Elfelejtett rokonok - 27. rész

Húgocskám, ezernyi köszönettel tartozom neked. Ha nem lennél, már régen feladtam volna, hihetetlen mennyiségű erőt, kitartást és lelket öntesz belém. A te támogatásod nélkül nem menne...ALWAYS  <3

Igyekeztem olyan hidegen mondani, amennyire csak tudtam, aztán becsukom magam mögött az ajtót. Fáj, hogy ezt kell tennem, de nem tudok benne bízni. Leintek egy taxit és megadom a címet. 
Mikor kiszállok, látom, hogy a lakásban még ég a villany. Pedig hajnali 3 óra. Felmegyek a lifttel és óvatosan nyitok be.
- Lara! Hála az égnek! – Kimy ijedten fut felém és megölel – Hol voltál? Annyira izgultunk, mi történt? – hangja még komolyabbra változik, mikor látja az arcomon csillogni a könnycseppeket.
- Jól vagyok. Fizikailag – szipogom és letörlöm a könnyeimet – Szeretnék lefeküdni.
- Persze. Majd holnap mesélsz. Én pedig telefonálok, hogy nyugodjanak meg.
Csak bólintok és a szobám felé megyek. Még csak most veszem észre, hogy Alex is itt van. Mielőtt becsukom a szobaajtót, még hallom, hogy kéri Kimy-t, most már nyugodjon meg. Beállok a zuhany alá és most már hagyom, hogy a könnyeim eleredjenek. Végigfolynak az arcomon és keverednek a vízcseppekkel. Talán hagynom kellett volna, hogy meggyőzzön nem volt hiba. Elzárom a csapot, megtörölközök, egy hosszú pólót veszek fel és az ágyamba bújok.
Arra térek magamhoz, hogy valaki néz. Kimy az. De miért mellettem ül? Miért nem Alex-el van?
- Jaj, ne bámulj – nyöszörgöm álmosan – Mannyi idő? Miért nem Alex-el vagy?
- Délután négy óra. Alex már dolgozik, és aggódom érted. Azt hiszem minden kérdésedre választ adtam – hadarta és most csak néz csendesen. Azt várja, hogy magamtól kezdjek beszélni.
- Lefeküdtem Javierrel. Túl sokat ittam, ő is ivott, aztán már nem volt megállás.
- ÉS mi a baj? – kérdezi.
- Az, hogy barátnője van és ez egy nagy hiba volt. Nem kellettem neki bénán, ne kelljek neki akkor sem mikor már tudok járni.
- Igazad van – simogatja meg a fejem – Mikor mész dolgozni?
- Hétfőn. És lesz egy fegyvervizsgám újra.
- Csinálok egy kis kaját – áll fel mellőlem és már ki is megy. Vasárnap van, délután. Holnap már melóznom kell. Várom, de ugyanakkor félek is egy kicsit. Nap, mint nap látnom kell és fogalmam sincs, hogy is reagáljak. Talán majd kialakul. Felöltözök, és a konyhába megyek. Kimy már csinált néhány szendvicset és jó erős kávét. A tv elé ülünk és választunk egy horrort. Most egyikünknek sincs kedve a nyálas romantikus filmhez.
- Fáradt vagyok. Lefekszem – állok fel, pedig még vége sincs a filmnek.
- Minden rendben? – kérdezi Kimy és én csak bólintok.
- Aludj jól húgi – adok neki egy puszit és már be is megyek a szobába. Egyszerűen csak elfekszem az ágyon és elnyom az álom.
Korán ébredek és az első dolgom az, hogy a fürdőbe megyek letusolni. Hosszú idő után ez az első munkanapom. Hiányzott már a munkám, pedig nem sokat tudtam dolgozni benne. Igazából volt idő, mikor azt hittem, sosem fogok tudni újra dolgozni. Egy sötétkék kosztümöt választok halványrózsaszín felsővel és egy fekete magas sarkúval. Kimy még alszik: Az utolsó évben már nem minden nap kell bejárnia. Gyorsan írok neki a hűtőre egy levelet és már úton is vagyok. nem akarok az első napon elkésni. Nagy levegőt veszek, mikor kilépek a liftből. Már a fiúk is itt vannak. Kate még egyelőre nem dolgozik. Legalább Tony fél éves koráig. Igazából lemerném fogadni, hogy tovább marad otthon. Egyszerűen szerelmes a fiába.
- Jó reggelt – köszönök, nekik mikor kilépek a vaslady irodájából. Az első utam köszönés nélkül hozzá vezetett. Minél előbb túl akartam lenni rajta. Persze a fegyveremet nem kaptam meg, csak ha leadom neki a papírt az új fegyvervizsgámról. Délután azt is beiktatom, akkor holnap talán megkapom a fegyverem. A nélkül nem sok mindent tehetek. Ryan gyorsan elmagyarázza, hogy min is dolgoznak éppen. Nehéznek tűnik. Túl sok szál, mindenki mindenkivel és mindenki gyanúsított, de semmi konkrétat nem tudni. Javierrel nem sokat beszélünk, csak amennyit szükséges és az is csak az üggyel kapcsolatos.
- Srácok lépnem kell. Reggel találkozunk – felkapom a táskámat és a lőtérre sietek.
Gyorsan végzek és meg is kapom a papírt, miszerint alkalmas vagyok arra, hogy visszakapjam, ami az enyém. 

- Szép munka emberek – kiáltotta el magát a kapitány és visszavonult az irodájába. Sosem gondoltam volna, hogy ennyire hosszan elhúzódik. Három hét kemény munkája után fogtunk el egy kegyetlen sorozatgyilkost.
- Ezt gyorsan lerendezte – húzta fel a szemöldökét Ryan és visszaült az asztalához jelentést írni.
- Agyon nem dicsér minket – gépiesen gépelek, tovább- Minél előbb haza akarok menni. A közérzetem valami pocsék. Az elmúlt pár nap nagyon rohanós volt, megviselte a szervezetem. Az órámra nézek már négy óra.
- Meddig maradtok? – nézek a fiúkra. Javier már nem olyan ellenséges, de nem igazán beszélünk még mindig másról csak a munkáról. Bár váltottunk. Én Esposito-nak hívom ő pedig Rogers-nek.
- Talán maradok 5-ig – Javier fel sem néz a jelentésből és Ryan is megszólal.
- Csak ha megírtam a jelentést. Így holnap nem kell bejönnöm és Jennyivel lehetek. Kértek kávét?
- Én igen, köszi – nézek rá és csakhamar vissza is tér egy csészegőzölgő kávéval és Javier asztalára is tesz egyet. Belekortyolok és valahogy most teljesen más az íze. Olyan… Nem is tudom. Alig ér le a gyomromba és máris úgy érzem, mindjárt visszajön. A tenyerem a szám elé kapom, és máris futnom kell. Alig érek el a női mosdóba, mielőtt viszont látnám azt a keveset, amit mostanában megettem. A rekeszizmom újra és újra görcsbe rándul, amíg a gyomrom teljesen ki nem ürül. Felállok, kiöblítem a számat, megmosom az arcom és megállapítom a tükörben, hogy úgy nézek ki, mint akit kimostak. Újabban többször van ilyen rosszullétem, de fogalmam sincs miért. Csak nézek a tükörbe és forognak a gondolataim, aztán leesik a tantusz. A homlokomra csapok aztán már számolok is.
- Oh! Te jó ég! – halkan, szótagolva ejtem ki a tükörképemnek a szavakat. Kirohanok a mosdóból, felkapom a táskámat és már rohanok is a lift felé...

Elfelejtett rokonok - 26. rész

Kishúgom, nagyon szeretlek, imádok veled írni, beszélgetni, mindent imádok amit közösen művelünk. A legjobb dolog vagy az életemben és teljesen biztos vagyok benne, hogy senkinek nincs ilyen jó húga, mint nekem...always <3

- Lekérhetem? – kérdezi Javier és Aaron már át is csúsztatja a kezem az övébe.
- Gyönyörű vagy – suttogja, miközben szorosan magához húz, mert lassabb szám veszi kezdetét.
- Ezt mondogasd a barátnődnek – vágom neki oda, közben pedig már érzem, hogy nem tudok neki ellenállni.
- Nem értem mi bajod, de bánom, hogy elveszítettelek – suttogja.
- Én… nem – hazudom hírtelen – bocsáss meg, de kiszáradtam.
Megszakítom a táncot és a bárpult felé megyek. Kérek egy dupla wiskhyt és rögtön meg is iszom, aztán kérek még egyet. Mielőtt eljöttünk nem ettem, így nem kell sok idő és már érzem is a hatását. A fejem kóvályog, de azért kérek még egyet. Megiszom azt is, és már kifelé tartok. nem érdekel, ha egyedül kell haza sétálnom. Most senkihez sincs kedvem. Mikor kiérek, a szabadba megszédülök. Két erős kar kap el. Felnézek és Javier az.
- Minden rendben? – kérdezi gyanakvóan.
- Hóógyne – nyújtom el, mert éppen így sikerül kinyögnöm – csak az előbb az még arrébb volt. – mutatok egy autóra. Elhallgatok és érzem az alkohol nem csak a látásomat rombolta, hanem a gátlásaimat is. Közelebb hajolok hozzá és megcsókolom. Gyorsan csókol vissza. Érzem a leheletén hogy ő is ivott.
- Gyere – suttogja szenvedélyesen és az út széle felé tart. Néhány taxi vár, extra bevételre vadászva. Beülünk az egyikbe, Javier megadja a címét. Egész úton csak úgy faljuk egymást. Felgyűri a ruhámat és szenvedélyesen simogatja a lábamat és a combom belső felét. Az érintése szinte éget. És elvesztem tőle a fejem. A taxi meg áll, és ha nem érkeztünk volna már meg, akkor biztosan ott teperem le a kocsiban. Szinte futva megyünk fel a lakásáig, az ajtó kinyitása is nehézkes, hisz szinte folyamatosan a számban van a nyelve. Az ajtó becsapódik utánunk. És én már neki is vágódok. Forrón és túl szenvedélyesen csókol. Kioldja a ruhám kötőjét, ami a nyakam körül van, és az lecsúszik, de csak a derekamig. Szinte letép rólam a pánt nélküli melltartómat és a nyakamtól kiindulva csókolni kezd. A nyakamat, a melleimet, a hasamat és én majd megveszek érte. Nem érdekel már semmi, csak érezni akarom. Egy újabb csók közben leszedem róla nyakkendőt, az ingjét. Újra érinthetem az izmait. Lassan kínzóan simítok végig rajtuk. Magához ránt, és már érzem a vágyát a combomnak nyomódni.
- Akarlak – suttogom a vágytól elfúló hanggal. Megragadja kezem és a hálója felé húz. Már egyikünk sem finomkodik. Keményen landolok az ágyon. Gyorsan oldom ki a nadrágját és szabadítom meg tőle. Rajtam sincs már ruha és a fehérneműt is leszedi rólam. Kínzóan csókol végig rajtam. Kezemet a férfiasságára simítom. És most teszek róla hogy olyan kínt éljen át a vágytól, mint én.
- Lara – suttogja a nevemet. Elkapja a csuklóimat és a fejem mellett az ágyhoz szorítja. Keményen hatol belém és gyors tempót diktál. Már érzem az orgazmus előhullámait, de ő abban a pillanatban lelassít, majd újra gyorsít és szinte robbanásként ér el a gyönyör, egyszerre mind a kettőnket. Fáradtan rogy le rám, de nem érzem nehéznek. Heves szeretkezésünk alatt teljesen összeizzadtunk és kimerültünk. Kimerülten hunyom le a szemeimet és ér utol az álom.  
Mikor magamhoz térek, még sötét van. A fejem sajog, a környezet idegen és egy kéz van a vállamon. Oldalra nézek. Hát persze. Már mindenre emlékszem. Sokat ittam, ő is ivott. Lefeküdtünk. Nagy hiba. Lefejtem magamról a kezét és kiszállok mellőle.
- Hova mész? – kérdezi Javier és felkapcsolja a kislámpát.
- El. Hiba volt. Részegek voltunk – rá sem nézek. Megkeresem a fehér neműmet és a ruhám és öltözni kezdek.
- részemről nem volt hiba – egy pillanatra megállok az öltözködésben és ránézek. Hazudnom kell, úgy hogy a szemébe nézek.
- Részemről viszont igen. Barátnőd van, hazudj neki.
- hazudjak? Neked sosem hazudtam! – már megemeli a hangját.
- Dehogynem, csak gondolkodj – bekötöm a ruhámat és kifelé indulok, de még az ajtóból visszakiabálok – viszlát, az őrsön Esposito nyomozó.

Elfelejtett rokonok - 25. rész

Drága kincsem, tudom, hogy tudod mennyire szeretlek, de szeretem újra és újra elmondani. Nem tudok elég hálás lenni azért, hogy létezel és vagy nekem... Always <3

Kedves olvasók, arra kérnélek benneteket, hagyjatok egy kis nyomot a chat ablakba, ha már tt jártok. Köszönöm, jó olvasást

- Kész vagy már? – kiabál Kimy és nyílik a szobám ajtaja. A tükör előtt állok és nézem magamat. Egy vörös földig érő estélyi ruha van rajtam. Nem érzem benne jól magam, pedig ha a tükörbe nézek nem is néz ki olyan rosszul. Hosszú idő óta, pontosan 13 hónapja jelenek meg a nyilvánosság előtt először két lábon. A ruhám kiemeli szinte darázsderekam, onnantól pedig finoman bővül. Aaron felajánlotta, hogy elkísér, Kimy-t pedig Alex kíséri. Felajánlottam Kate-nek, hogy amíg ők a könyvbemutatón és az estélyen vannak, addig vigyázok a kis Tony-ra. Imádom a keresztfiam. Már 4 hónapos és egyszerűen enni való. Sajnos az unokatesóm ragaszkodott, hogy Kimy-vel ott legyünk a bemutatón.
- Hű, nagyon szép vagy – szólal meg Kimy. Rajta egy halványzöld ruha van. Nagyon csinos benne. Ha a barátja meglátja, tutira nem fog tudni ellenállni neki.
- Hülyén érzem magam – szólalok meg és inkább a tükörtől is elfordulok.
- NE beszélj zöldeket. Nagyon szép vagy. Biztosan mindenki meg fog lepődni – bíztat a húgom.
- Persze. Meglepődnek, mert azt hiszik, tolókocsival megyek és nem két lábon. Félek megjelenni. Tudom, hogy Javier is ott lesz a kis ku… - inkább lenyeltem a szó végét. Javiernek új barátnője van. Vöröshajú és csak rá kell nézni, egyszerűen egy pláza picsa. Fogalmam sincs, hogy jöhetett össze vele. Nem mondom, hogy nem érdekel, mert akkor hazudnék. Igazából attól félek, hogy őt látnom kell. Csengetnek.
- Majd én kinyitom. Sóhajtok egy nagyot és az ajtó felé tipegek. Alex áll az ajtó másik oldalán és én beengedem. Öltönyben van és virág is van a kezében.
- Szia, Alex – mosolygok rá. Az utóbbi négy hónapban sokszor kísért el Kimy-vel a tornákra és jó barátságba lettünk. Tényleg szereti a húgom és Kimy-t ha róla kérdezi, valaki egyetlen értelmes mondatot sem tud kinyögni.
- Szia, szépségem – fordul Kimy felé a srác és hatalmas szerelemmel csókolja. Még én is belepirulok, inkább a konyha felé sétálok és iszok egy pohár vizet. Ideges vagyok.
- Nagyon gyönyörű vagy – Alex suttog ugyan, de mégis hallom.
- Köszönöm. Szeretlek – most csend van, valószínűleg újabb forró csókot váltanak.
Ismét csengetnek. Valószínűleg ez már Aaron lesz. Leteszem a poharat, kisimítok egy láthatatlan ráncot a szoknyámból és a nappali felé sétálok.
- Hűha. Csodálatosan nézel ki Lara – köszönt Aaron és két puszit is kapok. Kicsit hosszabb puszik. Tudom, hogy ő többet szeretne, de képtelen vagyok őt szeretni.
- Köszönöm. Indulhatnánk is – eresztek meg egy erőltetett mosolyt.
- Rendben, mi megyünk elől. És én előkészítem a terepet. Teszek róla, hogy mindenki észrevegyen – nevet Kimy, szerintem jobban izgul, mint én. Tudom, hogy nem volt neki titokba tartania, hogy először mankózhattam aztán már azt is elhagyhattam, most meg már járok.
- Rendben, akkor majd én lassabban vezetek – bólint Aaron és mindannyian kifelé megyünk. Bezárom a lakást. Kimy-ék már úton is vannak. Aaron kinyitja nekem az ajtót. Nagyon udvarias. Amint meggyőződött róla, hogy becsatoltam magam, el is indultunk. Valóban nem hajtott gyorsan, sőt, lassan és kényelmesen. Nem beszélünk. Zavarban vagyok. Kb. fél óra alatt tettük meg a negyed órás utat. Nem örülök, annak, hogy mindenki rám figyeljen. De van egy célom. Azzal, hogy megkértem, hogy Aaron legyen a kísérőm, féltékennyé akarom tenni Javiert. Azt akarom, hogy lássa mit veszített, és erre a legjobb dolog, ha váratlanul két lábon jelenek meg, egy jóképű férfival az oldalamon. Aaron valóban jóképű, de a szívem nem lehet az övé. Egyelőre nem.
- Kész vagy parádézni? – kérdezi mosolyogva. Még egy homlok puszit is kapok. Ha ezt párszor eljátssza odabent, garantált lesz a siker.
- Hát. Nem is tudom. Vágjunk bele – sóhajtok. Kiszáll, kinyitja nekem az ajtót, én pedig belékarolok. Rámosolyodok és szép lassan a bejárat felé sétálunk. Mióta a mankót elhagyhattam és már mehettem magas sarkúban is, most először érzem azt, hogy nem elég stabil. Bemegyünk az épületbe és a nagyterem felé megyünk. Belépünk a nagy ajtón, egy pillanatra megállunk. Már most érzem, hogy rengeteg szem szegeződik ránk. Pontosabban rám. Lépünk néhányat, de most már minden szem rám szegeződik. Sok mindenkit ismerek, aki itt van, akit pedig nem ismerek, az azért néz rám, mert mindenki más arra néz.
„hű” „jár” „azta” ezek, és ehhez hasonló mondattöredékek hallatszottak, és Rick és Kate máris felénk tartottak.
- Lara – ölel meg azonnal az unokabátyám – Ez ám a meglepetés. Miért nem mondtad, hogy tudsz járni? És ki a kísérőd?
- Édesem, hagyd már szóhoz jutni – mosolyog Kate és már meg is ölel – azért szólhattál volna. Tudom mi a célod, a bárpultnál áll és valószínűleg tátott szájjal – az utolsó mondatot már suttogva mondta. A bárpult felé pillantottam, és ő valóban ott állt. Mellette a vörös, és Javiernek épp úgy ahogy Kate említette, tátva maradt a szája.
- Meglepetésnek szántam. Egyedül Kimy tudott róla és Aaron. Ápoló a kórházban – mutattam a kísérőmre – de most már nem bánnám, ha nem bámulna mindenki.
- Viccelsz, te vagy a szenzáció, pedig az én könyvemet mutatják be – Rick mondatára nevetnem kell. 
- Hozhatok valamit inni? – kérdezte Aaron.
- Wiskhyt kérek – szólaltam meg gyorsan. Mindenki meg lepődött.
- Még valaki? – senki nem kért rajtam kívül. Aaron elment és ott maradtam az unokatesómékkal.
- Hogy van az én kis keresztfiam?
- Baby sitter vigyáz rá – jegyezte meg Rick, de Kate beléfojtotta a szót.
- Mióta jársz már?
- Már mikor Anthony megszületett mankóval és a kereten jártam – most már érzem, hogy nem vagyok annyira ideges. Már nem figyel mindenki és Aaron is visszajött az italommal. Nem tartott sokáig és már le is húztam. Szükségem volt rá, mint a levegőre. Nem sokkal később Rick felolvasást tartott. Az új könyve a Hamptoni hőség fantasztikusra sikeredett. Szerintem nagyobb sikere lesz vele, mint a többivel.
- Nekem adod az első táncot? – kérdezi tőlem Aaron, bólintok, és a tenyerébe csúsztatom a kezem. Nem túl gyors a szám, de nem is annyira lassú, Átkarol és táncolni kezdünk. Nem tudunk sokáig táncolni, mert valaki megkocogtatja a táncpartnerem vállát.

Elfelejtett rokonok - 24. rész

Az élet mit sem ér, ha nincs az ember mellett egy szerető barát, egy testvér. Ha valójában nincs is ott, te tudod, hogy ő mindig veled van. Ha becsukod a szemed és eléggé erősen koncentrálsz ott lehet veled. A szívedben mindig veled lesz...ALWAYS <3

- Gyerünk Lara, lépjen még egyet – bíztat az idős orvosom, Dr. Clear. Két kezemmel a mellettem lévő fém korlátokat szorongatom és minden erőmmel azon vagyok, hogy végigérjek az 5 m-es szőnyegen. Velem szemben áll Kimy és az orvos, Aaron pedig a terem sarkából figyel.
- Nem megy – nyöszörgöm, és egyhelyben állok már percek óta. Ha nem kapaszkodnék, már elborultam volna. A kezeléseknek hála, már érzek a lábaimmal, csak a mozgás lassabb, mint kellene. Most érzem, hogy elfáradtak a lábaim és szinte olyan, mintha üvegszilánkokon lépkednék.
- Gyerünk nővérkém! Menni fog – bíztat Kimy é pedig lassan megemelem a jobb lábam és előre csúsztatom, aztán megemelem a bal lábamat is, de kell pár másodperc, amíg rájuk is merek állni. Úgy érzem magam mint aki egész álló nap futott, pedig még el sem értem a szőnyeg végét. A telefonom hangosan csörögni kezd.
- Kimy vedd fel – szólok oda és feszülten figyelem a beszélgetést. Kate már minden órás kismama és bármelyik pillanatban megszülethet a keresztfiam.
- Na? – kérdezem izgatottan, mikor leteszi a telefont.
- Ha nem akarsz lemaradni, át kell mennünk a szülészetre – vigyorog szélesen és máris érzem magamon az izgatottságot.
- Rendben Lara, ha elmegy a szőnyeg végéig, akkor mehet is. Csak három lépés – mondja az orvosom, én pedig újult erővel, fájdalmasan ugyan, de megteszem azt a három lépést. Kimy addigra már ott volt a tolókocsiba. Belehuppantam és máris száguldottunk a lift felé. Az izgatottságom rá is átragadt. Olyanok vagyunk, mint a gyerekek, akik karácsony reggelén azt várják, mikor bonthatják az ajándékokat. A szülészet folyosójára érve már csak Alexist és Martha nénit találtuk.
- Bent vannak már? – kérdezem izgatottan, de abban a pillanatban a szemben lévő ajtó mögül egy fájdalmas sikítás hallatszott ki.
- Szóval bent – jegyzi meg Kimy.
- Mióta tart? – nézek nénikémre.
- Reggel 6 óta, de Kate még csak most engedte behozatni magát – sóhajtott egyet Martha néni.
- Most már megszülethetne – türelmetlenkedett hangosan Alexis.
Még néhány újabb sikítás, hol erősebb, hol halkabb, aztán egy új hang, egy erős újszülött sírása hallatszódott ki. Mindannyian egymásra néztünk és elmosolyodtunk.
- Van tüdeje – nevet a húgom és már nyílik is az ajtó.
- Megszületett – szinte dagad a mellkasa a büszkeségtől. Mosolyom annyira széles, hogy csak a fülem van útban és körbevigyorognám a fejem.
- Igen apa hallottuk – Alexis még mindig türelmetlen.
- Jól van, na, gyönyörű kisfiú és egészséges. 47 cm és 3950 g-os. De most visszamegyek Kate-hez. Nemsokára átviszik egy szobába és bejöhettek.
- Puszild meg helyettünk mind a kettejüket – szólok oda és újra eltűnik az ajtó mögött. 
- Nagytesó lettem – suttogja boldogan Alexis.
- Újra nagymama lettem – Martha néni is suttog, én viszont nem fogok.
- Kereszt mami lettem! – kiáltok fel hangosan és a hatás kedvéért még a két kezemet is a magasba emelem. Erre már mindannyian hangosan nevetünk, persze az ott lévő nővérek le is pisszegnek minket. Csendben maradunk és várjuk, hogy mi is megnézhessük a kis jövevényt.
Most kezdem érezni a két órás torna hatását. A lábaim zsibbadni kezdenek. Olyan mintha ezernyi hangya csípné. Masszírozni és nyomkodni kezdem. Kimy szó nélkül guggol elém, és úgy ahogy otthon szokta egy ilyen helyzetben masszírozni kezdte. Hálásan nézek rá. Némán szó nélkül köszönöm meg és ő szó nélkül ugyanolyan némán válaszolt. Közben egy nővér jött ki, karján az újszülött Castle baby-vel, de nem tudtuk megnézni. Talán egy félórányi várakozás után Kate-et átvitték egy szobába, ahová már mi is bemehettünk.
- Szia – köszönök mosolyogva – Gratulálunk!
- Köszönjük – mosolyog, nem is, inkább ragyog és le sem veszi a szemét a karjában békésen alvó fiáról.
- Elmondjátok az öcsikém nevét? – kérdezi Alexis.
- Persze – Kate most először nézett fel – Anthony. Anthony Castle.
- Nagyon szép – suttogom, és óvatosan közelebb hajtom magam.
- Hagyunk pihenni kedvesem – puszilja meg Martha néni Kate-et és a pici fiút is.  Alexis is elköszön és elmennek.
- Jobb, ha mi is megyünk – nézek Kimy-re, de Kate megállít.
- Megfogod? – kérdezi.
- Szabad?
Csak bólint, és hogy Kate-nek ne kelljen felkelnie Rick adja a kezembe a babát. Elbűvölve nézem, ahogyan a kezemben alszik.
- Nagyon szép – suttogok, nehogy felkeltsem.
- Hát persze, mert a mi fiúnk – büszkélkedik az unokabáttyám.
- Azért ne feledd el, hogy tied csak a könnyebbik része volt – cukkolom Ricket.
- Most már tényleg indulnunk kéne. Majd leragad a szemed – mondom Kate-nek.
- Légy jó kisfiú. Lara néni büszke szeretne lenni rád – puszilom meg Tony buksiját és visszadobom az anyukájának. Elköszönünk mindenkitől és hazafelé megyünk.
- Nagyon cuki az a kis tökmag. Neked mikor lesz ilyened? – meglepődök Kimy kérdésén.
- Hát cicám nem most. Egy időre elegem van a másik nem képviselőiből.
- Azt elhiszem – sóhajtott egyet. Gyorsan haza értünk. Csak feküdni akarok és semmit sem csinálni. Betol a lakásba és most arra is fáradt vagyok, hogy mankóval közlekedjek. Begurítom magam a fürdőbe. Most már Segítség nélkül is képes vagyok bemászni a kádba. Rick egy kapaszkodót is szereltetett nekem a kádhoz. Áztatom magam egy kicsit a kádban, aztán körülményesen ugyan, de kimászok, és az ágyamhoz gurulok. Elfekszem a puha takarón és csak nézek. Boldog vagyok. Gyönyörű keresztfiam van. Olyan jó volt látni, hogy Rick és Kate boldogok. Annak ellenére, hogy órákon keresztül tartott, Kate ragyogott a boldogságtól és már alig lehetett látni, hogy mennyire kifáradt. Vajon nekem mikor lehet igazi családom? Egy férjem, aki szeret, és csak én kellek neki, gyerekem, aki azt mondja nekem anya. Kopognak, és már nyílik is az ajtó. Kimy dugja be a fejét.
- Bejöhetek? – kérdezi és már bent is van.
- Gyere ide – ütöm meg magam mellett az ágyat.
- Ne legyél szomorú. Neked is lesz majd egyszer.
- Honnan tudtad, hogy… - á végig sem mondom, mert felesleges. Kimy úgy ismer, mint a tenyerét. És én is őt. Mindig tudja, hogy mikor mire van szükségem.
- Vajon honnan?
- Köszönöm.
- Mit?
- Hogy vagy nekem – adok egy puszit a homlokára. Még beszélgetünk egy kicsit, aztán visszamegy a szobájába és én is álomra hajtom a fejemet.         

Elfelejtett rokonok - 23. rész

Drága kishúgom, nagyon köszönöm, hogy vagy nekem és hogy minden egyes összezörrenés után hajlandó vagy megbocsátani nekem. Nagyon szeretlek és mindent megteszek azért, hogy mindig azt a nevető lányt láthassam akit megismertem... Always <3

Az éjjel borzalmas volt. Újra és újra légszomjjal tértem magamhoz. Mindig csak azt álmodtam, hogy megint fojtogatnak.
Nyúzottan ébredtem. Szeretnék már végre haza menni. A saját ágyamban lenni, a megszokott közegben. Az ajtóm nyílik és Kimy jön be.
- Héj – mosolyog – itt vannak a papírjaid. Segítek, aztán mehetünk is.
Bólintok, ő odahozza a ruháimat és öltözni kezdek. Még csak most veszem észre, hogy egy selyemsál lóg a kezében. És csak most jut eszembe, vajon látszanak az újjak nyomai?
- Ennyire látszik? – kérdezem halkan. Nem válaszol, csak a falhoz sétál, leakasztja az ott lévő tükröt és odahozza. Nem tudom, vajon bele nézzek-e. Erőt veszek magamon és belenézek, aztán meg is rémülök. A nyakamon erősen kirajzolódik a két kéz nyoma. Vörös és teljesen véraláfutásos. Némán leteszem a tükröt magam mellé és némán kivettem Kimy kezéből a sálat. A könnyeim némán folynak és feltekerem a sálat. Kimy mellém tolja a székemet, megemelem magam a kezemmel és átülök. Máris kifelé tartunk. Képtelen vagyok megszólalni. Most, hogy belenéztem a tükörbe, jöttem csak rá a dolog súlyára. Meghaltam pár másodpercre és könnyen halott maradhattam volna. A nyakam szinte ég. Kifelé bámulok az ablakon. Kimy nem szól egy szót sem, csak vezet. Mindig tudja, mikor van szükségem egy kis csendre. Szinte észre sem veszem, hogy megérkeztünk. Gépiesen szállok ki a kocsiból át a tolókocsiba és felmegyünk a lakásomba.
- Nincs kedved sétálni? – kérdezi finoman.
- Nincs. Szeretnék csak itthon maradni – nézek rá és tudom, még mindig a szemeimben csillognak a könnyeim. Bólint és leül a kanapéra, bekapcsolja a Tv-t, én is átmászok a kanapéra és némán nézzük az ott lévő filmet.
- Tudod mit? – kérdezem megtörve a hosszú, de nem kínos csendet.
- Hm?
- Sokkal jobban fogok küzdeni, és bebizonyítom neki, hogy nagyon sokat veszített.
- Reméltem is – bár nem látom az arcát, tudom, hogy mosolyog. Odabújik hozzám, vállamra hajtja a fejét és továbbra is csendben nézzük a filmet. Közben megsimogatom a haját, aztán észre sem vesszük, és máris elalszunk mind a ketten.
Reggel arra ébredtem, hogy valaki eszméletlen erővel veri az ajtót.
- Kimy ébredj. Valami seggfej be akar jönni ajtóstól – rázom meg húgom vállát. Gyorsan magához tér és az ajtó felé indul.
- Várj – állítom meg – a fegyverem az éjjeli szekrényben, a nélkül ne nyisd ki. Bólint, a szobámba szalad és a fegyverrel a kezében hírtelen kivágja a bejárati ajtót.
- Tedd azt le de azonnal – kiált Kimy-re Javier és már bent is vagy.
- Nem emlékszem, hogy be lettél hívva – jegyzem meg hidegen.
- Én meg mondtam hogy ez a Berry vagy ki nem normális – kezdett el háborogni.
- Javier hagyj békén jó! – emelem meg a hangom. Hírtelen felém lép és egy gyors mozdulattal lerántja a nyakamról a selyemsálat.
- HA hallgattál volna rám, most nem lenne ez a nyakadon – egyre jobban megemeli a hangját.
- Hagyd ezt abba jó! HA szerettél volna annyira, mint a műtét előtt állítottad akkor nem ábrándultál volna ki belőlem a béna lábaim miatt – most már kiabálok. Kimy dermedten áll mellettem és most Javier is meglepődik.
- Most menj el! Látni sem akarlak! – szólalok, meg most már halkabban.
- Lara… - próbál megszólalni.
- Azt mondtam menj el – az utolsó két szót jobban megnyomom és Kimy máris kifelé kezdi tolni.
- Hallottad! Hord el magad – kitolja a z ajtón és becsukja.
- ne haragudj, nem akartam be engedni – mentegetőzik Kimy, de leintem. Tudom, hogy nem az ő hibája volt. Inkább magamhoz intettem és csak szorosan megölelem.

Délutántól megkezdődött a kemény munka. Teljes erővel dolgoztam azon, hogy újra lábra állhassak. A legtöbbször Kimy is velem volt. Ha ő nem ért rá, akkor Rick vitt el, viszont ő nem jött be velem. Ez a kezelés valóban teljesen más, mint a másik volt. Bizony rendesen elfáradok és néha nagy fájdalom árán tudom behajlítani a térdemet. Az orvos szerint senkit nem látott még, akinek ekkora küzdeni akarása volt. A nyakamon lévő zúzódások lassan szívódnak és a szivárvány minden színében pompáznak már. Javierrel az óta sem futottam össze, viszont megismerkedtem egy fiatal ápolóval, Aaron-nal. Jóképű, bár nem ébreszt bennem olyan érzéseket, mint az exem, azért jól érzem magam vele. Ha Kimy nélkül vagyok a tornán és ő ráér, akkor mindig oda jön és ő is segít. Úgy tűnik, nem zavarja, hogy tolószékes vagyok. Már hívott randira is, de nem igazán szeretnék még kapcsolatot. Sok volt ami az utóbbi időben történt. A napok peregtek, az élet zajlott. Én mindennapkezelésre járok, és most még többet vagyok unokatesóméknál mint eddig, persze Kimy-vel együtt. Segítünk Kate-nek aki már egyre lassabban és nehezebben mozog nagy hasa miatt. Nem panaszkodik, pedig a 8. hónapban már valóban nagy hasa van. Azt is tudom, hogy nagyon sűrűn bedagad a bokája. Mindannyian nagyon várjuk már a kisfiú érkezését, akiről még mindig nem tudjuk, hogy milyen nevet fog viselni.
Lassan de biztosan jutottunk el oda, hogy mankóval is garázdálkodhatok. A lábam már lassan, de annál biztosabban mozog. Kell a mankó, de csak otthon. Kimy-n kívül senki sem tudja, éppen hol is tartok, szóval meglepetés lesz, mikor valóban a saját lábamon jelenek majd meg nekik. Egyelőre még a tolókocsit használom és izgatottan várom, hogy mikor mondják azt, képes vagyok már a saját lábamon is menni. Aaron még mindig nem tett le arról, hogy randira hívjon. Kitartóan ostromol, de én csak egy barátot látok benne. Lassan Kimy élete is elér a normális kerékvágásba. Azt hiszem a közte és Alex között lévő kapcsolat valóban komoly. Már be is mutatta a srácot mindenkinek, és valóban egy jó szándékú, kedves, normális gondolkodású fiú, nem beszélve arról, hogy odavan a húgomért. Most már ugyan nem vagyok Kimy gyámja, de azért mindig aggódok érte. Azt akarom, hogy rendes élete legyen, és ne kelljen mindig arra figyelnie, hogy én mit szeretnék, hova kell engem vinni, vagy épp mi az, amit még a mankó segítségével sem tudok megcsinálni.

Elfelejtett rokonok - 22. rész

Szeretlek cicám, mindig, mindekor. Ha valóban létezne télapó, csak egy dolgot kérnék tőle, hogy velem lehess karácsonykor...always <3

- Lara! Lara ébredj! – érzem, hogy Kimy a vállaimat rázza. Lassan ugyan, de kinyitom a szemeimet.
- MI van? – ásítok egy hatalmasat, aztán pedig megijedek az arckifejezésétől.
- MI a baj? Délután kettő óra van. Azt hittem már valami baj van.
- Két óra? – lepődök meg – Azt hiszem elaludtam.
- Hát el. Mindjárt indulnunk kell – néhány ruhát dob az ágyamra. Újabb tornára kell mennem, pedig szombat van. Minden nap megyek, hátha így gyorsabban javul az állapotom.
- Kimy! – sikítok fel és mereven nézem a mozgó lábfejem. Ijedten szalad be és ő is arra néz amerre én bámulok.
- Mozog a lábfejem – suttopgok és elpityergem magam.
- Látod, érdemes hinned és küzdeni – nagyon szorosan ölel meg – de mennünk kell.
- Biztos, hogy el tudsz vinni? Nem mondtál le randit, tanulást vagy ilyesmit ugye?
Nem válaszol, csak mosolyog és már indítja is a kocsimat.
- Ne aggódj. Alex a kórháznál vár, amíg te kezelésen vagy mi sétálunk egyet.
Így is lett. Mielőtt betolt a kezelésre, még bemutatta a srácot. Úgy tűnik normális, és még jóképű is, de azért jobb, ha figyelek. Még nem ismerem.
- Szép délutánt? Kezdhetünk? – kérdezi Barry. Csak bólintok. Ölbe vesz és felfektet az ágyra. Ma valahogy máshogy néz. Megnézi a bokámat és közben a keze a combomon nyugszik: ez még annyira nem is zavar, csak ne kezdene csúszni a belső combom felé. Na, ez az amihez nincs kedvem. Megállítom a kezeit.
- Ezt nem kéne – szólok rá határozottan. De a keze még beljebb csúszik a combomon.
- Ugyan már, tudom, hogy az a segfej otthagyott – nem tudom megmondani, mi az, ami a tekintetében tükröződik, de kicsit megrémiszt. Mióta nem dolgozok és tolókocsiban ülök, az érzéseim tompulnak.
- Akkor is hagyjál! – szólok még egyszer, de már felettem is ül – Berry, hagyj már békén!
Ellenkezni próbálok és szabadulni, de a lábaim nélkül nehéz. Fogdosni kezd és széttépi rajtam a felsőt. Sikítani próbálok, de egy hang sem jön ki a torkomon. Csak ficánkolok és kapálózok. Keze a torkomra szorul, és érzem, hogy egyre szorul a szorítása. Már foltokat látok, a levegő nem áramlik befelé és a tartalékaim is elfogytak már. Nem tudom lefejteni a kezét, már nincs erőm. Kimy-t látom magam előtt utoljára és már minden sötét.
Kívülről látom magam. Felettem térdel, és még mindig szorítja a nyakamat, holott tudom, már nincs a testemben egy csepp élet sem. Hírtelen Kimy, a barátja és néhány orvos jelenik meg. Kimy egy székkel üti le a fojtogatót, az orvosok pedig már azon dolgoznak, hogy engem újra az élők közé hozzanak. Szívmasszázst csinálnak, de nem érzek változást. Aztán egy másik valami dobozt hoz. Defibrillátor. Már érzem az áramot, amit a testembe vezetnek, de érzem, hogy nem elég erős, hogy visszarántson. Egy újabb áramütés, és már utazok az élők közé.
Csend van és nyugalom. Nem tudom, hogy élek-e még, vagy meghaltam. Lassan magamhoz térek. hallom a gépek egyenletes csipogását. Hát élek. Kinyitom a szemeimet és látom, hogy Kimy ül mellettem letörten.
- Mi a baj cicám? – kérdezem és már fel is kapja a fejét. Úgy látom, megkönnyebbült.
- Olyan jó látni, hogy felébredtél. Azt hittem… - rövid szünetet tart, majd halkabban hozzáteszi – téged is elveszítelek.
- Hé, elfelejtetted, hogy levakarhatatlan vagyok? – nevetem el magam, de abban a pillanatban köhögnöm kell.
- Mi történt vele? – célzok Berry-re.
- Elvitték a rendőrök. Kate és Rick nemsokára itt lesznek.
- Mindenkit ide csődítettél?
- Nem. Anyukádnak nem szóltam és Javiernek sem. Szóljak valamelyiknek?
- Isten ments.
Az ajtó nyílik és két orvos lép be.
- Jó napot Ms. Rogers, Dr. Moor és Dr. Clear – mutatkoznak be.
- Jobbat – húzom el a szám – meddig kell itt maradnom és meddig fog fájni a szorítás helye?
- Nézze Ms. Rogers – szólal meg az, amelyik Dr. Moor-ként mutatkozott be – az a helyzet, hogy átnéztünk mindent ami Berry Donell-hez kapcsolódik. Ahonnan előzőleg dolgozott a női betegeivel rejtélyes dolgok történtek és azt hiszem, maga nagyon szerencsés, hogy meg tudtuk menteni.
Most a másik doki vette át a szót.
- Átnéztem a kezelést, amit kapott. Nem volt megfelelő. Ha a megfelelőt kapja, öt hónap alatt elkellett volna oda jutniuk, hogy a kereten gyakorolják már a járást, vagy legalább halványan érezzen a lábaival. Én fogom átvenni a kezelését, reméljük hamarosan futni fog.
- Szeretnék a keresztfiam után futni – sóhajtok halkan, de nem számítottam rá, hogy az idős orvos meghallja.
- mennyi idős a keresztfia? – mosolyog kedvesen.
- Oh, még meg sem született. Csak három hónap múlva esedékes az érkezése.
- Oh, mire ő meg tanul futni addigra maga a maratont is lefuthatja kedvesem – nevet vidáman.
- Szóval, még ma megfigyelésen tartjuk, és holnap hazamehet – mondja Dr. Moor, aztán mindkét doki kimegy a szobából.
- Ezt nem hiszem el, egy komplett hülyét fogtam ki. Javiernek igaza volt. Valami nem stimmelt vele – sóhajtottam egy nagyot.
- DE most már rendbe fogsz jönni – ölel meg Kimy – Különben is az exed egy tuskó.
- Jaj. te – ölelem meg szorosan, de el is engedem. Úgy érzem túl erős a szorítása. Talán az átélt dolog miatt.
- Minden rendben? – kérdezi ijedten.
- Persze…
Be sem tudom fejezni a mondatomat, mert az ajtóm hírtelen kivágódik és egy nagyon ijedt Kate és egy nagyon ijedt Rick áll ott.
- Ugye jól vagy? – kérdezi Kate izgatottan.
- Nyugi már nem szabadultok meg könnyen. Sőt életem legjobb hírét kaptam. Mire a keresztfiam járni tud, addigra lefuthatom a maratont – vigyorgok szélesen.
- Le akarod futni a maratont? – lepődik meg az unokatesóm és nekem nevetnem kell. Tiszta lökött egy fazon, de így szeretem. Már egyáltalán nem bántam meg, hogy megbocsátottam nekik. Nem is tudom, mire mennék nélküle.
- Persze, téged fog kergetni – jegyzi meg Kimy és most már mindannyian hangosan nevetünk, egészen addig, amíg Kate hírtelen lemerevedik.
- Minden rendben? – kérdezi meg Rick aggódva és mindannyian odafigyelünk.
- Persze, a fiad épp most rúgta le a vesémet – sziszegi a fogai között és hasát simogatva leül az ágyam szélére.
- Focista lesz – húzza ki magát büszkén, aztán inkább még a nyakát is behúzza, mikor meglátja Kate-et, ahogy a szemeit forgatja. Nevetnem kell rajtuk. Ahogy állandóan csipkedik egymást, közben pedig látni, hogy mennyire szeretik egymást. Hogy egymás nélkül létezni sem tudnának. Én mikor találom meg azt az embert?
- Most jobb, ha hagyunk pihenni – szólal meg Kate és duzzogó párját felém tereli, hogy elköszönjenek. Kapok tőlük két puszit, aztán Kimy is megpuszil, és kifelé indulnak.
- Hé Kimy – kiáltok a húgom után, ő pedig visszafordul – van a hűtőben kaja, nehogy éhezzetek!
Nevetnem kell a zavarán, de talán rátapintottam a lényegre? Volt idő, mikor fogalmam sem volt róla, mikor van zavarban, de az idő múlásával kitapasztaltam. Hát most zavarban van. Megrázza a fejét, aztán ő is kimegy. Egyedül maradok a szobába. Nem oltom le a villanyt az ágyam mellett. Végigsimítok a helyen ahol Berry kezei nemrég az egész életem végét okozhatták volna. Nem akarok többet gondolkodni rajta, túléltem és csak ez a lényeg. Holnaptól teljes erővel azon leszek, hogy újra járni tudjak, és megmutatom annak a seggfejnek, hogy mit veszített. Az oldalamra fordulok, becsukom a szemem és már alszok is.

Elfelejtett rokonok - 21. rész

Drága húgicám, sosem bántanálak szándékosan mert nagyon szeretlek, sosem bírnám nélküled, köszönöm, hogy vagy nekem... always <3

Egész délután beszélgettünk, vagyis csak kettőig. Akkor végre megjött Javier is, ők pedig hazamentek. Ismét segített lefürödni, és felöltözni, aztán útban voltunk a korházba. A rehabilitáció valami ultrahangos kezelés volt, aminek ha jól értettem, annyi szerepe van, hogy visszahozza az életet a lábamba és újra érezzek vele. Utána átestem egy gyógytornán is. Az orvos, aki foglalkozik velem, nem sokkal idősebb, mint én. Berry-nek hívják. Rögtön kérte, hogy tegeződjünk, ami persze Javiernek nem tetszett. Féltékeny. Még le is ellenőrizte a srácot, ami után jól összevesztünk. A hetek teltek. Eljött Kimy születésnapja és én még mindig tolókocsiban ültem. Már négy hete tartottak a kezelések és még mindig csak annyit értünk el, hogy a lábujjamat képes voltam megmozdítani. Szomorú voltam miatta, de drága húgom persze felvidított. Már neki is jobb kedve van. Az idő segít a bánatán, és én is igyekszem mellette lenni, hisz én is megkapok tőle minden támogatást. Mindenkitől megkapom a támogatást. Nagyon hiányzik a munkám, de most minden erőmet arra próbálom fordítani, hogy újra járhassak. A kis keresztbabámról még mindig nem tudni mi lesz. Olyan jó látni, hogy Kate és Rick boldogok. Azt hiszem Kimy-nek is tetszik egy fiú a suliban. Sokat áradozik róla, de egy szóval sem árulná el, hogy oda van érte.

- Javier kérlek! Hagyd már abba ezt az átkozott féltékenységet! Jobb, ha ma Rick visz a tornára – kiabálom vele. Egy újabb vita a féltékenysége miatt. El kell ismernem, hogy Barry néha tényleg rámenős, de el tudom utasítani. És Javi is bízhatna bennem. Nekem is lehetne okom féltékenykedni minden egyes nőnél, akit kihallgat, de mégsem teszem, mert bízom benne. Nagy dirrel dúrral becsapja az ajtót és elmegy.
- Szia, el tudsz vinni a tornára? – szólok bele azonnal a telefonba mikor Rick felveszi.
- Persze, tíz perc és ott vagyok. Minden rendben? – hallom, hogy aggódik. Lassan úgy érzem olyan lesz, mintha az apám lenne. Tényleg nem kellett több mint tíz perc és már meg is érkezett. Lemegyünk, beemel a kocsiba és már megyünk is. Egy ideig csendben vagyunk, aztán megtöröm.
- Összevesztünk. Újra – lehajtom a fejem – miért kell állandóan féltékenykednie?
- Értsd meg ő is. Csak félt és ő is frusztrált – jól állunk, ha őt védi.
- Miért van az, hogy ha a férfiakat nem tudják kielégíteni máris frusztráltak, vagytok? Arra miért nem tud gondolni, hogy nekem milyen? Miért csak arra, hogy hol tapiz, a tornászom? Tudod Rick már kezd elegem lenni. Ahelyett, hogy állandóan vitázna, kicsit figyelhetne rám. Most már szinte egyáltalán nem figyel rám. Kapok puszit és gépiesen teszi a dolgát. Ettől féltem, hogy csak egy feladat leszek, és már egyáltalán nem érdeklem, pusztán azért mert nem tudom kielégíteni! – észre sem veszem, hogy mennyire hangosan kiabálok. A könnyeim elerednek. Nem szólal meg. Nem bántam volna, ha ez nem Rick előtt jön ki belőlem, hanem mondjuk Kimy előtt. Most még tornázni sincs kedvem. Érzem, hogy ennek ki kellett jönnie. Kimy tudja kezelni a kiborulásaimat. Kimy kimondja mi baja, bár csak nekem. Én magamban tartom és mikor már túl sok van akkor kiborulok. Megérkezünk a kórházhoz. Rick kiemel, áttesz a kocsiba és bemegyünk.
- Megvárjalak? – kérdezi az ajtó előtt.
- Ne. Menj el a lakásomra, szedd össze Javier cuccát és vidd el neki. Nem akarom látni. Keressen magának valakit aki… - elharapom a mondat végét, mert csúnya dolgot mondanék – Kimy otthon van, biztosan segít.
- Rendben három óra múlva jövök érted.
én csak bólintok. Letörlöm a még arcomon csillogó könnycseppeket, aztán belököm magam az ajtón. Már tudom egyedül hajtani a kerekeket. Sőt, már egyre több mindent érzek a lábaimmal, de a mozgásban még mindig csak a lábujjaknál tartok. Nem tudom Esposito egyáltalán tudja, mennyi mindent érzek már? Nem hiszem, mostanában nem igazán foglalkozott az érzéseimmel. Ha nem lenne Kimy és nem várnám annyira a keresztfiamat – mert már az is kiderült – akkor már feladtam volna.
- Itt a kedvenc betegem. Szép délutánt. Kezdhetjük? – kérdezi.
- Vágjunk bele – bólintok.
Először átmegyek az egyórás ultrahangos kezelésen. Aztán átmozgatja a lábaimat. A lábfejemre fekteti a hangsúlyt. Átmozgatja, és különböző feladatokat csinálunk. Egyedül is próbálom, de nem megy. Elszomorodok és ő megölel. A hírtelen ölelés nem tetszik. Ellököm. Először furán néz, aztán bíztat, hogy majd menni fog. Eltelik a három óra hamar. Ma csendes voltam és ezt ő is megjegyzi. Az ajtó nyílik és Rick lép be, Kimy-vel együtt. Most szükségem van a húgomra. Idefut és megölel.
- Menjünk haza – nézek rájuk.
- Viszlát, Barry – hátra sem fordulok, csak elkiáltom magam. Kifelé megyünk, beülünk a kocsiba. Kimy mellettem ül. Amint elindul, a kocsi átölelem. Még nem sírok. Csak szorosan ölelem.
- Elvittétek a cuccait? – kérdezem suttogva.
- Megmondtam, hogy nem akarod látni – simogatja meg a hajamat barátnőm. Hazáig csend van.
- Segítsek még valamit? – kérdezi Rick és látom rajta, hogy aggódik.
- Nem kell, köszi. Menj és vigyázz Kate-re és a keresztfiamra – Kapok két puszit és kifelé indul, de még megállítom – Rick! – megvárom, még visszafordul – Köszönöm.
Az ajtó becsukódik és abban a pillanatban a könnyek, amit eddig visszatartottam kifolynak.
- Egy naiv kislány vagyok Kimy. Azt hittem már mindig együtt maradunk. Ők miért nem az agyukkal gondolkodnak és miért egy lejjebb lévő testrészükkel? – csak sírok. Kimy már az ölemben ül és úgy ölel.
- Ne sírj kérlek – suttogja – én itt vagyok neked.
A telefonom csörögni kezd. A kijelzőre pillantok. Javier az. Nem akarom felvenni, így kinyomom és ki is kapcsolom. Hallani sem akarok róla. Letöröltem arcomról a könnyeket.
- Kimy, szeretnék megfürdeni – kértem barátnőmet.
- Gyere, segítek – válaszolta gyengén és a fürdő felé tolt. Engedett vizet, én pedig addig levetkőztem. Már rég nem vagyok zavarban, ellenben rajta látni. Elpirult. Nem volt egyszerű a kádba belemászni. Hiába fogytam az utóbbi időben sokat, azért Kimy-nek nehéz vagyok. A hónom alá nyúl és megemel. A kezemmel felnyomom magam, így a kád szélére tudok ülni. A lábaimat beledobom a kádba és Kimy segítségével belecsúszok a forró vízbe.
- Kiabálj, ha kell valami – mondta barátnőm és kiment. Egyedül maradtam. Csak fekszem a vízben és a gondolataim ide-oda járnak. Az utóbbi időben történt sok rossz miatt megkeseredettnek érzem magam. Nézem a nyomorult lábaimat és azon gondolkodom, vajon ezek miatt ábrándult ki belőlem Javier? Nem. Azt hiszem miattam, nem csak a lábaim miatt. Így már nem voltam kívánatos neki. Újra rám törnek a könnyek, de most egyedül sírom ki magam. Nem akarok túl sok terhet akasztani Kimy-re. Gyorsan lemosom magam és kiáltok.
- Kimy!
Nem kell sokat várnom és már itt is van. Úgy ahogy beszálltam, úgy szállok is ki. Barátnőm egy székre segít, ahol meg tudok törülközni és felveszem a pizsamámat is. Ismét segít a kocsiba ülni és a szobába visz, aztán átmászok az ágyra és csak nézek magam elé. Volt idő, mikor nagyon boldogok voltunk ebben az ágyban. Kimy megpróbált egy kis vacsorát belém tuszkolni, de isméét nem ment le egy falat sem a torkomon. Nem vagyok éhes.
- Tanultál már? – kérdezem szipogva.
- Miért van az, hogy még ilyenkor is miattam aggódsz? – kérdezte és gondoskodóan megsimogatta szőke tincseimet.
- Mert már csak te maradtál nekem. És azt szeretném, hogy tökéletes, boldog életed legyen.
- Igazi testvér vagy. Tudod ugye?
- Ühüm – bólintok és ő megölel.
- Fáradt vagyok – suttogom. Jó éjszakát kíván és kimegy. Nem akarok tovább gondolkodni, lehunyom a szemeimet és már alszok is. Gyorsan utolér az álom.