Változó élet - 10. rész

Sziasztok :)
Ez a rész rövidebb lett mint terveztem, de azért elkészült.
Azt hiszem az életem lassan belesodródik egy mederbe, ami kéynelmes, bár van mi hiányozzon belőle. Lassan megnyugszom. megtanulom elfogani, hogy a dolgok amik történnek, okkal történnek. MIndennek van miértje, de lehet hogy csak később tudjuk meglátni mi is az. A kérdés az valyon későn látjuk-e meg?

 

Félretéve a mélázást, remélem tetszik ez a rész is. ÉS had gratuláljak ezúton is Raina-nak az első helyért.

...

Kézen fogva sétálunk be az óvodába. Mióta nem látok ritkán mozdulok ki otthonról. De nem akarom, hogy Ariella túlságosan is érzékelje a változást. Rettentő ijesztő, hogy az oly természetes New York-i forgalomból, most csak a hangok vannak. A baleset előtt sokszor jöttem el a lányomért. Ha kellett egy-egy ügyből is kiszakítottam magam egy órácskára. Ha több időm volt, elmentünk sétálni, a kedvenc cukrászdánkba. És Ariella igazi nőként, imádott az üzletek között sétálgatni és a ruhákat nézni. Fogalmam sincs kitől örökölte, mert tőlem nem az biztos. Sokszor Lanie-nek kellett elcipelnie egy-egy bevásárló körútra. Ahogy a csoportba lépünk hatalmas gyerek zsivaj van, de szinte azonnal hallom, ahogy a mi kis csöppünk felkiált, és felénk trappol. Milyen furcsa, hogy szinte ezernyi gyerek közül felismerem pont az én lányom cipőjének a hangját. Mindig azt hittem a hatodik érzék mese csak hungbug, de nem. Létezik, és viszonylag gyorsan kifejlődik.
- Anucsi! – visítja, és olyan erővel csapódik a lábamnak, hogy hátra kell lépnem, nehogy elessek. Rick óvó keze tartja meg a hátam.
- Szia, pindurom – fel is emelem. Pici kezeivel a nyakam öleli és két cuppanós puszit kapok – úd szejetjet.
- Én is szeretlek kiscicám – puszilom meg és visszateszem a földre.
- Szia hercegnőm, mehetünk haza? Apu felöltöztet, jó?
- Aha – vágja rá – apucsi! Téded is szejetjet.
Olyan hangon mondja, mint aki menten elolvad. Hallom a puszi csattanását. Úgy szeretném látni. Imádom az édes apa lánya jeleneteket.

- Apucsitám! Apucsitám! – Ariella már akkor az ajtóban toporog mikor Rick még csak valószínűleg épp a liftben van. Mióta a délutáni alvásból felébredt az ablakban ücsörgött és pisze nóziját az üvegnek nyomva leste az utcát, mikor száll ki az apja a taxiból. Hiába találkoztunk vele egy hétvégét Hamptonsba, azért a 3 hét nélküle hosszú volt a kicsi lánynak. A zárban már fordul a kulcs én türelmesen állok a konyha ajtóban, a jelenetet figyelve. Ahogy nyílik az ajtó, Rick éppen csak le tudja tenni a csomagokat és a kisebbik lánya máris csimpaszkodik rajta.
- Apucsitám! – visítja örömében, ő pedig könnyedén kapja fel és dobja a levegőbe a lurkót. Elhiszem, hogy másfél évesen még könnyű és biztos, hogy nem ejti el, azért ilyenkor mindig kihagy a szívem egy ütemet, viszont a következő pillanatban, olvadt fagyiként folyok szét. A szeretet, amivel apa és lánya ölelik egymást, szinte vágható a levegőben. A vacsora alatt képtelen vagyok a saját kis etetőszékébe ültetni a lányomat. Csak az apja öléből hajlandó enni. A fürdetést is ő csinálja, én pedig csendesen meghúzódok és hagyom, hogy Ariella kiélvezze az apukája jelenlétét.
- És boldogan éltek, míg meg nem haltak – ér véget a mese. A kép édes. Rick bent fekszik Ariella ágyában a kicsi pedig az oldalához bújva aludt el a mesén. Óvatosan mászik ki mellőle, takarja be és puszilja homlokon.
- Már rég elaludt a mesén – suttogok a szájába mikor az ajtóban megcsókol.
- Tudom, de olyan jó volt, ahogy szuszogott. Hiányoztatok.
- Imádom az elolvadt apukát – csókolom meg és becsukjuk a gyerekszoba ajtaját.

 

- Tapot szütitét isz? – térek vissza Ariella könyörgő hangjára és mielőtt válaszolhatnék, hogy majd otthon sütizünk, Rick már válaszol is.
- Hát persze hercegnőm.
Nem változtatom meg amit Rick ígért neki, hisz azzal aláásnám az apja tekintélyét. Bár jobban örültem volna, ha egyből hazamehetünk. A cukrászda nincs messze, így gyalog megyünk. Ariella közöttünk sétál, és mindkettőnk kezét fogja. Megállás nélkül csacsog, annyi mesélni valója van, mintha nem is egy napot lett volna az óvodában. Nagy dumás és Martha szerint biztosan író lesz belőle, mint az apja. Amíg nem rendőr lesz belőle, addig semmi gondom. Azt hiszem lassan felfogom, milyen érzés lehet apámnak. Belépve a cukrászdába finom illatok fogadnak minket. A nyál a számban összefut és máris egy csokis torta szelet után áhítozok. Vagy inkább valami savanyút ennék? Máris kezdenek előjönni a terhesség velejárói. Mégis egy csokis szelet mellett döntök és a lányom máris hangsúlyozza, hogy ő bizony olyat kér, mint az anyukája. nevetve esszük a sütinket. Felszabadultan érzem magam és egy vidám pillanatban észreveszem, hogy a kezem a hasamra tévedt. Lehet, hogy nem terveztük őt, de itt van. Ő kettőnk babája, épp úgy ahogy nagyobbik babánk is akinek éppen megint be sem áll a szája. Talán okkal van itt. Szent ég! Mikor kezdtem el úgy gondolkodni, mint Rick? – Minden rendben? – kérdezi Rick gyengéden.
- Minden a legnagyobb rendben. Nem vagyok egyedül – mosolygok rá, és tudom, mennyi jelentése van ennek a mondatnak, de mindegyik igaz.