Annyira dühös vagyok, hogy észre
sem veszem, merre megyek, csak mikor már leállítom a kocsit. A kapitányságra
lyukadtam ki. Beszállok a liftbe és próbálok újra a hideg és kemény Kate
Beckett lenni. Újra csak az elhangzottak jártak a fejemben. Nem hiszem el, hogy
képes volt hazudni, és hogy képes volt felhánytorgatni azt, amit már egyszer
lezártunk és megbeszéltünk. „Az apja vagyok˝ vízhangzott a fejemben újra és
újra.
A lift felér velem és én az
asztalomhoz sétálok. Hálát adok, hogy a kollégáim nem kérdezik meg tőlem, hol
is hagytam Castlet. Eszembe jut a lány neve, Olivia Cavanaugh. Cavanaugh,
annyira ismerős, de honnan? Kutatok az emlékek között és közben leülök az
asztalhoz. A hasam szúrni kezd, de alig észrevehetően, próbálok kicsit jobban
lenyugodni, nem árthatok a babának. Aztán eszembe jut a lány anyjának neve, Diana.
Tegyük fel, hogy Olivia, az anyja nevét kapta. Akkor az anyját… Istenem! Diana
Cavanaugh. Ez nem lehet igaz, mi jön még. Gyorsan megnyitok a számítógépemen
egy bizonyos mappát és gyorsan olvasni kezdem, olyan gyorsan, ahogyan csak
tudom. Az aktában az áll, Diana Cavanaugh kislánya akkor volt 9 éves mikor az
anyja meghalt, és a neve Olivia. Ez nem lehet! Ez annyit jelent, hogy Rick
tudta ki az, mikor mi nyomoztunk. Soha, egyetlen egy szóval nem mondta! Pedig
tudta! A hasam újra szúrni kezd, valamivel jobban, mint eddig. Még mindig nem
törődök vele csak figyelem a fehér táblát, és az előttem fekvő iratokat.
Próbálok valamit kiokoskodni, összefüggést találni. Ki vihette el a kocsit a
futárcégtől? Órákig ülök és olvasok. A liftajtó többször nyílt már, persze én
minden egyes alkalommal felnézek, de nem ő az, aki kilép rajta. Újra az az
ismerős fájdalom. Tenyerem a hasamra simítom, lehajtom a fejem és úgy beszélek,
hogy senki ne halja és lássa. Szerencsére hosszú hajam előrelóg és így
tökéletesen elfedi az arcom.
- Ne haragudj manó, ígérem,
megnyugszik a mami, csak légy jó – suttogok, aztán felállok.
Talán jobb lesz, ha egy kicsit
sétálok. Felállok és a lift felé indulok, de nem jutok sokáig, csak Espo
asztaláig, mikor szédülés fog el. Meg kell kapaszkodnom az asztalban, erre már
ő is felfigyel.
- Kate minden rendben? – néz rám
Javier.
- Persze – nyögöm halkan, és már
lépek is egyet tovább. De inkább csak lépnék, mikor elemi erővel tör rám az az
ismerős szúrás az alhasamban. Újra szédülni kezdek, de nem tudok
megkapaszkodni. Minden összefolyik és érzem, ahogy a kemény padlóra zuhanok, és
a fejem is koppan.
- Kate! – Hallom Espo hangját,
de nagyon messziről.
- Beckett – Ryan hangja
Javierrel egy időben csendül fel. Érzékelem, ahogy Kevin mentőt hív.
- A baba, nem veszíthetem el őt
is – nyögöm erőtlenül, aztán elsötétül minden.
Olivia a szabályába feküdt,
mikor kopogást hallott és az ajtó már nyílt is.
- Mondtam már, hogy nem akarlak
látni – csattant fel a lány mikor látta, ki is lépett be.
- Kérlek, csak beszéljük meg –
fogta könyörgőre Rick. Pár órája mikor elment meg sem próbált beszélni a
lánnyal, elmagyarázni, az ő verzióját, hogy most mennyire csalódott saját
magában.
- Nincs miről beszélnünk.
Hallottam, hogy szakítottatok a barátnőddel és hogy ő is terhes, azt a gyereket
is elhagyod?! Minek csinálsz fel valakit, ha utána eldobod a gyereket, mint egy
rongyot! – Olivia torka szakad tából ordított.
- Ez nem ilyen egyszerű. Van egy
húgod, 19 éves, Alexis. Ő velem él – Rick normális hangsúlyban beszélt.
- De ilyen egyszerű. Húgom! Jó
tudni! Hagyj békén, had éljem az életem – most már ő is halkabban beszélt, az
ereje elfogyott a sok kiabálástól.
Castle csak állt ott egyhelyben,
nézte az előtte fekvő lányt és nem tudta mit is tegyen, aztán a telefonja
csörögni kezdett.
- Tessék – szólt bele.
- Itt Ryan. Katet kórházba
kellett vinni, mert rosszul lett. Most vizsgálják.
- Mi történt? Hol vagytok? –
kérdezte idegesen és attól félt, szerelmének vagy a születendő gyereküknek
valami nagy baja lesz.
- Az alapján, amit Kate nekünk
mondott, a mentő a nőgyógyászatra vitte.
- Oh, nem! Azonnal ott vagyok –
bontotta a vonalat és már ki is viharzott.
„Vajon mi történt?˝ futott át a
Lány agyán a gondolat, aztán már túlfáradtnak érezte magát gondolkodni, inkább
megfordult, lehunyta szemét, amiből még egy kósza könnycsepp is kibuggyant,
aztán elaludt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése