Egész délután beszélgettünk, vagyis csak kettőig. Akkor
végre megjött Javier is, ők pedig hazamentek. Ismét segített lefürödni, és
felöltözni, aztán útban voltunk a korházba. A rehabilitáció valami ultrahangos
kezelés volt, aminek ha jól értettem, annyi szerepe van, hogy visszahozza az
életet a lábamba és újra érezzek vele. Utána átestem egy gyógytornán is. Az
orvos, aki foglalkozik velem, nem sokkal idősebb, mint én. Berry-nek hívják.
Rögtön kérte, hogy tegeződjünk, ami persze Javiernek nem tetszett. Féltékeny.
Még le is ellenőrizte a srácot, ami után jól összevesztünk. A hetek teltek. Eljött
Kimy születésnapja és én még mindig tolókocsiban ültem. Már négy hete tartottak
a kezelések és még mindig csak annyit értünk el, hogy a lábujjamat képes voltam
megmozdítani. Szomorú voltam miatta, de drága húgom persze felvidított. Már
neki is jobb kedve van. Az idő segít a bánatán, és én is igyekszem mellette
lenni, hisz én is megkapok tőle minden támogatást. Mindenkitől megkapom a
támogatást. Nagyon hiányzik a munkám, de most minden erőmet arra próbálom
fordítani, hogy újra járhassak. A kis keresztbabámról még mindig nem tudni mi
lesz. Olyan jó látni, hogy Kate és Rick boldogok. Azt hiszem Kimy-nek is
tetszik egy fiú a suliban. Sokat áradozik róla, de egy szóval sem árulná el,
hogy oda van érte.
- Javier kérlek! Hagyd már abba ezt az átkozott
féltékenységet! Jobb, ha ma Rick visz a tornára – kiabálom vele. Egy újabb vita
a féltékenysége miatt. El kell ismernem, hogy Barry néha tényleg rámenős, de el
tudom utasítani. És Javi is bízhatna bennem. Nekem is lehetne okom
féltékenykedni minden egyes nőnél, akit kihallgat, de mégsem teszem, mert bízom
benne. Nagy dirrel dúrral becsapja az ajtót és elmegy.- Szia, el tudsz vinni a tornára? – szólok bele azonnal a telefonba mikor Rick felveszi.
- Persze, tíz perc és ott vagyok. Minden rendben? – hallom, hogy aggódik. Lassan úgy érzem olyan lesz, mintha az apám lenne. Tényleg nem kellett több mint tíz perc és már meg is érkezett. Lemegyünk, beemel a kocsiba és már megyünk is. Egy ideig csendben vagyunk, aztán megtöröm.
- Összevesztünk. Újra – lehajtom a fejem – miért kell állandóan féltékenykednie?
- Értsd meg ő is. Csak félt és ő is frusztrált – jól állunk, ha őt védi.
- Miért van az, hogy ha a férfiakat nem tudják kielégíteni máris frusztráltak, vagytok? Arra miért nem tud gondolni, hogy nekem milyen? Miért csak arra, hogy hol tapiz, a tornászom? Tudod Rick már kezd elegem lenni. Ahelyett, hogy állandóan vitázna, kicsit figyelhetne rám. Most már szinte egyáltalán nem figyel rám. Kapok puszit és gépiesen teszi a dolgát. Ettől féltem, hogy csak egy feladat leszek, és már egyáltalán nem érdeklem, pusztán azért mert nem tudom kielégíteni! – észre sem veszem, hogy mennyire hangosan kiabálok. A könnyeim elerednek. Nem szólal meg. Nem bántam volna, ha ez nem Rick előtt jön ki belőlem, hanem mondjuk Kimy előtt. Most még tornázni sincs kedvem. Érzem, hogy ennek ki kellett jönnie. Kimy tudja kezelni a kiborulásaimat. Kimy kimondja mi baja, bár csak nekem. Én magamban tartom és mikor már túl sok van akkor kiborulok. Megérkezünk a kórházhoz. Rick kiemel, áttesz a kocsiba és bemegyünk.
- Megvárjalak? – kérdezi az ajtó előtt.
- Ne. Menj el a lakásomra, szedd össze Javier cuccát és vidd el neki. Nem akarom látni. Keressen magának valakit aki… - elharapom a mondat végét, mert csúnya dolgot mondanék – Kimy otthon van, biztosan segít.
- Rendben három óra múlva jövök érted.
én csak bólintok. Letörlöm a még arcomon csillogó könnycseppeket, aztán belököm magam az ajtón. Már tudom egyedül hajtani a kerekeket. Sőt, már egyre több mindent érzek a lábaimmal, de a mozgásban még mindig csak a lábujjaknál tartok. Nem tudom Esposito egyáltalán tudja, mennyi mindent érzek már? Nem hiszem, mostanában nem igazán foglalkozott az érzéseimmel. Ha nem lenne Kimy és nem várnám annyira a keresztfiamat – mert már az is kiderült – akkor már feladtam volna.
- Itt a kedvenc betegem. Szép délutánt. Kezdhetjük? – kérdezi.
- Vágjunk bele – bólintok.
Először átmegyek az egyórás ultrahangos kezelésen. Aztán átmozgatja a lábaimat. A lábfejemre fekteti a hangsúlyt. Átmozgatja, és különböző feladatokat csinálunk. Egyedül is próbálom, de nem megy. Elszomorodok és ő megölel. A hírtelen ölelés nem tetszik. Ellököm. Először furán néz, aztán bíztat, hogy majd menni fog. Eltelik a három óra hamar. Ma csendes voltam és ezt ő is megjegyzi. Az ajtó nyílik és Rick lép be, Kimy-vel együtt. Most szükségem van a húgomra. Idefut és megölel.
- Menjünk haza – nézek rájuk.
- Viszlát, Barry – hátra sem fordulok, csak elkiáltom magam. Kifelé megyünk, beülünk a kocsiba. Kimy mellettem ül. Amint elindul, a kocsi átölelem. Még nem sírok. Csak szorosan ölelem.
- Elvittétek a cuccait? – kérdezem suttogva.
- Megmondtam, hogy nem akarod látni – simogatja meg a hajamat barátnőm. Hazáig csend van.
- Segítsek még valamit? – kérdezi Rick és látom rajta, hogy aggódik.
- Nem kell, köszi. Menj és vigyázz Kate-re és a keresztfiamra – Kapok két puszit és kifelé indul, de még megállítom – Rick! – megvárom, még visszafordul – Köszönöm.
Az ajtó becsukódik és abban a pillanatban a könnyek, amit eddig visszatartottam kifolynak.
- Egy naiv kislány vagyok Kimy. Azt hittem már mindig együtt maradunk. Ők miért nem az agyukkal gondolkodnak és miért egy lejjebb lévő testrészükkel? – csak sírok. Kimy már az ölemben ül és úgy ölel.
- Ne sírj kérlek – suttogja – én itt vagyok neked.
A telefonom csörögni kezd. A kijelzőre pillantok. Javier az. Nem akarom felvenni, így kinyomom és ki is kapcsolom. Hallani sem akarok róla. Letöröltem arcomról a könnyeket.
- Kimy, szeretnék megfürdeni – kértem barátnőmet.
- Gyere, segítek – válaszolta gyengén és a fürdő felé tolt. Engedett vizet, én pedig addig levetkőztem. Már rég nem vagyok zavarban, ellenben rajta látni. Elpirult. Nem volt egyszerű a kádba belemászni. Hiába fogytam az utóbbi időben sokat, azért Kimy-nek nehéz vagyok. A hónom alá nyúl és megemel. A kezemmel felnyomom magam, így a kád szélére tudok ülni. A lábaimat beledobom a kádba és Kimy segítségével belecsúszok a forró vízbe.
- Kiabálj, ha kell valami – mondta barátnőm és kiment. Egyedül maradtam. Csak fekszem a vízben és a gondolataim ide-oda járnak. Az utóbbi időben történt sok rossz miatt megkeseredettnek érzem magam. Nézem a nyomorult lábaimat és azon gondolkodom, vajon ezek miatt ábrándult ki belőlem Javier? Nem. Azt hiszem miattam, nem csak a lábaim miatt. Így már nem voltam kívánatos neki. Újra rám törnek a könnyek, de most egyedül sírom ki magam. Nem akarok túl sok terhet akasztani Kimy-re. Gyorsan lemosom magam és kiáltok.
- Kimy!
Nem kell sokat várnom és már itt is van. Úgy ahogy beszálltam, úgy szállok is ki. Barátnőm egy székre segít, ahol meg tudok törülközni és felveszem a pizsamámat is. Ismét segít a kocsiba ülni és a szobába visz, aztán átmászok az ágyra és csak nézek magam elé. Volt idő, mikor nagyon boldogok voltunk ebben az ágyban. Kimy megpróbált egy kis vacsorát belém tuszkolni, de isméét nem ment le egy falat sem a torkomon. Nem vagyok éhes.
- Tanultál már? – kérdezem szipogva.
- Miért van az, hogy még ilyenkor is miattam aggódsz? – kérdezte és gondoskodóan megsimogatta szőke tincseimet.
- Mert már csak te maradtál nekem. És azt szeretném, hogy tökéletes, boldog életed legyen.
- Igazi testvér vagy. Tudod ugye?
- Ühüm – bólintok és ő megölel.
- Fáradt vagyok – suttogom. Jó éjszakát kíván és kimegy. Nem akarok tovább gondolkodni, lehunyom a szemeimet és már alszok is. Gyorsan utolér az álom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése