- Mi történt? – a gyomrom összeszorult. Javier kezét érzem a
hátamon. Valószínűleg a csörgés keltette fel.
- Sajnálattal kell közölnöm, hogy Kimberly Simmons édesapja, Robert Simmons autóbalesetet szenvedett. Mivel a lánya még nem töltötte be a 21-et maga volt megjelölve értesítendő személynek.
- Mondja, hogy életben van és csak megsérült? – hangom már kétségbe esett.
- Sajnálom. Nem élte túl.
- Istenem – teszem a kezem a szám elé, nehogy rögtön elsírjam magam. – Amint lehet, odarepülünk.
- Várjuk magukat. Viszont hallásra!
- Viszont hallásra!
Leteszem a telefont és mozdulatlanul ülök az ágyam szélén. Javier mellém ül és megfogja a kezem.
- MI történt? – kérdezi halkan.
- Kimy apja. Meghalt egy autóbalesetben – suttogom, mert nincs több hangom – Nekem kell elmondanom neki. Hogy mondjam el neki? Tudom, hogy fájni fog neki és az nekem is fáj. Nem akarom szenvedni, látni. Nem volt senkije az apján kívül – tenyereimbe hajtom a fejem.
- Dehogynem, te vagy neki, még mindig.
- Vissza kell mennünk – suttogom és felállok, hogy felöltözzek. Javier is ezt teszi, aztán a konyhámba megy és kávét csinál. Most szükség lesz rá, bár tudom, hogy a húgom nem kávézik.
- Még alszik, mit tegyek, felkeltsem? – lépek ki a konyhába és egy bögre kávéval az asztalhoz ülök. Ő velem szemben ül és egyik kezével támogatólak megfogja a kezem. Éreztetni akarja, hogy velem van.
- Hagyd, várd, meg még felkel – mondja és ebben a pillanatban nyílik a szoba ajtó és Kimy lép ki a nappaliba.
- Sziasztok – köszön vidáman és nekem összeszorul a gyomrom – Mi a baj? – kérdezi és máris ijedten néz rám. Felállok és odamegyek hozzá.
- Ülj le, kérlek – megvárom, még leül és én is leülök mellé. Megfogom a kezeit és lassan belekezdek az elkerülhetetlenbe – Most hívtak a Melbourn-i kapitányságról. Apukádnak balesete volt Kimberly – a végét már halkabban mondom.
- Akkor utazok, apunak biztosan szüksége van rám. Ott kell vele lennem a kórházba – pattanik fel, és már menne is a szobájába, de megfogom a kezét és visszahúzom magam mellé. Most már tudja, hogy nagyobb baj. A könnyei elkezdenek végigfolyni az arcán, de nem kérdez, hagyja, hogy én mondjam.
- Apukád nem élte túl szívem – suttogom és neki már megállíthatatlanul folytak a könnyei. Arra számítottam, hogy majd őrjöngeni fog, hibáztatni magát, vagy engem, hogy ő nem volt ott, de nem. Összetörten zokogni kezdett. Magamhoz húztam és nem mondtam semmit, csak simogattam a hátát. éreztettem vele, hogy én itt vagyok neki. Tudom, milyen nehéz mikor ilyenkor azt mondják az embernek, hogy ne sírjon, majd idővel jobb lesz, meg hogy jobb helyen van. Ez egy ilyen helyzetben nem vigasz. Már fél órája csak ölelem. Olyan nehéz a saját könnyeimet visszatartani. Annyira rossz így látni őt. Még mindig csak sír. Félek, hogy a sok sírástól valami baja lesz. Javier sétál oda hozzánk, kezében egy csésze teával. Másik kezében a dobozt mutatja. Az a te a mit még anyukám csomagolt nekem. valami természetes nyugtató növényekből, vagy mi. Még sosem próbáltam, de ragaszkodott hozzá, hogy elhozzam. Most talán jól jön. Elveszem Javi-tól a bögrét és finoman megmozdítom Kimyt.
- Idd ezt meg babám jó? – kérem finoman, de nemet bólogat.
- Nem… én… nem kérem – hüppögi és újabb zokogó roham rázza meg vállait.
- Kérlek szépen Kimy – nézek rá aggódóan és ő elveszi a bögrét és lassan ugyan, de ki issza a tartalmát. Utána újra megölelem, és megint hagyom, hogy sírjon.
- Oda kell mennünk, tudod ugye? – kérdezem anyáskodva. Egyáltalán nem volt szándékomban anyáskodni felette, de akaratlanul is így jött elő. A barátnőm, a húgom és én szeretem őt. Rossz látni, hogy szenved, bárcsak könnyebbé tehetném neki. Kérdésemre csak bólogat.
- Velem jössz ugye? – suttogja a nyakamba.
- Persze, hogy veled megyek. Sosem hagylak magadra – suttogom vissza, mert már az én torkomban is gombócot érzek. Érzem, hogy a sírása lassan alább hagy. Egyre nehezebb lesz tartani, pedig tudom, hogy nem aludt el. Azt hiszem a tea tényleg hatásos. Elfektetem a kanapén és aggódva figyelem. A zsepit szorongatja a kezében és csak bámul maga elé. Így még borzasztóbb látni. Ráterítek egy plédet és egy puszit is adok neki, majd a konyhába sétálok, ahol Javier is van.
- Hogy van – ölel át és a mellkasára hajtom a fejem. Most jó hallani a szívverését.
- Nem jól. Vissza kell mennünk. Foglalnál nekünk jegyet? Én meg pakolok ruhát.
Csak bólint, én pedig még ránézek a barátnőmre és a szobámba megyek. Az ágyra szórom a bőröndöm tartalmát és csomagolok bele tiszta ruhát. Szigorúan sötéteket. Igyekszem úgy pakolni, hogy ne legyen nehéz. Valószínűleg Kimy bőröndjét is én viszem. örülök, ha ahhoz lesz elég ereje, hogy menni tudjon. Behúzom a cipzárt és most az ő szobájába sétálok. Kinyitom az egyik táskáját, majd a másikat is. Kirakom egy kupacba, amire szüksége lehet. Neki is többnyire sötét ruhát pakolok. Most nem lesz szükségünk a világos színekre. Nem szórom ki a ruháit a táskájából, inkább az én kék kisméretű bőröndömbe pakolok neki.
- Bepakoltam a ruháidat. Jó? – guggolok le Kimy elé és megsimogatom a fejét.
- Köszönöm – szipogja.
- Foglaltam jegyet. Három óra múlva indul egy járat. Két óra múlva kint kell lenni a reptéren. Kiviszlek titeket, de most nem tudok elmenni, sajnálom. Gates nem ad több szabit – jön oda Javier is. Odamegyek hozzá és arrébb sétálunk.
- Semmi baj – ölelem meg. – amint tudunk, jövünk. Legalábbis én. Fogalmam sincs most mi lesz.
- Minden rendbe fog jönni. Idővel könnyebb lesz neki – kapok egy puszit a homlokomra. Gyorsan elmentem lezuhanyozni és egy fekete kosztümöt vettem fel egy fekete felsővel. Mire kiértem a nappaliba már csak Javier ült egyedül a kanapén.
- A fürdőben van – mutat Kimy szobája felé. Nem is kellett sok idő, és már ki is jött. Ő is feketét vett fel.
- Készen vagy? – kérdezem tőle, mert lassan indulnunk is kell – 10 perc múlva indulnunk kell.
Ő csak bólint, én meg még a szobámba megyek telefonálni. Szólnom kell Kate-nek, hogy intézze el nekem Gates-nél. Gyorsan tárcsázok és csakhamar fel is veszi.
- Szia Lara – köszön bele vidáman.
- Szia Kate, segítségre lenne szükségem – sóhajtok egy nagyot.
- Persze, de baj van?
- Mindjárt indulunk vissza reptérre. Kimy édesapja meghalt, vissza kell mennünk Melbourne-be. Szólnál Gates-nek?
- Persze. Szegény lány. szólj, ha segítség kel és mi is utazunk Rick-kel, rendben?
- Rendben. Köszönöm Kate.
- Szívesen. Szia
- szia.
Leteszem a telefont és meglepődve látom, hogy már indulnunk is kell.
- Sajnálattal kell közölnöm, hogy Kimberly Simmons édesapja, Robert Simmons autóbalesetet szenvedett. Mivel a lánya még nem töltötte be a 21-et maga volt megjelölve értesítendő személynek.
- Mondja, hogy életben van és csak megsérült? – hangom már kétségbe esett.
- Sajnálom. Nem élte túl.
- Istenem – teszem a kezem a szám elé, nehogy rögtön elsírjam magam. – Amint lehet, odarepülünk.
- Várjuk magukat. Viszont hallásra!
- Viszont hallásra!
Leteszem a telefont és mozdulatlanul ülök az ágyam szélén. Javier mellém ül és megfogja a kezem.
- MI történt? – kérdezi halkan.
- Kimy apja. Meghalt egy autóbalesetben – suttogom, mert nincs több hangom – Nekem kell elmondanom neki. Hogy mondjam el neki? Tudom, hogy fájni fog neki és az nekem is fáj. Nem akarom szenvedni, látni. Nem volt senkije az apján kívül – tenyereimbe hajtom a fejem.
- Dehogynem, te vagy neki, még mindig.
- Vissza kell mennünk – suttogom és felállok, hogy felöltözzek. Javier is ezt teszi, aztán a konyhámba megy és kávét csinál. Most szükség lesz rá, bár tudom, hogy a húgom nem kávézik.
- Még alszik, mit tegyek, felkeltsem? – lépek ki a konyhába és egy bögre kávéval az asztalhoz ülök. Ő velem szemben ül és egyik kezével támogatólak megfogja a kezem. Éreztetni akarja, hogy velem van.
- Hagyd, várd, meg még felkel – mondja és ebben a pillanatban nyílik a szoba ajtó és Kimy lép ki a nappaliba.
- Sziasztok – köszön vidáman és nekem összeszorul a gyomrom – Mi a baj? – kérdezi és máris ijedten néz rám. Felállok és odamegyek hozzá.
- Ülj le, kérlek – megvárom, még leül és én is leülök mellé. Megfogom a kezeit és lassan belekezdek az elkerülhetetlenbe – Most hívtak a Melbourn-i kapitányságról. Apukádnak balesete volt Kimberly – a végét már halkabban mondom.
- Akkor utazok, apunak biztosan szüksége van rám. Ott kell vele lennem a kórházba – pattanik fel, és már menne is a szobájába, de megfogom a kezét és visszahúzom magam mellé. Most már tudja, hogy nagyobb baj. A könnyei elkezdenek végigfolyni az arcán, de nem kérdez, hagyja, hogy én mondjam.
- Apukád nem élte túl szívem – suttogom és neki már megállíthatatlanul folytak a könnyei. Arra számítottam, hogy majd őrjöngeni fog, hibáztatni magát, vagy engem, hogy ő nem volt ott, de nem. Összetörten zokogni kezdett. Magamhoz húztam és nem mondtam semmit, csak simogattam a hátát. éreztettem vele, hogy én itt vagyok neki. Tudom, milyen nehéz mikor ilyenkor azt mondják az embernek, hogy ne sírjon, majd idővel jobb lesz, meg hogy jobb helyen van. Ez egy ilyen helyzetben nem vigasz. Már fél órája csak ölelem. Olyan nehéz a saját könnyeimet visszatartani. Annyira rossz így látni őt. Még mindig csak sír. Félek, hogy a sok sírástól valami baja lesz. Javier sétál oda hozzánk, kezében egy csésze teával. Másik kezében a dobozt mutatja. Az a te a mit még anyukám csomagolt nekem. valami természetes nyugtató növényekből, vagy mi. Még sosem próbáltam, de ragaszkodott hozzá, hogy elhozzam. Most talán jól jön. Elveszem Javi-tól a bögrét és finoman megmozdítom Kimyt.
- Idd ezt meg babám jó? – kérem finoman, de nemet bólogat.
- Nem… én… nem kérem – hüppögi és újabb zokogó roham rázza meg vállait.
- Kérlek szépen Kimy – nézek rá aggódóan és ő elveszi a bögrét és lassan ugyan, de ki issza a tartalmát. Utána újra megölelem, és megint hagyom, hogy sírjon.
- Oda kell mennünk, tudod ugye? – kérdezem anyáskodva. Egyáltalán nem volt szándékomban anyáskodni felette, de akaratlanul is így jött elő. A barátnőm, a húgom és én szeretem őt. Rossz látni, hogy szenved, bárcsak könnyebbé tehetném neki. Kérdésemre csak bólogat.
- Velem jössz ugye? – suttogja a nyakamba.
- Persze, hogy veled megyek. Sosem hagylak magadra – suttogom vissza, mert már az én torkomban is gombócot érzek. Érzem, hogy a sírása lassan alább hagy. Egyre nehezebb lesz tartani, pedig tudom, hogy nem aludt el. Azt hiszem a tea tényleg hatásos. Elfektetem a kanapén és aggódva figyelem. A zsepit szorongatja a kezében és csak bámul maga elé. Így még borzasztóbb látni. Ráterítek egy plédet és egy puszit is adok neki, majd a konyhába sétálok, ahol Javier is van.
- Hogy van – ölel át és a mellkasára hajtom a fejem. Most jó hallani a szívverését.
- Nem jól. Vissza kell mennünk. Foglalnál nekünk jegyet? Én meg pakolok ruhát.
Csak bólint, én pedig még ránézek a barátnőmre és a szobámba megyek. Az ágyra szórom a bőröndöm tartalmát és csomagolok bele tiszta ruhát. Szigorúan sötéteket. Igyekszem úgy pakolni, hogy ne legyen nehéz. Valószínűleg Kimy bőröndjét is én viszem. örülök, ha ahhoz lesz elég ereje, hogy menni tudjon. Behúzom a cipzárt és most az ő szobájába sétálok. Kinyitom az egyik táskáját, majd a másikat is. Kirakom egy kupacba, amire szüksége lehet. Neki is többnyire sötét ruhát pakolok. Most nem lesz szükségünk a világos színekre. Nem szórom ki a ruháit a táskájából, inkább az én kék kisméretű bőröndömbe pakolok neki.
- Bepakoltam a ruháidat. Jó? – guggolok le Kimy elé és megsimogatom a fejét.
- Köszönöm – szipogja.
- Foglaltam jegyet. Három óra múlva indul egy járat. Két óra múlva kint kell lenni a reptéren. Kiviszlek titeket, de most nem tudok elmenni, sajnálom. Gates nem ad több szabit – jön oda Javier is. Odamegyek hozzá és arrébb sétálunk.
- Semmi baj – ölelem meg. – amint tudunk, jövünk. Legalábbis én. Fogalmam sincs most mi lesz.
- Minden rendbe fog jönni. Idővel könnyebb lesz neki – kapok egy puszit a homlokomra. Gyorsan elmentem lezuhanyozni és egy fekete kosztümöt vettem fel egy fekete felsővel. Mire kiértem a nappaliba már csak Javier ült egyedül a kanapén.
- A fürdőben van – mutat Kimy szobája felé. Nem is kellett sok idő, és már ki is jött. Ő is feketét vett fel.
- Készen vagy? – kérdezem tőle, mert lassan indulnunk is kell – 10 perc múlva indulnunk kell.
Ő csak bólint, én meg még a szobámba megyek telefonálni. Szólnom kell Kate-nek, hogy intézze el nekem Gates-nél. Gyorsan tárcsázok és csakhamar fel is veszi.
- Szia Lara – köszön bele vidáman.
- Szia Kate, segítségre lenne szükségem – sóhajtok egy nagyot.
- Persze, de baj van?
- Mindjárt indulunk vissza reptérre. Kimy édesapja meghalt, vissza kell mennünk Melbourne-be. Szólnál Gates-nek?
- Persze. Szegény lány. szólj, ha segítség kel és mi is utazunk Rick-kel, rendben?
- Rendben. Köszönöm Kate.
- Szívesen. Szia
- szia.
Leteszem a telefont és meglepődve látom, hogy már indulnunk is kell.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése