Az ügy ami összeköt - 16. rész

Hát ez  anap is eljött, itt a nyári szünet utolsó estéje, Szóval a nyár utolsó bejegyzése is. Igyekszünk a suli idejében is rendszeres frisset hozni, de nem igérünk semmit.
Köszönöm a közös munkát Raina

Reggel, arra ébredek, hogy valaki kopog az ajtón. Kikászálódok az ágyból, és halkan megyek ki, nehogy felébresszem Liv-et. A nappalin keresztül az ajtóhoz sétálok. Kizárom, és kinyitom. Hatalmas meglepetés ér, mikor meglátom, hogy Alexis áll az ajtóban.
- Szia Kate. – köszön rám, és csak mosolyog. – Bejöhetek?
- Oh ne haragudj, persze gyere csak. – beljebb hívom, és megölelem, a rég nem látott vendéget. – Kérsz egy kávét? – kérdezem tőle, és a konyha felé megyek. Lex leül az asztalhoz, és beszélgetni kezdenek.

Olivia a nap sugaraira ébred, ami lágyan cirógatja az arcát, de legfőképpen, bele süt a szemébe. Kinyújtózik, és ledobja magáról a takarót. Még heverészik pár percig az ágyban, majd a fürdő felé indul. Liv hallja, hogy Kate a konyhában van, és hogy beszélget valakivel. A lány nem igazán törődik a vendéggel, inkább csak egy jó forró zuhanyra vágyik. Leveszi a pizsamáját, és megnyitja a zuhanyt.

- Igen, jól vagyok. – válaszolok Lex kérdésére, és elérakom a kávét.
- Tudod már, hogy fiú lesz-e vagy lány? – kérdezi tőlem, és én csak egy nemet bólintok.
- Tudod sokszor elképzeltem ezt, csak akkor te nálunk laktál, és apával házasok voltatok. – lehajtom a fejem, és csak a teás bögrémet nézem. Liv a lelkemre kötötte, hogy ha kávét merek inni, akkor élve megnyúz. Éppen reagálni akarok Lex mondatára, mikor egy hatalmas csattanás hallatszik a fürdőből. Azonnal felpattanok a székről.
- Liv. – kiabálok, de mivel nem jön válasz a fürdő felé szaladok. Benyitok, és látom, hogy Liv a földön van, de még eszméleténél.
- Áúú… Semmi baj, csak elvágódtam a kövön. ÁÁÁ… és beütöttem magam. De jól vagyok, ne aggódj. – próbál nyugtatni, és mikor látom, hogy tényleg semmi baja, akkor a légzésem is rendeződik.
- Jól vagy? – jön egy bátortalan hang a hátam mögül. Alexis áll mögöttem, és csak nézi a földön heverő lányt.
- Igen. – jött a gyors válasz, és Liv arcáról, ismét eltűnt minden érzelem. Úgy gondolom, hogy a fal ami benne van, tartalmaz egy kaput. Ezt a kaput, felém, már kinyitotta, de Lex, és Rick felé nem. És sok időbe fog telni, mire feléjük is nyitott lesz. Ezt a kaput, most nagyon gyorsan zárta be Lex előtt. Minden, ami eddig a szemében csillogott, most eltűnt, és megjelent helyette a harag, és a düh. Látom, hogy Lex nagy levegőt vesz, és egy lépéssel hátrébb áll. Liv feltápászkodik a földről, és a szobába megy, hogy kicserélje a vizes ruháit. Mutatom Lex-nek, hogy üljön le a konyhában, és várjon meg. Liv után megyek.
- Ő a húgod Liv. – jelentem ki neki, de ő csak öltözködik tovább.
- Tudom. Vagyis gondoltam. Tényleg teljesen olyan, amilyennek elmondtad. – hallottam a keménységet a hangjában.
- Nem szeretnél megismerkedni vele?
- Nem tudom. – kiveszi a ruháját a szekrényből, és magára kapja. Ekkor megcsörren Liv telefonja.

- Cavanaugh. – szól bele úgy, mint egy igazi nyomozó. A hangja komoly, és higgadt.
- Megvan a pénz? – szól bele ismét a telefonba Jeremy.
- Ezt nem hiszem el. Szállj már le rólam. Mondtam már, hogy egy vasam sincs. Nem vagy képes megérteni? Amúgy is én már nem drogozom, szóval hagyj engem békén. – a nyugodt hang kezd megint kétségbeesésbe átcsapni. Megfogom Liv kezét, és leültetem az ágyra. A telefon még mindig a fülén van.
- Ugyan cica. Tudom, hogy most New York, egyik lemenőbb nyomozójánál laksz. Ne mond, hogy neki sincs pénze. – hallható volt, ahogy a férfi mosolyog a vonal túlsó végén.
- Te rohadék. Nem fogok lopni attól, aki megmentett. – Kate lélegzete elakadt. Meg sem tud szólalni. „Megmentett” ez az egy szó jár a fejében. – Emlékeztetnélek, hogy zsaru vagyok Jeremy. Egy másodperc alatt elintézem, hogy sittre kerülj. Ne húzz ujjat velem, megértetted? – Olivia hangja ismét keményre változott, majd mikor Jeremy letette a telefont, a lány egy hatalmas, mély levegőt vett, hogy megnyugodjon.

- Minden rendben? – kérdezem tőle. Még mindig nem bírom felfogni, amit mondott…
- Igen. Még mindig pénzt akar, de kézben tartom a dolgot – néz rám, de nem tudom megmondani éppen mit is látok rajta. Csak néz maga elé és nem szól semmit. Leülök mellé az ágyra és megfogom a kezét, jelezve, hogy vele vagyok.

- Gondolod beszélgetnem, kéne vele? – néz rám és szemével a konyha felé int, ahol Alexis vár ránk.

- Ő a húgod Liv.

Hírtelen megölel. Meglepődök, de visszaölelem, aztán sóhajt egy nagyot és a konyha felé sétál. Talán jobb, ha magukra hagyom őket. A fürdő felé indulok és beállok a zuhany alá. Nagyon remélem, hogy legalább nem veszekednek. Alexis nem tehet arról, amit Rick tett és ezt Olivia is tudja. Idővel biztos vagyok, benne, hogy kinyitja neki az ajtót. De hogy Rick előtt kinyitja-e, azt nem tudom.

 

Liv kimegy a konyhába, és megpillantja Alexis-t, aki az asztalnál ül. Közelebb megy, és kihúzza a széket, majd leül. Nem szólalnak meg, csak nézik egymást némán. Ismerkednek egymással, és a helyzettel. A csendet a vöröshajú lány töri meg.

- Nagyon hírtelen csöppentél az életünkbe. Legalábbis az enyémbe biztosan. Nem tudom, apa mióta titkolózik – olyan halkan beszél, hogy szinte csak a vele szemben ülő Olivia hallja.

- Sajnálom, de genetikailag a nővéred vagyok. Még ha ez nem is tetszik és nekem nincs olyan arany életem, mint neked. Van, hogy ruhára sem telik – Liv nem beszélt olyan halkan, mint a testvére. Megemelte a hangját. Nem tudta, hogyan is kéne viselkednie vele. Az apjukat gyűlölte, de arról nem Alexis tehet. Mégsem tudta egyből magához ölelni.

- Én csak meg szeretnélek ismerni.

Alexis lehajtott fejjel ül és újra néma csend telepedik rájuk. A levegőben érezhető a feszültség, de csak annyi, mint mikor két idegen találkozik. Mindkét lány zavarodottan ül a másikkal szemben.

- 9 évesen meghalt az anyám, árvaházba kerültem, aztán az utcára szöktem, drogos lettem, mert nekem nem volt senkim, aki törődött volna velem. 16 éves koromban megjelent apám, de aztán bagózott rám, nem kellettem neki, újra eldobott. Kétszer voltam elvonón, számtalanszor kerültem életveszélybe. Mire rendeztem volna az életem, és nyomozó lettem, addigra kiderült, hogy szívbeteg vagyok, drága a gyógyszerem, és apám még arra sem képes, hogy legalább azt kifizesse. De tőlem aztán el is temethet, úgysem számítok neki, nem igaz? – Olivia szinte levegő nélkül, dühösen darálta végig mondandóját és ezt csak akkor vette észre, mikor újra levegőt vett és az szinte égette a tüdejét. Alexis megdöbbenve hallgatta végig, amit a másik lány mondott, és néhány könnycsepp gördült ki a szeméből. Fogalma sem volt róla mit kellett kiállni eddig. Végre meg ismerte a testvérét, még ha az látni sem akarja őket, de most mégis akár meg is halhat, pusztán azért, mert az apja azt tette amit. Ő érezte magát rosszul az apja helyett.

- Ne haragudj rám – sírta el magát Alexis. Liv meglepődve nézett az előtte síró vöröshajú lányra. Talán nem kellett volna rázúdítania a dühét? És miért ő kér bocsánatot? Ő semmiről sem tehet! A gondolatok csak úgy cikáztak Olivia fejében és fogalma sem volt róla, mit is kéne tennie most. . Hírtelen ötlettől vezérelve a lány mellé lép, leguggol, hozzá és már át is öleli.

- Semmi sem a te hibád. Nem kellett volna rád zúdítanom ezt mindet – suttogta Liv és még mindig ölelte a húgát. Nem szóltak, Alexis még mindig sírt, Olivia pedig életében először érezte magát egy testvérnek. Sosem tudta igazán mit is jelent az, hogy testvérnek lenni, talán az a kényszer hogy megvédje Alexist? Az ösztön, hogy gondoskodnia kell róla?

 

Megkönnyeztem a látványt, ami fogadott a szobából kilépve. A két lány egymást öleli. Alexis arca könnyes, amit nem értek. A zuhanytól nem hallottam a hangokat, de majd kiderítem mi volt. Szombat van. A hétvége szabad.

- Mi lenne, ha beszélgetnétek, a nappaliban vagy a szobában én pedig főzök valamit ebédre. Alexis maradsz te is? – nézek rá és Oliviára.