Az ügy ami összeköt - 18. rész

Ismét vasárnap este, holnaptól pedig újabb hétköznap iskolai hajtással. Itt az új részünk és reméljük minél hamarabb tudjuk a következőt hozni nektek. Jó olvasást!
Always Raina :D

Liv a mosdókagylónak támaszkodik, és a tükörbe bámul. Egy könnycsepp hagyja el a szemét, de azonnal le is törli. Most érzi úgy, hogy az elmúlt 13 év eseményeit, már nem bírja magában tartani. Hirtelen megfordul, és ököllel belevág az ajtóba. Rúgni kezdi, amíg az ajtó, már a kiszakadás határán van. Utána a tükröt veszi célba, és azt is szétveri. Zokog, de közben dühöng is. Mindent kiad, ami már 13 éve nyomja a lelkét. Az anyja halálát, az utca kegyetlenségét, a munkákat, amit a pénzért vállalt, az anyja ügye utáni nyomozást, és, hogy nagyjából prostituált volt az orosz maffiánál. A lány, addig tőrt zúzott, amíg már nem volt mit tönkre tennie. A falnak vetve a hátát, a földre csúszott, felhúzta a térdét, amit a karjával fogott át, és csak zokogott tovább.

Lex-el az ajtó előtt álltunk, tehetetlenül. Halljuk, hogy Liv odabent szétveri a berendezést, és nagyon aggódom érte. Látom Lex-en, hogy nem igazán érti ezt az egészet, de még mindig sokk alatt van a roham, és az utána következők miatt. Magamhoz húzom, és megölelem.
Odalépek az ajtóhoz, és beszélni kezdek.
- Liv. – szólok, de nem jön válasz. – Kérlek, engedj be.
- Menj el Beckett. – meglepődök. Még sosem szólított Beckett-nek. Lenyomom a kilincset, de az ajtó zárva van. – Menj el. Hagyjatok békén.
Még mindig kiabál. Hallom a hangján, hogy sír. Megszakad a szívem.
- Elmegyünk, de ígérd meg, hogy haza jössz. – nem jön válasz. – Ígérd meg. – szólok kicsit erélyesebben.
- Ígérem. – jött az alig hallható válasz. Szinte suttogás volt. Nagy levegőt vettem, és elindultunk. Nagyon nehezemre esett őt otthagyni, de tudom, hogy most szüksége van az egyedüllétre. Hagynom kell, hogy mindent tisztázzon magában. Tudom, hogy haza fog jönni. Megígérte. Egy könnycsepp hagyja el a szemem, de szerencsére senki sem látja. Beülünk az autóba, és haza megyünk. Belépünk a lakásba, és lerakjuk a cuccokat. Mély levegőt veszek, és leülök a kanapéra.
- Nem lesz semmi baja. Haza fog jönni, csak idő kell neki. – Lex leül mellém, és átölel. Jól esik az ölelése. Észre sem veszem, hogy már délután három óra is elmúlt. Megcsörren Lex telefonja.
- Szia apa. – összeszorul a szívem, mikor meghallom, hogy kivel beszél. Nem hallom, hogy Rick mit mond, ezért a beszélgetésből csak foszlányokat értek.
- Kate-el, és Liv-el voltam vásárolni.
- Apa, kérlek, ne kiabálj. Ő nem olyan, amilyennek hiszed. Rendes lány. Kérlek, fejezd ezt be.
- Rendben megyek, de remélem mire haza érek lehiggadsz. Szia. – elég volt Lex mondatait hallanom, ahhoz, hogy tudjam, Rick nem örül neki, hogy a lánya, velem és Liv-el van. Lex feláll a kanapémról, és az ajtó felé megy.
- Sajnálom. – hajtja le a felét, és kifordul az ajtón. – Szia.
- Szia. – köszönök utána, de szerintem már nem hallotta. Felállok, és a konyhába megyek. Összedobok valami kaját, mert ugye elmaradt az ebéd. Csinálok pár szendvicset, és a tv elé ülök. Nagyon aggódom Liv miatt. Már hat óra is elmúlt, és még nincs itthon. Elmegyek fürdeni, hátha addig megjön. Most kivételesen a kádba engedek vizet, és belefekszem. Kiürítem a fejem, és észre sem veszem, hogy a kezem a hasamra csúszik. Becsukom a szeme, és elbóbiskolok.
Mikor újra kinyitom a szeme, és rápillantok az órára, már fél nyolc van. Most már kezdek tényleg nagyon aggódni. Hol van már Liv? Kiszállok a kádból, és megtörölközöm. Felveszem az egyetlen pizsamát, ami még rám jön, és a hálószoba felé megyek. Befekszem az ágyba, betakarózok, és megfogadom, hogy ébren várom meg Liv-et. Nem telik el egy óra, és már alszom is.
Mikor felébredek, és ránézek az órára, az 22:48-at mutat. Nem hallok mozgást, de nincs erőm körülnézni. Visszahajtom a fejem, és újra álomba merülök.
Hirtelen azt veszem észre, hogy besüpped mellettem az ágy, és egy kéz karolja át a derekam, majd a fülembe suttog.
- Sajnálom. – szól hozzám halkan. Felemelem a fejem, és a tekintetem az órára esik. 2:24-et mutat. Liv is lehajtja a fejét a párnára, és már csak azt hallom, ahogy szuszog.

