Az ügy ami összeköt - 13. rész

Sziasztok, még mindig Rainától :D Jó olvasást!

- Engedd el! Neki nagyobb joga van itt lenni, mint neked – Kate még egyáltalán nem kiabált és a hangját sem emelte fel, de rettentő dühös volt a férfira. Nem érdekelte, hogy lassan mindenki őket nézi. – Olivia gyilkossági nyomozóként van itt.

- Gyilkossági nyomozó??? És te? Neked pihenned kéne, mi a frászkarikát keresel itt?

- Talán süket vagy? Dolgozom, veled ellentétben nekem nincsenek milliók a számlámon. Különben meg semmi beleszólásod ahhoz, hogy Liv vagy én hol vagyunk.

- Még jó, hogy van közöm, elfelejtetted, hogy az én gyerekemmel vagy terhes? – kiabálta Rick és már Katenek is elszakadt az a bizonyos cérna és kiabálni kezdett.

- Közöd? A francba Castle ezt már elszúrtad akkor mikor közölted, hogy van egy lányod, akit egész életedben eldobtál! Tudod te mit élt ő át? Egyáltalán Anyád és Alexis tudja, hogy évek óta hazudsz nekik? Örülj annak, hogy engedem, hogy részt vegyél a kicsi életében, de akár meg is gondolhatom magam! Takarodj innen Richard Castle! És jobb, ha tudod, a gyógyszert amire Livnek szüksége van, biztos, hogy te állod, és ebből nem engedek! – kiabálta magából kikelve.

Castle nem válaszolt, csak hátat fordított és elviharzott. Pár percig a nézőközönség dermedten állt és a hallottakat próbálták feldolgozni, de amint Esposito intett mindenki visszatért a munkájához, kivéve Katet és Oliviát. Kate nagyot fújva, az asztalra támaszkodva próbált megnyugodni, még mielőtt veszélybe sodorná a baba életét. Most rajta volt a sor, hogy kiboruljon, és ezt Olivia érezte is. Odalépett a nő mellé és tenyerét a hátára tette és simogatni kezdte.

- Ne haragudj- suttogta Kate lehajtott fejel és egy könnycsepp gördült ki a szeméből.

- Semmi baj. Jobb, ha megnyugszol. Gyere – Olivia megfogta a nyomozónő kezét és a női részleg felé kezdte húzni, és finoman átkarolta a már reszkető nőt. A fiatal lány tudta, sok volt ez a terhes nőnek. Kicsit bűntudata volt, hogy miatta robbant ki ez a nagy veszekedés, de tudta, Katenek most szüksége van rá, épp, úgy ahogy neki szüksége volt az elmúlt éjjel Kate ölelő és nyugtató karjaira.

Fogalmam sincs, hogy kerültem megint az ágyamba, de már este van. Felülök és fülelek, hangokat hallok a nappali felől. Ruhástól fekszek az ágyon. Eszembe jut a tegnapi incidens a kapitányságon. Hogy lehet valaki ennyire hülye. Soha életemben nem csalódtam még ekkorát  Rickben. A nappali felé indulok és meglepődve látom, hogy Olivia helyett Lanie áll a konyhámban.

- Hogy kerültem haza? És hol van Liv? – nézek rá barátnőmre és leroskadok a konyhaasztal egyik székére.

- A műsor után, ami délelőtt volt, rettentően kiborultál. Olivia kétségbeesetten hívta Espositot, mert te megint rosszul lettél, hazahoztunk és hívtunk orvost. Kaptál egy enyhe nyugtatót és az óta aludtál. Olivia pedig vásárolni ment el. Egyél – tett elém egy tányér lazagnet.

- Mit mondott az orvos? – néztem fel és nekiálltam a kajának, amit elém tettek, közben pedig észre sem vettem, hogy már nyílt az ajtó és Liv is hazaért.

- Azt, hogy még egy két ilyen roham és elveszíted őt – suttogta a konyhaajtóból Olivia.

- Hogyan? – nézek fel ijedten.

- Jól hallottad kislány. Ha nem figyelsz, és hagyod magad felizgatni, akkor elveszíted a babát – magyarázta újra Lanie. Csak nézek magam elé, feldolgozom azt, amit hallottam. Közben hallom, ahogy Lanie elköszön, és még szól Livnek, hogy vigyázzon rám, aztán elment.

Olivia gyorsan összedobott egy gyors, de mégis egészséges vacsorát. A két nő asztalhoz ült, és nekiláttak a vacsorának.
- Nem is tudtam, hogy ilyen jól főzöl. – mondta Kate, és újra egy falat ennivalót rakott a szájába.
- Hát igen. Ha valaki 9 évesen tök egyedül marad, akkor előbb utóbb meg kell tanulnia gondoskodni magáról. – Liv is bekap egy falatot, majd a tányér szélére teszi a villáját. Megvárta, amíg Kate is befejezi a vacsorázást, majd elpakolt.
- Köszönöm. – Kate egy hálás mosolyt küldött a lány felé, majd a hálóba ment. Olivia elmosogatott, majd elpakolta az edényeket.

Leültem az ágyra, és bekapcsoltam a tv-t. Lefeküdtem az ágyra, és megpróbáltam teljesen ellazulni. Lehajtom a fejem a párnára, és elkezdem nézni a műsort, ami tv-ben megy. Pár perc múlva, érzem, hogy a szemem lecsukódik. Egy gyönyörű álomban találom magam, ahol minden rendben van, és a problémák tovatűnnek. A gyönyörű álmot, egy hangos sikítás szakítja félbe, amire felijedek. Kipattanok az ágyból, és a nappaliba sietek. Meglátom, ahogy Liv a kanapén alszik, és újra rémálmok gyötrik. Odamegyek, és leülök mellé. Felrázom Liv-et, aki hirtelen felül az ágyon, és nagyon gyorsan lélegzik. Attól félek, hogy rosszul lesz.
Átölelem, és simogatni kezdem.
- Jól van semmi baj. – próbálom nyugtatni, de még mindig nagyon zaklatott. – Nincs semmi baj, csak egy álom volt. – A légzése lassul. Nagy, mély levegőket vesz. Ölelem még mindig, de pár pillanat múlva, kitör az ölelésemből, és az ajtó felé szalad. Kinyitja, és azzal a mozdulattal, be is csapja maga mögött.

Olivia kirohant a házból, és az utcára futott. Úgy gondolta, így jobban ki tudja szellőztetni a fejét.  Pár perccel később leintett egy taxit.
- Jó estét. – köszönt kicsit kifáradva a lány.
- Jó estét. Hova vihetem? – kérdezte udvariasan a sofőr.
- A Chealse és a Clinton sarkára kérem. – mondta Olivia, és becsatolta a biztonsági övet. Az út nem volt hosszú, nagyjából fél óra lehetett. Mikor az autó megállt, a lány kiszállt, és kifizette a sofőrt. A taxis biccentett, és elhagyta a helyszínt. Olivia átsétált az út másik oldalára, és megállt a hatalmas vaskapu előtt. A kapun egy fából faragott tábla állt. New York-i Temető. Ez a felirat állt a már kissé elkorhadt fatáblán. Liv benyitott a vaskapun, bement, majd maga mögött lassan becsukta a rozsdától nyikorgó kaput. A lány elkezdett sétálni. A sorok hosszúak voltak, és rengeteg kőtábla állt a sorok szélén. Mielőtt beállt a maffiához, nagyon sokat járt ide. Viszont, hogy le ne leplezze magát, ezt a szokását is meg kellett szüntetnie. Az idő későre járt. Már elég sötét volt. Oliva viszont, nem félt a sötétben. Régen is mindig naplemente után jött ki ide. Úgy gondolta, hogy sötétben nem látszanak a könnyei.
”25…26…27…28… Ez az.” – gondolta magában a lány. A 28.sorba befordult, és a közepe felé kezdett sétálni. Ment pár métert, majd megállt egy kis sírkő előtt. A sírkőn az állt, hogy: Diana Cavanaugh. A lány letérdel, és a kezével végig simít a jéghideg kövön.
- Szia anya. Ne haragudj, hogy ilyen későn jövök, de mostanában nem igazán tudtam jönni. Sajnálom, hogy ilyen sokáig magadra hagytalak, de el kellett intéznem pár dolgot. Képzeld korházban is voltam, de már semmi bajom. Apa is felbukkant. Ne aggódj nem beszélek vele. Csúnyán eldobott minket, és én ezt sosem bocsátom meg neki. Nem vagy itt igaz? Már egy jobb helyen vagy. Szeretném hinni, hogy figyelsz, de néha úgy érzem ez lehetetlen. El kéne fogadnom, hogy halott vagy, hogy nem jössz vissza. De annyira hiányzol. – az utolsó mondatnál, Liv sírni kezdett. A könnyei megállíthatatlanul folyni kezdtek. A lány térdelt a sír előtt. A lábai és a kezei már csupa sár volt. Az eső ugyan most nem esett, de pár nappal ezelőtt, nagy vihar volt, és még nem száradt fel a föld.
- Miért hagytál itt? – Olivia már kiabált. – Miért tetted ezt velem? Hogy hagyhattál egyedül? – A lány könnyei nem szűntek, és csak zokogott. Lehajtotta a fejét, és becsukta a szemét. Hallotta, hogy pár méterrel arrébb, valaki megmozdult. A lány fel sem emelte a feéj, még csak a szemét sem nyitotta ki.
- Mióta állsz itt? – jött a kérdés, és a mögötte álldogáló személy összerezzent. Nem hitte, hogy a lány meghallotta a halk mozdulatot.
- Éppen eleget. – jött a halk válasz. Kate letérdelt a lány mellé, és nem szólalt meg. A csendet Olivia törte meg.

- Egyik este, anya bekísért a szobámba. Lefektetett, és betakart. Kezembe adta bogyót, a kis macimat, amit még tőle kaptam születésnapomra. Adott egy jó éjt puszit, és kifelé indult a szobámból. Hirtelen megragadtam a kezét, és visszahúzta. Azt mondtam neki, hogy félek, és hogy maradjon velem. Ő azt mondta, hogy mindig velem marad, és hogy soha nem hagy el. Én elhittem, és megnyugodtam. Elaludtam, és azt álmodtam, hogy boldog vagyok. Nem sokkal később, anya berontott a szobámba, és kirángatott az ágyból. Azt mondta, hogy mennünk kell mert jönnek a rossz emberek, akik bántani akarnak. Menekülni kezdtünk. Az éjszaka kellős közepén, autóba ültünk, és elindultunk. Semmit sem vittünk magunkkal. Az autó lerobbant, és mi egy motel szobában szálltunk meg. Reggel felébredtünk, és mintha semmi gond sem lenne. Egy csodálatos napot töltöttünk együtt. Elmentünk a vidámparkba, és moziba. Nagyon jól mulattunk. Aztán este, még sétáltunk a parkban egy nagyot. Anya folyton hátra nézett, és elég paranoiássá vált. Akkor még nem tudtam, hogy mit is jelent ez. Valaki követni kezdett, és egy sikátor felé mentünk, hogy lerázzuk. Egyre többen jöttek, és már nem tudtunk hova menni. Anya elbújtatott az egyik szemetes konténer mögé, és azt mondta, hogy még a levegőt is tartsam vissza. Én megtettem. Én mindent megtettem, és ez lett a vége. Segíthettem volna, de túl gyáva voltam. Tehettem volna valamit. – Olivia már nem kiabált, csak suttogott, de mégis annyi fájdalom volt a hangjában, hogy Kate nem tudta megállni, hogy átölelje. Nagyon sajnálta a lányt.