Az ügy ami összeköt 22. rész

- Hé, úgy hívsz, ahogy akarsz – simogatom meg az arcát.

- Nem megyünk vissza? – néz rám és én nem tudok neki ellentmondani, hát visszaindulunk a kapitányságra.  Némán autózunk, egyikünk sem szól. Teljesen a gondolataiba van mélyedve, és nem fogom megzavarni, inkább én is elmerülök a gondolataimban. Még mindig vízhangzottak a fejembe a szavai, de legfőképp az, hogy anyának hívott.

- Tudtok már valamit? – lépünk ki a liftből és Liv Ryan felé fordul.

- Még fut a program… - mondandóját nem tudta befejezni, mert a gép hangos csipogással jelezte, célt talált. Mindannyian a képernyő elé sétáltunk és a nevet figyeltük, Adam Hamworth neve állt a kijelzőn és a legutolsó tartózkodási címe. 

- Indulás – adtam ki a parancsot szigorúan és egyszerre indultunk a lift felé. Egész úton azon járt a fejem, hogy mi van, ha ennek a hapsinak is köze volt anyám ügyéhez? Márpedig az e-mail alapján biztosan köze volt, de vajon hogy kapcsolódott Maddoxhoz? Tudom, hogy Liv fejében is hasonló gondolatok járnak. Gyorsan pattanunk, ki a kocsiból mikor megérkezünk, dobok egy golyóállót Liv felé is, és mindannyian belebújunk a sajátunkba.

- Én megyek elől – suttogom vitát nem tűrően. A fiúk szokás szerint felfogják, de látom Liven, hogy ellenkezni akarna, aztán inkább mégsem.  Két oldalról állunk az ajtóhoz, jobbról én és mögöttem Liv, balról pedig Espo és Ryan.
- Adam Hamworth, itt a rendőrség. Nyissa ki. – kiáltok, de az ajtó nem nyílik. Espo-ra nézek, aki rögtön tudja, hogy mit szeretnék. Az ajtó elé áll, és berúgja. Behatolunk a lakásba, és  körülnézünk.
- Tiszta. – hallom meg először Liv hangját.
- Ez is tiszta. – szólal meg Ryan is. Espot nem hallom. Elindulok arra, amerre ő ment, és megpillantom, amint egy gardrób ajtó előtt áll, és a mutató ujját a szája elé emeli csendre intve ezzel. Közben fél szemmel látom, hogy Liv ott áll mögöttem, és közeledik. A kezével, hátra tol, és a helyemre áll, majd előre szegezi a fegyverét. Nem hiszem el, hogy ennyire véd engem. Mint egy anya tigris, úgy viselkedik, pedig nekem kéne őt megvédenem. Espo háromig számol, majd feltépi az ajtót.
- Rendőrség. Fel a kezekkel. – kiállt Liv. Hamworth felemelt kezekkel lép ki a kis ruhásszekrényből. Espora akar támadni, de Liv egy jól célzott rúgással hatástalanítja. Espo, egy hálás pillantást küld Liv felé, aki csak biccent egyet, és megbilincseli a pasit. Fél óra múlva, már a kihallgatóban ülök Espoval. Liv-et nem engedtem be, mert kitudja, hogy ez a szemét mit fog mondani. Úgy érzem, hogy én már tudom kontrollálni anyám ügyét, de Liv még biztosan nem.
- Beszéljen. – szólítom fel már sokadjára Adam-et.
- Nem mondok én maguknak semmit. Nem húznak ki belőlem egy árva szót sem.
- Ki bérelte fel, hogy megölje, David Golgberget? – megemelem a hangom, de még nem kiabálok. Ő viszont nem szól egy szót sem.
- Rendben. – veszi át a szót Espo. – Akkor irány a börtön. – Javier felrángatja a székről Adam-et, és kifelé indulnak. Látom, hogy Liv észreveszi, amint a férfi elhagyja a kihallgatót. Liv a pihenőből jön ki, és egyenesen felénk tart.
Figyelem mind Adamet és Livet is, hogy közbe tudjak lépni, ha valami gond van. Liv már majdnem elhalad Espo és a letartóztatottunk mellet, mikor Adam rettentő gyorsan kiszabadul Javier szorításából és egyetlen mozdulattal kapja el Oliviát és veszi el a lány fegyverét. Gyorsan reagál az összes rendőr és mindannyian a fegyverünket rájuk szegezzük.

- Ha lelőnek a csinibaba meghal! – kiabálja és Livnek szorítja a fegyvert.

- Maga így is úgy is meghal – sziszegi Olivia.

- Pofa be! Meg kellett volna dögölnöd, mint anyádnak!

- Nem! – kiált, és hatalmas erő szabadul fel belőle. Kitér a fegyver elől, az elröpül, ő pedig dulakodni kezd Adammal. Hol Liv van felül és fojtogatja a férfit, hol pedig őt fojtogatja férfi.  Lőnék, de félek, hogy rossz embert találok el.

- Abbahagyni azonnal – kiáltok fel és közelebb megyek kezemben a fegyverrel.

- Kate le ne lődd! – kiáltja Liv és még mindig dulakodnak – Maga ölte meg az anyámat? Ki bérelte fel?

Nem tudok tovább várni, Adam most tisztán látható lett, és a fegyvert is elérte. Fogalmam sincs miért nem vette fel valamelyik rendőr. Nem teketóriázok, meghúzom a ravaszt és a golyó célt ér. Adam mellkasán szétterjed a vér és elterül a padlón.

- Ne! Mi a francért kellett lelőnöd? – kiált rám Olivia és már neki is esik Adam-nek és elkezdi a szívmasszást.  – Meg ne merjen halni, halja! Kinek állt útjában az anyám!

- Liv – szólalok fel mellette és próbálom leszedni a már halott férfiról.

- Mondtam, hogy ne lődd le! Miért kellett megtenned? – még mindig kiabál velem, de már előttem áll, aztán elsétál a mosdó felé, de rettentően dühös volt. Tudom mit érzett, pár éve én hasonló szituációba voltam. Le kellett lőnöm, vagy különben Liv hal meg.

- Takarítsák el! – szólok az ott álló rendőröknek, akik már intézkedni is kezdtek. Az asztalomhoz sétálok, leülök és neki állok a jelentésnek. Elgondolkodom, egy pillanatra mikor leülök. Az ügy elején azt hittem, közelebb kerülök anyám gyilkosához, feltámadt a remény, de most egy újabb halottunk lett, akinek köze volt hozzá. Anyám gyilkosához, Diana gyilkosához és rengetek ember halálához.

Olivia ezúttal nem verte szét a mosdóban található tükröket. Lemosta a kezéről a vért és megpróbált lehiggadni. Tudta, hogy nem volt igaza. Tudta, ha Kate nem lő, akkor most ő lenne halott. Megbántotta Katet és ez neki is fájt. Nagyot sóhajtott, és kilépett az ajtón.

- Olivia – Esposito hátát az ajtó mellett lévő falnak támasztva állt, karba tett kezekkel.

- Jézusom, ne csináld ezt még egyszer – ijedt meg a lány. Nem gondolta volna, hogy valaki itt fog rá várni. Ha Kate utána ment volna, akkor már bejött volna, így biztosra vette, hogy az ajtó előtt nem fogják várni.

- Kate azért tette, hogy téged megvédjen. Nem hibáztathatod – Javier nyugodtan beszélt.

- Tudom Espo. Csak elragadott az indulat. Sokat törődsz Katetel – jegyzi meg a lány és visszafelé indulnak az asztalokhoz.

- Kate olyan nekem mintha a húgom lenne. És ha valaki bántja, megvédem.

- Nem akartam bántani, szeretem Katet Esposito, olyan mintha az anyám lenne.

Olivia és Espo is az asztalához ült. Mindannyian jelentést írtak.

Látom, hogy megint idefelé néz. Túl könnyű olvasni az arcáról, amit persze nem bánok. Tudom, hogy megbánta, amit mondott és bocsánatot fog kérni. Viszont nem vagyok képes tovább írni a jelentést. Fáradt vagyok és fáj a bokám. Remek, nem jön kicsit túl korán a bokafájás? Pedig a 7 hónapig biztos, hogy dolgozni fogok. Csak akkor maradok otthon, ha az orvos utasít. Haza kéne mennem. Felállok és Liv asztalához sétálok.

- Hazamegyek, jösz te is?

- Minden rendben? – néz rám aggódva – Ne haragudj, nem akartam neked esni. Igazad volt. Persze hogy megyek és én vezetek.

- Tudok vezetni – vitázok, vele miközben már a liftben járok.

- Persze, nem szoktál a liftben lévő korlátba kapaszkodni, ergo, szédülsz – véletlenül sem tudnék hazudni neki. Beülünk a kocsiba, én az anyósülésre, ő pedig a volán mögé. Behunyom a szemem és várom, hogy a világ rendeződjön és mindenből csak egyet lássak.

Éppen csak belépünk a lakásba, Liv a kanapéra parancsol, aztán csengetnek is.

Felülök, hogy lássam ki is az.

- Alexis – látom, ahogy örömében felkiált és megöleli a vöröshajú lányt. – Szia Rick, Jó estét Martha.

Őket már hidegebben köszönti. Olyan jó lenne, ha Rick és közte rendeződne a viszony és Apának hívná. Mindent megadnék érte, hogy haljam.

- Itt a gyógyszered. Az orvos ráírta, hogy esténként kell bevenned egyet. Ebből a másikból pedig akkor kell bevenned, ha rohamod van.

- Köszönöm – szólal meg és már a szoba felé indul vele. Gyanakvóan szólok rá.

- Nem akarod bevenni?

- Majd beveszem később.

- Gyerünk Olivia Cavanaugh, látni akarom, ahogy beveszed azt a tablettát – szólok rá, nem túl erélyesen, de megérti. Látom, mikor lenyeli a gyógyszert, aztán kapok egy puszit és mosolyogva bemennek Alexissel a szobába.

- Nagyon közel kerültetek egymáshoz igaz? – kérdezi Martha.

- Kellett neki valaki, aki mellette van, aki nem faggatja, aki nem emlékezteti arra, hogy felbukkanásával tönkretett életeket. Ő egy csodálatos lány Martha. Nehéz élete volt, de talpra állt. A gyerekemnek csodálatos nővérei vannak.

Látom, ahogy Rick meglepődik a kijelentésemen.

- Kértek kávét? Liv megtiltotta, hogy kávézzak, de azért tartok itthon.

- Kösz az most jólesne – jelenti ki Castle, de mikor felállok, megszédülök, és csak kicsin múlik, hogy Rick el tud kapni. Nagyot sóhajtok és becsukom a szemem. Felemel és visszafektet a kanapéra. Az arcomat simogatja. A szédülés elmúlik, de olyan jó érezni, hogy mellettem van. Annyira hiányzik, de nem kell tudnia.

Hallom, hogy Liv kilép a szobából.
- Te jó ég. Mi történt? – térdel oda mellém, és a kezemet kezdi simogatni.
- Nyugodj meg Liv. Semmi baj, csak megszédültem. Jól vagyok. – nyugtatom meg az aggódó lányt.
- Lex. Maradtok vacsorára? – kérdezi Liv a húgát, és a konyha felé mennek. – Majd én főzök.
- Biztos, hogy jó ötlet ez? – kérdezem feléjük fordulva.
- Ne aggódj Kate. Inkább ledőlhetnél a szobában. Pihenj egy kicsit. Sok volt a mai nap. – szót fogadok, és elindulok a szoba felé. Bemegyek, és lefekszem az ágyra. Pár perc múlva, már alszom is.

