Testvéri kapocs - 25. rész

Kérlek titeket, csak akkor hagyjatok kommentet, ha tetszik is. Nem érdekel a negatív kritika minket. Érző lények avgyunk mi is.

Raina:
Lassan nyitom ki a szemem. Nagyon gyenge vagyok. Chris van mellettem. Túléltem. El sem hiszem.
- Chris! – a testvérem úgy bámul rám, mintha élőhalott lennék. Nem nézhetek ki valami jól. Sőt borzalmasan festhetek.
- A baba. MI van a babával? Mond, hogy túlélte – szinte könyörgök.
- Nyugodj meg. Az első baba teljesen jól van. A másodikat inkubátorba kellett tenni. A következő egy-két nap, döntő nála. Hogy tehetted? Majdnem odalettél. Nagyon féltem.
- Már itt vagyok. Nem megyek sehová – Chris lassan hajol közelebb, megölel, de én felszisszenek.
- Ne haragudj.
- Semmi baj. Látni akarom a kicsiket – megpróbálok felülni, de olyan erőtlen vagyok, hogy képtelen vagyok megtartani magam.
- Nem, még nem lehet. Túl gyenge vagyok meg kell erősödnöd – bólogatok és visszadőlök az ágyra.
- Hol vannak a többiek? – kérdezem.
- Odakint vannak. Egyszerre csak egy-két ember lehet bent.
- Értem. Luke is odakint van?
- Nem. Elment megnézni a babákat. Amúgy tudod már, hogy mi lesz a nevük?
- Igen. előbb megbeszélem Luke-al, utána elmondjuk – az ajtó nyílik és szerelmem lép be.
- Oh kicsim – odaszalad hozzám és megölel – azt hittem sosem látlak többé.
- Már itt vagyok. nem megyek sehová!
- Magatokra hagylak – mosolyog Chris és én bólintok. Chris kimegy és Luke ajkai az enyémre tapadnak. Úgy csókol, mintha utoljára tenné.
- Annyira féltem. Annyira megijesztett a gondolat, hogy elveszíthetlek – a fülembe suttog és érzem, hogy nedves lesz az arcom a könnyeitől.
- Csss. Kicsim ne sírj. Nem megyek sehová. Nyugodj meg. Itt maradok. Együtt fogunk megöregedni – most én csókolom meg.
- Látni akarom a lányaimat – Luke felnéz.
- Nem mondtam, hogy lányok – elmosolyodom.
- Én tudom.
- Találtál ki nevet? – kérdezi.
- Igen – elmondom a két nevet és nagyon tetszik neki. Pár perc múlva Kate, Rick, Chris és Logan lépnek be a szobába.
- Azta! Ne bámuljatok ennyire. Szörnyen nézhetek ki, ha így bámultok – elnevetik magukat.
- Titokban jöttünk be. Nem szabadna, de a szabályok azért vannak, hogy megszegjük őket.
- Rick! A lányodnak is ezt tanítod? – förmed rá Kate.
- Igen. Te adod a szabályokat, én meg segítem megszegni. Látod, tökéletesen kiegészítjük egymást – Rick megcsókolja a feleségét, aki elmosolyodik és hozzábújik a férjéhez.
- Szóval? Mi a baba, vagyis a babák neve? – Chris nagyon izgatott. Annyira édes.
- Az elsőszülött lányunk neve: Johanna Katherine Raymonds. A másodszülött lányunk neve: Christine Elizabeth Raymonds – Kate és Chris szeme is könnyezik. A nővéreim.
- Köszönöm Raina – szólal meg Kate – Köszönöm.
- ÉN is köszönöm húgi.
- Nincs mit. Nagyon szép és fontos neveket adtam a lányaimnak. Nem változtatnék rajta.
- Ejnye! Mit keresnek idebent ennyien? A kismamának pihennie kell – az orvos elmosolyodik. Kilép a szobából és betol egy kocsit, amin a kislányom fekszik.
- Oh Istenkém – tör ki belőlem a csodálat. A kezembe adják a picit és én csodálattal nézem. Annyira kicsi. Annyira tökéletes.
- Johanna! A mi kis Johannánk – egy könnycsepp szalad végig az arcomon annyira boldog vagyok.
- A másik kicsi, hogy van? – kérdezem és félek a választól.
- Az állapota javul. A tüdeje fejlődésnek indult. A kritikus időszak még mindig tart, de nagyon erős és küzdeni akaró kisbaba, akárcsak az anyukája. Mindkettejük élete csak egy hajszálon múlott. A baba keringése egyszer sem, a maga keringése kétszer omlott össze. A második újraélesztésnél már majdnem feladtuk. 5 percig volt oxigénhiányos állapotban, ami már nagyon veszélyes, mivel maradandó agykárosodás léphet fel. Elő jegyzem CT-re, hogy erről megbizonyosodjunk, de szerintem semmi baj nincs. Most mennem kell – jelenti ki az orvos és már el is tűnik az ajtó mögött. A kislányom a kezemben van és Luke mellettem ül.
- Akarod megfogni? – fordulok Chris felé és lelkesen bólogat. Óvatosan átadom neki a kislányomat és látom, milyen csodálattal néz rá.

Chris:
Óvatosan veszem át tőle a kis Johannát. Annyira apró és annyira gyönyörű. Már alig emlékszem, mikor Clarissa fogtam. Könnyek gyűlnek a szemembe az emlékek hatására. Logan kezét érzem a hátamon. Nyugtatni próbál, érzi a vihart, ami bennem dúl. A húgomra nézek és bár mosolygok, látom, hogy tudja, mire gondolok. Irigylem őt egy kicsit, a lányaival lehet, egészen a kezdetektől. Nekem ez nem adatott meg. Nekem két évet kellett várnom, hogy vére a kislányommal lehessek. A kis csöppség álmosan nyújtózkodik egyet a kezemben, helyezkedik, és már alszik is tovább.
- Nektek is kéne egy hasonló Clarissa mellé – nevet finoman Luke és nekem elszorul a torkom, de nem mutatom. Ők nem tudják, hogy Logan-nel már azóta rajta vagyunk a baba témán, hogy kiderült, Raina terhes. Miközben az unokahúgomat ringatom, felidéződnek az emlékek.
„- Szóval Raina-nak kisbabája lesz – mosolyog Logan és finoman átkarol a szobaajtóban. Csendesen figyeljük kicsi lányunk szuszogását.
- Kéne neki egy kistesó – suttogja a fülembe. Meglepődök. Nem gondoltam volna, hogy ennyire gyorsan dobja fel az újabb gyerek lehetőségét. Szeretnék még gyereket, de még túlságosan is elevenen élnek bennem az emlékek. A mi van, ha kérdések össze-vissza kavarognak a fejemben.
- Én… - próbálok egy értelmes mondatot kinyögni.
- Ne félj. Már minden rendben. Nem fog még egyszer megtörténni. nem hagylak el. És eszedbe ne jusson, hogy rossz anya vagy. A múlt elmúlt. Ők a mi jövőnk – kezét a hasamra simítja, mintha már most ott lenne a lakója. Ő az egyetlen Raina-n kívül, aki képes megválaszolni a gondolataimat. Elmosolyodok a tudatra.
- Nem is tudom. Honnan tudjam, hogy legyek jó? – teszem fel halkan a kérdést.
- Kicsim fantasztikus anya vagy, ne legyenek kétségeid. És mielőtt megkérdezed, igen tényleg szeretnék még kistesót Clarissának. Nem is egyet.
- Legyen. De egyelőre egyre koncentráljunk – mosolyogva fordulok meg a karjaiban és olyan csókot adok neki, ami ígéret, egy hosszú éjszakára. Becsukom az ajtót és a szobánkba indulok, ő pedig követ.”
- hahó! – Kate keze térít vissza a valóságba.
- Nagyon elkalandoztál – jegyzi meg Rick.
- Olyan jó fogni – fogalmam sincs miért, de kicsit szégyenlősen jegyzem meg – visszaadlak a maminak – puszit adok a pici buksijára és visszaadom Raina kezébe. Még mindig sápadt, de a szeme csillog a boldogságtól.
- Jobb, ha megyünk. Nem szeretem ha Mandy baby sitterrel van – Kate az órájára néz, mindketten elköszönnek és elmennek.
- Minden rendben? – kérdezte Raina. Észrevette az arcomat, pedig próbáltam elrejteni az érzelmeimet. A húgom előtt nem igazán tudok titkolózni. Mikor ráálltunk a baba témára, Logan-nel meg egyeztünk, addig nem szólunk senkinek, míg terhes nem leszek. És még mindig nem újságolhatom el, hogy úton van Clarissa kistestvére. 8 hónap és legalább kétszer annyi teszt, amin csak egy vonalka volt látható.
- Mennünk kéne nekünk is. ideje elmenni Clarissáért - figyelmeztet Logan.
- Hová tetted a kicsit? – kérdezi meg Raina.
- Bevittem az iroda bölcsijébe, de lassan menni kell érte.
Odahajolok a húgomhoz. Óvatosan megölelem és megpuszilom.
- Behozod holnap a csajszit? – kérdezi Raina.
- Ha jobban leszel, behozom – adok még egy puszit és elmegyünk.
- Minden rendben? – kérdezi Logan mikor beülünk a kocsiba.
- Persze – erőltetek egy mosolyt és kifelé bámulok az ablakon. Várom, hogy elinduljunk, de a kezét a combomra teszi, és maga felé fordítja a fejemet.
- Nekünk is össze fog jönni. ne aggódj – simít végig az arcomon.
- MI van, ha nem lehet több gyerekem? – teszem fel a kérdést, ami már egy ideje foglalkoztat.
- Ez eszedbe se jusson. Egy focicsapatnyi gyerekünk lesz.
- Álmaidban Jones.
Az út csendesen telt. Boldog is vagyok és egy kicsit el is szontyolodtam. Alig várom, hogy a kis Christine-t is foghassam. Piszokul elkényeztetem őket. Kate és Rick örömére Amandánál már elkezdtem. Logan leparkol az autóval és kéz a kézben megyünk be a megőrzőbe. Clarissa nevetve szalad felém, és alig hogy felveszem, már át is kéredzkedik az apjához. Földöntúli szerelem van köztük. Pillanatok alatt képes az ujjai köré csavarni az apját. Oda adom Logan-nek, de csak amíg ki nem érünk a kocsihoz. Becsatolom, és hazafelé megyünk.
- Aina néji? – kérdezi fürdés közben a kislányom. Az elmúlt időszakban szinte minden nap látta a nénikéjét, de ez elmaradt.
- Holnap meglátogatjuk. Megnézzük majd a babát is? – kérdezem, miközben ráadom a pizsijét és a szoba felé sétálunk.
- Baba? – rám néz én pedig bólintok egyet – Med.   

testvéri kapocs - 24. rész

Itt az újabb rész, jó olvasást :D
És egy jótanács, ha van valakitek aki fontos, becsüljétek meg, mert nem tudjátok, mikor veszítitek el. De ne essetek az én hibámba, ne aggódjátok túl, ha épp nem válaszol, de azért jó ha odafigyeltek az illetőre. Találjátok meg az arany középutat. És egy klassz megjegyzés "Carpe diem!" Élj a mának. Tegyétek ti is ezt.
ha  még úgy gondolod Kishúgom, Akkor Forever&Always

Raina:

Mikor felébredek, a hasamhoz szorítom a kezem. A szoba üres. Az ablakon nem szűrődik be fény, mivel le van húzva a sötétítő. Nem tudom, hogy mennyi az idő. Nincs velem senki. Biztos haza mentek. Megpróbálok felkelni az ágyból, hogy beengedjek egy kis frisslevegőt a szobába, de a mellkasom szúró fájdalom szorítja össze. Inkább visszafekszem és megnyomom a nővérhívó gombot. Pár másodperc múlva, egy kedves, idős néni lép be a szobába. Gondoskodó zöld szeme van. Keze enyhén remeg. A hangja lágy.
- Miben segíthetek kisasszony? – kérdez, és egy igaz, üdítő mosolyt terül el az arcán.
- Lehetne egy kis friss levegőt beengedni? Nem nagyon bírom ezt a kórházszagot.
- Persze drágaságom – lassú léptekkel megy az ablakhoz és felhúzza a redőnyt. A hírtelen világosság rosszul érinti a szemem, de kis idő múlva megbékélek az erős napsütéssel.
- Szia!
- Kate! Örülök, hogy jöttél. Már kezdtem egyedül érezni magam – tör ki belőlem az öröm, mikor Kate bedugja a fejét az ajtón.
- Azért jöttem, hogy ne légy egyedül – közölte kedvesen és beljebblépett. Közelebb húzott egy széket és leült az ágyam mellé.
- Segíthetek még valamiben kisasszony? – kérdezi az idős nővér és én a fejemet rázom. Az idős hölgy az ajtóhoz megy, majd kifordul rajta. Kate és én egyedül maradunk.
- A többiek? – kérdezem és én is érzem, hogy eltűnik a csillogás a szememből.
- Nem tudtak jönni. Újabb, spontán ellenőrzés jött a gyámhivataltól.
- Ez csak Chris és Logan kifogása. Mi van Luke-al?
- Raina!... Nem beszélhetek az ő nevében. Nem tudom, hogy hol van – nagyot nyelek. A sírás összeszorítja a torkomat. Egy könnycsepp folyik végig az arcomon.
- Oh Raina… Kérlek, ne sírj.
- Egy véletlen pillanatban azt hittem, hogy minden rendbe jön. Kate kérlek…Magamra hagynál? – tudom, hogy rosszul esik neki, hogy így bánok vele, de gondolkodnom kell. Egyedül. Kate feláll és elhagyja a szobámat. Megszakad a szívem, hogy így viselkedtem vele. Megpróbálok felkelni az ágyból. Nem törődöm a fájdalommal. 
A kedves, idős hölgy nyit be a szobába.
- Oh kedveském. Mit csinál? – kérdezte ijedt tekintettel, mikor látta, hogyan akarom beleszenvedni magam a tolószékbe. Fogalmam sincs, hogy honnan jön ez a hatalmas fájdalom, és azt sem tudom megmondani, hogy mi fáj, csak azt érzem, hogy szinte megbénít. Az idős ápolónő segít beleülni a székbe.
- Hová akar menni? – kérdezi kedvesen.
- Bárhová, csak el innen. Nem bírom tovább ezt a szobát! – a kedves hölgy kuncogni kezd és kifelé tol a szobából. Pár perc múlva az udvaron vagyok. A kilátás gyönyörű. Hatalmas fák és zöld fű. Magamra maradok és azon töprengek, hogy vajon hol lehet Luke és, hogy vajon minden rendben van-e Chriséknél. Csak nézelődöm és csodálom a tájat. Egy kéz érinti meg a vállam és fellélegzem.
- Megijesztettél. Azt mondtad, nem mész el – egy halvány könnycsepp jelent meg a szemem sarkban, de letörlöm. Elegem van a sírásból. Ez a terhesség kikészít érzelmileg. Ez a sok sírás… már nem bírom.
- Sajnálom Baby. Nem akartalak megijeszteni. El kellett intéznem valamit – bólint
. Semmi baj.  Hiányoztál – a szúró fájdalmat figyelmen kívül hagyva, odahajolok hozzá és megcsókolom.
- Te is hiányoztál. Mondanom kell valamit, vagyis kérdezni – halványan elmosolyodom, mikor egy izgatott vigyor terül el az arcán. A szél szexin borzolja a haját. Annyira jól néz ki. A szeme ragyog, és csillog az arca.
- Hozzám jössz feleségül? – megdermedek. Nem erre számítottam. Ez nagyon hirtelen jött. A kezem a hasamra csúszik és Luke szemét fürkészem, hogy megtudjam, komolyan beszél-e. Túl régóta hallgatok, de az arca változatlan. Izgatott és várakozó.
- I…Igen… Te jó ég… Igen…Igen…igen…- Luke felugrott és azonnal szájon csókolt. Forró, mély, szerelmes csók volt.
- Annyira szeretlek… Hihetetlen vagy… Imádlak Raina Hamill – újabb csókot kapok és kacagásban törtem ki…

Chris:
- Jó napot Mrs. Tree – nyitom ki az ajtót meglepődve. Logan a nappaliban öltözteti Clarissát. Éppen Raina-hoz indulnánk a kórházba. Ez már a második ellenőrzésünk a gyámügytől mióta a kislányunk nálunk van.
- Logan – kiáltok be a nappaliba és párom csakhamar meg is jelent karján a felöltöztetett lányunkkal.
- Készen vagyunk mami – mosolygott szélesen, egész addig, amíg a gyámügyest meg nem látta.
- Jó napot Mrs. Tree. Miben segíthetünk?
- Sajnálom, hogy ismét zavarnom kell, de ez a munkám – rántja meg a vállát a középkorú hölgy és már beljebb is sétál. Figyelmesen körbenéz és jegyzetel.
- Megkínálhatjuk valamivel? – kérdezem és átveszem Clarissát a kezembe.
- Egy pohár narancslevet kérnék – bólint és továbbsétál a nappali felé.
Logan a konyhába indul. Még szerencse, hogy reggel voltunk vásárolni és van itthon narancslé.
- Megnézhetném a szobákat? – fordul felém és én bólintok. Az emelet felé sétálunk. Minden szobába benéz és jegyzetel. Legutóbb is ezt csinálta és az őrületbe kergetett. Ideges vagyok. Tudom, hogy ha talál valamit, ami nem tetszik neki, akár el is vehetik a lányunkat.
- Itt a narancsléje Mrs. Tree – Logan belép a szobába és átnyújtja a poharat. Épp a gyerekszobába vagyunk. Clarissát letettem a szőnyegre játszani. Észre sem veszi, hogy mekkora a tétje ennek az egésznek.
- Aja –kislányom a lábamon csüng.
- MI az kicsim – felemelem a kezembe, ő pedig átkarolja a nyakamat és hozzám bújik. Nagyon bújós kislány. Logan szerint csak annyira, mint én, vagyis nagyon. Eszembe jut, hogy hova is indultunk mikor a gyámügyes betoppant.
- Logan – szólalok meg, hogy felhívjam magamra a figyelmet – Raina.
Elég csak ennyit mondanom és ő bólintva kimegy.
- Eddig minden rendben találok, viszont van egy apró bökkenő, amit meg kell beszélnünk – mondja komolyan és elfog a rémület.
- Talán menjünk le a nappaliba – akadozva tudom csak kimondani. A nő bólint én pedig Clarissához fordulok – cicám lejössz anyával és apával?
- Nem – a válasz rövid és tömör. Tudom, hogy a most történteket fel fogja jegyezni, hogy mit is csinálok biztonsági ellenőrzésként, hogy egyedül hagyom a gyerekem. Bekapcsolom a babyfont és a kis fehér tükrös fésülködőasztalra teszem.
- Kiabálsz, ha le szeretnél jönni? – próbálom magamra vonnia figyelmét, de már teljesen bele van merülve a barby házba, amit az apjától kapott – Clarissa.
- Iden – válaszolja és tovább játszik. Nyomok egy puszit a homlokára és kifelé indulunk. A lépcső tetején elhúzom magunk mögött a védőrácsot, amit azért szereltünk fel, hogy a mi kis copfosunk le ne essen. Mire a kanapéhoz érünk, már Logan is ott van.
- Felhívtam Kate-et, bemegy hozzá – kapok egy puszit az arcomra és mindannyian leülünk. Logan mellém ül, Mrs. Tree pedig velünk szemben. Idegesen szorítom szerelmem kezét.
- Szóval, mint már említettem, eddig mindent rendben találtam, viszont maguk nem házasok – jelenti ki neme elhatározással – mint tudják, ideiglenes papírjaik vannak arról, hogy a kiskorú maguknál lehet. Ahhoz, hogy végleges papírokat kapjanak, és ne legyen több váratlan ellenőrzés, szükség van arra, hogy összeházasodjanak.
- Elnézést, de mi köze van a házassághoz a lányunknak. Együtt élünk – lepődök meg, és egy cseppet úgy hallom magam, mintha ellenezném a házasságot, pedig nem így van.
- Nem tudom Ms. Hamill, de ez a szabály.
- Mennyi időnk van? – meglepődök Logan kérdésén. Vajon mire gondol ezzel?
- Három hónapjuk – lecsüggesztem a fejem. Nem tudom, hogy mit is kéne éreznem most. Kikísérjük, a hölgyet aztán visszafelé indulok a nappaliba. Logan a kezem után nyúl és magához húz.
- Mi baj? – kérdezi ijedten.
- elvehetik tőlünk – egy könnycsepp is kiszalad a szememből, amit sietősen le is töröl.
- Nem fogják. Nem így akartalak megkérni, és nem egy ilyen helyzetben, de ha már így alakult, tisztelj meg azzal, hogy hozzám jössz – még le is térdel. A gyűrű ugyan hiányzik, de naná, hogy igent mondok neki.
- Hogy szervezünk le egy esküvőt 3 hónap alatt? – meglepődök a kérdésemen, igent kellett volna mondanom, nem egy kérdést.
- Van egy népszerű sógorod – mindketten elmosolyodunk, és olyan szenvedéllyel csókol meg, mint még soha.
- Ppa! – Clarissa hangját halljuk amint a lépcső tetejéről kiabál.
- Jövök már hercegnőm – Logan pár hatalmas lépéssel már ott is volt, és könnyedén emelte át a korláton. Imádom őket nézni. valósággal szerelmes a lányába és Clarissa órákig tud csüngni az apja nyakán.
- Mi lenne ha meglátogatnánk Raina-t?
Mindannyian benne vagyunk a dologban, hisz egyébként is oda indultunk. Clarissa el nem engedné a babáját, végig vele van és olyan kerge, mint még soha.
- Kicsim nyugodj már meg egy kicsit – próbálom megnyugtatni, mert össze vissza ugra-bugrál a kórház folyosóján.
- Talán érzi, hogy a szülei boldogok – suttogja a fülembe Logan és egy gyors csókot kapok, mielőtt a lányunk kivágja Raina kórtermének az ajtaját. Luke-kal meglepődve rebbennek szét. Clrasissának érzéke van hozzá, hogy rosszkor zavarjon. Belepirulok, ha eszembe jut az előző éjszaka. Ismét rosszkor zavart. Még szerencse, hogy csak két éves.
- Rosszkor jöttünk? – Kérdezi Logan és azt hiszem a húgomnak feltűnt a pirulásom.
- Nem. Gyertek be. El kell újságolnunk valamit – Csak úgy hadarja, és szinte majd kicsattan a boldogságtól. A szeme ragyog: nem tudom, hogy a terhesség teszi-e, vagy a szerelem, de jól áll neki.
- Aina néji – Clarissa az ágy mellett ugrál és meg is próbál felmászni. A keresztapja idejében elkapja és felteszi Raina mellé.
- Szóval mi az újság? – kérdezem kíváncsian.
- Luke megkérte a kezem – egyszerűen és mosolyogva jelenti ki. Talán ha nem lenne a füle, körbemosolyogná a fejét.
- ÉS? – izgatottam teszem fel a kérdést.
- Valószínűleg igent, mondott ha Luke még életben van – vicceli el a helyzetet Logan.
- Nagyon vicces Jones – nevet Luke.
- Annyira örülök nektek – ölelem magamhoz Raina-t. Örülök, hogy boldogok. Raina megérdemli, hogy az élete boldogan folytatódjon. Annyi mindenen kellett átmennie, és végre boldog lehet. Most már megnyugodhatok. Tudom, hogy ő boldog és csak az számít. Bármit megadnék a húgomért.

Raina:

Kibontakozok az ölelésből.
- Hogy ment a gyámügyes látogatása? – kérdezem.
- Igen! Minden rendben. Logan megkérte a kezem.
- Micsoda? Ez csodálatos! – most én ölelem meg.
Az idő gyorsan telik. Az napok hetekké, a hetek hónapokká. Sajnos nem találtunk lakást, de Kate nem is engedett el. Egy nehezen mozgó, veszélyeztetett terhes nő vagyok. Gates megbocsátott nekem, de terepre alapból nem mehettem. A papírmunkát is csak egy hónapig csinálhattam. A kanapén ülök, és a tv-t bámulom. Nagyon nehezen mozgok és már egy egyszerű lépéstől elfáradom. Nincs itthon senki. Kate-ék az őrsön dolgoznak, Luke pedig nemrég kapott egy jó állást. Igen, a férjemmel kezd helyreállni az életünk. Logan és Chris is összeházasodtak és megkapták Clarissa teljes és törvényes felügyeleti jogát.
- Szia!
- Szia! – próbálok felállni, de minden próbálkozásom kudarcba fullad.
- Maradj csak – rám mosolyog és leül mellém a kanapéra.
- Hogy érzed magad? – kérdezi aggódva.
- Nem tudom. Érdekesen.
- Kibújhatna már igaz? – sóhajt.
- Igen… Pisilnem kell. Segítesz? – kérdezem, majd Kate feláll és felhúz a kanapéról. A mosdóba megyek. A tükör elé állok és megnézem magam. A terhességen kívül nem sok plusz sújt szedtem fel, de azért van. A nadrágom nedves lesz. De hát még mindig pisilnem kell. Ez nem az. Akkor ez azt jelenti, hogy…
- Kate! – kiabálok ki a mosdóból.
- Itt vagyok az ajtó előtt. Baj van?
- Ömm… Elfolyt a magzatvizem.
- Micsoda? – Kate bejön és nagyra nyílt szemekkel néz rám.
- Hé! Még nem pisiltem! – gyorsan elfordul és én elvégzem a dolgom. A gyorsaságomtól eltekintve, viszonylag hamar a kocsiban vagyunk. Kate megragadja a telefont. A dokkolóba teszi és tárcsázik.
- Igen?
- Igen? – két hang szól bele a telefonba. Az egyik Luke a másik Chris.
- Vörös kód – mondja Kate és mind a ketten elhallgatnak.
- Most? – hallom Luke hangját.
- Micsoda? – Chris is megdöbben.
- ÁÁÁ! – szólok bele a beszélgetésbe. Ez az első olyan fájásom, ami tényleg elviselhetetlen.
- Máris indulok.
- Én is – jelentik kis és Kate bontja a vonalat.
- Nagyon fáj Kate… - gyorsan szedem a levegőt. Összeszorítom a fogam, hogy ne sikítsak.
- Lélegezz Raina. Lassan – örülök, hogy Kate tapasztalt, és annak is, hogy nem voltam egyedül otthon. Megpróbálom megfogadni amit Kate mond. Lassabban lélegzem, de úgy érzem, ez nem segít.
- Nagyon fáj Kate. Nem bírom tovább el fogok ájulni.
- Nem! Maradj velem. Beszélgessünk. Mi volt az utolsó ultrahangon? Kiderült a baba neme?
- Igen, de mondtuk az orvosnak, hogy ne mondja meg. Meglepetés lesz. Viszont a baba szívverése rendes volt. Nem fog baja esni ugye? Nem lesz baj ugye?
- Nyugodj meg szívem nem lesz semmi baj. Minden rendben lesz. Nyugodj meg – befordulunk a parkolóba. Kate kiszáll és segítséget kér. A mentősök már ott is vannak és segítenek kiszállni. Egy hordágyra fektetnek és már befelé is száguldunk. A folyosón megpillantom Christ és Luke-ot. Csak ne kelljen választanom. Most bárki támogatása jól jönne.
- Chris menj te – szólal meg Luke.
- Biztos vagy benne?
- Igen. Menj. Vigyázz rá – Chris mellém lép és megfogja a kezem.
- Nyugodj meg szívem. Itt vagyok.
- Nagyon fáj Chris – a szememből könny csordul, és ismét száguldozni kezdünk. A szülőszobába tolnak. Levágják rólam a ruhát. Örülök, hogy Chris mellettem van.
- Rendben. Eléggé kitágult. Mehet. Nyomjon – mindent beleadok, hogy világra segítsem a gyermekem.
Kezdek elfáradni. Nagyon erőtlen vagyok. Utolsó erőfeszítésemmel segítek neki megszületni. A sírás ami az első levegővétel eredménye, csodásan harsogja be a szobát.
- Valami baj van! – jelenti ki az orvos. Megszorítom Chris kezét.
- MI a baj? – nyögöm erőtlenül.
- Két baba van. De a másik túl gyenge, hogy megszülessen.
- Bármi történjen is, mentse meg a babát. Kérem, a babát mentse – könyörgöm.
- Helyi érzéstelenítést kap és megcsászározzuk.
- Maradhatok? – kérdezi Chris és az orvos bólint.
- Tartson ki Mrs. Raymonds.
- Azt hiszem, el fogok ájulni! – jelentem ki.
- Nee… Maradjon ébren. Beszéljen hozzám – egy másik orvos robog be a szobába.
- Jó, hogy itt van. Van egy kis gond.
- Nem tudjuk kivenni a babát. Biztonságban nem – az orvos szavai megrémítenek.
- Mentse a babát. Kérem.
- Biztos benne? – kérdezi Dr. Conors.
- Igen. A babának élnie kell! – a könnyeim folynak és Chris döbbent fejet vág.
- Ne nézz így – szólok oda a könnyeim között.
- nem veszíthetlek el. Nem… - már ő is sír.
- Bennük tovább élek. Mond meg Luke-nak, hogy nagyon szeretem. Mindig is szeretni fogom – elengedem Chris kezét és becsukom a szemem. Felkészültem rá, hogy életemet adjam a gyermekemért. Azért remélem, hogy túlélem. Chris-t kiviszik. Nagyon tombol. Az arcomra maszk kerül és álomba merülök.

Egy sötét sikátorban vagyok. Félek. MI történik? Valaki jön. Valaki figyel. Érzem, hogy néznek.
- Szia! – két kislány áll előttem, 7-8 év körüliek.
- Mit kerestek itt? Nagyon sötét és hideg van. Nem biztonságos itt.
- Te miről beszélsz? Ez egy gyönyörű, napos rét. Virágokkal – mondja a kis szőke.
- Gyere. Ne félj. Lásd olyannak, amilyen valójában – a másik kislánynak barna, világos, hosszú haja van. Chrisre hasonlít.
- Hunyd be a szemed – mondja a szép szőke és a kezét a szememre teszi – Nyugodj meg!
Lecsúsztatja a kezét és kinyitom a szemem. Egy gyönyörű rét közepén állok. Előttem 2-3 km-re egy nagyerdő van. A lábaim előtt egy kockás pléd, mindenféle finomsággal. Szendvicsek, édességek.
- Kik vagytok? – kérdezem, de sejtem a választ.
- A lányaid vagyunk: Johanna Katherine Raymonds.
- Én Christine Elizabeth Raymonds – döbbenten guggolok le eléjük, hogy a szemükbe nézzek. Teljesen egyformák. A hajukat kivéve, pont mint nekem és Chrisnek. Csodálatos lányokat hoztam a világra. Leülünk és enni kezdünk. Beszélgetünk. Annyira szeretném őket az életben is látni.

Chris:

- Raina! – sikítok és maradni próbálok, de a nővér a könyökömnél fogva húz kifele. Ellenkezek, de ő erősebb, és amint kint vagyunk, ő visszalép és becsukja az ajtót.
- Mi történt? – lép elém Luke idegesen. Arca rémült és valahogy meg tudom érteni. Levegőt veszek, hogy megszólaljak, de helyette zokogás ráz meg. Képtelen vagyok elmondani, hogy Raina meghalhat odabent és akár a másik lánya is, akiről nem is tudtak. Húgom férje a vállamnál ragad meg és mint egy rongybabát rázni kezd.
- Mi van Raina-val és a babával? – dühös és rémült is. Kate kiszed a kezei közül és leültet a műanyag székek egyikére.
- Christine mi történt? – kérdezi Kate. Pulcsim ujjával letörlöm a könnyeket. Újabb nagy levegőt veszek és belekezdek.
- Minden rendben ment egészen a addig amíg a baba ki nem bújt. Gyönyörű és egészséges, de kiderült, hogy van még egy baba, aki kicsi és gyenge, ezért császároznak. Az orvos azt mondta, hogy nem tudják kivenni a babát biztonságban. Raina könyörgött az orvosnak, hogy a babát mentse – zokogok fel és Kate magához húz. Luke őrjöngve pattan fel. Ököllel a falba vág, aztán a hajába túrva a földre csúszik. Tenyerébe temette az arcát. Azt sem kérdezte meg, hogy fia lett-e vagy lánya.
- Azt sem kérdezed, meg hogy mi lett a baba? – idegesen pattanok fel – a feleséged lehet, hogy meg fog halni! A gyerekeddel együtt! Felfogtad? – szinte ordítok vele. Nem kellett volna kiabálnom, és erre azonnal rá is jövök.
- Ne haragudj! – csuklik el a hangom. Csak suttogásra futja. Nem válaszol. Fájdalmasan néz rám. Feláll, és azt hiszem nekem fog jönni, de mégis inkább megáll. Csak megölel. Azt hiszem felfogta mi a helyzet súlya.
- Na! Megszületett már? – Logan és Rick jelenik meg a folyosón. Futva vetem magam a férjem karjaiba és zokogni kezdek.
- MI történt? – kérdezi halkan. Nem tudok válaszolni.
- Raina és a másik baba veszélyben vannak – foglalja össze Kate röviden. A helyzet nem ilyen egyszerű. Hallottam amint a húgom lemond az életéről. Bár azt hiszem én is ezt tettem volna a helyében, ha a gyerekem életéről lenne szó.
- Másik baba? – meglepődik.
- Kicsi és gyenge, elbújt a tesója mellett. Hallottam amint Raina lemond az életéről – zokogok bele Logan mellkasába.
- Vidd egy kicsit ki a levegőre – szólal meg Kate. Logan átkarol, és kifelé indulunk. Nem tudom tudnék-e egyedül menni, ha nem karolna át. A korház előtt van néhány pad. Oda ültet le és leül mellém.
- Minden rendben lesz kicsim – suttogja a hajamban – gondolj bele, mennyi mindent kibírt már a húgod.
- Olyan gyönyörű kislánya van és lehet, hogy nem láthatja majd soha – zokogok – és mi lesz a másik kicsivel?
- Nyugodj meg Christine – simogatja a hátamat.
- Vissza akarok menni – szipogok. A zokogásom alább hagyott, de a félelem ott van.
- Menjünk – újra átkarol és visszasétálunk. Kate Rick ölelésébe van bújva, Luke az egyik széken ül, tenyerébe hajtva a fejét. MI is leülünk, de egy percre sem engedem el Logan kezét. Már legalább 20 perce ülünk, mire az ajtó nyílik. Mindkét orvos kilép rajta. Idegesen felpattanunk.
- Hogy van a feleségem és a gyerekem? – kérdezi meg Luke azonnal.
- Egyelőre mind a ketten rossz állapotban vannak. A felesége nagyon sok vért veszített. Annak ellenére, hogy folyamatosan pótlást kapott és a szíve is megzavarodott. A következő 24 órában dől el minden – tart egy levegővételnyi szünetet és én már közbe is vágok.
- És a babák?
- Az elsőszülött kislány egészséges és jól van. Viszont a másik baba inkubátorban van és nagyon gyenge. Nála szintén kritikus lesz a következő egy-két nap. Kicsit kisebb, mint a testvére.
- Mikor láthatom – kérdezi meg Luke.
- A 117-es kórteremben van. Még alszik. A folyosó végén megtalálnak az irodámban – mondta az orvos és otthagyott minket.
- Lányaim vannak, de az egyiket és a feleségemet is elveszíthetem – suttogta megtörten Luke és a megadott szoba felé indulunk. Halkan nyitunk be, pedig tudjuk, hogy még hat az altató.
- Kérlek egyetlenem. Szükségem van rád. Küzdj, kérlek, ne most add fel – Luke Raina mellett ül és haját simogatja. A húgom sápadt a vérveszteségtől. Annyiszor kellett már így látnom.
- Meg akarom nézni az unkahúgaimat – suttogok, és kifelé indulok.
- ÉN… - Luke hangja megállít. Tétován néz a feleségére és aztán az ajtóra. Tudom mit akar. Látni szeretné a lányait, de nem tudja otthagyni Raina-t.
- Mi lenne, ha felváltva néznénk meg.
- Menj te – bólint és már el is indulok. Kate jön velem és Logan is elkapja a kezem. Az üvegnél kimutatták az első kislányt. Nagyon szép baba. A húgomra hasonlít. A másik babához azonban nem akartak beengedni minket. De hála a nővérem jó rábeszélőképességének, hozzá is bemehettünk, de csak steril köntösökben és maszkban. Annyira apró és törékeny. Picike szájából egy cső lógott ki és a szeme is le van ragasztva.
- Meg fog gyógyulni a mamid – suttogom és megsimogatom az inkubátor üvegfalát.
Visszamegyünk a szobába. Luke egy puszit ad Raina homlokára, és most ő megy ki. Egy széket húzok az ágy mellé és megfogom a tesóm kezét. Lehajtom a fejem és csak hallgatok. Egy gyenge szorítás és a másodperc tört része alatt pattanok fel.
- Raina! Raina! – szólongatom – Ébredj húgi!

Testvéri kapocs - 23. rész

Sokszor előfordul az emberrel, hogy megbántja azt, akit szeret. Nem szándékosan, csak jót akar tenni. Vannak emberek akikkel különösen sokszor fordul elő. Nem tudunk mit tenni, csak sűrűn bocsánatot kérni és imádkozni.
Sajnálom. Nem akarlak elveszíteni és megbántani sem akartalak. Szeretlek. A kishúgom avgy és remélem maradsz is. A jó Isten segít és mindig vigyáz rád. Bár nincs olyan este, hogy ne említenélek meg az imámban és kérném, hogy vigyázzon rád.
Szeretlek húgi <3
Always <3 forever

Raina:

- Hát itt vagy kicsim… - rámosolygok Clarissára és ő engem is megölel.
- Kösönöm… - suttogja a fülembe. Én csak jobban ölelem magamhoz. Legalább őt megmentettem.
- Te? Hogy?
- Vannak kapcsolataim – Chris is rám mosolyog és megölel.
- Köszönöm – suttogja ő is a fülembe. Chris új parfümöt használ? Az illata… borzalmas. Gyorsan bontakozom ki az ölelésből és a mosdóba rohanok. Becsapom magam mögött az ajtót és a WC mellé térdelek. Pár perc múlva Chris lép be a fürdőbe.
- Jól vagy? – felém nyújt egy pohár vizet és én elveszem, majd belekortyolok. Felsegít a padlóról és a szoba felé kísér.
- Nem, nem vagyok jól.
- Mi a baj?
- Nem tudom, csak érzem, hogy valami nincs rendben.
- Bevigyelek a kórházba? – kérdezi aggódó tekintettel.
- Nem… nem kell, ha rosszabb lesz, majd bemegyek – Chris bólint és kimegy. Álomba merülök. Nagyjából fél óra múlva vergődni kezdek, majd felriadok.
- Css itt vagyok – suttog a fülembe Luke. – Te jó ég… Tüzel a homlokod.
Luke az ölébe kap és már lefelé sietünk a lépcsőn.
- Mi történt? – kérdezi Chris.
- Magas a láza, és alig van magánál. Beviszem a korházba. Chris, te gyere velünk – igaza van. Alig vagyok magamnál. Nem akarok elájulni.
A következő pillanatban már a kocsiban vagyunk és padlógázzal hajtunk a korház felé. A franca, mégis elájultam. Nem tudom mi a baj. Miért történik ez velem? Félek! A baba!!! Csak a babának ne legyen baja. Kérlek, a baba a mindenem.
- Fázom! – suttogom. Alig van erő a hangomban.
- Nyugi baby. Mindjárt ott vagyunk.
- Sss semmi baj, mindjárt megérkezünk. Nem lesz baj, csak maradj ébren – Chris próbál nyugtatni, de érzem, hogy ő is nagyon aggódik.
- De… álmos... vagyok…
- Nem aludhatsz el, szívem – Chris a fejemet simogatja, ami az ölében pihen. A fejem vizes az izzadtságtól. Nem tudom nyitva tartani a szemem tovább. Becsukom és gyorsan ragad el a sötétség.

Nem bírom kinyitni a szemem. Hangokat hallok, de nem tisztán. Fogalmam sincs, hogy mennyi az idő. Teljesen elvesztettem az időérzékemet. Nem tudom, hol vagyok. Valaki segítsen.
A hangok távolodnak. Megint elveszem a sötétben.

- Hé! – ez Chris hangja. – Ébredj fel kérlek. Szükségem van rád. Képzeld, visszakaptuk Clarissát. Múltok már meséltem, hogy megvettük a házat. Most nekiálltunk felújítani – múltkor? Mi? Mióta vagyok így? – Annyira boldog vagyok, de nagyon hiányzol. Hiányzik a nevetésed és a féltésed is. Clarissának is hiányzol.
Ha most tudnék sírni, biztos folyna a könnyem.
- Hahó… valaki… - Chris kiabálni kezd. Mi történt? Emberek rontanak be a szobába és hangzavar támad. Nehezen értem őket.
- Könnyezik…- mi? Mégis sikerült? Ez az. Legalább valami életjelet produkálok. Érzek valamit. Szerintem vizsgálnak.
- Ez nem jelent semmit kisasszony. A húga vegetál a kómában. Nem tudjuk, hogy mikor ébred fel. Az sem biztos, hogy felébred – a hangok lehallgatnak egy percre.
- Fel fog ébredni. Fel kell ébrednie – Chris hangja nagyon kétségbeesett. A sötét újra húz és én elvesztem önmagam.

- Oh baby kérlek. Ébredj fel. Szükségem van rád. Mindenkinek szüksége van rád. Annyira hiányzol. Szeretlek. Képzeld, találtam házat, de együtt szeretném megvenni. Kellesz hozzá te is – a francba fel kell ébrednem. Muszáj kinyitnom a szemem. Gyerünk. Sikerülni fog.
- Szia! Van valami? – ez Chris.
- Semmi változás. Nagyon aggódom… Mi van ha…
- Ne gondolj ilyet. Fel fog ébredni. Mi ismerjük csak igazán. Tudod, hogy odabent küzd. Minden erejéből küzd és fel fog ébredni – oh gyerünk már sikerülni fog. Chrisnek igaza van. Küzdök. Nyílj már ki. Gyerünk… Itt vagyok… Itt vagyok…Itt vagyok…Itt vagyok…Itt vagyok…Itt vagyok…
- Itt vagyok – a hangom alig több mint suttogás. Sikerült. A szemem nyitva van, már csak így is kell tartanom…

Chris:

- Raina - Luke és én is egyszerre pattanunk, fel amint meghalljuk a suttogást.
- Azonnal hívom az orvost – és Luke már ki is szaladt.
- Nézz rám és ne aludj vissza – a vállaira teszem a kezem és farkas szemet nézek vele. Szótlanul néz rám és látom, hogy köztünk van, nem pedig valami reakció, mint a sírásnál. Hat hét. Hat hete vártunk már valamire, hogy végre magához térjen. Egy csapat orvos szalad be, minket pedig kitessékelnek a folyosóra.
- Kérlek Istenem – suttogok magam elé. Néma imát mormolok, hogy mentse meg a húgomat és adja vissza nekünk. Eszembe jutnak a többiek, akik épp úgy aggódnak a testvéremért, mint mi. Ez alatt a pár hét alatt többször is találkoztam apával. Az igazival. És megdöbbentem, mikor megtudtam, hogy ő is aggódik Raina-ért. Az óta az este óta nem beszéltünk vele, de ő mindig hívta Kate-et. Ezt egyikünk sem tudta. A kórházba is sokszor bejött, akárcsak a többiek. Kikotrom a zsebemből a telefont és egy kőr sms-t írok. „Felébredt” csak ennyi áll benne. Elküldöm mindenkinek. Az orvosok sokáig vannak bent. Már fél órája álunk a folyosón, mikor befut Logan és Kate is. Párom azonnal a karjaiba zár és zokogva borulok mellkasára.
- Hogy van? Mi történt? – faggatózik Kate. Képtelen vagyok válaszolni. Az elmúlt hetekben erős voltam. Életemben erősnek próbáltam mutatkozni, miatta és a családunk miatt, de most nem megy. A zokogás lassan megfolyt, ahogy próbálom elfojtani.
- Csak egy halk itt vagyok-ot hallottunk tőle, de magánál van az biztos. Az orvosok vizsgálják – Luke magyarázta el a helyzetet. Ő is ideges.  Érthető élete szerelme hetekig kómában fekszik és a gyereke élete is veszélyben van.
- Hol van Clarissa – tolom el magam finoman Logan mellkasától és pulcsim ujjával letörlöm a könnyeimet.
- Rick-kel és Amandával – válaszol Kate és abban a pillanatban nyílik az ajtó. Egy orvos lép ki és még többen, akik szépen el is mennek. Aki először kilépett odajön hozzánk. Dr. Conelly-ként mutatkozik be.
- Hogy van a menyasszonyom – kérdezi Luke elsőként. Az elmúlt hetekben így emlegette Rainát. Nem kérdeztem rá, miért. Nem tudok róla, hogy eljegyezték volna egymást, de az nem jelent semmit. 
- Ahhoz képest, hogy 6 hétig volt kómában, jól. A vírus, ami miatt belázasodott mikor behozták, a szívére ment és ez miatt esett kómába, de ezt már ugye tudjuk. Vettünk vért, hogy a vírus jelen van-e még a szervezetében és rendeltünk egy ultrahangot is, hogy megnézzük a babát. egy biztos, ha minden rendben is veszélyeztetett terhesé kell nyilvánítani.
- Az mit jelent? – kérdezi Luke.
- A menyasszonyának az egész terhességet végig kell feküdnie. Sétálhat, de nem erőltetheti meg magát.
- Nem lesz neki maradandó károsodása ugye? – Kate is közbe szól. Képtelen vagyok kérdezni, csak szorítom Logan kezét, a másikat pedig ökölbe szorítom.
- Úgy tűnik, hogy nem. Bemehetnek, de nem valószínűleg gyorsan el fog fáradni és el fog aludni. Egyelőre ne várjanak tőle semmit. Erősödnie kell. A folyosó végén megtalálnak, ha szükségük van rám – mosolygott ránk a középkorú hölgy és eltávozott az említett irányba. Még mindig nem mehetünk be, meg kell várnunk az ultrahangot. Luke-ot beengedik, hisz ő az apa. Már negyed óra is eltelik, mire az orvos távozik, maga előtt tolva az ultrahangos készüléket és mi bemehetünk. Halkan nyitunk be az ajtón, hátha már alszik, de ébren van. Az ágya félig ülő helyzetbe van emelve. Fáradt mosolyt küld felénk. Luke mellette ül az ágyon és a kezét fogja. Nekem sem kell több. Egy ugrással ott termek és magamhoz ölelem.
- Nagyon megijesztettél – szorítom magamhoz, de figyelek arra, hogy a kezében lógó infúzió ne mozduljon ki.
- Ne… haragudj… - még mindig csak suttog. Az orvos szerint fáradt és ez látszik is rajta.
- Ne butáskodj. Senki sem haragszik rád – simítja meg az arcát Kate – Mi tagadás ránk ijesztettél rendesen.
- Clarissa. Azt mondtad veletek van – fordítja felém a fejét.
- Hallottad? – meglepődök, hallotta, amit meséltem neki?
- Csak amit ma mondtál – suttogja, és néhány könnycsepp legördül az arcán. Luke egy gondoskodó puszit lehelt az arcára.
- Mi lenne, ha aludnál egyet és majd később mesélek még? Ajánlottam fel, de makacsul megrázta a fejét. Az én húgocskám. Mindig is makacs volt.
- Most mesélj – kéri. Leülök mellé, és belekezdek.
- Aznap, bár nagyon idegesek voltunk miattad, Luke ragaszkodott hozzá, hogy mi legyünk a lányunkkal, addig ő veled maradt, de aztán vissza kellett vinnünk. Napokkal később beadtuk a kérelmet, hogy vissza akarjuk kapni. Átnéztek mindent, beszéltek mindenkivel. megnézték a lakást, amit vettünk. És alá kellett írnunk egy papírt, hogy minél hamarabb megtartjuk az esküvőt. Jah és volt egy ajánló levelünk. Fogalmam sincs mikor írtad, de köszönöm – megszorítottam a kezét és egy puszit adtam a pofijára.
- Szívesen – motyogta és szemhéjai megadták magukat. Egy pillanatra megnyugodva hunytam le én is a szempilláimat. Hátamat Logan-nek döntöttem és még néhány könnycseppet engedtem végigfolyni az arcomon.

Visszatértem!

Kedves Olvasóim!
Pár hete komolyan elgondolkodtam azon, hogy abbahagyom az írást. Nem láttam értelmét tovább folytatni. Azokból akiknek a hatására egy éve blogot indítottam már majd hogy nem, nem maradt senki, egy valakit leszámítva. NEm éreztem, hogy az én írásaimra is szükség lenne.
Az életem szép lassan elindult a lejtőn, nem csak ez miatt, hanem sok más magánéleti, családi probléma miatt. Most azonban, hogy elmúlt ez a hétvége már máshogy látok mindent. Igen, csaknem 200 km kellett utaznom, hogy feltőltődve, megerősödve azt tudjam mondani, ÚJRA ITT VAGYOK!!!
Egy nagyon szép hétvégén vagyok túl. Hallhattam azt a valakit énekelni és szavalni, aki rettentően közel áll a szívemhez. Igen, a kishúgomról van szó, akit ti is ismertek. Munkáink szép lassan egybeolvadnak és nem egy közös ficet olvashattatok tőlünk, és még olvashattok is majd. Viszont történt más is. Ennek a valakinek van valakije, akivel eléggé hosszan elbeszélgettem. És bár a húgom is öntötte folyamatosan a lelket belém, azt hiszem szükségem volt erre a beszélgetésre. Nem tudom minek nevezzem, második anyukámnak? Vagy talán egy barátnőnek? Azt hiszem mindegy is, de egy biztos nem maradok adósa neki. Ő is kért tőlem valamit, és én megteszem neki. A kérdés felettébb egyszerű volt, így hangzott "soha ne hagyd el" nem tudom pontosan idéztem-e, de valahogy így hangzott. A válaszom pedig nagyon egyszerű nem hagyom el. Az ígéreteimet betartom.
Most feltőltődve, újult erővel, újra itt avgyok és munkához látok. De rettentő sok köszönettel tartozok azoknak akiktől pár órája elváltam. Azt hsizem egy monogramból nem lesz baj, bár úgyis tudom, hogy tudja róla van szó. Köszönöm TSZ. És köszönöm szépen kishúgom.
Azt, hogy újra író képes vagyok egyvalakinek köszönhetem, bizony, nem másnak mint Raina-nak. NEm fogom tudni meghálálni neki soha azt a sok jót és sok türelmet amit tőle kaptam. De egyvalamit tehetek. Szerethetem örökké <3 ALWAYS <3

Testvéri kapocs - 22. rész

Raina:

- Hallja? Ez a kisbabája szívverése – egy apró könnycsepp szökik a szemembe és Kate-nek is könnyes a szeme. El sem hiszem, hogy terhes vagyok. Annyira boldog vagyok. A telefonom rezeg a táskámban, hallom. Nem érdekel. Tudom, hogy vagy Chris vagy Luke az. Remélem sikerült megbeszélniük a dolgot. Az orvos letörli a gélt a hasamról, én pedig lehúzom a pólóm. Felülök és kérek egy képet a kisbabámról. Már most látom, hogy csodálatos lesz. A táskámhoz megyek és kiveszem a telefonom belőle. Két üzenet. Ezek szerint mind a ketten rájöttek, hogy mit tettek. Lehallgatom őket.

Szia, Chris vagyok. Én csak azért hívlak, hogy bocsánatot kérjek. Már megbeszéltük Luke-kal is. Ne haragudj. Azt hiszem ez most jó lecke volt mind a kettőnk számára. Itthon beszélünk. Szeretlek Raina, puszi.

Nem érzékenyülhetek el minden mondatnál, de ez annyira megható. Örülök, hogy minden rendben van. Luke üzenetét is meghallgatom.

Szia Kicsim. Ne haragudj, amiért olyan csúnyán viselkedtem és nem vettem figyelembe, hogy mi a legjobb neked. Ne aggódj, Chrissel megegyeztünk és már minden rendben van. Hiányzol. Köszönöm a leckét, jó diák módjára tanultam is belőle. Várlak itthon. Szeretlek, szia.

Most megnyugodtam. Tényleg rendbe hozták a dolgot. Kate segít nekem, majd elindulunk hazafelé.
- Sikerült – nyögöm ki a kocsiba, hazafelé.
- Gondoltam. Mióta kijöttünk csak mosolyogsz. A képen még nem sok minden látszik nem?
- Nem, még nem sok minden. Mielőtt hazamegyünk, nem mennénk el enni valamit? – kérdezem Kate-et és ő csak mosolyog.
- Mit szeretnél enni?
- Egy pizzát…várj nem inkább hamburgert… nem rántottát… a francba nem tudom. Csak éhes vagyok.
- Van egy jó hely, ahová akkor jártam, mikor Amandával voltam terhes. Nagyon jó hely. Igazából Rick szoktatott rá – bólintok és Kate beletapos a gázba.
Tíz perc múlva egy aranyos kis étterem előtt parkolunk le. Kiszállok a kocsiból és bemegyünk. Leülünk egy asztalhoz és a pincér nemsokára már jön is, hogy felvegye a rendelésünket.
- Mit hozhatok? – kérdezi a fiatal nagyon helyes pincér.
- Én Caesar salátát kérek, és mellé egy pohár fehérbort – Kate rendel először, meghagyva nekem a gondolkodási időt. Fogalmam sincs, hogy mit akarok. A pincér szorgalmasan jegyzetel, majd felém fordul.
- Én egy steaket kérek, hasáb burgonyával. Valamint egy pohár bort – eszembe jut a kis picúr, akire vigyáznom kell. – Mégsem… Egy pohár narancslevet kérek. Rostosat, ha lehet. Köszönöm – a pincér bólint és már el is megy. 
- Félek – nyögöm ki és lehajtom a fejem.
- Mitől? Cabot már nem jelent veszélyt, lecsukták. Hosszú időre.
- Attól félek, hogy nem leszek jó anya. Eddig csak a menekülésről szólt minden. Megvédtem magamat és Christ, de az is igaz, hogy miattam kerültünk ekkora trutyiba.
- Ugyan Raina! Ne aggódj. Csodálatos anya leszel. Hidd el, hogy beletanulsz a dologba. Soha többé nem leszel egyedül. Mi mind itt vagyunk neked. Chris, Luke, Rick, és én. Mindig támogatni fogunk – egy könnycsepp buggyan ki a szememből.
- Öm ez mind a terhesség miatt van. Nem amiatt sírok, amit mondtál, csak…
- Persze megértem… Egy gyilkossági nyomozó sosem vallja be, ha elérzékenyül. Hidd el, tudom – egyszerre nevetünk fel. A pincér kihozza az ennivalót és nekiállunk enni.

Chris:

Be kell látnom, hogy Luke-nak igaza van. Neki kell ott lennie Raina mellett az orvosnál. Annak idején bármit megtettem volna, ha Logan mellettem lehetett volna. Holnap az én egyetlen kislányom két éves lesz. Be fogok menni hozzá, hisz meglátogathatom. Bárcsak már, mint család ünnepelhetnénk együtt.
- Hahó! – egy kéz lendül át a szemem előtt. Megrázom a fejem és figyelek. Rick az.
- Mi az? – kérdezem.
- Már ezerszer szóltam. Maradtok mind a ketten ebédre? – kérdezi és én először igent mondanék, de aztán megrázom a fejem.
- NE haragudj, de… - elgondolkodom – dolgom van még – vágom rá gyorsan és már úgy, ahogy vagyok, kabátban kifordulok az ajtón és már úton is vagyok. Még nem tudom hova megyek, csak egyedül akarok lenni. Most döbbenek rá igazán tettem szörnyű következményére. A második szülinapra már emlékezhet az ember. Ha valójában nem is, de a tudat alatti akkor is emlékezni fog rá. Borzalmas anya vagyok. Bedobtam, hogy mások neveljék, bemeséltem magamnak azt, hogy így védem meg, közben pedig az az igazság, hogy nem volt erőm harcolni. Lemerném fogadni, hogy a húgom most felhőtlenül boldog. Persze örülök neki, de én mikor lehetek ennyire boldog? A parkban ülök egy padon és figyelem a szaladgáló gyerekeket. Fogalmam sincs, mióta ülök itt, de valaki leül mellém a padra. Megnézem ki az és máris visszafordítom a fejem abba az irányba amerre az előbb is bámultam. Raina ül mellettem. Fogalmam sincs, hogy talált meg. An jó ez nem teljesen igaz. A kapocs, ami köztünk van, azt hiszem az vezette ide.
- Ettél ma már valamit? – kérdezi egy rövidebb csend után. Nemet intek.
- Nincs kedvem enni. Holnap lesz a születésnapja és én csak pár órára láthatom – tör ki belőlem az ami nyomja szívem – Borzasztó anya vagyok.
- Ne mondj ilyet – megfogja a kezem – jó anya vagy. Megvolt az oka, amiért ezt tetted.
- Ezt te sem gondolod komolyan ugye? Tudod, hogy hazugság akkor miért szajkózod? – látszik, hogy leforráztam a szavaimmal és ez nekem is fáj. Nem kellett volna ezt mondanom.
- NE haragudj – felpattanok és már el is rohanok. Egyedül hagyva őt a padon.

Raina:

Nem tudom mi történt. Mi volt ez az egész? Idetalálni sem volt egyszerű. Elfáradok a sok futkosástól. Már nem vagyok olyan formában, mint régen. Felállok a padról és természetesen utána megyek. Bár halvány gőzöm sincs, hogy merre van. Ha jól láttam balra futott. Te jó ég nem tudom meddig bírom a kergetőzést. Felállok a padról és elindulok abba az irányba, amelyikbe a nővérem rohant az előbb. Nem futok, de gyorsabbra veszem a lépteimet.  Meglátom Christ az egyik padon üldögélni. Odasietek hozzá, és megtámaszkodom a pad támlájában és levegő után kapkodok.
- Már nem tudok úgy utánad futni, mint régen – leülök mellé a padra és csak csendben lélegzem.
- Sosem kértem, hogy fuss utánam.
- Hogy mondod? – most kiakadtam.
- Jól hallottad. Sosem kértem, hogy védj meg. Ha akkor nem támadsz rá, és nem ölöd meg, akkor nem lettünk volna ekkora szarban. Nem kellett volna Clarissát intézetbe adnom és most nem csak egy órán át ünnepelhetnénk. Hagynod kellett volna. Egyedül akarok lenni. Egyszer az életben nélküled – meg sem tudok szólalni. A torkomba felszökik a gombóc és a fejemben érzem a szívverésem. Nem hiszem el, hogy ezt mondta. Lassan, felállok a padról és elindulok. Nem térek magamhoz. Mi történt? A lábaim olyanok, mint a kocsonya. Alig tartanak, de nem fogok előtte elájulni. Nem mondok semmit, csak egyedül hagyom, ahogy kérte.
Visszafelé sétálok a parkba és még mindig döbbenten állok a dolgok előtt. Nem akarok ezen gondolkodni. Én már túl sok problémát próbáltam megoldani és Chrisnek igaza van. Nem a legjobba a problémamegoldó képességem. Ha nem akarom megoldani azt a problémát, akkor nem kerültünk volna ekkora…bajba. Fogok egy taxit és haza megyek. A kulccsal kinyitom az ajtót. Senki sincs itthon. Kate az őrsön, a többiekről pedig fogalmam sincs. Felmegyek az emeletre. Nem érzem magam valami fényesen. Ledőlök az ágyba és elalszom. Kis idő múlva az ágy besüpped mellettem. Nem tudom ki az. Az oldalamon fekszem. Valaki az ölelésébe von, és belőlem kiszakadnak a könnyek. Megdöbben. Még sosem látott sírni. Mindig én voltam az erősebb.
- Sajnálom… annyira sajnálom… Te vagy a mindenem… Sosem löknélek el magamtól… Kérlek, bocsáss meg nekem – könnyek között suttogja ezeket a fülembe. Megfordulok az ölelésében és magamhoz szorítom. Annyira szeretem.
- Fájt… Nagyon…- nem bírok többet kinyögni. A zokogás ráz. Azt hiszem, hogy az elmúlt 20 év minden könnyét kisírom ebben a pillanatban. Patakként ömlenek a szememből. Szomorú vagyok. Végtelenül szomorú vagyok. El akart lökni. De ez már nem számít… visszajött.

Chris:

Szorosan összeölelkezve fekszünk az ágyon. Az, amit nem is olyan régen mondtam már ezerszer megbántam. Egyáltalán nem gondoltam komolyan, amit mondtam. Egyszerűen csak dühös voltam. Magamra, az elég világra. Hagyom, hogy sírjon. Most nem tudok mást tenni. Ezt már elrontottam, és csak remélni tudom, hogy megbocsájt nekem. Nem tudnám őt elveszíteni, nélküle semmi vagyok. Legalább egy órát sírtunk.
- Ne haragudj – suttogom a fülébe – nem kellett volna azokat mondanom. Megmentettél és én még sosem köszöntem meg. Helyette csak bántottalak. Meg tudsz még nekem bocsátani?
Érzem a hangomon, hogy könyörgő és a szavakkal együtt a könnyek is tovább bugyognak kifelé. Nem válaszol, de még jobban magához ölel. Remélem ez azt jelenti, hogy megbocsájt. Kezemet a hasára húzza.
- Mindkettőnknek szüksége van rád. Fájt, amit mondtál, de a testvérem vagy. Szeretlek – suttogja, és azt hiszem nem is telik többre, akkor biztosan újra sírna.
- Meg tudsz nekem valaha bocsátani? Nagyon szeretlek.
- Semmi baj. Szeretlek – mondja ki újra. Nem tudom neki elégszer mondani, hogy szeretem. Az egyetlen biztos pont vagyunk egymás életében és én ezt majdnem tönkretettem.
- Akarod látni az első fényképét? – szakítja meg az ölelést és mosolyogva feláll. A táskájában kezd el kotorászni és csakhamar egy apró képecskével tér vissza. Még alig látszik belőle valami. Csak egy kis babszem, egy maszatka.
- Ő az én kis radarjelem – jelenti ki büszkén és nekem nevetnem kell.
- Radarjel? Így is lehet mondani – most már mind a ketten nevetünk. Ha a baba kerül szóba, csillog a szeme, de nem a könnyektől. Azt hiszem a boldogságtól. Egyszerűen sokkal szebbnek látom, mint valaha. Azt hiszem a terhesség megszépítette.
- Az ultrahangon úgy pulzált, mint egy kis radarjel. Alig várom, hogy a kezemben tarthassam – suttogja, és a képet nézi. Kihúzom az éjjeli szekrény fiókját és két könyvet veszek elő. Egy rózsaszínt és egy kéket. Ezt neki vettem és a megfelelő pillanatot kerestem, hogy oda adhassam.
- Tessék. Ezt neked vettem – nyomtam a kezébe és ő meglepetten nézte meg a könyveket.
- De… ilyet később szoktak venni – szólalt meg meglepődve.
 Azért vettem mind a kettőből és akkor a másik, ami most nem kell, az jó lesz később is. Vagy ha esetleg ikreid lesznek, akkor jó lesz, ha felemásak lesznek. Megláttam a boltban és hoznom kellett neked egyet. Azért örülsz neki?
- Persze, hogy örülök – nevette el magát zagyva beszédemen. Ő az egyetlen, aki általában érti a zagyva mondataimat – az első kép megvan, már csak azt kell tudni melyikbe, kell beragasztani.
- Az az idő is eljön – ölelem, meg és azt hiszem máris szent a béka köztünk. Kopogás hallatszik, mind a ketten egyszerre kiáltunk egy tesséket és máris nyílik az ajtó. Csak résnyire nyílik és mi felhúzott szemöldökkel figyeljük, ki is fog betoppanni. A következő pillanatban pedig már könnycsepp gyűlik a szememben. Az én kétéves kislányom szalad be rajta és máris az ágy szélénél áll. Villámgyorsan kapom fel és ölelem magamhoz.
- Aja! – kiabálja nevetve, nekem viszont egy árva hang nem jön ki a torkomon. Csak ölelem őt és engedem, hogy a könnyeim amik a boldogságtól fakadnak végigfolyjanak az arcomon.