Elfelejtett rokonok - 19. rész

Szeretlek cicám, mindennél jobban és örülök, hogy ismerhetlek... always <3

Megnyugodva sóhajtok egyet. Nem akarom, hogy az én nyomorultságom miatt hanyagolja az iskolát. Sokat beszélgettünk és lassan besötétedett. Kimy hazament én pedig álomra hajtottam a fejem. Holnap már otthon lehetek, és csak ez számít. Reggel arra ébredek, hogy valaki susmorog a szobámba. Rick és Javier az. Azt hiszem tovább aludtam, mint kellett volna.
- Jó reggelt szépségem – lép közelebb Javier és kapok egy lágy csókot.
- Elkérem a papírjaidat – mondta Rick és kiment a szobából.
- Szóval hazamehetek? – inkább magamnak mondom mint páromnak. Az ágy szélén ülök és élettelen lábaim lefelé lógnak az agyról. Csak most fogim fel igazán, hogy tolókocsiban kell élnem. Hogy egyedül még megfürödni sem tudok. Két kerék és négy fal közé szorultam.
- Hé, itt vagy? – hoz vissza a valóságba Javi. Keze a combomon nyugszik és én nem érzem. Bárcsak érezném.
- Persze. Készen állok, de fel kéne öltözni – sóhajtok. A felsőmmel még csak–csak boldogulok, de a nadrágommal…
- Segítsek? – kérdezi, és én csak bólintok. Leveszem a hálóingem és már csak fehérneműben vagyok. Villámgyorsan veszem fel a felsőmet és a blézeremet.
- Azt - mutatok egy nadrágra, és Javier belebújtatja a lábaimat, majd felhúzza rám. Más esetben lehet, hogy izgató lenne és mulatságos, most viszont kellemetlenül érzem magam és érzem, hogy belevörösödik a fejem. Némán végigsimít az arcomon. Érzi zavarom okát. Az ajtó nyíilik és Rick lép be egy tolókocsival.
- Itt vannak a papírjaidat, és holnap háromra kell jönnöd a rehabilitációra és a gyógytornára. És még nem árt a pihenés.
- Mást nem is tudok tenni, mint pihenni – jegyzem meg enyhe szarkazmussal – menjünk már.
Javier óvatosan a karjaiba vesz és a tolókocsiba ültet. Rick a táskámat fogja, és máris indulunk a kocsiba. Beültetnek, beteszik a járgányomat és hazafelé indulunk. Nem tetszik a kiszolgáltatott helyzet. Az autót némán telik. Nincs kedvem beszélgetni velük és jó pofizni. Eddig nem is igen fogtam fel, mi is a helyzet. de most valósággá válik. Túl valóságossá.
- Köszönöm – nézek Rickre mikor már a lakásomban vagyunk. Jó végre itthon lenni, de nem ilyen formában képzeltem el.
- Ha bármire szükséged van, csak szólj és már jövünk is Kate-tel. Holnap találkozunk. Egy egész napot tölthetsz kedvenc unokabátyáddal – mutat magára büszkén.
- Jaj, te majom, el ne bízd magad – kacagok nagyot, mióta magamhoz tértem most először. Megölelem és már ki is megy. Némán körülnézek. Anya már nincs itt, beszéltem vele telefonon. Talált egy gépet és bíztattam menjen csak haza. Persze be akart jönni elköszönni, de mondtam, hogy már nagylány vagyok. Mióta volt az a dolog pár éve, egy cseppet megromlott a kapcsolatom anyámmal. Azon csodálkozom, hogy nem tette szóvá, hogy Javier bőrszíne nem éppen világos. Egy pillanatra eszembe jut, milyen gyönyörű bőre lesz majd a gyerekeinknek, aztán elszomorodok. Lesz vajon olyan?
- Szeretnék lefürödni – nézek szerelmemre és máris a fürdő felé tol.
- Egy habos fürdő rendel – próbál meg felvidítani. Mivel a fürdőm a szobámból nyílik, így amíg ő vizet enged, én leoperálom magamról a ruhákat. Levetkőzni egyszerűbb volt alulról, mint felöltözni. Meg kell tanulnom egyedül pakolgatni érzéketlen lábaimat.
- Készen vagy? A fürdőd készen – jön ki a fürdőből és könnyedén ölbe kap, aztán belerak a kádba és elmélyülten engem néz. Zavarba jövök.
- MI az? – kérdezem suttogva.
- Gyönyörű vagy – guggol le a kád mellé.
- Persze, nyomorék vagyok. Egy béna sosem gyönyörű. Szeretnék megfürödni – fordítom el a fejem.
- Mi a baj, láttalak már ruha nélkül. És arra nem gondoltál még, hogy nekem így is gyönyörű vagy? És a bénaságod csak egy állapot, ami helyre fog jönni. Kiabálj, ha kell valami – nem kiabál velem, nem szemrehányó inkább egy cseppet szomorú. Talán túl kemény voltam. Egy kicsit ülök a kádba, aztán gyorsan megmosdom. Meg kell tanulnom egyedül kimászni innen is. Önálló szeretnék lenni. Kezeimet a kád szélére teszem. És megpróbálom magam feltolni. Megcsúszik a kezem és visszazuhanok a vízbe. Még jó, hogy nem nagyon emelkedtem el. Elérek egy törölközőt így meg tudom törölni a tenyerem és a kád szélét. Újra csak felnyomom magam, ezúttal jóval erősebben és sikerül. Fenn ülök a kád szélén, de most mihez is kezdjek? Erre már nem gondoltam. Kiabálásra nyitom a számat, de abban a pillanatban a vizes testem lecsúszik a kád szélről és a kemény padlóra zuhanok.
- Ááá – kiáltok fel hangosan. Az oldalamra estem és nagyon beütöttem a bordáimat. Az ajtó már ki is vágódik és Javier lép oda.
- Mi történt? – kérdezi ijedten és megpróbál felemelni, de újra csak felsikítok. Azt hiszem nagyobbat estem, mint gondoltam. Újra megpróbál felelni, és úgy ahogy vagyok, vizesen az ágyra fektet. Nagyon óvatos, mégis fáj.
- Egyedül akartam kiszállni, de lecsúsztam – pityergek.
- Had nézzem – simít végig az oldalamon.
- Ááá! Ez fáj – kiabáltam.
- Kicsim alig értem hozzá. Ezt most megmutatjuk az orvosnak – hangja nem tűr ellentmondást. Csak könnyezve bólintok. Előveszem a telefont és sms-t írok.

„Szia, leestem a kádról, úgyhogy Javi most visz vissza a kórházba, szóval ne ijedj meg ha hazaérsz és még nem leszek itthon. Szia húgi, szeretlek”

Kattintok a küldés gombra, és máris felveszem a ruhát, amit Javier odahozott. Készségesen áll és várja, hátha segítségre van szükségem. Nem kérek segítséget, de így jóval lassabban megy. Javi levitt a kocsiba aztán visszament a tolókocsimért és már indultunk is. A telefonom nem sokára üzenetet jelzett.

„Te jó ég! Ugye semmi bajod? Ez hülye kérdés épp a kórházba tartotok. Oda megyek én is. Szeretlek”

Persze, már csak az hiányzik, hogy ellógjon. Háborodok fel épp csak annyira, mint egy testvér szokott.

„Még tolókocsiból is kifenekellek te lány, ha ellógsz. Ha vége a napodnak eljöhestz onnan. Világos voltam?”

És a válasz:

„Teljesen. Jobb ha tudod duzzogok, de azért szeretlek és otthon találkozunk ( J )”

Kimy mindig tud mosolyt csalni az arcomra.