Chris:
- Úgy látom, nagy
slamasztikában vagytok – szólal meg Rick, Kate pedig rosszalló tekintettel néz
rá. - Nem tudsz segíteni – vágom rá azonnal, majdnem teljesen biztos vagyok benne, hogy azon kezdett el gondolkodni, hogyan segíthetne – Inkább egy kérésem lenne, ami egy kicsit kínos. – nézek rá és tényleg kínos amit kérni szeretnék.
- MI az? – meglepetten néz rám.
- Néztem pár állás hirdetést, de nincs alkalmas ruhám… - fogalmam sincs hogy kérjek tőle egy normális kosztümöt.
- Semmi baj. Vegyünk?
- Az is elég ha kölcsön adsz. Majd az első fizetésemből veszek. Csak szükség van valahol egy titkárnőre – tárom szét a karjaimat, és éppen az utolsó mondatomnál egy fekete hajú barna bőrű nő lép be a pihenőbe.
- Úgy halottam titkárnő és munkanélküli – szólalt meg a nő. Olyan rideg és… nem is tudom milyen. Tipikus olyan, hogy ha valamit mond, nem lehet azt mondani, hogy nem. Csak bólintok. – Szükségem van egy titkárnőre, sok a papírmunka. Holnap reggel kezdhet.
és már ki is viharzott a pihenőből. Értetlenül néztem az üres ajtó felé és a nővérem felé is.
- Vaslady épp most adott neked munkát – szólalt meg újra az író.
- Ő Viktória Gates. És legalább valamennyire ki lett engesztelve hogy átvertem – meglepetten nézek rá, és nem tudom hogy mire is gondol, majd hozzáteszi – Raina még fél órát sem dolgozott is és lelépett.
Nem szóltam semmit, inkább csak halhattam. Nem szeretem, ha a testvéremet szidják, még ha Kate nem is szidásnak szánta. Bele gondolok abba, hogy nem látom tisztán a jövőmet és ez megrémít. Nem látom, hogy Raina benne van-e, vagy nincs. Benne kell, hogy legyen.
- Menj, vegyél néhány ruhát – Kate a kezembe nyom egy hitelkártyát. Én ellenkezni akarok, de ő hajthatatlan. Az idejét sem tudom, mikor vettem új ruhát magamnak, de azt tudtam, hogy Rainával vettem. És most egyedül kell vásárolnom. Kezembe dobta a kulcsait is, így kocsival mehettem. Kerestem néhány üzletet, persze szigorúan azokba néztem be, amik a legolcsóbbak. Vettem két kosztümöt, egy farmert és pár felsőt. Úgyis ki fogom fizetni neki. Vásárlás után visszaautóztam nővérem lakására és addigra már ők is otthon voltak. Martha főzött, Alexis és Kate Amandával játszottak, Rick pedig valószínűleg írt. Legalábbis a hangok alapján, ami a dolgozó szobájából szűrődnek ki.
- Köszönöm, vissza fogom fizetni – nyújtom a kártyát Kate felé.
- Ugyan már. Gyere, játssz te is – Csikizte meg közben a kislányt, aki nagyokat kacagott.
- Én inkább felmennék pihenni. Fáradt vagyok – ők csak bólintottak én meg már el is tűnök a lépcsőn. A szobába sétálok, gyorsan lezuhanyozok és elnyúlok az ágyon. Éhes vagyok, de semmi hangulatom nincs lemenni, enni. Csak forgolódok. Nem tudok a húgom nélkül elaludni. Nem fogja meg a kezem és nem hallom, hogy ott szuszog mellettem. Miért ilyen kegyetlen az élet? Sírni kezdek, de viszonylag halkan. Nincs szükségem vigasztaló mondatokra. Attól mindig csak rosszabb lesz. Órákkal később nyom el az álom. Éjjel vele álmodok. Pontosabban csak annyit, hogy nem jött már vissza soha többé. Könnyes arccal ébredek és érzem, hogy kimerült vagyok. Gyorsan megmosakszom, felöltözöm, és már lefelé szaladok a lépcsőn.
- Reggelizz valamit és már indulhatunk is – szólal meg Kate. Ma Rick itthon marad.
Elvettem egy szelet pirítóst és már indultunk is. Nem volt kedvem többet enni. Igazából semmihez sincs kedvem. Dolgozni is csak az okból megyek el, mert nem élősködhetek Kate nyakán, és hogy megtegyem azt, amit a testvérem kért. Visszaszerezni Clarissát. Nem lesz egy séta galopp, és nem tudom, hogy csinálom végig nélküle, de ha menni fog, őt is kihúzom a slamasztikásból.
Szinte észre sem veszem, és már megérkezünk az őrsre. Félve kopogok be a kapitány ajtaján.
- Jó reggel asszonyom. Munkára készen vagyok – alig hallhatóan, de megremeg a hangom.
- Kap egy külön irodát Ms. Hamill – mutat egy apró helység felé, aztán folytatja – Szeretném, ha asztalon lévő papírokat bevinné a számítógépbe.
- Meglesz – bólintok. Nem igazán mond mást, így az irodámba indulok, ami a kapitányéból nyílik. Belépek és becsukom magam mögött az ajtót. Meglepődök azon, hogy milyen kicsi. Van még egy ajtó, ami arra területre nyílik ahol Kate és a többiek asztala van. Az apró kis helységben egy író asztal van egy számítógéppel és mindennel, ami kell. Egy polccal a fal mentén és nagyjából ennyi. Rápillantok azokra a papírokra amiket Gates említett és elakad a lélegzetem. Ezt nem hiszem el! Három hatalmas kupac papír. Napokig gépelhetek. Sóhajtok egyet és leülök. Talán a munka egy kicsit eltereli a gondolataimat a húgomról. Vajon hol lehet most? Jól van? Hiányzom neki? Próbálom elhessegetni a gondolataimat és kinyitom az első aktát, ami legfelül van. Bekapcsolom a számítógépet és már gépelek is. Egyelőre eltereli figyelmemet, olyannyira, hogy órákkal később állok csak fel, mikor Kávéért indulok. Töltök egy bögrébe és beleiszok. Érzem, ahogy a meleg kávé végigfolyik a nyelő csövemen és ez jól esik.
- Ma még ki sem mozdultál onnan – lépett be Kate és ő is töltött magának.
- Rengeteg munkám van – sóhajtottam és léptem volna előre, hogy visszamenjek, de megszédültem és a térdeim is hírtelen megcsuklottak. A nővérem éppen csak elkapott.
- Héhé! Jól vagy? – leültet egy székre és a szédülés olyan gyorsan ment, ahogy jött.
- Persze hogy jól vagyok – felállok és visszaindulnék, de elkapja karomat.
- Megszédültél és az elmúlt pár napban alig ettél. Enned kell.
- Nem vagyok éhes és semmi bajom. Dolgoznom kell hagy – normális hangsúlyban beszélek. Kitépem, akarom a kezéből és visszamegyek az asztalomhoz. A műszak végéig fel sem állok. De most hogy végeztem már nagyon fáj a szemem a sok gépeléstől. Elköszöntem a többiektől és szóltam Kate-nek is, hogy most egyedül megyek haza. Azonban mielőtt haza mentem, újra elnéztem az intézet felé. Ismét nem megyek be, csak nézem az udvaron lévő gyerekeket. Egy idő után haza indulok. Senki sincs otthon. Még Rick sem. Iszom egy kávét és felmegyek a szobámba. Elnyúlok az ágyon és csak a semmibe bámulok. Ma reggel óta még nem ettem semmit, de nem is kívánom. Magányosnak érzem magam. És ezen csak az tud változtatni, ha Raina visszajön. „Hol vagy? Emlékszel egyáltalán még rám?” Suttogok bele a szoba csendjébe és hagyok egy könnycseppet végigfolyni az arcomon. Kopogás térít vissza a valóságba.
- Tessék! – kiáltok fel és Kate lép be az ajtón. Kezében egy tálca és rajta néhány szendvics.
- Hoztam szendvicset. Muszáj enned egy kicsit – leteszi mellém a tálcát és leül az ágyra.
- Nem vagyok éhes. Nem érted? – sóhajtok egy nagyot.
- MI a baj? – annyira gondoskodó a hangja és kezét a hátamra teszi. Raina jut eszembe és sok könny gyűlik a szemembe. A Húgomon kívül egyetlen ember volt, aki gondoskodó volt velem, de ő most már halott, Raina pedig… KI tudja, hol van? És hogy jól van-e?
- Jól vagyok. Miért kell mindig azt kérdezni, hogy mi a bajom? –kicsit dühös vagyok és csípősebben csengett a hangom, mint szerettem volna. Kate sóhajtott egyet és az ajtó felé indul. Nem várom meg, még eléri az ajtót, csak belekezdek.
- Hiányzik – ahogy kimondom az első szót, ő megáll, és visszaül – Nem tudom, hol van a húgom. Féltem és hiányzik. Sosem voltunk még külön egymástól. Ő a másik felem, a lelki társam. Hogy éljek így Kate? Itt hagyott, lehet, hogy már nem is kellek neki? Eddigi életemben három ember volt a legfontosabb, azok közül egyet eldobtam magamtól, egy meghalt és most a húgom is itt hagyott. Nem tudok elaludni sem, mert nincs mellettem. Mit csináljak most?
- Semmi baj – ölel magához – Raina szeret még. És biztosan vissza fog jönni – simogatja meg a hátam és hagyja hogy sírjak.
Raina:
Az utcán sétálok, mikor meglátok egy testvérpárt. Egymás kezét fogják, és nevetgélnek a parkban. Leülök egy padra. Arra a padra, amire minden reggel leülök most már több, mint két hete. Megígértem Chrisnek, hogy egy hónapban egyszer hívom. Nem akarom felhívni. nagyon hiányzik, de nem akarok neki fájdalmat okozni. Hagyom, hogy szép lassan elfelejtsen. Leszállok a padról, és hirtelen megtorpanok.
- Mit keresel itt? – lassan közelebb sétálok az ismerős alakhoz, és mikor oda érek, egy szenvedélyes csókkal köszöntöm. megölelem, és eleresztek egy könnycseppet. Szigorúan egyet, mert Chrisen kívül, még senki sem látott sírni.
- Azért jöttem, hogy megszöktesselek. Cabot ide tart. Délben indul New Yorkból. – a szemeim kikerekednek. Nem hiszem el, hogy ilyen gyorsan a nyomomra akadt. Csak bólintok, és a kocsija felé megyünk. Az irányt a lakásom felé vesszük, hogy minél előbb össze tudjak pakolni.
- Sietnünk kell. Nincs akkora előnyünk, mint gondoltam. – a kezem olyan gyorsan pakol, ahogy csak tud. A bőröndöm kész, és mindent elpakoltam. Lefelé megyünk, és a portán csak bedobom a kulcsot. Beülünk az autóba, és kerülővel megyünk New York felé. Az út hosszú. Már szörnyen éhes vagyok, és az idő már három óra körül jár. Megállunk egy kis étteremnél, és befelé sétálunk. Leülünk, és rendelünk valami kaját. Én egy hamburgert kérek, míg Luke egy meleg szendvicset kér. Amíg megkapjuk, beszélgetünk. Rég töltöttünk együtt egy kis időt. Nagyon rég láttuk egymást, és most jól esik egy kis időt együtt tölteni. Egy hirtelen durranás, és a kis étterem ablaka ripityára törik. Hirtelen a földre zuhanunk. Luke elterül mellettem, és nagyon megijedek. Oda kúszom hozzá, és ekkor látom, hogy meglőtték. A kezemet a mellkasára szorítom, és próbálom elállítani a vérzést. A karomba éles fájdalom nyilall. Mikor észreveszem a fájdalom forrását, ami egy nagy üvegszilánk, megpróbálom kihúzni.
- Vigyázz. – suttogja Luke. Már alig él, és én zokogni kezdek. – Menj. Vidd a kocsim. Menekülj. Szeretlek kicsim. Mindig is szeretni foglak.
- Ne Luke. Kérlek, nem hagyhatsz itt. – kiabálok vele, de elernyed a keze. Már nem szorít, már nem ölel, már nem lélegzik. Felemelem a könnyes tekintetem, és megakad Cabotton. Egy 42-es glock van a kezében. Felállok, és futni kezdek. Kifelé szaladok, és meglátom Luke autóját. Beszállok, és olyan gyorsan hajtok, ahogy csak tudok. Nem látom. Leráztam? Csak hajtok az autóval. Olyan gyorsan megyek, hogy a sebesség mérő már 300-at mutat. Padlófékkel állok meg egy háztömb előtt. Kiszállok, és beszállok a liftbe. Pár másodperc múlva, már nyílik is az ajtó. Ott állok az ajtó előtt. Félek. Mi van ha már nem akar látni??? Ha annyira haragszik hogy már nem kíváncsi rám. Erőt veszek magamon es becsöngetek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése