Testvéri kapocs - 19. rész

A barátság egy fogalom. Nem fogható, de érezhető. Egy nyitott szívbe mindig betalál, és mindig akkor, mikor nem számítunk rá. A barátság fontos, nélküle üresek vagyunk. A barátok életünk részei, megtanítanak együtt működni, segíteni, szeretni és ami a legfontosabb, velünk vannak. MINDIG.
ALWAYS drága kishúgom <3

Raina:

A földön fekszem és mikor sikerül kinyitni a szemem, csak annyit látok, hogy egy tucat szempár engem bámul. Nem értem, miért néznek ennyire. Megpróbálok feltápászkodni a földről, de abban a pillanatban meg is szédülök és inkább visszaülök a földre. Össze vagyok zavarodva. Kate segít felállni és megpillantom az ájulásom okát. Az álmom. Az arcomból kiszalad az összes vér. Nagyon sápadt lehetek. Luke áll Kate asztalánál. A keze fel van kötve és aggódó szemmel néz rám. Nem ismétlődhet meg. Azt már nem élném túl. Szeretem őt és annyira hiányzik. Felülök egy székre és ő közelebb jön. Leguggol elém és a kezét a combomra teszi.
- Itt vagyok kicsim – tényleg ez a valóság. El sem hiszem. Tényleg itt van. Megérintem az arcát és közelebb húzom egy csókra. A világ leglágyabb, legszenvedélyesebb csókját adom neki. Szükségem van rá. Kell nekem. A könnyeim folyni kezdenek és felállok. A lábaim még ingatagok, de az ő erős karja megtart. Megölelem és most elengedni is sikerül. Ez már nem álom. Tényleg itt van. Elkel mondanom neki. Újra magához ölel és az orrát a hajamba fúrja.
- Terhes vagyok! A tiéd – suttogom és nagy levegőt vesz, majd szorosabban ölel. Érzem, hogy örül.
- Szeretlek – súgja és megcsókol.
- Mi történt? – kérdezem tőle.
- Az nem érdekes. Hagyjuk – tudom, hogy nem akar róla beszélni. Ez azt jeleni, hogy fájna nekem, ha elmondaná. Ismerem már ennyire. Annyiban hagyom a dolgot és inkább nem faggatózom, csak élvezem, hogy itt van. Leülök Kate asztala mellé, Luke ölébe. Nem akarom elmondani, hogy mi történt. Főleg előtte nem. Azt hiszem, szégyellem, ami történt. Tudom, hogy nem az én hibám, de akkor is.
- Raina el kell mondanod, hogy pontosan mi is történt. Mindent. Már lecsukták Cabot-ot, de kell a megerősítő vallomásod – bólintok és nekikezdek.
- A cellámban voltam és aludtam. Hajnali kettő körül volt. Bejöttek, megbilincseltek és a kocsihoz vittek. Mikor beültem és elkezdek beszélgetni, akkor vált világossá, hogy mi is a céljuk. Beadtak valamit, amitől elájultam. Egy szűk szobában tértem magamhoz – érzem, hogy Luke keze megfeszül a derekamon. A keze a hasamra csúszik és én folytatom.
- Cabot két segédje bejött és… - nem bírom tovább mondani. Mind a ketten rám néznek és sut a szemükből a sajnálat. Folytatnom kell.
- Megvertek. Elájultam és utána megerőszakoltak. A legközelebb, mikor magamhoz tértem Cabot jött be a kis helységbe. Fegyver volt nála és megfenyegetett. Ekkor jöttetek be.
- Értem. Mit mondott, mielőtt beléptünk?
- Azt mondta, hogy… hogy mondjak el egy gyors imát, mert úgyis pokolra jutok - nem bírom visszatartani a könnyeimet. Zokogni kezdek, de megállíthatatlanul. Luke az ölelésébe zár és ez az oly rég várt ölelés megnyugtat. Le kell szoknom a sírásról. A terhesség teszi ezt velem. Kate mindnet leírt és azt mondta, hogy várnom kell, amíg megkapom a másolatokat. és az aláírásommal hitelesítem. Luke és én a pihenőbe megyünk. Ott várunk. Chris az irodájában van Logen-el. Luke leül egy székre.
- Kérsz kávét? – kérdezem tőle.
- Neked nem szabad kávézni.
- Tudom, de csinálok neked – elmosolyodom és hirtelen Kate nyit be a helységbe.
- Kész vannak a papírok. Csak alá kell írnod őket – Kate elém rakja a lapokat én pedig az összesre ráírom a nevem. Nem sokkal később Chris és Logan lép be a szobába…

Chris:

- Csak azért jöttem, hogy nem alszok otthon, Logan-nel leszek az éjjel – finoman rákacsintok és elpirulva veszi a lapot. A húgom elpirult. Ilyet ritkán látni. Mindig én voltam a pirulósabb. Ő máshogy leplezte zavarát. Legalább lesz mivel cukkolom, persze csak ha már jól lesz.
- Sziasztok – köszönünk el egyszerre, Logan megfogja a kezem és az autója felé sétálunk. Még sosem voltam a lakásán. Queens felé vesszük az irányt. Nyugodtan figyelek kifelé. Logan keze közben a combomra téved. Félórányi autózás után egy ház előtt állunk meg. Kiszállunk mind a ketten. Valami álomszép a ház. Kétszintes, és már innen látszik, hogy a hátra nyúló udvara hatalmas. 
- Tetszik? – kérdezi mosolyogva és átkarolja a derekamat.
- Itt laksz? Ez valami álomszép – ámuldozok még mindig.
- Nem itt lakok, de egy telefonomba kerül és a miénk – meglepődve nézek rá, de ő teljesen komolyan mondja – nem kell most válaszolnod. Nézzük meg.
Kézen fog és befelé indulunk. Kulccsal nyit ajtót és mi egyből a nappaliba lépünk. Hatalmas és világos. Egy gyönyörű világosbarna lépcső vezet fel az emeletre, egy boltív köti össze a nappalit és az ebédlővel egybeépített konyhát. Egyszerűen szóhoz sem tudok jutni, csak némán nézek végig mindent. A nappaliból nyílik még egy kisebb szoba, ami akár egy dolgozószobának is megfelelne. Hátul egy hatalmas teraszajtó a kertbe vezet, de először felmegyünk az emeletre. Egy tágasabb előtérből nyílik az összes szoba. Öt egyforma méretű szoba van és két fürdő.
- Na? Hogy tetszik? – néz rám kérdően.
- Ez álomszép, de…
- Nincs de – szakít félbe – egy ismerősömé, aki el akar költözni, áron alul adja el, mert sietős neki.
- Még csak most kezdtem dolgozni és nem jutottam el odáig, hogy félre tegyek – magyarázkodok. Nem mintha nem akarnék vele élni, de nem várhatom el, hogy ő fizesse az egész házat. Mert az oké, hogy a nagyja bútorozva van és gyönyörűen, de azért van még mit venni bele.
- KI tudom fizetni. És ahhoz, hogy visszakaphassuk a lányunkat, kell egy közös lakás, egy közös élet. Veled akarok élni és a lányunkkal – győzköd, és azt hiszem sikerült meggyőznie. Remélem Raina és Luke a közelünkben fognak élni.
- Rendben – egyezek bele és ő boldogan pörget meg – Szeretlek.
A fülembe suttogja, miután letett a földre és hosszan, szenvedélyesen megcsókol.
- Gyere – kézen fog és kivezet. Bezárja az ajtót és újra autóban ülünk. Gondolom most már a lakása felé megyünk. Legalábbis nagyon remélem. Már sötétedik és nincs kedvem máshová menni. Csak vele akarok lenni.
- Ez most már a te lakásod? – kérdezem miközben az ajtót nyitja.
- Aha – és már bent is vagyunk. Nem nagy, de takaros kis lakás.
- Most ugye nem a berendezést fogod végignézni? – kérdezi a vágytól elmélyült hangon.
- Nem tudom, miről beszélsz – suttogok a szájába csábítóan, és azt hiszem, egy jó darabig ez lesz az egyetlen értelmes mondat, amit ki tudok mondani. 

Testvéri kapocs - 18. rész

Kedves olvasók! Ne haragudjatok a régi frissítésért, de az élet néha olyan bonyolult. Nem érzem szükségét a magyarázkodásnak: Elkészült az újabb részünk, reméljük tetszik és kérünk véleményt.
Üdv: K&R

Raina:

Chris elég ritkán hagy kikelni az ágyból, de ez egy ritka alkalom. Ma be kell mennem a kapitányságra, hogy lediktáljam a vallomásomat Kate-nek. Nem akarom újra átélni azt, ami akkor történt. Elég volt egyszer. Már az autóban ülünk és azon gondolkodom, hogy vajon fiú vagy lány lesz a kisbabám. Kislányt szeretnék, de ha fiú lesz, azt sem bánom. Remélem az édesapjára fog hasonlítani. Beparkolunk a kapitányság épületébe és kiszállok a kocsiból. Bemegyünk az épületbe és a lifttel máris a második emeletre megyünk. A lift lassan megy felfelé. Chris megfogja a kezem és, hogy tudassa, mellettem áll. Megnyugtat az érintése. Az ajtó nyílik és mikor kilépek, egy ismerős arcot látok meg Kate asztala mellett. Elengedem Chris kezét és odarohanok. Egy hatalmas pofonnal üdvözlöm Luke-ot, majd a nyakába ugrom és csókolni kezdem. Olyan szenvedélyesen csókolom, mint még soha. Kapaszkodom a nyakába, ő pedig a derekamnál fogva emel a magasba. Édes arca ragyog, a szeme vágyat sugároz. Annyira hiányzott. El sem hiszem, hogy itt van.
- Mi történt veled? – kérdezem, mikor enged levegőhöz jutni. A kezemet az arcára simítom ott, ahol megütöttem.
- Sajnálom. Nagyon fáj?
- Semmi bajom. Jól vagyok. Tényleg eltalált egy golyó és majdnem meg is haltam. Igazából nem tudom hogyan történt és, hogyan menekültem meg. Elég sokáig voltam eszméletlen. Nem emlékszem sok mindenre, csak a szemedre, és a hangodra, mikor értem küzdöttél.
- Nagyon szeretlek Luke – újra a nyakába ugrom és eszembe jut, hogy el kell mondanom, hogy terhes vagyok. De nem most. Majd, ha kettesben leszünk és csak mi leszünk. Chris is odaér mellénk és ő is megöleli Luke-ot. El sem hiszem, hogy itt van… Hogy él…Remélem nem álmodom. Szorosabban ölelem magamhoz Luke-ot. Érezni akarom, hogy valóság.
- Raina… Raina vallomást kell tenned – csak szorosabbra fonom az ölelésem. Nem akarom elengedni. Már nagyon szorosan ölelem. Próbál levakarni magáról. Meg fogom fojtani. Elakarom engedni, de nem megy. Az ujjaim már fehérek.
- Raina…Raina engedd el! – már kiabálnak velem. Nem mozdulok.
- Raina… Raina… - hirtelen, izzadságban úszva ébredek fel. Chris ül mellettem és furcsán néz rám. Körülnézek és látom, hogy Kate áll az ajtóban és aggódó tekintettel pásztázza az arcomat. Zihálva kapkodom a levegőt. A szívverésem, az egekben. Szóval csak álom volt. EZ lehetetlen. Nem az nem lehet. Nem élte túl.

Chris:

Próbálom tartani vele a szemkontaktust, hogy megnyugodjon. Lelassul a légzése, de zavartan néz körbe. Kate-re pillantok tanácstalanul. Odaül mellénk.
- Semmi baj, csak álmodtál – simít végig Raina hátán megnyugtatóan.
- Épp ez a baj – sírja el magát. Sosem láttam még annyit sírni, mint az elmúlt időben, és ez nagyon aggaszt. Hozzám bújik, fejét a mellkasomra hajtja és tudom, a szívverésem kell neki, hogy megnyugodjon.
- Semmi baj Raina. Semmi baj – csitítom és mikor már látszólag megnyugszik, rám néz.
- Azt álmodtam… - nagy levegőt vesz – hogy Luke él.
- Úgy sajnálom tesó.
- Inkább mond el, mi van veled és Logan-nel? – témát terel. Ismerem eléggé, hogy tudjam, nem akar többet beszélni róla. Hát belemegyek a témaváltásba.
- Kibékültünk – eresztek meg egy halvány mosolyt. Nem akarom a szerelmes áradozásommal traktálni. Tudom, mennyire fájna neki. Ő elvesztette a szerelmét, és egyedül kell felnevelnie a babát, akit tőle vár. ÉS bár mi, a családja mellette leszünk, de az nem lesz ugyanaz. A helyzet kísértetiesen ismerős. Hasonló cipőben jártam, a különbség viszont annyi, Logan visszatért.
- Magatokhoz veszitek Clarissát? – kérdezi és én csak bólintani tudok, mert a telefonom csörögni kezd.
- Szia, Kate vagyok – ezt most nem értem, minek telefonál a nappaliból?
- Miért hívsz a nappaliból? – kérdezem meglepődve.
- Mert nem vagyok otthon, Ryan-ék behívtak az őrsre. Be tudtok jönni? – az órára nézek és meglepődve látom, hogy jó pár óra eltelt. Észre sem vettem, hogy így repül az idő.
- De miért?
- HA ide értek megérted, csak ne izgasd fel Raina-t. Ez felettébb megrázó lesz, úgyis ha ide ér. Te már átélted. Siessetek – és le is teszi a telefont. Fogalmam sincs, mi az, ami megrázóbb lehet, mint az eddig átéltek. Hiába forgatom az emlékeimet arra sem tudok rájönni, mi az amit én már átéltem.
- Kate hívott, bent van az őrsön. Be kell mennünk – szólalok meg és ő ijedten néz rám.
- Miért? – alig jön ki hang a torkán. Most mondjam, hogy nem tudom, vagy hogy vallomást kell tennie? Egyik sem a leg megfelelőbb. Jobb a nem tudom, azt hiszem.
- Nem tudom. De akármi is lesz, én ott leszek – úgy látom, ez mind a kettőnket megnyugtatja. Felöltözik rendes ruhába és már úton is vagyunk. Némán ül az autóban és csak kifelé bámul. Keze a hasán pihen. Lemerném fogadni, hogy a baba járt a fejében. Finoman megérintem, mikor megérkezünk. Egy kényszer mosolyt enged meg felém, jelezvén, hogy jól lesz, aztán beszállunk a liftbe és megszorítom a kezét bátorításképp. Egy kicsit magamat is bátorítom vele, mert én sem tudom, hogy mi is vár ránk. Kilépve a liftből, Kate asztalánál két férfialak áll. Az egyik Logan, ez egész biztos, ezer közül is megismerném. De a másikban nem vagyok biztos, hogy az-e a kire gondolok. A húgomra nézek, egész biztos, hogy ő tudja ki a másik.
- Ez lehetetlen, már megint? – suttogja sápadtan és egyre jobban sápad. Ijedten kapok mögé, mielőtt eszméletlenül terül el a földön.

Testvéri kapocs - 17. rész

"Nem tudom, mit tegyek, nem tudom, hogy legyen.
Miért is nem lehetek egyszerre két helyen,
Óóó Istenem, miért nincs két életem?

Mennyivel könnyebb volna,
Hogyha két életem volna.
Egyet örökre odaadnék neked,
A másik szabad lenne,
Minden nap szárnyra kelne,
S mindenkit szeretne, akit lehet."

Szeretlek testvérkém! Always <3

Raina:

Minden annyira zavaros. Azt hiszem igaz. Tényleg itt vannak. Úgy érzem, hogy kezd magához húzni a sötétség. Nem szabad elájulnom. Ki kell tartanom.
Nem… Nemmegy tovább becsukom a szemem és érzem, hogy elernyedem. Még hallom Chris hangját, amint szólongat, de már képtelen vagyok tovább fent maradni.

Mikor legközelebb kinyitom a szemem, egy korházi ágyon vagyok. Kétségbeesetten kiáltok fel.
- Chris! – kiabálok, de senki sincs a szobában. Ez egy újabb hallucináció lenne? Vajon még mindig a kis fekete lyukban vagyok. Az a szer még mindig hatna? Ennyi idő után is? Kétségbeesve kezdek kapálózni és rugdosódni. Az ajtó kivágódik két nővér lép be Chrissel. Lefognak és beadnak nekem valamit. Chris elszörnyedt képpel nézi végig az eseményeket. Már kába is vagyok. Nem alszom el, csak éppen olyan laza vagyok, hogy szét tudnék esni. Mindenem elernyedt. A nővérek kimennek és Chris leül az ágyam mellé egy székre. Megfogja a kezem és érzem, hogy nedves a könnyeitől.
- Rendbe fogsz jönni. Ígérem. Minden rendbe jön, de ahhoz meg kell nyugodnod – bólintok és megpróbálom megszorítani a kezét, de nincs bennem annyi erő. Érzem, hogy mindenütt fáj. A karom, a lábaim, a bordáim, a nyakam. Még Ott is fáj. Ez azt jelentené, hogy… Nem kérlek, ne. Ugye nem erőszakoltak meg? AZ elviselhetetlen lenne. Luke-al voltam először és a halála után senkivel. Ő volt életem szerelme.
- Megmentettél. Szeretlek. Köszönöm, hogy nem hagytál el.
- Ne beszélj butaságokat. Sosem hagynálak el – tényleg butaságot beszélek? Úgy beszélek hozzá, mintha nem is lenne a nővérem. Mintha egy idegen lenne. Nem! Nem lökhetem el őt. Szükségem van rá. Kell nekem.
- Kérdeznem kell valamit.
- Mond csak – a hangja kedves, és nagyon lágy. Igen, ő a testvérem.
- Megerőszakoltak? – lehajtja a fejem és tudom, hogy a válasz igen. A szemeimbe könny gyűlik és ki is folynak a szememből. Néma ordításba kezdek. Chris felül és szorosan magához ölel.
- Annyira sajnálom. Annyira sajnálom – suttogja és érzem, hogy ő is sír. Kopogás után, egy orvos lép be a szobába.
- Jó napot Miss. Hamill – Chris visszaköszön, de nekem erőm sincs megszólalni.
- Meg kell vizsgáljam Raina – nem engedtem meg, hogy a keresztnevemen szólítson. Mit képzel ez magáról. Nyugi Raina fogd vissza magad. Nem lehetsz ideges. Bólintok és arra számítok, hogy a gépekhez sétál és úgy vizsgál meg, de tévedek.
- Húzza fel a lábát – te jó ég. Mit akar ez velem csinálni. Döbbent arccal meredek rá. Nyelek egy nagyot és felhúzom a bal, majd a jobb lábamat is. Nem látok semmit, mivel a takaró eltakarja a fejét. Hallom a gumikesztyű csattanását a kezén, majd egy éles fájdalmat ott lent.
- Ááá – szakad ki belőlem a kiáltás. Megszorítom Chris kezét, mire ő felszisszen. Egy könnycsepp gördül ki a szememből. Az orvos dermedten néz fel a lábaim közül.
- El kell végeznünk egy ultrahangos vizsgálatot – értetlenül nézek rá. Miért? Miért kell ultrahangos vizsgálat? Nem értek semmit.
- Miért? – kérdezem értetlenül.
- Megvan rá az esély, hogy ön teherbe esett – elszörnyedt képet vágok. Az nem lehet. Megnyalom a szám szélét, hogy eltüntessem a kiszáradás nyomait. Bólintok és az orvos máris hívja a beteghordókat, hogy vigyenek a kettes vizsgálóba. Fogom Chris kezét. Nem akarom elengedni egy pillanatra sem. Velem kell jönnie. Az orvos megengedi, hogy velem maradjon és ez valamennyire megnyugtat. Betolnak a vizsgálóba és az orvos felkészül, hogy a kütyürümütyürüjével megvizsgáljon. Luke mondta mindenre, ami gép volt, hogy kütyürümütyürü. Az orvos valami átlátszó gélt nyom a hasamra és az ultrahangos géppel vizsgálni kezd. A szeme kutatóan nézi a kis monitort.
- Igen, jól sejtettem. Nézze ott – a kis képernyő felé fordítom a tekintetem és csak egy kis radar-jelet látok. Egy kis radar van a hasamban. Egy pici pötty.
- De ez nem lehet az erőszak miatt. Ha jól látom már négy-öt hetes terhes lehet.
- Luke! – nyögöm döbbenten. Ez Luke gyereke. Mindig is szeretett volna kisbabát. Picipötty a mi gyerekünk. Ő sosem ismerheti meg az apját. Picipötty-nek nem lesz apukája. Oh milyen boldog lenne Luke, ha ezt látná. Egy baba. Egy igazi kisbaba. Az én kis radarjelem. Chris lágyan megfogja a kezem és megszorítja. Tudom, hogy bármi történjen is, ő velem van és segít nekem. Egy hétig kell a kórházban tartózkodnom. Szinte halálra unom magam, de Chris mindig velem van, és már Kate-ék is meglátogattak párszor. Nekik még nem mondtam el, hogy gyermeket várok. Csak Chris tudja. Bárcsak itt lenne Luke. Ő akart gyereket, de én még korainak tartottam. Különben is. Menekültünk és nem volt megállásunk.

A szobában fekszem és a plafont bámulom. A kezem, óvón a hasamon pihen. A szemeimből potyognak a könnyek. Valaki kopog és az ajtó már nyílik is.
- Szia! – köszön Kate és látom, hogy hatalmas mosoly van az arcán.
- Mitől van ilyen jó kedved? – kérdezem szipogva, és a kézfejemmel megtörlöm az arcom és a szemem.
- Csodás hírem van. Megnyugodhatsz. Nem kell tanúskodnod. Lecsukták. Életfogytiglani börtönt kapott – felülök az ágyon, bár még a bordáim hasogatnak.
- Ez tényleg fantasztikus. És tényleg nem kell beszélnem senkivel ez ügyben?
- Hát ezt úgy tudtam elérni, hogy nekem kell leírnom a vallomásodat. Ennyire tudtam megkönnyíteni a dolgot – látom Kate szemén, hogy szeretne kiengesztelni, csak nem igazán értem, hogy miért.
- Semmi baj Kate. Nincs semmi baj – a szemében összeszaladnak a könnyek.
- Úgy sajnálom Raina. Én próbáltam hamarabb menni. Én mindent megpróbáltam.
- Csss semmi baj. Most már minden rendben. Itt vagyok és ez nem történik meg még egyszer – kinyújtom a karom és magamhoz szorítom a nővéremet.
- Babát várok – suttogom a fülébe és hirtelen felkapja a fejét. Ebből azt veszem ki, hogy tud az erőszakról. Most én vagyok zavarban és rosszul is érzem miatta.
- Nem az erőszak miatt. Luke-é. Az ő gyermekét várom. Négy-öt hetes terhes vagyok.
- Ez fantasztikus Raina. Nagyon örülök neki – egy újabb ölelést kapok, minek következtében felszisszenek.
- Ne haragudj – csak megrázom a fejem és rámosolygom.
Kate még egy óráig velem van, mikor Rick és Amanda lép be a szobámba.  A kislány beugrik az anyukája ölébe és engem elöntenek az érzelmek. A terhesség miatt van? Attól lettem ennyire érzelmes? Nem akarok sírni. Talán még sosem sírtam. A kis Amanda felmászik mellém az ágyra és átöleli a nyakam. A nap folyamán még az orvos is megtalál és elmondja, hogy holnap haza is mehetek. Kate-éket Chris váltja fel. Hamarosan elalszom, de Chris még mindig mellettem van.

- Most meg foglak ölni. Ennyivel tartozol nekem. Amit velem műveltél. Ahányszor lóvá tettél. Megérdemled. – a hangja egy őrültéhez hasonlít. – az álmom hirtelen vált, és már más helyzetben vagyok.

A segédek a szobában vannak. Az egyik ütni kezd… Már emlékszem… Itt történt mindent… Ekkor történt… Elvesztettem az eszméletem, de halványan emlékszem rá. Lerángatták rólam a ruhát. Hideg van. Meztelen vagyok. Rossz dolgokat tesznek velem. Képtelen vagyok ellenkezni… Megerőszakolnak… Sikítani akarok, de nem jön ki hang a tokomon. Sikítok, torkom szakadtából, de nem jön ki hang.

- Raina… Raina ébredj! – Chris ráz fel és én kinyitom a szemem és csapkodni kezdek.
- Hé…Hé nyugodj meg. Biztonságban vagy – lecsillapodok és észreveszem magam. Csak Chris van velem és ő is ijedten néz rám…

Chris:

Lehajtott fejjel ülök ikerhúgom mellet. Vigyázom az álmát. Kisbabája lesz. A húgomból fantasztikus anya lesz. Ebben biztos vagyok. Irigylem is, meg nem is. Meghalt a férfi, akit szeretett. Viszont neki megvan az esélye, hogy mellette lehet a gyereke. Neki nem kell beadni egy otthonba, hogy megvédje. Gondolataimat Raina sikítozása szakítja félbe.
- Raina… Raina ébredj! – mindkét vállánál fogva rázom és mikor magához tér csapkodni kezd. Aztán ijedten abba is hagyja, és én magamhoz szorítom. Olyan szorosan, ahogy csak tudom. Ütemesen simogatom a hátát és hagyom, hogy kisírja magát. A húgom erős, de az utóbbi időben túl sok mindent kellett elviselnie. Lassan álomba sírta magát. Óvatosan visszafektettem az ágyra. A folyosóra mentem és megkerestem az orvosát. Azt mondta akár már este haza is mehet. Visszamentem a szobába és pakolni kezdtem a cuccait, mikor nyílt az ajtó. Kate lépett be.
- Szia, hogy van? – kérdezte meg halkan.
- Szia, rémálmai vannak. Az orvos azt mondta elkészíti a zárójelentését, és hazamehetünk. Amint rendezzük a dolgainkat már el is költözünk, nem akarunk sokáig zavarkolódni, már így is elég ideje ott vagyunk.
- Chris addig maradtok, amíg akartok. A húgaim vagytok. Álljatok biztos lábakon és mehettek, de nem túl messzire tőlünk. Már túl az életünk részei lettetek.
Megöleltem Kate-et, aztán ketten folytattuk a pakolást. Már az orvos is járt bent a zárójelentéssel, és Raina egyszer sem ébredt fel. Túl kimerült lehet.
- Raina – rázom meg finoman, hogy felébresszem – húgi, ébresztő.
Hírtelen ébredt fel, és automatikusan védekezésre emeli a kezeit. Gyorsan elkapom a csuklóit mielőtt kárt tehetne bennem.
- Chris vagyok – mondom finoman és már meg is nyugszik – itt vannak a papírjaid, hazamehetünk. Már összepakoltuk a cuccaidat Kate-el. Hazavisz minket.
- Jó – bólint és már fel is ül. Látszik rajta, hogy nem képes jelenleg többet mondani. Gyorsan felöltözik és már készen is vagyunk. Nem tudom, hogy az álom hatására-e, de lábai bizonytalanok. Belekarolok, és ő hálásan néz vissza rám. Egész úton csendben van. Aggódom érte, de borzasztóan. Kb. fél óra múlva meg is érkezünk. Rick a nappaliban van, Mandy pedig a szőnyegen játszik. Raina egyből a szobánk felé megy.
- Hogy van? – áll fel a kanapéról, én pedig leteszem a húgom táskáját és felveszem az unkahúgomat. Alaposan megölelgetem.
- Nem jól. Nem mutatja, de nincs jól. Ne faggassátok.
- persze, de számíthattok ránk mindenben – mondja Kate és átveszi tőlem a kislányt.
- Köszönjük – mosolyodok el, aztán megfogom a táskát és felfelé megyek. Raina épp a fürdőből jött ki. Csak a törölköző volt körülötte.
- Pihenj le. Még nem vagy jól és pihenned kell – szólok rá, inkább parancsolásnak hangzik, mint kérésnek.
- Ühüm – csak hümmög és lefekszik az ágyra, felém nyújtja a kezét, ép úgy, mint mikor kicsik voltunk. Mellé fekszem, átölelem és érzem, hogy a sírás rázza. Hagyom, hogy az ölelésemben nyugodjon meg.
- Egyedül kell őt felnevelnem – suttogja.
- nem kell egyedül felnevelned. Én mindig ott leszek neked. Tudod milyen szerencsés, hogy ilyen anyukája van? Csak ígérj meg egyet Raina – kérem tőle komolyan.
- Mit? – meglepődve néz rám, de talán tudja, hogy mit is akarok.
- Ígérd meg, hogy soha nem hagyod el a gyerekedet – nézek rá könnyes szemmel és ő szorosan magához ölel.
- Megígérem – suttogja.  

Testvéri kapocs - 16. rész

Bár Raina blogján kaptatok ma már új részt a legújabb közös történetünkből az Elveszett gyermekből, de azért ehhez is kaptok egy újabb részt. Hagyjatok nekünk valamit a chat ablakban és ne feledjétek, közösen írtuk, kettőnknek jár az elismerés. Jó olvasást!

ALWAYS RAINA <3

 

Raina:

Hangokat hallok. Talán értem jöttek. Az ajtó kinyílik, de csalódnom kell. Cabot lép be a szűk kis szobába. Nem értem. Kiengedték? Hogy engedhette ezt Kate. Most vége van. Meg fog ölni. Elkéstek. Cabot egy kést húz elő a zsebéből és felrángat a földről.
- Most meg foglak ölni. Ennyivel tartozol nekem. Amit velem műveltél. Ahányszor lóvá tettél. Megérdemled. – a hangja egy őrültéhez hasonlít.
- Tegye le a fegyvert. Lassan. – Kate felszólítja Cabot-ot, de ő nem mozdul. Kate újra elkiáltja magát és ekkor Cabot kezéből kiesik a kés. Feláll és megfordul. Nem bírok megmozdulni. Nagyon fáj a hasam. Kate odalép hozzám, Esposito pedig megbilincseli Cabot-ot. Már nem menekülhet el. Elkapták.
- Hogy érzed magad? – kérdezi Kate. Alig bírok megszólalni.
- Voltam már jobban is. – nyögöm.
- Gyere. Menjünk haza. – Kate felsegít a földről és elindulunk kifelé. Cabot rángatózik, de Esposito erősen tartja nem szabadulhat. Azt hiszem, megnyugodtam. Már biztonságban vagyok. Becsukom a szemem és, mikor újra kinyitom a sötét szobában vagyok egyedül. Ez nem lehet. Mi történt? Jobban kinyitom a szemem és rájövök, hogy ez a valóság. Az előbbi túlságosan irracionális volt, ahhoz, hogy igaz legyen. A könnyeim elerednek, de nem hangosan sírok. Bízom. Még mindig bízom és hiszek abban, hogy Kate és Chris megtalál. Nem tudom, hogy hol vagyok és azt sem tudom, hogy mennyi az idő. Biztosan hallucináltam. Minden porcikám fáj. Nem akarok több fájdalmat érezni.

Chris:

Logan mellettem áll és érzem, hogy a keze az enyémbe csúszik és támogatólak megszorította.
- Meg találjuk – suttogja újra felém fordulva.
- Rendben emberek, nézzük át Cabot pénzügyeit. Kell lennie valaminek, ami elindít minket valamerre – jön ki a pihenőből Kate. Mindenki neki áll a számítógépen kutatni, a nővérem pedig felém fordul.
- Nem lenne jobb, ha hazamennél? – kérdezi, és én dühös leszek.
- KI tudja, hol van, a húgom én pedig otthon ücsörögjek? Lehet, hogy itt sem tudok sokat tenni, de nem vagyok hajlandó haza menni! – hangom dühösen cseng és egy kicsit támadó is. Egy kéz a hátamon térít vissza a valóságba. Megpróbálok lehiggadni, így a pihenőbe megyek és kávét töltök magamnak.
- Fiút hozzátok be a fickót! – hallom Kate hangját, így azonnal kimegyek. nagy a mozgolódás és nem értek semmit. Mindenki a lift felé megy. Csak Rick marad az asztaloknál.
- Mi történt? – kérdezem kétségbe esve – megtalálták ugye? – reménykedve nézek rá.
- Sajnálom, de csak azt a fickót találták meg, akinek Cabot rendszeresen utalt pénzt – behozzák kihallgatni. Sóhajtok egy nagyot. Olyan tehetetlennek érzem magam. Megfordulok, és az irodámba sétálok. Van néhány papírmunka, amit meg kéne csinálnom. Megpróbálom lefoglalni magam. Az iroda ajtóm nyitva van, tudni akarom, mikor jönnek meg és végig akarom hallgatni, illetve nézni a kihallgatást. Talán egy órát kellett várnom, hogy a többiek megjöjjenek. A fickó még kinézetre is rossz. Esposito a kihallgatóba vezeti és Kate is bemegy.
- Nézhetem? – kérdezem Logan-től.
- Rendben – sóhajtott és a tükör mögé megyünk. Ő is velem van.
- Nem kell bemenned? – kérdezem idegesen.
- Nem. Elég, ha ketten vannak bent. Jobb, ha most veled vagyok. Nem tudhatjuk mit fog mondani. Rendben? – tudom, hogy most akár a legrosszabb is bekövetkezhet, és ő erre szeretne felkészíteni. A vállára hajtom a fejem és idegesen hallgatom a bentről átszűrődő beszélgetést.
Kate egy képet tol a fickó orra alá.
- Most szépen eldalol nekünk mindent a fickóról – szólal meg Esposito. Higgadtan viselkedik. Én már a torkának ugrottam volna.
- Nem is ismerem őt – a fickó karba teszi a kezeit és tekintetéből csak úgy süt a gonoszság.
- Ugyan már Mr. Finley, tudjuk, hogy ismeri Cabot-ot. Tudjuk, hogy rendszeresen utalt át magának magas összegű pénzt. Az utóbbit két napja – próbálta Kate megtörni a fickó – ide figyeljen, simán elintézek magának 20-25 évet ha nem beszél.
- Valami tyúkot akart megszerezni – szűrődött át a hangja. Tudom, hogy a húgomról beszél, de szíven üt amit mond – képet is mutatott róla. Jó a bige. Azt mondta ki akarja csinálni és feltűnésmentesen.
A következő képsorok megleptek. Kate szinte arrébb dobta a z asztalt és a fickó torkának esett.
- Hol a lány? – kiabálta Kate és Esposito-nak esze ágában sincs megállítani.
- Nem tudom – nyöszörögte.
- Hol a lány? – Kate még hangosabban kiáltott, és látszik, hogy a szorításán is erősített – 25 év helyett életfogytiglanit kap, ha lánynak baja esik. Utoljára kérdezem! Hol a lány?
- Jól van! Jól van! Beszélek – nyögi ki, és Kate abban a pillanatban elengedi – Egy faházban az erdő mellett.
- Írja le hol – Esposito egy papírt tol a fickó elé, ő pedig már rá is firkálja a címet.
- Vigye egy fogdába – szól oda Kate egy rendőrnek és már mindenki gyülekezik is. A mellényeiket veszik fel és a fegyvereket ellenőrzik. Logan is neki áll öltözködni.
- Menni akarok – suttogom és most Kate jön oda hozzám.
- Nem tudom, mit találunk ott – szeretetteljesen megsimítja az arcomat. Amolyan nővérese – jobb, ha itt maradsz. Nemrég kaptam meg a két húgaimat. Legalább téged tudjalak biztonságban.
- Látni akarom – érzem, hogy egy két csepp könny kiszalad a szememből.
- De akkor a kocsiban maradsz – adja a testvéri utasítást. Bólintok és a lift felé megyek velük. Logan idegesen szorítja meg a kezem. Tudom, hogy félt, hogy oda megyek. A kocsikhoz érve automatikusan az ő kocsijába szállok be.
- Ígérd meg, hogy nem csinálsz hülyeséget – kérdezi idegesen és közben a kezét a combomra csúsztatja.
- Ígérem.
Nem beszélünk tovább, képtelen vagyok beszélni. Ideges tördelem a kezeimet. Egy órányi autóút után leparkolunk egy erdészháznál. A közelben nincs lakott ház. Némán szállunk ki a kocsiból. Logan fedezékbe húz a kocsija mögé, ami elég magas, ahhoz, hogy alacsony termetemnek fedezéket nyújtson.
- Tessék – nyom a kezembe Kate egy rádiót – Csak akkor jöhetsz be, ha szólunk. Bármit hallasz, kint maradsz. Világos? Gondolj a lányodra.
Ahhoz is ideges vagyok, hogy annyit mondjak megértettem. Csak bólintok és ők megindulnak befelé. Megnyugtat, hogy tudom, rajtuk legalább golyóálló mellény van. Kiabálást és golyózáport hallok, ami legalább 5 percig biztosan tart. Egyre idegesebb vagyok. A rádió lassan széttörik, a kezemben annyira szorítom, mire elhall a fegyverdurrogás. Sem a rádión sem egyébként nem hallok semmit. Csend van. remélem, mindenki jól van. És remélem Raina is itt van. Élve. Elmormolok egy néma, gyors imát, ami tőlem meglehetősen szokatlan művelet, aztán egy hangos sikoly hallatszik ki. Raina az. Gondolkodás nélkül indulnék meg befelé, de megállít az ígéretem. Fittyet hányva kerülöm ki a kocsit, de abban a pillanatban Kate hangja jött a rádióból.
- Chris gyere gyorsan, szükség van rád!
Eldobom a kezemben lévő készüléket és rohanok befelé. Hallom, hogy Raina kiabál és a hang irányába futok. Eszeveszetten vergődik a földön. Kate próbálja lefogni, de nem ő az az ember, aki meg tudja nyugtatni.
- Te nem vagy igazi! Egyikőtök sem igazi! Csak hallucinációk vagytok! Eltűntök! El fogtok tűnni! – kiabál, néha érthetően néha össze vissza. Gyorsan mellé guggolok.
- Raina én vagyok Chris! – próbálom megölelni, de ellők magától és hátra esek. Közelebb megyek hozzá, megragadom a vállait és magam felé fordítom.
- Nézz rám! – kiáltom, de nem néz rám. Finoman megrázom – Raina Hamill nézz rám az istenért.  A testvéred vagyok Christine!
Megragadom a fejét és a szemeibe nézek.
- Látod! Én vagyok! Nem vagyok hallucináció és nem fogok köddé válni!
- Nem válsz köddé! – suttogja értetlenül. Fogalmam sincs, hogy mit kapott, de azt hiszem nem ez az első hallucinációja.
- Nem. Itt vagyok. Nem megyek el. Már nem hagylak el többé. Nem lesz semmi baj többé. Tudod testvérek örökké – emlékeztetem egy régi fogadalmunkra, ami tudom, hogy meggyőzi, közben pedig végig figyelek rá, hogy a tekintetünk összekapcsolódjon. Hírtelen elenged és szorosan megölel. Meggyőztem. Nagyon szorosan öleljük egymást. Úgy, mint mikor gyerekek voltunk. Könnyezek. Szegényemnek pedig most esik le, hogy valójában itt vagyok, itt vagyunk. A háttérből hallom, hogy Kate utasítja a rendőröknek, hogy nem hívnak mentőt, mi visszük a kórházba, ők pedig vigyék csak a dutyiba Cabot-ot.

Testvéri kapocs - 15. rész

Elnézéseteket kérjük a késői frissért, hogy ennyit kellett várni, de nálam sajnos nagy átalakításban voltunk és vagyunk még mindig! Köszi a megértést. reméljük azért ez is tetszeni fog nektek!

Raina egyszerűen csak ALWAYS <3

Raina.
Szörnyen fáj a fejem. Mindjárt szétszakad. Megakarok mozdulni, de a kezem és a lábaim megvannak kötve. Hol vagyok? Mi ez a szag? Mintha Klór lenne. Nagyon büdös. Megfájdítja a már így is sajgó fejemet. Megpróbálom kinyitni a szeme. Látom, hogy egy kisebb épületben vagyok. Nincs itt senki. Nagy nehezen felülök és körülnézek. A hátam is fáj. A kis szobában nincs semmi. Csak egy szék áll a szoba közepén. Az ajtó nyikorogva kinyílik. Egy nagydarab fickó lép be. Arra hasonlít, akinek tegnap eltörtem az orrát. Közelebb jön és gonoszan rám vigyorog.
- Megbosszulom az orromat te kurva. – hirtelen belém rúg és én összegörnyedek. A kezem hátra van kötve, így nem tudom a hasamat megvédeni a további rúgásoktól.
- Mit művelsz te hülye? Nem nyírhatjuk ki. A főnök megmondta, hogy élve kell neki. – a másik lép be a kis szobába és én megnyugszom. Legalább ő nem bánt. Közelebb jön és felrángat a földről. Hátra rántja a kezemet és a székhez cipel. Leültet és elém áll.
- Még várnunk kell a főnökre. Egy ideig még itt leszel. – kapok egy pofont és mind a ketten kimennek a kis helységből. Újra egyedül vagyok. Chris merre vagy? Hol vagy már?

Chris:

Az irodámban ülök, és csak nézek magam elé. Hol lehet a húgom? Nem akarom el veszíteni. A könnyeim hol megindulnak, hol pedig megpróbálom visszatartani. Miért van az, hogy mire az életem rendeződni látszik, addigra Újra történik valami? Az aktakupacra nézek az asztalomon. Napok óta csak azt csináltam meg amit Gates úgy adott oda, hogy feltétlenül szükséges. Képtelen vagyok dolgozni. Kopognak. Én felnézek, de nem mondom ki a tesséket. Az ajtó lassan nyílik és Logan lép be. Az arcán látom, hogy már tudja mi történt. Visszacsukja a z ajtót, közelebb jön, és csak felém nyújtja a kezeit. Nekem sem kell több, pillanatokon belül a karjaiban vagyok. Szorosan ölel, és a hátamat simogatja.
- Mi van, ha történik vele valami? Mi van, ha elveszítem? – suttogom kétségbe esve a mellkasába.
- Semmi baj nem lesz. Meg fogjuk találni, kihúzzuk a bajból. Nekünk lesz egy szép kertes házunk, ahol velünk lesz Clarissa és a többi gyerekünk, és Raina is ott fog lakni a közelünkben. Rendben? – suttogja a hajamba megnyugtatásként, bár nem igazán jön össze neki. Ideges vagyok és félek. Csak akkor fogok nyugodt lenni, ha tudom már, hogy az életem újra rendeződött.
- Tudni akarom, mi történik – szólok Logan-nek és mind a ketten a nővérem asztalához sétálunk.
Kate éppen telefonál. Ő is ideges és a liftajtó is éppen nyílik. A sógorom Rick lép ki belőle.
- Ide figyeljen maga pancser! Hogy a frászba nem vette észre, hogy nem igazi jelvény volt azoknál az embereknél? – ordít a telefonba. Hallgat egy kicsit, gondolom, a vonal másik végén válaszolnak neki, aztán újra ő beszél – Ha valami baja lesz, a húgomnak elintézem, hogy egy életre forgalmat irányítson egy kereszteződésben.
Lecsapja a telefont és észrevesz minket. Meglepődve nézek rá, nem gondoltam volna, hogy ennyire tud harcolni. Pedig tudom, hogy ő a legjobb. Aggódik Raina-ért. Mióta tudja, hogy kik vagyunk, most először érzem, hogy egy testvérként cselekszik és nem pedig a nyomozóként.
- Mi történt? - kérdezi Rick.
- Raina-t elrabolták – mondja Kate és a férje karjaiba bújik. Jó látni, hogy köztük minden rendben – Hol van Amanda?
- Anya és Alexis vigyáz rá. Hiányoltam a mamáját így gondoltam meglátogatlak, de azt hiszem jókor jöttem. Gondolom, elkél a segítség.
- Most bármilyen hülye ötlet jól jön – jegyzi meg a testvérem, de fogalmam sincs, hogy mire gondol valójában. Olyan aranyosak együtt. A liftajtó újra nyílik és egy öltönyös piperkőc közelít felénk. Fogalmam sincs ki ez, de nem szimpatikus. Ahogy nézem, a többiek tudják ki ez.
- Sorenson – szólal meg Rick, inkább féltékenységnek tűnik, mint köszönésnek.
- Castle – az öltönyös ugyan abban a hangnemben beszél.
- Kate, itt az akta, amit eddig tudunk. A bíró óvadékot ítélt meg Cabot ellen, ki lett fizetve így kénytelenek voltunk elengedni – csak a nővéremre figyel, mintha mi itt sem lennénk. nem tetszik ez a pasas. És ahogy látom, Rick-nek sem.
- Már Castle nyomozó – jegyzi meg morogva a sógorom és most viszont nevetnem kéne. Látszik, hogy Rick féltékeny, viszont Kate egy nagyon csúnya pillantással nézett rá.
- Kösz Will. Kiderült még valami? – kérdezte Kate.
- Nem több mint amit ti tudtok – rántja meg a vállát, elköszön és elmegy.
- Szóval annyit tudunk, hogy Cabot kisétált a karmainkból, Raina-t pedig elrabolták – vázolja tömören a helyzetet Esposito.
- Ez túl kevés – morog Kate, aztán a férjéhez fordul – beszélnünk kell.
Bemennek a pihenőbe, de nem veszekednek. Nem beszélnek túl hosszú ideig, elcsattan egy apró csók és egy féltő ölelés is.

Testvéri kapocs - 14. rész

Azt hiszem életem legjobb tavaszi szünetét élem és sajnálom, hogy lassan vége lesz és ismét el kell, hogy váljak a húgomtól.
Raina, köszönöm a csodálatos napokat, az átnevetett órákat és az átsírt perceket is. Mindennél többet értek nekem ezek a napok. Szeretlek és köszönöm, hogy vagy nekem. Azon gondolkodok, mi meghatót tudnék ide írni neked, amíg várom,hogy visszaérj a szobámba, de nem tudok mást csak kifejezni a hálámat és a köszönetemet, ha majd bejössz és én jól megölelgetlek. ALWAYS <3

Raina.

- Ébresztő. – egy hangos csattanásra ébredek és azt látom, hogy egy őr áll a cellám ajtajában. Felülök és hirtelen éles fájdalom nyilall a hátamba. Az őr segít és én talpra állok. Összebilincseli a kezem, de én nem szólok semmit. Kifelé indulunk. Fogalmam sincs, hogy mennyi lehet az idő, de még korom sötét van kint. Az egyik asztalon meglátok egy órát, ami 4:40-et mutat. Szörnyű korán van, és én szörnyű kómás vagyok. Alig bírok menni. Két járőr vár a liftnél. Az egyenruhájuk szépen vasalt és tökéletes. Megpillantom a jelvényüket, amint felemelik a cellaőrnek. Érdekes jelvényük van. Más a körzetszám. Vajon hova visznek? Jaj nagyon fáradt vagyok. Mindjárt összeesem. Nem tudok még gondolkodni sem. Biztosan Kate intézte. Megbízom Kateben. Megígértem Chrisnek, hogy nem fogok ellenkezni. A két járőr átvesz engem, majd beszállunk a liftbe. Nem szólalnak meg. Se hozzám, se egymáshoz nem szólnak. Ez elég zavarba ejtő. Leérünk, de nem látok egy rendőrautót sem. Csak egy fekete puttonyos BMW áll a garázsban.
- Gyerünk. – ránt rajtam egyet a az egyik járőr.
- Ez simán ment. A főnök elégedett lesz. – ezt nem értem. Mi folyik itt?
- Nem kéne begyógyszereznünk? Még a végén észhez tér és lelép. – a másik csak bólint és én már mindent értek. Azért volt olyan furcsa a körzetszáma jelvényükön. Nem létezik olyan körzetszám, ami 0-val kezdődne. El fognak rabolni. Most itt az ideje a küzdésnek. Kapálózni kezdek és az egyik csávót orrba rúgom. Futni próbálok, de a másik elkap. Lefog, hogy a haverja, akinek eltörtem az orrát, beadhasson valamit. Még mindig rúgok és kapálózok. Egy szúrást érzek a nyakamon és már nem tudom felemelni a lábamat. Elgyengülök és becsukom a szemem. Mikor magamhoz térek még mindig a kocsiban zötykölődünk. Már világosabb van. Az időérzékem elszállt, de úgy saccolnám, hogy két órája utazunk.
- Héé te. Ez felébredt. – hallom az egyik férfi hangját.
- Most te jössz. Én már egyszer benyugtatóztam. Előtte eltörte az orromat. Most rajtad a sor. – mozogni még mindig nem tudok. Nem tudom megvédeni magam. Egy újabb adnak nyugtató és ismét ki vagyok ütve. Nem tudom, hogy kik ők, és hogy hova visznek, de bízom. Bízom Chrisben és Kateben. Megígértem nekik. Csak ennyit tehetek.

Chris:

Simogatásra térek magamhoz. Elmosolyodok és megfordulok a karjaiban. Kapok egy édes csókot.
- Jó reggelt – mosolygott rám. Imádom a mosolyát.
- Szia. Fel kéne kelni. Megígértem Raina-nak hogy bemegyek hozzá.
- Maradj még – húz magához.
- Majd máskor – megcsókolom és kimászok az ágyból.
- Találkozunk bent? – kérdezem, miközben felöltözök.
- Aha – válaszolja és mosolyogni kezd.
- Mennem kell, de majd Rick ki enged – csókkal köszönök el tőle és már kint is vagyok. Egész csend van még, legalábbis senkivel sem futottam össze. Gyorsan leintettem egy taxit és máris a kapitányságon voltam. Mikor kiléptem a liftből már Kate várt.
- Jó reggelt. Raina-t át fogják vinni a központi gyűjtőbe – tájékoztat és már el is száll a reggeli jókedvem.
- De miért? – lepődök meg. Azt hittem, hogy ki tudjuk húzni a bajból, akkor most miért szállítják át?
- Fogalmam sincs, ez a szabály – húzza meg a vállát Kate.
- Elköszönök tőle – megfordulok és a cellák felé veszem az irányt. Ha átszállítják a húgomat, akkor már csak a tárgyaláson láthatom. Ez egy kicsikét lehangol. Köszönök az ott lévő őrnek és a testvérem cellájához megyek, de senkit nem találok. Ezt nem értem, Kate azt mondta, még nem vitték át, akkor most miért nincs itt?
- Hé, maga – kiáltok, az ott lévő őrnek mivel a nevét nem tudom.
- Parancsol hölgyem? – kérdezi kedvesen.
- Hová lett a lány, aki itt volt? – mutatok az üres cellára, ő pedig valami papírokba néz bele.
- Átszállították. 4:40-kor jött érte két rendőr.
- Köszönöm – megfordultam és szélsebesen száguldottam a nővérem asztalához.
- Azt mondtad, hogy át fogják szállítani, de már nincs itt. Akkor most mi van? – kicsit idegesen faggatom.
- MI? Ezt nem értem! – látszik rajta, hogy ő is meg van lepődve. Ebben a pillanatban nyílik a lift ajtaja és két rendőr közelít felénk.
- Maga Castle nyomozó? – kérdezi meg Kate-től a magasabbik. Kate csak bólint és mind a ketten várjuk, hogy mit fog mondani – Raina Hamill-ért jöttünk, hogy átszállítsuk a központiba.
- Az nem lehet! Már hajnalban átszállították – szólalok meg hírtelen.
- De hisz mi senkit sem küldtünk még a vádlottért – jegyzi meg a rendőr és én most már teljesen nem értek semmit.
- Azt akarja mondani, hogy két álzsaru elvitte a húgomat? –akadok ki teljesen és leülök egy székbe, ami mellettem van.
- Utána nézünk – mondja a két rendőr egyike és el is mennek. Hallom, hogy Kate utasításokat ad a fiúknak, aztán pedig elém térdel.
- Meg találjuk őt.