Az ügy ami összeköt - 29. rész

Köszönöm Raina, mindent, hogy vagy nekem és hogy úgy fogadsz el, ahogy vagyok. Nagyon szeretlek húgi <3 köszönöm a közös munkát is.
Always <3

29. rész

- Ezt nem hiszem. – suttogta a férfi. Jason felállt, és sétálni kezdett. – Ez…ezt nem hiszem el.
Liv nem tudott megszólalni, csak a könnyek törtek ki a szeméből.
- Tehát az, hogy tegnap lefeküdtünk, neked természetes volt. – Liv a sírás helyett, most értetlenül nézett, de még mindig szipogott.
- Hogy érted ezt? – nézett értetlenül a lány Jason-re.
- Úgy, hogy én azt hittem, hogy jól érezted magad velem.
- Ez így is volt. – Liv könnyei újra folyni kezdtek.
- Nem. Hiszen most megpróbálsz a múltaddal eltaszítani. Ez nekem túl sok Olivia. Gondolkodnom kell. – Jason fogta magát, és elrohant, becsapva maga mögött az ajtót. Liv, már nem akarta cseppet sem visszatartani a könnyeit, így szabadjára engedte őket. A fal mentén, lecsúszott a földre, és kezével, átkarolta a térdeit. Lehajtotta a fejét, és zokogott. Úgy érezte, hogy a múltja miatt, már sose lehet boldog. Nagyjából, tíz perc múlva, feltápászkodott a földről, és a telefonért nyúlt,  majd egy jól ismert számot tárcsázott…

A telefon kicsengett, s mikor az ismert hang beleszólt, ő már le is tette. A torkát az a jól ismert gombóc szorongatta és az apjáék nászútját. Eldobta magától a telefont és újra zokogásban tört ki.

 

Csak nézem a telefonom. Liv hívott, de mire éppen beleszóltam lerakta. Azt hiszem, hogy baj van. Rick éppen mellettem áll és aggódva néz zavarodott arcomra.

- Mi az?

- Liv volt az, de aztán le is tette. Azt hiszem oda kéne mennem, lemerném fogadni, hogy sírt.

- Menjünk – indul el idegesen az ajtó felé, de megállítom. Előtte nem fog beszélni, viszont én meg már nem tudok vezetni.

- Alexis velem jön, szólnál neki?

- Csak vigyázzatok, jó? – nézz rám aggódva, kapok egy csókot és már fel is szalad az emeletre. Hallom, hogy gyorsan vázolja a helyzetet a lánynak. Bele bújok a cipőmbe és már az ajtónál várom Alexist.

- Mi a baj? – kérdezi Alexis már a kocsiban ülve.

- Pasi. Elmondta a múltját, hogy ne hazudjon.

- És most a pasinak nem kell, igaz?

- Nem tudom Alexis – csendben maradunk. Ideges vagyok, és hogy megnyugodjak, a kezemet a hasamra simítom. Azt hiszem, a kicsi is érzi, hogy változott valami, nagyon aktív lett. Alexis éppen parkol, én pedig a saját kulcsom keresem a táskámban. Még jó, hogy Liv adott egyet vészhelyzet esetére.

- Olivia – kiáltom, el magam mikor belépünk az ajtón.

- Anya – hallom a hangját az ablak alól. Könnyei teljesen eláztatták már az arcát. Mellé térdelek és magamhoz ölelem. Hagyom, hogy kisírja magát, Lexi pedig egy csésze teát készít a konyhába.

- Nem kellek neki. Mondtam, hogy el fog taszítani – sírta a vállamba.

- Ne a földön üljetek – szólalt meg Alexis és közbe a testvére kezébe nyomta a bögrét – Idd meg.

Felállni nehezebb volt, mint leguggolni, de a lányok segítettek és átültünk a kanapéra.

- Mi történt? – simítom el hosszú haját az arcából, Lexi pedig egy zsepit nyomott a kezébe.

- Elmondtam neki, hogy mi történt anyával, aztán hogy drogos lettem és hogy mit kellett csinálnom, hogy megéljek. Azt mondta, hogy én nem éreztem semmit mikor lefeküdtünk és hogy ez neki túl sok.

- Oh, szívem – Alexissel egyszerre öleljük meg.
- Én tudtam, hogy ez lesz. Ezek után, csak a munkának élek. Nem akarok többé együtt lenni senkivel. – a zokogás csillapodik, és most már nem bánatot, hanem újabb keménységet hallok. A fal, amit oly nehezen leromboltunk, most újra épülni kezd.
- Ne beszélj butaságot. – szólal meg Lexi…

De mielőtt folytatná, már meg is szólal a csengő. Alexis az ajtó felé sétál, én pedig gyorsan letörlöm a könnyeit, sejtve, ki áll az ajtó mögött.

- Szia Alexis. Olivia itthon van? – hallom az ismerős hangot és hogy beljebb jön.

- Ne lökd el, ha bocsánatot akar kérni – suttogom neki és nagy nehezen felállok – Mi most megyünk, mert be kell fejeznem a pakolást. Majd hívlak Liv. Sziasztok.

- Anya – kiabál utánam Liv mikor kifelé lépek az ajtón.

- Igen? – fordulok vissza.

- Köszönöm – mosolyog egyet és becsukja utánam az ajtót. 

 

- Kérsz valamit inni? – fordul Olivia a férfi felé, így szemben állnak egymással. Ügyvéd létére most először fordul elő vele, hogy keresnie kell a szavakat. Úgy döntött a tettek mezejére lép. Odalépett a lányhoz, magához húzta és szenvedélyesen megcsókolta a lányt. Liv meglepődött, de már azonnal vissza is csókolt, aztán a következő pillanatban ellökte magától.

- Mit csinálsz? Nem rég még ellöktél – megpróbált kemény maradni, de hosszú idő után ő volt az a férfi, aki már a jelenlétével is feloldotta a lányt.

- Azt, amit akkor kellett volna mikor elmondtad az életedet. Bocsáss meg, ostoba voltam, hogy úgy elrohantam. Nem lehette egyszerű elmondanod, én pedig csak úgy leléptem. Meg tudsz nekem bocsájtani? Nem érdekel a múltad, nem érdekel mit csináltál és hogy hogyan, akkor is kellesz nekem – miközben beszélt közelebb lépett a lányhoz és megsimított az arcát. Olivia becsukta a szemét és szinte beleborzongott az érintésbe.

- Jason kérlek – suttogta Liv és még egy könnycsepp kicsordult a szeméből – én nem lehetek veled.

- De miért nem? – Jason most már teljesen értetlenül nézte a most már fel-alá járkáló lányt. Olivia megállt és hírtelen felrántotta a pólóját a hasáról.

- Ezért! Soha életemben nem szülhetek gyereket! Mert a múltam utolért és vagy Kate hal meg a húgommal együtt vagy feláldozom magam. Túléltem, de soha nem lehetek anya – mire végig mondta már újra sírt. Jason oda lépett mellé és magához húzta, hagyta, hogy a lány sírjon, és tudta, ha engedi a lánynak, hogy ellökje, magától soha nem talál még egy olyat, mint ő. Fogalma sem volt, hogy lehet egy este után azt érezni, amit ő, de nem akarta elveszíteni.

- Semmi baj, nekem így is kellesz – az álla alá nyúlt, megemelte a fejét és újra megcsókolta. Ezúttal még hosszabban, még szenvedélyesebben. Jason, két kezével, keretbe fogja a lány arcát, és csak csókolja úgy, ahogy talán még senkit. Liv elhúzódik, de nem löki el a férfit.

- Miért? – suttogja, és a homlokuk összeér. – Miért jöttél vissza?
- Mert úgy érzem, csak te kellesz. Nem tudom megmagyarázni. Érzem, hogy melletted boldog lehetek, és nem akarom elszalasztani a lehetőséget. – Jason is suttog, és a kezét, Liv derekára csúsztatja, majd közelebb húzza magához a lányt. Újra szenvedélyes csókban forrnak össze. Jason, ölbe kapja Liv-et, és a hálószoba felé mennek. A férfi leteszi az ágyra a lányt, és leveszi róla a ruhákat. Liv is ugyanezt teszi, és már csak a fehérnemű van rajtuk, és Liv-en rajta van a póló. Jason, megfogja a póló alját, és lassan felfelé kezdi húzni.
- Ne! Várj! Ez had maradjon. Kérlek. – Liv édes tekintettel néz a férfira, aki elengedi a ruhadarabot.

- Emiatt, nem kell feszélyezned magad. Mondtam, hogy úgy akarlak, ahogy vagy.
- Tudom. Csak adj még időt nekem. – Jason közelebb hajol, és megcsókolja a lányt. Egy varázslatos éjszakát töltenek együtt, tele izgalommal, és szenvedéllyel. A csodálatos éjszaka végén, egyszerre nyomja el őket az álom…