Elfelejtett rokonok - 33. rész

Mikor magamhoz térek, fogalmam sincs, hol vagyok. A ruhám szakadt és koszos, és körülöttem is kosz van. Nem látok észlelhető sérülést, de ez nem jelenti azt, hogy jól is vagyok. Felállok és a keskeny ablakhoz sétálok, hogy kinézzek, de csak egy elhagyatott épület udvarát látom. Zsákutca, se kimászni nem tudok, és még ahogy nézem, a madár se jár erre. Eszembe jutnak a többiek. Most jól elrontottam Kimy napját. És eszembe jutnak a lányaim is. Vajon láthatom még őket? Ezt azonnal verd ki a fejedből Lara! Szidom meg magamat gyorsan, fogom látni a lányokat. Kikerülök innen az tuti. Már keresnek, és nagyon remélem, hogy az illető, aki elrabolt hagyott maga után nyomott. Fogom magam és leülök a sarokba. Felhúzom a térdeimet és csak most veszem észre, amit már akkor kellett volna, mikor magamhoz tértem. Eltűnt a fehér neműm. Hogy nem vettem észre? Annyira el voltam foglalva azzal, hogy hol vagyok. Nem esek kétségbe. Próbálom megőrizni a higgadtságomat. Csak ne tegye meg még egyszer. A vasajtó, amit már próbáltam kinyitni, nyikorogva nyílik. Aaron lép be rajta és megörülök az ismerős arcnak. Felugrok és közelebb megyek.
- Aaron! Valami őrült idecibált és azt hiszem bántott is – reménykedve nézek rá, hogy majd ő kivisz innen és visszamehetek a családomhoz. Aaron arcán gonosz vigyor jelenik meg és nekem már ki is világosodik a helyzet egyik fele. Aaron hozott ide. De miért?
- Te voltál – suttogom miközben lassan hátrébb araszolok.
- Jó menet voltál. Mint mindig – röhög és nekem felfordul a gyomrom. Most már.
- Mint mindig? Még sosem voltam veled – vágok vissza. Gyorsan megállapítom, hogy hangomon nem hallatszik, hogy félek, de nem is hagyom, hogy eluralkodjon rajtam a félelem.
- Ugyan már, dehogynem. Nem ismersz meg galambom?
Neki ütközök a falnak és érzem, hogy az arcom elfehéredik. Csak egy ember hívott galambomnak… ez lehetetlen…
- Sean… - suttogom.
- Talált süllyedt galambom – odalép elém és végighúzza az ujját az arcomon.
- Ne érj hozzám – sziszegem a fogaim között.
- Könyörögni fogsz még, hogy hozzád érjek – szinte köpködve mondja, aztán hátat fordít és újra bezár. Lecsúszok a sarokba és a térdemre hajtom a fejemet. Sean, de hogyan? Ez olyan, mint Rick hülye elméletei. Senki nem fog megtalálni. Aaron-ra senki sem fog gyanakodni. Hírtelen bevillan a fülénél lévő sebhely. Ez annyira egy abszurd helyzet. Meglepődök, mikor látom, hogy a nap már kezd lemenni. A levegő is lehűl. Összehúzom magam, de képtelen vagyok elaludni. Valamikor hajnalban azonban mégis elnyom az álom. Arra ébredek, hogy az ajtó nyikorogva újra nyílik.
- Engedj el Sean és ígérem, hogy békében élheted az életed Aaron-ként – próbálom meggyőzni.
- Na, ne röhögtess. Nem azért tűrtem el a sok plasztikai műtétet. Tudod te mennyit küzdöttem azért, hogy a közeledbe lehessek – ahogy beszél, látom rajta, hogy az elméje nem teljesen tiszta. Észrevétlenül mögé pillantok és látom, hogy nyitva van az ajtó. Talán ha elég gyorsan futok, el tudok menekülni. Felállok, hogy meggyőzzem, engedjen el, aztán félrelököm, és már futok is. Kiérek a szobából, de utolér. Kigáncsol és elhasalok a kemény padlón.
- Segítség! – kiáltok, torkom szakad tából. Megragadja a bokáimat és visszafelé húz. Kétségbe esve próbálok kapaszkodni bármiben amit, elérek, de nem jön össze. Visszahúz a szobába és a padló felett futó csövekhez kötözi a kezeimet. Várom az ütéseke, vagy a rosszabb dolgokat, de helyette csak a ruhát tépi le rólam. Azt hiszem ennyivel vége. De tévedtem. Lehúzza sliccét és megszabadul a nadrágjától is.
- Ne Sean. Kérlek ne – könyörgöm neki, miközben már a könnyeim folynak végig az arcomon.
- Ugyan már galambom. Jó lesz, ne félj – gonosz vigyorral az arcán fekszik rám és már bennem is van. Hiába vagdalom magam, nem tudok menekülni. Undorítóan liheg felettem. A könnyeim már patakokban folynak, és lassan rájövök, mindegy hogy ellenkezek, nem tudok szabadulni. Most már csak mozdulatlanul fekszem alatta. A könnyeim továbbra is folynak. Még akkor is csak mozdulatlanul fekszem, mikor végez, leszáll rólam, és eloldoz.
- Jó voltál galambom – vigyorog és kimegy.
Összegömbölyödök és megállíthatatlan zokogásban török ki. Órákig zokogok és fogalmam sincs mikor, de elnyom az álom.

Elfelejtett rokonok - 32. rész

Köszönöm hogy vagy nekem. Az egyetlen kívánságom lenne, hogy bárcsak velem lehetnél a fenyő alatt és együtt ünnepelhetnénk a karácsonyt. De éltet a tudat, hogy foglak még látni.
Always Dorothy <3

- NA? Készen vagytok? – lép be a szobába Javier. Kimy már egy fél órája itt van. Ma végre hazamehetünk. A cuccaim már összepakolva, a lányok pedig a rugdalódzóba – amit Kimy vett nekik – indulásra készen. Javier az ott lévő kis asztalra tette a két baby-hordozót. Még gyorsan egy kis sapkát és kiskabátot adtam rájuk, majd beletettem őket a hordóba. Még felvettem a kabátomat addig Javier és a húgom gondosan betakargatták őket.
- Minden vágyam már, hogy otthon lehessek – mondom miközben már hazafelé tartunk.
- Mindjárt otthon lehettek, nekem viszont vissza kell mennem az őrsre, de ha kell valami csak hívj -  magyaráz Javier gondosan.
- Rendben.
- Én ott leszek, ha kell valami.
- Te csak tanulj, jövő héten diplomázol. Boldogulni fogok.
- Azért segíteni tudok…
- Megjöttünk – szakítja félbe az apró vitánkat Javier és már ki is emeli a lányokat a hordozóval együtt, Kimy pedig a táskámat viszi.
- Hát kis hercegnőim, ez a ti birodalmatok – magyaráz Javier miközben segít levetkőztetni a kicsiket és ágyba rakni őket. Elérzékenyülve figyelem, ahogy betakarja őket és óvatos puszit ad a kis buksijukra.
- Legyetek jó kislányok és fogadjatok szót a maminak – suttogja, aztán elköszön tőlem is és elmegy. Közelebb lépek a két kiságyhoz. Még mindig olyan hihetetlen, hogy itt vannak. Annyira vártam, hogy velem lehessenek már.
- Hé, gyere enni – jön be Kimy a gyerekszobába, de abban a pillanatban megszólalt a csengő. Egy pillanatra a lányokra nézek, de nem ébredtek fel, aztán az ajtóhoz sietek. Aaron áll az ajtóban. A szülés óta nem is láttam. Nem hívott, én meg még nem értem rá őt hívni.
- Hát te? – lepődök meg köszönés helyett.
- Én is örülök neked kedvesem – még sosem volt ilyen nyálas és egyből a nyakamnak esett. Hírtelen ledermedtem, de nem kerülte el a figyelmemet egy hosszú sebhely a füle mögött, viszont most nem érek rá ezzel foglalkozni. Ellököm magamtól.
- Hagyj békén Aaron. Nem akarlak többet látni. Nem szeretlek és így nem tudok veled lenni – kicsit keményen és durván csengett a hangom ugyan, de ezzel a hevességével megijesztett egy kicsit.
- Ostoba liba! Fogsz te még velem lenni! – ordítja aztán pedig úgy becsapja maga után az ajtót, hogy az majd tokostól szakad ki.
- Mi történt? Minden rendben? – szalad ki Kimy a konyhából a nagy kiabálásra, ráadásul a lányok is sírni kezdtek.
- vadállat módjára viselkedett, kidobtam. Mindennek tetejére felkeltette a lányokat – hadarom és mind a ketten a babaszobába sietünk.
- Enyém Katheleen – jegyzi meg Kimy én pedig már fel is kaptam Angie-t és közelebb sétálok húgomhoz, hogy a másik lányom is érezze a közelségemet.
- Semmi baj kiscicáim, itt van anya – óvatosan ringatom Angie-t közben pedig Katheleen arcát simogatom. Pár perc ringatás után mind a ketten visszaalszanak. Visszafektetjük őket és behúzzuk magunk mögött az ajtót.

- Jaj de szépek vagytok kicsi hercegnőim – hallom Javier hangját.
- Levitted már a babakocsit és a pelenkázó táskát?! – kiabálok ki a fürdőből miközben halvány sminket kenek fel. Kimy diploma osztójára készülünk, utána pedig Mindenki Hamptonba tölti a hétvégét. 3 hete sikeresen lediplomázott. Gyönyörű májusi idő van. Egy hónapja mikor hazajöttünk a kórházból még felettébb hűvös volt, most meg hétágra süt a nap.
- Ne idegeskedj már. Minden lent van, Angie és Katheleen indulásra készen, már csak rád van szükségünk – hallom Javi hangját és a kettősség is feltűnik utolsó pár szava mögött. Végre én is készen vagyok. Ennek a napnak a tiszteletére új ruhát vettem. Mivel a terhesség alatt szerencsére nem híztam sokat, amit pedig híztam azt az előtte lévő betegségem alatt fogytam le. Így most könnyen belefértem egy aranyszínű koktélruhába, ami pánt nélküli, felül fűzős, és a szoknya része a térdemig ér.
- Hm. Csinos – néz végig rajtam elismerően. Felkapom a táskám és az egyik hordozót és már lefelé is megyünk. Becsatoljuk a kicsiket és Javier már indít is. Kimy-t már órákkal ezelőtt elvittem és Javier felajánlotta, hogy értünk jön. Szerencsére késés nélkül értünk oda a sulihoz. Javier gyorsan szétnyitja, a babakocsit én pedig belefektetem a lányokat és egy-egy vékony kis pléddel takarom be őket. Az iskola udvarán felállított színpadhoz sétálunk. A többiek a széksorok mögött állnak Kimy-vel, mi is oda megyünk.
- Azt hittem ide sem értek – ölel meg a húgom. Már rajta van a talárja és a sapkája is.
- Izgulsz már? – kérdezi Javier.
- Nincs miért. Tudom, hogy a vizsga sikerült.
Kimy váratlanul a nyakamba borul, és szorosan ölel. Visszaölelem és néhány könnycsepp is kibuggyan a szememből.
- Köszönöm, hogy vagy nekem és hogy most itt vagy – néz rám elérzékenyülve és könnytől csillogó arccal. Letörlöm arcáról a nedves cseppeket és a szemébe nézek.
- Szívem ezt nem kell köszönnöd. Nagyon szeretlek, különben is a húgom vagy. Nagyon büszke vagyok rád. Szeretlek és ez nem fog változni. Soha – az utolsó rövid mondatot jobban kihangsúlyozom, mint a többit.
- Köszönöm – szipogja.
- Ne sírjatok, elfolyik a sminketek – nevet Martha néném, de látszik rajta, hogy ő is elérzékenyült.
- Ne szí – totyog hozzánk a keresztfiam.
- Nem sírunk tücsök – ad egy puszit Kimy a kisfiúnak és már halljuk is a hangot, hogy mindenki foglalja el a helyét. A széksorok mögött állok a babakocsival a többiek pedig – Javier, Rick, Kate, Tony, Martha néni, Lexi és Alex – az utolsó sorban. Az igazgatónő és néhány végzős diák is mondott beszédet, aztán elkezdték sorban kihívni a diákokat.
- Kimberly Simmons – mondja hangosan az igazgató és nekem fülig ér a szám. Az én kishúgom lediplomázott. Elérzékenyülve figyelem, közben pedig kénytelen vagyok kivenni Angie-t a kocsiból nehogy a nyöszörgéssel felkeltse a húgát. Büszkén veszi át a diplomáját. Mindannyian hangosan tapsolunk neki.
- Ugye, ti sokáig maradtok anya kicsikéi – suttogok miközben a kezemben lévő lányomra nézek majd arra, amelyik a kocsiban békésen szuszog. Egyelőre Kimy visszaül a helyére és tovább mondják a névsort. Eszembe jut, hogy a kocsiban hagytuk a virágot, amit neki szántunk. Javierhez lépek, aki a sor szélén ül. Mellé tolom a kocsit és visszafektetem az újra békésen szuszogó Angie-t.
- A kocsiban maradt Kimy virága. Oda adhatnád a kulcsot és figyelj a lányokra – suttogom.
- Persze – a kezembe adj, a kulcsot én meg már megyek is a parkolóba.
Felnyitom a csomagtartót és már látom is nagy virágcsokrot. Megmarkolom és hátrébb lépek, de mielőtt lecsuknám a csomagtartót, lépteket hallok magam mögött és mire fordulhatnék, egy zsebkendő landol az arcomban és máris elsötétedik a világ.

Versike

Szünet előtti irodalom órára azt a feladatot kaptuk, hogy jellemző verset kellett írnunk egymásról. Egy kedves osztálytársam, ezt a verset írta rólam:

 

"HA azt mondom Castle máris felcsillan a szeme,

hiszen ő lenne történeteinek ihletője.