Nagyon remélem, hogy semmi hülyeséget nem csinált. Egy kicsit aggódom érte, de nincs erőm tovább elmélkedni, mert az álom jótékony hatása ismét utolér.

Mire felébredek Liv már nincs mellettem. Sokat nem aludt. Hallom, hogy a konyhában tesz, vesz. Felöltözök és kimegyek utána.

- Szia – köszönök röviden, mert érzem, hogy a jó reggelt ma valahogy nem elég megfelelő.

- Szia. Én… Nem csináltam semmi ostobaságot – jelenti ki lehajtott fejjel. Még fel sem tettem a kérdést neki, mégis tudta, mit kell mondania.

- Felöltözök, aztán lassan mehetünk, ha gondolod.

- Menj csak – mosolygok rá és mire becsukja maga mögött az ajtót már kopogást hallok.

 

A kopogás erőteljes és türelmetlen volt. Hétfő kora reggel van és Katenek fogalma sem volt róla ki kopogtat annyira türelmetlenül. De nagyon meglepődött mikor ajtót nyitott és Rick állt vele szemben. Nem engedte be, de a férfi finoman arrébb tolta és beengedte magát.

- Hogy lehetsz ilyen felelőtlen? – kezd el kiabálni a férfi, és esélyt sem hagy Katenek, hogy közbeszóljon – hogy engedheted azt a lányt Alexis közelébe? Teljesen elrontja! Ő egy velejéig romlott ember és nem akarom még egyszer a lányom közelébe tudni!

- Vegyél már vissza? Milyen jogon ordítasz velem? Először is Alexis el tudja dönteni mit, akar, Liv pedig egyáltalán nem romlott. Ami azt illeti Liv-ben több tisztaság van, mint benned. Ameddig nem tudod, hogy mit élt át, addig ne merj ítélkezni felette – kiabált vissza Kate, teljesen elfelejtve, hogy nyugodtnak kéne lennie. Annyira feldühítette az író viselkedése, hogy elszakadt benne a cérna – Egy szörnyeteg vagy Richard Castle.

Olivia dermedten állt a szobaajtó mögött és hallgatta a kiabálást. Közbe akart lépni, de nem tudta, helyes-e. Azonban mikor meghallotta Katet kiabálni, szinte torka szakad tából, már el is öntötte az adrenalin. Feltépte az ajtót és kirontott.

- Elég legyen! – kiáltotta el magát és szemével Katet figyelte. A nő arca már torzulni kezdett a fájdalomtól és Liv tudta, most nagyon nagy a baj.

Takarodj innen világos! Nem akarunk látni – zörrent rá a férfira Liv és már Kate mellett volt, aki addigra a földön térdelt hasát fogva és néhány könnycsepp csordult ki a szeméből.

- Nyugodj meg Kate, már megyünk is a kórházba, rendben? Kérlek, nézz rám – könyörgött Olivia és már fel is emelte a földről a nőt. Néhány könnycsepp kibuggyant a szeméből, de nem érdekelte, csak Kate volt a fontos és a testvére. Senki más. Félrelökte a férfit, rázárta az ajtót és a lift felé indult Kate-tel. Beültette a kocsiba és a kórház felé indult. Megszegve a sebességkorlátozást szinte őrült módjára hajtott.

- Nem tudtam rá vigyázni – nyögte Kate – ha valami baja lesz azt nem élem túl.

- Semmi baj nem lesz Kate, már itt is vagyunk – kipattant a kocsiból a sürgősségi előtt és elkiáltotta magát – Valaki segítsen! Terhes és nagyon fáj a hasa.

A kint pihenő néhány orvos már ott is volt, nem szaladtak be tolókocsiért, érezték a helyzet komolyságát. Ölbe vették Kate és a vizsgáló felé siettek vele. Olivia felismerte azt az orvost is, akit a múltkor Lanie házhoz hívott hozzájuk. Így legalább nem kellett elmagyarázni a helyzetet. Még hallotta, ahogy egy orvos elkiáltja magát, hogy valaki azonnal vigyen egy ultrahangot, aztán becsukódott a vizsgáló ajtaja. Sírva omlott le az egyik székre. Előbb kellett volna kilépnie a szobából és akkor talán Kate nem idegesíti fel magát. Nem ismerte olyan régóta Katet, de nagyon közel kerültek egymáshoz. Egyszer sem beszéltek még Kate érzelmeiről az apja iránt, tudta, hogy nagyon szereti, és azt is tudta, Kate teljesen padlóra kerül, ha valami történik a babával.