Sajnálom. Nem akarlak elveszíteni és megbántani sem akartalak. Szeretlek. A kishúgom avgy és remélem maradsz is. A jó Isten segít és mindig vigyáz rád. Bár nincs olyan este, hogy ne említenélek meg az imámban és kérném, hogy vigyázzon rád.
Szeretlek húgi <3
Always <3 forever
Raina:
- Hát itt vagy kicsim… - rámosolygok Clarissára és ő engem
is megölel.
- Kösönöm… - suttogja a fülembe. Én csak jobban ölelem magamhoz. Legalább őt megmentettem.
- Te? Hogy?
- Vannak kapcsolataim – Chris is rám mosolyog és megölel.
- Köszönöm – suttogja ő is a fülembe. Chris új parfümöt használ? Az illata… borzalmas. Gyorsan bontakozom ki az ölelésből és a mosdóba rohanok. Becsapom magam mögött az ajtót és a WC mellé térdelek. Pár perc múlva Chris lép be a fürdőbe.
- Jól vagy? – felém nyújt egy pohár vizet és én elveszem, majd belekortyolok. Felsegít a padlóról és a szoba felé kísér.
- Nem, nem vagyok jól.
- Mi a baj?
- Nem tudom, csak érzem, hogy valami nincs rendben.
- Bevigyelek a kórházba? – kérdezi aggódó tekintettel.
- Nem… nem kell, ha rosszabb lesz, majd bemegyek – Chris bólint és kimegy. Álomba merülök. Nagyjából fél óra múlva vergődni kezdek, majd felriadok.
- Css itt vagyok – suttog a fülembe Luke. – Te jó ég… Tüzel a homlokod.
Luke az ölébe kap és már lefelé sietünk a lépcsőn.
- Mi történt? – kérdezi Chris.
- Magas a láza, és alig van magánál. Beviszem a korházba. Chris, te gyere velünk – igaza van. Alig vagyok magamnál. Nem akarok elájulni.
A következő pillanatban már a kocsiban vagyunk és padlógázzal hajtunk a korház felé. A franca, mégis elájultam. Nem tudom mi a baj. Miért történik ez velem? Félek! A baba!!! Csak a babának ne legyen baja. Kérlek, a baba a mindenem.
- Fázom! – suttogom. Alig van erő a hangomban.
- Nyugi baby. Mindjárt ott vagyunk.
- Sss semmi baj, mindjárt megérkezünk. Nem lesz baj, csak maradj ébren – Chris próbál nyugtatni, de érzem, hogy ő is nagyon aggódik.
- De… álmos... vagyok…
- Nem aludhatsz el, szívem – Chris a fejemet simogatja, ami az ölében pihen. A fejem vizes az izzadtságtól. Nem tudom nyitva tartani a szemem tovább. Becsukom és gyorsan ragad el a sötétség.
- Kösönöm… - suttogja a fülembe. Én csak jobban ölelem magamhoz. Legalább őt megmentettem.
- Te? Hogy?
- Vannak kapcsolataim – Chris is rám mosolyog és megölel.
- Köszönöm – suttogja ő is a fülembe. Chris új parfümöt használ? Az illata… borzalmas. Gyorsan bontakozom ki az ölelésből és a mosdóba rohanok. Becsapom magam mögött az ajtót és a WC mellé térdelek. Pár perc múlva Chris lép be a fürdőbe.
- Jól vagy? – felém nyújt egy pohár vizet és én elveszem, majd belekortyolok. Felsegít a padlóról és a szoba felé kísér.
- Nem, nem vagyok jól.
- Mi a baj?
- Nem tudom, csak érzem, hogy valami nincs rendben.
- Bevigyelek a kórházba? – kérdezi aggódó tekintettel.
- Nem… nem kell, ha rosszabb lesz, majd bemegyek – Chris bólint és kimegy. Álomba merülök. Nagyjából fél óra múlva vergődni kezdek, majd felriadok.
- Css itt vagyok – suttog a fülembe Luke. – Te jó ég… Tüzel a homlokod.
Luke az ölébe kap és már lefelé sietünk a lépcsőn.
- Mi történt? – kérdezi Chris.
- Magas a láza, és alig van magánál. Beviszem a korházba. Chris, te gyere velünk – igaza van. Alig vagyok magamnál. Nem akarok elájulni.
A következő pillanatban már a kocsiban vagyunk és padlógázzal hajtunk a korház felé. A franca, mégis elájultam. Nem tudom mi a baj. Miért történik ez velem? Félek! A baba!!! Csak a babának ne legyen baja. Kérlek, a baba a mindenem.
- Fázom! – suttogom. Alig van erő a hangomban.
- Nyugi baby. Mindjárt ott vagyunk.
- Sss semmi baj, mindjárt megérkezünk. Nem lesz baj, csak maradj ébren – Chris próbál nyugtatni, de érzem, hogy ő is nagyon aggódik.
- De… álmos... vagyok…
- Nem aludhatsz el, szívem – Chris a fejemet simogatja, ami az ölében pihen. A fejem vizes az izzadtságtól. Nem tudom nyitva tartani a szemem tovább. Becsukom és gyorsan ragad el a sötétség.
Nem bírom kinyitni a szemem. Hangokat hallok, de nem
tisztán. Fogalmam sincs, hogy mennyi az idő. Teljesen elvesztettem az
időérzékemet. Nem tudom, hol vagyok. Valaki segítsen.
A hangok távolodnak. Megint elveszem a sötétben.
A hangok távolodnak. Megint elveszem a sötétben.
- Hé! – ez Chris hangja. – Ébredj fel kérlek. Szükségem van
rád. Képzeld, visszakaptuk Clarissát. Múltok már meséltem, hogy megvettük a
házat. Most nekiálltunk felújítani – múltkor? Mi? Mióta vagyok így? – Annyira
boldog vagyok, de nagyon hiányzol. Hiányzik a nevetésed és a féltésed is.
Clarissának is hiányzol.
Ha most tudnék sírni, biztos folyna a könnyem.
- Hahó… valaki… - Chris kiabálni kezd. Mi történt? Emberek rontanak be a szobába és hangzavar támad. Nehezen értem őket.
- Könnyezik…- mi? Mégis sikerült? Ez az. Legalább valami életjelet produkálok. Érzek valamit. Szerintem vizsgálnak.
- Ez nem jelent semmit kisasszony. A húga vegetál a kómában. Nem tudjuk, hogy mikor ébred fel. Az sem biztos, hogy felébred – a hangok lehallgatnak egy percre.
- Fel fog ébredni. Fel kell ébrednie – Chris hangja nagyon kétségbeesett. A sötét újra húz és én elvesztem önmagam.
Ha most tudnék sírni, biztos folyna a könnyem.
- Hahó… valaki… - Chris kiabálni kezd. Mi történt? Emberek rontanak be a szobába és hangzavar támad. Nehezen értem őket.
- Könnyezik…- mi? Mégis sikerült? Ez az. Legalább valami életjelet produkálok. Érzek valamit. Szerintem vizsgálnak.
- Ez nem jelent semmit kisasszony. A húga vegetál a kómában. Nem tudjuk, hogy mikor ébred fel. Az sem biztos, hogy felébred – a hangok lehallgatnak egy percre.
- Fel fog ébredni. Fel kell ébrednie – Chris hangja nagyon kétségbeesett. A sötét újra húz és én elvesztem önmagam.
- Oh baby kérlek. Ébredj fel. Szükségem van rád. Mindenkinek
szüksége van rád. Annyira hiányzol. Szeretlek. Képzeld, találtam házat, de
együtt szeretném megvenni. Kellesz hozzá te is – a francba fel kell ébrednem.
Muszáj kinyitnom a szemem. Gyerünk. Sikerülni fog.
- Szia! Van valami? – ez Chris.
- Semmi változás. Nagyon aggódom… Mi van ha…
- Ne gondolj ilyet. Fel fog ébredni. Mi ismerjük csak igazán. Tudod, hogy odabent küzd. Minden erejéből küzd és fel fog ébredni – oh gyerünk már sikerülni fog. Chrisnek igaza van. Küzdök. Nyílj már ki. Gyerünk… Itt vagyok… Itt vagyok…Itt vagyok…Itt vagyok…Itt vagyok…Itt vagyok…
- Itt vagyok – a hangom alig több mint suttogás. Sikerült. A szemem nyitva van, már csak így is kell tartanom…
- Szia! Van valami? – ez Chris.
- Semmi változás. Nagyon aggódom… Mi van ha…
- Ne gondolj ilyet. Fel fog ébredni. Mi ismerjük csak igazán. Tudod, hogy odabent küzd. Minden erejéből küzd és fel fog ébredni – oh gyerünk már sikerülni fog. Chrisnek igaza van. Küzdök. Nyílj már ki. Gyerünk… Itt vagyok… Itt vagyok…Itt vagyok…Itt vagyok…Itt vagyok…Itt vagyok…
- Itt vagyok – a hangom alig több mint suttogás. Sikerült. A szemem nyitva van, már csak így is kell tartanom…
Chris:
- Raina - Luke és én is egyszerre pattanunk, fel amint
meghalljuk a suttogást.
- Azonnal hívom az orvost – és Luke már ki is szaladt.
- Nézz rám és ne aludj vissza – a vállaira teszem a kezem és farkas szemet nézek vele. Szótlanul néz rám és látom, hogy köztünk van, nem pedig valami reakció, mint a sírásnál. Hat hét. Hat hete vártunk már valamire, hogy végre magához térjen. Egy csapat orvos szalad be, minket pedig kitessékelnek a folyosóra.
- Kérlek Istenem – suttogok magam elé. Néma imát mormolok, hogy mentse meg a húgomat és adja vissza nekünk. Eszembe jutnak a többiek, akik épp úgy aggódnak a testvéremért, mint mi. Ez alatt a pár hét alatt többször is találkoztam apával. Az igazival. És megdöbbentem, mikor megtudtam, hogy ő is aggódik Raina-ért. Az óta az este óta nem beszéltünk vele, de ő mindig hívta Kate-et. Ezt egyikünk sem tudta. A kórházba is sokszor bejött, akárcsak a többiek. Kikotrom a zsebemből a telefont és egy kőr sms-t írok. „Felébredt” csak ennyi áll benne. Elküldöm mindenkinek. Az orvosok sokáig vannak bent. Már fél órája álunk a folyosón, mikor befut Logan és Kate is. Párom azonnal a karjaiba zár és zokogva borulok mellkasára.
- Hogy van? Mi történt? – faggatózik Kate. Képtelen vagyok válaszolni. Az elmúlt hetekben erős voltam. Életemben erősnek próbáltam mutatkozni, miatta és a családunk miatt, de most nem megy. A zokogás lassan megfolyt, ahogy próbálom elfojtani.
- Csak egy halk itt vagyok-ot hallottunk tőle, de magánál van az biztos. Az orvosok vizsgálják – Luke magyarázta el a helyzetet. Ő is ideges. Érthető élete szerelme hetekig kómában fekszik és a gyereke élete is veszélyben van.
- Hol van Clarissa – tolom el magam finoman Logan mellkasától és pulcsim ujjával letörlöm a könnyeimet.
- Rick-kel és Amandával – válaszol Kate és abban a pillanatban nyílik az ajtó. Egy orvos lép ki és még többen, akik szépen el is mennek. Aki először kilépett odajön hozzánk. Dr. Conelly-ként mutatkozik be.
- Hogy van a menyasszonyom – kérdezi Luke elsőként. Az elmúlt hetekben így emlegette Rainát. Nem kérdeztem rá, miért. Nem tudok róla, hogy eljegyezték volna egymást, de az nem jelent semmit.
- Ahhoz képest, hogy 6 hétig volt kómában, jól. A vírus, ami miatt belázasodott mikor behozták, a szívére ment és ez miatt esett kómába, de ezt már ugye tudjuk. Vettünk vért, hogy a vírus jelen van-e még a szervezetében és rendeltünk egy ultrahangot is, hogy megnézzük a babát. egy biztos, ha minden rendben is veszélyeztetett terhesé kell nyilvánítani.
- Az mit jelent? – kérdezi Luke.
- A menyasszonyának az egész terhességet végig kell feküdnie. Sétálhat, de nem erőltetheti meg magát.
- Nem lesz neki maradandó károsodása ugye? – Kate is közbe szól. Képtelen vagyok kérdezni, csak szorítom Logan kezét, a másikat pedig ökölbe szorítom.
- Úgy tűnik, hogy nem. Bemehetnek, de nem valószínűleg gyorsan el fog fáradni és el fog aludni. Egyelőre ne várjanak tőle semmit. Erősödnie kell. A folyosó végén megtalálnak, ha szükségük van rám – mosolygott ránk a középkorú hölgy és eltávozott az említett irányba. Még mindig nem mehetünk be, meg kell várnunk az ultrahangot. Luke-ot beengedik, hisz ő az apa. Már negyed óra is eltelik, mire az orvos távozik, maga előtt tolva az ultrahangos készüléket és mi bemehetünk. Halkan nyitunk be az ajtón, hátha már alszik, de ébren van. Az ágya félig ülő helyzetbe van emelve. Fáradt mosolyt küld felénk. Luke mellette ül az ágyon és a kezét fogja. Nekem sem kell több. Egy ugrással ott termek és magamhoz ölelem.
- Nagyon megijesztettél – szorítom magamhoz, de figyelek arra, hogy a kezében lógó infúzió ne mozduljon ki.
- Ne… haragudj… - még mindig csak suttog. Az orvos szerint fáradt és ez látszik is rajta.
- Ne butáskodj. Senki sem haragszik rád – simítja meg az arcát Kate – Mi tagadás ránk ijesztettél rendesen.
- Clarissa. Azt mondtad veletek van – fordítja felém a fejét.
- Hallottad? – meglepődök, hallotta, amit meséltem neki?
- Csak amit ma mondtál – suttogja, és néhány könnycsepp legördül az arcán. Luke egy gondoskodó puszit lehelt az arcára.
- Mi lenne, ha aludnál egyet és majd később mesélek még? Ajánlottam fel, de makacsul megrázta a fejét. Az én húgocskám. Mindig is makacs volt.
- Most mesélj – kéri. Leülök mellé, és belekezdek.
- Aznap, bár nagyon idegesek voltunk miattad, Luke ragaszkodott hozzá, hogy mi legyünk a lányunkkal, addig ő veled maradt, de aztán vissza kellett vinnünk. Napokkal később beadtuk a kérelmet, hogy vissza akarjuk kapni. Átnéztek mindent, beszéltek mindenkivel. megnézték a lakást, amit vettünk. És alá kellett írnunk egy papírt, hogy minél hamarabb megtartjuk az esküvőt. Jah és volt egy ajánló levelünk. Fogalmam sincs mikor írtad, de köszönöm – megszorítottam a kezét és egy puszit adtam a pofijára.
- Szívesen – motyogta és szemhéjai megadták magukat. Egy pillanatra megnyugodva hunytam le én is a szempilláimat. Hátamat Logan-nek döntöttem és még néhány könnycseppet engedtem végigfolyni az arcomon.
- Azonnal hívom az orvost – és Luke már ki is szaladt.
- Nézz rám és ne aludj vissza – a vállaira teszem a kezem és farkas szemet nézek vele. Szótlanul néz rám és látom, hogy köztünk van, nem pedig valami reakció, mint a sírásnál. Hat hét. Hat hete vártunk már valamire, hogy végre magához térjen. Egy csapat orvos szalad be, minket pedig kitessékelnek a folyosóra.
- Kérlek Istenem – suttogok magam elé. Néma imát mormolok, hogy mentse meg a húgomat és adja vissza nekünk. Eszembe jutnak a többiek, akik épp úgy aggódnak a testvéremért, mint mi. Ez alatt a pár hét alatt többször is találkoztam apával. Az igazival. És megdöbbentem, mikor megtudtam, hogy ő is aggódik Raina-ért. Az óta az este óta nem beszéltünk vele, de ő mindig hívta Kate-et. Ezt egyikünk sem tudta. A kórházba is sokszor bejött, akárcsak a többiek. Kikotrom a zsebemből a telefont és egy kőr sms-t írok. „Felébredt” csak ennyi áll benne. Elküldöm mindenkinek. Az orvosok sokáig vannak bent. Már fél órája álunk a folyosón, mikor befut Logan és Kate is. Párom azonnal a karjaiba zár és zokogva borulok mellkasára.
- Hogy van? Mi történt? – faggatózik Kate. Képtelen vagyok válaszolni. Az elmúlt hetekben erős voltam. Életemben erősnek próbáltam mutatkozni, miatta és a családunk miatt, de most nem megy. A zokogás lassan megfolyt, ahogy próbálom elfojtani.
- Csak egy halk itt vagyok-ot hallottunk tőle, de magánál van az biztos. Az orvosok vizsgálják – Luke magyarázta el a helyzetet. Ő is ideges. Érthető élete szerelme hetekig kómában fekszik és a gyereke élete is veszélyben van.
