Kate felült az ágyban, de
mire az ágya mellett lévő kislámpát felkapcsolta, Olivia már kiabált és
sikítozott álmában.
- Nee! Ne bántsd anyut!
Segíts anyu! – kiabálja, és közben eszeveszetten vagdalózik az ágyban, aztán
egy hangos és keserves sikításkor, Kate úgy döntött most van az a pillanat,
amikor jobb, ha felkelti a lányt.
- Liv, ébredj – rázza meg a
most már síró, de még mindig kiabáló lányt – Liv!
Olivia hírtelen ült fel,
először nem tudta hol van és rettentő rémülten nézett a mellette zavarodott
tekintettel ülő nőre.
- Semmi baj, csak álom –
suttogta Kate és magához ölelte a zokogó lányt. Liv legalább tíz percig sírt
annyira keservesen, hogy néha úgy tűnt, még levegőt sem vesz, aztán megszólalt.
- Nem Kate, nem álom volt
érted? Ott voltam, és nem tudtam segíteni anyunak – zokogta – Megtámadott engem
is, majdnem meghaltam! Meg kellett volna halnom! Miért maradtam életben, ha
senkinek sem kellettem?
- Ne mondj ilyet – szorította
magához Kate a még mindig zokogó lányt. Megfogta Olivia kezét és a még lapos
hasára tette – Neki szüksége van rád. Nekem is – suttogta a nyomozónő, közben
pedig a lány hátát simogatta, egészen addig, amíg az vissza nem aludt.
Édes Istenem, Fogalmam sem
volt arról, mit kellett átélnie. Végre visszaaludt a sok sírástól. Most
nyugodtan alszik. Óvatosan visszafekszem, de már nem tudok nyugodtan aludni,
inkább csak forgolódok. Zaklatott vagyok, nem tudom felfogni, hogy mi történt
szegény lánnyal. És miért nem volt bent az aktákban? Vajon ebben is benne van
Montgomery keze? Észre sem veszem, hogy a sok gondolat, ami a fejemben kavarok,
szinte elaltat. Legközelebb már a telefonom ébresztőjére kelek, de akkor már
Olivia nem volt mellettem. Lassan a konyhába indulok és valami fura szag csapja
meg az orromat.
- Mi ez a borzalmas szag? –
szólalok meg köszönés helyett.
- Reggelt! Kamillatea, a
szekrényben találtam.
- Mindjárt hányok tőle – ülök
le az asztalhoz álmosan és próbálok mély levegőt venni. Nem gondoltam, hogy a
reggeli rosszullétek ilyen hamar törnek rám. Eddig csak max szédültem egy
kicsit, most meg már ez a borzalmas hányinger. – Adok neked egy kosztümöt,
aztán bemegyünk a kapitányságra. Szerzünk neked melót és nekem is van
papírmunkám.
- Kate ez már túl sok – néz
rám lehajtott fejjel, miközben elém rak pár szelet pirítóst.
- Nincs vita – nem vagyok
szigorú, csak határozott. Neki most arra van szüksége, hogy valaki törődjön
vele és felkarolja. Nem nekem kéne, hanem az apjának. De már most közel áll
hozzám ez a lány. Szüksége van rám. Megesszük a reggelit és a gyomrom is helyre
jön. Rendbe szedjük magunkat és a kapitányság felé vesszük az irányt. Nem
beszélünk szinte semmit. Ő kifelé bámul, én pedig azon gondolkodom, milyen
munkát is kaphat az őrsön. Talán hivatalos tanácsadó, mivel rendőr így lehetne,
és így még fizetést is kapna. De az Rick helye… elhessegetem a gondolatot. Nem
érdekel, hogy az az ő helye, neki van pénze és éljen meg az írásból. A dugót
sikeresen kikerültem, így időben be tudtunk érni a kapitányságra. Kiszálltunk
és elindultunk felfelé.
- Ideges vagy? – kérdezem
tőle, mert látom, hogy a kezét tördeli a liftben.
- Nem – felel szigorúan és
már le is teszi a kezét maga mellé. Eszembe jut fiatal önmagam, én sem
vallottam volna be, hogy félek és ideges vagyok.
- Sziasztok – köszönök, mikor
a fiúk mellé érek – Ő itt Olivia Cavanaugh.
- Üdv – intett nekik, én
pedig azonnal magam után húzom, és már a kapitány ajtaján kopogtatok. Megvárjuk
a tessék felkiáltást és már be is megyünk.
- Jó napot Asszonyom!
- Jó napot Beckett! Miben
segíthetek? – néz bizonytalanul a mellettem álló Oliviára.
- A nevem Olivia Cavanaugh,
gyilkossági nyomozó. Szükségem lenne munkára – lépett közelebb Gateshez és
kezet fogtak.
- Viktoria Gates. Van valami
köze Castlehez? Láttam a pár napja történteket – a vaslady kérdésére Liv
megszólalni sem tudott, mellé léptem és finoman megérintettem a kezét, ő pedig
szigorúan válaszolt.
- Igen, de az a magánügyem.
- Rendben van hölgyem.
Egyelőre hivatalos tanácsadóként tudom felvenni, aztán meglátjuk mi sül ki
belőle, ha jól tud együtt dolgozni Beckettel és a többiekkel, akkor talán
felvehetem nyomozóként is. Így legalább megszabadulhatunk Castletől.
Nem tartott sokáig és Liv
papírjai is el lettek intézve. Számítottam rá, hogy nem mondja, el mi köze van
Rickhez, azt meg még jó, hogy nem mondta el, hogy az ő anyjának halála
összefügg az én anyám halálával. Akkor nem biztos, hogy felvette volna.
- Srácok, Olivia mától fogva
hivatalos tanácsadóként lesz a munkatársunk. Castle helyett – teszem hozzá
halkan, és látom Esponak feltűnik a Castle megnevezés a mostanában használt
Rick helyett. – Ő ott Javier Esposito, Ő pedig Kevin Ryan. Lanievel majd később
találkozhatsz.
- Hogy-hogy Castle helyett? –
kérdezte Ryan értetlenül.
- Olivia gyilkossági nyomozó,
és munkahely kell neki, Castle pedig az írásból is meg tud élni – válaszolom
szigorú szemekkel Ryanre és már be is húzza fülét farkát.
- Fogd be Ryan! Üdvözlünk
közöttünk Olivia – sétál hozzánk Javier és kezet ráz Livvel. Azt hiszem, kezd
már egy kicsit feloldódni, de nem tudom pontosan, nehéz kiismerni. Esposito és
Olivia beszélgetni kezdtek, én pedig neki álltam a papírmunkámnak. Talán egy
fél órával később Liv leült mellém, ugyan abba a székbe, mint ahova Castle
szokott. Megmutattam neki, amit tudtam, hogy mi hogy szoktuk. Épp teáért
sétálok át a pihenőbe. Még meg sem telt a poharam a forró itallal, mikor nyílik
a lift ajtaja és lám ki sétál ki belőle? Hát persze, hogy Castle. Nem moccanok,
csak figyelem mi történik.
Rick dühösen lépett ki a
liftből. Alig fél órával azelőtt egy telefont kapott Gates kapitánytól, hogy ki
van rúgva. Van helyette valaki más, aki hivatalosan is ott van már. Autóba ült
és az első dolga az volt, hogy a kapitányságra hajtott. Ám amint lépett párat,
nem várt személyt látott meg, ráadásul az ő székében ül és Kate asztalán olvas
valami aktát. A dühe még magasabbra csapott és már szinte futott a lány elé.
- Mit keresel már megint itt?
– förmedt rá, de még nem kiabált.
- Dolgozom – felelte Olivia
közömbösen és már fel is állt, hogy arrébb sétáljon, de Castle elkapta a kezét
és visszafordította maga elé.
- Nem elég, hogy elszakítod
tőlem Katet? Még a munkámat is elveszed? Kinek képzeled magad mégis? – kiabálta
most már az író és Kate ezt a pillanatot választotta, hogy közbelépjen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése