Szülinapi ajándékom!

Lehet sokatokat nem hat meg, de muszály volt megosztanom

veletek a hírt mit kaptam szülinapomra!

Rettentően örülök és alig várom,

hogy olvashassam!



Christine - 9. rész

Castle hiába hívta állandóan Kate telefonját, az nem vette fel. Ki volt kapcsolva és kezdett egyre idegesebb lenni. Beszéltek mikor elindult a nő, de az óta semmi. Rossz érzése volt. Megkereste a Bostoni rendőrség telefonszámát és felhívta a nő volt főnökét.

-        Tessék Steven Harris – hallotta meg az idegen hangot Rick.

-        Jó napot Richard Castle vagyok, tudom, hogy egy volt beosztottja Kate Beckett már eljött onnan, de aggódom, mert nem veszi fel a telefonját – hadarta egy szuszra.

-        Sajnálom Mr. Castle, Beckettnek balesete volt, ő eltűnt az autóból, ami csupa vér volt, csak a kislányt találtuk ott. Valószínű elrabolták.

Miután a férfi elhadarta a mondanivalóját, le is tette a telefont. Nem keresték teljes gőzzel a nőt, nem igazán érdekelte. A kis bőgőmasinát, ahogy ő nevezte már elvitette a gyermekügyisekkel.

-        Emberek kellenek – tört be minden szó nélkül Montgomery irodájába.

-        Castle mi történt? – lepődött meg a kapitány ugyanis az író már elég rég nem járt náluk.

-        Bostonban, Katenek balesete volt, őt elrabolták és minden csupa vér az autóban.

-        Ezt honnan tudja? – nézett rá kételkedve.

-        a hétvégén megtaláltam Beckettet és az is kiderült, hogy van egy lányom tőle, ma reggel beszéltünk telefonon mielőtt elindult ide, hogy hazaköltözzön, de nem vette fel a telefont. Felhívtam a volt főnökét és azt mondta baleset volt de Katet nem találták a kocsiba csak a kislányomat és a sok vért – Castle szinte levegővétel nélkül hadarta végig, amit mondott.

Montgomery meglepődött, de egy pillanat alatt reagált, telefonált egy sort, és már kint is volt az irodából és elkiáltotta magát.

-        Ryan! Esposito! Azonnal megyünk Bostonba, Beckett nyomozó bajban van, segítenünk kell.

A kapitány szerzett egy magángépet és ő maga is a többiekkel tartott. A bostoni irodában volt egy kisebb vitájuk, hogy had vegyenek részt a nyomozásba, de mivel kollégák voltak, Harris mégis megengedte, hogy segítsenek a nyomozásba.

Kate egy sötét szobába tért magához, csurom vér volt, több helyen volt felszakadva a bőre és a feje is rettentően fájt és szédült. Eszébe jutott a csattanás, aztán Christine. Egy könnycsepp folyt végig az arcán és remélte a lányának semmi baja nem lett és már biztonságban van. Megpróbált felülni, de a lába nem engedte. Ránézett és csak most vette észre, nyílt törése van.

Közben az irodában azt próbálták kideríteni ki rabolhatta el a nyomozónőt.

-        Kivel beszélgetett Beckett? Ki haragudhatott rá? – faggatózott Montgomery.

-        Tegnap láttam, ahogy Daviddel beszélgetett. Már beszélgettek párszor. Vacsorázni is elhívta, de Beckett nyomozó ritkán beszélt velünk és nem élt velünk társasági életet, csak a lányával törődött – magyarázat Jeff Johnson nyomozó.

-        Lányával? – lepődött meg Kevin és Javi: Montgomery nem mondott semmit, ő már tudta a lényeget, de Castle most nem volt. Nem tudták hova ment, de mióta ott vannak még nem volt ott velük, azt mondta van még dolga.

-        Ezt majd később. Hol van David? – vágott közbe Harris.

-        Beteget jelentett mára – mondta Johnson.

Castle végigtelefonálta a kórházakat az egész városban, mire megtalálta azt ahova Christinet bevitték és már egy kirendelt gyermekügyis is ott volt.

-        Nézze ő a lányom, nem viheti el – magyarázott kétségbeesetten Rick a nőnek.

-        Hogy hívják? – kérdezte.

-        Richard Castle.

A nő ránézett a kezében lévő születési anyakönyvi kivonatra, ami a kislányé volt és bólintott. Castle meglepődött azon, hogy ő van beírva az apa részhez, és nem pedig szabadon van hagyva, bár most örült, hogy nem kellett tovább vitatkozni azzal a nővel. A gyermekügyis hölgy elment, a doki pedig kijött a vizsgálóból a kislánnyal a kezében. Christine keservesen sírt.

-        Ppa – nyújtotta kis kezeit a férfi felé és Castle már át is vette az orvostól – Báci ej aja – sírta tovább.  

-        Megtaláljuk anyát hercegnőm – ölelte újra magához a kicsit, az pedig a férfi nyakához nyomta a könnyes arcát.

-        Nyugodjon meg uram, a kislánya csak megijedt, a gyerekülés tökéletesen megvédte – magyarázta az orvos.

Castle taxiba ült és ő is az őrsre hajtott, hogy beszálljon a nyomozásba és segítsen megtalálni élete szerelmét.

Christine - 8. rész

Egész hétvégét együtt töltötték. Christine hihetetlenül ragaszkodni kezdett az apjához, tetszett neki, hogy most már neki is van olyanja, hogy apu, mint a többi kis barátjának. Rettentő gyorsan meg tudta a férfit győzni valamiről, elég volt csak szépen néznie. Kate nem volt féltékeny a férfira, örült, hogy a kicsi megbékélt vele és végre családnak érezte magukat. A hétfő eljövetelekor azonban Marthanak, Alexisnek és Castlenek is haza kellett mennie. Miután ők elmentek, Christinenel közösen a nő munkahelyére indultak. Kate Bostonban is nyomozóként dolgozott, bár sokat nem beszélgetett a kollégáival, szinte semmit nem tudtak róla és ő sem tudott róluk semmit.

-        Jó reggelt főnök – lépett be az irodába Kate. Kezében még mindig ott volt a lánya.

-        Beckett megmondtam, hogy ez nem óvoda – csattant fel idegesen a főnöke.

-        Nézze még soha eddig nem hoztam be Christinet ide, most is csak azért jöttem, hogy felmondjak – mondta dühösen és a papírt odanyomta főnöke orra alá.

-        Rendben. Viszlát, Beckett – aláírta a papírt és folytatta tovább a munkáját.

Meg se próbálta visszatartani a nyomozónőt. Kate vállat vont és kisétált az asztalához és a székre ültette a kislányt.

-        Mi cinász? – kérdezte Christine mikor anyukája egy dobozt vett elő és pakolni kezdett bele.

-        Összepakolok cicám.

-        Miét? – nézett kíváncsian.

-        Mert elköltözünk apuhoz és a tesódhoz, meg Martha nagyihoz.

-        Jó – jött a laza beleegyező válasz. Kate elmosolyodott és tovább pakolt.

-        Helló Kate. Miért pakolsz? – jelent meg David a kollégája. Ő volt az egyetlen, akivel néha beszélt, de az sem önszántából, hanem mert David kérdezte. Párszor elhívta vacsorázni is meg minden, de ő mindig visszautasította, és látta a srácon nem igazán tetszik neki, ha kikosarazzák.

-        Mejt ppahozs kőtözsünk – magyarázta lelkesen, de David láthatóan nem értette.

-        Mi?

-        Hazaköltözünk New Yorkba Christine apjához – fordított Kate, de a srác csak elrohant és szinte fortyogott a dühtől.

-        Na, mindegy – vont vállat a nő, megfogta Christine kezét és elindultak kifelé.

Haza autózott és otthon is nekilátott pakolni, ami elég nehéz volt. Christine újra elemében volt. Amit ő elrakott, azt Chris kiszedte és megkérdezte mi az. A bútorokra nem lesz gondjuk. Az egyetlen szoba, amiben saját bútoraik vannak, az a gyerekszoba, de Rick ragaszkodott hozzá, a babakocsin kívül és néhány fontos dolgon kívül hagyjon ott mindent, mert ő akarja berendezni az új gyerekszobát. Már majdnem mindent összepakolt, már csak pár doboz volt hátra, mikor Christine egy újabb valamit vett ki az egyik dobozból.

-        Ezs mi? – mutatott egy könyvre Chris, amit alig bírt el.

Kate törökülésbe ült a földön, ölébe ültette a kislányt és nézegetni kezdték az albumot. Egy fényképalbum volt, Kate életének fontosabb eseményeiről. A kicsi lány buzgón kérdezgette ki kicsoda a képeken.

-        Ő? – mutatott egy újabb képre.

Két alak volt rajta, egy kislány és egy fiatal nő. A kislány Kate volt, a nő pedig az édesanyja.

-        A nagymamád, Johanna nagyi, az én anyukám. A kislány pedig én vagyok. Johanna nagyi az angyalokkal van kicsim és mindig figyel téged.

-        Sejetlet Aja – és olyan gyorsan ölelte meg Kate nyakát, hogy az majdnem hátraborult.

-        Én is szeretlek Christine.

Befejezték a pakolást, s már este is volt. Kate lefektette a kicsit és ő is aludni ment. Másnap reggelre volt hívva a kamion, amit Castle rendezett, hogy ne a nőnek keljen cipelni autóval a cuccokat.

Reggel a munkások bepakolták a dobozokat és már el is indultak. Kate még elrendezte a házinéninél a lakást és ők is autóba ültek.

-        Hoa medünk? – magyarázott hátulról Chris.

-        Apához cicám – már vár minket.

-        Iszikát – mutogatott előre.

-        Adom – és már hátra is fordult a cumisüveggel a kezében, de addigra már egy hatalmas csattanás, még látta ahogyan Christine keservesen felsír, aztán se kép se hang.

Fájdalmas búcsú - 17. rész

Kate és Rick egy újabb veszekedésen voltak túl. A férfi kiadója azt akarta, hogy Castle menjen Európába egy két hetes könyvbemutató körútra. Rick hiába ellenkezett, hogy nem az a megfelelő alkalom, a kiadó hajthatatlan volt. Kate pedig meg volt sértődve. Már egy hét eltelt a beültetés óta, és már csak egy hétre volt attól, hogy megtudja az eredményt. Nem akart akkor egyedül otthon lenni. Fogta magát és inkább átment Laniehez, aki már mindennapos volt, és tudták, hogy kislányuk lesz.

-        Ugyan már Kate, ne legyél már ilyen, neki ez a munkája. Tudtad mikor összejöttetek, már régebb óta tudtad. Holnap elutazik, és te haraggal akarod elengedni? – nézett rá a kanapéról Lanie barátnőjére.

-        Igazad van Lanie. Tudtam mivel jár az ő életében lenni, és nem haragudhatok rá emiatt.

-        Akkor menj haza és béküljetek ki.

Kate gyorsan elköszönt és hazasietett. Castle már a bőröndjeit csomagolta össze, illateve valami olyasmit csinált, nem tudta eldönteni mit pakoljon. Szüksége lett volna Katere vagy Alexisre. Elgondolkozva nézte a szekrényét mikor nyílt az ajtó és egy hang szólalt meg mögötte.

-        Segítsek? – jött a vékony hang.

-        Sehogy sem boldogulok, régen Alexis segített. Ne haragudj rám, hogy elmegyek. De muszáj, próbáltam későbbre halasztani, de a kiadóm nem engedi – nézett bűnbánóan az író.

Kate nem habozott, odament Rickhez, a karjaiba bújt és szenvedélyesen megcsókolta, jelezvén, már nem haragszik rá. Castle már el is felejtette a bőröndöket és a ruhákat, egy mozdulattal lerántotta őket az ágyról és már is elvesztek az édes, mámoros érzésben.

Később befejezték a pakolást és már este is volt. Reggel Kate kivitte Castlet a repülőtérre.

-        Sietek hozzád haza, megígérem – ölelte meg Katet a férfi.

-        Vigyázz magadra jó, és hívj, ha megérkeztél.

-        Szeretlek.

-        Én is szeretlek Rick – majd még egy csók és a férfi már el is tűnt az ellenőrző állomáson.

A nyomozónő úgy gondolta, mivel üres a ház és úgy nincs értelme vasárnap otthon lenni, inkább bement a kapitányságra és nekilátott az elmaradt papírmunkájának. Nem lepődött meg azon, hogy szinte kongott az ürességtől. Minden épeszű ember a családjával van otthon. Persze mehetett volna Marthahoz vagy az apjához, de Lanie és Esposito sem mondta volna, ha odamegy, hogy nem maradhat. Azon a hétvégén Alexis se tudott hazamenni, mert valami iskolai elfoglaltsága volt, így a kapitánysági asztalát találta a megfelelő társaságnak. Egész nap papírozott és észre sem vette, hogy késő este van, mikor hazaért éppen a telefonja is csörgött. Rick jelezte, minden rendben van és megígértette a nővel, hogy nem hajszolja túl magát. A napok teltek, és az ígéretet megszegve Kate reggeltől estig dolgozott, de legalább nem görcsölt folyton azon, mikor kell a tesztet megcsinálnia, ami már otthon várta a szekrényben. A vasárnapot választotta, azonban a keresztlánya, Lanie és Esposito babája közbeszólt. Szombat éjjel, mivel Espositonak be kellett mennie valamiért dolgozni, így Kate vett ki szabadságot és ott aludt a barátnőjénél. Lanie hajnali háromkor riasztotta a nőt, hogy azonnal vigye be a korházba. Kate hiába próbálta hívni a kollégáját, hogy siessen, mert apa lesz, azt mondták valami akcióban vesz részt. Katenek fogalma sem volt milyen akció lehet az, amiről ő nem tud. Nem volt más választása ő maradt Lanievel, s nem is kellett sokat várniuk, a baba három órával később, reggel hatkor megszületett, s még Esposito is időben odaért. Mindenki boldog volt, de Kate kikészült. Újra attól rettegett, hogy ő nem élheti át, s a sok sírástól el is felejtette mit is tervezett aznapra, csak mikor este bement a fürdőbe. Meglátta a tesztet és minden eszébe jutott. A teszt a napszaktól függetlenül bármikor megcsinálható volt, így nem is várt, azonnal megcsinálta. Alig bírta kivárni, amíg a két-három perc letelt. Szinte ólomlábakon haladt az idő. DE aztán az is letelt, s Kate ránézett az apró szerkentyűre, amin megjelent a rózsaszín csík. Ami csak egyet jelentet. Végre sikerrel jártak. El sem hitte, amit látott. Kisbabát vár. Csak nézte és nézte, aztán már a könnye is eleredt. Sírt, mint egy kisgyerek, de már nem a szomorúságtól, hanem az örömtől. Előkapta a telefont és már tárcsázott is.

-        Kate mi a baj? Az előbb hívott Lanie, hogy megszületett a baba és te kiborultál. Ott kellene lennem – hadarta egy szuszra Castle, de szerelme szipogó hangjának hallatán megijedt. – Miért sírsz? MI a baj?

-        Rick! Azt hiszem, apa leszel – szipogta telefonba a nő. Rick először fel sem fogta, de aztán pillanatok alatt leesett neki a tantusz.

-        Biztos?

-        A teszt pozitívat jelez.

-        Amint tudok, hazamegyek. Szeretlek édesem.

Azzal bontották a vonalat, és Castle már pakolt is. Már hajnal volt mire hazaért. Csendben kinyitotta a szobaajtót ledobta felesleges ruháit és bebújt a nő mellé.

Kate érezte amint a takaró felemelkedik, érezte azt a bódító illatot, ami csak egy embernek volt az egész világon. Tudta, hogy Castle az. Elmosolyodott, ahogy egy kéz csúszott a hasára és egy csók landolt a nyakán. Nem beszéltek, mindketten csak aludtak tovább. Fantasztikus érzés volt tudni, hogy már hárman fekszenek az ágyban.

Fájdalmas búcsú - 16. rész

Az idő gyorsan telt, beköltöztek az első közös otthonukba, Alexis pedig sikeresen vette az első vizsgáit az egyetemen és persze Castle, Kate és Martha is nagyon büszke volt rá. Január végén, egy korai reggelen Rick idegesen, kezeivel malmozva ült az ágy szélén és meredten nézte a fürdőszoba ajtaját. Nem telt el sok idő, az ajtó nyílt és Kate jelent meg letört arccal.

-        Na? – sürgette a férfi és már fel is pattant az ágyról.

-        Negatív. Újra csak negatív – csüggesztette le a fejét, Castle pedig átölelte és próbált lelket önteni a nőbe.

-        Ugyan kicsim, még csak három hónap telt el a műtét óta. Adj időt. Sikerülni fog. HA nem megy így, menni fogorvos segítségével.

-        Mennem kell dolgozni – azzal Kate már el is indult a munkahelyére.

Castle tudta, jobb, ha egy kicsit később megy csak a nő után. Az elmúlt három hónapban Kate rendszeresen csinálta a terhességi teszteket, hiába. Sose gondolta, hogy az a munkamániás, hideg nyomozónő, akit annak idején megismert, ennyire fogja akarni a gyereket. Persze Kate sokat változott az idők alatt. Sok mindent éltek túl ők ketten, és tudta, ezt is túl fogják élni.

Miután Kate beért az őrsre, felkereste Laniet. A barátságuk kezdett helyreállni. Kate rájött, nincs értelme tovább haragudni, ami történt, az megtörtént, a múltat pedig nem emlegetik. Már az újévet is négyesben töltötték a Castle rezidencián. Nem akartak sehová sem menni, kényelmesen elbeszélgettek és iszogattak.

-        Szia, kislány, mi járatban? – kérdezte Lanie vidáman, miközben az egyik asztalát törölte le munkahiányában.

-        Újra negatív – csak ennyit mondott, s Lanie már ott is volt és átölelte barátnőjét.

-        Össze fog jönni az a baba, hidd el.

-        Már a munka sem tudja elterelni a gondolatimat. Lehet meg kéne próbálnunk orvos segítségét kérni? – nézett segélykérőn a barátnőjére Kate, majd hozzátette – annyira irigyellek Lanie – végigsimított a nő már 6 hónapos pocakján és egy pillanatra elmosolyodott.

-        Ezt kettőtöknek kell megbeszélnetek.

Kate belátta, barátnőjének igaza van, és megfogadta, este a vacsora után beszélni fog a férfivel. Visszament dolgozni. Este pedig megbeszélték, várnak még két hónapot, és ha a tesztek, még akkor is negatívot mutatnak, elmennek egy lombikprogramra. A hetek teltek, az ügyek csak jöttek és mentek. Castle végzett az újabb könyvével és már a dedikálásoknál tartott, meg a felolvasásoknál. Szinte észre sem vették, hogy a két hónap, amiben megegyeztek már rég letelt, csak mikor Kate egy fárasztó nap után rosszul lett otthon. Akkor újra remény csillant a szemükben. Castle kocsiba pattant és negyed óra múlva egy gyors tesztel a kezében tért vissza. Kate bevonult a fürdőbe, Rick pedig elfoglalta megszokott helyét kint és izgult. Az a két perc egy örökkévalóságnak tűnt. Nagyon remélte, hogy Kate babát vár, és nem csak a kimerültségtől, vagy valamilyen vacak vírustól lett rosszul. Mikor Kate újra letörten jelent meg az ajtóban, tudta, ismét csak semmi. Nem kellett kimondani. Másnap bejelentkeztek egy orvoshoz. Két héttel később pedig már a megbeszélésen is túl voltak. Az orvos elmondta mit kell tenniük, és hogy mit fognak ők az orvosok tenni. Rengeteg minden vár rájuk, de ha minden jól megy, két hónap múlva már megtörténhet a beültetés.

A következő két hónap viszont csigalassúsággal telt. Mire elérkeztek a megbeszélt időponthoz, szinte már felőrölték az idegeiket.

-        Rendben van Ms. Beckett, két-három hét múlva megcsinálhatja a terhességi tesztet, akkor már biztosra kiderül, hogy sikerrel jártunk-e vagy sem. Felöltözhet.

-        Köszönöm – mondta a nő és már be is ment a paraván mögé öltözni. Elköszönt az orvostól és váróba ment Castlehez.

-        Menjünk haza szerelmem – ölelte át Rick a férfit és hazafelé indultak.

Előzetes!

Egy kis előzetes, a következő ficemből.

Miután befejeződik az éppen aktuáliskét történet a Christine és s Fájdalmas búcsú,

ezt is olvashatjátok majd.

Addig is kérlek titeket kövessetek nyomon.

További jó olvasást.

-        Jó napot Mrs. Beckett – jött elém az óvónő.  ....

...

-        Jó napot – köszönök én is.

-        Csak nem el akarja vinni őket?

-        Nem… Én csak… - próbálok elfogadható magyarázatot találni miért is állítottam be csak úgy a napközi vége előtt.

-        Értem én, hiányoznak igaz? – kacsint rám az idős hölgy és már el is viharzott.

-        Anu, Anu – szaladt felé az én kis hercegem.

-        Beni! Vállá! – nyomában a húga.

Leguggolok és kitárom a kezeim. Alig múltak még háromévesek, de a két kis csöppöm egy tornádó erejével futott felém. Éppen csak meg tudom tartani magunkat, hogy ne essünk hátra. Csak ölelem őket, ahogyan ők ölelnek engem. Egy könnycsepp hagyja el a szemeim és végigfolyik az arcomon. Hálát adok, hogy legalább még ők vannak nekem, és hogy nem ebben az oviban történt a lövöldözés.  ....

....

-        Gyerekek, anya mondta már, hogy itt nem szaladunk és nem is kiabálunk.

-        Iden – jött egyszerre a két bűnbánó hang.

Csendben sétálunk tovább és meg is érkezünk a célhoz.

-        Sia apucsi – mondták kórusban, az ikrek sok mindent ugyanúgy csinálnak, de még ugyanúgy pöszéznek is.

Én csak némán végigsimítok a hideg márványfeliraton, amin csak annyi állt: „Richard Alexander Castle˝

Hallgatom, ahogy a kicsik a napokban történteket mesélik

.....

(Ezek csak bekezdések a történet elejéről, nem egy összefüggő rész!)



Fájdalmas búcsú - 15. rész

Órák óta várt már a folyosón. Az orvosok és nővérek jöttek mentek, de senki nem mondott semmit. Felhívta a vasladyt is, hogy egy darabig ne várja Katet. Egyszer csak nyílt az ajtó és az orvos jelent meg. Castle azonnal felpattant.

-        Hogy ment? – kérdezte aggódva.

-        A műtét alatt minden rendben volt. Amit tudtunk azt helyrehoztunk – tájékoztatta az orvos.

-        Akkor tehát sikerült?

-        Sikerről csak akkor beszélhetünk, ha a hölgy már várandós lesz. Természetesen ezzel megnőtt a teherbeesés valószínűsége, de biztosat nem tudhatunk. Pár nap múlva hazamehet.

-        Bemehetek hozzá?

-        A nővér megmutatja a szobáját.

Ad doktor elment, a nővér pedig megmutatta a férfinak a Kate szobáját. Még aludt. Rick egy széket húzott az ágy mellé, leült és megfogta barátnője kezét. Nagyon remélte, a műtét sikerült. Minden vágya volt egy közös gyerek Katetel, és tudta neki is ugyan ez a vágya.

-        Szia – jött egy gyönge hang.

-        Szia, hogy érzed magad? – Castle már át is ült a nő ágya szélére és egy apró puszit nyomott a homlokára.

-        Mint akit műtöttek. Hogy sikerült?

-        Az orvos azt mondta, akkor beszélhetünk sikerről, mikor kiderül, hogy babát vársz, de megnőtt az esélye.

-        Az jó. Fáradt vagyok.

-        Aludj csak, később visszajövök – még egy gyors csókot váltottak és a nő már el is aludt. Valószínűleg még nem ment ki teljesen az altató hatása.

Castle megigazította rajta a takarót és hazafelé indult. Útközben látott egy bababoltot, megállt és bement körülnézni. Most már nem csak egy álom, hogy újra apa lehessen. Már alig várta, hogy vásárolhasson. És azt sem bánná, ha minden éjjel neki kéne felkelnie a babához, csak legyen végre kihez felkelnie. Persze tudta, rendesen meg kell küzdeniük egy babáért, hisz a 100%-hoz képest az 50% kevés. Vett egy barackszínű plüssmacit, visszaült az autóba és hazament. Otthon Martha és Alexis várta.

-        Hogy ment? – pattant fel az asztaltól Alexis.

-        Hogy-hogy itthon vagy? – lepődött meg az író.

-        Hazajött. De mond már fiam, mi van? – szólt közbe Martha.

-        Minden rendben ment. A siker csak később derül majd ki.

-        Mikor később? – kérdezte Martha.

-        Ha már terhes lesz.

Castlenek nem volt kedve többet beszélni, bement inkább a dolgozószobájába, leült az asztalához és írni kezdett. Az mindig megnyugtatta, csak pár órát írt, de az rengeteg oldalt jelentett. Estefelé abbahagyta és visszament Katehez a kórházba. A plüssmacival a kezében lépett be a kórterembe. Kate az ágyon ült és csak nézett a semmibe. Arra eszmélt fel, hogy valaki nézi.

-        Szia – mosolyodott el és egy szenvedélyes csókot kapott a férfitől.

-        Jobban vagy? – kérdezte a férfi – tessék, ez a tiéd.

-        Jobban, haza akarok menni. Voltam már eleget kórházba – biggyesztette le a száját.

-        Tudom kicsim, de gondolj arra, amiért most itt vagy.

-        Igazad van – mosolyodott el újra.

-        Kate ígérj meg nekem valamit.

-        Mit?

-        Ha összejön egy baba, onnantól kezdve, hogy tudunk, róla nem fogsz dolgozni – nagyon komolyan nézett a nőre és ez Katet gondolkodásra késztette. Talán szerelmének igaza van. Nem ér meg annyit a munkája, hogy egy újabb babát veszítsen el.

-        Rendben. Megígérem.

Castle meglepődött azon a nő milyen könnyen beleegyezett abba, hogy a munkáját otthagyja. Magához ölelte és egy szeretleket suttogott a fülébe.

A napok teltek, az orvosok minden nap rendszeresen figyelték Kate állapotát, csak kicsinyenként derül ki mennyire volt sikeres a műtét. Eltelt egy hét, és végre hazaengedték. Persze Rick újra nem haza vitte a nőt, hanem saját lakására. Már szinte alig volt otthon, állandóan a férfinál volt, amit persze nem is bánt. Az író fejében hetek óta forgolódott egy gondolat, de nem tudta családja és szerelme mit szólna hozzá. Miután hazaértek Kate lefeküdt, Castle pedig lányával beszélgetett.

-        Már egy hete itthon vagy, nincs semmi baj a suliban ugye? – aggódott Rick.

-        Semmi baj apa, vizsgákra itthon is tudok tanulni. A jegyzeteket pedig küldik az osztálytársaim. Hétfőn visszamegyek. Ne aggódj apu – simogatta meg aggóso apja arcát a vörös hajú lány.

-        Mennyit aludtam? – jött le órákkal később az emeletről Kate.

-        Hát nem sokat. Gyere ide – csókolta meg a nő homlokát a férfi.

Castle nem habozott tovább azzal kapcsolatban, amit már hetek óta gondolt. Este a vacsoránál, mikor már az anyja is otthon volt, felvetette ötletnek, mi lenne ha Martha maradna abban a lakásban ahol éppen élnek, ők pedig hárman egy kertes házban költöznének. Marthanak és Alexisnek tetszett az ötlet, persze szigorúan csak úgy ha Lexi sűrűn jöhet a nagyanyjához, mert hiányozna neki. Kate sokáig csak hallgatott, csendben mérlegelte lehetőségeit, végül beleegyezett. A lakásában már úgy is alig van és egy kertes ház sokkal jobb, mint a betonrengetegben élni.

Nem kellett sokáig várniuk a tökéletes ház meg találásával. Hála Castle magas fokú baráti körének, vasárnap estére már meg is találták álmaik otthonát, ami mind a hármójuknak tetszett.

Kate és Rick új háza

Christine - 7. rész

Castle segített megfürdetni a kislányt, aztán pedig csendesen nézte a gyerekszoba ajtajából, ahogyan Kate az ágyba dugja a már majdnem alvó csöppséget. Christine feje amint a párnára ért, már aludt is. Kate betakarta, lekapcsolta a kislámpát, felkapcsolta az őrzőfényt és ajtóba sétált a férfihoz. Castle a derekánál fogva magához húzta Katet, ő pedig Rick mellkasára hajtotta fejét és úgy nézték az alvó kislányt.

-        Nem kellett volna elszakítanom tőled – suttogta Kate.

-        Tudom. Nekem meg nem lett volna szabad nyomoznom. Mond, hogy hazajöttök. Kérlek.

-        Hazamegyünk.

Kate a nappali felé húzta a férfit, behajtva maguk után Christine szobájának az ajtaját. Órákig beszélgettek még a kanapén. Nem ültek egymástól távol, de össze sem voltak bújva, egészen addig amíg Kate úgy döntött, sok az a távolság, ami köztük van. Megragadta Rick gallárját, magához húzta és szenvedélyesen megcsókolta. Castle sem habozott sokat, azonnal visszacsókolt, s kezei már a nő hátán csúsztak felfelé a blúz alatt. Kate megremegett a férfi meleg tenyerének érintésétől, és belemosolygott a csókba, mikor érezte milyen hatást váltott ki a férfiből egyetlen csókja. Rick ölébe kapta szerelmét és a hálószobába vitte. Gyengéden letette az ágyra és egy pillanatig csak nézte. Kate azonban megelégelte a várakozást és újra csak magára húzta a férfit. Vad csókolózásba kezdtek, s Castle másodpercek alatt lehámozta a nőről a ruháit. Rick bejárta nő testének minden egyes apró zeg-zugát. Ő azonban megelégelte a kényeztetést, lábait az író dereka köré fonta és egy hirtelen mozdulattal fordított helyzetükön. Ő sem húzta sokáig, hogy megszabadítsa férfit a ruháktól. Túl sokat várt rá az óta az éjszaka óta, ahhoz hogy most lassú legyen. Érezni akarta férfit. Ő is végigcsókolta férfit, egészen addig amíg Castle újra nem fordított egyet magukon. Így újra Kate volt alul, de már nem is számított ki van alul és ki felül. Együtt haladtak a gyönyör felé és együtt is érték el.

Egymás karjaiban érte őket a reggel. Hála az előző estének, még Christine is tovább aludt, mint szokott. Kate mosolyogva tért magához az álomból, s mikor megérezte a kezet a csupasz derekán, újabb mosoly terült szét a száján, ahogy eszébe jutott az éjszaka.

-        Jó reggelt – csókolt bele Rick a nő nyakába.

-        Jó reggelt.

Kate megfordult a férfi karjaiban és egy csókot adott neki.

-        Nem ártana felöltöznünk – szólalt meg Kate.

-        Miért?

-        A lányod mindjárt felébred és megjelenik. Azon csodálkozom, hogy még alszik.

Rick meglepődött azon amit Kate mondott, de jól esett neki, ahogyan a nő kimondta a lányod szót.

Kénytelenek voltak felkelni. Gyorsan lezuhanyoztak és már öltöztek mikor Christine megjelent az anyja szobájába.

-        Aja – kiabált egy nagyot mikor senki sem látott a szobába. Körülnézett még egyszer, újra kiáltott és már sírásra is görbült a szája. Anya minden reggel a szobába szokott lenni, és most nem volt ott. Azt sem értette, hol is van apu, akit tegnap végre megmutatott anyu.

-        Itt van apa hercegnőm, mindjárt jön anya is – lépett ki a fürdő ajtaján a férfi.

Ahogy Christine meglátta Castlet kicsi kezeit felé nyújtotta, ő pedig már ott is volt és felvette. Csak nézte a kicsit a karjaiban és gyönyörködött benne. Olyan volt mintha Katet látná kicsiben. Kivéve a szemeit, mert az olyan, mint az övé és Alexisé.

-        Mit szólnál, ha reggelit csinálnánk, míg anya elkészül? – kérdezte Castle a kicsi lányt.

-        Jó –jött a tömör válasz és már úton is voltak a konyha felé.

Mire Kate kijött a már sütötték is a gofrikat. Kate megállt a konyhaajtóban és csak nézte a két legfontosabb embert az életében. És már nem tudta elképzelni, hogy lehetett olyan ostoba, hogy nem szólt a férfinak a gyerekről. Boldognak érezte magát végre, már abban is biztos volt, amint tudja, elintézi a papírokat és maga mögött hagyja Bostont. Mihamarabb újra New Yorkba akar lenni. Reggeli után újra átjött Martha és Alexis, aztán pedig nyakukba vették Boston utcáit, hogy együtt legyenek a hétvégén.

Christine - 6. rész

Meglepetés! Hosszú idő után új részt írtam hozzá.

Lehet, hogy nem túl izgalmas,

és nem túl hosszú, de erre futotta, majd lesz izgisebb

rész is. Jó olvasást!

- Richard kisfiam mi a fenéért kellet idejönnünk otthagyva csapot, papot? – támadt Martha a fiára amint az kinyitotta az ajtót.

-        Neked is, szia, anya, Alexis. Gyertek be – kijjebb tárta az ajtót és ők besétáltak. Alexis némán nézett körbe, feltűnt neki, hogy mindenhol gyerekjáték, képeket is látott a szekrényen, de azokat nem nézte meg, mert az apja megszólalt és inkább őt figyelte.

-        Azért hívtalak ide benneteket, mert találtam valakit, illetve két valakit…

-        Apa miért nem Katet keresed meg, akárkit is találtál biztos nem leszel olyan boldog, mint ő vele – szakította félbe Alexis.

-        Nézzétek meg magatok – szólt és a fürdő felé fordult – gyertek ki.

Kate kézen fogta a totyogó csöppséget és kisétáltak a nappaliba. Megálltak és csak néztek. Senki nem szólt semmit.

-        Édes istenem – találta meg Martha először a hangját.

-        Kate – Alexis máris a nő nyakába ugrott.

Christine csak állt és nézte a történteket. Ismét nem értett semmit. Megint egy csomó ember, akiket nem is ismer és az ő anyukáját ölelgetik.

-        Anya, Alexis, Katet már ismeritek, de még valakit be kell mutatnom – mielőtt folytatta volna felkapta a kislányt a karjaiba – Ő itt Christine Hanna Beckett.

Marthanak nem kerülte el a figyelmét a kislány ugyanolyan szeme, mint a fiának.

-        Ő most akkor? – tette fel a kérdést Alexis. Nem értett semmit.

-        Christine a húgod Alexis – szólalt meg végre Kate is.

-        Hogyan? De hát mi történt? – kérdezte Martha.

-        Mindketten hibásak vagyunk anya.

-        Hagyd majd én Castle, én tartozok magyarázattal. Nehéz ügyünk volt, Ti nem voltatok otthon, Rick meghívott borozni egy kicsit. Többet ittunk a kelleténél, de nem túl sokat, annyit, ami megadta kezdő lökést. Pia nélkül nem mondtam volna el, az ágyban kötöttünk ki. Hajnalban mikor felébredtem lementem valami inni, azt hittem égve hagyta tv-t, odamentem, hogy kikapcsoljam, de megjelent rajta valami. A képem, anyám képe és mindenféle összefüggés. Alkut kötöttünk és ő megszegte – ennél a pontnál Kate felállt és az ablakhoz sétált, közben pedig ránézett a sarokban játszó lányára. Megeresztett egy félmosolyt és folytatta. – Becsapva éreztem magam és megalázva. Én kiteregettem a lapjaim előtte és ő nem. Megegyeztünk nem nyomozok tovább, mert begolyózok ő mégis folytatta. Összepakoltam és elindultam arra amerre az út visz, itt kötöttem ki és pár hét múlva tudtam, meg, hogy magammal hoztam annak az éjszakának a következményét. De eszembe nem jutott volna, hogy elvetessem. Tudom nagyon nagy hiba volt, de akkor helyesnek tűnt, most meg már nem volt bátorságom visszamenni.

-        Mindketten hibásak vagyunk, de megtörtént, már nem változtathatunk rajta. De élhetünk tovább egy családként – folytatta Rick és figyelte, ahogy kisebbik lánya a nagyobbikhoz sétál és csendben nézni kezdte.

-        Sia – szólalt meg Chris, kézen fogta a nagylányt és a játékok felé húzta – Deje.  

Kate végre mosolygott, nem kellett sok idő és a két nagyon nagy egyetértésben kezdett játszani, a felnőttek pedig beszélgettek, sok megbeszélnivalójuk volt. Rettentő gyorsan repült az idő, gyorsan közeledtek a vacsora felé.

-        Maradtok vacsorára? – kérdezte Kate Marthatól.

Ő először csak nézett és várta, hogy a fia válaszoljon, de rá kellett jönnie, valószínűleg ő alapból marad és Kate csak őt és Alexist kérdezte. Bólintott, hogy maradnak, és együtt a konyhába sétáltak.

-        Aja – jelent meg a kicsi a konyhában Alexis kezét fogva – memmét – nyöszörögte.

-        Éhes vagy? Mindjárt kiscicám.

Kate gyakorlott mozdulattal vette át a kislányt, egyik kezével megtartotta a másikkal pedig befejezte a terítést, miközeb Martha és Castle már a sütőbe is rakta a zöldséges lazagnet. Christine hisztis volt és fáradt. Túl sok ember, túl furcsa helyzet, kicsi még ahhoz, hogy ezt felfogja. És bár bízott a bácsiban, akire anyukája azt mondta az apukája és abban a lányban is bízott, de semmit sem értett és már éhes is volt.

-        Semmi baj kicsim, csak egy kicsit kell várnod. Ne most mutasd meg apuéknak hogy hisztis is tudsz lenni – simogatta kicsi hátát, miközben ő nő nyakhajlatához bújt.

-        Semmi baj kedvesem, felborult a szokásos rutinja és idegenek vagyunk.

A vacsora elkészült és asztalhoz ültek, mindenki éhes volt már. Christine szó nélkül evett, most azonban a saját kis székéből. Vacsora után még beszélgettek, aztán Martha és Alexis a közeli hotelba mentek éjszakára.