Elfelejtett rokonok - 3. rész

Drága húgom! Mindig is fontos része leszel az életemnek, nem foglak elhagyni.
Remélem tudod.
Always <3

 

Kedves olvasóim, remélem tetszik a történet. Igyekszem minél többször frissíteni.
Dobjatok kommentet a véleményetekről
köszi

 

 

 

- Honnan is jöttél? – fordult hátra Ryan.
- Sydney-ből – mosolyodok el, de egy pillanatra elfog a honvágy. Anyára gondolok és Kimy-re.
- Az elég messze van. Hogy keveredtél New Yorkba?
- Munka – vágtam rá azonnal és a visszapillantó tükörbe Javier magasra vont szemöldökével találkoztam. Túl gyorsan vágtam rá a választ és most nem hiszi el.
- Mi közöd van a mi író fiúnkhoz? – vette át a szót Javier.
- Rokonok vagyunk, de legyen elég ennyi.
Azt hiszem felfogták a kérésemet és közben meg is érkeztünk. Beckett nyomozó és Richard már itt vannak és egy barna bőrű nővel beszélnek. MI is odasétálunk.
- Lanie, bemutatom az új kollégát – szólalt meg Beckett nyomozó és ráadásul kedves is volt. Talán már nem féltékeny, mert tudja, nem veszem el a helyét.
- Lara Rogers – nyújtom a kezem és mivel rajta kesztyű volt, így a könyökét fogtam meg.
- Dr. Lanie Parish – mutatkozok be.
- Tudsz valamit Lanie? – kérdezte Kate.
- Nincsenek iratai, kb. 30 éves férfi a lövés végzett vele – mutat egy golyó ütötte nyomra a homloka kellős közepén. Egy pillanatra elszorult a gyomrom. Ez életem első hullája. Lélegzek egy mélyet és már minden rendben. Nyomozó vagyok. A nyomozók erősek.
- Van valami a szájában – mutatok a hullára és Lanie már nyitja is a száját. Egy fénykép összegyűrve.
- Ügyes – jött az elismerés Kate-től. Dr. Paris széthajtogatta a képet és felénk nyújtotta. Egy férfi és egy nő van rajta, de nem az a férfi, aki előttünk fekszik.
- Féltékenység? – csúszik a számon akaratlanul.
- Talán – jegyzi meg Kate, aztán elkezdjük a munkát. Hol a fiúkkal vagyok, hol Kate-ékkel. Rá kellett jönnöm, hiába voltam kitűnő az iskolában, azért van még mit tanulnom.
Legalább egy órát voltunk a helyszínen. Mire visszaértünk már dél is elmúlt.
- Tudod mi a következő lépés? – néz rám Beckett és egyre inkább úgy érzem kedves velem.
- Feldolgozzuk az eddigi információkat – mondom határozottan és ő csak bólint.
- Szóval van egy halottunk, személyazonosság nélkül, egy képünk és nincs szemtanúnk fényes nappal – magyarázta.
- Talán a CIA volt és eltüntettek mindent – ránéztem az unokabátyámra és megállapítottam, hogy teljesen komolyan gondolja.
- Ez a valóság, nem pedig egy regény – jegyzem meg hidegen és szemem sarkából látom, hogy a mellettem álló nyomozónő szélesen elmosolyodik. A mobilom csörögni kezd. Meglepődve látom, hogy Kimy az.
- Szia, húgi! Miért nem alszol még? Nálatok csak fél 4 van – mosolygok szélesen.
- Szia! – visít bele és hallom a hangján, hogy mosolyog – Felkeltem tanulni és felhívtalak, mert hiányzol.
- Te is hiányzol csajszi.
- Mesélj milyen a munka? – kérdezi izgatottan.
- Egész jó, de majd otthonról mesélek.
- Rendben – tudom, hogy érti, azt akarom mondani, hogy mások is vannak körülöttem.
- Minden rendben?
- Persze. Te is jól vagy ugye?
- Ne aggódj. Most viszont mennem kell. Szeretlek Kimy.
- ÉN is szeretlek. Szia.
- Szia.
Elszontyolodva nézem a most már hallgató készüléket. Hiányzik és bár jól hallani a hangját ilyenkor mindig jobban hiányzik. És féltem is, hogy az, ami miatt eljöttem, őt éri utol.
- Lanie telefonált, hogy menjünk le. Lejössz? – ránt ki a mélázásomból Kate.
- Persze – pattanok fel és a lift felé indulunk, Richard-dal a nyomunkban. Mindenhova követi? Teszem fel magamnak a kérdést, aztán meglepetésemre Kate rászól.
- Most itt maradsz Rick.
Legszebb öröm a káröröm. Szokták mondani és most én is érzem. Kínos a csend közöttünk, inkább megtöröm.
- Mióta vagytok együtt? – látom rajta, hogy meglepődik.
- Honnan tudod? Bár nem titkolózunk, de azért az őrsön uralkodunk magunkon.
- Lehet, hogy új vagyok és nemrég kerültem ki a suliból, de nyomozó vagyok – a másik titkomat, miszerint tudok szájról olvasni, inkább megtartom magamnak.
- Igaz – mosolyodik el és már be is léptünk a korbonctanra. Most esett le igazán hol is vagyunk. Dr. Paris épp letakarja a hullát és leveszi a kesztyűit.
- A fogai alapján azonosítottam. Conrad Keal.
- Van még valami? – kérdezi Kate én meg már a kezembe nyomott aktát olvasom.
A nap hátralévő része gyorsan telt. Figyeltem és tanultam tőlük. Voltunk az áldozat családjánál, munkahelyén, de még mindig nem tudjuk, kik vannak a képen, amit a szájából húztunk ki. Egy biztos, gyűlöletből öltek. 
Már hat óra is elmúlt mikor elköszöntem a többiektől és hazafelé vettem az irányt. Mivel a kocsi kulcsom a zsebembe szokott lenni, így észre sem vettem, hogy a táskám ott maradt a kapitányságon. Hogy lehetek ilyen hülye? Csapok a homlokomra és a következő pillanatban halálra rémülök, mikor Javier megszólal mögöttem.
- Csak nem ezt keresed? – emeli magasba a táskám.
- Jézusom – kapok a szívemhez ijedten – ilyet ne csinálj még egyszer.
- Bocs. Láttam, hogy otthagytad a táskád. Megnézetem, hol laksz és elhoztam.
- Kösz. Amúgy jól áll a kezedben – nevettem el magam.
- Na, jól van ám! – passzolja, gyorsan a kezembe én pedig kinyitom az ajtót.
- Bejössz egy kávéra? – nézek rá és ő csak bólint. Ledobom a táskámat az ajtó melletti kisszekrényre és a konyhába indulok lefőzni a kávét. Hálát adok, hogy lustaságom nem akadályozott abban, hogy elrakodjam a dobozokat.
- Klassz a lakásod – töri meg a csendet és közben a kezébe nyomom a kávét.
- Köszi – mosolygok a dicséretre.
- Ő a testvéred? – mutat egy képre, ahol szintén Kimy-vel vagyunk ketten. Jótékonysági bált rendezett az iskolám, meghívtam így ketten mentünk. Mindkettőnkön estélyi ruha van. Alig 1 éves a kép.
- Vér szerint nem. A barátnőm, de a kötelék, ami köztünk van szoros akár egy testvéri kapocs. Melbourne-ben lakik. Ő még tanul.
- Hiányzik igaz? – néz rám és olyan furcsán fürkészi a reakciómat. Sóhajtok és lefelé nézek. Érti a reakciómat, én pedig érzem, hogy az arcomat elönti a pír. Elpirultam. De mitől? Attól, hogy rám nézett? Ostoba liba! Ő a kollégád! Szidom meg magam. A csend kínos lett.
- Azt hiszem, megyek. Még sok dolgom van.
Az ajtóhoz kísérem. Zavartan állunk egymással szemben.
- Akkor… én most... Megyek…
- Rendben. Szia.
- Szia.