Elfelejtett rokonok - 9. rész

- Jól vagy? – húz mellém egy széket Kate.
- Igen, köszönöm. Mindig ilyen nehéz lesz? – kérdezem, és csak most veszem észre, hogy a kérdésemnek kétértelműsége van, persze ezt ő nem veszi észre.
- Nem. Idővel könnyebb lesz. Este találkozunk?
- Te is ott leszel? – lepődök meg, aztán már javítok magamon – hát persze, Richard barátnője vagy.
- Ott lakom – mosolyodik el – olyan furcsa, hogy azt mondod Richard.
Csak mosolygok, közben pedig nagy sebességgel gépelek. Igazából teljesen kiment a fejemből, hogy ma este vacsora meghívásom van. Talán jól is elsülhet. Tudom, hogy az unokatesómnak van egy lánya, aki csak néhány évvel fiatalabb nálam. Talán nem is olyan szörnyű emberek. Szükségem van egy kávéra. Felállok, és a pihenőbe megyek. Töltök magamnak egy csészével és akkor belép ő is. Zavartan nézünk egymásra.
- Kérsz? – emelem fel a teli kancsót.
- Aha – bólint és neki is töltök. Zavartan állunk egymás előtt. Elbizonytalanodok, vajon helyes volt-e a döntésem és eszembe jutott barátnőm mondata. Szabad hagynom, hogy a múltam álljon az utamba? Nem hinném, de ha még egyszer ugyanúgy járok? Nem, ez lehetetlen. Ő nem olyan. Ebben az egyben biztos vagyok. Alig láthatóan megrázom a fejem, és visszaülök az asztalhoz. Próbálom elterelni a figyelmem és mikor órákkal később az órára pillantok, látom, hogy túl jól sikerült. Fél hat van már, és hétre Martha nénémnél kell lennem. Felnézek és látom, hogy még Kate is itt van, de neki könnyebb, ő egyből haza megy.
- Sziasztok – kiáltom el magam és a kabátomat felvéve a lift felé indulok.
- Nemsokára találkozunk – köszön el ideiglenesen Kate. Ma egy kis nyugalom volt az őrsön, hisz az unokatestvérem nem jött be. Ryan szerint a papírmunkát általában kihagyja. Ma már ő is dolgozott és fel is tűnt neki, hogy Javierrel szinte alig beszéltünk egymással, csak amit muszáj. Most még könnyen ráfogtam arra, hogy megviseltek a tegnap történtek. Hétfőre pedig talán rendeződik a dolog, bár kötve hiszem. Nem sok időm maradt mire hazaértem. Gyorsan lezuhanyoztam, felvettem egy szalonképes ruhát és már rohantam is a megadott címre.
Idegesen állok az ajtó előtt. Sóhajtok egy nagyot és csengetek. Egy vöröshajú lány nyit ajtót. Valószínűleg ő Alexis.
- Szia, Lara Rogers vagyok – nyújtom a kezem, ami egy kicsit remeg az izgalomtól.
- Szia, Alexis vagyok – mosolyog kedvesen és beljebb enged. Martha néni jön ki a konyhából és Kate sétál le a lépcsőn.
- Jó estét – biccentek mindenki felé.
- Örülök, hogy eljöttél kedvesem – néném váratlanul ölel meg, de jól esik az ölelése.
- Gyere, ülj le – sétálunk a kanapé felé Kate-tel és Alexis-sel. Egy kicsivel később Richard is csatlakozott hozzánk. Beszélgettünk. A múltról, az életemről, de arról, hogy mi történt csak annyit mondtam, ért egy nagy csalódás. Ami részben igaz is volt. A vacsorát is végig beszélgettük. Egy idő után teljesen elmúlt a szorongásom. Jól érzem magam velük. Úgy érzem, rendes családban vagyok. Sok mindent megtudtam róluk. Kate és az unokatesóm már fél éve vannak együtt és már több mint 4 éve dolgoznak együtt. Alexissel is jól elbeszélgettem, és rá kellett jönnöm, Richard nem is olyan seggfej, mint amilyennek gondoltam. Egész szórakoztató, pláne akkor, mikor azt mondom neki Richard. Eddig csak Martha néni hívta így.  Még egy kicsit bosszantom majd vele, de aztán nem kínzom.
- Kér valaki kávét? – kérdezi Kate.
- Megköszönném – mosolyodok el.
- Jössz? – kérdezi Kate és a konyhába sétálunk. Neki áll kávét készíteni én pedig neki dőlök a hűtőnek.
- MI történt? – szegezi nekem a kérdést.
- Nem tudom, miről beszélsz – nézek lefelé.
- OK! Én már túl vagyok a munkahelyi kapcsolat titkolásán, szóval észreveszem, ha valami megváltozik. MI történt tegnap közted és Espo között? Észrevenni, hogy a levegő szikrázik körülöttetek, viszont reggel óta valami más.
- Semmi nem történt, vagy ha történt volna, akkor is már a múlté. Ezt te nem érted.
- Van valami a múltadban igaz? Tudod, hogy utána nézhetek.
- Tudom, de jó lenne, ha nem tennéd.