Elfelejtett rokonok - 33. rész

Mikor magamhoz térek, fogalmam sincs, hol vagyok. A ruhám szakadt és koszos, és körülöttem is kosz van. Nem látok észlelhető sérülést, de ez nem jelenti azt, hogy jól is vagyok. Felállok és a keskeny ablakhoz sétálok, hogy kinézzek, de csak egy elhagyatott épület udvarát látom. Zsákutca, se kimászni nem tudok, és még ahogy nézem, a madár se jár erre. Eszembe jutnak a többiek. Most jól elrontottam Kimy napját. És eszembe jutnak a lányaim is. Vajon láthatom még őket? Ezt azonnal verd ki a fejedből Lara! Szidom meg magamat gyorsan, fogom látni a lányokat. Kikerülök innen az tuti. Már keresnek, és nagyon remélem, hogy az illető, aki elrabolt hagyott maga után nyomott. Fogom magam és leülök a sarokba. Felhúzom a térdeimet és csak most veszem észre, amit már akkor kellett volna, mikor magamhoz tértem. Eltűnt a fehér neműm. Hogy nem vettem észre? Annyira el voltam foglalva azzal, hogy hol vagyok. Nem esek kétségbe. Próbálom megőrizni a higgadtságomat. Csak ne tegye meg még egyszer. A vasajtó, amit már próbáltam kinyitni, nyikorogva nyílik. Aaron lép be rajta és megörülök az ismerős arcnak. Felugrok és közelebb megyek.
- Aaron! Valami őrült idecibált és azt hiszem bántott is – reménykedve nézek rá, hogy majd ő kivisz innen és visszamehetek a családomhoz. Aaron arcán gonosz vigyor jelenik meg és nekem már ki is világosodik a helyzet egyik fele. Aaron hozott ide. De miért?
- Te voltál – suttogom miközben lassan hátrébb araszolok.
- Jó menet voltál. Mint mindig – röhög és nekem felfordul a gyomrom. Most már.
- Mint mindig? Még sosem voltam veled – vágok vissza. Gyorsan megállapítom, hogy hangomon nem hallatszik, hogy félek, de nem is hagyom, hogy eluralkodjon rajtam a félelem.
- Ugyan már, dehogynem. Nem ismersz meg galambom?
Neki ütközök a falnak és érzem, hogy az arcom elfehéredik. Csak egy ember hívott galambomnak… ez lehetetlen…
- Sean… - suttogom.
- Talált süllyedt galambom – odalép elém és végighúzza az ujját az arcomon.
- Ne érj hozzám – sziszegem a fogaim között.
- Könyörögni fogsz még, hogy hozzád érjek – szinte köpködve mondja, aztán hátat fordít és újra bezár. Lecsúszok a sarokba és a térdemre hajtom a fejemet. Sean, de hogyan? Ez olyan, mint Rick hülye elméletei. Senki nem fog megtalálni. Aaron-ra senki sem fog gyanakodni. Hírtelen bevillan a fülénél lévő sebhely. Ez annyira egy abszurd helyzet. Meglepődök, mikor látom, hogy a nap már kezd lemenni. A levegő is lehűl. Összehúzom magam, de képtelen vagyok elaludni. Valamikor hajnalban azonban mégis elnyom az álom. Arra ébredek, hogy az ajtó nyikorogva újra nyílik.
- Engedj el Sean és ígérem, hogy békében élheted az életed Aaron-ként – próbálom meggyőzni.
- Na, ne röhögtess. Nem azért tűrtem el a sok plasztikai műtétet. Tudod te mennyit küzdöttem azért, hogy a közeledbe lehessek – ahogy beszél, látom rajta, hogy az elméje nem teljesen tiszta. Észrevétlenül mögé pillantok és látom, hogy nyitva van az ajtó. Talán ha elég gyorsan futok, el tudok menekülni. Felállok, hogy meggyőzzem, engedjen el, aztán félrelököm, és már futok is. Kiérek a szobából, de utolér. Kigáncsol és elhasalok a kemény padlón.
- Segítség! – kiáltok, torkom szakad tából. Megragadja a bokáimat és visszafelé húz. Kétségbe esve próbálok kapaszkodni bármiben amit, elérek, de nem jön össze. Visszahúz a szobába és a padló felett futó csövekhez kötözi a kezeimet. Várom az ütéseke, vagy a rosszabb dolgokat, de helyette csak a ruhát tépi le rólam. Azt hiszem ennyivel vége. De tévedtem. Lehúzza sliccét és megszabadul a nadrágjától is.
- Ne Sean. Kérlek ne – könyörgöm neki, miközben már a könnyeim folynak végig az arcomon.
- Ugyan már galambom. Jó lesz, ne félj – gonosz vigyorral az arcán fekszik rám és már bennem is van. Hiába vagdalom magam, nem tudok menekülni. Undorítóan liheg felettem. A könnyeim már patakokban folynak, és lassan rájövök, mindegy hogy ellenkezek, nem tudok szabadulni. Most már csak mozdulatlanul fekszem alatta. A könnyeim továbbra is folynak. Még akkor is csak mozdulatlanul fekszem, mikor végez, leszáll rólam, és eloldoz.
- Jó voltál galambom – vigyorog és kimegy.
Összegömbölyödök és megállíthatatlan zokogásban török ki. Órákig zokogok és fogalmam sincs mikor, de elnyom az álom.