Olivia, és Alexis a konyhában sürögnek forognak, míg Martha az asztalnál, és Rick a kanapén ül.
- Lex. Elmennél Rick-el a boltba egy üveg borért, és persze gyümölcsléért, Kate-nek? – kérdezi Liv a húgát, aki érti a célzást, és az apjával, elhagyják a házat. Olivia, és Martha kettesben maradnak.
- Nem igazán tudom, hogy hogyan szólíthatnám. – fordul kicsit feszélyezve Liv Martha-hoz.
- Oh Drágám. Szólíthatsz nyugodtan Martha-nak. Nem kell nagyinak szólítanod, ha nem érzed úgy. – Liv hálásan bólintott, és visszatért a vacsorához, aminek kezdett nagyon jó illata lenni. Kezeivel megtámaszkodik a konyhapulton és nagyot sóhajt. Szeretné megismerni a nagyanyját, de fogalma sincs róla, hogyan is kezdjen hozzá. Eddigi életében szinte senki sem volt, aki fontos lenne neki. Most itt van Kate, a baba és Alexis is. Most meg kéne ismernie a hölgyet, aki a nagymamája.

- Én csak... Tudod Martha az életem kemény volt és keményre edzett engem is. Nem tudtam milyen egy család. Egész életemben arra vártam, hogy felbukkan az apám és kiemel arról a szörnyű helyről, aztán mikor felbukkant inkább ellökött és azt éreztette velem hogy egy szörny vagyok. Ezek után nem tudtam ki az akit magamhoz engedhetek.
- Sajnálom. Ha tudtam volna, hogy a fiam mit csinált, biztosan páros lábbal rúgtam volna oda ahol vagy. Nem hagytam volna, hogy azt tegye amit - mindkettejük hangja nyugodt volt. Liv kevert egyet a vacsorán, aztán leült ő is az asztalhoz. 
- Mikor a fia felbukkant én 16 évesen az első elvonómon voltam. Az utca kegyetlenül bekebelezett. Akkor szörnynek látott. Sosem kellettem az ő makulátlan életébe.
- Azért meglátogathatsz néha. Nekem kellesz, az unokám vagy - mosolygott Martha és kedvesen megsimogatta a lány kezét. Livet olyan érzések rohanták meg amik eddig csak Kate közelében kerültek elő. Eddig nem tudta mi az a család és most szép lassan egy családba kerül. Eltörött nála a mécses, a könnyek végigcsorogtak az arcán és inkább felpattant és a nappaliba sétált, hogy ellenőrizze Katet.
Liv besétált a szobába, és Kate mellé feküdt, az ágyra.
Nem szólt semmit, csak feküdt a nyugodtan alvó nő mellett, és hangtalanul folytak a könnyei.

Mikor megéreztem, hogy valaki fekszik mellettem, kicsit megijedtem. Kinyitottam a szeme, és látom, hogy Liv fekszik ott, és csukott szemmel, hangtalanul sír.
Felemelem a fejem, és ő ezt nem veszi észre.
- Mi történt? – suttogom, nehogy megijesszem.
- Van családom. – suttogja, és átölel, majd a nyakamba zokog. Próbálom vigasztalni, de nem sok sikerrel. Nem tudom, hogy mit mondott neki Martha, vagy a többiek, de nagyon mélyen érintette. Felemeli a fejét, és megtörli a szemét.
- Kész van a vacsora.
- Rendben menjünk. – kikelek az ágyból, de látom, hogy nem jön utánam.
- Adnál pár percet nekem? Szeretnék egyedül lenni. – csak bólintok, és kimegyek a konyhába. Látom, hogy csak Martha van itthon.
- A többiek? – kérdezem tőle, és gyorsan körülnézek.
- Boltba mentek. – adja az egyszerű választ a velem szemben ülő nő.
- Mit mondtál neki? – kérdezem finoman Martha-t.
- Csak annyit, hogy ő kell nekem. És, hogy szeretném megismerni. – látom, hogy Martha komolyan gondol mindenegyes szót. Akkor ezért mondta, hogy van családja. Úgy látszik, ha Liv megnyílik valaki felé, akkor, azt könnyek kísérik. Liv hirtelen megjelenik a szoba ajtóban. Teljesen rendbe szedte magát. Mintha mi sem történt volna. Közelebb jött, és egy nyugodt, kedves mosolyt küldött felém, és Martha felé is. Ekkor lépett be a lakásba Rick, és Aleixs.
- Kész a vacsora. – szólal meg hangosan Liv, és elkezd teríteni. Alexis is odamegy, és segít a nővérének. Pár perc múlva, már asztalhoz is ülünk. Szűkösen, de elférünk a kis asztalnál.
- Hmm. Ez nagyszerű. – szólalok meg teli szájjal. – Nem is tudtam, hogy ilyen jól főzöl.

- Hát igen. Volt időm megtanulni, és tokéletesíteni. – mosolyog Liv. Úgy szeretem látni, ha mosolyog. A többiek nem szólalnak meg, csak esznek.
- Nem tudtam, hogy a két elvonó mellett volt időd megtanulni főzni. – ezt nem hiszem el. Hogy mondhatott ilyet? Liv felpattan az asztaltól. Nem kiabál. Az ajtó fel rohan, felkapja a kocsi kulcsot, és bevágja az ajtót.
- Hogy a francba mondhattál ilyet? – szinte már üvöltök vele. – Menj el Rick. Indulj.
Rick feláll az asztaltól, és elmegy. Nagy levegőt veszek, és visszaülök a székre.
- Megnézem Richard-ot. – szólal meg Martha, mire csak bólintok, és az arcomat, a kezembe temetem. Alexis mellettem marad.
- Ezt nem hiszem. Hogy mondhatott ilyet? Miért kellett, ezt? Már olyan közel volt ahhoz, hogy Liv egy kicsit is nyisson felé, de ezzel most tényleg elvágta magát. Meg kell keresnem Liv-et.
- És mégis hol akarod keresni? – érdeklődik Lex.
- Már egyszer megtaláltam. Most is menni fog. – az elhatározásom szilárd. Mivel Liv elvitte az autót, így előbb kocsit kell szereznem. Tárcsázom azt, akire mindig számíthatok.
- Szia Espo. Beckett vagyok.
- Szia Beckett. Mi újság? – kérdezi Espo, és még fogalma sincs, hogy mit fogok kérni tőle.
- Kéne a kocsid. Kérlek, ne kérdezz semmit. Odaadod, vagy sem? – a hangom kezd ideges lenni, és azt hiszem azt Javi is észre veszi.
- Odaadom, de baj van?
- Mondtam, hogy ne kérdezz. Majd egyszer elmondom. Fél óra múlva nálad vagyok. – nem várom meg h válaszoljon, csak kinyomom a telefont.
- Itt maradsz? – fordulok vissza Lex felé, aki bólint, és már ki is mentem a lakásból, és lefelé igyekszem, hogy fogjak egy taxit, és Espo felé veszem az irányt.
Alig telik el fél óra, és a kulcs, és a kocsi már a kezemben vannak. Jelenleg ötletem sincs, hogy hova mehetett. Az első, amit megnézek az a temető. Már kezd sötét lenni. Mikor a temetőhöz érek, látom, hogy Diana Cavanaugh sírjánál nincs senki. Ez zsákutca volt. Nem igazán tudom, hogy hova mehetett. Céltalanul kocsikázni kezdek. Csak megyek körbe-körbe.
Elmegyek egy nagy, és gyönyörű ház előtt. Pontosan egy hatalmas park van szemben.
A parkban, sok pad van. Az egyiken, ül egy lány, aki pont olyan, mint Olivia. Leállítom a kocsit, és közelebb sétálok, hogy meggyőződjem róla, az a lány Liv-e. Leülök a padra.
- Azt hittem, hogy nem talállak meg. – közelebb húzódok hozzá.
- Itt éltem életem legboldogabb 9 évét. Ha ide jövök, akkor minden rossz megszűnik, és csak a jókat látom. Látom, mikor anyával a parkban játszottunk. Meg azt, mikor először kérdeztem apámról, és anya azt mondta, hogy apa egy nagyon elfoglalt híres ember, és hogy azért nem jön el hozzánk, mert sokat kell dolgoznia, de azért szeret. Hát most már látom, hogy mindenki hazudik… - most nem sír. Látom, hogy nagyon erőlködik, hogy visszatartsa a könnyeit. Magamhoz húzom, és a fejét a mellkasomra hajtom.
- Ígérd meg Kate, hogy nem hazudsz nekem soha többé. – kérlel engem, és érzem, hogy a könnye átitatja a felsőmet.
- Liv hallod ezt? Ez a szív már érted is dobog. Soha többé nem hazudok neked ígérem…

Nyugodtan autóztak egymás mögött New York utcáin. Kate sűrűn nézett a visszapillantóba, hogy Livvel minden rendben van-e, bár már megnyugodott mire elindultak. Esposito felé tartottak, visszaadni a kölcsönbe kapott járművet és onnan már ketten mennek haza.

- Richard ez mire volt jó? – kérdezte Martha amint belépett fia dolgozószobájába.

- Védjed csak te is – dörrent az anyjára Rick.

- Nem ilyen embernek neveltelek. Csalódtam benned Richard. Alexis is csalódott benned és mindenki más.

- Ő egy romlott ember. Elvett tőlem mindenkit, akit szeretek – sóhajtott egyre dühösebben a férfi.

- Ide figyelj fiam, most végig hallgatsz, ha tetszik, ha nem! Van, amit ő mondott el, van amit Alexis, mert őneki Olivia mondta.9 évesen végignézte, ahogy az anyját megölik és ő is majdnem meghalt, mert ott volt. Árvaházba került, ő maga mondta, hogy egész életében arra várt, hogy az apja kiemelje arról a szörnyű helyről. Megszökött, mert rosszul bántak vele, az utca magával rántotta többször is. Aztán talpra állt és gyilkossági nyomozó lett belőle. Testileg sincs jól, ezt te nagyon jól tudod, de lelkileg. AZ élet annyira megviselte fiam, hogy talán sose lesz lelkileg egészséges.

Martha olyan gyorsan és olyan hevesen beszélt a fiához, hogy ha Castle akart volna, sem tudott volna közbeszólni. Lassan felemelte a fejét és az anyja szemébe nézett. Nem mondott semmit, így a hölgy folytatta.

- Kisfiam, ő ugyanúgy a lányod. Emlékszem mennyire szerelmes voltál az anyjába. Ezt most miért felejted el? Ugyanúgy te vagy az apja neki, is mint Alexisnek és a gyermeknek akivel Kate terhes. Alexis már nem bízik benned, Kate szintúgy. Ha tovább folytatod ezt a háborút Kate el fog tiltani a kicsitől.

- Mit tettem – suttogott maga elé Rick – Őt hibáztattam mindenért, pedig végig én voltam a hibás.

- Gratulálok, hogy rájöttél. Most magadra hagylak. Jó éjt fiam – azzal Martha hátat fordított és az emeletre sétált.

Alexis fel-alá sétált a nappaliban mikor beléptünk.

- Olivia – kiáltott fel örömében és Liv felé szaladt, aztán már meg is ölelte. Arra számítottam, hogy ellöki magától a húgát, de nem. Helyette magához ölelte, nagyon szorosan.

- Semmi baj húgi, jól vagyok. Csak ki kellett kapcsolnom – a látványt megkönnyeztem. Ez a két lány olyan közel áll hozzám, akárcsak a kicsi, akit várok. Sosem akarom elveszíteni őket.

- Megyek. Aludjatok jól. Jó éjt – és már ki is lépett az ajtón.

Elparancsoltam fürdeni, én pedig a konyhába indultam rendet tenni, de meglepetésemre már rend volt. Valószínűleg Alexis műve. Ne felejtsem el neki megköszönni. Hallom, hogy Olivia már végzett, a szobába indulok, hogy én is elmenjek zuhanyozni. Liv már az ágyamban fekszik, és a tv-t kapcsolgatja. Elmosolyodok. Meg sem próbál a kanapén aludni. Nem baj. De lassan kész lesz már a szobája. Én is letusolok és befekszem mellé az ágyba. Gyorsan elalszom, pedig még ő tv-zik, de nem baj.