Elfelejtett rokonok - 29. rész

Always Dorothy <3

(- Lehet Javier, viszont annak az estének következménye lett – előkotorom a táskámból a képet és a kiskönyvet és a kezébe adom – Terhes vagyok Javier…)

Hol a képet nézi, hol engem. Nem válaszol, és most érzelmet sem látok az arcán.
- Ugye nem akarod elvetetni? – kérdezi halkan. Most meglepődök. Mást vártam. Azt hittem, majd rá akar venni, hogy elvetessem vagy megvádol, hogy nem is az ő gyereke.
- Nem tudnám megölni a gyerekem.
- Gyere vissza hozzám Lara. Kérlek, neveljük fel együtt.
- Nézd az apja vagy Javier, jogod van részt venni az életében, de nem megyek vissza hozzád. Végig gázoltál rajtam és én nem hiszem, hogy újra tudnék benned bízni.
- Miért Lara? Mi történt köztünk?
- Miért, Tisztában vagyok vele, hogy egy férfinak vannak igényei, amit egy béna nő nem tud kielégíteni. Észre sem vetted magad, hogy a kapcsolatunk vége felé mennyire zsarnoki voltál és egyáltalán nem törődtél már velem. Bíztam benned, te pedig átgázoltál rajtam.
Lehajtom a fejem és mind a ketten hallgatunk.
- Egy hónap múlva kell ultrahangra mennem. Ha akarsz, eljöhetsz velem.
- Köszönöm, hogy nem zársz ki az életéből – látom rajta, hogy valóban sokat jelent neki, és azt hiszem az előbbi kis monológom miatt nem fog újra veszekedni. Közelebb jön, és két puszit kapok az arcomra és megsimítja a hasamat. Csak pár pillanatig tart, de csukott szemmel élvezem az érintést. Kilépek a pihenőből és az asztalomhoz sétálok. Egy sima gyilkossági ügy jelentését kell befejeznem. Visszanézek a pihenőben lévő kávégép felé. Szinte kávéfüggő vagyok, pedig most hanyagolnom kell az éltető folyadékot. Most a baba a legfontosabb. Amíg lehet, úgyis dolgozni fogok. Azt veszem észre, hogy a jelentésemmel végzek, a telefonom pedig csörögni kezd.
- Rogers – szólok bele anélkül, hogy a kijelzőt figyelném.
- Nem bánnám, ha nem dolgoznád magad szét – ez Kimy hangja – vigyáznod kell az unokaöcsémre.
- Vagy unokahúgodra – suttogom bele a készülékbe, de felesleges, mert már csak Javier és én vagyunk az őrsön – megyek már. Végeztem a melóval mára.
- Remek, vezess óvatosan – már most túlaggódó. Mi lesz, majd ha már előrehaladottabb lesz a terhességem? De azért érthető. Én vagyok az egyetlen, aki maradt neki. ÉS persze most már ott van Alex is neki. Bontjuk a vonalat. Összeszedem a táskámat és kifelé indulok.
- További jó estét – köszönök Javiernek, de ő elkapja a csuklóm és óvatosan visszaránt. Megijedek, de a következő pillanatban rájövök, hogy nincs miért megijedni. A hasamhoz nyomja az arcát és úgy beszél.
- Legyél jó baba, és ne okozz gondot a maminak.
Könnybe lábad a szemem. Gyorsan elköszönök, és hazafelé elmorzsolok egy könnycseppet az arcomon.

Ismét nyúzottan lépek ki a női mosdóból. A reggeli rosszullétek kegyetlenül meggyötörnek. Attól félek, idő előtt derül ki a terhességem. Még csak Kimy és az apa tudja. Javier kérdőn néz rám és én csak bólintok, hogy minden rendben. Előbb utóbb Szólnom kell Gates-nek is és az sem ártana, ha nem veszélyeztetném magunkat a terepen. A kitartóan csörgő telefonom kizökkent a munkából és a mélázásból.
- Tessék Rogers – veszem fel.
- Jó napot Ms. Rogers Abigail Velt vagyok. Feltétlenül értesítenem kell, hogy Mr. Karloan-t holtan találtuk – felismerem az ügyésznő hangját.
- Mikor?
- Már egy éve megszökött és a minap holtan találtunk.
- Ha jól értem, már egy éve szabadlábon volt és csak most szólnak mikor már halott?! – kiabálok a telefonba – Köszönöm, hogy értesített!
Flegmán vágom le oda a köszönömöt és lecsapom a telefont. Felpattanok, és a pihenőbe rohanok egy kávéért. Épp kiöntöm, mikor eszembe jut, hogy most nem ihatok. Fújok egy nagyot és leülök az ott lévő székre, mert megint szédülök.
- Elmúlhatna már – suttogom magam elé és a hasamra simítom a tenyerem.
- A 3. és 4. hónapban elmúlik – lép mellém Kate karján a keresztfiammal.
- Honnan tudod? – lepődök meg és az ölembe veszem Tony-t.
- Én már túl vagyok egy terhességen. Mennyi idős vagy?
- 7 hetes. Jövő héten megyek a 8 hetes ultrahangra.
- Az apa tud róla? – van egy olyan sejtésem, hogy tudja ki az.
Csak bólintok és minden figyelmemet az ölemben ülő tökmagra fordítom. Irigylem a felhőtlen jókedvét. Neki még az a fontos, hogy tele legyen a pocakja és biztonságban érezze magát. A keresztfiam nagyon nyugodt baba. Legalábbis egyelőre. Bár nem is lehetne más, hisz szerető család veszi körül. Ahogy Kate-re nézek, eszembe jut, hogy remélem én is ennyire jó anya leszek. Fantasztikus anya, szinte szerelmes a fiába.
- Átjöttök vacsorára? – kérdezi – Kimy-vel – teszi hozzá.
- Rögtön gondoltam, hogy nem a szomszéd nénire gondoltál – nevettünk mind a ketten és még Tony is csatlakozott hozzánk.

- Tudod mi jutott eszembe? – kérdezi Kimy miközben épp a farmerom cserélem le. Még csak a második hónapban vagyok, de a kedvenc farmeromba már most nem férek bele.
- HA ez így folytatódik, félidőre gurulni fogok – jegyzem meg morogva. Kimy már az ágyamon hasal, és azt várja, hogy én is elkészüljek.
- Lehet, hogy ketten vannak odabent – nevet, én pedig igyekszem a tekintetemmel beléfojtani a szót.
- Kimy, mondtam már, hogy egy baba van. Gyerünk, induljunk – terelem az ajtó felé.