Testvéri kapocs - 17. rész

"Nem tudom, mit tegyek, nem tudom, hogy legyen.
Miért is nem lehetek egyszerre két helyen,
Óóó Istenem, miért nincs két életem?

Mennyivel könnyebb volna,
Hogyha két életem volna.
Egyet örökre odaadnék neked,
A másik szabad lenne,
Minden nap szárnyra kelne,
S mindenkit szeretne, akit lehet."

Szeretlek testvérkém! Always <3

Raina:

Minden annyira zavaros. Azt hiszem igaz. Tényleg itt vannak. Úgy érzem, hogy kezd magához húzni a sötétség. Nem szabad elájulnom. Ki kell tartanom.
Nem… Nemmegy tovább becsukom a szemem és érzem, hogy elernyedem. Még hallom Chris hangját, amint szólongat, de már képtelen vagyok tovább fent maradni.

Mikor legközelebb kinyitom a szemem, egy korházi ágyon vagyok. Kétségbeesetten kiáltok fel.
- Chris! – kiabálok, de senki sincs a szobában. Ez egy újabb hallucináció lenne? Vajon még mindig a kis fekete lyukban vagyok. Az a szer még mindig hatna? Ennyi idő után is? Kétségbeesve kezdek kapálózni és rugdosódni. Az ajtó kivágódik két nővér lép be Chrissel. Lefognak és beadnak nekem valamit. Chris elszörnyedt képpel nézi végig az eseményeket. Már kába is vagyok. Nem alszom el, csak éppen olyan laza vagyok, hogy szét tudnék esni. Mindenem elernyedt. A nővérek kimennek és Chris leül az ágyam mellé egy székre. Megfogja a kezem és érzem, hogy nedves a könnyeitől.
- Rendbe fogsz jönni. Ígérem. Minden rendbe jön, de ahhoz meg kell nyugodnod – bólintok és megpróbálom megszorítani a kezét, de nincs bennem annyi erő. Érzem, hogy mindenütt fáj. A karom, a lábaim, a bordáim, a nyakam. Még Ott is fáj. Ez azt jelentené, hogy… Nem kérlek, ne. Ugye nem erőszakoltak meg? AZ elviselhetetlen lenne. Luke-al voltam először és a halála után senkivel. Ő volt életem szerelme.
- Megmentettél. Szeretlek. Köszönöm, hogy nem hagytál el.
- Ne beszélj butaságokat. Sosem hagynálak el – tényleg butaságot beszélek? Úgy beszélek hozzá, mintha nem is lenne a nővérem. Mintha egy idegen lenne. Nem! Nem lökhetem el őt. Szükségem van rá. Kell nekem.
- Kérdeznem kell valamit.
- Mond csak – a hangja kedves, és nagyon lágy. Igen, ő a testvérem.
- Megerőszakoltak? – lehajtja a fejem és tudom, hogy a válasz igen. A szemeimbe könny gyűlik és ki is folynak a szememből. Néma ordításba kezdek. Chris felül és szorosan magához ölel.
- Annyira sajnálom. Annyira sajnálom – suttogja és érzem, hogy ő is sír. Kopogás után, egy orvos lép be a szobába.
- Jó napot Miss. Hamill – Chris visszaköszön, de nekem erőm sincs megszólalni.
- Meg kell vizsgáljam Raina – nem engedtem meg, hogy a keresztnevemen szólítson. Mit képzel ez magáról. Nyugi Raina fogd vissza magad. Nem lehetsz ideges. Bólintok és arra számítok, hogy a gépekhez sétál és úgy vizsgál meg, de tévedek.
- Húzza fel a lábát – te jó ég. Mit akar ez velem csinálni. Döbbent arccal meredek rá. Nyelek egy nagyot és felhúzom a bal, majd a jobb lábamat is. Nem látok semmit, mivel a takaró eltakarja a fejét. Hallom a gumikesztyű csattanását a kezén, majd egy éles fájdalmat ott lent.
- Ááá – szakad ki belőlem a kiáltás. Megszorítom Chris kezét, mire ő felszisszen. Egy könnycsepp gördül ki a szememből. Az orvos dermedten néz fel a lábaim közül.
- El kell végeznünk egy ultrahangos vizsgálatot – értetlenül nézek rá. Miért? Miért kell ultrahangos vizsgálat? Nem értek semmit.
- Miért? – kérdezem értetlenül.
- Megvan rá az esély, hogy ön teherbe esett – elszörnyedt képet vágok. Az nem lehet. Megnyalom a szám szélét, hogy eltüntessem a kiszáradás nyomait. Bólintok és az orvos máris hívja a beteghordókat, hogy vigyenek a kettes vizsgálóba. Fogom Chris kezét. Nem akarom elengedni egy pillanatra sem. Velem kell jönnie. Az orvos megengedi, hogy velem maradjon és ez valamennyire megnyugtat. Betolnak a vizsgálóba és az orvos felkészül, hogy a kütyürümütyürüjével megvizsgáljon. Luke mondta mindenre, ami gép volt, hogy kütyürümütyürü. Az orvos valami átlátszó gélt nyom a hasamra és az ultrahangos géppel vizsgálni kezd. A szeme kutatóan nézi a kis monitort.
- Igen, jól sejtettem. Nézze ott – a kis képernyő felé fordítom a tekintetem és csak egy kis radar-jelet látok. Egy kis radar van a hasamban. Egy pici pötty.
- De ez nem lehet az erőszak miatt. Ha jól látom már négy-öt hetes terhes lehet.
- Luke! – nyögöm döbbenten. Ez Luke gyereke. Mindig is szeretett volna kisbabát. Picipötty a mi gyerekünk. Ő sosem ismerheti meg az apját. Picipötty-nek nem lesz apukája. Oh milyen boldog lenne Luke, ha ezt látná. Egy baba. Egy igazi kisbaba. Az én kis radarjelem. Chris lágyan megfogja a kezem és megszorítja. Tudom, hogy bármi történjen is, ő velem van és segít nekem. Egy hétig kell a kórházban tartózkodnom. Szinte halálra unom magam, de Chris mindig velem van, és már Kate-ék is meglátogattak párszor. Nekik még nem mondtam el, hogy gyermeket várok. Csak Chris tudja. Bárcsak itt lenne Luke. Ő akart gyereket, de én még korainak tartottam. Különben is. Menekültünk és nem volt megállásunk.

A szobában fekszem és a plafont bámulom. A kezem, óvón a hasamon pihen. A szemeimből potyognak a könnyek. Valaki kopog és az ajtó már nyílik is.
- Szia! – köszön Kate és látom, hogy hatalmas mosoly van az arcán.
- Mitől van ilyen jó kedved? – kérdezem szipogva, és a kézfejemmel megtörlöm az arcom és a szemem.
- Csodás hírem van. Megnyugodhatsz. Nem kell tanúskodnod. Lecsukták. Életfogytiglani börtönt kapott – felülök az ágyon, bár még a bordáim hasogatnak.
- Ez tényleg fantasztikus. És tényleg nem kell beszélnem senkivel ez ügyben?
- Hát ezt úgy tudtam elérni, hogy nekem kell leírnom a vallomásodat. Ennyire tudtam megkönnyíteni a dolgot – látom Kate szemén, hogy szeretne kiengesztelni, csak nem igazán értem, hogy miért.
- Semmi baj Kate. Nincs semmi baj – a szemében összeszaladnak a könnyek.
- Úgy sajnálom Raina. Én próbáltam hamarabb menni. Én mindent megpróbáltam.
- Csss semmi baj. Most már minden rendben. Itt vagyok és ez nem történik meg még egyszer – kinyújtom a karom és magamhoz szorítom a nővéremet.
- Babát várok – suttogom a fülébe és hirtelen felkapja a fejét. Ebből azt veszem ki, hogy tud az erőszakról. Most én vagyok zavarban és rosszul is érzem miatta.
- Nem az erőszak miatt. Luke-é. Az ő gyermekét várom. Négy-öt hetes terhes vagyok.
- Ez fantasztikus Raina. Nagyon örülök neki – egy újabb ölelést kapok, minek következtében felszisszenek.
- Ne haragudj – csak megrázom a fejem és rámosolygom.
Kate még egy óráig velem van, mikor Rick és Amanda lép be a szobámba.  A kislány beugrik az anyukája ölébe és engem elöntenek az érzelmek. A terhesség miatt van? Attól lettem ennyire érzelmes? Nem akarok sírni. Talán még sosem sírtam. A kis Amanda felmászik mellém az ágyra és átöleli a nyakam. A nap folyamán még az orvos is megtalál és elmondja, hogy holnap haza is mehetek. Kate-éket Chris váltja fel. Hamarosan elalszom, de Chris még mindig mellettem van.

- Most meg foglak ölni. Ennyivel tartozol nekem. Amit velem műveltél. Ahányszor lóvá tettél. Megérdemled. – a hangja egy őrültéhez hasonlít. – az álmom hirtelen vált, és már más helyzetben vagyok.

A segédek a szobában vannak. Az egyik ütni kezd… Már emlékszem… Itt történt mindent… Ekkor történt… Elvesztettem az eszméletem, de halványan emlékszem rá. Lerángatták rólam a ruhát. Hideg van. Meztelen vagyok. Rossz dolgokat tesznek velem. Képtelen vagyok ellenkezni… Megerőszakolnak… Sikítani akarok, de nem jön ki hang a tokomon. Sikítok, torkom szakadtából, de nem jön ki hang.

- Raina… Raina ébredj! – Chris ráz fel és én kinyitom a szemem és csapkodni kezdek.
- Hé…Hé nyugodj meg. Biztonságban vagy – lecsillapodok és észreveszem magam. Csak Chris van velem és ő is ijedten néz rám…

Chris:

Lehajtott fejjel ülök ikerhúgom mellet. Vigyázom az álmát. Kisbabája lesz. A húgomból fantasztikus anya lesz. Ebben biztos vagyok. Irigylem is, meg nem is. Meghalt a férfi, akit szeretett. Viszont neki megvan az esélye, hogy mellette lehet a gyereke. Neki nem kell beadni egy otthonba, hogy megvédje. Gondolataimat Raina sikítozása szakítja félbe.
- Raina… Raina ébredj! – mindkét vállánál fogva rázom és mikor magához tér csapkodni kezd. Aztán ijedten abba is hagyja, és én magamhoz szorítom. Olyan szorosan, ahogy csak tudom. Ütemesen simogatom a hátát és hagyom, hogy kisírja magát. A húgom erős, de az utóbbi időben túl sok mindent kellett elviselnie. Lassan álomba sírta magát. Óvatosan visszafektettem az ágyra. A folyosóra mentem és megkerestem az orvosát. Azt mondta akár már este haza is mehet. Visszamentem a szobába és pakolni kezdtem a cuccait, mikor nyílt az ajtó. Kate lépett be.
- Szia, hogy van? – kérdezte meg halkan.
- Szia, rémálmai vannak. Az orvos azt mondta elkészíti a zárójelentését, és hazamehetünk. Amint rendezzük a dolgainkat már el is költözünk, nem akarunk sokáig zavarkolódni, már így is elég ideje ott vagyunk.
- Chris addig maradtok, amíg akartok. A húgaim vagytok. Álljatok biztos lábakon és mehettek, de nem túl messzire tőlünk. Már túl az életünk részei lettetek.
Megöleltem Kate-et, aztán ketten folytattuk a pakolást. Már az orvos is járt bent a zárójelentéssel, és Raina egyszer sem ébredt fel. Túl kimerült lehet.
- Raina – rázom meg finoman, hogy felébresszem – húgi, ébresztő.
Hírtelen ébredt fel, és automatikusan védekezésre emeli a kezeit. Gyorsan elkapom a csuklóit mielőtt kárt tehetne bennem.
- Chris vagyok – mondom finoman és már meg is nyugszik – itt vannak a papírjaid, hazamehetünk. Már összepakoltuk a cuccaidat Kate-el. Hazavisz minket.
- Jó – bólint és már fel is ül. Látszik rajta, hogy nem képes jelenleg többet mondani. Gyorsan felöltözik és már készen is vagyunk. Nem tudom, hogy az álom hatására-e, de lábai bizonytalanok. Belekarolok, és ő hálásan néz vissza rám. Egész úton csendben van. Aggódom érte, de borzasztóan. Kb. fél óra múlva meg is érkezünk. Rick a nappaliban van, Mandy pedig a szőnyegen játszik. Raina egyből a szobánk felé megy.
- Hogy van? – áll fel a kanapéról, én pedig leteszem a húgom táskáját és felveszem az unkahúgomat. Alaposan megölelgetem.
- Nem jól. Nem mutatja, de nincs jól. Ne faggassátok.
- persze, de számíthattok ránk mindenben – mondja Kate és átveszi tőlem a kislányt.
- Köszönjük – mosolyodok el, aztán megfogom a táskát és felfelé megyek. Raina épp a fürdőből jött ki. Csak a törölköző volt körülötte.
- Pihenj le. Még nem vagy jól és pihenned kell – szólok rá, inkább parancsolásnak hangzik, mint kérésnek.
- Ühüm – csak hümmög és lefekszik az ágyra, felém nyújtja a kezét, ép úgy, mint mikor kicsik voltunk. Mellé fekszem, átölelem és érzem, hogy a sírás rázza. Hagyom, hogy az ölelésemben nyugodjon meg.
- Egyedül kell őt felnevelnem – suttogja.
- nem kell egyedül felnevelned. Én mindig ott leszek neked. Tudod milyen szerencsés, hogy ilyen anyukája van? Csak ígérj meg egyet Raina – kérem tőle komolyan.
- Mit? – meglepődve néz rám, de talán tudja, hogy mit is akarok.
- Ígérd meg, hogy soha nem hagyod el a gyerekedet – nézek rá könnyes szemmel és ő szorosan magához ölel.
- Megígérem – suttogja.