Elfelejtett Rokonok - 1. rész

Kedves olvasóim!
Az utobbi időben ugyan elrugaszkodtam Caskett-től,
de természetesen ebben is szerepelnek.
Bár nem ők a főszereplők, azért remélem,
ez is elnyeri tetszéseteket!
Jó olvasást!

 

Ajánlom a legfontosabb embernek, Kimy ihletőjének!
Remélem magadra ismersz!

 

Nézzük csak, kávéfőző lekapcsolva, táska nálam, ajtót bezártam, indulhatok. Lara Rogers vagyok, 23 éves és életem első munkahelyére igyekszem. Alig két hete költöztem New Yorkba. Egész eddigi életemben, Ausztráliában, pontosabban Sydney-ben éltem. Édesanyám egyedül nevelt fel és hatéves voltam mikor édesapám meghalt. Nagyon nehéz volt meggyőznöm arról, hogy boldogulni fogok egy messzi városban. Lelkemre kötötte, keressem meg az itt élő rokonaimat, de még mindig nem tettem meg. Hatévesen láttam őket először, és az óta sem találkoztam velük. Igazából nincs miről beszélnünk. Beülök az autómba és máris a 12-es őrs felé tartok. A fűtést egy kicsit feltekerem. Nem könnyű átszokni a melegről a hűvös New York-i őszbe. A hétvégén már végig jártam ezt az utat, így nem kell kóvályognom az utcákban. Kicsit meglepődök magamon, hogy egyáltalán nem is izgulok, bár nincs miért. A fegyvervizsgámon kívül minden megvan, hogy végre nyomozó lehessek. A főnököm így is felvett és belement, hogy amint lehet megcsinálnom a vizsgát. Az út körülbelül 20 perces a lakásomtól. Észre sem vettem, hogy már megérkeztem. A portás a második emeletre irányít. Belépek a liftbe és felfelé tartok. Mikor felérek, még csak egyvalaki ül az asztaloknál, de fel sem néz a papírjaiból. Megvonom a vállam és a felé az ajtó felé indulok, amire az van írva; Victoria Gates. Kopogok és már be is lépek.
- Jó reggelt – szólalok meg – Lara Rogers vagyok.
- Jó reggelt Ms. Rogers. Itt a jelvénye, odakint talál szabad asztalt és egy hét múlva lesz a fegyvervizsgája. Szeretném, ha addig is járna a lőtérre gyakorolni.
- Igen kapitány.
- Asszonyom – javít ki azonnal és hidegen - Írja alá – az orrom elé tol néhány papírt, aláírom és ő visszatér az előtte heverő aktához. Nem szól hozzám többet, gondolom ennyi. Megvonom a vállam és kifelé indulok. Azt hiszem Gates nem lesz nekem szimpatikus. Sőt, már most nem szimpatikus. de hálás vagyok, hogy felvett és legalább van munkahelyem. Még akkor is, ha távol vagyok attól a két embertől, akik nagyon fontosak nekem.
- Fogalmam sincs minek még egy ember, hárman is elboldogultunk – magyarázott egy barna hajú nő aki nekem háttal áll. Egészen felélénkült már az iroda.
- Őőő… Jó reggelt! – szólalok meg számukra váratlanul és látom, hogy meglepődnek.
- Lara? – hallok egy hangot a másik irányból, de még nem látom a tulajdonosát. Megfordulok és meglepődök. Richard Castle áll előttem, akit utoljára 6 évesen láttam, és aki az unokabátyám. Az én apám az ő anyjának a bátyja. Apám egy nála jóval fiatalabb nőt vett feleségül, amiért a családi kapcsolat megszakadt. Aztán mikor 6 éves koromban apám szívrohamban meghalt, Richard anyja az én anyámat hibáztatta.
- Richard – nem igazán tudok megszólalni. Nem tudom mit is mondhatnék.
- Te hogy hogy itt, New Yorkban és az őrsön? – közelebb jön és ő is meg van lepődve. Kapok két puszit is, és félszemmel látom, hogy az előbbi barna hajú nő érdekes tekintettel néz ránk. Meg mernék esküdni, hogy féltékenységet látok a tekintetében.
- Ideköltöztem és itt dolgozom mától. Nyomozó lettem – nézek fel rá. Egy kicsit magasabb, mint én. Ez érdekes, nem féltem a főnökömtől és sosem féltem az új helyzetektől, most mégis félek egy kicsit, hisz mit mondhatnék egy olyan embernek, akit szinte nem is ismerek, és vajon miért néz rám olyan dühösen az a nő?  
- Olyan kicsi voltál mikor utoljára láttalak – szólal meg és én meglepődök, de ugyanakkor haragra is gerjedek.
- Akkor láttál először is és ne feledd el, hogy pusztán miattatok nem ismerjük egymást. Hinnetek kellett volna apunak és nem pedig kilökni a családból. Most pedig ha megbocsátasz – dühösen hátat fordítok és a barna nő felé sétálok. Nyílván való, hogy ő a csapat irányítója, fogalmam sincs, hogy miért, csak érzem.
- Jó reggelt! Lara Rogers vagyok – nyújtom a kezem és ő még jobban felhúzza amúgy is magasan lévő szemöldökét. Biztosan feltűnt neki a névegyezés. Nem fogom felvilágosítani. Egyáltalán mit keres itt az unokatestvérem mikor nem is nyomozó. Talán ha figyeltem volna a híreket, most tudnám. Az igazság az, hogy ha meghallottam valamikor is a Richard Castle nevét, akkor biztosan elkapcsoltam vagy el sem olvastam az újságot.
- Kate Beckett – kezet nyújtott ő is és egy asztalra mutatott – ott lesz a te asztalod. Egyelőre jelentéseket írunk, mert nincs munka.
Visszaült az asztalához és szó nélkül állt neki tovább írni. Az asztalomhoz sétáltam, a táskámat ledobtam a székre és körülnéztem rajta. Egy számítógép volt rajta egy asztali lámpa és ennyi. Hát nem sok minden, de otthonosabbá fogom tenni. Máris egy képet veszek elő a táskámból. Keretbe van és a lámpa mellé állítom. Az egyik legfontosabb emberrel ketten vagyunk rajta. Ez a legfrissebb kép rólunk. Közvetlen azelőtt készült, hogy elmondtam Kimy-nek, hogy New York-ba költözök. Ő a legjobb barátnőm, igazából több már, mint barát, ő a lelki társam, olyan mintha a húgom lenne. Melbourne-ben lakik, és még iskolába jár. Egyébként is ritkán találkoztunk és most még messzebb kerültünk egymástól. Még két éve van hátra a suliból és ő is nyomozó lesz. Megegyeztünk, ő is New York-ba fog jönni, lakni és dolgozni. Elmélyülten nézem a képet és nagyon hiányzik. Pedig reggel még beszéltünk, mármint nálam reggel. A kilenc óra eltolódás nehézzé teszi a beszélgetést, de meg fogjuk oldani, éppen úgy, mint bármi mást.