Kicsi kincsem köszönöm, hogy vagy nekem és remélem, mindig része maradsz az életemnek. És köszönöm, hogy nem unod meg a sok ölelést sem.
ALWAYS <3
Chris:
Már
a földön térdelek és még mindig csak zokogok. Kate azóta is ölel. A vonatot már
nem látom. Elment, a húgommal együtt.
- Nélkülem ment el. De szüksége van rám. Még sosem csinált ilyet – alig tudom kinyögni a szavakat.
- Gyere – Kate felállít, és lassan kifelé sétálunk, de még mindig átkarol.
- Miért ment el, mi az, amiről nekem nem meséltek? – fordít az autónál maga elé, de némán hallgatok. Állom a tekintetét, nem felelek, s most a könnyeim is némán folynak végig az arcomon.
- Na, jó, inkább menjünk haza – szólal meg sóhajtva és kinyitja kocsit. Mind a ketten beülünk, és már indít is. Nem szólalok meg, magamba roskadva gondolkodok. Még mindig alig hiszem el, hogy itt hagyott. Az eddigi életemben három embert szerettem igazán. Azok közül egy alighanem már halott, a testvérem itt hagyott, azt hiszem azért, hogy megvédjen, a lányomat pedig én dobtam el magamtól. Mikor haza érünk, felmegyek a szobába, amit az éjjel még a testvéremmel osztottam meg. Végig dőlök az ágyon és csak nézek a semmibe. Gondolkodni sem tudok, úgy érzem, teljesen üres vagyok. Kate egy darabig ül mellettem, aztán hátat fordítok neki és úgy teszek, mint aki elaludna.
- Bárcsak hagynátok, hogy segíthessek – simítja meg óvatosan a vállam és Rick is belép a szobába.
- Minden rendben? – hallom meg a hangját. Mi csak sétálni mentünk Amandával és azt hiszem sok mindenről lemaradtam. Mi történt?
- Kiderült, hogy Christie-nek van egy lánya, de otthonba adta, hogy megvédje, aztán Raina kapott egy telefont és lelépett. Úgy nézem, most először nem együtt léptek le, de nem hajlandó elmondani mi volt a hívás vagy, hogy mi elől menekül Raina – suttogja, ezt már nem tudom annyiban hagyni.
- Ha elmondom, te utána mész igaz? – nem várom meg hogy válaszoljon. Rendőr, tehát utána menne – csak így tudom megvédeni, azt hiszem. Szeretnék egyedül maradni.
Csendben kisétálnak és magamra hagynak. Tudom, hogy Kate csak segíteni akar, de én sem tudom, hogyan is tehetné. Nem tudom, jót teszek e vele, ha elmondom, mi elől fut a húgom, mi elől futottunk már évek óta. Még hangokat hallok kintről, de nem tudom kivenni a beszélgetés témáját. Hallom, ahogyan a kislány a tőlem nem messze lévő gyerekszobában felkacag valamin. Irigyelem őket, olyan boldogok. Látszik rajtuk, hogy végtelenül szerelmesek, és van egy gyönyörű lányuk is. Eszembe jut a múltam.
„Ne hisztizz már az a ficsúr nem kíváncsi már rád, lelépett úgy hogy hagyd abba az ordítást és tedd a dolgod” - ez a mondat még mindig elevenen él az emlékeimben, épp úgy ahogy Logan is. Az együtt töltött szerelmes éjszakák. Életem első szerelme volt, de azt hiszem mindig is szeretni fogom.
Raina:
Már fél órája bolyongok az állomáson, valami kaját keresve. Meglátok egy hot-dogost , és gyorsan odasétálok.
- Egyet kérek. – szólalok meg, és közben próbálom csitítani korgó gyomromat. Kifizetem a hot-dogot, és már bele is harapok. Még sosem jártam Seatle-ben, így bátortalanul közlekedem. Fel kéne hívnom Christ. Biztosan aggódik. Keresek egy utcai telefont, de csak 3 percre elegendő apróm van. Bedobom az érméket, és tárcsázni kezdek. Kicsöng.
- Castle lakás. – szól bele Kate.
- Chrissel akarok beszélni. – szólalok meg határozottan, és tudom, hogy Kate azonnal felismerte a hangomat.
- Várj Raina. Kérlek.
- Nem Kate, ha nem adod nekem Christ, akkor azonnal leteszem. – a hangom szigorú,é s követelőző.
- Jól van. – a hangja lemondó. Hallom, ahogy kiabál a nővéremnek. ár másodperc néma csend uralkodik a telefonon, majd egy meggyötört hang szól bele.
- Hogy tehetted ezt velem? Hogy hagyhattál magamra? – a két kérdés után rögtön könny szalad a szemembe, és sírni kezdek.
- Hol vagy Raina? – kérdezi.
- Nem Chris. Nem engedem, hogy utánam gyere. Meg akarlak védeni, nem pedig újra veszélybe sodorni. Kérlek Chris. Ne aggódj értem. Tudod, hogy megleszek. Pár hét múlva tovább kell mennem. Egy hónapban egyszer foglak hívni. Értsd meg, hogy mindent érted, és a kislányodért teszek. Hogy biztonságban legyetek. – köszönés nélkül teszem le a telefont. Nem akartam búcsúzkodni. A könnyeim ismét záporozni kezdenek. Megfogom a bőröndömet, és sétálni kezdek. Valami olcsó szállás után kell néznem. Valahonnan pénzt kell szereznem. Mivel a kártyámat befagyasztották, más megoldást kell kitalálnom. – Rabolj bankot. – csábít a tudatalattim, de így is elég nagy bajban vagyok. Nem kell, hogy a gyilkosságon kívül mással is gyanúsítsanak. Meglátok egy kívülről is olcsónak látszó motelt. Bemegyek, és megállok a recepciónál.
- Jó napot. – köszön a fiatal szőke hölgy.
- Jó napot. Egy szobát szeretnék. – bólint, és a kezembe ad egy tollat, és elém rak egy könyvet, és én odabiggyesztem az álnevemet, és már kapom is a kulcsokat. Lépcsőn megyek a negyedik emeletig. Megtalálom a 102-es ajtót. Kinyitom, és belépek. Nem nagy meglepetésemre egy egér szalad át előttem. Már semmin sem lepődök meg. Chrissel már jártunk rosszabb helyen is… Chrissel… Jaj de hiányzik. Ha hírt kapok róla, hogy Cabot elhagyta New Yorkot, akkor visszamegyek. Tudom, hogy senki sem bírja a lelke másik fele nélkül. Chris a lelkem másik fele. Egy mítosz úgy tartja, hogy kezdetben az embereknek két fejük, négy karjuk, és négy lábuk volt. Egyszer Zeusz megharagudott az emberekre, és villámaival kettéhasította őket. Azóta az embereknek egy fejük, két lábuk, és két kezük van. Be az elszakadás következtében, minden ember sóvárog a lelke másik fele után, és szüntelenül keresik azt. Belépek a lakásba, és kipakolom a cuccomat. A bőröndömből nem rakom ki a ruhákat, mert előfordulhat, hogy gyorsan kell távoznom. Bemegyek a fürdőbe, és nekiállok zuhanyozni. A hideg víz hirtelen, és kellemetlenül érinti a testem. Mikor megszokom a vizet, hallom, hogy csörög a telefonom. Kiszállok, és a táskámban kezdek kutatni. Felveszem.
- Jól van a kismadár, aki sokat repült? – szól bele egy jól ismert férfihang.
- A kismadár megérkezet, de a fiókát el kellett hagynia.
- Sajnálom kicsim. – szól bele Luke.
- Majd megoldom. Te csak figyeld Cabot-ot. – úgy érzem, hogy terelni nagyon tudok. És tájékoztass, arról, hogy mit csinál.
- Rendben. Bement a 12-es őrsre. Gondolom körbekérdez.
- A 12-esre? Ez biztos? – hitetlenkedek.
- Igen. Biztos. – jelenti ki, én pedig nem tudom eldönteni, hogy ideges legyek, vagy éppen nyugodjak meg. Tudom, hogy Kate nem fog semmit elárulni, hiszen nem is tud semmit. Viszont ilyen közel még sosem volt Chrishez. Féltem.
- Mennem kell Luke. Szeretlek. Szia. – hadarom gyorsan.
- Szia. – és már ki is nyomom a telefont.
- Nélkülem ment el. De szüksége van rám. Még sosem csinált ilyet – alig tudom kinyögni a szavakat.
- Gyere – Kate felállít, és lassan kifelé sétálunk, de még mindig átkarol.
- Miért ment el, mi az, amiről nekem nem meséltek? – fordít az autónál maga elé, de némán hallgatok. Állom a tekintetét, nem felelek, s most a könnyeim is némán folynak végig az arcomon.
- Na, jó, inkább menjünk haza – szólal meg sóhajtva és kinyitja kocsit. Mind a ketten beülünk, és már indít is. Nem szólalok meg, magamba roskadva gondolkodok. Még mindig alig hiszem el, hogy itt hagyott. Az eddigi életemben három embert szerettem igazán. Azok közül egy alighanem már halott, a testvérem itt hagyott, azt hiszem azért, hogy megvédjen, a lányomat pedig én dobtam el magamtól. Mikor haza érünk, felmegyek a szobába, amit az éjjel még a testvéremmel osztottam meg. Végig dőlök az ágyon és csak nézek a semmibe. Gondolkodni sem tudok, úgy érzem, teljesen üres vagyok. Kate egy darabig ül mellettem, aztán hátat fordítok neki és úgy teszek, mint aki elaludna.
- Bárcsak hagynátok, hogy segíthessek – simítja meg óvatosan a vállam és Rick is belép a szobába.
- Minden rendben? – hallom meg a hangját. Mi csak sétálni mentünk Amandával és azt hiszem sok mindenről lemaradtam. Mi történt?
- Kiderült, hogy Christie-nek van egy lánya, de otthonba adta, hogy megvédje, aztán Raina kapott egy telefont és lelépett. Úgy nézem, most először nem együtt léptek le, de nem hajlandó elmondani mi volt a hívás vagy, hogy mi elől menekül Raina – suttogja, ezt már nem tudom annyiban hagyni.
- Ha elmondom, te utána mész igaz? – nem várom meg hogy válaszoljon. Rendőr, tehát utána menne – csak így tudom megvédeni, azt hiszem. Szeretnék egyedül maradni.
Csendben kisétálnak és magamra hagynak. Tudom, hogy Kate csak segíteni akar, de én sem tudom, hogyan is tehetné. Nem tudom, jót teszek e vele, ha elmondom, mi elől fut a húgom, mi elől futottunk már évek óta. Még hangokat hallok kintről, de nem tudom kivenni a beszélgetés témáját. Hallom, ahogyan a kislány a tőlem nem messze lévő gyerekszobában felkacag valamin. Irigyelem őket, olyan boldogok. Látszik rajtuk, hogy végtelenül szerelmesek, és van egy gyönyörű lányuk is. Eszembe jut a múltam.
„Ne hisztizz már az a ficsúr nem kíváncsi már rád, lelépett úgy hogy hagyd abba az ordítást és tedd a dolgod” - ez a mondat még mindig elevenen él az emlékeimben, épp úgy ahogy Logan is. Az együtt töltött szerelmes éjszakák. Életem első szerelme volt, de azt hiszem mindig is szeretni fogom.
Raina:
Már fél órája bolyongok az állomáson, valami kaját keresve. Meglátok egy hot-dogost , és gyorsan odasétálok.
- Egyet kérek. – szólalok meg, és közben próbálom csitítani korgó gyomromat. Kifizetem a hot-dogot, és már bele is harapok. Még sosem jártam Seatle-ben, így bátortalanul közlekedem. Fel kéne hívnom Christ. Biztosan aggódik. Keresek egy utcai telefont, de csak 3 percre elegendő apróm van. Bedobom az érméket, és tárcsázni kezdek. Kicsöng.
- Castle lakás. – szól bele Kate.
- Chrissel akarok beszélni. – szólalok meg határozottan, és tudom, hogy Kate azonnal felismerte a hangomat.
- Várj Raina. Kérlek.
- Nem Kate, ha nem adod nekem Christ, akkor azonnal leteszem. – a hangom szigorú,é s követelőző.
- Jól van. – a hangja lemondó. Hallom, ahogy kiabál a nővéremnek. ár másodperc néma csend uralkodik a telefonon, majd egy meggyötört hang szól bele.
- Hogy tehetted ezt velem? Hogy hagyhattál magamra? – a két kérdés után rögtön könny szalad a szemembe, és sírni kezdek.
- Hol vagy Raina? – kérdezi.
- Nem Chris. Nem engedem, hogy utánam gyere. Meg akarlak védeni, nem pedig újra veszélybe sodorni. Kérlek Chris. Ne aggódj értem. Tudod, hogy megleszek. Pár hét múlva tovább kell mennem. Egy hónapban egyszer foglak hívni. Értsd meg, hogy mindent érted, és a kislányodért teszek. Hogy biztonságban legyetek. – köszönés nélkül teszem le a telefont. Nem akartam búcsúzkodni. A könnyeim ismét záporozni kezdenek. Megfogom a bőröndömet, és sétálni kezdek. Valami olcsó szállás után kell néznem. Valahonnan pénzt kell szereznem. Mivel a kártyámat befagyasztották, más megoldást kell kitalálnom. – Rabolj bankot. – csábít a tudatalattim, de így is elég nagy bajban vagyok. Nem kell, hogy a gyilkosságon kívül mással is gyanúsítsanak. Meglátok egy kívülről is olcsónak látszó motelt. Bemegyek, és megállok a recepciónál.
- Jó napot. – köszön a fiatal szőke hölgy.
- Jó napot. Egy szobát szeretnék. – bólint, és a kezembe ad egy tollat, és elém rak egy könyvet, és én odabiggyesztem az álnevemet, és már kapom is a kulcsokat. Lépcsőn megyek a negyedik emeletig. Megtalálom a 102-es ajtót. Kinyitom, és belépek. Nem nagy meglepetésemre egy egér szalad át előttem. Már semmin sem lepődök meg. Chrissel már jártunk rosszabb helyen is… Chrissel… Jaj de hiányzik. Ha hírt kapok róla, hogy Cabot elhagyta New Yorkot, akkor visszamegyek. Tudom, hogy senki sem bírja a lelke másik fele nélkül. Chris a lelkem másik fele. Egy mítosz úgy tartja, hogy kezdetben az embereknek két fejük, négy karjuk, és négy lábuk volt. Egyszer Zeusz megharagudott az emberekre, és villámaival kettéhasította őket. Azóta az embereknek egy fejük, két lábuk, és két kezük van. Be az elszakadás következtében, minden ember sóvárog a lelke másik fele után, és szüntelenül keresik azt. Belépek a lakásba, és kipakolom a cuccomat. A bőröndömből nem rakom ki a ruhákat, mert előfordulhat, hogy gyorsan kell távoznom. Bemegyek a fürdőbe, és nekiállok zuhanyozni. A hideg víz hirtelen, és kellemetlenül érinti a testem. Mikor megszokom a vizet, hallom, hogy csörög a telefonom. Kiszállok, és a táskámban kezdek kutatni. Felveszem.
- Jól van a kismadár, aki sokat repült? – szól bele egy jól ismert férfihang.
- A kismadár megérkezet, de a fiókát el kellett hagynia.
- Sajnálom kicsim. – szól bele Luke.
- Majd megoldom. Te csak figyeld Cabot-ot. – úgy érzem, hogy terelni nagyon tudok. És tájékoztass, arról, hogy mit csinál.
- Rendben. Bement a 12-es őrsre. Gondolom körbekérdez.
- A 12-esre? Ez biztos? – hitetlenkedek.
- Igen. Biztos. – jelenti ki, én pedig nem tudom eldönteni, hogy ideges legyek, vagy éppen nyugodjak meg. Tudom, hogy Kate nem fog semmit elárulni, hiszen nem is tud semmit. Viszont ilyen közel még sosem volt Chrishez. Féltem.
- Mennem kell Luke. Szeretlek. Szia. – hadarom gyorsan.
- Szia. – és már ki is nyomom a telefont.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése