Elfelejtett rokonok - 11. rész

(- Terhes vagy? – szegezi nekem a kérdést és néhány könnycsepp is megjelenik a szememben. Már tudja a választ.)

 

- Az apjának szóltál már? – leül mellém és megszorítja a kezemet.
- Nem. És nem is akarom, hogy tudja – letörlöm a könnyeimet.
- Mégis, hogy akarod csinálni? Vagy… Te nem tudnád megtenni.
- Képtelen vagyok  családosdit játszani. Egyszer már kivertek belőlem egy gyereket. De ugyanakkor megölni sem tudnám – most már elsírom magam. És örök támaszom, drága barátnőm, mint mindig, most is mellettem van.
- Akkor mit szeretnél tenni?
- Nem tudom. Talán előbb orvoshoz kéne menni, de ki tudja, mikor tudok hazamenni.
- Akkor elmész itt. Elkísérlek.
Nem köszönöm meg, csak átölelem. ez többet ér ezer köszönömnél is, és ezt ő is tudja. A nap hátralévő részében már nem beszéltünk róla. Estefelé egyedül maradtam. Előkerestem a régi orvosom számát és kértem egy időpontot. Lehetőleg este körülit, akkor már biztosan nem lesz tárgyalás. Kimy felajánlotta, hogy velem lesz a meghallgatások alatt, de neki iskolában a helye. Vasárnap náluk ebédeltem. Rick felhívott, hogy nincs-e szükségem támaszra, de visszautasítottam. Nem tudják, miről van szó és talán sosem mondom el nekik. Anya is aggódva hívott, hogy idejön, de nem akartam. Félre ne értse senki, szeretem anyut, de néha kiborító, túlaggódik és már nem is bízik bennem annyira, mint a történtek előtt. Akkor megléptem otthonról és Melbourne-be jöttem és aztán jött a baj. Lázadtam, és meg lett a büntetésem. Keservesen ébredten hétfőn reggel. Újabb rosszullét után nagy nehezen összeszedtem magam, és egy taxival a bíróság épületéhez vitettem magam.
- Ms. Rogers készen áll? – köszönt az ügyész, akihez négy évvel ezelőtt is tartozott az ügy.
- Nem tudom. De nem engedhetjük, hogy szabadlábra helyezzék.
- Bátorság szívem – simogatja meg a karomat a kedves hölgy. Bementünk és el kezdődött a tárgyalás is. Nem gondoltam volna, hogy Sean is ott lesz. Ahogy most is rám néz. Undor fog el. Nem tudom, hogy szerethettem valaha.
- Szólítom Lara Rogers-t – szólal meg az ügyész. Felállok, és biztos léptekkel felsétálok az emelvényre. Újra elmondom az esküt, amit már oly sokszor. Azt kérik, meséljem el, mi történt akkor. Elmesélem. Remegve kezdem el, de minden egyes szóval új erő költözik belém. Már nem félek, A gyűlölet hajt, hogy ő soha ne lehessen szabadlábon.
- Maga akkor elvetélt igaz? Elmondaná, hogy történt?
- Igen – ez az a pont mikor a kezem a hasamra csúszik. Még jó, hogy ülök és így senki sem látja az emelvénytől – Sean akkor is, mint már hetek óta részegen jött haza. Minden ok nélkül ütni kezdett. Kétségbe estem és kértem, hogy ne bántson, mert terhes vagyok.
- Mit tette ekkor Mr. Karloan? – kérdezi a hölgy és szemével inti, hogy minden rendben lesz.
- Azt válaszolta; majd én kiverem belőled a kölyköt – idéztem – addig ütött és rúgott még ott helyben el nem vetéltem. Hetekig voltam a sérüléseim miatt korházba.
- Köszönjük, visszaülhet – amint kimondták már vissza is sétáltam a padokhoz és leültem. A lábaim remegtek. A bíró egy óra ebédszünetet rendelt el. Mindannyian kisétáltunk. A nem messze lévő kávézóhoz akartam sétálni, de meglepődve vettem észre, hogy Kimy az épület előtt vár.
- Kimy – azt is elfelejtem, hogy neki iskolába kéne lennie, és ahelyett, hogy jó nővérhez illően leszidnám, miért nem ott van, csak a nyakába borultam és zokogni kezdtem. Újra végig kellett mondanom mindent. Újra megmutatták a képeket a sérüléseimről. Egyes részeket jobban kiemeltek, mint a többit. Jelen pillanatban Kimy az egyetlen, aki életben tart. A hasam is fájni kezd.
- Gyere, igyunk egy kávét – simogatja meg a hátam és a nem messze lévő kávézóhoz sétáltunk.
- Hogy bírod? – kérdezi, miközben csendesen kevergetem a kávét.
- Nehéz. Nehezebb, mint gondoltam. Már egyszer túlléptem rajta, most mindent felelevenítettek. 
Csendben ülünk tovább. Nem faggat, és én hálás vagyok érte. Lassan letelik az egy óra. Visszamegyünk és barátnőm beül velem. Az ő ügyvéde már elmondta a záróbeszédét, most az ügyész mondja.
- A bíróság holnapra meghozza a döntését – jelentik be. Csüggedve hajtom le a fejem, azt hittem egy nap alatt lezajlik a rémálom. Tévedtem.
- Minden rendben lesz kedvesem. Nyerni fogunk. Biztos vagyok benne.
Csak bólintok. elköszönök és hazamegyünk a szállodába. Még van három óra addig, míg az orvoshoz kell mennem. Kimy eljön velem. Egyedül biztos nem mennék el. Tele engedem a kádat vízzel és belemerülök. Hallom barátnőm telefonjának csörgését. Egy ideig a normál hangsúlyban beszél, aztán üdvrivalgásban tör ki.
- Lara! – kiabál kintről.
- Tessék! – kiáltok vissza.
- Képzeld… - kezd el kiabálni, de félbeszakítom.
- Gyere be, mert elmegy a hangod.
- De hisz fürdesz! – jön a meglepődött hang és aznap először elnevetem magam a zavarán.
- Nyakig elfed a hab.
- Jah – és már nyílik is az ajtó. leül a fal mellé és nem tudom nem észrevenni a mosolyt.
- Szóval milyen hírt kaptál?
- Megyek New York-ba – jelenti ki nemes egyszerűséggel.
- Mi van? – most rajtam a sor, hogy meglepődjek – És a suli?
- Oda megyek. Volt egy ösztöndíjas lehetőség New Yorkban befejezni az iskolát. Apa azt mondja nem bánja, egyszer úgyis kirepülök, hát megpályáztam. Apa hívott, hogy megjött az értesítés és megkaptam az ösztöndíjat – nevetett hangosan. Boldog. És ettől én is boldog vagyok. Legalább neki jó az élete.
- Nagyon örülök, de vigyázz, a közeledben lesz egy aggódó testvér. Nincs több elsumákolt lógás – fenyegetem meg nevetve. Mind ketten nevetünk. Ő a legszomorúbb napjaimba is tud fényt hozni.
Magamra hagy, befejezem a fürdést, felöltözök és meglepődve veszem észre, hogy van fél óránk a kórházba érni. Gyorsan fogunk egy taxit és a kórházba indulunk.
- Remélem, sokáig van kijárás a koleszből, mert sokszor meg foglak ám látogatni – magyarázza mikor már a váróban ülünk.
- Kollégium? – lepődök meg – Szó sem lehet. Két szobás a lakásom két fürdővel. Nálam fogsz lakni. Apáddal is közölni fogom.
- Oksa – egyezik bele. Nem kellett győzködni. Nyílik az ajtó és egy nővér jelenik meg.
- Lara Rogers – szól ki. Felállok és besétálok: ide Kimy nem jön velem, de már a tudta, hogy ott van kint velem, már az erőt ad. Bárcsak Javier is velem lenne. Fogalmam sincs, mit kell tennem. Remélem, hogy a vizsgálat után már többet fogok tudni.
- vegye fel ezt, a doktornő mindjárt jön – ad a kezembe egy kórházi hálóinget a nővér. Elmegyek a paraván mögé és átöltözöm. Felülök az ágy szélére és várom az orvost.
- Jó napot Ms. Rogers. HA minden igaz, akkor kismama és erről szeretne megbizonyosodni – mosolyog kedvesen.
- Igen – bólintok.
- Feküdjön fel, megvizsgálom.
Felfekszem az ágyra. Szorítom az ágy szélét, nem mintha fájna, a műszerek egy kicsit hidegek ugyan és sosem kellemes egy nőgyógyászati vizsgálat, de némán tűrök. Ideges vagyok. Tovább tart, mint kellene és a doktornő sem mond semmit.
- Veszek vért is, aztán leviszem a mintáit a laborba és maga szépen itt fogja megvárni amíg, vissza nem érek vele.
Leveszi a vért, és elmegy. Ülök az ágy szélén és várom, hogy visszajöjjön. Szegény Kimy egyedül ül ott kint. Miért érzem azt, hogy valami nem stimmel? Kicsivel fél óra elteltével visszatér a doktornő. Az arca gondterhelt...

Elfelejtett rokonok - 10. rész

Ennyivel lezártuk a vitatkozást. Megittam a kávét, elköszöntem és inkább hazamentem. Tudtam, hogy jó nyomozó, de nem hogy ennyire. Nagyon remélem, hogy nem fog nyomozni, hogy mi történt a múltban. Fáradtan nyitottam ki az ajtót és léptem be a lakásomba. Mikor hazajöttem átöltözni nem volt időm megnézni a postámat. Kezembe veszem a leveleket és a kanapéra ülök vele. Remegve veszek észre egy hivatalos levelet. A Melbourn-i ügyészség küldte. Lassan felbontom és olvasni kezdem. A könnyeim potyognak, mire végig olvasom. Szabadon akarják engedni. Nem történhet meg. Akkor vége az életemnek. Újra tanúskodnom kell, hogy ne engedhessék ki. A tárgyalás másfél hét múlva lesz. Szabadságot kell kérnem.
A következő hét borzalmasan telt. Kénytelen voltam legalább a nagyja történetet elmondani a főnökömnek, hogy adjon szabadságot. Ideges voltam és ezt sokan észrevették. Az unokatesóm, Kate, Javier, mindannyian próbáltak faggatni, de nem mondtam el, hova kell mennem. Pusztán két ember tartotta bennem a lelket, anya és Kimy.

A Melbourn-i reptéren állok és próbálok egy nyomorult taxit fogni. Persze szólhattam volna Kimy-nek, hogy mikor érkezem, de akkor nem lett volna meglepetés. Egy nappal előbb jöttem, hogy meg tudjam lepni, bár nem hiszem, hogy használható lennék. Ideges vagyok és fizikailag sem vagyok a toppon. Végre sikerül leintenem egy taxit. Megadom a címet és már alig várom, hogy oda érjek. Tudom, hogy Kimy még alszik, így én leszek a meglepetés. Az édesapján kívül senki sem tudja, hogy előbb jöttem. Majdnem egy órányi autózás után érkezek meg. Halkan kopogok a bejárati ajtón és már nyílik is.
- Szerbusz, Lara – ölel meg barátnőm édesapja.
- Jó reggelt Robert. Kimy? – kérdezem, és két puszival illetem. Nem sokkal idősebb, mint anya, talán csak pár évvel. Volt egy hóbortos időszak, mikor Kimy-vel össze akartuk hozni őket, de aztán nem jött össze.
- Még alszik. Menj csak fel – mutat az emelet felé. Leteszem a táskámat az ajtó mellé és már felfelé is megyek a jól ismert úton. Halkan nyitom ki az ajtót. Szélesen elmosolyodok. Már 10 óra van, de ő még mindig alszik. Óvatosan leülök az ágya szélére és arrébb simítom az arcából a haját. Annyira nevetnem kéne a reakcióján. A szemét jobban összeszorítja és a másik oldalára fordul.
- Jó reggelt álomszuszék – szólalok meg nem túl hangosan.
- Na. Még csak hajnal van – nyöszörög, és a fejére húzza a takarót. A következő pillanatban pedig hírtelen felül és visítva a nyakamba ugrik.
- Lara! – olyan erősen szorítja a nyakamat, hogy mindjárt megfulladok – Úgy hiányoztál, annyira jó, hogy itt vagy.
Én is szorosan visszaölelem.
- Itt vagyok húgi – suttogom most már komoran. Bármennyire is szeretnék vidám lenni, hisz a húgommal vagyok, nem megy. Félek és ideges vagyok.
- Nem vagy jól igaz? – néz a szemembe. Túl jól ismer és túlságosan is szeretem, nem tudok neki hazudni.
- Az egyetlen örömöm, hogy láthatlak.
- Itt maradsz?
- Nem húgi, már vettem ki egy szobát. Most nem várhatom el, hogy elszállásoljatok. Most borzasztó vendég lennék.
- te sosem vagy borzasztó.
- Elkísérsz a szállodába? – kérdezem, ő meg hevesen bólogatni kezd – Lent megvárlak.
Villámgyorsan készült el és indultunk el az apja kocsijával. Az egész utat végig beszélgettük. elmesélt mindent, ami az iskolával kapcsolatos én pedig elmeséltem a félelmeimet és mindent a köztem és Javier között kialakult helyzetről.  A szobába felérve fáradtan huppantam le az ágyra és dőltem hanyatt. Franciaágyas szobát kértem, így a nagy ágyon Kimy is mellém dől. Csendben néztük a plafont. Már régen nincs köztünk az a kínos csend. Talán még a barátságunk elején egyszer, ha volt, de ő azt is feloldotta. A plafon szép lassan hullámzani kezd. Becsukom a szeme, majd kinyitom, de még mindig nem állt meg. Úgy érzem, az a pár szelet pirítós, amit eddig ettem is liftezni akar. Felülök, hátha jobb lesz, de csak rosszabb lett.
- Jól vagy? – hallom Kimy hangját, de abban a pillanatban, hogy válaszolnék, már futnom kell és a WC fölé görnyedve szabadulok meg gyomrom tartalmától. Kimy a hajamat fogja, és mikor végzek egy törölközőt ad a kezembe és egy kis vizet. Kiöblítem a számat és rosszulléttől kimerülve dőlök a csempézett falnak.
- Terhes vagy? – szegezi nekem a kérdést és néhány könnycsepp is megjelenik a szememben. Már tudja a választ.

Elfelejtett rokonok - 9. rész

- Jól vagy? – húz mellém egy széket Kate.
- Igen, köszönöm. Mindig ilyen nehéz lesz? – kérdezem, és csak most veszem észre, hogy a kérdésemnek kétértelműsége van, persze ezt ő nem veszi észre.
- Nem. Idővel könnyebb lesz. Este találkozunk?
- Te is ott leszel? – lepődök meg, aztán már javítok magamon – hát persze, Richard barátnője vagy.
- Ott lakom – mosolyodik el – olyan furcsa, hogy azt mondod Richard.
Csak mosolygok, közben pedig nagy sebességgel gépelek. Igazából teljesen kiment a fejemből, hogy ma este vacsora meghívásom van. Talán jól is elsülhet. Tudom, hogy az unokatesómnak van egy lánya, aki csak néhány évvel fiatalabb nálam. Talán nem is olyan szörnyű emberek. Szükségem van egy kávéra. Felállok, és a pihenőbe megyek. Töltök magamnak egy csészével és akkor belép ő is. Zavartan nézünk egymásra.
- Kérsz? – emelem fel a teli kancsót.
- Aha – bólint és neki is töltök. Zavartan állunk egymás előtt. Elbizonytalanodok, vajon helyes volt-e a döntésem és eszembe jutott barátnőm mondata. Szabad hagynom, hogy a múltam álljon az utamba? Nem hinném, de ha még egyszer ugyanúgy járok? Nem, ez lehetetlen. Ő nem olyan. Ebben az egyben biztos vagyok. Alig láthatóan megrázom a fejem, és visszaülök az asztalhoz. Próbálom elterelni a figyelmem és mikor órákkal később az órára pillantok, látom, hogy túl jól sikerült. Fél hat van már, és hétre Martha nénémnél kell lennem. Felnézek és látom, hogy még Kate is itt van, de neki könnyebb, ő egyből haza megy.
- Sziasztok – kiáltom el magam és a kabátomat felvéve a lift felé indulok.
- Nemsokára találkozunk – köszön el ideiglenesen Kate. Ma egy kis nyugalom volt az őrsön, hisz az unokatestvérem nem jött be. Ryan szerint a papírmunkát általában kihagyja. Ma már ő is dolgozott és fel is tűnt neki, hogy Javierrel szinte alig beszéltünk egymással, csak amit muszáj. Most még könnyen ráfogtam arra, hogy megviseltek a tegnap történtek. Hétfőre pedig talán rendeződik a dolog, bár kötve hiszem. Nem sok időm maradt mire hazaértem. Gyorsan lezuhanyoztam, felvettem egy szalonképes ruhát és már rohantam is a megadott címre.
Idegesen állok az ajtó előtt. Sóhajtok egy nagyot és csengetek. Egy vöröshajú lány nyit ajtót. Valószínűleg ő Alexis.
- Szia, Lara Rogers vagyok – nyújtom a kezem, ami egy kicsit remeg az izgalomtól.
- Szia, Alexis vagyok – mosolyog kedvesen és beljebb enged. Martha néni jön ki a konyhából és Kate sétál le a lépcsőn.
- Jó estét – biccentek mindenki felé.
- Örülök, hogy eljöttél kedvesem – néném váratlanul ölel meg, de jól esik az ölelése.
- Gyere, ülj le – sétálunk a kanapé felé Kate-tel és Alexis-sel. Egy kicsivel később Richard is csatlakozott hozzánk. Beszélgettünk. A múltról, az életemről, de arról, hogy mi történt csak annyit mondtam, ért egy nagy csalódás. Ami részben igaz is volt. A vacsorát is végig beszélgettük. Egy idő után teljesen elmúlt a szorongásom. Jól érzem magam velük. Úgy érzem, rendes családban vagyok. Sok mindent megtudtam róluk. Kate és az unokatesóm már fél éve vannak együtt és már több mint 4 éve dolgoznak együtt. Alexissel is jól elbeszélgettem, és rá kellett jönnöm, Richard nem is olyan seggfej, mint amilyennek gondoltam. Egész szórakoztató, pláne akkor, mikor azt mondom neki Richard. Eddig csak Martha néni hívta így.  Még egy kicsit bosszantom majd vele, de aztán nem kínzom.
- Kér valaki kávét? – kérdezi Kate.
- Megköszönném – mosolyodok el.
- Jössz? – kérdezi Kate és a konyhába sétálunk. Neki áll kávét készíteni én pedig neki dőlök a hűtőnek.
- MI történt? – szegezi nekem a kérdést.
- Nem tudom, miről beszélsz – nézek lefelé.
- OK! Én már túl vagyok a munkahelyi kapcsolat titkolásán, szóval észreveszem, ha valami megváltozik. MI történt tegnap közted és Espo között? Észrevenni, hogy a levegő szikrázik körülöttetek, viszont reggel óta valami más.
- Semmi nem történt, vagy ha történt volna, akkor is már a múlté. Ezt te nem érted.
- Van valami a múltadban igaz? Tudod, hogy utána nézhetek.
- Tudom, de jó lenne, ha nem tennéd.

Elfelejtett rokonok - 8. rész

- A szabályok – suttogom, mert már nagyon közel van.
- Nem érdekelnek a szabályok. Csak te érdekelsz – suttogott vissza.
- Jó, mert engem sem – az utolsó szavakat már a szájába suttogtam. Lassan csókolt, mégis szenvedélyesen. Időt adva arra, hogy megállítsam, ha akarom. De nem akarom. Csókolni akarom. Még. Érezni, ahogy megérint. Finoman hátra dönt a széles kanapén. Már nem érdekelnek a szabályok, csak a most. A keze utat talál a pólóm alatt és felfelé csúszik a hasamon. A szemembe néz, némán, engedélyt kérve. Csak visszahúzom magamhoz és szenvedélyesen megcsókolom. Biztosítva, hogy folytassa, amit már elkezdett. És folytatja. lassan hámoz ki a felsőmből és édes csókokkal halmoz el mindenhol. Én is megszabadítom a felsőjétől. És csak most veszem észre, mennyire izmos. Lassan végigsimítok izmos mellkasán és tetszik a reakció, amit egyetlen érintésem váltott ki. A tekintete sötétebb lett a vágytól és biztos vagyok benne hogy az én szemem is besötétedett már. Óvatosan felemel, és a hálóba sétál velem. Letesz a nagy ágyra, leveszi a még rajtam lévő ruhadarabokat és én is megszabadítom őt a most már feleslegessé vált nadrágjától. Újra végigcsókolja a testem – most már szabaddá vált – minden porcikáját. Viszonozni szeretném a mámoros érzést, amit tőle kapok. Fordítok magamon egyet és én is csókolni kezdem. Nem sokáig engedi, megölel, és újra ő kerül felülre.
- Hagyd, hogy kényeztesselek – kéri, miközben a fülem mögötti lágy pontot csókolja. Gyorsan talált rá a gyengepontomra. Eleget teszek kérésének és hagyom, hogy kényeztessen. De már nem bírom tovább. A vágy tüze egyre magasabban lángol bennem. Megemelem a csípőm, hogy éreztessem mit is akarok, aztán magamba fogadom. Szenvedélyesen hajtjuk egymást a gyönyör felé, és a nevét suttogom mikor el is érem azt, aztán röviddel utánam az ő teste is megfeszül. Kapok még egy apró csókot, mielőtt legördül rólam. Magához húz, átkarol. Befészkelem magam az ölelésébe, ránk húzza a takarót és mind a kettőnket elér az álom világa.
Hajnali egykor a telefonom ütemes zümmögésére riadtam fel. Kinyúltam a készülékért, de hiába néztem ki a hívó, álmos elmém nem bírta felfogni.
- Rogers – szóltam bele nyöszörögve és Javier is mozgolódni kezdett mellettem.
- Szerbusz, kislányom, most láttam a délutáni híradót, ugye jól vagy? – hallom, anyu aggódó hangját. Valószínűleg elfelejtette az időeltolódást.
- Anya, itt hajnali 1 van.
- Jaj, elfelejtettem.
- Semmi baj. Majd én hívlak.
Letettem a telefont és visszabújtam a két erős kar ölelésébe. Pillanatok alatt süllyedtem vissza az álmaimba.
Reggel egy édes csók ébresztett, ami a nyakamon csattant. Nem mondom, hogy nem esett jól, de magamhoz térített. Nem biztos, hogy ami megtörtént az helyes döntés volt.
- Jó reggelt – köszöntem és a takaróba csavarva kiültem az ágy szélére. Nem akartam, hogy lássa az arcomat.
- MI az megbántad? – ölel át hátulról.
- Nem. Egy percét sem bántam meg annak, amit tettünk – mondtam és így is gondoltam. Nem bántam meg, de…
- Akkor mi a baj? Nem mond, hogy semmi, mert úgysem hiszem el.
- Az állásunkba kerülhet. Akár mind a kettőnkébe, ráadásul felelőtlenek voltunk tegnap este.
- Tudod, hogy mindig van egy kiskapu és különben is felnőttek vagyunk, ami a felelőtlenséget illeti – próbál meggyőzni, de azt hiszem, ő nem arra gondol, amire én.
- Nem a felnőttségre mondtam. Tudod, mire gondolok.
- Akármi is lesz vállalom. Kérlek Lara.
- Ne nehezítsd meg jobban, kérlek – suttogom, és alig bírom a könnyeimet visszatartani.
- Rendben. Szólj, ha meggondoltad magad. Bent találkozunk – hangjában csak csalódottságot vettem észre, nyoma sem volt a haragnak. Figyeltem, ahogy felöltözik, kaptam egy puszit az arcomra és biztos voltam benne, egy jó darabig az utolsót, aztán elment. A könnyeim utat törtek maguknak és zokogva zuhantam vissza az ágyra. Szükségem van Kimy-re, de nincs erőm még felhívni sem, különben is, most biztosan alszik. Szerettem volna nem bemenni az irodába, de a jelentést meg kell írnom. Zuhanyozni megyek, legalább egy kicsit meg tudjak nyugodni, de nem jött össze. Öltözni kezdtem mikor a telefonom csörögni kezdett. A kijelzőre pillantva Kimy nevét írta ki.
- Neked nem aludnod kéne?
- Ugyan már, gyerek még az idő. Baj van igaz? – vált komolyra a hangja.
- Honnan tudod? – már én sem rejtegetem rossz kedvemet. Előtte felesleges, úgyis rájön.
- Mert érzetem. Mi történt?
- Tegnap lelőttem egy gyanúsítottat. Kikészültem Javier hazahozott, aztán lefeküdtünk egymással. Most küldtem el – a végét már újra szipogva mondtam.
- Elküldted? De miért?
- Szabályok Kimy, szabályok.
- Ennél jobban ismerlek. A másik miatt lököd el magadtól igaz?
- Kimy miért ilyen nehéz minden? Miért nekem kell ezt átélnem?
- Sajnálom nővérkém, ne hagyd, hogy a múltad álljon az utadba.
- De… Nekem ez nem megy. De túl fogom élni. Mennem kell dolgozni, te pedig menj aludni.
- Rendben. Fel a fejjel. Szeretlek.
- Tudom. Én is szeretlek, szia.
- Szia.
Leteszem a telefont, autóba ülök és máris a kapitányság felé megyek. Még rádiót sem kapcsolok, csak némán autózom és némán, egy halk jó reggelt után leülök az asztalomhoz és neki állok a jelentést megírni.

Elfelejtett rokonok - 7. rész

Megnyugodva tettem le a telefont. Megfürödtem és lefeküdtem. Azt hittem nem fog menni az alvás, mégis nagyon gyorsan elaludtam. Reggel nagyon korán ébredtem. Szinte még sötét volt. Ittam egy kávét és az őrsre indultam. Még senki sem volt ott. Belemerültem a papírokba és a táblán szereplő adatokba. Remélem, bemehetek a kihallgatásra.
- Jó reggelt – lépett ki a liftből Kate és Richard.
- Szép jó reggelt – jelent meg Javier is és ebben a pillanatban csörgött Kate telefonja az asztalon.
- Beckett – vette fel – Rendben indulunk… Várjanak meg minket.
- Gyerünk, megvan a gyanúsítottunk. Akarsz jönni? – nézett rám lelkesen.
- Még nincs fegyverem – biggyesztettem le a számat és ebben a pillanatban nyílt a főnököm irodájának ajtaja.
- Itt a fegyvere – nyújtja felém és már vissza is megy.
- Mehetünk – lett szélesebb a mosolya.
Mivel Ryan még mindig szabadságon volt, így Javierrel kellett mennem. Gyorsan vezetett így elég nehéz volt felcsatolni a hevedert a vállaimra, de sikerült. Ellenőriztem a fegyveremet is. Egy raktárépületnél pattantunk ki a kocsiból. A rendőrség már ott van. Megmutatják az épület alaprajzát, felvesszük a golyóálló mellényt, aztán Kate felém fordul.
- Ez az első éles helyzeted. Ha úgy látod, valamelyikünk veszélyben van, ne habozz lőni. Rendben?
- Rendben – bólintok és Kate megy elől, én mögötte aztán Javier jött én mögöttem.
- Simon Benett, itt a rendőrség, jöjjön elő feltartott kezekkel – kiabálja Kate, és a fickó elő is ugrik, azonban fegyver van a kezében, és össze-vissza hadonászott.
- Megdugta a feleségemet, hát kinyírtam, de nem megyek a dutyiba – kiabálta és közben hadonászott a fegyverrel. Látszik rajta, hogy be van rúgva.
- Tegye le a fegyvert – nyomatékosította újra Kate, ezúttal azonban a férfi fegyvere elsült és majdnem eltalálta Katet. A férfi váltott és most már egyenesen Kate-re irányított a kezét.
- Tegye le vagy lelövöm – kiabálta a férfi. Eszembe jutott mit tanultunk, jobb letenni és meggyőzni.
Lassan leteszi a fegyverét és felegyenesedik. Javier és az én kezemben még mindig ott a fegyver.
- Tegye le szépen Simon, a kollégám lelövi, ha kell – próbálja meggyőzni Kate – Gondolom, nem akar meghalni.
- Úgysem meri – néz rám, de a fegyvert még mindig Kate-re irányítja.
- Dehogy nem, rendőr vagyok, úgy hogy tegye csak le – szólalok meg én is.
- Nem! – ordít egy nagyot, és hirtelen lövöldözni kezd. Egy percig sem teketóriázok, célzok és lövök. A golyó a két szeme között találja el és azonnal összeesik. Csak most térek észhez, hogy mit tettem. Megöltem egy embert. A kezemben a fegyverrel még mindig dermedten állok. Szinte az egész testem remeg. Képtelen vagyok megmoccanni, képtelen vagyok letenni a fegyvert. Tudom, hogy ez volt a helyes döntés, hisz akárki meghalhatott volna közülünk, de mégis… Megöltem egy embert. Egy érző lényt. A légzésem is felgyorsul és még mindig érezhetően remegek. Egy erős kéz érinti a hátamat, és kiveszi a kezemből a fegyvert. Csak az illatából ismerem fel. Megöltem egy embert.
- Espo vidd haza. Az első bevetésen, rögtön megölni valakit, bárkit kikészítene. Majd holnap megírja a jelentést – szólal meg Kate.
- Gyere – suttogja Javier és erőm sincs ellenkezni. Gépiesen fordulok meg. Még mindig átkarol, és talán ha nem karolna át, képtelen lennék még előre haladni is. Kinyitja az ajtót és bemászok a kocsiba. Becsatolom magam és csak némán bámulok ki az ablakon. Megöltem egy embert. Újra és újra ez visszhangzik a fejembe.
- Meg kellett tenned – szólal meg mellettem Javier.
- De megöltem egy embert. Még ha bűnöző volt is.
- Nem tehettél mást. Akárki meghalhatott volna közülünk.
- Fel lehet ezt dolgozni? – nézek rá könnyes szemekkel. Nem akartam, hogy sírni lásson, de képtelen vagyok visszatartani a könnyeket.
- Idővel fel. Bár mindig nehéz lesz, ha valakit meg kell ölni.  
Újra a csendbe burkolózom, és megint csak kifelé bámulok. Észre sem vettem, hogy megérkeztünk, csak mikor már Javier kinyitotta az ajtót. Segített kiszállni és felfelé indultunk. Még mindig átkarolt és egyáltalán nem bántam. Megnyugtatott a közelsége. Kinyitottam a lakásajtót és némán ültünk le a kanapéra. Még alig múlt 11 óra és én itthon vagyok, és megöltem egy embert. A poharam betelt és elemi erővel tört rám a zokogás. Ő átölelt és szorosan tartott. A hátamat simogatta, és hálás voltam, hogy nem mondott felesleges okoskodásokat.
Fogalmam sincs, hogy mikor aludtam el, de a szobámban ébredtem az ágyon. Egy pléd volt rám terítve. Felülök, és kifelé nézek az ablakon. Már sötét van. Az óra 9 órát mutat. Biztosan elment már. Egy darabig csak nézek magam elé. Mikor elhatároztam, hogy nyomozó leszek, nem gondoltam volna, hogy ennyire nehéz lelkileg. Persze gondoltam, de átélni teljesen más, mint olvasni róla. Nagy nehezen kimászok az ágyból és kimegyek a nappaliba. Meglepetésemre Javier ott ül, egy doboz kínaival a kezében és a Tv-met nézi.
- Hát te? – nézek rá meglepődve. Kikapcsolja a halk készüléket, leteszi a kínait és rám néz.
- Aggódtam. Nem akartalak itt hagyni.
Leülök mellé és megint csak nézek. Megfogja a kezem.
- Nem tudtam, hogy ennyire nehéz szakma. Más olvasni róla, és más átélni.
- Sajnos ezen mindenki átesik. De általában nem rögtön az első bevetésen kell meghúznia a ravaszt.
- Most úgy érzem, hogy fel kéne adnom.
- Ne mond ezt, túl fogsz jutni rajta – megsimogatja az arcomat. Elveszek a tekintetében és egy pillanatra el is felejtem, hogy ma mi történt velem. Tenyerét az arcomon hagyja. Arcunk lassan közelít a másikéhoz. Újra csak milliméterek választanak el minket…

Elfelejtett rokonok - 6. rész

Mielőtt a lőtérre mennék, haza kell mennem alkalmasabb ruhát váltani, mint egy kosztüm. Miután megtörtént már a lőtér felé száguldottam. Nem vezettem lassan, mégis éppen csak odaértem. Szinte egész nap tartott a vizsga. Már délután három is elmúlt mire végeztünk. Csak kétszer vétettem és fogalmam sincs így átmegyek-e. A vizsgáztatónk félórányi szünetet kért, mielőtt kiosztja, hogy ki bukott és ki nem. A fél óra leteltével kijött a pasas.
- Sajnálom Mr. Gilbert magának nem sikerült, de a többiek átmentek – szegény srác fejét lehajtva kullogott el. Megkaptuk a papírokat és mindenki mehetett a dolgára. Szívem szerint felsikítottam volna örömömben. A kocsiban előkerestem a telefonom és máris tárcsáztam.
- Szia, Tesó – vette fel Kimy a telefont.
- Sikerült a fegyvervizsgám! – visítottam a telefonba.
- Jujj de jó. Úgy örülök – hallottam, hogy tényleg örül – Figyi, most mennem kell, mert órán vagyok.
- Persze babám. Még hívlak. Szia.
- Szeretlek, szia.
Letettem a telefont és már is visszafelé autóztam a kapitányságra. Valószínűleg még ott vannak és dolgoznak. Órákig tudnék sikítozni örömömben. Beszálltam a liftbe és izgatottan vártam, hogy a második emeleten kinyíljon a lift ajtaja.
- Na? – kérdezte Javier mikor az asztalokhoz értem. Mosolyom olyan széles lett, hogy szinte csak a füleim voltak útba.
- Sikerült – mondtam és örömömben a nyakába ugrottam. Meg sem lepődött. Sőt még meg is pörgetett. Mindketten nevettünk mikor visszatett a földre és csak most, hogy szilárd talaj van a lábam alatt, jövök rá mi is történt. Érzem, hogy az arcom vörösre változik.
- Gratulálunk – jönnek oda a többiek is.
- Én most… beviszem a… papírt – zavartan dadogtam és a főnököm irodája felé indultam. Oda adtam a papírom és meglepődve látta, hogy 98%-os lett. Megbeszéltünk mindent, aláírtam a papírokat a fegyveremről és visszaültem az asztalomhoz. Gyorsan átnéztem mire jutottak a többiek és már este is volt.
- Kiadattam a körözést Mr. Benett ellen – tettem le a telefont.
- Rendben. Ma már késő van, és úgysem tudjuk, hol van. Menjünk haza – adta ki a parancsot Kate. Összeszedtem a cuccom és kifelé indultam. Már besötétedett.
- Lara – kiabált utánam Javier mikor elértem az autómat. Sóhajtva fordulok meg. Nincs kedvem most egy beszélgetéshez.
- Be kell fejeznünk azt a beszélgetést.
- Nézd, most kicsit fáradt vagyok. Részemről nem bántam meg, ami történt vagy nem történt, de nekünk ez nem szabad. Dr. Paris a volt barátnőd és nekünk egyébként is tiltja a szabály – darálom végig levegő nélkül, hátat fordítok és kinyitom az ajtót, de ő megállít.
- Lanie-vel már rég lezártuk.
Mondja szinte könyörgő szemekkel, de nem vagyok képes a szemébe nézni.
- Mennem kell – beülök a kocsimba és már indítok is. A könnyeim egész úton potyogtak. Három nap alatt szerettem bele egy teljesen idegen férfiba, pedig volt idő mikor megfogadtam, sosem leszek többet szerelmes. Annyira jó lenne érezni a csókjait, az érintését, az ölelését. Ma mikor megölelt, az olyan… olyan… elvesztem benne. Szükségem van Kimy-re. Ahogy belépek a lakásba végignyúlok a kanapén és már hívom is.
- Szia.
- Beleszerettem. Pedig nem szabadott volna – köszönés helyett egyből a tényeket közlöm és közben a könnyeim újra utat törtek maguknak.
- És ez olyan szörnyű? Te is megérdemled a boldogságot. Tudom mit fogadtál akkor, de ne azért dobd el magadtól.
- De ez..
- Ugyan, tudom, hogy a szabály téged nem érdekel.
- Kirúghatnak, vagy akár őt is kirúghatják.
- Úgy szeretnélek megölelni – sóhajt a telefonba – én, szeretlek.
- Tudom. Én is szeretlek húgi.

Elfelejtett rokonok - 5. rész

A fegyver a kezemben újra és újra hangos durranással sül el. Imádok lőtéren járni, imádom érezni, hogy a kezemben lévő fegyverrel teljesen eltaláltam a célom. Ez már a harmadik sorozatom és mind egyik lövésem kizárólag a papírbábú fejét vagy a szívét találta el. Ott, ahová céloztam. Akárhányszor lőtérre megyek mindig meg tud nyugtatni. Le tudom vezetni a feszültséget. Éles helyzetben még sosem kellett lőnöm, nem igazán tudom, hogy reagálnék rá. Egy újabb tár ürült ki. Elégedetten sóhajtva veszem le a fülest. Megnyomom a gombot és a papíremberke odarepül hozzám. Leakasztom és elégedetten nyugtázom, hogy ismét ott találtam el, ahová céloztam. Kivettem a tárat, összehajtogattam a papírt. Valaki tapsolni kezdett. Oldalra pillantottam és meglepődve láttam, hogy Javier az, aki tapsol.
- Hát te? Mióta állsz itt? – kérdezem meglepődve.
- Gondolom az erre jártam nem elég jó duma – jegyzi meg váll vonva, miközben elindulunk kifelé.
- Az olyan sablonos – mosolyodok el, közben pedig leadom a fegyverem és alá írom a lőtéri naplót.
- Kíváncsi voltam, hogy lősz. Van kedved meginni egy kávét? Van itt nem messze egy jó kis kávézó – nemet kéne mondanom. De nem visz rá a lélek. Már most érzem, hogy baj lesz abból, hogy nem tudok neki nemet mondani.
- Szívesen – mosolyodom el és úgy döntünk, mivel nincs messze, gyalog megyünk.
Egész szorosan sétálunk egymás mellett, a kezünk többször is súrolja a másikét. Önfeledten beszélgetünk és nevetgélünk. Sok mindent mond el magáról, a családjáról.
- Szóval előző kapcsolat? – néz rám, mikor már egymással szemben ülünk a kávézóban. Igaz mind a ketten csak forró csokit iszunk. Hol ő kérdez, hol én. ÉS minden egyes kérdéssel többet tudunk meg a másikról.
- Hagyjuk jó. Régen volt és nem tudok róla beszélni – hajtom le a fejem és meredten bámulom az asztal lapját. Felemeli az állam és megint úgy érzem a szememen keresztül a lelkembe lát.
- Elmondhatod később, ha szeretnéd, én meghallgatlak, de ha nem akarod elmondani azt is megértem.
- Köszönöm. Kimy és a családomon kívül nem tudja más. De térjünk át rád. A te előző kapcsolatod.
- Hát ő… - mókásan megvakarja a fejét, aztán folytatta – Lanie volt az előző barátnőm és már vagy másfél éve véget ért.
- Másfél éve? – nézek rá hitetlenül – ritka ilyet hallani egy férfitól.
- Ennyire nőcsábásznak nézek ki? – kérdezi komolyan, de nekem nevetnem kell.
- Azt hiszem mennem, kéne, különben sosem keveredek ágyba. Elég késő van.
Javier lovagiasan kifizeti a számlát, aztán visszasétálunk az autóinkhoz. Itt állunk a kocsim mellett és megint a megfelelő szavakat keresem, hogy elköszönjünk.
- Köszönöm a meghívást – mosolyodok el.
- Nincs mit. Szívesen töltöm veled a szabadidőmet.
- De miért? – már csak suttogásra futja. Az arca már nagyon közel van, érzem a parfümjének illatát. Érzem, ahogy a lehelete az arcomat súrolja. A szívem kihagy néhány dobbanást. Csak pár milliméter, a szemeim saját maguktól csukódnak le…
Aztán éles sípoló hang és a telefonom csörögni kezd. Mint az ideges kamaszok rebbenünk szét. A kijelzőre nézek és látom, hogy anyukám az.
- Ne haragudj, az anyukám az. Mennem kell, szia – köszönök el gyorsan.
- Semmi baj, én is megyek. Szia.
Még gyorsan utána nézek, bepattanok a kocsiba és felveszem a telefont.
- Szia, anya – köszönök bele a telefonba, bedugom a headset-et indítok, és hazafelé autózok.
- Szerbusz, kislányom. Milyen a munka?
- Tetszik. Nem bántam meg, hogy ide jöttem.
- Örülök neki, kicsikém. Tudod, az a fontos nekem, hogy te boldog legyél.
- Tudom anya. Holnap vacsorázni megyek Martha nénihez.
- Ne haragudj rájuk kislányom, apád nem szeretné, hogy haragot tarts.
- Tudom anya, és ezért fogadtam el a meghívást.
- Nem tartalak tovább fel kislányom. Vigyázz magadra. Szeretlek. Szia.
- Én is szeretlek anya. Szia.
Ahogy a hívás véget ért, meg is érkeztem. Gyorsan felmentem a lakásomra, és ruhástól zuhantam az ágyba. Fel sem hívtam Kimyt, csak egy sms-t küldtem, hogy szeretem és hiányzik, és hogy jól vagyok, aztán elaludtam. Aznap éjjel Javier érintéseiről álmodtam, és felettébb csalódottan ébredtem fel, természetesen késve. Egy gyors zuhany után, már úton is voltam az őrs felé. Természetesen a kávém elmaradt és ezért egy kicsit morci is voltam. Ahogy beléptem rögtön az unokatesóm fogadott.
- Szia, anyám azt üzeni, halasszuk el a vacsorát hétvégére, mert Alexis ma nem tud hazajönni.
- Rendben – bólintok és máris a pihenő felé veszem az irányt. Villámgyorsan kitöltöm a fekete italt és már meg is iszom. Jobban is érzem magam tőle. Töltök még egyet és megérzem azt az ismerős illatot, amit tegnap este is éreztem. Talán meg kéne beszélnünk azt a majdnem csókot.
- Szia – fordulok meg.
- Szia.
- Azt hiszem, beszélnünk kéne – szólalok meg először én, aztán ő csak bólint.
- Tudom. Ami tegnap történt az…
- Rogers – szakította félbe Javiert a kapitány kiáltása.
- Bocs – kértem elnézést és Gates irodájába siettem.
- Asszonyom.
- Hogy áll a lőgyakorlattal?
- Jól asszonyom. Bármikor meg tudom csinálni.
- Rendben, megüresedett egy hely. Másfél óra múlva vizsgázik. Ha sikerül holnap megkapja a fegyvert.
- Igenis – hátat fordítok és máris az asztalomhoz rohanok.
- Hova mész? – kérdezi Kate.
- Fegyvervizsgára – felkapom a táskám és máris a lift felé szaladok.
- Kéz és lábtörést csajszi – kiáltja Javier.