Kedvenc mondata; nem vagyok csacsi, pizza a vacsi!

Mely máris mosolygásra inti.

Történetei pikantériájától még a fürdővíz is felforna

és ezt a barátnője mondta.

Dús fantáziáját e sorozat mozgatja,

mely után csodás blogját is írja!"

 

Köszönet érte Vikinek

Elfelejtett rokonok - 31. rész

Always Raina <3

Elgondolkodok azon, amit Javier mondott és fáj. Fáj, mert tudom, hogy igaza van és fáj, hogy annyira higgadtan és beletörődően mondta. Nem értem már magamat esküszöm. Hol az a bajom, hogy nem küzd értem, hol pedig az a bajom, hogy küzd. Ennyire tombolnának a hormonjaim?
- Mi a baj? – kérdezi ijedten Kimy. Észre sem vettem, hogy már oda értem elé. Behúzom a cukrászdába, leülünk és egy nagy sóhaj után kimondom.
- Ikreket várok.
- Én megmondtam – ugrik fel boldogan, aztán már vissza is ül – és az baj?
- Azt szokták mondani, hogy dupla öröm, tripla gond és nekem egyedül kell megbirkóznom vele. Oké, hogy ott van az apjuk, de ő könnyen van, eljön, megnézi őket, de amíg nagyobbak úgysem tudja elvinni őket, mert rám lesznek szorulva, tehát minden gond rám fog szakadni.
- Lara nem leszel egyedül – az asztal felett megfogja a kezem és közben a sütinket is kihozzák – ott leszek és segítek. Felkelni is hozzájuk.
- Tudom.
A délután folyamán Kimy rengeteg baba boltba becipelt. Rengeteg mindent néztünk meg, de most már szigorúan azokat, amik ikreknek valók. Dupla babakocsi kell majd, két kiságy, két Babyhordó, mindenből kettő. Még mindig nem tudom feldolgozni, hogy ketten vannak odabent. De most már értem, miért is híztam ki olyan gyorsan a farmeromat.

- Kimy ez fantasztikusan aranyos – tartok magam elé egy rózsaszín kis rugdalózót és egy másik ugyanilyen csak narancssárga színben az ágyon hever - Biztosan ebben hozom őket haza.
Megölelem jó szorosan, már amennyire nagyon nagy 8hónapos pocakom még engedi. Csengetnek és Máris az ajtóhoz megyek. Tudom ki jött. Már vártam, illetve… hagyjuk.
- Szia – köszönök és nagyobbra tárom az ajtót, hogy bejöhessen.
- Szerbusz, szépségem – köszön Aaron és egy csókot is ad. Olyan aprót, esélye sem lenne, nagyot adni. Nem csókoltam vissza. Már 5 hónapja vagyunk együtt, de részemről nem igaz kapcsolat. Elmondtam anyámnak, hogy terhes vagyok. És addig-addig beszélt még rájöttem egy férfi nélkül nem nevelhetem fel őket. Beadtam a derekam Aaronnak. Azt állítja, nem zavarja, hogy mástól vannak a lányok. Talán még el is hiszem neki. Sokszor jön hozzám, mivel én már nem igazán mozdulhatok ki, bár az ágyamba még nem engedtem be. Egyelőre még rá tudom fogni, a terhességre, de az igazság az, hogy egyáltalán nem érzek iránta semmit. Az orvos szerint, most már bármikor megszülethetnek az ikrek, hisz az ikerterhesség sosem tart ki a 9. hónapig.
- Aaron fáradt vagyok. Szeretnék lefeküdni. Nem mennél inkább haza? – nézek rá óvatosan. Semmi kedvem most hozzá. 
- Rendben – megrántja a vállát és hallom, hogy még morog valamit az ajtónál, de úgy fordul, hogy véletlenül sem láthatom a száját, így fogalmam sincs, mit mond. Az ajtó nyílik és ő el is megy.
- KI volt az? – jön ki Kimy a szobából.
- Aaron. De el is ment.
- Nem szeretem ezt az Aaron-t. Nem tetszik nekem. Az ösztönöm valami furcsát súg.
- Kimy, lehet, hogy… - megakadok a mondatban. Érzem, hogy valami meleg csorog végig a lábam szárán – Kimy, azt hiszem, indulhatunk.
- MI? Máris?
Csak bólintani vagyok képes. Azt mondták akár órákig is eltarthat, ennek ellenére máris fájásaim vannak. A húgom lesegít a kocsihoz és már úton is vagyunk a kórház felé. Értesítem Javiert is és mire beérünk a szülészetre már ott is van, viszont meglepetésemre Aaron is ott van.
- Mit keresel itt? – kérdezem kínlódva. Nem elég, hogy mindjárt szülni fogok, ráadásul ilyen őrülten kényelmetlen székben tolnak. Ültem ilyenben jó sokat, de terhesen szülés előtt közvetlenül marhára kényelmetlen.
- A barátnőmmel vagyok, mikor szül – ad egy puszit a homlokomra.
- Én fogok bemenni vele, az én gyerekeim születnek meg – csattan fel Javier.
- Viszont az én barátnőm – vitatkozik Aaron.
- Elég legyen! – kiáltok fel mikor túl vagyok egy újabb fájáson – Kimy jön velem, ha hajlandó, nem fogtok itt vitázni, érthető voltam?
Nem szólnak egy szót sem. A nővér máris egy steril ruhát ad Kimy-nek és már be is tolnak a szülő szobába. Ha nem vagyok bent 3 órája, akkor egy perce sem. Úgy tűnik, a lányok épp olyan makacsok lesznek, mint én.
- Nem kell ám itt lenned, ha nem akarsz? – szólok, a húgomnak miközben letöröl egy izzadtságcseppet, ami végigfolyik az arcomon. Az ajtó nyílik és Javier toppan be. Most nem fogok vitatkozni, de ha ő bejött, akkor az azt jelenti, hogy Aaron lelépett.
- Hol… - nem tudom végigmondani, mert egy újabb fájás tör rám és már az orvos is közli, hogy ezek bizony már tolófájások.
- Elment, de most koncentrálj – suttogja és megfogja a másik kezem. Mindkettejük kezét szorítom, miközben azon vagyok, hogy végre már láthassam a lányaimat. Perceken belül egy erős sírás töltötte be a szobát és elsőszülött lányomat máris a hasamra fektetik. Nem lehet ott sokáig, hisz a húga is kifelé igyekszik. Tíz perccel később második lányomat is a hasamra fektetik. Az elsőszülött baby-t az apukája fogja, én pedig óvatosan ölelem a másikat. Annyira gyönyörűek. Olyan picik. Az orvosok elviszik és biztosítanak róla, hogy nemsokára visszakapom őket, amint megvizsgálták mindkettőjüket. Nem kellett sokat várnom, hogy végre újra láthassam a lányaimat. Nem sokára egy nővér jelent meg két kis üvegágyat tolva maga előtt. Felhúzom a térdeimet és egymás mellé az ölembe fekteti őket. Elmondja, hogy minden rendben velük, aztán kimegy. Békésen szuszognak. Olyan gyönyörűek, nem tudok betelni velük. Annyira jó nézni őket. Az ajtó nyílik és Javi és Kimy lépnek be. Egyikük az egyik oldalamra, másik az ágyam másik oldalára sétál.
- Annyira gyönyörűek – suttogja Kimy.
- Tudod mit Lara én nem bántam meg azt az éjszakát, azt a hibát – mondja Javier és mutató ujjával megsimítja a puha babapofikat.
- Én sem. Ők életem legjobb tévedései.
Az ajtóm ismét nyílik és Kate, Rick és a kis Tony lép be.
- Szia, anyuka – köszön az unokatesóm.
- Gratulálunk, Nagyon szép babáitok vannak – ad két puszit Kate és némán figyeljük, hogy Tony, hogy reagál a két babára, de csak óvatosan megsimogatja a lábakat.
- Mi lett a nevük? – kérdezi Rick.
- Angie Alison és Katheleen Natalie Esposito – suttogom és le sem veszem a tekintetem a lányaimról. Már régen megbeszéltük, hogy Javier vezetéknevét kapják, hisz ő az apjuk és biztos vagyok benne, hogy nagyszerű apa lesz és a lányok mindig számíthatnak majd rá, épp úgy, mint a keresztanyjukra, Kimy-re.
- Hol van Aaron? – néz körül Kate.
- Fogalmam sincs, még nem volt bent, de az biztos, hogy szakítok vele.
- Hogy-hogy? – lepődik meg Rick pedig tudom, hogy ő sem csípte Aaron-t.
- Nem fogok úgy együtt lenni vele, hogy egyszerűen egy kicsit sem szeretem. Van már családom és tudom, hogy számíthatok rájuk – nézek körben a körülöttem lévőkön és mindenki csak mosolyog. Ők a családom, ők azok az emberek, akikért akármikor tűzbe mennék.

Elfejetett rokonok - 30. rész

Az ember számára fontos emberek, mindig vele vannak. Nem számít az sem az idő sem a távolság. Veled vannak, a szívedben. Bármikor hívhatod őket és bármikor beállíthatsz hozzájuk, örülnek neked. Ha szomorú vagy megvigasztalna, veled szomorkodnak, ha boldog vagy veled örülnek. ALWAYS RAINA <3

- Javier ostromol még? – kérdezi, miközben az autóban ülünk útban az unokabátyámékhoz.
- Nem. Azt hiszem megértette, hogy  köztünk már nem lesz semmi.
- DE azért a kicsivel törődni fog?
- Persze. A héten jön velem ultrahangra. Te is jössz? – nézek rá.
- Tudod mit? Az orvoshoz menj Javierrel, velem pedig utána vásárolni.
- Rendben.
Az út további része csendben telik és hála a már csökkenő forgalomnak hamar oda is érünk. Kate és Martha néném már majdnem kész a vacsorával. Rick a fiával játszik és nekem összefacsarodik a szívem. Lehet, hogy nem kéne ilyen makacsnak lennem és azt kéne figyelnem, mi a jó a gyerekemnek.
- Hahó! Houston jelentkezz – Kimy megrázza előttem a kezét, aztán egy köszönés után a konyhába megyünk segíteni.
- Nem jöttünk túl későn? – kérdezem, miközben neki állok a kért salátaöntetnek.
- Nem kedveském. Pont jókor. Kértek egy kis bort?
- Én elfogadom – mondja Kimy aztán felém fordul, és gondolkodás nélkül szólal meg – HA belefértél volna a nacidba már jöttünk volna előbb is.
A szemeim nagyra nyílnak. Tudom, hogy nem bántásnak szánta, csak kicsúszott neki. Amint kimondta ugyanolyan meglepetten néz rám, mint én ő rá.
- Lara te is kérsz bort? – kérdezi Martha néni. Azt hiszem, ki akarja ugrasztani a nyulat a bokorból. A nagynéném nagyon okos nő.
- Én nem iszom köszönöm.
- De mindig szoktál inni velünk – köti az ebet a karóhoz. Kate érdekesen figyel, Kimy-vel együtt a reakciómat várja. Folytatom az öntet keverését, és ha már úgyis gyanakszik, akkor inkább elmondom.
- Terhes vagyok – húzom meg a vállam – de a bor helyett egy csésze teát elfogadok.
- Oh, kedvesem ez nagyszerű – hírtelen ölel meg.
- Jól hallom? – jön be mosolyogva Rick kezében a kis Tony és átadja Kate-nek.
- Jól. Érkezik Tony másod unokatesója.
- Édesanyád biztos nagyon boldog, hogy nagymama lesz – mondja nénikém és neki áll vizet forralni a teámhoz.
- Igazából anya még nem tudja. Eddig csak az apa, Kimy, és Kate előtt pedig délután buktam le. Nem hiszem, hogy örülni fog – lehajtom a fejem és beleszórom az öntetbe az összevágott zöldségeket.
Mindenki engem néz. Kimy-n kívül senki sem tudja, hogy anya milyen régimódi és hogy nem fog örülni neki, ha házasság nélkül akarom felnevelni a gyerekemet.
- Megetethetem Tony-t? – terelem a témát.
Az este végén megállapítom, hogy jól sikerült terelnem.

- Szóval Javier jön értem, az ultrahang után pedig kitesz a Plázánál. Úgy jó?- nézek a húgomra és már mind a ketten készen vagyunk. Ez már a 14. heti ultrahangom és Kimy ismét ragaszkodott hozzá, hogy a vizsgálatra Javierrel menjek, utána pedig menjünk vásárolni.
- Jó hát. Ott várlak ahol a legutóbb.
- Rendben, csak vigyáz a kocsimra és magadra – mosolyodok el.
- A múltkor is vigyáztam – kiabálja a folyosóról és már nem is látom. Nem kell sokat várnom és már Javier is megérkezett. Izgatott, mint legutóbb. Azt hiszem, jobban várja, hogy láthassa a babát, mint én.
- Ms. Rogers – szólít a nővér és mind a ketten bemegyünk. Felkenik a gélt a hasamra és már halljuk is az egyenletesen pulzáló hangot, és a monitoron is megjelenik.
- Látják, ott van a… - mutat a képernyőre a doki, aztán elakad a lélegzete.
- MI az? – emelem meg a fejem és ijedten szorítom Javier kezét. Ha azt mondja, valami baj van, esküszöm, öngyilkos leszek.
- Mondjon már valamit – csattan fel Esposito is.
- Elnézést, ha megijesztettem magukat. Semmi baj nincs egyszerűen csak egyel több szívhangot hallok és nézzék csak – mutat a képernyőre – az ott egy másik baba.
- Másik baba? – olyan szinten meglepődök, hogy a hangom szinte a magas c-t is kivágja.
- Bizony. Készüljenek, mert két babájuk lesz – mosolyog az orvosom, de azt hiszem mind a ketten csak döbbent képet tudunk vágni. Kapunk egy képet, a következő vizsgálat időpontját és szigorú utasításokat, hogy mivel ikerterhességről van szó, jobban kell vigyáznom magamra. Ergo, el vagyok tiltva a tereptől, és ha dolgozni akarok, akkor csak tologathatom az aktákat.
- Két baba – nézek magam elé. Már legalább öt perce a kocsiban ülünk, de még mindig nem indultunk el.
- Megoldjuk – simít végig a kézfejemen Javier.
- Javier két baba az dupla annyi feladat. Nem neked kell majd éjszaka felkelni hozzájuk.
- Te döntöttél így, és különben is, bármikor ott leszek veletek, ha kell. De nem fogok most veszekedni veled, úgy hogy induljunk – higgadtan mondta végig. Indított és már úton is vagyunk a Pláza felé. Lassan és elgondolkodva sétálok a Megbeszélt helyre ahol már látom is, hogy Kimy vár.

Elfelejtett rokonok - 29. rész

Always Dorothy <3

(- Lehet Javier, viszont annak az estének következménye lett – előkotorom a táskámból a képet és a kiskönyvet és a kezébe adom – Terhes vagyok Javier…)

Hol a képet nézi, hol engem. Nem válaszol, és most érzelmet sem látok az arcán.
- Ugye nem akarod elvetetni? – kérdezi halkan. Most meglepődök. Mást vártam. Azt hittem, majd rá akar venni, hogy elvetessem vagy megvádol, hogy nem is az ő gyereke.
- Nem tudnám megölni a gyerekem.
- Gyere vissza hozzám Lara. Kérlek, neveljük fel együtt.
- Nézd az apja vagy Javier, jogod van részt venni az életében, de nem megyek vissza hozzád. Végig gázoltál rajtam és én nem hiszem, hogy újra tudnék benned bízni.
- Miért Lara? Mi történt köztünk?
- Miért, Tisztában vagyok vele, hogy egy férfinak vannak igényei, amit egy béna nő nem tud kielégíteni. Észre sem vetted magad, hogy a kapcsolatunk vége felé mennyire zsarnoki voltál és egyáltalán nem törődtél már velem. Bíztam benned, te pedig átgázoltál rajtam.
Lehajtom a fejem és mind a ketten hallgatunk.
- Egy hónap múlva kell ultrahangra mennem. Ha akarsz, eljöhetsz velem.
- Köszönöm, hogy nem zársz ki az életéből – látom rajta, hogy valóban sokat jelent neki, és azt hiszem az előbbi kis monológom miatt nem fog újra veszekedni. Közelebb jön, és két puszit kapok az arcomra és megsimítja a hasamat. Csak pár pillanatig tart, de csukott szemmel élvezem az érintést. Kilépek a pihenőből és az asztalomhoz sétálok. Egy sima gyilkossági ügy jelentését kell befejeznem. Visszanézek a pihenőben lévő kávégép felé. Szinte kávéfüggő vagyok, pedig most hanyagolnom kell az éltető folyadékot. Most a baba a legfontosabb. Amíg lehet, úgyis dolgozni fogok. Azt veszem észre, hogy a jelentésemmel végzek, a telefonom pedig csörögni kezd.
- Rogers – szólok bele anélkül, hogy a kijelzőt figyelném.
- Nem bánnám, ha nem dolgoznád magad szét – ez Kimy hangja – vigyáznod kell az unokaöcsémre.
- Vagy unokahúgodra – suttogom bele a készülékbe, de felesleges, mert már csak Javier és én vagyunk az őrsön – megyek már. Végeztem a melóval mára.
- Remek, vezess óvatosan – már most túlaggódó. Mi lesz, majd ha már előrehaladottabb lesz a terhességem? De azért érthető. Én vagyok az egyetlen, aki maradt neki. ÉS persze most már ott van Alex is neki. Bontjuk a vonalat. Összeszedem a táskámat és kifelé indulok.
- További jó estét – köszönök Javiernek, de ő elkapja a csuklóm és óvatosan visszaránt. Megijedek, de a következő pillanatban rájövök, hogy nincs miért megijedni. A hasamhoz nyomja az arcát és úgy beszél.
- Legyél jó baba, és ne okozz gondot a maminak.
Könnybe lábad a szemem. Gyorsan elköszönök, és hazafelé elmorzsolok egy könnycseppet az arcomon.

Ismét nyúzottan lépek ki a női mosdóból. A reggeli rosszullétek kegyetlenül meggyötörnek. Attól félek, idő előtt derül ki a terhességem. Még csak Kimy és az apa tudja. Javier kérdőn néz rám és én csak bólintok, hogy minden rendben. Előbb utóbb Szólnom kell Gates-nek is és az sem ártana, ha nem veszélyeztetném magunkat a terepen. A kitartóan csörgő telefonom kizökkent a munkából és a mélázásból.
- Tessék Rogers – veszem fel.
- Jó napot Ms. Rogers Abigail Velt vagyok. Feltétlenül értesítenem kell, hogy Mr. Karloan-t holtan találtuk – felismerem az ügyésznő hangját.
- Mikor?
- Már egy éve megszökött és a minap holtan találtunk.
- Ha jól értem, már egy éve szabadlábon volt és csak most szólnak mikor már halott?! – kiabálok a telefonba – Köszönöm, hogy értesített!
Flegmán vágom le oda a köszönömöt és lecsapom a telefont. Felpattanok, és a pihenőbe rohanok egy kávéért. Épp kiöntöm, mikor eszembe jut, hogy most nem ihatok. Fújok egy nagyot és leülök az ott lévő székre, mert megint szédülök.
- Elmúlhatna már – suttogom magam elé és a hasamra simítom a tenyerem.
- A 3. és 4. hónapban elmúlik – lép mellém Kate karján a keresztfiammal.
- Honnan tudod? – lepődök meg és az ölembe veszem Tony-t.
- Én már túl vagyok egy terhességen. Mennyi idős vagy?
- 7 hetes. Jövő héten megyek a 8 hetes ultrahangra.
- Az apa tud róla? – van egy olyan sejtésem, hogy tudja ki az.
Csak bólintok és minden figyelmemet az ölemben ülő tökmagra fordítom. Irigylem a felhőtlen jókedvét. Neki még az a fontos, hogy tele legyen a pocakja és biztonságban érezze magát. A keresztfiam nagyon nyugodt baba. Legalábbis egyelőre. Bár nem is lehetne más, hisz szerető család veszi körül. Ahogy Kate-re nézek, eszembe jut, hogy remélem én is ennyire jó anya leszek. Fantasztikus anya, szinte szerelmes a fiába.
- Átjöttök vacsorára? – kérdezi – Kimy-vel – teszi hozzá.
- Rögtön gondoltam, hogy nem a szomszéd nénire gondoltál – nevettünk mind a ketten és még Tony is csatlakozott hozzánk.

- Tudod mi jutott eszembe? – kérdezi Kimy miközben épp a farmerom cserélem le. Még csak a második hónapban vagyok, de a kedvenc farmeromba már most nem férek bele.
- HA ez így folytatódik, félidőre gurulni fogok – jegyzem meg morogva. Kimy már az ágyamon hasal, és azt várja, hogy én is elkészüljek.
- Lehet, hogy ketten vannak odabent – nevet, én pedig igyekszem a tekintetemmel beléfojtani a szót.
- Kimy, mondtam már, hogy egy baba van. Gyerünk, induljunk – terelem az ajtó felé.

Elfelejtett rokonok - 28. rész

Kishúgom, soha, de soha nem foglak elhagyni. Nem leszel a múltam része, mert te mindig is jelenemben fogsz részt venni. Mindig csak köszönni tudom, hogy vagy...ALWAYS <3

Kedves olvasóim, 150. bejegyzés kerül most ki. Sosem gondoltam volna, hogy elérem ezt a számot. Köszönöm az eddigi támogatásokat, remélem még sokáig támogattok és kapom majd a kommenteket. Kérlek ezúttal is gyarapítsátok a chat ablak bejegyzéseit. Köszönöm

- Jó pihenést – kiált utánam Ryan de már nem tudok válaszolni. Az ajtó becsukódik. Nem biztos, hogy az, amire gondolok, de tutira kell tudnom. Hazaérve a szobámba már fel is csapom a határidőnaplóm összesítőjét.
- Egyetlen piros nap sincs – suttogom, de nem veszem észre, hogy Kimy az ajtóban áll, csak mikor megszólal.
- Milyen piros nap? – kérdezi megemelt szemöldökkel.
- Hánytam. Nincs piros nap a naptárban – suttogom és felé mutatom a naptárat.
- Oh, jaj – suttog ő is – Gondolod, hogy terhes maradtál Javiertől?
 - Azt hiszem igen. Ez…
- Hűha – nyögi Kimy és leül az ágyam szélére – most mit csinálsz?
- Talán megtartom. De nem fogok ez miatt újra összejönni Javierrel. Nem tudok benne újra bízni.
- Maradj itt és ne csinálj semmit – felugrik és elrohan. Ülök az ágyam szélén és nézek magam elé. Próbálom átgondolni a dolgokat. Egy fél óra múlva nyílik a bejárati ajtó és Kimy jelenik meg.
- Gyerünk. Azt mondták napszaktól függően meg lehet csinálni. Tudnom kell, hogy nagynéni leszek-e – mosolyog és látom, hogy lelkesebb, mint én. Megfogom a kis dobozt és a fürdőbe megyek Mindössze két perc az egész, de leizzadok, teljesen mire meglátom az eredményt. Két rózsaszín csík, annyit jelent, terhes vagyok. Anya leszek, egy apa nélkül. Remegve nyitom ki az ajtót és lépek a szobába.
- NA? – Kimy fantasztikusan izgatott.
- Terhes vagyok – egyhangúan mondom ki. Még nem tudom eldönteni, hogy örülök-e neki, vagy sem.
- Ez annyira… - a nyakamba ugrik. Ő örül és ez kicsit jobb kedvre derít.
- eljössz velem az orvoshoz? – kérdezem félve és ő boldogan mond igent.

- Lara Rogers – kiált ki a nővér az ajtón. Megfogom Kimy kezét és magammal húzom. Ezúttal szeretném, ha bent lenne velem. Egy hete kértünk időpontot.
- Feküdjön fel az asztalra kérem. A doktornő azonnal jön és megcsinálja az ultrahangot – kéri a nővér és megteszem, amit mondanak. Kimy mellém ül és megszorítom a kezét. Ő az egyetlen biztos pont az életemben. Eszembe jut, mikor egyszer már átéltem ezt, mikor valóban terhes voltam, aztán átéltem, mikor azt hittem terhes vagyok és most. Vajon most mi lesz? Valóban terhes vagyok?
- Jó napot Ms. Rogers. Lássuk azt a kis pocaklakót – jelent meg az orvosom – tegye, szabaddá a hasát kérem.
Felhúzom a felsőmet, ő pedig hideg gélt nyom a hasamra, aztán pedig rányomja a kis készüléket és körözni kezd vele. Hamarosan egy pulzáló hang és kép jelenik meg. Most már biztos, terhes vagyok.
- Nézze csak, ott a kisbabája. Négy hetesnek mondanám – mosolygott.
A szemem könnybe lábad. Anya leszek. Mióta megláttam a két kis csíkot most először érzem azt, hogy örülök neki.
- Úgy látom, minden rendben van. Jöjjön vissza egy hónap múlva – tájékoztat az orvos. Megkapom a kiskönyvem és egy fotót is. Letöröltem a hasam és Kimy-vel távoztunk.
- Elmondod neki? – kérdezi Kimy. Egy cukrászdában ülünk. Előttem egy epres, előtte pedig egy csokis süti. Nem igazán van étvágyam.
- Nem tudom. Azt hiszem igen. ÉS azt is megengedem, hogy ha akar, részt vehet a baba életében.
- De? – néz rám miközben neki áll a sütijének.
- De nem fogom újra kezdeni vele.
Én is neki állok a sütinek, de képtelen vagyok lenyelni. Még ami a számban van lecsúszik, aztán inkább félretolom a tányért.
- Azt hiszem, a baba nem szereti az epret – tolom el a tányért és észreveszem barátnőm komor arcát. Ismerem már annyira, hogy tudjam, valami baj van.
- Mi a baj cica?
- Semmi – rázza meg a fejét, de nem hiszek neki. Túl jól ismerem már.
- Nem gondolod, hogy elhiszem ugye? Mond csak el mi a baj.
- Én csak… - keresi a szavakat – El fogsz költözni?
- Mi? – meglepődök a kérdésen. Éppen csak elkezdem felfogni, hogy anya leszek, azon, hogy elköltözök-e még nem gondolkodtam.
- Nem kell elköltöznöd, engem nem zavar a sírás. És ha veszünk egy szekrényt a szobánkba, akkor a közös gardróbot át tudjuk alakítani babaszobának. Elég nagy akár kettő babának is – mosolyognom kell azon, milyen lelkesen magyaráz.
- Kettő? Kimy egy baba is elég lesz. De ez nem is rossz ötlet. Segítesz?
- Naná. Akkor ez azt jelenti, hogy maradsz?
- Maradok. De most még be kell fejeznem egy félbehagyott jelentést. Kitegyelek otthon?
- Inkább Alexnél tegyél ki, aztán majd közösen hazamegyünk. Még dolgozik.
Az úton mind a ketten csendben vagyunk. Próbálom átgondolni a velem történteket. Az életem megváltozik. Már felelős vagyok egy aprócska kis lényért. A kezem most először csúszik a még lapos hasamra, de aztán vissza is kapok a kormányhoz. Most a vezetésre kell koncentrálnom. Már hárman vagyunk a kocsiban. Fél szemmel látom, hogy Kimy észrevette a mozdulatot és mosolyog. Megállok az ügyvédi irodánál, ahol Alex a gyakorlatát tölti és Kimy kiszáll.
Leparkolok a kapitányságnál és a lift felé veszem az irányt. Még felér, azon gondolkodom, hogy a francba mondom el neki, hogy apa lesz?
- Sziasztok – lépek az asztalokhoz és már felé is fordulok – Esposito beszélhetnénk?
Bólint, és a pihenőbe megyünk. Becsukom az ajtót. Ez csak rá és rám tartozik.
- Mit szeretnél?
- Arról kell beszélnünk, amit négy hete megtettünk – kezdem el, de belevág a szavamba.
- Világosan megmondtad, hogy hagyjalak békén. Megtettem – meg mernék esküdni, hogy fájdalmat látok a szemében.
- Lehet Javier, viszont annak az estének következménye lett – előkotorom a táskámból a képet és a kiskönyvet és a kezébe adom – Terhes vagyok Javier…

Elfelejtett rokonok - 27. rész

Húgocskám, ezernyi köszönettel tartozom neked. Ha nem lennél, már régen feladtam volna, hihetetlen mennyiségű erőt, kitartást és lelket öntesz belém. A te támogatásod nélkül nem menne...ALWAYS  <3

Igyekeztem olyan hidegen mondani, amennyire csak tudtam, aztán becsukom magam mögött az ajtót. Fáj, hogy ezt kell tennem, de nem tudok benne bízni. Leintek egy taxit és megadom a címet. 
Mikor kiszállok, látom, hogy a lakásban még ég a villany. Pedig hajnali 3 óra. Felmegyek a lifttel és óvatosan nyitok be.
- Lara! Hála az égnek! – Kimy ijedten fut felém és megölel – Hol voltál? Annyira izgultunk, mi történt? – hangja még komolyabbra változik, mikor látja az arcomon csillogni a könnycseppeket.
- Jól vagyok. Fizikailag – szipogom és letörlöm a könnyeimet – Szeretnék lefeküdni.
- Persze. Majd holnap mesélsz. Én pedig telefonálok, hogy nyugodjanak meg.
Csak bólintok és a szobám felé megyek. Még csak most veszem észre, hogy Alex is itt van. Mielőtt becsukom a szobaajtót, még hallom, hogy kéri Kimy-t, most már nyugodjon meg. Beállok a zuhany alá és most már hagyom, hogy a könnyeim eleredjenek. Végigfolynak az arcomon és keverednek a vízcseppekkel. Talán hagynom kellett volna, hogy meggyőzzön nem volt hiba. Elzárom a csapot, megtörölközök, egy hosszú pólót veszek fel és az ágyamba bújok.
Arra térek magamhoz, hogy valaki néz. Kimy az. De miért mellettem ül? Miért nem Alex-el van?
- Jaj, ne bámulj – nyöszörgöm álmosan – Mannyi idő? Miért nem Alex-el vagy?
- Délután négy óra. Alex már dolgozik, és aggódom érted. Azt hiszem minden kérdésedre választ adtam – hadarta és most csak néz csendesen. Azt várja, hogy magamtól kezdjek beszélni.
- Lefeküdtem Javierrel. Túl sokat ittam, ő is ivott, aztán már nem volt megállás.
- ÉS mi a baj? – kérdezi.
- Az, hogy barátnője van és ez egy nagy hiba volt. Nem kellettem neki bénán, ne kelljek neki akkor sem mikor már tudok járni.
- Igazad van – simogatja meg a fejem – Mikor mész dolgozni?
- Hétfőn. És lesz egy fegyvervizsgám újra.
- Csinálok egy kis kaját – áll fel mellőlem és már ki is megy. Vasárnap van, délután. Holnap már melóznom kell. Várom, de ugyanakkor félek is egy kicsit. Nap, mint nap látnom kell és fogalmam sincs, hogy is reagáljak. Talán majd kialakul. Felöltözök, és a konyhába megyek. Kimy már csinált néhány szendvicset és jó erős kávét. A tv elé ülünk és választunk egy horrort. Most egyikünknek sincs kedve a nyálas romantikus filmhez.
- Fáradt vagyok. Lefekszem – állok fel, pedig még vége sincs a filmnek.
- Minden rendben? – kérdezi Kimy és én csak bólintok.
- Aludj jól húgi – adok neki egy puszit és már be is megyek a szobába. Egyszerűen csak elfekszem az ágyon és elnyom az álom.
Korán ébredek és az első dolgom az, hogy a fürdőbe megyek letusolni. Hosszú idő után ez az első munkanapom. Hiányzott már a munkám, pedig nem sokat tudtam dolgozni benne. Igazából volt idő, mikor azt hittem, sosem fogok tudni újra dolgozni. Egy sötétkék kosztümöt választok halványrózsaszín felsővel és egy fekete magas sarkúval. Kimy még alszik: Az utolsó évben már nem minden nap kell bejárnia. Gyorsan írok neki a hűtőre egy levelet és már úton is vagyok. nem akarok az első napon elkésni. Nagy levegőt veszek, mikor kilépek a liftből. Már a fiúk is itt vannak. Kate még egyelőre nem dolgozik. Legalább Tony fél éves koráig. Igazából lemerném fogadni, hogy tovább marad otthon. Egyszerűen szerelmes a fiába.
- Jó reggelt – köszönök, nekik mikor kilépek a vaslady irodájából. Az első utam köszönés nélkül hozzá vezetett. Minél előbb túl akartam lenni rajta. Persze a fegyveremet nem kaptam meg, csak ha leadom neki a papírt az új fegyvervizsgámról. Délután azt is beiktatom, akkor holnap talán megkapom a fegyverem. A nélkül nem sok mindent tehetek. Ryan gyorsan elmagyarázza, hogy min is dolgoznak éppen. Nehéznek tűnik. Túl sok szál, mindenki mindenkivel és mindenki gyanúsított, de semmi konkrétat nem tudni. Javierrel nem sokat beszélünk, csak amennyit szükséges és az is csak az üggyel kapcsolatos.
- Srácok lépnem kell. Reggel találkozunk – felkapom a táskámat és a lőtérre sietek.
Gyorsan végzek és meg is kapom a papírt, miszerint alkalmas vagyok arra, hogy visszakapjam, ami az enyém. 

- Szép munka emberek – kiáltotta el magát a kapitány és visszavonult az irodájába. Sosem gondoltam volna, hogy ennyire hosszan elhúzódik. Három hét kemény munkája után fogtunk el egy kegyetlen sorozatgyilkost.
- Ezt gyorsan lerendezte – húzta fel a szemöldökét Ryan és visszaült az asztalához jelentést írni.
- Agyon nem dicsér minket – gépiesen gépelek, tovább- Minél előbb haza akarok menni. A közérzetem valami pocsék. Az elmúlt pár nap nagyon rohanós volt, megviselte a szervezetem. Az órámra nézek már négy óra.
- Meddig maradtok? – nézek a fiúkra. Javier már nem olyan ellenséges, de nem igazán beszélünk még mindig másról csak a munkáról. Bár váltottunk. Én Esposito-nak hívom ő pedig Rogers-nek.
- Talán maradok 5-ig – Javier fel sem néz a jelentésből és Ryan is megszólal.
- Csak ha megírtam a jelentést. Így holnap nem kell bejönnöm és Jennyivel lehetek. Kértek kávét?
- Én igen, köszi – nézek rá és csakhamar vissza is tér egy csészegőzölgő kávéval és Javier asztalára is tesz egyet. Belekortyolok és valahogy most teljesen más az íze. Olyan… Nem is tudom. Alig ér le a gyomromba és máris úgy érzem, mindjárt visszajön. A tenyerem a szám elé kapom, és máris futnom kell. Alig érek el a női mosdóba, mielőtt viszont látnám azt a keveset, amit mostanában megettem. A rekeszizmom újra és újra görcsbe rándul, amíg a gyomrom teljesen ki nem ürül. Felállok, kiöblítem a számat, megmosom az arcom és megállapítom a tükörben, hogy úgy nézek ki, mint akit kimostak. Újabban többször van ilyen rosszullétem, de fogalmam sincs miért. Csak nézek a tükörbe és forognak a gondolataim, aztán leesik a tantusz. A homlokomra csapok aztán már számolok is.
- Oh! Te jó ég! – halkan, szótagolva ejtem ki a tükörképemnek a szavakat. Kirohanok a mosdóból, felkapom a táskámat és már rohanok is a lift felé...

Elfelejtett rokonok - 26. rész

Kishúgom, nagyon szeretlek, imádok veled írni, beszélgetni, mindent imádok amit közösen művelünk. A legjobb dolog vagy az életemben és teljesen biztos vagyok benne, hogy senkinek nincs ilyen jó húga, mint nekem...always <3

- Lekérhetem? – kérdezi Javier és Aaron már át is csúsztatja a kezem az övébe.
- Gyönyörű vagy – suttogja, miközben szorosan magához húz, mert lassabb szám veszi kezdetét.
- Ezt mondogasd a barátnődnek – vágom neki oda, közben pedig már érzem, hogy nem tudok neki ellenállni.
- Nem értem mi bajod, de bánom, hogy elveszítettelek – suttogja.
- Én… nem – hazudom hírtelen – bocsáss meg, de kiszáradtam.
Megszakítom a táncot és a bárpult felé megyek. Kérek egy dupla wiskhyt és rögtön meg is iszom, aztán kérek még egyet. Mielőtt eljöttünk nem ettem, így nem kell sok idő és már érzem is a hatását. A fejem kóvályog, de azért kérek még egyet. Megiszom azt is, és már kifelé tartok. nem érdekel, ha egyedül kell haza sétálnom. Most senkihez sincs kedvem. Mikor kiérek, a szabadba megszédülök. Két erős kar kap el. Felnézek és Javier az.
- Minden rendben? – kérdezi gyanakvóan.
- Hóógyne – nyújtom el, mert éppen így sikerül kinyögnöm – csak az előbb az még arrébb volt. – mutatok egy autóra. Elhallgatok és érzem az alkohol nem csak a látásomat rombolta, hanem a gátlásaimat is. Közelebb hajolok hozzá és megcsókolom. Gyorsan csókol vissza. Érzem a leheletén hogy ő is ivott.
- Gyere – suttogja szenvedélyesen és az út széle felé tart. Néhány taxi vár, extra bevételre vadászva. Beülünk az egyikbe, Javier megadja a címét. Egész úton csak úgy faljuk egymást. Felgyűri a ruhámat és szenvedélyesen simogatja a lábamat és a combom belső felét. Az érintése szinte éget. És elvesztem tőle a fejem. A taxi meg áll, és ha nem érkeztünk volna már meg, akkor biztosan ott teperem le a kocsiban. Szinte futva megyünk fel a lakásáig, az ajtó kinyitása is nehézkes, hisz szinte folyamatosan a számban van a nyelve. Az ajtó becsapódik utánunk. És én már neki is vágódok. Forrón és túl szenvedélyesen csókol. Kioldja a ruhám kötőjét, ami a nyakam körül van, és az lecsúszik, de csak a derekamig. Szinte letép rólam a pánt nélküli melltartómat és a nyakamtól kiindulva csókolni kezd. A nyakamat, a melleimet, a hasamat és én majd megveszek érte. Nem érdekel már semmi, csak érezni akarom. Egy újabb csók közben leszedem róla nyakkendőt, az ingjét. Újra érinthetem az izmait. Lassan kínzóan simítok végig rajtuk. Magához ránt, és már érzem a vágyát a combomnak nyomódni.
- Akarlak – suttogom a vágytól elfúló hanggal. Megragadja kezem és a hálója felé húz. Már egyikünk sem finomkodik. Keményen landolok az ágyon. Gyorsan oldom ki a nadrágját és szabadítom meg tőle. Rajtam sincs már ruha és a fehérneműt is leszedi rólam. Kínzóan csókol végig rajtam. Kezemet a férfiasságára simítom. És most teszek róla hogy olyan kínt éljen át a vágytól, mint én.
- Lara – suttogja a nevemet. Elkapja a csuklóimat és a fejem mellett az ágyhoz szorítja. Keményen hatol belém és gyors tempót diktál. Már érzem az orgazmus előhullámait, de ő abban a pillanatban lelassít, majd újra gyorsít és szinte robbanásként ér el a gyönyör, egyszerre mind a kettőnket. Fáradtan rogy le rám, de nem érzem nehéznek. Heves szeretkezésünk alatt teljesen összeizzadtunk és kimerültünk. Kimerülten hunyom le a szemeimet és ér utol az álom.  
Mikor magamhoz térek, még sötét van. A fejem sajog, a környezet idegen és egy kéz van a vállamon. Oldalra nézek. Hát persze. Már mindenre emlékszem. Sokat ittam, ő is ivott. Lefeküdtünk. Nagy hiba. Lefejtem magamról a kezét és kiszállok mellőle.
- Hova mész? – kérdezi Javier és felkapcsolja a kislámpát.
- El. Hiba volt. Részegek voltunk – rá sem nézek. Megkeresem a fehér neműmet és a ruhám és öltözni kezdek.
- részemről nem volt hiba – egy pillanatra megállok az öltözködésben és ránézek. Hazudnom kell, úgy hogy a szemébe nézek.
- Részemről viszont igen. Barátnőd van, hazudj neki.
- hazudjak? Neked sosem hazudtam! – már megemeli a hangját.
- Dehogynem, csak gondolkodj – bekötöm a ruhámat és kifelé indulok, de még az ajtóból visszakiabálok – viszlát, az őrsön Esposito nyomozó.

Elfelejtett rokonok - 25. rész

Drága kincsem, tudom, hogy tudod mennyire szeretlek, de szeretem újra és újra elmondani. Nem tudok elég hálás lenni azért, hogy létezel és vagy nekem... Always <3

Kedves olvasók, arra kérnélek benneteket, hagyjatok egy kis nyomot a chat ablakba, ha már tt jártok. Köszönöm, jó olvasást

- Kész vagy már? – kiabál Kimy és nyílik a szobám ajtaja. A tükör előtt állok és nézem magamat. Egy vörös földig érő estélyi ruha van rajtam. Nem érzem benne jól magam, pedig ha a tükörbe nézek nem is néz ki olyan rosszul. Hosszú idő óta, pontosan 13 hónapja jelenek meg a nyilvánosság előtt először két lábon. A ruhám kiemeli szinte darázsderekam, onnantól pedig finoman bővül. Aaron felajánlotta, hogy elkísér, Kimy-t pedig Alex kíséri. Felajánlottam Kate-nek, hogy amíg ők a könyvbemutatón és az estélyen vannak, addig vigyázok a kis Tony-ra. Imádom a keresztfiam. Már 4 hónapos és egyszerűen enni való. Sajnos az unokatesóm ragaszkodott, hogy Kimy-vel ott legyünk a bemutatón.
- Hű, nagyon szép vagy – szólal meg Kimy. Rajta egy halványzöld ruha van. Nagyon csinos benne. Ha a barátja meglátja, tutira nem fog tudni ellenállni neki.
- Hülyén érzem magam – szólalok meg és inkább a tükörtől is elfordulok.
- NE beszélj zöldeket. Nagyon szép vagy. Biztosan mindenki meg fog lepődni – bíztat a húgom.
- Persze. Meglepődnek, mert azt hiszik, tolókocsival megyek és nem két lábon. Félek megjelenni. Tudom, hogy Javier is ott lesz a kis ku… - inkább lenyeltem a szó végét. Javiernek új barátnője van. Vöröshajú és csak rá kell nézni, egyszerűen egy pláza picsa. Fogalmam sincs, hogy jöhetett össze vele. Nem mondom, hogy nem érdekel, mert akkor hazudnék. Igazából attól félek, hogy őt látnom kell. Csengetnek.
- Majd én kinyitom. Sóhajtok egy nagyot és az ajtó felé tipegek. Alex áll az ajtó másik oldalán és én beengedem. Öltönyben van és virág is van a kezében.
- Szia, Alex – mosolygok rá. Az utóbbi négy hónapban sokszor kísért el Kimy-vel a tornákra és jó barátságba lettünk. Tényleg szereti a húgom és Kimy-t ha róla kérdezi, valaki egyetlen értelmes mondatot sem tud kinyögni.
- Szia, szépségem – fordul Kimy felé a srác és hatalmas szerelemmel csókolja. Még én is belepirulok, inkább a konyha felé sétálok és iszok egy pohár vizet. Ideges vagyok.
- Nagyon gyönyörű vagy – Alex suttog ugyan, de mégis hallom.
- Köszönöm. Szeretlek – most csend van, valószínűleg újabb forró csókot váltanak.
Ismét csengetnek. Valószínűleg ez már Aaron lesz. Leteszem a poharat, kisimítok egy láthatatlan ráncot a szoknyámból és a nappali felé sétálok.
- Hűha. Csodálatosan nézel ki Lara – köszönt Aaron és két puszit is kapok. Kicsit hosszabb puszik. Tudom, hogy ő többet szeretne, de képtelen vagyok őt szeretni.
- Köszönöm. Indulhatnánk is – eresztek meg egy erőltetett mosolyt.
- Rendben, mi megyünk elől. És én előkészítem a terepet. Teszek róla, hogy mindenki észrevegyen – nevet Kimy, szerintem jobban izgul, mint én. Tudom, hogy nem volt neki titokba tartania, hogy először mankózhattam aztán már azt is elhagyhattam, most meg már járok.
- Rendben, akkor majd én lassabban vezetek – bólint Aaron és mindannyian kifelé megyünk. Bezárom a lakást. Kimy-ék már úton is vannak. Aaron kinyitja nekem az ajtót. Nagyon udvarias. Amint meggyőződött róla, hogy becsatoltam magam, el is indultunk. Valóban nem hajtott gyorsan, sőt, lassan és kényelmesen. Nem beszélünk. Zavarban vagyok. Kb. fél óra alatt tettük meg a negyed órás utat. Nem örülök, annak, hogy mindenki rám figyeljen. De van egy célom. Azzal, hogy megkértem, hogy Aaron legyen a kísérőm, féltékennyé akarom tenni Javiert. Azt akarom, hogy lássa mit veszített, és erre a legjobb dolog, ha váratlanul két lábon jelenek meg, egy jóképű férfival az oldalamon. Aaron valóban jóképű, de a szívem nem lehet az övé. Egyelőre nem.
- Kész vagy parádézni? – kérdezi mosolyogva. Még egy homlok puszit is kapok. Ha ezt párszor eljátssza odabent, garantált lesz a siker.
- Hát. Nem is tudom. Vágjunk bele – sóhajtok. Kiszáll, kinyitja nekem az ajtót, én pedig belékarolok. Rámosolyodok és szép lassan a bejárat felé sétálunk. Mióta a mankót elhagyhattam és már mehettem magas sarkúban is, most először érzem azt, hogy nem elég stabil. Bemegyünk az épületbe és a nagyterem felé megyünk. Belépünk a nagy ajtón, egy pillanatra megállunk. Már most érzem, hogy rengeteg szem szegeződik ránk. Pontosabban rám. Lépünk néhányat, de most már minden szem rám szegeződik. Sok mindenkit ismerek, aki itt van, akit pedig nem ismerek, az azért néz rám, mert mindenki más arra néz.
„hű” „jár” „azta” ezek, és ehhez hasonló mondattöredékek hallatszottak, és Rick és Kate máris felénk tartottak.
- Lara – ölel meg azonnal az unokabátyám – Ez ám a meglepetés. Miért nem mondtad, hogy tudsz járni? És ki a kísérőd?
- Édesem, hagyd már szóhoz jutni – mosolyog Kate és már meg is ölel – azért szólhattál volna. Tudom mi a célod, a bárpultnál áll és valószínűleg tátott szájjal – az utolsó mondatot már suttogva mondta. A bárpult felé pillantottam, és ő valóban ott állt. Mellette a vörös, és Javiernek épp úgy ahogy Kate említette, tátva maradt a szája.
- Meglepetésnek szántam. Egyedül Kimy tudott róla és Aaron. Ápoló a kórházban – mutattam a kísérőmre – de most már nem bánnám, ha nem bámulna mindenki.
- Viccelsz, te vagy a szenzáció, pedig az én könyvemet mutatják be – Rick mondatára nevetnem kell. 
- Hozhatok valamit inni? – kérdezte Aaron.
- Wiskhyt kérek – szólaltam meg gyorsan. Mindenki meg lepődött.
- Még valaki? – senki nem kért rajtam kívül. Aaron elment és ott maradtam az unokatesómékkal.
- Hogy van az én kis keresztfiam?
- Baby sitter vigyáz rá – jegyezte meg Rick, de Kate beléfojtotta a szót.
- Mióta jársz már?
- Már mikor Anthony megszületett mankóval és a kereten jártam – most már érzem, hogy nem vagyok annyira ideges. Már nem figyel mindenki és Aaron is visszajött az italommal. Nem tartott sokáig és már le is húztam. Szükségem volt rá, mint a levegőre. Nem sokkal később Rick felolvasást tartott. Az új könyve a Hamptoni hőség fantasztikusra sikeredett. Szerintem nagyobb sikere lesz vele, mint a többivel.
- Nekem adod az első táncot? – kérdezi tőlem Aaron, bólintok, és a tenyerébe csúsztatom a kezem. Nem túl gyors a szám, de nem is annyira lassú, Átkarol és táncolni kezdünk. Nem tudunk sokáig táncolni, mert valaki megkocogtatja a táncpartnerem vállát.

Elfelejtett rokonok - 24. rész

Az élet mit sem ér, ha nincs az ember mellett egy szerető barát, egy testvér. Ha valójában nincs is ott, te tudod, hogy ő mindig veled van. Ha becsukod a szemed és eléggé erősen koncentrálsz ott lehet veled. A szívedben mindig veled lesz...ALWAYS <3

- Gyerünk Lara, lépjen még egyet – bíztat az idős orvosom, Dr. Clear. Két kezemmel a mellettem lévő fém korlátokat szorongatom és minden erőmmel azon vagyok, hogy végigérjek az 5 m-es szőnyegen. Velem szemben áll Kimy és az orvos, Aaron pedig a terem sarkából figyel.
- Nem megy – nyöszörgöm, és egyhelyben állok már percek óta. Ha nem kapaszkodnék, már elborultam volna. A kezeléseknek hála, már érzek a lábaimmal, csak a mozgás lassabb, mint kellene. Most érzem, hogy elfáradtak a lábaim és szinte olyan, mintha üvegszilánkokon lépkednék.
- Gyerünk nővérkém! Menni fog – bíztat Kimy é pedig lassan megemelem a jobb lábam és előre csúsztatom, aztán megemelem a bal lábamat is, de kell pár másodperc, amíg rájuk is merek állni. Úgy érzem magam mint aki egész álló nap futott, pedig még el sem értem a szőnyeg végét. A telefonom hangosan csörögni kezd.
- Kimy vedd fel – szólok oda és feszülten figyelem a beszélgetést. Kate már minden órás kismama és bármelyik pillanatban megszülethet a keresztfiam.
- Na? – kérdezem izgatottan, mikor leteszi a telefont.
- Ha nem akarsz lemaradni, át kell mennünk a szülészetre – vigyorog szélesen és máris érzem magamon az izgatottságot.
- Rendben Lara, ha elmegy a szőnyeg végéig, akkor mehet is. Csak három lépés – mondja az orvosom, én pedig újult erővel, fájdalmasan ugyan, de megteszem azt a három lépést. Kimy addigra már ott volt a tolókocsiba. Belehuppantam és máris száguldottunk a lift felé. Az izgatottságom rá is átragadt. Olyanok vagyunk, mint a gyerekek, akik karácsony reggelén azt várják, mikor bonthatják az ajándékokat. A szülészet folyosójára érve már csak Alexist és Martha nénit találtuk.
- Bent vannak már? – kérdezem izgatottan, de abban a pillanatban a szemben lévő ajtó mögül egy fájdalmas sikítás hallatszott ki.
- Szóval bent – jegyzi meg Kimy.
- Mióta tart? – nézek nénikémre.
- Reggel 6 óta, de Kate még csak most engedte behozatni magát – sóhajtott egyet Martha néni.
- Most már megszülethetne – türelmetlenkedett hangosan Alexis.
Még néhány újabb sikítás, hol erősebb, hol halkabb, aztán egy új hang, egy erős újszülött sírása hallatszódott ki. Mindannyian egymásra néztünk és elmosolyodtunk.
- Van tüdeje – nevet a húgom és már nyílik is az ajtó.
- Megszületett – szinte dagad a mellkasa a büszkeségtől. Mosolyom annyira széles, hogy csak a fülem van útban és körbevigyorognám a fejem.
- Igen apa hallottuk – Alexis még mindig türelmetlen.
- Jól van, na, gyönyörű kisfiú és egészséges. 47 cm és 3950 g-os. De most visszamegyek Kate-hez. Nemsokára átviszik egy szobába és bejöhettek.
- Puszild meg helyettünk mind a kettejüket – szólok oda és újra eltűnik az ajtó mögött. 
- Nagytesó lettem – suttogja boldogan Alexis.
- Újra nagymama lettem – Martha néni is suttog, én viszont nem fogok.
- Kereszt mami lettem! – kiáltok fel hangosan és a hatás kedvéért még a két kezemet is a magasba emelem. Erre már mindannyian hangosan nevetünk, persze az ott lévő nővérek le is pisszegnek minket. Csendben maradunk és várjuk, hogy mi is megnézhessük a kis jövevényt.
Most kezdem érezni a két órás torna hatását. A lábaim zsibbadni kezdenek. Olyan mintha ezernyi hangya csípné. Masszírozni és nyomkodni kezdem. Kimy szó nélkül guggol elém, és úgy ahogy otthon szokta egy ilyen helyzetben masszírozni kezdte. Hálásan nézek rá. Némán szó nélkül köszönöm meg és ő szó nélkül ugyanolyan némán válaszolt. Közben egy nővér jött ki, karján az újszülött Castle baby-vel, de nem tudtuk megnézni. Talán egy félórányi várakozás után Kate-et átvitték egy szobába, ahová már mi is bemehettünk.
- Szia – köszönök mosolyogva – Gratulálunk!
- Köszönjük – mosolyog, nem is, inkább ragyog és le sem veszi a szemét a karjában békésen alvó fiáról.
- Elmondjátok az öcsikém nevét? – kérdezi Alexis.
- Persze – Kate most először nézett fel – Anthony. Anthony Castle.
- Nagyon szép – suttogom, és óvatosan közelebb hajtom magam.
- Hagyunk pihenni kedvesem – puszilja meg Martha néni Kate-et és a pici fiút is.  Alexis is elköszön és elmennek.
- Jobb, ha mi is megyünk – nézek Kimy-re, de Kate megállít.
- Megfogod? – kérdezi.
- Szabad?
Csak bólint, és hogy Kate-nek ne kelljen felkelnie Rick adja a kezembe a babát. Elbűvölve nézem, ahogyan a kezemben alszik.
- Nagyon szép – suttogok, nehogy felkeltsem.
- Hát persze, mert a mi fiúnk – büszkélkedik az unokabáttyám.
- Azért ne feledd el, hogy tied csak a könnyebbik része volt – cukkolom Ricket.
- Most már tényleg indulnunk kéne. Majd leragad a szemed – mondom Kate-nek.
- Légy jó kisfiú. Lara néni büszke szeretne lenni rád – puszilom meg Tony buksiját és visszadobom az anyukájának. Elköszönünk mindenkitől és hazafelé megyünk.
- Nagyon cuki az a kis tökmag. Neked mikor lesz ilyened? – meglepődök Kimy kérdésén.
- Hát cicám nem most. Egy időre elegem van a másik nem képviselőiből.
- Azt elhiszem – sóhajtott egyet. Gyorsan haza értünk. Csak feküdni akarok és semmit sem csinálni. Betol a lakásba és most arra is fáradt vagyok, hogy mankóval közlekedjek. Begurítom magam a fürdőbe. Most már Segítség nélkül is képes vagyok bemászni a kádba. Rick egy kapaszkodót is szereltetett nekem a kádhoz. Áztatom magam egy kicsit a kádban, aztán körülményesen ugyan, de kimászok, és az ágyamhoz gurulok. Elfekszem a puha takarón és csak nézek. Boldog vagyok. Gyönyörű keresztfiam van. Olyan jó volt látni, hogy Rick és Kate boldogok. Annak ellenére, hogy órákon keresztül tartott, Kate ragyogott a boldogságtól és már alig lehetett látni, hogy mennyire kifáradt. Vajon nekem mikor lehet igazi családom? Egy férjem, aki szeret, és csak én kellek neki, gyerekem, aki azt mondja nekem anya. Kopognak, és már nyílik is az ajtó. Kimy dugja be a fejét.
- Bejöhetek? – kérdezi és már bent is van.
- Gyere ide – ütöm meg magam mellett az ágyat.
- Ne legyél szomorú. Neked is lesz majd egyszer.
- Honnan tudtad, hogy… - á végig sem mondom, mert felesleges. Kimy úgy ismer, mint a tenyerét. És én is őt. Mindig tudja, hogy mikor mire van szükségem.
- Vajon honnan?
- Köszönöm.
- Mit?
- Hogy vagy nekem – adok egy puszit a homlokára. Még beszélgetünk egy kicsit, aztán visszamegy a szobájába és én is álomra hajtom a fejemet.         

Elfelejtett rokonok - 23. rész

Drága kishúgom, nagyon köszönöm, hogy vagy nekem és hogy minden egyes összezörrenés után hajlandó vagy megbocsátani nekem. Nagyon szeretlek és mindent megteszek azért, hogy mindig azt a nevető lányt láthassam akit megismertem... Always <3

Az éjjel borzalmas volt. Újra és újra légszomjjal tértem magamhoz. Mindig csak azt álmodtam, hogy megint fojtogatnak.
Nyúzottan ébredtem. Szeretnék már végre haza menni. A saját ágyamban lenni, a megszokott közegben. Az ajtóm nyílik és Kimy jön be.
- Héj – mosolyog – itt vannak a papírjaid. Segítek, aztán mehetünk is.
Bólintok, ő odahozza a ruháimat és öltözni kezdek. Még csak most veszem észre, hogy egy selyemsál lóg a kezében. És csak most jut eszembe, vajon látszanak az újjak nyomai?
- Ennyire látszik? – kérdezem halkan. Nem válaszol, csak a falhoz sétál, leakasztja az ott lévő tükröt és odahozza. Nem tudom, vajon bele nézzek-e. Erőt veszek magamon és belenézek, aztán meg is rémülök. A nyakamon erősen kirajzolódik a két kéz nyoma. Vörös és teljesen véraláfutásos. Némán leteszem a tükröt magam mellé és némán kivettem Kimy kezéből a sálat. A könnyeim némán folynak és feltekerem a sálat. Kimy mellém tolja a székemet, megemelem magam a kezemmel és átülök. Máris kifelé tartunk. Képtelen vagyok megszólalni. Most, hogy belenéztem a tükörbe, jöttem csak rá a dolog súlyára. Meghaltam pár másodpercre és könnyen halott maradhattam volna. A nyakam szinte ég. Kifelé bámulok az ablakon. Kimy nem szól egy szót sem, csak vezet. Mindig tudja, mikor van szükségem egy kis csendre. Szinte észre sem veszem, hogy megérkeztünk. Gépiesen szállok ki a kocsiból át a tolókocsiba és felmegyünk a lakásomba.
- Nincs kedved sétálni? – kérdezi finoman.
- Nincs. Szeretnék csak itthon maradni – nézek rá és tudom, még mindig a szemeimben csillognak a könnyeim. Bólint és leül a kanapéra, bekapcsolja a Tv-t, én is átmászok a kanapéra és némán nézzük az ott lévő filmet.
- Tudod mit? – kérdezem megtörve a hosszú, de nem kínos csendet.
- Hm?
- Sokkal jobban fogok küzdeni, és bebizonyítom neki, hogy nagyon sokat veszített.
- Reméltem is – bár nem látom az arcát, tudom, hogy mosolyog. Odabújik hozzám, vállamra hajtja a fejét és továbbra is csendben nézzük a filmet. Közben megsimogatom a haját, aztán észre sem vesszük, és máris elalszunk mind a ketten.
Reggel arra ébredtem, hogy valaki eszméletlen erővel veri az ajtót.
- Kimy ébredj. Valami seggfej be akar jönni ajtóstól – rázom meg húgom vállát. Gyorsan magához tér és az ajtó felé indul.
- Várj – állítom meg – a fegyverem az éjjeli szekrényben, a nélkül ne nyisd ki. Bólint, a szobámba szalad és a fegyverrel a kezében hírtelen kivágja a bejárati ajtót.
- Tedd azt le de azonnal – kiált Kimy-re Javier és már bent is vagy.
- Nem emlékszem, hogy be lettél hívva – jegyzem meg hidegen.
- Én meg mondtam hogy ez a Berry vagy ki nem normális – kezdett el háborogni.
- Javier hagyj békén jó! – emelem meg a hangom. Hírtelen felém lép és egy gyors mozdulattal lerántja a nyakamról a selyemsálat.
- HA hallgattál volna rám, most nem lenne ez a nyakadon – egyre jobban megemeli a hangját.
- Hagyd ezt abba jó! HA szerettél volna annyira, mint a műtét előtt állítottad akkor nem ábrándultál volna ki belőlem a béna lábaim miatt – most már kiabálok. Kimy dermedten áll mellettem és most Javier is meglepődik.
- Most menj el! Látni sem akarlak! – szólalok, meg most már halkabban.
- Lara… - próbál megszólalni.
- Azt mondtam menj el – az utolsó két szót jobban megnyomom és Kimy máris kifelé kezdi tolni.
- Hallottad! Hord el magad – kitolja a z ajtón és becsukja.
- ne haragudj, nem akartam be engedni – mentegetőzik Kimy, de leintem. Tudom, hogy nem az ő hibája volt. Inkább magamhoz intettem és csak szorosan megölelem.

Délutántól megkezdődött a kemény munka. Teljes erővel dolgoztam azon, hogy újra lábra állhassak. A legtöbbször Kimy is velem volt. Ha ő nem ért rá, akkor Rick vitt el, viszont ő nem jött be velem. Ez a kezelés valóban teljesen más, mint a másik volt. Bizony rendesen elfáradok és néha nagy fájdalom árán tudom behajlítani a térdemet. Az orvos szerint senkit nem látott még, akinek ekkora küzdeni akarása volt. A nyakamon lévő zúzódások lassan szívódnak és a szivárvány minden színében pompáznak már. Javierrel az óta sem futottam össze, viszont megismerkedtem egy fiatal ápolóval, Aaron-nal. Jóképű, bár nem ébreszt bennem olyan érzéseket, mint az exem, azért jól érzem magam vele. Ha Kimy nélkül vagyok a tornán és ő ráér, akkor mindig oda jön és ő is segít. Úgy tűnik, nem zavarja, hogy tolószékes vagyok. Már hívott randira is, de nem igazán szeretnék még kapcsolatot. Sok volt ami az utóbbi időben történt. A napok peregtek, az élet zajlott. Én mindennapkezelésre járok, és most még többet vagyok unokatesóméknál mint eddig, persze Kimy-vel együtt. Segítünk Kate-nek aki már egyre lassabban és nehezebben mozog nagy hasa miatt. Nem panaszkodik, pedig a 8. hónapban már valóban nagy hasa van. Azt is tudom, hogy nagyon sűrűn bedagad a bokája. Mindannyian nagyon várjuk már a kisfiú érkezését, akiről még mindig nem tudjuk, hogy milyen nevet fog viselni.
Lassan de biztosan jutottunk el oda, hogy mankóval is garázdálkodhatok. A lábam már lassan, de annál biztosabban mozog. Kell a mankó, de csak otthon. Kimy-n kívül senki sem tudja, éppen hol is tartok, szóval meglepetés lesz, mikor valóban a saját lábamon jelenek majd meg nekik. Egyelőre még a tolókocsit használom és izgatottan várom, hogy mikor mondják azt, képes vagyok már a saját lábamon is menni. Aaron még mindig nem tett le arról, hogy randira hívjon. Kitartóan ostromol, de én csak egy barátot látok benne. Lassan Kimy élete is elér a normális kerékvágásba. Azt hiszem a közte és Alex között lévő kapcsolat valóban komoly. Már be is mutatta a srácot mindenkinek, és valóban egy jó szándékú, kedves, normális gondolkodású fiú, nem beszélve arról, hogy odavan a húgomért. Most már ugyan nem vagyok Kimy gyámja, de azért mindig aggódok érte. Azt akarom, hogy rendes élete legyen, és ne kelljen mindig arra figyelnie, hogy én mit szeretnék, hova kell engem vinni, vagy épp mi az, amit még a mankó segítségével sem tudok megcsinálni.

Elfelejtett rokonok - 22. rész

Szeretlek cicám, mindig, mindekor. Ha valóban létezne télapó, csak egy dolgot kérnék tőle, hogy velem lehess karácsonykor...always <3

- Lara! Lara ébredj! – érzem, hogy Kimy a vállaimat rázza. Lassan ugyan, de kinyitom a szemeimet.
- MI van? – ásítok egy hatalmasat, aztán pedig megijedek az arckifejezésétől.
- MI a baj? Délután kettő óra van. Azt hittem már valami baj van.
- Két óra? – lepődök meg – Azt hiszem elaludtam.
- Hát el. Mindjárt indulnunk kell – néhány ruhát dob az ágyamra. Újabb tornára kell mennem, pedig szombat van. Minden nap megyek, hátha így gyorsabban javul az állapotom.
- Kimy! – sikítok fel és mereven nézem a mozgó lábfejem. Ijedten szalad be és ő is arra néz amerre én bámulok.
- Mozog a lábfejem – suttopgok és elpityergem magam.
- Látod, érdemes hinned és küzdeni – nagyon szorosan ölel meg – de mennünk kell.
- Biztos, hogy el tudsz vinni? Nem mondtál le randit, tanulást vagy ilyesmit ugye?
Nem válaszol, csak mosolyog és már indítja is a kocsimat.
- Ne aggódj. Alex a kórháznál vár, amíg te kezelésen vagy mi sétálunk egyet.
Így is lett. Mielőtt betolt a kezelésre, még bemutatta a srácot. Úgy tűnik normális, és még jóképű is, de azért jobb, ha figyelek. Még nem ismerem.
- Szép délutánt? Kezdhetünk? – kérdezi Barry. Csak bólintok. Ölbe vesz és felfektet az ágyra. Ma valahogy máshogy néz. Megnézi a bokámat és közben a keze a combomon nyugszik: ez még annyira nem is zavar, csak ne kezdene csúszni a belső combom felé. Na, ez az amihez nincs kedvem. Megállítom a kezeit.
- Ezt nem kéne – szólok rá határozottan. De a keze még beljebb csúszik a combomon.
- Ugyan már, tudom, hogy az a segfej otthagyott – nem tudom megmondani, mi az, ami a tekintetében tükröződik, de kicsit megrémiszt. Mióta nem dolgozok és tolókocsiban ülök, az érzéseim tompulnak.
- Akkor is hagyjál! – szólok még egyszer, de már felettem is ül – Berry, hagyj már békén!
Ellenkezni próbálok és szabadulni, de a lábaim nélkül nehéz. Fogdosni kezd és széttépi rajtam a felsőt. Sikítani próbálok, de egy hang sem jön ki a torkomon. Csak ficánkolok és kapálózok. Keze a torkomra szorul, és érzem, hogy egyre szorul a szorítása. Már foltokat látok, a levegő nem áramlik befelé és a tartalékaim is elfogytak már. Nem tudom lefejteni a kezét, már nincs erőm. Kimy-t látom magam előtt utoljára és már minden sötét.
Kívülről látom magam. Felettem térdel, és még mindig szorítja a nyakamat, holott tudom, már nincs a testemben egy csepp élet sem. Hírtelen Kimy, a barátja és néhány orvos jelenik meg. Kimy egy székkel üti le a fojtogatót, az orvosok pedig már azon dolgoznak, hogy engem újra az élők közé hozzanak. Szívmasszázst csinálnak, de nem érzek változást. Aztán egy másik valami dobozt hoz. Defibrillátor. Már érzem az áramot, amit a testembe vezetnek, de érzem, hogy nem elég erős, hogy visszarántson. Egy újabb áramütés, és már utazok az élők közé.
Csend van és nyugalom. Nem tudom, hogy élek-e még, vagy meghaltam. Lassan magamhoz térek. hallom a gépek egyenletes csipogását. Hát élek. Kinyitom a szemeimet és látom, hogy Kimy ül mellettem letörten.
- Mi a baj cicám? – kérdezem és már fel is kapja a fejét. Úgy látom, megkönnyebbült.
- Olyan jó látni, hogy felébredtél. Azt hittem… - rövid szünetet tart, majd halkabban hozzáteszi – téged is elveszítelek.
- Hé, elfelejtetted, hogy levakarhatatlan vagyok? – nevetem el magam, de abban a pillanatban köhögnöm kell.
- Mi történt vele? – célzok Berry-re.
- Elvitték a rendőrök. Kate és Rick nemsokára itt lesznek.
- Mindenkit ide csődítettél?
- Nem. Anyukádnak nem szóltam és Javiernek sem. Szóljak valamelyiknek?
- Isten ments.
Az ajtó nyílik és két orvos lép be.
- Jó napot Ms. Rogers, Dr. Moor és Dr. Clear – mutatkoznak be.
- Jobbat – húzom el a szám – meddig kell itt maradnom és meddig fog fájni a szorítás helye?
- Nézze Ms. Rogers – szólal meg az, amelyik Dr. Moor-ként mutatkozott be – az a helyzet, hogy átnéztünk mindent ami Berry Donell-hez kapcsolódik. Ahonnan előzőleg dolgozott a női betegeivel rejtélyes dolgok történtek és azt hiszem, maga nagyon szerencsés, hogy meg tudtuk menteni.
Most a másik doki vette át a szót.
- Átnéztem a kezelést, amit kapott. Nem volt megfelelő. Ha a megfelelőt kapja, öt hónap alatt elkellett volna oda jutniuk, hogy a kereten gyakorolják már a járást, vagy legalább halványan érezzen a lábaival. Én fogom átvenni a kezelését, reméljük hamarosan futni fog.
- Szeretnék a keresztfiam után futni – sóhajtok halkan, de nem számítottam rá, hogy az idős orvos meghallja.
- mennyi idős a keresztfia? – mosolyog kedvesen.
- Oh, még meg sem született. Csak három hónap múlva esedékes az érkezése.
- Oh, mire ő meg tanul futni addigra maga a maratont is lefuthatja kedvesem – nevet vidáman.
- Szóval, még ma megfigyelésen tartjuk, és holnap hazamehet – mondja Dr. Moor, aztán mindkét doki kimegy a szobából.
- Ezt nem hiszem el, egy komplett hülyét fogtam ki. Javiernek igaza volt. Valami nem stimmelt vele – sóhajtottam egy nagyot.
- DE most már rendbe fogsz jönni – ölel meg Kimy – Különben is az exed egy tuskó.
- Jaj. te – ölelem meg szorosan, de el is engedem. Úgy érzem túl erős a szorítása. Talán az átélt dolog miatt.
- Minden rendben? – kérdezi ijedten.
- Persze…
Be sem tudom fejezni a mondatomat, mert az ajtóm hírtelen kivágódik és egy nagyon ijedt Kate és egy nagyon ijedt Rick áll ott.
- Ugye jól vagy? – kérdezi Kate izgatottan.
- Nyugi már nem szabadultok meg könnyen. Sőt életem legjobb hírét kaptam. Mire a keresztfiam járni tud, addigra lefuthatom a maratont – vigyorgok szélesen.
- Le akarod futni a maratont? – lepődik meg az unokatesóm és nekem nevetnem kell. Tiszta lökött egy fazon, de így szeretem. Már egyáltalán nem bántam meg, hogy megbocsátottam nekik. Nem is tudom, mire mennék nélküle.
- Persze, téged fog kergetni – jegyzi meg Kimy és most már mindannyian hangosan nevetünk, egészen addig, amíg Kate hírtelen lemerevedik.
- Minden rendben? – kérdezi meg Rick aggódva és mindannyian odafigyelünk.
- Persze, a fiad épp most rúgta le a vesémet – sziszegi a fogai között és hasát simogatva leül az ágyam szélére.
- Focista lesz – húzza ki magát büszkén, aztán inkább még a nyakát is behúzza, mikor meglátja Kate-et, ahogy a szemeit forgatja. Nevetnem kell rajtuk. Ahogy állandóan csipkedik egymást, közben pedig látni, hogy mennyire szeretik egymást. Hogy egymás nélkül létezni sem tudnának. Én mikor találom meg azt az embert?
- Most jobb, ha hagyunk pihenni – szólal meg Kate és duzzogó párját felém tereli, hogy elköszönjenek. Kapok tőlük két puszit, aztán Kimy is megpuszil, és kifelé indulnak.
- Hé Kimy – kiáltok a húgom után, ő pedig visszafordul – van a hűtőben kaja, nehogy éhezzetek!
Nevetnem kell a zavarán, de talán rátapintottam a lényegre? Volt idő, mikor fogalmam sem volt róla, mikor van zavarban, de az idő múlásával kitapasztaltam. Hát most zavarban van. Megrázza a fejét, aztán ő is kimegy. Egyedül maradok a szobába. Nem oltom le a villanyt az ágyam mellett. Végigsimítok a helyen ahol Berry kezei nemrég az egész életem végét okozhatták volna. Nem akarok többet gondolkodni rajta, túléltem és csak ez a lényeg. Holnaptól teljes erővel azon leszek, hogy újra járni tudjak, és megmutatom annak a seggfejnek, hogy mit veszített. Az oldalamra fordulok, becsukom a szemem és már alszok is.

Elfelejtett rokonok - 21. rész

Drága húgicám, sosem bántanálak szándékosan mert nagyon szeretlek, sosem bírnám nélküled, köszönöm, hogy vagy nekem... always <3

Egész délután beszélgettünk, vagyis csak kettőig. Akkor végre megjött Javier is, ők pedig hazamentek. Ismét segített lefürödni, és felöltözni, aztán útban voltunk a korházba. A rehabilitáció valami ultrahangos kezelés volt, aminek ha jól értettem, annyi szerepe van, hogy visszahozza az életet a lábamba és újra érezzek vele. Utána átestem egy gyógytornán is. Az orvos, aki foglalkozik velem, nem sokkal idősebb, mint én. Berry-nek hívják. Rögtön kérte, hogy tegeződjünk, ami persze Javiernek nem tetszett. Féltékeny. Még le is ellenőrizte a srácot, ami után jól összevesztünk. A hetek teltek. Eljött Kimy születésnapja és én még mindig tolókocsiban ültem. Már négy hete tartottak a kezelések és még mindig csak annyit értünk el, hogy a lábujjamat képes voltam megmozdítani. Szomorú voltam miatta, de drága húgom persze felvidított. Már neki is jobb kedve van. Az idő segít a bánatán, és én is igyekszem mellette lenni, hisz én is megkapok tőle minden támogatást. Mindenkitől megkapom a támogatást. Nagyon hiányzik a munkám, de most minden erőmet arra próbálom fordítani, hogy újra járhassak. A kis keresztbabámról még mindig nem tudni mi lesz. Olyan jó látni, hogy Kate és Rick boldogok. Azt hiszem Kimy-nek is tetszik egy fiú a suliban. Sokat áradozik róla, de egy szóval sem árulná el, hogy oda van érte.

- Javier kérlek! Hagyd már abba ezt az átkozott féltékenységet! Jobb, ha ma Rick visz a tornára – kiabálom vele. Egy újabb vita a féltékenysége miatt. El kell ismernem, hogy Barry néha tényleg rámenős, de el tudom utasítani. És Javi is bízhatna bennem. Nekem is lehetne okom féltékenykedni minden egyes nőnél, akit kihallgat, de mégsem teszem, mert bízom benne. Nagy dirrel dúrral becsapja az ajtót és elmegy.
- Szia, el tudsz vinni a tornára? – szólok bele azonnal a telefonba mikor Rick felveszi.
- Persze, tíz perc és ott vagyok. Minden rendben? – hallom, hogy aggódik. Lassan úgy érzem olyan lesz, mintha az apám lenne. Tényleg nem kellett több mint tíz perc és már meg is érkezett. Lemegyünk, beemel a kocsiba és már megyünk is. Egy ideig csendben vagyunk, aztán megtöröm.
- Összevesztünk. Újra – lehajtom a fejem – miért kell állandóan féltékenykednie?
- Értsd meg ő is. Csak félt és ő is frusztrált – jól állunk, ha őt védi.
- Miért van az, hogy ha a férfiakat nem tudják kielégíteni máris frusztráltak, vagytok? Arra miért nem tud gondolni, hogy nekem milyen? Miért csak arra, hogy hol tapiz, a tornászom? Tudod Rick már kezd elegem lenni. Ahelyett, hogy állandóan vitázna, kicsit figyelhetne rám. Most már szinte egyáltalán nem figyel rám. Kapok puszit és gépiesen teszi a dolgát. Ettől féltem, hogy csak egy feladat leszek, és már egyáltalán nem érdeklem, pusztán azért mert nem tudom kielégíteni! – észre sem veszem, hogy mennyire hangosan kiabálok. A könnyeim elerednek. Nem szólal meg. Nem bántam volna, ha ez nem Rick előtt jön ki belőlem, hanem mondjuk Kimy előtt. Most még tornázni sincs kedvem. Érzem, hogy ennek ki kellett jönnie. Kimy tudja kezelni a kiborulásaimat. Kimy kimondja mi baja, bár csak nekem. Én magamban tartom és mikor már túl sok van akkor kiborulok. Megérkezünk a kórházhoz. Rick kiemel, áttesz a kocsiba és bemegyünk.
- Megvárjalak? – kérdezi az ajtó előtt.
- Ne. Menj el a lakásomra, szedd össze Javier cuccát és vidd el neki. Nem akarom látni. Keressen magának valakit aki… - elharapom a mondat végét, mert csúnya dolgot mondanék – Kimy otthon van, biztosan segít.
- Rendben három óra múlva jövök érted.
én csak bólintok. Letörlöm a még arcomon csillogó könnycseppeket, aztán belököm magam az ajtón. Már tudom egyedül hajtani a kerekeket. Sőt, már egyre több mindent érzek a lábaimmal, de a mozgásban még mindig csak a lábujjaknál tartok. Nem tudom Esposito egyáltalán tudja, mennyi mindent érzek már? Nem hiszem, mostanában nem igazán foglalkozott az érzéseimmel. Ha nem lenne Kimy és nem várnám annyira a keresztfiamat – mert már az is kiderült – akkor már feladtam volna.
- Itt a kedvenc betegem. Szép délutánt. Kezdhetjük? – kérdezi.
- Vágjunk bele – bólintok.
Először átmegyek az egyórás ultrahangos kezelésen. Aztán átmozgatja a lábaimat. A lábfejemre fekteti a hangsúlyt. Átmozgatja, és különböző feladatokat csinálunk. Egyedül is próbálom, de nem megy. Elszomorodok és ő megölel. A hírtelen ölelés nem tetszik. Ellököm. Először furán néz, aztán bíztat, hogy majd menni fog. Eltelik a három óra hamar. Ma csendes voltam és ezt ő is megjegyzi. Az ajtó nyílik és Rick lép be, Kimy-vel együtt. Most szükségem van a húgomra. Idefut és megölel.
- Menjünk haza – nézek rájuk.
- Viszlát, Barry – hátra sem fordulok, csak elkiáltom magam. Kifelé megyünk, beülünk a kocsiba. Kimy mellettem ül. Amint elindul, a kocsi átölelem. Még nem sírok. Csak szorosan ölelem.
- Elvittétek a cuccait? – kérdezem suttogva.
- Megmondtam, hogy nem akarod látni – simogatja meg a hajamat barátnőm. Hazáig csend van.
- Segítsek még valamit? – kérdezi Rick és látom rajta, hogy aggódik.
- Nem kell, köszi. Menj és vigyázz Kate-re és a keresztfiamra – Kapok két puszit és kifelé indul, de még megállítom – Rick! – megvárom, még visszafordul – Köszönöm.
Az ajtó becsukódik és abban a pillanatban a könnyek, amit eddig visszatartottam kifolynak.
- Egy naiv kislány vagyok Kimy. Azt hittem már mindig együtt maradunk. Ők miért nem az agyukkal gondolkodnak és miért egy lejjebb lévő testrészükkel? – csak sírok. Kimy már az ölemben ül és úgy ölel.
- Ne sírj kérlek – suttogja – én itt vagyok neked.
A telefonom csörögni kezd. A kijelzőre pillantok. Javier az. Nem akarom felvenni, így kinyomom és ki is kapcsolom. Hallani sem akarok róla. Letöröltem arcomról a könnyeket.
- Kimy, szeretnék megfürdeni – kértem barátnőmet.
- Gyere, segítek – válaszolta gyengén és a fürdő felé tolt. Engedett vizet, én pedig addig levetkőztem. Már rég nem vagyok zavarban, ellenben rajta látni. Elpirult. Nem volt egyszerű a kádba belemászni. Hiába fogytam az utóbbi időben sokat, azért Kimy-nek nehéz vagyok. A hónom alá nyúl és megemel. A kezemmel felnyomom magam, így a kád szélére tudok ülni. A lábaimat beledobom a kádba és Kimy segítségével belecsúszok a forró vízbe.
- Kiabálj, ha kell valami – mondta barátnőm és kiment. Egyedül maradtam. Csak fekszem a vízben és a gondolataim ide-oda járnak. Az utóbbi időben történt sok rossz miatt megkeseredettnek érzem magam. Nézem a nyomorult lábaimat és azon gondolkodom, vajon ezek miatt ábrándult ki belőlem Javier? Nem. Azt hiszem miattam, nem csak a lábaim miatt. Így már nem voltam kívánatos neki. Újra rám törnek a könnyek, de most egyedül sírom ki magam. Nem akarok túl sok terhet akasztani Kimy-re. Gyorsan lemosom magam és kiáltok.
- Kimy!
Nem kell sokat várnom és már itt is van. Úgy ahogy beszálltam, úgy szállok is ki. Barátnőm egy székre segít, ahol meg tudok törülközni és felveszem a pizsamámat is. Ismét segít a kocsiba ülni és a szobába visz, aztán átmászok az ágyra és csak nézek magam elé. Volt idő, mikor nagyon boldogok voltunk ebben az ágyban. Kimy megpróbált egy kis vacsorát belém tuszkolni, de isméét nem ment le egy falat sem a torkomon. Nem vagyok éhes.
- Tanultál már? – kérdezem szipogva.
- Miért van az, hogy még ilyenkor is miattam aggódsz? – kérdezte és gondoskodóan megsimogatta szőke tincseimet.
- Mert már csak te maradtál nekem. És azt szeretném, hogy tökéletes, boldog életed legyen.
- Igazi testvér vagy. Tudod ugye?
- Ühüm – bólintok és ő megölel.
- Fáradt vagyok – suttogom. Jó éjszakát kíván és kimegy. Nem akarok tovább gondolkodni, lehunyom a szemeimet és már alszok is. Gyorsan utolér az álom.


Elfelejtett rokonok - 20. rész

Szeretlek húgi és nem is tudom, hogy a frászfenébe juthatott olyan az eszembe, hogy megutálsz. Tudom hogy szeretsz és, hogy nem tudsz megutálni :D köszönöm, hogy vagy... Always <3

 Észre sem veszem és már a kórháznál vagyunk. Átemel a kocsimba és már befelé is tol. A levegővétel rettentően fáj. És mikor Javi emelget is fáj. Igazából minden megmozdulásnál fáj. Az orvos először megtapogatja, amit némán tűrök, pedig szívesen felordítanék, aztán átvisznek röntgenre. Szerencsére nem tört el, csak megzúzódott, de azért hogy ne nyugodjak meg, közlik velem, hogy jó pár hétig biztosan fájni fog és szép színes is lesz.
Mire hazaértünk már Kimy is otthon volt, legalábbis a táskája az előszoba szekrényen volt.
- Kimy – nem kiabálok túl hangosan, mert akkor nagy levegőt kéne vennem, de az most nem megy. Némán a szobája felé mutatok és Javier odatol az ajtóba. Kopogok és már be is nyitok. Az ágyon fekszik és nem néz fel. Elhessegetem a páromat és nehezen ugyan, de odahajtom magam. Rengeteg fénykép van előtte és rengetek zsepi is. Sír. Megnézem a képeket. Ő és az édesapja vannak rajta.
- MI a baj? – kérdezem meg lágyan és megsimogatom a buksiját.
- Én csak… - szipogja.
- Hiányzik?
- Hiányzik – erősíti meg. – Hallottam, ahogy egy lány dühöse beszélt az apjáról, mert nem vett meg neki egy méreg drága autót és azt mondta bárcsak elpatkolna az örege, mert akkor övé lenne a pénze.
- És eszembe jutott apa, én mit nem adnék, hogy élhessen, és még sincs velem – szipogja. Próbálom megölelni, de a bordáim megakadályoznak és az arcom fájdalmasan elfintúl.
- Tudod, hogy veled van – teszem a kezem a szívére. Bólint és megölel.
- Oh, jaj – sziszegem és már messze is ugrik.
- Te jó ég! Én itt sajnáltatom magam, mikor neked ágyban kéne lenned és pihenned kéne. Gyere – meg fogja a kocsit és a szobám felé kezd tolni.
- Minden rendben? – kérdezi tőlünk Javier. Mindketten bólintunk. Szerelmem óvatosan felemel és átrak az ágyra. A fájdalomcsillapító ellenére még mindig rettentően fáj az oldalam. Olyan jó lenne, ha ez az egész csak egy rémálom lenne.
- Nagyon fáj? – kérdezi Kimy és az ágyam szélére ül.
- Kicsit - nyöszörgöm. Óvatosan mellém bújik és mind a ketten elalszunk. Legközelebb mikor magamhoz térek, már egyedül vagyok, és fényes nappal van. Az órára nézek és meglepődve látom, hogy már délelőtt 10 óra. A mellettem lévő kisszekrényen két levelet is találok. Elveszem mind a kettőt és szép sorban elolvasom.

„ Szia, szépségem. Remélem kipihented magad. Nem volt szívem felkelteni, így csak egy levelet hagyok. Ha még az ágyban vagy, kiálts a lökött unokabátyádnak és segít. Már mikor elmentem itt volt. Pihenj sokat. Kettőre jövök érted és megyünk a kezelésre. Ott leszek veled. Szeretlek: Javier”

A másik levélben pedig ez áll:

„Szia, ma későn jövök. A csajokkal mozizunk egyet. Légy bátor a kezelésen. Tudod, futunk még mi versenyt. Gondolok rád nővérkém. Szeretlek: Kimy”

Végig simítok a mellettem lévő párnán és elmosolyodok. Már nem őrzi szerelmem testének melegét, de tudom, hogy itt volt mellettem. Éhes vagyok és fel is öltöznék.
- Richard – kiáltok hangosan és pillanatokon belül nyílik az ajtó.
- Megegyeztünk, hogy nem hívsz Richardnak – morgolódik – Egyébként jó reggelt. Mit segítsek.
- Azt a kupac ruhát ide adnád – mutatok a székre – aztán menjél ki még felöltözök, utána pedig segíts innen ki menni. Eszem ágában sincs egész nap a szobában kuksolni.
Azt hittem majd könyörögnöm kell, de nem. Megtette, amit kértem és egy óra elteltével már a konyhában beszélgettünk. Ma valahogy jobban hatott a fájdalomcsillapító. Épp egy bögre kávét kortyolgattunk mikor megszólalt a csengő.
- Nyitom – ugrik fel és máris az ajtónál van – Kate.
Na végre női társaságot is élvezhetek.
- Szia – ölel meg mosolyogva. Túlságosan mosolyogva.
- Szia Kate. Végre. Mond, hogy megmentesz egy kicsit tőle – nevetem el magam. – És hogy-hogy nem dolgozol?
- Ma szabadnapos vagyok. Talán egy kicsit megmentelek.
- Hagylak titeket beszélgetni – ad egy puszit Kate-nek és máris birtokba veszi a kanapémat és már hallom is, hogy a Tv-t kapcsolgatja.
- Rick mondta már? – még mindig szélesen mosolyog. De fogalmam sincs mire gondol. Ezzel a mamlasszal egész nap szórakoztunk, de semmi komolyról nem esett szó.
- Nem mondott semmit. A sok hülyeségen kívűl.
- Kisbabát várok – nem tudtam, hogy lehet, még szélesebben mosolyogni, de sikerült neki.
- Gratulálok. Mennyi idős?
- Már 10 hetes. És arra gondoltunk, mivel családtag vagy és elég közel is kerültél hozzánk, vállalnád-e a kereszt anyaságot – hoppá. Ezzel most meglepett. Arra számítottam, hogy a legjobb barátnője, Lanie lesz majd a gyerekeik keresztanyja.
- És mi lesz Lanie-vel. Úgy értem, azt hittem ti nagyon jó barátnők vagytok.
- Azok vagyunk, de most mind a ketten ezt szeretnénk. És ő sem fog megsértődni.
- Akkor vállalom – most már én is nagyon mosolygok.

Elfelejtett rokonok - 19. rész

Szeretlek cicám, mindennél jobban és örülök, hogy ismerhetlek... always <3

Megnyugodva sóhajtok egyet. Nem akarom, hogy az én nyomorultságom miatt hanyagolja az iskolát. Sokat beszélgettünk és lassan besötétedett. Kimy hazament én pedig álomra hajtottam a fejem. Holnap már otthon lehetek, és csak ez számít. Reggel arra ébredek, hogy valaki susmorog a szobámba. Rick és Javier az. Azt hiszem tovább aludtam, mint kellett volna.
- Jó reggelt szépségem – lép közelebb Javier és kapok egy lágy csókot.
- Elkérem a papírjaidat – mondta Rick és kiment a szobából.
- Szóval hazamehetek? – inkább magamnak mondom mint páromnak. Az ágy szélén ülök és élettelen lábaim lefelé lógnak az agyról. Csak most fogim fel igazán, hogy tolókocsiban kell élnem. Hogy egyedül még megfürödni sem tudok. Két kerék és négy fal közé szorultam.
- Hé, itt vagy? – hoz vissza a valóságba Javi. Keze a combomon nyugszik és én nem érzem. Bárcsak érezném.
- Persze. Készen állok, de fel kéne öltözni – sóhajtok. A felsőmmel még csak–csak boldogulok, de a nadrágommal…
- Segítsek? – kérdezi, és én csak bólintok. Leveszem a hálóingem és már csak fehérneműben vagyok. Villámgyorsan veszem fel a felsőmet és a blézeremet.
- Azt - mutatok egy nadrágra, és Javier belebújtatja a lábaimat, majd felhúzza rám. Más esetben lehet, hogy izgató lenne és mulatságos, most viszont kellemetlenül érzem magam és érzem, hogy belevörösödik a fejem. Némán végigsimít az arcomon. Érzi zavarom okát. Az ajtó nyíilik és Rick lép be egy tolókocsival.
- Itt vannak a papírjaidat, és holnap háromra kell jönnöd a rehabilitációra és a gyógytornára. És még nem árt a pihenés.
- Mást nem is tudok tenni, mint pihenni – jegyzem meg enyhe szarkazmussal – menjünk már.
Javier óvatosan a karjaiba vesz és a tolókocsiba ültet. Rick a táskámat fogja, és máris indulunk a kocsiba. Beültetnek, beteszik a járgányomat és hazafelé indulunk. Nem tetszik a kiszolgáltatott helyzet. Az autót némán telik. Nincs kedvem beszélgetni velük és jó pofizni. Eddig nem is igen fogtam fel, mi is a helyzet. de most valósággá válik. Túl valóságossá.
- Köszönöm – nézek Rickre mikor már a lakásomban vagyunk. Jó végre itthon lenni, de nem ilyen formában képzeltem el.
- Ha bármire szükséged van, csak szólj és már jövünk is Kate-tel. Holnap találkozunk. Egy egész napot tölthetsz kedvenc unokabátyáddal – mutat magára büszkén.
- Jaj, te majom, el ne bízd magad – kacagok nagyot, mióta magamhoz tértem most először. Megölelem és már ki is megy. Némán körülnézek. Anya már nincs itt, beszéltem vele telefonon. Talált egy gépet és bíztattam menjen csak haza. Persze be akart jönni elköszönni, de mondtam, hogy már nagylány vagyok. Mióta volt az a dolog pár éve, egy cseppet megromlott a kapcsolatom anyámmal. Azon csodálkozom, hogy nem tette szóvá, hogy Javier bőrszíne nem éppen világos. Egy pillanatra eszembe jut, milyen gyönyörű bőre lesz majd a gyerekeinknek, aztán elszomorodok. Lesz vajon olyan?
- Szeretnék lefürödni – nézek szerelmemre és máris a fürdő felé tol.
- Egy habos fürdő rendel – próbál meg felvidítani. Mivel a fürdőm a szobámból nyílik, így amíg ő vizet enged, én leoperálom magamról a ruhákat. Levetkőzni egyszerűbb volt alulról, mint felöltözni. Meg kell tanulnom egyedül pakolgatni érzéketlen lábaimat.
- Készen vagy? A fürdőd készen – jön ki a fürdőből és könnyedén ölbe kap, aztán belerak a kádba és elmélyülten engem néz. Zavarba jövök.
- MI az? – kérdezem suttogva.
- Gyönyörű vagy – guggol le a kád mellé.
- Persze, nyomorék vagyok. Egy béna sosem gyönyörű. Szeretnék megfürödni – fordítom el a fejem.
- Mi a baj, láttalak már ruha nélkül. És arra nem gondoltál még, hogy nekem így is gyönyörű vagy? És a bénaságod csak egy állapot, ami helyre fog jönni. Kiabálj, ha kell valami – nem kiabál velem, nem szemrehányó inkább egy cseppet szomorú. Talán túl kemény voltam. Egy kicsit ülök a kádba, aztán gyorsan megmosdom. Meg kell tanulnom egyedül kimászni innen is. Önálló szeretnék lenni. Kezeimet a kád szélére teszem. És megpróbálom magam feltolni. Megcsúszik a kezem és visszazuhanok a vízbe. Még jó, hogy nem nagyon emelkedtem el. Elérek egy törölközőt így meg tudom törölni a tenyerem és a kád szélét. Újra csak felnyomom magam, ezúttal jóval erősebben és sikerül. Fenn ülök a kád szélén, de most mihez is kezdjek? Erre már nem gondoltam. Kiabálásra nyitom a számat, de abban a pillanatban a vizes testem lecsúszik a kád szélről és a kemény padlóra zuhanok.
- Ááá – kiáltok fel hangosan. Az oldalamra estem és nagyon beütöttem a bordáimat. Az ajtó már ki is vágódik és Javier lép oda.
- Mi történt? – kérdezi ijedten és megpróbál felemelni, de újra csak felsikítok. Azt hiszem nagyobbat estem, mint gondoltam. Újra megpróbál felelni, és úgy ahogy vagyok, vizesen az ágyra fektet. Nagyon óvatos, mégis fáj.
- Egyedül akartam kiszállni, de lecsúsztam – pityergek.
- Had nézzem – simít végig az oldalamon.
- Ááá! Ez fáj – kiabáltam.
- Kicsim alig értem hozzá. Ezt most megmutatjuk az orvosnak – hangja nem tűr ellentmondást. Csak könnyezve bólintok. Előveszem a telefont és sms-t írok.

„Szia, leestem a kádról, úgyhogy Javi most visz vissza a kórházba, szóval ne ijedj meg ha hazaérsz és még nem leszek itthon. Szia húgi, szeretlek”

Kattintok a küldés gombra, és máris felveszem a ruhát, amit Javier odahozott. Készségesen áll és várja, hátha segítségre van szükségem. Nem kérek segítséget, de így jóval lassabban megy. Javi levitt a kocsiba aztán visszament a tolókocsimért és már indultunk is. A telefonom nem sokára üzenetet jelzett.

„Te jó ég! Ugye semmi bajod? Ez hülye kérdés épp a kórházba tartotok. Oda megyek én is. Szeretlek”

Persze, már csak az hiányzik, hogy ellógjon. Háborodok fel épp csak annyira, mint egy testvér szokott.

„Még tolókocsiból is kifenekellek te lány, ha ellógsz. Ha vége a napodnak eljöhestz onnan. Világos voltam?”

És a válasz:

„Teljesen. Jobb ha tudod duzzogok, de azért szeretlek és otthon találkozunk ( J )”

Kimy mindig tud mosolyt csalni az arcomra.