- Hol van Clarissa – tolom el magam finoman Logan mellkasától és pulcsim ujjával letörlöm a könnyeimet.
- Rick-kel és Amandával – válaszol Kate és abban a pillanatban nyílik az ajtó. Egy orvos lép ki és még többen, akik szépen el is mennek. Aki először kilépett odajön hozzánk. Dr. Conelly-ként mutatkozik be.
- Hogy van a menyasszonyom – kérdezi Luke elsőként. Az elmúlt hetekben így emlegette Rainát. Nem kérdeztem rá, miért. Nem tudok róla, hogy eljegyezték volna egymást, de az nem jelent semmit.
- Ahhoz képest, hogy 6 hétig volt kómában, jól. A vírus, ami miatt belázasodott mikor behozták, a szívére ment és ez miatt esett kómába, de ezt már ugye tudjuk. Vettünk vért, hogy a vírus jelen van-e még a szervezetében és rendeltünk egy ultrahangot is, hogy megnézzük a babát. egy biztos, ha minden rendben is veszélyeztetett terhesé kell nyilvánítani.
- Az mit jelent? – kérdezi Luke.
- A menyasszonyának az egész terhességet végig kell feküdnie. Sétálhat, de nem erőltetheti meg magát.
- Nem lesz neki maradandó károsodása ugye? – Kate is közbe szól. Képtelen vagyok kérdezni, csak szorítom Logan kezét, a másikat pedig ökölbe szorítom.
- Úgy tűnik, hogy nem. Bemehetnek, de nem valószínűleg gyorsan el fog fáradni és el fog aludni. Egyelőre ne várjanak tőle semmit. Erősödnie kell. A folyosó végén megtalálnak, ha szükségük van rám – mosolygott ránk a középkorú hölgy és eltávozott az említett irányba. Még mindig nem mehetünk be, meg kell várnunk az ultrahangot. Luke-ot beengedik, hisz ő az apa. Már negyed óra is eltelik, mire az orvos távozik, maga előtt tolva az ultrahangos készüléket és mi bemehetünk. Halkan nyitunk be az ajtón, hátha már alszik, de ébren van. Az ágya félig ülő helyzetbe van emelve. Fáradt mosolyt küld felénk. Luke mellette ül az ágyon és a kezét fogja. Nekem sem kell több. Egy ugrással ott termek és magamhoz ölelem.
- Nagyon megijesztettél – szorítom magamhoz, de figyelek arra, hogy a kezében lógó infúzió ne mozduljon ki.
- Ne… haragudj… - még mindig csak suttog. Az orvos szerint fáradt és ez látszik is rajta.
- Ne butáskodj. Senki sem haragszik rád – simítja meg az arcát Kate – Mi tagadás ránk ijesztettél rendesen.
- Clarissa. Azt mondtad veletek van – fordítja felém a fejét.
- Hallottad? – meglepődök, hallotta, amit meséltem neki?
- Csak amit ma mondtál – suttogja, és néhány könnycsepp legördül az arcán. Luke egy gondoskodó puszit lehelt az arcára.
- Mi lenne, ha aludnál egyet és majd később mesélek még? Ajánlottam fel, de makacsul megrázta a fejét. Az én húgocskám. Mindig is makacs volt.
- Most mesélj – kéri. Leülök mellé, és belekezdek.
- Aznap, bár nagyon idegesek voltunk miattad, Luke ragaszkodott hozzá, hogy mi legyünk a lányunkkal, addig ő veled maradt, de aztán vissza kellett vinnünk. Napokkal később beadtuk a kérelmet, hogy vissza akarjuk kapni. Átnéztek mindent, beszéltek mindenkivel. megnézték a lakást, amit vettünk. És alá kellett írnunk egy papírt, hogy minél hamarabb megtartjuk az esküvőt. Jah és volt egy ajánló levelünk. Fogalmam sincs mikor írtad, de köszönöm – megszorítottam a kezét és egy puszit adtam a pofijára.
- Szívesen – motyogta és szemhéjai megadták magukat. Egy pillanatra megnyugodva hunytam le én is a szempilláimat. Hátamat Logan-nek döntöttem és még néhány könnycseppet engedtem végigfolyni az arcomon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése