Testvéri kapocs - 30. rész

Raina:

- Mi a francot képzeltél? – már csak ez hiányzik. Kate áll velem szemben és látom, hogy szörnyen dühös rám.
- Nem akarom ezt hallani. Tudod, van egyéb gondom is, annál, hogy most a te fejmosásodat hallgassam. Felnőtt nő vagyok, és a döntéseimért vállalom a következményeket – kiviharzom a dolgozóból és egyenesen a szobába megyek, ahol magam mögött azonnal bezárom az ajtót és lezuhanok az ágyra. Az arcomat a párnába fúrom, és úgy őrjöngök, ahogy talán életemben még soha. A könnyeim patakként árasztják el az arcomat. Mikor alábbhagy a zokogás, a lányaimhoz sétálok, a kiságyak mellé. Csak nézem őket. Annyira gyönyörűek. Meg fogom védeni őket, akár az életem árán is. Most vetek véget ennek az egésznek. Ellenőrzöm, hogy a telefonom a zsebemben van-e, majd a két kis szemem fényének a homlokára és hosszú, szeretetteljes puszit nyomok. Megsimítom a kis buksijukat, majd elindulok kifelé. Elszánt és rendíthetetlen vagyok.
- Hová mész? – kérdezi Kate, mikor leértem a lépcsőn.
- Christine-hez! – jelentem ki, ami persze nem igaz, de így könnyebb eljönnöm. Épp eleget ártottam már neki. Nem a terv szerint fogok cselekedni. Megbeszéltünk valamit Chrissel, de nem tarthatom a szavam. Egyedül kell végrehajtanom. Kate nem szól többet, így folytatom utamat lefelé a kocsimhoz. Beszállok a kocsimba, és tudakozót hívom.
- Tudakozó, miben segíthetek? – egy kedves női hang szól bele a telefonba.
- Jó estét, Veronika Store telefonszámát szeretném megkapni.
- Megnézem, hogy a nyilvános adatok között van-e. Egy kis türelmet kérek.
- Rendben, várok – várakozás közben, beindítom a kocsim. Pár másodperc múlva a fiatal hang, ismét beleszól a telefonba.
- Nyilvános adat. Fel tudja jegyezni? – kérdezi a hölgy és én előkészítem a telefonom, hogy beleírjam a számot.
- Igen –elkezdik diktálni a számot és én elmentem a telefonba.
- Köszönöm – mondom és leteszem a telefont. Rögtön megkeresem az elmentett számot és tárcsázni kezdem.  Kicsöng. Várnom kell, hogy felvegye.
- Store, tessék… - szól bele Veronika.
- Itt Raina Hamill. Tudom, mit akarsz! Itt vagyok, csak mond meg, hogy hol találkozzunk és ott foglak várni – a telefonban csend uralkodik. Nem hallok semmit.
- Rendben. Eljött a bosszú ideje. Készülj fel, a halálra. Meglátogatod a sátánt – a könnyeim folyni kezdenek, de nem engedem, hogy hang is kijöjjön a torkomon.
- Én készen állok! Hol?
- A Sentral Parkban! Fél óra múlva – az autóm órájára nézek, ami fél tízet mutat.
- Ott leszek! – leteszem a telefont és a gázra taposok. Megnyomom a gyorshívó egyes gombját és várom, hogy üzenetrögzítőre kapcsoljon.
- Itt Chris Hamill jelenleg nem vagyok telefonközelben, vagy csak neked nem veszem fel. Próbáld később, vagy hagyj üzenetet a sípszó után.
- Szia Christine! Tudtam, hogy nem fogod felvenni. Semmi baj, megértem, hogy dühös vagy. Nem tudok nélküled élni. Nem tudom elfogadni, hogy fél év, és már nem leszel velem. Nem tudom elfogadni, hogy túléllek téged. Nem tudom, hogy ezt személyesen miért nem tudtam elmondani. Úgy érzem, képtelen vagyok utoljára a szemedbe nézni. Fél óra múlva találkozom Veronikával. Tudom, hogy nem ezt beszéltük meg, de nem rángathatlak ebbe bele. Nem ezt érdemled. Nem lehet. Miattam kezdődött ez az egész és én is fogom lezárni.  Nem búcsúzni akarok, de lehet, hogy ez az utolsó alkalom, hogy üzenni tudok neked. Csak azt akarom mondani, hogy nagyon szeretlek, és akármi is történik, tudnod kell, hogy a helyzettől függetlenül, akkor sem hagytam volna, hogy velem gyere. Mindenképpen átvertelek volna és egyedül intéztem volna a dolgot. Tudod, milyen önfejű és makacs vagyok. Nemsokára megérkezem. Nagyon szeretlek és tudom, hogy vigyázol majd a lányaimra, ha arra kerül a sor – a könnyeim ismét folynak és ez a hangomon is meghallatszik. Nem tudok többet mondani. Kinyomom a telefont és tovább hajtok. Húszpercnyire vagyok a parktól. A hátsó ülésre nézek és a barna papírzacskó látványa megnyugtat. A fegyverem a kesztyűtartóban van. Mindenképpen előbb kell odaérnem, mint Veronika. Egy utcával arrébb parkolok le. A hátsó ülésről elveszem a zacskót és kiveszem belőle a golyóálló mellényt. Felveszem és a fegyveremet az farmerem hátuljába rakom. Kiszállok, és bezárom a kocsim. Az órámra nézek, és látom, hogy még 17 perc van, tíz óráig.

Chris:

Nagy nehezen összeszedem magam és a kocsiba ülök. A szemeim már vörösek a sírástól. Mire hazaérek Clarissa már alszik.
- Minden rendben? – kérdezi Logan mikor észreveszi a vörös szemeimet. A nappali kanapén ül én pedig most jöttem ki a kislányom szobájából. A fejemmel nemet intek.
- Gyere ide – megfogja a kezemet és magához húz. Gyengéden ölel. Hiányzott az ölelése: Nem tudom mi történt, de nem most fogom kideríteni. Csak sírni akarok.
- Lefektettem Clarissát és Kate is telefonált. Azt mondta csúnyán összevesztetek Raina-val és aggódik érted.
- Nem akarok róla beszélni – kibontakozok az ölelésből és a konyhába megyek. Most nem indítom el a mosogatógépet, inkább én mosogatok. Talán eltereli a figyelmem egy kicsit. Alig állok neki és máris csörögni kezd a telefonom, amit a pultra tettem. A kijelzőn Raina képe és neve villog. Elgondolkodok azon, hogy felvegyem-e. Csak nézem, hogy csörög. Majd hagy üzenetet. Mindig hagy. Vajon mit akar? Mégis csak jobb lesz, ha lehallgatom, amit hagyott. Megtörlöm a kezem, benyomom a hangpostámat és már hallgatom is az üzenetet.
„Szia Christine! Tudtam, hogy nem fogod felvenni. Semmi baj, megértem, hogy dühös vagy. Nem tudok nélküled élni. Nem tudom elfogadni, hogy fél év, és már nem leszel velem. Nem tudom elfogadni, hogy túléllek téged. Nem tudom, hogy ezt személyesen miért nem tudtam elmondani. Úgy érzem, képtelen vagyok utoljára a szemedbe nézni. Fél óra múlva találkozom Veronikával. Tudom, hogy nem ezt beszéltük meg, de nem rángathatlak ebbe bele. Nem ezt érdemled. Nem lehet. Miattam kezdődött ez az egész és én is fogom lezárni.  Nem búcsúzni akarok, de lehet, hogy ez az utolsó alkalom, hogy üzenni tudok neked. Csak azt akarom mondani, hogy nagyon szeretlek, és akármi is történik, tudnod kell, hogy a helyzettől függetlenül, akkor sem hagytam volna, hogy velem gyere.  Mindenképpen átvertelek volna és egyedül intéztem volna a dolgot. Tudod, milyen önfejű és makacs vagyok. Nemsokára megérkezem. Nagyon szeretlek és tudom, hogy vigyázol majd a lányaimra, ha arra kerül a sor”
Érzem, hogy egyre jobban sápadok az üzenet hallatán. Logan lép be a konyhába, de én máris a garázs felé rohanok.
- Hova mész? – kiált utánam.
- Dolgom van. Raina-nak szüksége van rám! – kiáltom és már be is vágódok a kocsiba. Alig bírom kivárni, hogy a garázsajtó kinyíljon és már hajtok is ki, közben pedig a nővérem számát tárcsázom. Az óra szerint van még 20 percem.
- Castle! – szól bele Kate.
- Van két perced, hogy elindulj. Raina bajban van. Már úton vagyok. Central park. 20 percünk van, hogy odaérjünk – hadarom, és közben egyáltalán nem figyelek arra, hogy betartom-e a közlekedési szabályokat.
- Indulok. Ha lehet, ne ölessétek meg magatokat – mondja és már le is teszi a telefont. Hajlandó vagyok bármire a húgom ért. Nekem már úgy is mindegy. Úgy vezetek, mint az őrültek. A gázt padlóig nyomom az idő pedig egyre fogy. Két percem van már csak tízig. Kivágom a kocsi ajtaját és rohanok. Imádkozok, hogy előbb érjek oda, mint Veronika.
- Készen állsz a halálra? – hallom Veronika gonosz kacaját. Fegyvert szegez a húgomra, ami már ki is van biztosítva. Bárcsak lenne egy rohadt fegyverem.
- Neee!!! – torkom szakad tából sikítok.
- Christine! – Raina meglepődik, de tudom, hogy tudta, hogy itt leszek. Azért hagyott üzenetet.
- Látni akarod a hugicád halálát? Hogy a te kurvaságod miatt ölöm meg? – köpködi és már nem vár választ, meghúzza a ravaszt, ami hangosan dörren. Egyetlen másodpercet sem tétovázok. Raina elé ugrok. Érzem, hogy a golyó csapódik és hatalmasat üt rajtam. Érzem, hogy ledönt a lábamról. Raina sikít. És még egy fegyver dörren, de ez nem Veronikáé. A fejem hatalmasat koppan a betonon és már nem érzékelek semmit. Raina és Kate hangját hallom, de nem tudom felfogni, hogy mit mondanak. A sötétség győzött.