Változó élet - 5. rész

Alexis nagyon gyorsan tolja hátra a széket és már fut is. Én lassabb és megfontoltabb vagyok, csak a fülemre és a lassan fejlődő hatodik érzékemre tudok hagyatkozni. Óvatosan botorkálok ki és megállok.
- Alexis! – hallom a lányom boldog sikítását és elképzelem, ahogy szinte repül Alexis karjaiba.
- Mami! – hallom, ahogy felém trappol és átöleli a lábaimat. Leguggolok hozzá és szorosan magamhoz ölelem. Magamba szívom az illatát és érzem, ahogy a könnyeim égetik a szemem, de nem engedem ki. Csend van körülöttünk.
- Úgy hiányoztál a maminak tündérkém – suttogom neki és mintha csak simogatnám a pofijára teszem a kezem.
- Nézsd a sotnyámat mami, a naditóltaptam – büszkén mondja és nálam most törik el a mécses. A könnyeim kifojnak, végig az arcomon.
- Miéjtsíjsz mami? Josz vojtam? – visszabújik a karjaimba és újra csak megölelem.
- Nem voltál rossz kicsim – hallom Rick hangját közeledni – gyere hercegnőm, a maminak és nekem mondanunk kell valamit. Ariella kihátrál az ölelésemből és megfogja a kezem. Húzni kezd maga után, de én nem tudok olyan gyorsan menni. Egy kezet érzek a derekamon. Rick kezét és hallom, hogy Matrha szól Alexisnek, hogy menjenek fel. A kanapéra ülünk, Rick pedig közénk ülteti Ariellát. A gondolataim vadul pörögnek. Fogalmam sincs, hogy is kezdhetném el, de Rick megteszi helyettem. Megpróbálja érthetően elmagyarázni, Ariella pedig csendesen hallgatja.
- És attoj most a mami nem ját? Szemmitsze? – gyermeki őszinteség és kíváncsiság csendül a hangjában.
- Nem cicám. Semmit se – válaszolok és hallom, hogy kicsi sóhaja gondterhelt.
- Attój én médszejetjet  - és hírtelen a nyakamba csapódik és az arcomat simogatva puszik tömkelege landol rajtam. Annyira hiányzott már és még jobb lenne látni is.
- Medodulsz?
- Apa keres a maminak doktor bácsit és meggyógyítják. Jó? – Rick mondata után csak csend van. Ahogy a lányomat ismerem valószínűleg hevesen bólogat. Azt hiszem amennyire egy 3 éves megértheti az ilyet, annyira megértette.
- Azt hiszem szükségem van egy ügyes kuktára az abédhez – jegyzi meg Rick és már tudom, hogy a lányunk örömmel fog jelentkezni. Imád a konyhában lebzselni. Épp annyira, mint bent az őrsön és az apja körül, mikor az ír.
- Én! Én! Szedítet! – visítva ugrál.
- Ariella kicsim ne ugrálj a kanapén- szólok rá és az ugrálás abbamarad.
- Honnan tudod, hod udjájtam, ha nem játsz? – hangjában csak úgy csendül az őszinteség.
- Mert, ahogy ugrálsz, mozog az ágy – magyarázom türelmesen.
- Attojsedítetapánat – lemászik mellőlem és hallom, hogy a konyhába szalad. Egyedül maradok. Nem tudom, hogy megkönnyebbültséget érzek-e vagy még nagyobb zavart. A gyűrűmet forgatom és valójában csak most kezdtem felfogni, hogy a megszokott tevékenységek, már nem fognak menni. Nem tudom bekötni a lányom haját, nem hogy dolgozni nem tudok, de nem tudom óvodába vinni Ariellát, nem tudok vele játszani, mesét nézni, rajzolni. A merengésből a kanapé süppedése ránt ki.
- Hogy vagy kedvesem? – Martha kedvesen és halkan szól.
- Nem tudom Martha. Nem tudom, hogy lesz ezután, hogy szokom meg azt, hogy egy új életem van, hogy az eddigi fény már csak nagy sötétség.
- Rengeteg olyan ember van, aki szeret, és akik bármikor segítenek, csak merj szólni. Nem vagy egyedül Katherine – a szavai olyan általánosan hangzottak, mégis nyugodtabbnak érzem magam. hallom, hogy Ariella visszafelé szalad és hírtelen megragadja a kezem és húzni kezdi.
- Deje mamai, Szedítet – húzni kezd tovább és nevetnem kell.  Nincs választásom és miért hagynám ki, hisz alig vártam, hogy végre velem lehessen.
- Lassíts egy kicsit cicám, nekem most nem megy olyan gyorsan – lassít léptein és hírtelen neki ütközök valaminek.
- Jajj – az első meglepődés után jövök csak rá, minek is mentem neki. Erős kar fonódik a derekamra.
- Megijedtél? – suttogta a fülembe és egy cuppanós puszit kaptam ajkaimra.
- Egy kicsit – húzódik mosolyra a szám. Tetszik, hogy újra olyanok vagyunk, mint a friss szerelmesek.
- Én tutam ám, hod apucsi itt van – kacagott vidáman Ariella és a lábaink közé furakszik. – én isz.
Rick eltávolodik tőlem és mikor újra átkarol a lányunk kicsi keze a nyakam köré fonódik. Csendben állunk. Tudom, hogy  a csend csak pár pillanatig fog tartani, hisz Ariella igazi örökmozgó.
- Apucsi, tedéjje – szólal meg és már szalad is. Azt hiszem, a konyha felé. Furcsa, hogy milyen gyorsan tud kifejlődni az a bizonyos hatodik érzék, amit az emberek többsége csak kitalációnak vél.
- Szeretlek – suttogja Rick és egy szenvedélyes csókot kapok.
- Én is szeretlek Castle – mosolygok és az arcán lévő kezemmel érzem, hogy ő is elmosolyodik a régi megszólításon. Már jó ideje nem hívtam Castle-nek. Mára már csak Rick-nek hívom. Kézen fog és a konyhába sétálunk. Az asztalhoz ülök és hallgatom, ahogy a lányom csacsog.
- Vojtunk a nadivaj bájba. Apucsi, ejviszej bájba? – hallom, hogy ez megint az a hangnem aminek Rick nem fog tudni ellenállni.
- Anya, bálba vitted Ariellát? – lepődik meg, nekem pedig vissza kell fognom egy kuncogást.
- Ugyan, csak egy kis mulatság volt a szállodában. Kedveseim, ma nem ebédelek itthon – és már csapódik is a bejárati ajtó.
Az ebéd jó hangulatban telt. Végre itthon volt a kislányom és feledtetni tuta velem a történteket, méga csak egy kicsi időre is. Alig bírtam rávenni egy kis délutáni alvásra, de aztán gyorsan kidőlt. A széles kanapén fekszek a nappaliba és halk zene szól.
- Végre alszik – bújik mellém a kanapén és szorosan magához húz – alig bírtam elaltatni. Csupa energia. Mint az anyja.
Egy cuppanós puszit is kapok a homlokomra és csak mosolygok. Energikus. Hmmm. Rég volt már mikor energikus voltam. Csendesen fekszünk összeölelkezve. Hallgatom Rick szívverését és ez megnyugtat. Az ütemes hang, ami azt jelzi, hogy velem van.
- Kéne egy kistestvér Ariellának – töri meg a kényelmes csendet és megmerevedek. Kistestvér. A lányom születése után úgy gondoltam, bármikor szülnék még egy gyereket Ricknek, de most. Ariellát legalább láthattam egy ideig. De mi van ha soha többé nem látok és akkor nem láthatnám a gyerekemet. Imádtam nézni ahogy a gömbölyödő pocakom mozog, ahogy Ariella nyüzsgött benne. Nem láthatnám. Semmit sem láthatnék.
- ÉN… Nem biztos, hogy akarok még egy gyereket Rick – suttogom a félelemtől. Félek, hogy mit reagál.