magához húz. Úgy kapaszkodok belé, mintha az életem függene rajta és csak zokogok. Ahhoz képest, hogy rendőr vagyok és ennek az egésznek egy semmiségnek kellene lennie, rendesen össze vagyok törve. Hiába a hormonjaim túl sokan vannak, és túlságosan érintett vagyok az ügyben.

A sírásom csillapodik, távolodok egy kicsit Ricktől és a szemébe nézek. A könnyeim elapadnak attól, amit látok. Szerelmet látok és aggódást. Lassan közelebb hajolok és megcsókolom. Csókunk egyre hevesebb lett, és ő szenvedélyesen simogatni kezdett. Elűzött vele minden rossz érzést, rossz emléket, aggódást. Nem is tudtam, hogy ennyire hiányzott. Visszafektetett az ágyra és a csók közben tovább simogatott. Nem volt nehéz dolga, hisz a zuhany alól szedett ki. Akkor fáztam, most viszont úgy fűt a szenvedély, hogy majd meggyulladok. Miközben a még lapos hasamat csókolja végig, gyorsan megszabadítom a felsőjétől, s mikor újra visszatért a számhoz, megszabadítottam a nadrágjától is. Egyre hevesebbek és szenvedélyesebbek lettünk, mígnem újra együtt mozogtunk az ősi ritmusra és együtt értük el a mámorító gyönyört.

- Szeretlek – suttogta a fülembe miután, lassan visszatért a légzésünk a normálisba.

- Tudom. Én is szeretlek – mosolyodtam el, hátat fordítottam neki, ő pedig hátulról átkarolt, kezét a hasamra rakta. Most már nem zavart, hogy gyermekünk búvóhelyét tapogatja. Az álom gyorsan ért utol.

Rick hajnaltájban arra ébredt, hogy az eddig nyugodtan alvó szerelme, most vagdalódik az ágyban és egyre csak azt hajtogatja; nem halhatsz meg! Nem halhatsz meg! Gyorsan felül és a nő vállához ér, de semmi reakció. Óvatosan megrázta, aminek következtében Kate sikítva ült fel.

- Neee! – kiáltotta és azzal a levegővétellel már ki is tört rajta a zokogás.

- Semmi baj. Minden rendben lesz! – ölelte magához Rick, ő pedig úgy kapaszkodott a férfiba mintha az élete függene rajta. 

- Ugye nem fog meghalni? – szipogta Kate, de fejét még mindig a férfi mellkasába fúrta.

- Minden rendben lesz vele. Nyugodj meg, Esposito vigyáz rá – suttogta vissza és egy apró puszit nyomot a síró nő homlokára. Kis idő után, már mindketten újra aludtak.

A hetek teltek, és Liv állapota a kritikusból, stabilra fordult.
- Szia. – köszön rám Rick, mikor lejön a lépcsőn. Ma reggel én ébredtem előbb, mert megakartam köszönni neki a tegnap estét, egy finom reggelivel.
- Jó reggelt. – köszönök vissza, és egy szenvedélyes csókot váltunk.
- Ma van a nagy nap. Ma végre Liv haza jöhet. – látom rajta, hogy nagyon izgatott. Nagyon szereti a lányait, és a születendő gyermekünkért is nagyon oda van, már most.
- Igen. – mosolygok rá. – Nem tudom, hogy hogyan fogadja, majd azt, hogy nem a régi lakásunkba megyünk vissza, hanem ide jövünk. – kicsit elbizonytalanodok. Ő átkarol, és ettől rögtön megnyugszom. A reggeli után, felöltözünk, és elindulunk a korház felé. Az út, csendesen telik, de a keze sokszor vándorol a kormányról a combomra. Én csak mosolygok, és egyszer-egyszer visszateszem a kormányra a kezét, de néha hagyom, hogy ott maradjon. Lassan megérkezünk a korházhoz, és leparkolunk. Befelé indulunk, és a folyosón sétálunk végig, kézen fogva. Belépünk Liv kortermébe, és az orvos éppen segített neki beleülni a tolókocsiba. Még nem tud úgy mozogni, mint azelőtt, de sokat javult az állapota.
- Sziasztok. – köszön nekünk mosolyogva.
- Szia. – mondtuk szinte egyszerre Rick-el. Liv csak mosolyog az összekulcsolt kezünkön.
- Jöttünk, hogy haza vigyünk. – rohanta le rögtön Rick. Látom, hogy Liv kicsit elkomolyodik. 
- Hogy éted azt, hogy haza? – kérdezi Liv. Most nagy levegőt veszek, és átveszem a szót Rick-től.
- Mi… odaköltözünk Rick-hez, és Alexis-hez. Vagyis te, mert én már átvittem a cuccomat. – látom rajta, hogy összezavarodott. Mondani akar valamit, de nem szól, csak gondolkodik.
- Azért, ezt… velem is megbeszélhetted volna. – nem örül a dolognak. Érzem, hogy Rick kézfogása enyhül. Liv, most megbántotta őt, de valahol megértem. Tényleg meg kellett volna beszélnem vele. 
- Sajnálom Liv, de ez így jó lesz. Hidd el. Lesz sajátszobád, és sokkal kényelmesebb lesz, mint régen. – próbálom őt rávenni a költözésre, de nem igazán hajlik a dolog felé.
- Haza akarok menni. A régi lakásodba. – csak bólintok, és tudomásul veszem, hogy ezen még gondolkodnia kell. Megfogom a táskáját, és a kocsihoz indulunk. Egy nővér tolja ki a kocsii, és ott magunkra hagy minket.
- Segítsek? – kérdezem tőle, mikor látom, hogy fel akar állni.
- Nem kell. – kicsit mogorván szól hozzám, és én csak kíváncsian nézek rá. Megfogja a tolószék karfáját, és megpróbál felállni. Ebben a pillanatban az arca eltorzul, és a földre zuhan. Rick egy másodperc alatt ott terem, és megtartja a lányt. Nagyon megijedek, és odaguggolok mellé, amennyire a hasam engedi.
- Jól vagy? – szörnyen megijedtem, de látszólag nincs semmi baja.
- Jól vagyok. Engedj el. – szól az apjára, és Rick csak csodálkozik. – Engedj. – szól erélyesebben. Liv nyel egy nagyot, és feláll. Látom, hogy minden mozdulat fáj neki. Bevonszolja magát a kocsi hátsó ülésére, és becsukja az ajtót. Rick mellém lép, és átölel. Á kellett jönnöm, hogy az ölelés, csak álca, hogy a kocsiban ülő lány ne halljon minket.
- Még van, amit el kell mondanunk neki. El kell mondanunk, hogy nem lehet gyermeke. Nem halogathatjuk tovább. 3 hete volt korházban, és nem voltunk képesek elmondani neki. Ez teljesen megváltoztatja az életét.
- Éppen ez az. Tönkreteszi az életét. Nem lehet csak úgy elmondani neki. Ehhez idő kell. Nem ronthatsz rá azzal, hogy soha többé nem lehet gyermeke. Ez egy szörnyen fájdalmas dolog. – az álcaölelés végül, tényleg ölelés lett. Rick próbál megnyugtatni, de ez egy lehetetlen helyzet. Nem olyan könnyű egy fiatal, élettel teli nőnek elmondani, hogy nem lehet gyermeke. Ez a világ, legszörnyűbb dolga. Boldog vagyok, hogy ez nekem megadatott, és végtelenségig szomorú vagyok Liv miatt. Kibontakozunk az ölelésből, és beszállunk a kocsiba. Elindulunk a régi lakásom felé. Az út kínos csendben telik. Senki sem tud megszólalni. Éppen kifelé nézek az ablakon, mikor a tekintetem, az oldalsó visszapillantó tükrön akad meg. A tükörből, szinte tökéletesen látom Olivia arcát. Egy könnycsepp hagyja el a szemét, és eközben megszakad a szívem. Nem bírom tovább nézni, ezért hirtelen elkapom a tekintetem. Lassan befordulunk a lakásom parkolójába. Kiszállok, és mondom Rick-nek, hogy várjon meg az autóban. Liv is kiszáll, de már nem látom a fájdalmat az arcán. Felfelé indulok a lakásomba.
- Ez nem lehet igaz. – szólal meg Liv, de nem nagyon értem a megszólalását.
- Tessék?
- Nem működik a lift. – emeli fel a kezét, és rámutat arra a sárga papírra, ami a lift ajtaján díszeleg. – Nem baj, akkor felmegyünk a lépcsőn.
Liv elindul felfelé, de a második lépcsőfoknál lehajol, és a hasához kap. Odasietek, és megtartom, nehogy elessen.
- Hagyj. Már jobban vagyok. – szól rám, és kihúzza magát az ölelésem, és a tartó kezeim közül. Elindul felfelé. Még sosem láttam senkiben ennyi akaraterőt. Felérünk a lakáshoz, és bemegyünk. A konyha felé megyek, és csak fél szemmel látom, hogy Liv a hálószoba felé megy. Pár perc múlva, mikor már a tea elkészült, úgy döntök, hogy Liv után megyek. A szobaajtó félig nyitva van. Nem nyitok be, csak benézek a kis ajtórésen. Látom, hogy Liv az ágyon fekszik, és a párnámat szorongatja.
- Ezt nem hiszem el. Miért történik ez velem? Nem akarok elköltözni. Így már minden más lesz. A költözés, aztán az, hogy nem lehet gyermekem. – suttogja halkan. A szemeim nagyra nyílnak. Honnan tud róla? Miért nem szólt, hogy tudja? – Mi lesz most velem? Kate nélkül, újra csak…- ezt már nem bírom tovább. Belépek a szobába, és közelebb megyek hozzá. Szorosan hozzábújok, és átölelem.
- Nem lesz semmi baj. Én mindig itt leszek neked. Soha nem veszíthetsz el engem. – úgy tűnik, hogy a szavaim nyugtatóan hatnak rá…

Várom, hogy megnyugodjon egy kicsit. Rá akarok kérdezni, miért nem szólt, hogy tud a baleset következményeiről. Nem akarok vele veszekedni, de előfordul, hogy haragudni fog rám, amiért nem szóltam neki már az elején.

- Olivia – kezdek bele egy sóhaj kíséretével – talán jobb, ha az elején kezdem. Mikor végeztek a műtéteddel, az orvos elmondott nekünk valamit, ami miatt egészen azóta gyűjtöttem a bátorságom, hogy el tudjam mondani neked. Miért nem mondtad el, hogy elmondta az orvos?

- Az elejétől fogva tudtál róla és nem szóltál? – csattant fel újra ellenségesen és felpattant mellőlem.

- Nézd, ez egy szörnyű dolog és próbáltam keresni az alkalmat, hogy el tudjam mondani. – próbálok védekezni, de nem nagyon segít.
- Ez nem kifogás. Megígérted, hogy mindig őszinte leszel hozzám. – kicsit megemeli a hangját, de utána lehajtja a fejét, és egy apró könnycsepp gördül ki a szeméből. Suttogni kezd. – Megígérted. Kate megígérted.
- Annyira sajnálom. Kérlek, Liv bocsáss meg. – nem sírok. Furcsa módon, most nem érzem, hogy a sírás kerülget. Egyre halkabban szólok hozzá. – kérlek.
- Már úgysem számít nem? Hiszen ezen nem lehet változtatni… Szerencsés vagy. Egyszer én is az voltam, de eldobtam a lehetőséget. – a mondatok hallatán nem kapok levegőt. Nem értem mit akar ezzel mondani. Volt már terhes? Ezt nem értem. – Szia Kate.

Felkapja a cuccait, és elindul az ajtó felé…

Az ügy ami összeköt - 23. rész

A következő három napban nem sok munkájuk volt. Liv meg tanult minden unalmas munkát a kapitányságon és a jelentésüket is be tudták Fejezni a Goldberg ügyről. Alexis szinte mindennap meglátogatta, hisz ha vége a nyárnak, ő neki suliba kell menni, akkor pedig már ne találkozhatnak ennyit, még ha közel is lesz. Marthaval is beszélgetett pár sort, de annak ellenére, hogy Rick valamennyire észhez tért, nem látogatta meg őket. Katet felhívta, hogy jól van-e, és akkor megkérdezte, hogy van Olivia, de nem ment át hozzájuk. Alexis szerint Idő kell az apjának, hogy feldolgozza magában mit is tett. Így az információk tudatában, Kate Livet kérte meg, hogy kísérje el, a szombaton esedékes 8. hétben lévő ultrahangra.

- Én már kész vagyok – szaladt ki a konyhába Liv. Teljesen izgatott, hogy velem jöhet a vizsgálatra és láthatja a testvérét.

- Egy perc és én is kész vagyok – hörpintettem ki a csészémből a maradék teám és már a fürdő felé sétáltam, hogy megmossam a fogam. Én is izgatott vagyok, most látom másodszorra a kis manómat. Alig várom.

- Mehetünk – léptem ki a nappaliba és már lefelé is indultunk a kocsimban. Most engedem, hogy ő vezessen.

- Mi lenne, ha vásárolnánk egy kicsit után? Most ugyan még lapos a hasad, de hamarosan nőni is fog – Kérdezi. Vajon nagyon kövér leszek? Nem számít, csak egészséges legyen majd.

Megérkeztünk és már be is sétáltunk a váróba. Leültünk és már és már tudom, hogy most ideges vagyok. Akkor fogok megnyugodni, ha már azt hallom a dokitól, hogy ő egészséges.

- Kate Beckett – szólt ki egy nővér az ajtón. Felálltam és elindultam, de Olivia nem jött.

- Mi az, nem jössz? – nézek rá felhúzott szemöldökkel és már el is indul utánam.

- Jó napot Ms. Beckett – köszönt az orvos – Ő kicsoda? – kérdezte mosolyogva és Liv felé fordult.

- Olivia Cavanaugh. Látni szeretném az öcsémet vagy a húgomat.

Az doktornő csak mosolygott egyet és én már fel is feküdtem az ágyra. Megkért, hogy tegyem szabaddá a hasam, és már rá is nyomta azt a hideg zselét. Pillanatok alatt láthattam őt a monitoron.

- Nézze csak ott a kistestvére, de még nem tudom megmondani, hogy mi lesz – mutatott a monitorra.

- Édes Istenem. Kicsi manóm – teljesen elérzékenyültem, kifolytak a könnyeim is. Csak nézem a monitoron azt a kis foltot, ami az én kisbabám. Nem tudom, hogyan fogom kibírni a maradék időt, amíg a kezemben tarthatom.

- Mekkora? – kérdezi Liv.

- Körülbelül 2 cm-es – tájékoztatott minket, aztán letörölte a hasam, megkaptuk a papírokat és egy képet, aztán már mehettünk is. Oliviának az volt az első dolga, mikor kiléptünk, hogy lefotózta a telefonjával a kis képecskét és már küldte is el. Nem kellett kérdeznem ahhoz, hogy tudjam kinek küldi a fényképet.
- Én… Felvenném a fizetésem a bankban – szólal meg Liv a kocsiban, ezúttal én vezetek.

- Persze, akkor megállunk – látom rajta, hogy van még, amit mondani akar.

- De én, nem tudom, hogyan is kell – szinte csak suttog, alig hallom és közben pedig kifelé néz az ablakon – a többi munkámnál nem kellett bank.

Szóval erről van szó. Látszik rajta, hogy újra elmerül a gondolataiban. Nem zavarom meg. Lassan a bank elé is odaérünk. Leparkolok és csendben indulunk el befelé.

A Bank zsúfolásig tele van. A két nő odasétál az egyik ügyfélpulthoz, és az ott lévő fiatal férfit szólítják meg.
- Jó napot. - szólal meg Kate először.
- Jó napot. - válaszol kedvesen a férfi. - Miben segíthetek?
- Fel szeretnénk venni a fizetést.

- Rendben. Akkor kérek egy személyit, és a bankszámla számot, ahol a pénz van. - mosolyog kedvesen a férfi Liv-re. A lány odanyújtja a kártyát, ami a személyazonosságát igazolja, majd a kis gépbe beüti a bankszámla számát. Pár perc múlva, a férfi hátat fordít, és egy kódot üt be, hogy ellenőrizze az átutalást.
- Minden rendben van. Ha egy órán belül nem érkezik meg az öszeg, akkor itt van ez a papír, amivel vissza tud jönni, és akkor megpróbálunk segíteni. - a férfi, még mindig Liv-re mosolyog.
- Köszönjük. - mondja Kate, és hátat fordítanak. - Ugye tudod, hogy tetszel neki.
- Jaj Kate. Ne hülyéskedj. – szól vissza Liv.
- De bizony. – hajtogatom, és közben elnevetem magam. A kijárat felé közeledünk, de meg kell állnunk.
- Liv. – szólok a lány után vészjósló hangon, aki persze rögtön ugrik.
- Mi az? Baj van?
- Pisilnem kell. – Húzom mosolyra a számat, de látom, hogy ő nem nevet.
- Ez szörnyű. Ez nagyon nem volt vicces. – torkoll le, de látom azt a kis csintalan mosolyt a szája szélén. Pont olyan, mint Rick mosolya. Bemegyünk a mosdóba, és elvégzem a dolgom. Hallom, hogy Liv valakivel telefonon beszél. Kilépek a kis fülkéből, kezet mosok, intek Liv-nek, hogy mehetünk. Kilépünk az ajtón, és egy ismerős arcot pillantok meg. Az ismerős, egy fegyvert húz elő, és lead néhány lövést. Fedezékbe rángatom Liv-et, úgy, hogy még véletlen se lássa meg a támadót. Liv újra beleszól a telefonba.
- Espo, most rabolják ki a New York General bankot. – mondja Liv, és egy kis megnyugvással tölt el, hogy Esposito van a vonal végén.
- És ez miért érdekes? – hallom, hogy Espo viccesen kérdez vissza.
- Mert Kate, és én a túszok között vagyunk.
- Máris ott vagyunk. – azzal Espo letette a telefont. Látom Liv-en, hogy nem igazán van jól. Meg kell nyugtatnom, de ez csak akkor fog menni, ha véletlen sem látja meg a rablót.
- Mindenki a földre. – hallom, ahogy üvölt. – Ide a telefonokat. Gyorsan.
- Én ismerem ezt a hangot. Jeremy? – suttogja maga elé Liv. – Ez mind az én hibám. Ha megadom neki a pénzt, akkor ez a sok ember nem lenne életveszélyben. Mindenről én tehetek. – kezd kiborulni.
- Ne butáskodj, ez nem a te hibád. – próbálom nyugtatni. Hallom a rendőrség szirénáit. Már itt vannak. Pár perc múlva, megcsörren a bank egyik telefonja.
- Igen? – szól bele Jeremy.
- Na ide figyeljen. Nincs alku pozícióban. Van nagyjából 25 túszom. Megmondom mi lesz. Ha nem kapok egy sötétített buszt, és menekülési útvonalat, akkor kinyírok mindenkit. Van rá 20 percük…Ha nem tudja megszerezni, akkor megmondom mi lesz. Minden tizedik percben, valaki meghal. Siessen ketyeg az óra…

- Liv csak lélegezz mélyeket rendben? Nyugodj meg. Espoék mindjárt itt lesznek és kivisznek mindenkit – próbálom megnyugtatni és véletlenül sem mozdulunk a fedezékünk mögül. Jeremy hangja alapján már elvonási tünetei vannak és elég ostoba ahhoz, hogy ne nézzen, el arra felé ahol mi búvunk meg.

- Tervrajzot kérek – kiáltott fel Esposito mikor már a bank elé értek.

- Itt én irányítok, tervrajzot és egy telefont – jelent meg egy öltönyös férfi.

- Mégis ki maga? – robogott be Ryan is nyomában Castlevel és Alexissel.

- Túsztárgyaló és én irányítok – felelte a férfi és a tervrajzot tanulmányozta, amit néhány embere elé rakott. – amúgy Lawrence Rumbaugh vagyok.

- Nézze, engem igazán nem érdekel, ki irányítja az egészet, de hozza ki a lányomat és a barátnőmet. Világos? – támadt neki Rick az éppen telefonért nyúló Rumbaugh-nak.

- Apa, hagyjuk őket dolgozni – rángatta arrébb Alexis az apját. Nem kerülte el a figyelmét, hogy most először nevezte Oliviát is a lányának.

Lassan letelik a húsz perc és még mindig semmi. Kezdek elzsibbadni és most már én sem vagyok nyugodt. Persze megteszek mindent, amit tudok, hogy Oliviának és a babának se legyen baja.

- Maga odabent! Kell még legalább fél óra, hogy megszerezzük, amit kér.

Kiabál be valaki. Idegen hang, valószínűleg túsztárgyaló. Ilyenkor az a szabály. Hallom, hogy felveszi a telefont és rövid időn belül már beszélt is.

- Nincs több idejük. – jelenti ki Jeremy, és magához rántja a kedves, mosolygós fiút, aki nekünk is segített, majd egyszerűen fejbe lőtte. Érzem, ahogy Liv egyre jobban remeg mellettem. Én nyelek egy nagyot, és még próbálok uralkodni magamon.
- Hallották ezt? Ez a golyó az egyik túsz fejében landolt. Ha nem lesz itt a busz tíz percen belül, akkor jön a következő. Hallom, hogy sétálni kezd. A léptei, egyre közelebb csattognak. A szívem nagyon zakatol. El sem tudom képzelni, hogy mit érezhet Liv. Egyre jobban szorítom a kezét. A mutató ujjammal az álla alá nyúlok, és magam felé fordítom a fejét. Nem szólok hozzá, nehogy meghaljon minket Jeremy. Mélyen a szemébe nézek, és csak tartom vele a szemkontaktust. Nem engedem, hogy másfelé nézzen, mert már így is szörnyen remeg. Nem engedhetek meg egy újabb rohamot, mert akkor biztos, hogy mind meghalunk.
- Helló Cica. – hang hallatán, teljesen megdermedek. Oda a fedezékünk. Jeremy, engem kezd el rángatni.
- Nee. Engedd el. Itt vagyok én. Kérlek, engedd őt el. – Liv hisztérikus könyörgésben tör ki, és úgy látszik, hogy ez beválik. Jeremy engem elenged, és Liv-et ragadja meg. Int nekem, hogy üljek le a többiek közé, őt pedig magánál tartja. Nem engedi el egy pillanatra sem. Látom rajta, hogy egyre gyorsabban veszi a levegőt. Ennek nem lesz jó vége. Újra csörög a telefon. Jeremy kihangosítja.
- Megvan már a buszom? – szól bele indulatosan.
- Arra még várnia kell. A busz úton van, de dugóba került. – szól bele ugyan az a hang, mint az előbb.
- Oh nem. Én megmondtam. Most elkezdek lövöldözni. – a kijelentésre, mindenki lesütötte a tekintetét, nehogy ő legyen az áldozat. Liv-et már nem fogta, de még mindig nagyon közel tartotta magához. Egy idő férfira esett az első választás. Felrángatta, majd fejbe lőtte. A következő választás előtt, letérdelt Liv mellé, és beszélni kezdett hozzá.
- Na szivi? Ki legyen a következő? Ha már úgy is miattad vannak itt, akkor te választhatsz. – látom, hogy szeméből könnyek buggyannak ki.
- Válasz, vagy a kedves anyuci lesz a következő. – Liv tekintete, egyenesen az enyémbe fúródik. A szívem összefacsarodik. Ez lehetetlen választás. Borzalmas lehet.
- Nem válaszolsz? – kezdi újból Jeremy. – Hát jó. Te akartad. – Jeremy felém közeledett, és felrángatott a földről, majd a fejemhez szegezte a fegyvert.
- NEEE. – ordított fel Liv. – Választottam. – Jeremy egy gúnyos vigyorral megfordul, de a fegyver, még mindig a fejemnél van. Liv nagy levegőt vesz, majd újra megszólal.
- Magamat…választom. – ezt nem hagyhatom. Ugranék, de Liv pillantása, és döntésének hatása, megbénít. Mozdulni sem bírok…

Látom, ahogy Jeremy remegő úját a ravaszra teszi. Most nyerem vissza lélekjelenlétemet és már mozdulok is, de túlkésőn. Abban a pillanatban, hogy az imbolygó Jeremyt ellököm, ő meghúzza a ravaszt, aztán az ajtó betörik. Rengeteg rendőr özönlik be és én már nem törődök semmivel, csak ordítva Liv felé szaladok.

- Liv! – kiáltok, ahogy a torkomon kifér és mellé térdelek. A hasát fogja, és minden egyes szívverésére egy újabb adag vér buggyan ki a sebből. – Hívjanak már mentőt!
Kiáltok fel kétségbeesetten és próbálom ébren tartani és a sebét leszorítani.
- Nézz rám Olivia, csak maradj ébren jó, mindjárt itt a mentő és minden rendben lesz.
- Fáradt vagyok Kate. Vigyázz a babára rendben. Ígérd, meg hogy azzal leszel, akit szeretsz. Ígérd meg – a hangja olyan gyenge volt, hogy szinte alig lehetett hallani. A külvilág mozgolódásából nem fogtam fel semmit, pusztán csak annyit, hogy már Rick is mellettünk van. Olivia egy halvány mosolyt ereszt meg felé és újra felém néz. A vére még mindig ömlik.
- Kate…
- Ígérem Liv, csak maradj velünk hallod? – zokogok szinte megállíthatatlanul.
- Szeretlek… anya – azzal teljesen elgyengül és a keze aléltan omlik le az enyémről.
- Neee! – sikítok fel fülsüketítően és abban a pillanatban mentősök löknek félre.
- Hölgyem engedjem minket dolgozni.
Egy erős kar ragad meg a derekamnál és arrébb rángat. Hisztérikusan vergődök és próbálok kiszabadulni a karjaiból. Látom, ahogy újraélesztik. Újra és újra kiütik.
- Olivia! Nem halhatsz meg! Hallasz kicsim! – kiáltom hangosan és a következő kiütésnél a mentős elkiáltja magát, hogy újra van pulzusa. Még csak most veszem észre, hogy ki az, aki elvonszolt a lány mellől. Rick az. Megfordulok a kezeiben és ököllel kezdem ütni a mellkasát, miközben kiabálok vele és ő csak tűr.
- Ez az egész a te hibád, hallod! Ha nem lettél volna olyan átkozottul ostoba! Most nem feküdne ott és boldogok lehetnénk! Miattad fog meghalni! – kiabálok vele, közben pedig zokogok. Elkapja csuklóimat, de nem szorosan, csak annyira hogy magához tudjon húzni. Szinte összeomlok, ahogy ölel, hallom a szívverését és eszembe jut, hogy a lánya, aki annyira közel áll hozzám talán meghal. Én ezt nem bírom. A lábaim sem bírnak el, csak az ő karjai tartanak. Zokogok és valahonnan messziről hallom, hogy Megkérdezi, melyik kórházba viszik és aztán a mentő is elhajt. Még egy kéz belém karol, de nem férfikéz. A könnyfátyol, ami miatt alig látok, csak egy vörös hajat enged látatni. Azt hiszem Alexis az. Hátraültetnek a lány mellé. Ő ölel, amíg az apja a kórház felé vezető útra koncentrál. Érzem, Lexi is sír, és én sem bírom abbahagyni. Anyám halálakor nem engedtem meg magamnak, hogy sírjak, de így anyaként már nem tudok olyan keménynek lenni. Lassan sétálunk be a váróterembe.

- Olivia Cavanaught keressük – állunk meg a nővérpultnál és már ott is van egy orvos.
- Én vagyok Olivia orvosa, most visszük a műtőbe. Kérem a váróban várakozzanak – azzal már el is rohant. Rick szinte vonszolt a váróig, ahol most csak mi voltunk. Nagyjából már megnyugodtam, de aztán újabb sírógörcsben törtem ki.
- Uram. Figyelem már magukat egy ideje, adhatok egy nyugtatót a feleségének? - azt hiszem egy nővér jött oda, de fogalmam sincs.
- Nem lehet, kisbabát vár tudja? – esküdni mernék, hogy Rick hangja megremegett.
- Hozhatok olyat, ami nem árt a babának. Bízzon, bennem orvos vagyok. Itt is maradhat maga mellett – ezek szerint orvos. A következő sírórohamtól újra nem tudom felfogni mi is zajlik körülöttem. Most már a babát is féltem. Érzem, ahogy felemelnek és a váróban lévő kanapéra fektetnek. Valamit beadnak nekem, talán a nyugtatót, amit ígérnek. És már érzem is a hatást. A szemhéjaim nehezek lettek, a zokogás csillapodott és aztán lecsukódtam a pilláim.

Rick Castle a széles kanapén fekvő Kate mellé ült. Betakarta a vékony pléddel, amit a kedves hölgytől kaptak és egy puszit adot könnyáztatta arcára. Alexis az egyik műanyag széken ült magába roskadva, és egyre csak azon imádkozott, hogy a nővérének ne legyen semmi baja.
- Alexis, kicsim mi történt – jelent meg Martha idegesen az ajtóban.
- Nagyi! – ugrott fel a lány a székről és már Martha nyakában is volt. – Meglőtték! Mi van, ha meghal?
- Kicsim a nővéred nem fog meghalni. Az orvosok megmentik és minden rendben lesz – állt fel az alvó nő mellől és ölelte meg a másik lányát az író. Most először beszélt úgy Oliviáról, mint a lányáról. És úgy is gondolta. Aggódott a lányért. És a tudat, hogy Katenek igaza van, ha nem lett volna olyan ostoba. Most nem kellene az orvosoknak az életéért küzdeni. És most Kate sem lenne teljesen összeomolva.

- Ők is ott voltak egy banki túszejtésnél. Amennyit én tudok, a férfi lelőtte Livet. Kate vele volt – suttogta halkan Rick mikor már visszaült az előbbi helyére, Martha pedig egy közeli műanyag székre.
- Kate, hogy van?
- Összeomlott. Kapott nyugtatót. Azt mondták nem árthat a babának, és hogy itt maradhat velünk.
A következő három órában csak csendben ültek a helyükön. Már ott ült velük Esposito és Ryan is. Közölték Rickkel, hogy a férfi, aki lövöldözött, a nagy kavarodásban megszökött.
Castle ettől olyan dühös lett, hogy beleöklözött a falba.

Nem tudom meddig aludtam, de mikor magamhoz tértem még mindenki ugyanolyan letörten ült a váróban. De most már többen voltunk, Martha, Esposito és Ryan is ott volt. Rick mellettem ül, de a kézfeje be van kötve. MI történt?
- Van valami hír? – szólalok meg halkan. Érzem, hogy nyugodt vagyok, és még mindig álmos. Azt hiszem, a nyugtató még mindig hat.
- Semmit. Még mindig műtik – ölel magához Rick. Csak visszaölelem és annyira megnyugtat, hogy mellettem van. Alexis is mellénk ül és ő is átölel minket. Kb. fél óra múlva egy orvos lép elénk. Nem az-az orvos, aki mikor bejöttünk tájékoztatott.
- Hogy van a lányom? – pattan fel Rick, és én meglepődök a reakcióján, pont úgy, ahogy Martha, Alexis és a többiek is meglepődnek.
- A lánya nagyon sok vért vesztett uram. Elállítottuk a belső vérzéseket, a következő 24 óra kritikus. Ha azt túléli, akkor minden rendben lesz. Van azonban még valami. Próbáltunk minden sérülést helyreállítani, de sajnos a lánya méhe olyan mértékben sérült, hogy sosem fog tudni kihordani egy gyereket. Sajnálom.
- Bemehetünk hozzá? – állok fel a kanapéról, de bele kell kapaszkodnom Rick kezébe, mert megszédülök.
- Még egy órán keresztül nem, aztán bemehetnek.
- Köszönöm, hogy megmentette.
- Akkor köszönje uram, ha túl is éli – azzal az orvos hátat fordított és elsétált.

Összeroskadva ültem le a kanapéra. Már nem tudtam sírni. Életben van, de élet és halál között lebeg. Soha nem lehet gyereke. Ez szörnyű hír, de vajon ő hogy fogadja majd? Újra látom magam előtt, ami a bankban történt, a vállam megrázkódik, de már egyetlen egy könnycsepp sem tud kigördülni. Már nem akarok mást, csak tudni, hogy életben is marad.
Visszaülök, és az arcomat a kezembe temetem. Érzem, hogy besüpped mellettem a kanapé. Erről eszembe jut, mikor Liv bújt oda hozzám. Mikor átölelt, mikor azt mondta, hogy sajnálom, és mikor először mondta, hogy szeret. Nem bírom ezt elhinni.
- Most már bemehetnek. – szólal meg az orvos, és én azonnal felpattanok. – De csak egyvalaki mehet be. – összenézünk, és Rick, szinte a másodperc tört része alatt szólal meg.
- Te mész be. – nézett rám, és átölelt. – Mond meg neki, hogy szeretem, és hogy nagyon sajnálom. – ezen nagyon meglepődök, de most csak az számít, hogy lássam őt. Az orvos elindul, és én követem. A kórterem elé érünk, és az orvos megfogja a vállamat, majd sóhajt egy nagyot.
- Nézze hölgyem. Ez nem lesz könnyű. Olivia nagyon rossz állapotban van. Még alszik.  Beszéljen nyugodtan hozzá. Az alvó emberek is hallják, ha beszélnek hozzájuk. - bólintok, és belépek a fehér terembe. A látvány szörnyű. Mindenhol csövek lógnak ki belőle, és csak a gépek csipogása miatt tudom, hogy még lélegzik. Közelebb megyek, és odahúzok egy széket. Leülök, és megfogom a kezét. Nagyon hideg. Alig van benne élet. Csak simogatom, és adok egy óvatos puszit a kézfejére. Nagyon fáj úgy látni, hogy a kezéből, a mellkasáról, és a hasánál csövek lógnak ki. Fogom a kezét. Már több óra i eltelt. Én csak ülök ott mellette, de semmi látható életjelet nem ad. Rick benyit az ajtón.
- Haza viszem Alexis-t és anyát. – jelenti ki, és mikor ránéz a lányra, látom, hogy megszakad a szíve. Én csak bólintok, és visszafordulok Liv felé. Érzem, hogy a nyugtató még mindig hat, és hogy a szemeim elnehezülnek. Becsukom őket.
- Anya. – halvány szorítást érzek a kezemen. Azonnal felkapom a fejem, és látom, hogy Liv szeme nyitva van. – Anya.
- Liv. Kicsim. Itt vagyok. Ne aggódj, nem hagylak magadra. – a szemeimbe újra könny szökik.
- Fáj. Nagyon fáj. – a hangja még mindig nagyon halk, szinte alig hallható. Felugrom a székről, és azonnal orvos után kiálltok. Utána azonnal visszaülök a székre. Megfogom a kezét, és ekkor lép be egy orvos. Liv-hez szalad, és megvizsgálja.
- Az állapota javul, de még mindig életveszélyben van. Sok pihenésre van még szüksége. Nem szabad felzaklat, a szíve miatt. – biccentek, és az orvos elhagyja a szobát.
- Hogy érzed magad?- kérdezem tőle, és egy apró, finom puszit adok a homlokára.
- Hat a fájdalomcsillapító. És te? A baba? Jól vagytok? Mi lett Jeremy-vel?
- Hé, Hé nyugodj meg. Én is és a testvéred is jól vagyunk. A helyzetet pedig, kézben tartjuk. – próbálom nyugtatni, és nem elszólni magam arról, hogy hagytuk megszökni azt, aki tönkre tette az életét.
- Szóval elmenekült. – nyögi halkan. Meglepődök. Vajon honnan tudja?
- Sajnálom. – lehajtom a fejem, és elkezdem újra simogatni a kezét.
- Mi lesz, ha újra megtámad? Mi lesz, ha eljön értem? – látom, hogy retteg. Ez már nem szimpla félelem.
- Az nem történhet meg. Oké? Én itt maradok éjjel nappal, és vigyázok rád. – próbálom megnyugtatni, és látszólag ez sikerül is.
- Azt nem engedhetem. Pihenned kell. Ha miattam lesz baja a babának, akkor abba belehalok. – mondja erőtlenül, és halványan megszorítja a kezem. Ekkor lép a szobába Rick.
- Sziasztok. – köszön nekünk, és csak én köszönök vissza. Liv értetlenül néz az apjára.
- Hogy vagy? – próbálja újra szóra bírni lányát, de Olivia még mindig nem szólal meg.  – Nézd Liv. Annyira sajnálom, amit veled tettem. Te is a lányom vagy, és nem akarlak elveszíteni. Fontos vagy nekem, csak időbe tellett, hogy erre rájöjjek. Meg persze kellett hozzá egy anyai fejmosás. Kérlek, Liv. Fontos vagy nekem. Anyád is fontos volt nekem, de akkor ezt még nem tudtam. Nem tudtam, hogy mi fog történni. Ha ott lettem volna, akkor talán nem így alakulnak a dolgok.
- Igazad van. Ha ott lettél volna, akkor lehet, hogy másképp alakul minden. De most itt vagyunk. És már van családom, aminek… te is a részese lehetsz. Sosem volt igazi apukám. Mindig annyira vágytam rá, hogy megismerjelek. Mikor először találkoztunk, hibáztattalak. Gyűlöltelek. Viszont, mikor elmentem az őrsre, már nem ez járt a fejemben. Csak, megakartam bocsátani. Ha akkor nem történik az, ami akkor történt, akkor most nem ismerném Kate-et. – Liv rám néz, és a szemembe könny szökik. Már nem a bánattól, hanem az örömtől.
– Megbocsátok APA. – Liv elsírja magát, és zokog. Most már nem én, hanem Rick öleli át. Kibontakoznak az ölelésből, és Liv megtörli a szemét. – Van itt még valami.
Liv megfogja a kezemet, és az apja kezét, majd összeilleszt a kezeinket, és a sajátját a tetejére teszi. – Szeretitek egymást. És ez sosem fog változni. Annak a gyermeknek, szüksége van az apjára, ugyan annyira, mint az anyjára. És egyszerre, egy helyen van szüksége rájuk. Az a gyermek, a legszerencsésebb a világon, hogy ilyen szülei vannak. – mondja Liv, még mindig elég gyenge hangon. Rick, és én csak mosolyogni tudunk. Rick közelebb hajol, és megcsókol. Ez hihetetlen. Nem tudtam, hogy ennyire hiányzik a csókja. Én gondolkodás nélkül csókolok vissza. Érzem, hogy Liv elengedi a kezünket. Felemelem a karjaimat, és Rick nyaka köré fonom. Csak ölelem, és csókolom szenvedélyesen.
- Haza kéne mennetek. – szól közbe Liv.
- Hé…- szól a lányára Rick.
- Nem úgy értettem, hanem úgy, hogy Kate-nek pihennie kell. Egy normális ágyban. Ami kényelmes. – Rick egyetértően bólint. Az ajtó felé indulunk, és éppen meghalljuk, hogy Liv még utánunk szól.
- Hé apa. Ne hagyd egyedül. – adja ki mosolyogva az utasítást, és szép lassan becsukjuk az ajtót…

Az ügy ami összeköt 22. rész

- Hé, úgy hívsz, ahogy akarsz – simogatom meg az arcát.

- Nem megyünk vissza? – néz rám és én nem tudok neki ellentmondani, hát visszaindulunk a kapitányságra.  Némán autózunk, egyikünk sem szól. Teljesen a gondolataiba van mélyedve, és nem fogom megzavarni, inkább én is elmerülök a gondolataimban. Még mindig vízhangzottak a fejembe a szavai, de legfőképp az, hogy anyának hívott.

- Tudtok már valamit? – lépünk ki a liftből és Liv Ryan felé fordul.

- Még fut a program… - mondandóját nem tudta befejezni, mert a gép hangos csipogással jelezte, célt talált. Mindannyian a képernyő elé sétáltunk és a nevet figyeltük, Adam Hamworth neve állt a kijelzőn és a legutolsó tartózkodási címe. 

- Indulás – adtam ki a parancsot szigorúan és egyszerre indultunk a lift felé. Egész úton azon járt a fejem, hogy mi van, ha ennek a hapsinak is köze volt anyám ügyéhez? Márpedig az e-mail alapján biztosan köze volt, de vajon hogy kapcsolódott Maddoxhoz? Tudom, hogy Liv fejében is hasonló gondolatok járnak. Gyorsan pattanunk, ki a kocsiból mikor megérkezünk, dobok egy golyóállót Liv felé is, és mindannyian belebújunk a sajátunkba.

- Én megyek elől – suttogom vitát nem tűrően. A fiúk szokás szerint felfogják, de látom Liven, hogy ellenkezni akarna, aztán inkább mégsem.  Két oldalról állunk az ajtóhoz, jobbról én és mögöttem Liv, balról pedig Espo és Ryan.
- Adam Hamworth, itt a rendőrség. Nyissa ki. – kiáltok, de az ajtó nem nyílik. Espo-ra nézek, aki rögtön tudja, hogy mit szeretnék. Az ajtó elé áll, és berúgja. Behatolunk a lakásba, és  körülnézünk.
- Tiszta. – hallom meg először Liv hangját.
- Ez is tiszta. – szólal meg Ryan is. Espot nem hallom. Elindulok arra, amerre ő ment, és megpillantom, amint egy gardrób ajtó előtt áll, és a mutató ujját a szája elé emeli csendre intve ezzel. Közben fél szemmel látom, hogy Liv ott áll mögöttem, és közeledik. A kezével, hátra tol, és a helyemre áll, majd előre szegezi a fegyverét. Nem hiszem el, hogy ennyire véd engem. Mint egy anya tigris, úgy viselkedik, pedig nekem kéne őt megvédenem. Espo háromig számol, majd feltépi az ajtót.
- Rendőrség. Fel a kezekkel. – kiállt Liv. Hamworth felemelt kezekkel lép ki a kis ruhásszekrényből. Espora akar támadni, de Liv egy jól célzott rúgással hatástalanítja. Espo, egy hálás pillantást küld Liv felé, aki csak biccent egyet, és megbilincseli a pasit. Fél óra múlva, már a kihallgatóban ülök Espoval. Liv-et nem engedtem be, mert kitudja, hogy ez a szemét mit fog mondani. Úgy érzem, hogy én már tudom kontrollálni anyám ügyét, de Liv még biztosan nem.
- Beszéljen. – szólítom fel már sokadjára Adam-et.
- Nem mondok én maguknak semmit. Nem húznak ki belőlem egy árva szót sem.
- Ki bérelte fel, hogy megölje, David Golgberget? – megemelem a hangom, de még nem kiabálok. Ő viszont nem szól egy szót sem.
- Rendben. – veszi át a szót Espo. – Akkor irány a börtön. – Javier felrángatja a székről Adam-et, és kifelé indulnak. Látom, hogy Liv észreveszi, amint a férfi elhagyja a kihallgatót. Liv a pihenőből jön ki, és egyenesen felénk tart.
Figyelem mind Adamet és Livet is, hogy közbe tudjak lépni, ha valami gond van. Liv már majdnem elhalad Espo és a letartóztatottunk mellet, mikor Adam rettentő gyorsan kiszabadul Javier szorításából és egyetlen mozdulattal kapja el Oliviát és veszi el a lány fegyverét. Gyorsan reagál az összes rendőr és mindannyian a fegyverünket rájuk szegezzük.

- Ha lelőnek a csinibaba meghal! – kiabálja és Livnek szorítja a fegyvert.

- Maga így is úgy is meghal – sziszegi Olivia.

- Pofa be! Meg kellett volna dögölnöd, mint anyádnak!

- Nem! – kiált, és hatalmas erő szabadul fel belőle. Kitér a fegyver elől, az elröpül, ő pedig dulakodni kezd Adammal. Hol Liv van felül és fojtogatja a férfit, hol pedig őt fojtogatja férfi.  Lőnék, de félek, hogy rossz embert találok el.

- Abbahagyni azonnal – kiáltok fel és közelebb megyek kezemben a fegyverrel.

- Kate le ne lődd! – kiáltja Liv és még mindig dulakodnak – Maga ölte meg az anyámat? Ki bérelte fel?

Nem tudok tovább várni, Adam most tisztán látható lett, és a fegyvert is elérte. Fogalmam sincs miért nem vette fel valamelyik rendőr. Nem teketóriázok, meghúzom a ravaszt és a golyó célt ér. Adam mellkasán szétterjed a vér és elterül a padlón.

- Ne! Mi a francért kellett lelőnöd? – kiált rám Olivia és már neki is esik Adam-nek és elkezdi a szívmasszást.  – Meg ne merjen halni, halja! Kinek állt útjában az anyám!

- Liv – szólalok fel mellette és próbálom leszedni a már halott férfiról.

- Mondtam, hogy ne lődd le! Miért kellett megtenned? – még mindig kiabál velem, de már előttem áll, aztán elsétál a mosdó felé, de rettentően dühös volt. Tudom mit érzett, pár éve én hasonló szituációba voltam. Le kellett lőnöm, vagy különben Liv hal meg.

- Takarítsák el! – szólok az ott álló rendőröknek, akik már intézkedni is kezdtek. Az asztalomhoz sétálok, leülök és neki állok a jelentésnek. Elgondolkodom, egy pillanatra mikor leülök. Az ügy elején azt hittem, közelebb kerülök anyám gyilkosához, feltámadt a remény, de most egy újabb halottunk lett, akinek köze volt hozzá. Anyám gyilkosához, Diana gyilkosához és rengetek ember halálához.

Olivia ezúttal nem verte szét a mosdóban található tükröket. Lemosta a kezéről a vért és megpróbált lehiggadni. Tudta, hogy nem volt igaza. Tudta, ha Kate nem lő, akkor most ő lenne halott. Megbántotta Katet és ez neki is fájt. Nagyot sóhajtott, és kilépett az ajtón.

- Olivia – Esposito hátát az ajtó mellett lévő falnak támasztva állt, karba tett kezekkel.

- Jézusom, ne csináld ezt még egyszer – ijedt meg a lány. Nem gondolta volna, hogy valaki itt fog rá várni. Ha Kate utána ment volna, akkor már bejött volna, így biztosra vette, hogy az ajtó előtt nem fogják várni.

- Kate azért tette, hogy téged megvédjen. Nem hibáztathatod – Javier nyugodtan beszélt.

- Tudom Espo. Csak elragadott az indulat. Sokat törődsz Katetel – jegyzi meg a lány és visszafelé indulnak az asztalokhoz.

- Kate olyan nekem mintha a húgom lenne. És ha valaki bántja, megvédem.

- Nem akartam bántani, szeretem Katet Esposito, olyan mintha az anyám lenne.

Olivia és Espo is az asztalához ült. Mindannyian jelentést írtak.

Látom, hogy megint idefelé néz. Túl könnyű olvasni az arcáról, amit persze nem bánok. Tudom, hogy megbánta, amit mondott és bocsánatot fog kérni. Viszont nem vagyok képes tovább írni a jelentést. Fáradt vagyok és fáj a bokám. Remek, nem jön kicsit túl korán a bokafájás? Pedig a 7 hónapig biztos, hogy dolgozni fogok. Csak akkor maradok otthon, ha az orvos utasít. Haza kéne mennem. Felállok és Liv asztalához sétálok.

- Hazamegyek, jösz te is?

- Minden rendben? – néz rám aggódva – Ne haragudj, nem akartam neked esni. Igazad volt. Persze hogy megyek és én vezetek.

- Tudok vezetni – vitázok, vele miközben már a liftben járok.

- Persze, nem szoktál a liftben lévő korlátba kapaszkodni, ergo, szédülsz – véletlenül sem tudnék hazudni neki. Beülünk a kocsiba, én az anyósülésre, ő pedig a volán mögé. Behunyom a szemem és várom, hogy a világ rendeződjön és mindenből csak egyet lássak.

Éppen csak belépünk a lakásba, Liv a kanapéra parancsol, aztán csengetnek is.

Felülök, hogy lássam ki is az.

- Alexis – látom, ahogy örömében felkiált és megöleli a vöröshajú lányt. – Szia Rick, Jó estét Martha.

Őket már hidegebben köszönti. Olyan jó lenne, ha Rick és közte rendeződne a viszony és Apának hívná. Mindent megadnék érte, hogy haljam.

- Itt a gyógyszered. Az orvos ráírta, hogy esténként kell bevenned egyet. Ebből a másikból pedig akkor kell bevenned, ha rohamod van.

- Köszönöm – szólal meg és már a szoba felé indul vele. Gyanakvóan szólok rá.

- Nem akarod bevenni?

- Majd beveszem később.

- Gyerünk Olivia Cavanaugh, látni akarom, ahogy beveszed azt a tablettát – szólok rá, nem túl erélyesen, de megérti. Látom, mikor lenyeli a gyógyszert, aztán kapok egy puszit és mosolyogva bemennek Alexissel a szobába.

- Nagyon közel kerültetek egymáshoz igaz? – kérdezi Martha.

- Kellett neki valaki, aki mellette van, aki nem faggatja, aki nem emlékezteti arra, hogy felbukkanásával tönkretett életeket. Ő egy csodálatos lány Martha. Nehéz élete volt, de talpra állt. A gyerekemnek csodálatos nővérei vannak.

Látom, ahogy Rick meglepődik a kijelentésemen.

- Kértek kávét? Liv megtiltotta, hogy kávézzak, de azért tartok itthon.

- Kösz az most jólesne – jelenti ki Castle, de mikor felállok, megszédülök, és csak kicsin múlik, hogy Rick el tud kapni. Nagyot sóhajtok és becsukom a szemem. Felemel és visszafektet a kanapéra. Az arcomat simogatja. A szédülés elmúlik, de olyan jó érezni, hogy mellettem van. Annyira hiányzik, de nem kell tudnia.

Hallom, hogy Liv kilép a szobából.
- Te jó ég. Mi történt? – térdel oda mellém, és a kezemet kezdi simogatni.
- Nyugodj meg Liv. Semmi baj, csak megszédültem. Jól vagyok. – nyugtatom meg az aggódó lányt.
- Lex. Maradtok vacsorára? – kérdezi Liv a húgát, és a konyha felé mennek. – Majd én főzök.
- Biztos, hogy jó ötlet ez? – kérdezem feléjük fordulva.
- Ne aggódj Kate. Inkább ledőlhetnél a szobában. Pihenj egy kicsit. Sok volt a mai nap. – szót fogadok, és elindulok a szoba felé. Bemegyek, és lefekszem az ágyra. Pár perc múlva, már alszom is.

Olivia, és Alexis a konyhában sürögnek forognak, míg Martha az asztalnál, és Rick a kanapén ül.
- Lex. Elmennél Rick-el a boltba egy üveg borért, és persze gyümölcsléért, Kate-nek? – kérdezi Liv a húgát, aki érti a célzást, és az apjával, elhagyják a házat. Olivia, és Martha kettesben maradnak.
- Nem igazán tudom, hogy hogyan szólíthatnám. – fordul kicsit feszélyezve Liv Martha-hoz.
- Oh Drágám. Szólíthatsz nyugodtan Martha-nak. Nem kell nagyinak szólítanod, ha nem érzed úgy. – Liv hálásan bólintott, és visszatért a vacsorához, aminek kezdett nagyon jó illata lenni. Kezeivel megtámaszkodik a konyhapulton és nagyot sóhajt. Szeretné megismerni a nagyanyját, de fogalma sincs róla, hogyan is kezdjen hozzá. Eddigi életében szinte senki sem volt, aki fontos lenne neki. Most itt van Kate, a baba és Alexis is. Most meg kéne ismernie a hölgyet, aki a nagymamája.

- Én csak... Tudod Martha az életem kemény volt és keményre edzett engem is. Nem tudtam milyen egy család. Egész életemben arra vártam, hogy felbukkan az apám és kiemel arról a szörnyű helyről, aztán mikor felbukkant inkább ellökött és azt éreztette velem hogy egy szörny vagyok. Ezek után nem tudtam ki az akit magamhoz engedhetek.
- Sajnálom. Ha tudtam volna, hogy a fiam mit csinált, biztosan páros lábbal rúgtam volna oda ahol vagy. Nem hagytam volna, hogy azt tegye amit - mindkettejük hangja nyugodt volt. Liv kevert egyet a vacsorán, aztán leült ő is az asztalhoz. 
- Mikor a fia felbukkant én 16 évesen az első elvonómon voltam. Az utca kegyetlenül bekebelezett. Akkor szörnynek látott. Sosem kellettem az ő makulátlan életébe.
- Azért meglátogathatsz néha. Nekem kellesz, az unokám vagy - mosolygott Martha és kedvesen megsimogatta a lány kezét. Livet olyan érzések rohanták meg amik eddig csak Kate közelében kerültek elő. Eddig nem tudta mi az a család és most szép lassan egy családba kerül. Eltörött nála a mécses, a könnyek végigcsorogtak az arcán és inkább felpattant és a nappaliba sétált, hogy ellenőrizze Katet.
Liv besétált a szobába, és Kate mellé feküdt, az ágyra.
Nem szólt semmit, csak feküdt a nyugodtan alvó nő mellett, és hangtalanul folytak a könnyei.

Mikor megéreztem, hogy valaki fekszik mellettem, kicsit megijedtem. Kinyitottam a szeme, és látom, hogy Liv fekszik ott, és csukott szemmel, hangtalanul sír.
Felemelem a fejem, és ő ezt nem veszi észre.
- Mi történt? – suttogom, nehogy megijesszem.
- Van családom. – suttogja, és átölel, majd a nyakamba zokog. Próbálom vigasztalni, de nem sok sikerrel. Nem tudom, hogy mit mondott neki Martha, vagy a többiek, de nagyon mélyen érintette. Felemeli a fejét, és megtörli a szemét.
- Kész van a vacsora.
- Rendben menjünk. – kikelek az ágyból, de látom, hogy nem jön utánam.
- Adnál pár percet nekem? Szeretnék egyedül lenni. – csak bólintok, és kimegyek a konyhába. Látom, hogy csak Martha van itthon.
- A többiek? – kérdezem tőle, és gyorsan körülnézek.
- Boltba mentek. – adja az egyszerű választ a velem szemben ülő nő.
- Mit mondtál neki? – kérdezem finoman Martha-t.
- Csak annyit, hogy ő kell nekem. És, hogy szeretném megismerni. – látom, hogy Martha komolyan gondol mindenegyes szót. Akkor ezért mondta, hogy van családja. Úgy látszik, ha Liv megnyílik valaki felé, akkor, azt könnyek kísérik. Liv hirtelen megjelenik a szoba ajtóban. Teljesen rendbe szedte magát. Mintha mi sem történt volna. Közelebb jött, és egy nyugodt, kedves mosolyt küldött felém, és Martha felé is. Ekkor lépett be a lakásba Rick, és Aleixs.
- Kész a vacsora. – szólal meg hangosan Liv, és elkezd teríteni. Alexis is odamegy, és segít a nővérének. Pár perc múlva, már asztalhoz is ülünk. Szűkösen, de elférünk a kis asztalnál.
- Hmm. Ez nagyszerű. – szólalok meg teli szájjal. – Nem is tudtam, hogy ilyen jól főzöl.

- Hát igen. Volt időm megtanulni, és tokéletesíteni. – mosolyog Liv. Úgy szeretem látni, ha mosolyog. A többiek nem szólalnak meg, csak esznek.
- Nem tudtam, hogy a két elvonó mellett volt időd megtanulni főzni. – ezt nem hiszem el. Hogy mondhatott ilyet? Liv felpattan az asztaltól. Nem kiabál. Az ajtó fel rohan, felkapja a kocsi kulcsot, és bevágja az ajtót.
- Hogy a francba mondhattál ilyet? – szinte már üvöltök vele. – Menj el Rick. Indulj.
Rick feláll az asztaltól, és elmegy. Nagy levegőt veszek, és visszaülök a székre.
- Megnézem Richard-ot. – szólal meg Martha, mire csak bólintok, és az arcomat, a kezembe temetem. Alexis mellettem marad.
- Ezt nem hiszem. Hogy mondhatott ilyet? Miért kellett, ezt? Már olyan közel volt ahhoz, hogy Liv egy kicsit is nyisson felé, de ezzel most tényleg elvágta magát. Meg kell keresnem Liv-et.
- És mégis hol akarod keresni? – érdeklődik Lex.
- Már egyszer megtaláltam. Most is menni fog. – az elhatározásom szilárd. Mivel Liv elvitte az autót, így előbb kocsit kell szereznem. Tárcsázom azt, akire mindig számíthatok.
- Szia Espo. Beckett vagyok.
- Szia Beckett. Mi újság? – kérdezi Espo, és még fogalma sincs, hogy mit fogok kérni tőle.
- Kéne a kocsid. Kérlek, ne kérdezz semmit. Odaadod, vagy sem? – a hangom kezd ideges lenni, és azt hiszem azt Javi is észre veszi.
- Odaadom, de baj van?
- Mondtam, hogy ne kérdezz. Majd egyszer elmondom. Fél óra múlva nálad vagyok. – nem várom meg h válaszoljon, csak kinyomom a telefont.
- Itt maradsz? – fordulok vissza Lex felé, aki bólint, és már ki is mentem a lakásból, és lefelé igyekszem, hogy fogjak egy taxit, és Espo felé veszem az irányt.
Alig telik el fél óra, és a kulcs, és a kocsi már a kezemben vannak. Jelenleg ötletem sincs, hogy hova mehetett. Az első, amit megnézek az a temető. Már kezd sötét lenni. Mikor a temetőhöz érek, látom, hogy Diana Cavanaugh sírjánál nincs senki. Ez zsákutca volt. Nem igazán tudom, hogy hova mehetett. Céltalanul kocsikázni kezdek. Csak megyek körbe-körbe.
Elmegyek egy nagy, és gyönyörű ház előtt. Pontosan egy hatalmas park van szemben.
A parkban, sok pad van. Az egyiken, ül egy lány, aki pont olyan, mint Olivia. Leállítom a kocsit, és közelebb sétálok, hogy meggyőződjem róla, az a lány Liv-e. Leülök a padra.
- Azt hittem, hogy nem talállak meg. – közelebb húzódok hozzá.
- Itt éltem életem legboldogabb 9 évét. Ha ide jövök, akkor minden rossz megszűnik, és csak a jókat látom. Látom, mikor anyával a parkban játszottunk. Meg azt, mikor először kérdeztem apámról, és anya azt mondta, hogy apa egy nagyon elfoglalt híres ember, és hogy azért nem jön el hozzánk, mert sokat kell dolgoznia, de azért szeret. Hát most már látom, hogy mindenki hazudik… - most nem sír. Látom, hogy nagyon erőlködik, hogy visszatartsa a könnyeit. Magamhoz húzom, és a fejét a mellkasomra hajtom.
- Ígérd meg Kate, hogy nem hazudsz nekem soha többé. – kérlel engem, és érzem, hogy a könnye átitatja a felsőmet.
- Liv hallod ezt? Ez a szív már érted is dobog. Soha többé nem hazudok neked ígérem…

Nyugodtan autóztak egymás mögött New York utcáin. Kate sűrűn nézett a visszapillantóba, hogy Livvel minden rendben van-e, bár már megnyugodott mire elindultak. Esposito felé tartottak, visszaadni a kölcsönbe kapott járművet és onnan már ketten mennek haza.

- Richard ez mire volt jó? – kérdezte Martha amint belépett fia dolgozószobájába.

- Védjed csak te is – dörrent az anyjára Rick.

- Nem ilyen embernek neveltelek. Csalódtam benned Richard. Alexis is csalódott benned és mindenki más.

- Ő egy romlott ember. Elvett tőlem mindenkit, akit szeretek – sóhajtott egyre dühösebben a férfi.

- Ide figyelj fiam, most végig hallgatsz, ha tetszik, ha nem! Van, amit ő mondott el, van amit Alexis, mert őneki Olivia mondta.9 évesen végignézte, ahogy az anyját megölik és ő is majdnem meghalt, mert ott volt. Árvaházba került, ő maga mondta, hogy egész életében arra várt, hogy az apja kiemelje arról a szörnyű helyről. Megszökött, mert rosszul bántak vele, az utca magával rántotta többször is. Aztán talpra állt és gyilkossági nyomozó lett belőle. Testileg sincs jól, ezt te nagyon jól tudod, de lelkileg. AZ élet annyira megviselte fiam, hogy talán sose lesz lelkileg egészséges.

Martha olyan gyorsan és olyan hevesen beszélt a fiához, hogy ha Castle akart volna, sem tudott volna közbeszólni. Lassan felemelte a fejét és az anyja szemébe nézett. Nem mondott semmit, így a hölgy folytatta.

- Kisfiam, ő ugyanúgy a lányod. Emlékszem mennyire szerelmes voltál az anyjába. Ezt most miért felejted el? Ugyanúgy te vagy az apja neki, is mint Alexisnek és a gyermeknek akivel Kate terhes. Alexis már nem bízik benned, Kate szintúgy. Ha tovább folytatod ezt a háborút Kate el fog tiltani a kicsitől.

- Mit tettem – suttogott maga elé Rick – Őt hibáztattam mindenért, pedig végig én voltam a hibás.

- Gratulálok, hogy rájöttél. Most magadra hagylak. Jó éjt fiam – azzal Martha hátat fordított és az emeletre sétált.

Alexis fel-alá sétált a nappaliban mikor beléptünk.

- Olivia – kiáltott fel örömében és Liv felé szaladt, aztán már meg is ölelte. Arra számítottam, hogy ellöki magától a húgát, de nem. Helyette magához ölelte, nagyon szorosan.

- Semmi baj húgi, jól vagyok. Csak ki kellett kapcsolnom – a látványt megkönnyeztem. Ez a két lány olyan közel áll hozzám, akárcsak a kicsi, akit várok. Sosem akarom elveszíteni őket.

- Megyek. Aludjatok jól. Jó éjt – és már ki is lépett az ajtón.

Elparancsoltam fürdeni, én pedig a konyhába indultam rendet tenni, de meglepetésemre már rend volt. Valószínűleg Alexis műve. Ne felejtsem el neki megköszönni. Hallom, hogy Olivia már végzett, a szobába indulok, hogy én is elmenjek zuhanyozni. Liv már az ágyamban fekszik, és a tv-t kapcsolgatja. Elmosolyodok. Meg sem próbál a kanapén aludni. Nem baj. De lassan kész lesz már a szobája. Én is letusolok és befekszem mellé az ágyba. Gyorsan elalszom, pedig még ő tv-zik, de nem baj.