Christine - 3. rész

-        Castle, mit keresel itt? – kérdezte alig hallhatóan.

-        Magyarázatot szeretnék adni, arra, amit láttál. Kérlek hallgass meg. Mit kérlek, nem is kérlek, könyörgök.

Kate nagyobbra tárta az ajtót beengedve ezzel a lakásba a férfit és közben erősen remélte, lánya a játékaival elmerülve a szobájában marad, és nem indul a keresésére.

-        Megígértetted velem, hogy nem nyomozunk az anyám ügyében, azt mondtad, ha tovább folytatom, begolyózok, erre te mégis folytattad a nyomozást. Becsaptál Rick – a nő nem kiabált, halkan kimérten beszélt és látta ezzel jobban célba ér mintha kiabálna.

-        Tudom. Hibáztam, és tudod mi a legszörnyűbb, az hogy az ember már csak akkor jön rá, hogy hibázott mikor már elvesztette azt, akit igazán szeretett.

Mindketten hallgattak, és csak nézték a másikat, azon gondolkodva mi is lenne most a helyes döntés.

-        Aja – jelent meg Christine a lehető legjobb időben – deje, ebujut a vá.

-        Most nem lehet kicsim, mit szólsz egy meséhez anya szobájában? – emelte fel a kicsit, anélkül hogy egy pillantást vetett volna a férfira.

-        Tőpöket.

Kate a szobába vitte a kislányt, lerakta az ágyra és elindította neki a Hófehérkét. Majd visszasétált a nappaliba.

- Mennyi idős? – kérdezte Rick miután magához tért a döbbenettől.

- Két  éves lesz jövő hónapban.

- Mi a fészkes fenéért nem tudtál szólni, hogy van egy gyerekem?

- Ő az enyém, az csak egy dolog hogy egyezik a DNS-etek. Attól még nem leszel az apja.

- És ha én az akarok lenni? A pokolba Beckett, jogom van hozzá hogy én döntsem el akarok e az apja lenni vagy sem.

A nagy kiabálásra Christine is kijött a szobából, de csak állt ott némán és nézte, ahogy a felnőttek vitatkoznak. Kicsiny szeméből némán buggyantak ki a könnyek. A bácsi kiabált az ő anyukájával és nem értette hogy miért. A könnyek egyre nagyobb cseppekben folytak végig pofiján, de egy hang nem jött ki a torkán. Kate észrevette, hogy a lánya már nem a mesét nézi, hanem hogy ők ketten vitatkoznak. Látta a krokodilkönnyeket végigfolyni arcán és máris ott termett a kicsi előtt.

- Josz vojtam? – kérdezte a szipogástól alig érthetően.

Kate átölelte lányát, megsimogatta a kicsi fejét, hogy nyugodjon meg.

-        Nem voltál rossz kicsikém, te vagy a világ legjobb kislánya – simogatta meg a könnyektől maszatos arcot.

Rick megindultan figyelte anya és lánya ölelkezését és rájött nem hibáztatja a nőt azért, hogy nem szólt arról hogy terhes az ő gyerekével. Csak magának köszönheti, hogy nem ismeri a lányát. Meg kellett volna tartani az ígéretet, hogy nem nyomoz tovább.

-        Kate, ne haragudj rám. Egetverően nagy marha voltam, nem szabadott volna megszegnem az ígéretemet. És nem hibáztatlak érte, hogy nem szóltál róla. Csakis az én hibám. Engedd, meg hogy megismerjem, és részt vegyek az életében.

-        Christine, ez a bácsi itt az apukád. Köszönj szépen – magyarázta a kicsinek, de köszönés helyett anyja biztonságot nyújtó karjaiba bújt, eldugta arcát, gondolván, ha ő nem látja a bácsit, akkor a bácsi sem látja őt.

-        Fél? – kérdezte Rick Katetől.

-        Nem, viszont kiabáltál az anyjával. Nyerd el a bizalmát és szóba fog állni veled.

-        Itt maradsz ma?

-        Ha szabad.

-        Ismerd meg a lányod – mondta Ricknek majd Christine felé fordult – Játsz apuval kicsim, anya meg főz ebédet jó?