Elfelejtett rokonok - 32. rész

Köszönöm hogy vagy nekem. Az egyetlen kívánságom lenne, hogy bárcsak velem lehetnél a fenyő alatt és együtt ünnepelhetnénk a karácsonyt. De éltet a tudat, hogy foglak még látni.
Always Dorothy <3

- NA? Készen vagytok? – lép be a szobába Javier. Kimy már egy fél órája itt van. Ma végre hazamehetünk. A cuccaim már összepakolva, a lányok pedig a rugdalódzóba – amit Kimy vett nekik – indulásra készen. Javier az ott lévő kis asztalra tette a két baby-hordozót. Még gyorsan egy kis sapkát és kiskabátot adtam rájuk, majd beletettem őket a hordóba. Még felvettem a kabátomat addig Javier és a húgom gondosan betakargatták őket.
- Minden vágyam már, hogy otthon lehessek – mondom miközben már hazafelé tartunk.
- Mindjárt otthon lehettek, nekem viszont vissza kell mennem az őrsre, de ha kell valami csak hívj -  magyaráz Javier gondosan.
- Rendben.
- Én ott leszek, ha kell valami.
- Te csak tanulj, jövő héten diplomázol. Boldogulni fogok.
- Azért segíteni tudok…
- Megjöttünk – szakítja félbe az apró vitánkat Javier és már ki is emeli a lányokat a hordozóval együtt, Kimy pedig a táskámat viszi.
- Hát kis hercegnőim, ez a ti birodalmatok – magyaráz Javier miközben segít levetkőztetni a kicsiket és ágyba rakni őket. Elérzékenyülve figyelem, ahogy betakarja őket és óvatos puszit ad a kis buksijukra.
- Legyetek jó kislányok és fogadjatok szót a maminak – suttogja, aztán elköszön tőlem is és elmegy. Közelebb lépek a két kiságyhoz. Még mindig olyan hihetetlen, hogy itt vannak. Annyira vártam, hogy velem lehessenek már.
- Hé, gyere enni – jön be Kimy a gyerekszobába, de abban a pillanatban megszólalt a csengő. Egy pillanatra a lányokra nézek, de nem ébredtek fel, aztán az ajtóhoz sietek. Aaron áll az ajtóban. A szülés óta nem is láttam. Nem hívott, én meg még nem értem rá őt hívni.
- Hát te? – lepődök meg köszönés helyett.
- Én is örülök neked kedvesem – még sosem volt ilyen nyálas és egyből a nyakamnak esett. Hírtelen ledermedtem, de nem kerülte el a figyelmemet egy hosszú sebhely a füle mögött, viszont most nem érek rá ezzel foglalkozni. Ellököm magamtól.
- Hagyj békén Aaron. Nem akarlak többet látni. Nem szeretlek és így nem tudok veled lenni – kicsit keményen és durván csengett a hangom ugyan, de ezzel a hevességével megijesztett egy kicsit.
- Ostoba liba! Fogsz te még velem lenni! – ordítja aztán pedig úgy becsapja maga után az ajtót, hogy az majd tokostól szakad ki.
- Mi történt? Minden rendben? – szalad ki Kimy a konyhából a nagy kiabálásra, ráadásul a lányok is sírni kezdtek.
- vadállat módjára viselkedett, kidobtam. Mindennek tetejére felkeltette a lányokat – hadarom és mind a ketten a babaszobába sietünk.
- Enyém Katheleen – jegyzi meg Kimy én pedig már fel is kaptam Angie-t és közelebb sétálok húgomhoz, hogy a másik lányom is érezze a közelségemet.
- Semmi baj kiscicáim, itt van anya – óvatosan ringatom Angie-t közben pedig Katheleen arcát simogatom. Pár perc ringatás után mind a ketten visszaalszanak. Visszafektetjük őket és behúzzuk magunk mögött az ajtót.

- Jaj de szépek vagytok kicsi hercegnőim – hallom Javier hangját.
- Levitted már a babakocsit és a pelenkázó táskát?! – kiabálok ki a fürdőből miközben halvány sminket kenek fel. Kimy diploma osztójára készülünk, utána pedig Mindenki Hamptonba tölti a hétvégét. 3 hete sikeresen lediplomázott. Gyönyörű májusi idő van. Egy hónapja mikor hazajöttünk a kórházból még felettébb hűvös volt, most meg hétágra süt a nap.
- Ne idegeskedj már. Minden lent van, Angie és Katheleen indulásra készen, már csak rád van szükségünk – hallom Javi hangját és a kettősség is feltűnik utolsó pár szava mögött. Végre én is készen vagyok. Ennek a napnak a tiszteletére új ruhát vettem. Mivel a terhesség alatt szerencsére nem híztam sokat, amit pedig híztam azt az előtte lévő betegségem alatt fogytam le. Így most könnyen belefértem egy aranyszínű koktélruhába, ami pánt nélküli, felül fűzős, és a szoknya része a térdemig ér.
- Hm. Csinos – néz végig rajtam elismerően. Felkapom a táskám és az egyik hordozót és már lefelé is megyünk. Becsatoljuk a kicsiket és Javier már indít is. Kimy-t már órákkal ezelőtt elvittem és Javier felajánlotta, hogy értünk jön. Szerencsére késés nélkül értünk oda a sulihoz. Javier gyorsan szétnyitja, a babakocsit én pedig belefektetem a lányokat és egy-egy vékony kis pléddel takarom be őket. Az iskola udvarán felállított színpadhoz sétálunk. A többiek a széksorok mögött állnak Kimy-vel, mi is oda megyünk.
- Azt hittem ide sem értek – ölel meg a húgom. Már rajta van a talárja és a sapkája is.
- Izgulsz már? – kérdezi Javier.
- Nincs miért. Tudom, hogy a vizsga sikerült.
Kimy váratlanul a nyakamba borul, és szorosan ölel. Visszaölelem és néhány könnycsepp is kibuggyan a szememből.
- Köszönöm, hogy vagy nekem és hogy most itt vagy – néz rám elérzékenyülve és könnytől csillogó arccal. Letörlöm arcáról a nedves cseppeket és a szemébe nézek.
- Szívem ezt nem kell köszönnöd. Nagyon szeretlek, különben is a húgom vagy. Nagyon büszke vagyok rád. Szeretlek és ez nem fog változni. Soha – az utolsó rövid mondatot jobban kihangsúlyozom, mint a többit.
- Köszönöm – szipogja.
- Ne sírjatok, elfolyik a sminketek – nevet Martha néném, de látszik rajta, hogy ő is elérzékenyült.
- Ne szí – totyog hozzánk a keresztfiam.
- Nem sírunk tücsök – ad egy puszit Kimy a kisfiúnak és már halljuk is a hangot, hogy mindenki foglalja el a helyét. A széksorok mögött állok a babakocsival a többiek pedig – Javier, Rick, Kate, Tony, Martha néni, Lexi és Alex – az utolsó sorban. Az igazgatónő és néhány végzős diák is mondott beszédet, aztán elkezdték sorban kihívni a diákokat.
- Kimberly Simmons – mondja hangosan az igazgató és nekem fülig ér a szám. Az én kishúgom lediplomázott. Elérzékenyülve figyelem, közben pedig kénytelen vagyok kivenni Angie-t a kocsiból nehogy a nyöszörgéssel felkeltse a húgát. Büszkén veszi át a diplomáját. Mindannyian hangosan tapsolunk neki.
- Ugye, ti sokáig maradtok anya kicsikéi – suttogok miközben a kezemben lévő lányomra nézek majd arra, amelyik a kocsiban békésen szuszog. Egyelőre Kimy visszaül a helyére és tovább mondják a névsort. Eszembe jut, hogy a kocsiban hagytuk a virágot, amit neki szántunk. Javierhez lépek, aki a sor szélén ül. Mellé tolom a kocsit és visszafektetem az újra békésen szuszogó Angie-t.
- A kocsiban maradt Kimy virága. Oda adhatnád a kulcsot és figyelj a lányokra – suttogom.
- Persze – a kezembe adj, a kulcsot én meg már megyek is a parkolóba.
Felnyitom a csomagtartót és már látom is nagy virágcsokrot. Megmarkolom és hátrébb lépek, de mielőtt lecsuknám a csomagtartót, lépteket hallok magam mögött és mire fordulhatnék, egy zsebkendő landol az arcomban és máris elsötétedik a világ.

Versike

Szünet előtti irodalom órára azt a feladatot kaptuk, hogy jellemző verset kellett írnunk egymásról. Egy kedves osztálytársam, ezt a verset írta rólam:

 

"HA azt mondom Castle máris felcsillan a szeme,

hiszen ő lenne történeteinek ihletője.

Kedvenc mondata; nem vagyok csacsi, pizza a vacsi!

Mely máris mosolygásra inti.

Történetei pikantériájától még a fürdővíz is felforna

és ezt a barátnője mondta.

Dús fantáziáját e sorozat mozgatja,

mely után csodás blogját is írja!"

 

Köszönet érte Vikinek

Elfelejtett rokonok - 31. rész

Always Raina <3

Elgondolkodok azon, amit Javier mondott és fáj. Fáj, mert tudom, hogy igaza van és fáj, hogy annyira higgadtan és beletörődően mondta. Nem értem már magamat esküszöm. Hol az a bajom, hogy nem küzd értem, hol pedig az a bajom, hogy küzd. Ennyire tombolnának a hormonjaim?
- Mi a baj? – kérdezi ijedten Kimy. Észre sem vettem, hogy már oda értem elé. Behúzom a cukrászdába, leülünk és egy nagy sóhaj után kimondom.
- Ikreket várok.
- Én megmondtam – ugrik fel boldogan, aztán már vissza is ül – és az baj?
- Azt szokták mondani, hogy dupla öröm, tripla gond és nekem egyedül kell megbirkóznom vele. Oké, hogy ott van az apjuk, de ő könnyen van, eljön, megnézi őket, de amíg nagyobbak úgysem tudja elvinni őket, mert rám lesznek szorulva, tehát minden gond rám fog szakadni.
- Lara nem leszel egyedül – az asztal felett megfogja a kezem és közben a sütinket is kihozzák – ott leszek és segítek. Felkelni is hozzájuk.
- Tudom.
A délután folyamán Kimy rengeteg baba boltba becipelt. Rengeteg mindent néztünk meg, de most már szigorúan azokat, amik ikreknek valók. Dupla babakocsi kell majd, két kiságy, két Babyhordó, mindenből kettő. Még mindig nem tudom feldolgozni, hogy ketten vannak odabent. De most már értem, miért is híztam ki olyan gyorsan a farmeromat.

- Kimy ez fantasztikusan aranyos – tartok magam elé egy rózsaszín kis rugdalózót és egy másik ugyanilyen csak narancssárga színben az ágyon hever - Biztosan ebben hozom őket haza.
Megölelem jó szorosan, már amennyire nagyon nagy 8hónapos pocakom még engedi. Csengetnek és Máris az ajtóhoz megyek. Tudom ki jött. Már vártam, illetve… hagyjuk.
- Szia – köszönök és nagyobbra tárom az ajtót, hogy bejöhessen.
- Szerbusz, szépségem – köszön Aaron és egy csókot is ad. Olyan aprót, esélye sem lenne, nagyot adni. Nem csókoltam vissza. Már 5 hónapja vagyunk együtt, de részemről nem igaz kapcsolat. Elmondtam anyámnak, hogy terhes vagyok. És addig-addig beszélt még rájöttem egy férfi nélkül nem nevelhetem fel őket. Beadtam a derekam Aaronnak. Azt állítja, nem zavarja, hogy mástól vannak a lányok. Talán még el is hiszem neki. Sokszor jön hozzám, mivel én már nem igazán mozdulhatok ki, bár az ágyamba még nem engedtem be. Egyelőre még rá tudom fogni, a terhességre, de az igazság az, hogy egyáltalán nem érzek iránta semmit. Az orvos szerint, most már bármikor megszülethetnek az ikrek, hisz az ikerterhesség sosem tart ki a 9. hónapig.
- Aaron fáradt vagyok. Szeretnék lefeküdni. Nem mennél inkább haza? – nézek rá óvatosan. Semmi kedvem most hozzá. 
- Rendben – megrántja a vállát és hallom, hogy még morog valamit az ajtónál, de úgy fordul, hogy véletlenül sem láthatom a száját, így fogalmam sincs, mit mond. Az ajtó nyílik és ő el is megy.
- KI volt az? – jön ki Kimy a szobából.
- Aaron. De el is ment.
- Nem szeretem ezt az Aaron-t. Nem tetszik nekem. Az ösztönöm valami furcsát súg.
- Kimy, lehet, hogy… - megakadok a mondatban. Érzem, hogy valami meleg csorog végig a lábam szárán – Kimy, azt hiszem, indulhatunk.
- MI? Máris?
Csak bólintani vagyok képes. Azt mondták akár órákig is eltarthat, ennek ellenére máris fájásaim vannak. A húgom lesegít a kocsihoz és már úton is vagyunk a kórház felé. Értesítem Javiert is és mire beérünk a szülészetre már ott is van, viszont meglepetésemre Aaron is ott van.
- Mit keresel itt? – kérdezem kínlódva. Nem elég, hogy mindjárt szülni fogok, ráadásul ilyen őrülten kényelmetlen székben tolnak. Ültem ilyenben jó sokat, de terhesen szülés előtt közvetlenül marhára kényelmetlen.
- A barátnőmmel vagyok, mikor szül – ad egy puszit a homlokomra.
- Én fogok bemenni vele, az én gyerekeim születnek meg – csattan fel Javier.
- Viszont az én barátnőm – vitatkozik Aaron.
- Elég legyen! – kiáltok fel mikor túl vagyok egy újabb fájáson – Kimy jön velem, ha hajlandó, nem fogtok itt vitázni, érthető voltam?
Nem szólnak egy szót sem. A nővér máris egy steril ruhát ad Kimy-nek és már be is tolnak a szülő szobába. Ha nem vagyok bent 3 órája, akkor egy perce sem. Úgy tűnik, a lányok épp olyan makacsok lesznek, mint én.
- Nem kell ám itt lenned, ha nem akarsz? – szólok, a húgomnak miközben letöröl egy izzadtságcseppet, ami végigfolyik az arcomon. Az ajtó nyílik és Javier toppan be. Most nem fogok vitatkozni, de ha ő bejött, akkor az azt jelenti, hogy Aaron lelépett.
- Hol… - nem tudom végigmondani, mert egy újabb fájás tör rám és már az orvos is közli, hogy ezek bizony már tolófájások.
- Elment, de most koncentrálj – suttogja és megfogja a másik kezem. Mindkettejük kezét szorítom, miközben azon vagyok, hogy végre már láthassam a lányaimat. Perceken belül egy erős sírás töltötte be a szobát és elsőszülött lányomat máris a hasamra fektetik. Nem lehet ott sokáig, hisz a húga is kifelé igyekszik. Tíz perccel később második lányomat is a hasamra fektetik. Az elsőszülött baby-t az apukája fogja, én pedig óvatosan ölelem a másikat. Annyira gyönyörűek. Olyan picik. Az orvosok elviszik és biztosítanak róla, hogy nemsokára visszakapom őket, amint megvizsgálták mindkettőjüket. Nem kellett sokat várnom, hogy végre újra láthassam a lányaimat. Nem sokára egy nővér jelent meg két kis üvegágyat tolva maga előtt. Felhúzom a térdeimet és egymás mellé az ölembe fekteti őket. Elmondja, hogy minden rendben velük, aztán kimegy. Békésen szuszognak. Olyan gyönyörűek, nem tudok betelni velük. Annyira jó nézni őket. Az ajtó nyílik és Javi és Kimy lépnek be. Egyikük az egyik oldalamra, másik az ágyam másik oldalára sétál.
- Annyira gyönyörűek – suttogja Kimy.
- Tudod mit Lara én nem bántam meg azt az éjszakát, azt a hibát – mondja Javier és mutató ujjával megsimítja a puha babapofikat.
- Én sem. Ők életem legjobb tévedései.
Az ajtóm ismét nyílik és Kate, Rick és a kis Tony lép be.
- Szia, anyuka – köszön az unokatesóm.
- Gratulálunk, Nagyon szép babáitok vannak – ad két puszit Kate és némán figyeljük, hogy Tony, hogy reagál a két babára, de csak óvatosan megsimogatja a lábakat.
- Mi lett a nevük? – kérdezi Rick.
- Angie Alison és Katheleen Natalie Esposito – suttogom és le sem veszem a tekintetem a lányaimról. Már régen megbeszéltük, hogy Javier vezetéknevét kapják, hisz ő az apjuk és biztos vagyok benne, hogy nagyszerű apa lesz és a lányok mindig számíthatnak majd rá, épp úgy, mint a keresztanyjukra, Kimy-re.
- Hol van Aaron? – néz körül Kate.
- Fogalmam sincs, még nem volt bent, de az biztos, hogy szakítok vele.
- Hogy-hogy? – lepődik meg Rick pedig tudom, hogy ő sem csípte Aaron-t.
- Nem fogok úgy együtt lenni vele, hogy egyszerűen egy kicsit sem szeretem. Van már családom és tudom, hogy számíthatok rájuk – nézek körben a körülöttem lévőkön és mindenki csak mosolyog. Ők a családom, ők azok az emberek, akikért akármikor tűzbe mennék.

Elfejetett rokonok - 30. rész

Az ember számára fontos emberek, mindig vele vannak. Nem számít az sem az idő sem a távolság. Veled vannak, a szívedben. Bármikor hívhatod őket és bármikor beállíthatsz hozzájuk, örülnek neked. Ha szomorú vagy megvigasztalna, veled szomorkodnak, ha boldog vagy veled örülnek. ALWAYS RAINA <3

- Javier ostromol még? – kérdezi, miközben az autóban ülünk útban az unokabátyámékhoz.
- Nem. Azt hiszem megértette, hogy  köztünk már nem lesz semmi.
- DE azért a kicsivel törődni fog?
- Persze. A héten jön velem ultrahangra. Te is jössz? – nézek rá.
- Tudod mit? Az orvoshoz menj Javierrel, velem pedig utána vásárolni.
- Rendben.
Az út további része csendben telik és hála a már csökkenő forgalomnak hamar oda is érünk. Kate és Martha néném már majdnem kész a vacsorával. Rick a fiával játszik és nekem összefacsarodik a szívem. Lehet, hogy nem kéne ilyen makacsnak lennem és azt kéne figyelnem, mi a jó a gyerekemnek.
- Hahó! Houston jelentkezz – Kimy megrázza előttem a kezét, aztán egy köszönés után a konyhába megyünk segíteni.
- Nem jöttünk túl későn? – kérdezem, miközben neki állok a kért salátaöntetnek.
- Nem kedveském. Pont jókor. Kértek egy kis bort?
- Én elfogadom – mondja Kimy aztán felém fordul, és gondolkodás nélkül szólal meg – HA belefértél volna a nacidba már jöttünk volna előbb is.
A szemeim nagyra nyílnak. Tudom, hogy nem bántásnak szánta, csak kicsúszott neki. Amint kimondta ugyanolyan meglepetten néz rám, mint én ő rá.
- Lara te is kérsz bort? – kérdezi Martha néni. Azt hiszem, ki akarja ugrasztani a nyulat a bokorból. A nagynéném nagyon okos nő.
- Én nem iszom köszönöm.
- De mindig szoktál inni velünk – köti az ebet a karóhoz. Kate érdekesen figyel, Kimy-vel együtt a reakciómat várja. Folytatom az öntet keverését, és ha már úgyis gyanakszik, akkor inkább elmondom.
- Terhes vagyok – húzom meg a vállam – de a bor helyett egy csésze teát elfogadok.
- Oh, kedvesem ez nagyszerű – hírtelen ölel meg.
- Jól hallom? – jön be mosolyogva Rick kezében a kis Tony és átadja Kate-nek.
- Jól. Érkezik Tony másod unokatesója.
- Édesanyád biztos nagyon boldog, hogy nagymama lesz – mondja nénikém és neki áll vizet forralni a teámhoz.
- Igazából anya még nem tudja. Eddig csak az apa, Kimy, és Kate előtt pedig délután buktam le. Nem hiszem, hogy örülni fog – lehajtom a fejem és beleszórom az öntetbe az összevágott zöldségeket.
Mindenki engem néz. Kimy-n kívül senki sem tudja, hogy anya milyen régimódi és hogy nem fog örülni neki, ha házasság nélkül akarom felnevelni a gyerekemet.
- Megetethetem Tony-t? – terelem a témát.
Az este végén megállapítom, hogy jól sikerült terelnem.

- Szóval Javier jön értem, az ultrahang után pedig kitesz a Plázánál. Úgy jó?- nézek a húgomra és már mind a ketten készen vagyunk. Ez már a 14. heti ultrahangom és Kimy ismét ragaszkodott hozzá, hogy a vizsgálatra Javierrel menjek, utána pedig menjünk vásárolni.
- Jó hát. Ott várlak ahol a legutóbb.
- Rendben, csak vigyáz a kocsimra és magadra – mosolyodok el.
- A múltkor is vigyáztam – kiabálja a folyosóról és már nem is látom. Nem kell sokat várnom és már Javier is megérkezett. Izgatott, mint legutóbb. Azt hiszem, jobban várja, hogy láthassa a babát, mint én.
- Ms. Rogers – szólít a nővér és mind a ketten bemegyünk. Felkenik a gélt a hasamra és már halljuk is az egyenletesen pulzáló hangot, és a monitoron is megjelenik.
- Látják, ott van a… - mutat a képernyőre a doki, aztán elakad a lélegzete.
- MI az? – emelem meg a fejem és ijedten szorítom Javier kezét. Ha azt mondja, valami baj van, esküszöm, öngyilkos leszek.
- Mondjon már valamit – csattan fel Esposito is.
- Elnézést, ha megijesztettem magukat. Semmi baj nincs egyszerűen csak egyel több szívhangot hallok és nézzék csak – mutat a képernyőre – az ott egy másik baba.
- Másik baba? – olyan szinten meglepődök, hogy a hangom szinte a magas c-t is kivágja.
- Bizony. Készüljenek, mert két babájuk lesz – mosolyog az orvosom, de azt hiszem mind a ketten csak döbbent képet tudunk vágni. Kapunk egy képet, a következő vizsgálat időpontját és szigorú utasításokat, hogy mivel ikerterhességről van szó, jobban kell vigyáznom magamra. Ergo, el vagyok tiltva a tereptől, és ha dolgozni akarok, akkor csak tologathatom az aktákat.
- Két baba – nézek magam elé. Már legalább öt perce a kocsiban ülünk, de még mindig nem indultunk el.
- Megoldjuk – simít végig a kézfejemen Javier.
- Javier két baba az dupla annyi feladat. Nem neked kell majd éjszaka felkelni hozzájuk.
- Te döntöttél így, és különben is, bármikor ott leszek veletek, ha kell. De nem fogok most veszekedni veled, úgy hogy induljunk – higgadtan mondta végig. Indított és már úton is vagyunk a Pláza felé. Lassan és elgondolkodva sétálok a Megbeszélt helyre ahol már látom is, hogy Kimy vár.

Elfelejtett rokonok - 29. rész

Always Dorothy <3

(- Lehet Javier, viszont annak az estének következménye lett – előkotorom a táskámból a képet és a kiskönyvet és a kezébe adom – Terhes vagyok Javier…)

Hol a képet nézi, hol engem. Nem válaszol, és most érzelmet sem látok az arcán.
- Ugye nem akarod elvetetni? – kérdezi halkan. Most meglepődök. Mást vártam. Azt hittem, majd rá akar venni, hogy elvetessem vagy megvádol, hogy nem is az ő gyereke.
- Nem tudnám megölni a gyerekem.
- Gyere vissza hozzám Lara. Kérlek, neveljük fel együtt.
- Nézd az apja vagy Javier, jogod van részt venni az életében, de nem megyek vissza hozzád. Végig gázoltál rajtam és én nem hiszem, hogy újra tudnék benned bízni.
- Miért Lara? Mi történt köztünk?
- Miért, Tisztában vagyok vele, hogy egy férfinak vannak igényei, amit egy béna nő nem tud kielégíteni. Észre sem vetted magad, hogy a kapcsolatunk vége felé mennyire zsarnoki voltál és egyáltalán nem törődtél már velem. Bíztam benned, te pedig átgázoltál rajtam.
Lehajtom a fejem és mind a ketten hallgatunk.
- Egy hónap múlva kell ultrahangra mennem. Ha akarsz, eljöhetsz velem.
- Köszönöm, hogy nem zársz ki az életéből – látom rajta, hogy valóban sokat jelent neki, és azt hiszem az előbbi kis monológom miatt nem fog újra veszekedni. Közelebb jön, és két puszit kapok az arcomra és megsimítja a hasamat. Csak pár pillanatig tart, de csukott szemmel élvezem az érintést. Kilépek a pihenőből és az asztalomhoz sétálok. Egy sima gyilkossági ügy jelentését kell befejeznem. Visszanézek a pihenőben lévő kávégép felé. Szinte kávéfüggő vagyok, pedig most hanyagolnom kell az éltető folyadékot. Most a baba a legfontosabb. Amíg lehet, úgyis dolgozni fogok. Azt veszem észre, hogy a jelentésemmel végzek, a telefonom pedig csörögni kezd.
- Rogers – szólok bele anélkül, hogy a kijelzőt figyelném.
- Nem bánnám, ha nem dolgoznád magad szét – ez Kimy hangja – vigyáznod kell az unokaöcsémre.
- Vagy unokahúgodra – suttogom bele a készülékbe, de felesleges, mert már csak Javier és én vagyunk az őrsön – megyek már. Végeztem a melóval mára.
- Remek, vezess óvatosan – már most túlaggódó. Mi lesz, majd ha már előrehaladottabb lesz a terhességem? De azért érthető. Én vagyok az egyetlen, aki maradt neki. ÉS persze most már ott van Alex is neki. Bontjuk a vonalat. Összeszedem a táskámat és kifelé indulok.
- További jó estét – köszönök Javiernek, de ő elkapja a csuklóm és óvatosan visszaránt. Megijedek, de a következő pillanatban rájövök, hogy nincs miért megijedni. A hasamhoz nyomja az arcát és úgy beszél.
- Legyél jó baba, és ne okozz gondot a maminak.
Könnybe lábad a szemem. Gyorsan elköszönök, és hazafelé elmorzsolok egy könnycseppet az arcomon.

Ismét nyúzottan lépek ki a női mosdóból. A reggeli rosszullétek kegyetlenül meggyötörnek. Attól félek, idő előtt derül ki a terhességem. Még csak Kimy és az apa tudja. Javier kérdőn néz rám és én csak bólintok, hogy minden rendben. Előbb utóbb Szólnom kell Gates-nek is és az sem ártana, ha nem veszélyeztetném magunkat a terepen. A kitartóan csörgő telefonom kizökkent a munkából és a mélázásból.
- Tessék Rogers – veszem fel.
- Jó napot Ms. Rogers Abigail Velt vagyok. Feltétlenül értesítenem kell, hogy Mr. Karloan-t holtan találtuk – felismerem az ügyésznő hangját.
- Mikor?
- Már egy éve megszökött és a minap holtan találtunk.
- Ha jól értem, már egy éve szabadlábon volt és csak most szólnak mikor már halott?! – kiabálok a telefonba – Köszönöm, hogy értesített!
Flegmán vágom le oda a köszönömöt és lecsapom a telefont. Felpattanok, és a pihenőbe rohanok egy kávéért. Épp kiöntöm, mikor eszembe jut, hogy most nem ihatok. Fújok egy nagyot és leülök az ott lévő székre, mert megint szédülök.
- Elmúlhatna már – suttogom magam elé és a hasamra simítom a tenyerem.
- A 3. és 4. hónapban elmúlik – lép mellém Kate karján a keresztfiammal.
- Honnan tudod? – lepődök meg és az ölembe veszem Tony-t.
- Én már túl vagyok egy terhességen. Mennyi idős vagy?
- 7 hetes. Jövő héten megyek a 8 hetes ultrahangra.
- Az apa tud róla? – van egy olyan sejtésem, hogy tudja ki az.
Csak bólintok és minden figyelmemet az ölemben ülő tökmagra fordítom. Irigylem a felhőtlen jókedvét. Neki még az a fontos, hogy tele legyen a pocakja és biztonságban érezze magát. A keresztfiam nagyon nyugodt baba. Legalábbis egyelőre. Bár nem is lehetne más, hisz szerető család veszi körül. Ahogy Kate-re nézek, eszembe jut, hogy remélem én is ennyire jó anya leszek. Fantasztikus anya, szinte szerelmes a fiába.
- Átjöttök vacsorára? – kérdezi – Kimy-vel – teszi hozzá.
- Rögtön gondoltam, hogy nem a szomszéd nénire gondoltál – nevettünk mind a ketten és még Tony is csatlakozott hozzánk.

- Tudod mi jutott eszembe? – kérdezi Kimy miközben épp a farmerom cserélem le. Még csak a második hónapban vagyok, de a kedvenc farmeromba már most nem férek bele.
- HA ez így folytatódik, félidőre gurulni fogok – jegyzem meg morogva. Kimy már az ágyamon hasal, és azt várja, hogy én is elkészüljek.
- Lehet, hogy ketten vannak odabent – nevet, én pedig igyekszem a tekintetemmel beléfojtani a szót.
- Kimy, mondtam már, hogy egy baba van. Gyerünk, induljunk – terelem az ajtó felé.

Elfelejtett rokonok - 28. rész

Kishúgom, soha, de soha nem foglak elhagyni. Nem leszel a múltam része, mert te mindig is jelenemben fogsz részt venni. Mindig csak köszönni tudom, hogy vagy...ALWAYS <3

Kedves olvasóim, 150. bejegyzés kerül most ki. Sosem gondoltam volna, hogy elérem ezt a számot. Köszönöm az eddigi támogatásokat, remélem még sokáig támogattok és kapom majd a kommenteket. Kérlek ezúttal is gyarapítsátok a chat ablak bejegyzéseit. Köszönöm

- Jó pihenést – kiált utánam Ryan de már nem tudok válaszolni. Az ajtó becsukódik. Nem biztos, hogy az, amire gondolok, de tutira kell tudnom. Hazaérve a szobámba már fel is csapom a határidőnaplóm összesítőjét.
- Egyetlen piros nap sincs – suttogom, de nem veszem észre, hogy Kimy az ajtóban áll, csak mikor megszólal.
- Milyen piros nap? – kérdezi megemelt szemöldökkel.
- Hánytam. Nincs piros nap a naptárban – suttogom és felé mutatom a naptárat.
- Oh, jaj – suttog ő is – Gondolod, hogy terhes maradtál Javiertől?
 - Azt hiszem igen. Ez…
- Hűha – nyögi Kimy és leül az ágyam szélére – most mit csinálsz?
- Talán megtartom. De nem fogok ez miatt újra összejönni Javierrel. Nem tudok benne újra bízni.
- Maradj itt és ne csinálj semmit – felugrik és elrohan. Ülök az ágyam szélén és nézek magam elé. Próbálom átgondolni a dolgokat. Egy fél óra múlva nyílik a bejárati ajtó és Kimy jelenik meg.
- Gyerünk. Azt mondták napszaktól függően meg lehet csinálni. Tudnom kell, hogy nagynéni leszek-e – mosolyog és látom, hogy lelkesebb, mint én. Megfogom a kis dobozt és a fürdőbe megyek Mindössze két perc az egész, de leizzadok, teljesen mire meglátom az eredményt. Két rózsaszín csík, annyit jelent, terhes vagyok. Anya leszek, egy apa nélkül. Remegve nyitom ki az ajtót és lépek a szobába.
- NA? – Kimy fantasztikusan izgatott.
- Terhes vagyok – egyhangúan mondom ki. Még nem tudom eldönteni, hogy örülök-e neki, vagy sem.
- Ez annyira… - a nyakamba ugrik. Ő örül és ez kicsit jobb kedvre derít.
- eljössz velem az orvoshoz? – kérdezem félve és ő boldogan mond igent.

- Lara Rogers – kiált ki a nővér az ajtón. Megfogom Kimy kezét és magammal húzom. Ezúttal szeretném, ha bent lenne velem. Egy hete kértünk időpontot.
- Feküdjön fel az asztalra kérem. A doktornő azonnal jön és megcsinálja az ultrahangot – kéri a nővér és megteszem, amit mondanak. Kimy mellém ül és megszorítom a kezét. Ő az egyetlen biztos pont az életemben. Eszembe jut, mikor egyszer már átéltem ezt, mikor valóban terhes voltam, aztán átéltem, mikor azt hittem terhes vagyok és most. Vajon most mi lesz? Valóban terhes vagyok?
- Jó napot Ms. Rogers. Lássuk azt a kis pocaklakót – jelent meg az orvosom – tegye, szabaddá a hasát kérem.
Felhúzom a felsőmet, ő pedig hideg gélt nyom a hasamra, aztán pedig rányomja a kis készüléket és körözni kezd vele. Hamarosan egy pulzáló hang és kép jelenik meg. Most már biztos, terhes vagyok.
- Nézze csak, ott a kisbabája. Négy hetesnek mondanám – mosolygott.
A szemem könnybe lábad. Anya leszek. Mióta megláttam a két kis csíkot most először érzem azt, hogy örülök neki.
- Úgy látom, minden rendben van. Jöjjön vissza egy hónap múlva – tájékoztat az orvos. Megkapom a kiskönyvem és egy fotót is. Letöröltem a hasam és Kimy-vel távoztunk.
- Elmondod neki? – kérdezi Kimy. Egy cukrászdában ülünk. Előttem egy epres, előtte pedig egy csokis süti. Nem igazán van étvágyam.
- Nem tudom. Azt hiszem igen. ÉS azt is megengedem, hogy ha akar, részt vehet a baba életében.
- De? – néz rám miközben neki áll a sütijének.
- De nem fogom újra kezdeni vele.
Én is neki állok a sütinek, de képtelen vagyok lenyelni. Még ami a számban van lecsúszik, aztán inkább félretolom a tányért.
- Azt hiszem, a baba nem szereti az epret – tolom el a tányért és észreveszem barátnőm komor arcát. Ismerem már annyira, hogy tudjam, valami baj van.
- Mi a baj cica?
- Semmi – rázza meg a fejét, de nem hiszek neki. Túl jól ismerem már.
- Nem gondolod, hogy elhiszem ugye? Mond csak el mi a baj.
- Én csak… - keresi a szavakat – El fogsz költözni?
- Mi? – meglepődök a kérdésen. Éppen csak elkezdem felfogni, hogy anya leszek, azon, hogy elköltözök-e még nem gondolkodtam.
- Nem kell elköltöznöd, engem nem zavar a sírás. És ha veszünk egy szekrényt a szobánkba, akkor a közös gardróbot át tudjuk alakítani babaszobának. Elég nagy akár kettő babának is – mosolyognom kell azon, milyen lelkesen magyaráz.
- Kettő? Kimy egy baba is elég lesz. De ez nem is rossz ötlet. Segítesz?
- Naná. Akkor ez azt jelenti, hogy maradsz?
- Maradok. De most még be kell fejeznem egy félbehagyott jelentést. Kitegyelek otthon?
- Inkább Alexnél tegyél ki, aztán majd közösen hazamegyünk. Még dolgozik.
Az úton mind a ketten csendben vagyunk. Próbálom átgondolni a velem történteket. Az életem megváltozik. Már felelős vagyok egy aprócska kis lényért. A kezem most először csúszik a még lapos hasamra, de aztán vissza is kapok a kormányhoz. Most a vezetésre kell koncentrálnom. Már hárman vagyunk a kocsiban. Fél szemmel látom, hogy Kimy észrevette a mozdulatot és mosolyog. Megállok az ügyvédi irodánál, ahol Alex a gyakorlatát tölti és Kimy kiszáll.
Leparkolok a kapitányságnál és a lift felé veszem az irányt. Még felér, azon gondolkodom, hogy a francba mondom el neki, hogy apa lesz?
- Sziasztok – lépek az asztalokhoz és már felé is fordulok – Esposito beszélhetnénk?
Bólint, és a pihenőbe megyünk. Becsukom az ajtót. Ez csak rá és rám tartozik.
- Mit szeretnél?
- Arról kell beszélnünk, amit négy hete megtettünk – kezdem el, de belevág a szavamba.
- Világosan megmondtad, hogy hagyjalak békén. Megtettem – meg mernék esküdni, hogy fájdalmat látok a szemében.
- Lehet Javier, viszont annak az estének következménye lett – előkotorom a táskámból a képet és a kiskönyvet és a kezébe adom – Terhes vagyok Javier…