Az ügy ami összeköt - 3. rész

Köszönöm Raina a közös munkát :D

Legalább fél órát autózunk mire odaértünk a futárcéghez. Kiszállunk a kocsiból, magamhoz veszem a fegyverem és a jelvényem és már be is sétálunk a portán. Ezúttal nem fogjuk meg egymás kezét, most nyomozunk, és a lehetséges gyanúsítottaknak nem kell tudniuk, hogy együtt vagyunk.

- Jó napot! Miben segíthetek? – kérdezi tőlünk a portás. Belenézek a papíromba, hogy megnézzem még egyszer a nevet.

- Jó napot Kate Beckett nyomozó vagyok, ő Rick Castle. A főnökét Steven Carlsont keressük.

- Az első emeleten jobbra a második ajtó – tájékoztat, minket nem törődöm módom.

Vállat vonok, és felfelé indulunk a lépcsőn.

Nyugtázom magamban, hogy a lépcsőzés sem jobb, mint a lift. A gyomrom ugyanúgy kikészül tőle. Felérünk a megfelelő emeletre, és a főnök irodájának ajtaját keressük. Mikor megtaláltuk, ránézek Rick-re, és bekopogunk. Mikor hallom a halk tesséket, benyitok.
- Jó napot Mr.Carlson. Kate Beckett nyomozó vagyok a New Yorki rendőrségtől, ő pedig a Richard Castle. Szeretnénk feltenni pár kérdést, az egyik autójukról.
- Persze. Amiben tudok a segítségére leszek. – a férfi rám mosolyog, és én vissza mosolygok. Nagyon helyes a pasi, de Rick-hez fel sem ér. A gondolatok csak úgy cikáznak a fejemben, mire Rick megszólal.
- Meg van az összes autójuk? – kérdezi tőle Rick, és látszik, hogy a pasi elbizonytalanodik.
- Tudja tegnap, történt valami. Az egyik futár jelentette, hogy eltűnt az autója, de egy órával később pedig már megvolt. – feleszmélek a gondolataimból, és beszállok a beszélgetésbe.
- Ez mikor volt? – kérdezem.
- Korán, még sötét volt. Úgy hajnali 5 körül lehetett.
- Hol van most az autó? – kérdezem, és a zsebembe nyúlok a telefonomért.
- A garázsban van. – adja meg a választ, amire várok. Kikapom a telefont a zsebemből, és Esposito számát tárcsázom.
- Szia. Itt Beckett. Kéne pár helyszínelő. Megtaláltuk a furgont. Alaposan át kéne nézni. Jó lenne, ha ti is ide jönnétek. – adom az utasítást, és már a garázs felé tartunk. A főnök ott liheg a nyakamba. Olyan, mintha akarna valamit. Mikor leérünk megdörzsölöm a szemem, mert nem hiszem el, amit látok. Legalább százötven darab ugyanolyan kocsi áll egymás mellett és mögött. A főnök átveszi az irányítást, és rámutat arra a bizonyos kocsira. Közelebb lépünk, és látom, hogy Rick már nyitni akarja a hátsó ajtót, mire véletlen rákiabálok.
- Mit művelsz? Semmit sem tanultál ez alatt, a négy év alatt? Ez bizonyíték. Nem érhetsz hozzá kesztyű nélkül. – látom rajta, hogy ismét értetlenül bámul rám. Már megint túl gyorsan ugrottam. Erről le kell szoknom. Látom a tekintetén, hogy most tényleg megbántottam. Egy lépéssel hátrébb lép, és meg sem szólal. Csak néz engem, mint akit az anyukája most szidott le, mert el akart venni egy csokit a bolt polcáról. Most már tényleg ki kell engesztelnem.
Lassan Esposito-ék is megérkeznek. Megmutatjuk nekik a kérdéses járművet, és ott hagyjuk őket, hogy várják meg a helyszínelőket. Szerelmemmel, beülünk az autóba, és visszamegyünk a kapitányságra. Az út alig fél óra, de Rick nem szól hozzám, még csak rám sem néz. Eddig az volt a baj, hogy folyton bámul, most meg az, hogy rám sem néz. Néha úgy érzem a terhesség, elveszi az eszem. Bocsánatot akarok kérni, de nem tudom, hogy hogyan tegyem. Mikor összeszedem a gondolataimat, szerencsétlenségemre, bekanyarodok a kapitányság parkolójába. Rick kipattan az autóból, és az épület felé indul. Nem vár meg, nem is néz hátra. Csak elviharzik. Bemegy az épületbe, és beszáll a liftbe. Még éppen elérem, mielőtt becsukódna az ajtó.
- Nézd Rick, én sajnálom, hogy… - de a mondatot nem bírom befejezni, mert kinyílik az ajtó.
- Aha. – ennek a szónak a kíséretében lép ki a liftből, és a székéhez sétál. Nem tudom hogy mit szeretne. Hagyjam egyedül, vagy legyek mellette. Úgy döntök, hogy inkább hagyom amíg megnyugszik. A fehér táblához lépek, és felírom a kocsilopás időpontját. Egyre több minden van a táblánkon. Csak állok a tábla előtt, és nem igazán figyelek az ügye. Máshol járnak a gondolataim. „Hat hete vagyunk együtt, és már most veszekszünk. Tudom, ennek jelenleg én vagyok az oka. A terhesség, megviseli a hormonjaimat. Nem akartam úgy rákiabálni, nem értem mi ütött belém.”