Elfelejtett rokonok - 5. rész

A fegyver a kezemben újra és újra hangos durranással sül el. Imádok lőtéren járni, imádom érezni, hogy a kezemben lévő fegyverrel teljesen eltaláltam a célom. Ez már a harmadik sorozatom és mind egyik lövésem kizárólag a papírbábú fejét vagy a szívét találta el. Ott, ahová céloztam. Akárhányszor lőtérre megyek mindig meg tud nyugtatni. Le tudom vezetni a feszültséget. Éles helyzetben még sosem kellett lőnöm, nem igazán tudom, hogy reagálnék rá. Egy újabb tár ürült ki. Elégedetten sóhajtva veszem le a fülest. Megnyomom a gombot és a papíremberke odarepül hozzám. Leakasztom és elégedetten nyugtázom, hogy ismét ott találtam el, ahová céloztam. Kivettem a tárat, összehajtogattam a papírt. Valaki tapsolni kezdett. Oldalra pillantottam és meglepődve láttam, hogy Javier az, aki tapsol.
- Hát te? Mióta állsz itt? – kérdezem meglepődve.
- Gondolom az erre jártam nem elég jó duma – jegyzi meg váll vonva, miközben elindulunk kifelé.
- Az olyan sablonos – mosolyodok el, közben pedig leadom a fegyverem és alá írom a lőtéri naplót.
- Kíváncsi voltam, hogy lősz. Van kedved meginni egy kávét? Van itt nem messze egy jó kis kávézó – nemet kéne mondanom. De nem visz rá a lélek. Már most érzem, hogy baj lesz abból, hogy nem tudok neki nemet mondani.
- Szívesen – mosolyodom el és úgy döntünk, mivel nincs messze, gyalog megyünk.
Egész szorosan sétálunk egymás mellett, a kezünk többször is súrolja a másikét. Önfeledten beszélgetünk és nevetgélünk. Sok mindent mond el magáról, a családjáról.
- Szóval előző kapcsolat? – néz rám, mikor már egymással szemben ülünk a kávézóban. Igaz mind a ketten csak forró csokit iszunk. Hol ő kérdez, hol én. ÉS minden egyes kérdéssel többet tudunk meg a másikról.
- Hagyjuk jó. Régen volt és nem tudok róla beszélni – hajtom le a fejem és meredten bámulom az asztal lapját. Felemeli az állam és megint úgy érzem a szememen keresztül a lelkembe lát.
- Elmondhatod később, ha szeretnéd, én meghallgatlak, de ha nem akarod elmondani azt is megértem.
- Köszönöm. Kimy és a családomon kívül nem tudja más. De térjünk át rád. A te előző kapcsolatod.
- Hát ő… - mókásan megvakarja a fejét, aztán folytatta – Lanie volt az előző barátnőm és már vagy másfél éve véget ért.
- Másfél éve? – nézek rá hitetlenül – ritka ilyet hallani egy férfitól.
- Ennyire nőcsábásznak nézek ki? – kérdezi komolyan, de nekem nevetnem kell.
- Azt hiszem mennem, kéne, különben sosem keveredek ágyba. Elég késő van.
Javier lovagiasan kifizeti a számlát, aztán visszasétálunk az autóinkhoz. Itt állunk a kocsim mellett és megint a megfelelő szavakat keresem, hogy elköszönjünk.
- Köszönöm a meghívást – mosolyodok el.
- Nincs mit. Szívesen töltöm veled a szabadidőmet.
- De miért? – már csak suttogásra futja. Az arca már nagyon közel van, érzem a parfümjének illatát. Érzem, ahogy a lehelete az arcomat súrolja. A szívem kihagy néhány dobbanást. Csak pár milliméter, a szemeim saját maguktól csukódnak le…
Aztán éles sípoló hang és a telefonom csörögni kezd. Mint az ideges kamaszok rebbenünk szét. A kijelzőre nézek és látom, hogy anyukám az.
- Ne haragudj, az anyukám az. Mennem kell, szia – köszönök el gyorsan.
- Semmi baj, én is megyek. Szia.
Még gyorsan utána nézek, bepattanok a kocsiba és felveszem a telefont.
- Szia, anya – köszönök bele a telefonba, bedugom a headset-et indítok, és hazafelé autózok.
- Szerbusz, kislányom. Milyen a munka?
- Tetszik. Nem bántam meg, hogy ide jöttem.
- Örülök neki, kicsikém. Tudod, az a fontos nekem, hogy te boldog legyél.
- Tudom anya. Holnap vacsorázni megyek Martha nénihez.
- Ne haragudj rájuk kislányom, apád nem szeretné, hogy haragot tarts.
- Tudom anya, és ezért fogadtam el a meghívást.
- Nem tartalak tovább fel kislányom. Vigyázz magadra. Szeretlek. Szia.
- Én is szeretlek anya. Szia.
Ahogy a hívás véget ért, meg is érkeztem. Gyorsan felmentem a lakásomra, és ruhástól zuhantam az ágyba. Fel sem hívtam Kimyt, csak egy sms-t küldtem, hogy szeretem és hiányzik, és hogy jól vagyok, aztán elaludtam. Aznap éjjel Javier érintéseiről álmodtam, és felettébb csalódottan ébredtem fel, természetesen késve. Egy gyors zuhany után, már úton is voltam az őrs felé. Természetesen a kávém elmaradt és ezért egy kicsit morci is voltam. Ahogy beléptem rögtön az unokatesóm fogadott.
- Szia, anyám azt üzeni, halasszuk el a vacsorát hétvégére, mert Alexis ma nem tud hazajönni.
- Rendben – bólintok és máris a pihenő felé veszem az irányt. Villámgyorsan kitöltöm a fekete italt és már meg is iszom. Jobban is érzem magam tőle. Töltök még egyet és megérzem azt az ismerős illatot, amit tegnap este is éreztem. Talán meg kéne beszélnünk azt a majdnem csókot.
- Szia – fordulok meg.
- Szia.
- Azt hiszem, beszélnünk kéne – szólalok meg először én, aztán ő csak bólint.
- Tudom. Ami tegnap történt az…
- Rogers – szakította félbe Javiert a kapitány kiáltása.
- Bocs – kértem elnézést és Gates irodájába siettem.
- Asszonyom.
- Hogy áll a lőgyakorlattal?
- Jól asszonyom. Bármikor meg tudom csinálni.
- Rendben, megüresedett egy hely. Másfél óra múlva vizsgázik. Ha sikerül holnap megkapja a fegyvert.
- Igenis – hátat fordítok és máris az asztalomhoz rohanok.
- Hova mész? – kérdezi Kate.
- Fegyvervizsgára – felkapom a táskám és máris a lift felé szaladok.
- Kéz és lábtörést csajszi – kiáltja Javier.