Christine

1. rész

- Christine, ideje lefeküdnöd kicsim – sétált óvatosan lánya mellé, aki még mindig meredten nézte a Hófehérkét a tv-ben, pedig már nagyokat pislogott. A csöpp lányka nem ellenkezett csak pici kezeit nyújtotta felé. A nő kikapcsolta a már sokszor megnézett kazettát, felemelte a kanapéról lányát és a gyerekszobába sétált vele. A lakás nem volt nagy, mindössze egy szoba volt neki, egy gyerekszoba lányának, egy fürdő, konyha és egy kicsi nappali, de mire a nappaliból a szobába értek Christine kicsi teste már elernyedten lógott anyja kezeiben. Az lefektette a védő falakkal gondosan ellátott ágyba, betakargatta, adott neki egy leheletnyi puszit, majd az ajtóból figyelte lánya egyenletes szuszogását. Újra arra az éjszakára gondolt mikor elhagyta akkori otthonát, akkor még nem tudva, hogy annak az egy éjszakának az eredményét is magával viszi. Új életet kezdett Bostonban, és csupán csak barátnője tudott hollétéről, de Christineről még neki sem beszélt, megeskette, hogy senkinek sem mondja el hova ment, és hogy mindenkinek, aki keresni próbálja, megkéri, hogy hagyják békén. A kislány mozgolódni kezdett, megfordult ágyacskájában, kicsi kezével megmarkolta fülét oldalára fordult és úgy szuszogott tovább. Még csak két éves, de már most hasonlít apjára, néha túlságosan is. Egyáltalán nem félős kislány, mindenkivel leáll beszélgetni, nem számít hogy idegen. A minap azon kapta, hogy egy könyv felett hasal, amiben egy árva kép sem volt, hiszen hosszú bűnügyi regény és a betűket nézte. A kérdésre hogy mit csinál a könyvvel, és hogy miért nem a képes mesekönyvet nézegeti egyszerűen csak azt a választ kapta, ˝icces˝,  ami annyit jelentett vicces. Hiába az apja vére. Szép lassan szobájába sétált és ő is átadta magát alomvilágnak.

Reggel arra ébredt, hogy valaki alig érezhetően a takaróját húzza. Reggeli szokásos rutinjuk elkezdődött. Felemelte maga mellé lányát, aki átölte nyakát és úgy próbáltak meg még egy kicsit aludni, bár a nő tudta, valószínűleg csak pár percig lesz képes a lánya elmaradni. 

-        Aja, kéek memmét – szólalt meg Christine álmos hangon. Még fel sem ébredt és máris a hasára gondolt.

-        Na jó akkor öltözzünk – kelt ki ágyából de mikor a lányát is kiemelte volna, megszólalt a telefonja. – Maradj itt Chris – szólt a kicsinek és a nappaliba ment telefonjáért.

-        Szia Lane, hogy-hogy ilyenkor hívsz?

-        Kate, baj van. Tudja hol vagy és oda tart.

-        Mii??? – kiáltott nagyot Kate – Lane elfelejtetted miért jöttem el? Új életet kezdtem, ő becsapott és hazudott nekem. Különben is, nem jöhet ide.

-        Nem felejtettem el, de a pokolba is Kate mi a fenétől félsz ennyire? Nem haragudhatsz rá a világ végéig, szereted nem? Akkor mi a baj, ne egy ilyen miatt dobd el őt magadtól.

-        Ezt te nem érted Lane. Mikor indult?

-        Alig negyed órája járt itt, leordította a fejem és elment.

-        Majd beszélünk, szia.

Csapta le a telefont Kate. Visszaindult szobájába, felöltözött, majd Christinenel kézen fogva a gyerekszobába indultak öltözködni. Ritka nap volt, hogy pénteken délelőtt is otthon voltak. A bölcsödében szünnap volt, így Kate is szabadnapot vett ki, hogy ne keljen lányát felvigyázóra bíznia. Nyár lévén meleg napnak ígérkezett, így Kate egy rózsaszín kantáros szoknyát és alá egy piros rövid ujjú pólót adott lányára. Próbált közben nem rá gondolni, de nem ment. Gondolatai egyre csak körülötte forogtak. Christine sem értette anyukája, miért nem bolondozik vele úgy ahogy reggelente szoktak. Kicsiny buksijával azon gondolkodott, vajon ő lehetett e rossz, hogy anya olyan csöndben van. Megígérte magának inkább csendben lesz, nehogy még jobban haragudjon anya.

A konyhába sétáltak, Kate az etetőszékbe tette lányát, gofrit vett elő a szekrényből, apró darabokra tépkedte, nehogy Chris az egészet tömje a szájába. Megtöltötte a csőrős pohárkát narancslével és a kicsi lány elé tette. Egy darabot vett a kezébe és Chris felé nyújtotta, de ő elfordította a fejét.

- Mi a baj kicsikém? – kérdezte aggódva, hisz még ilyet sose csinált. Újra megpróbálta, de ismét ugyanaz volt a reakció.

- az előbb még éhes voltál tücsök. Megpróbálod egyedül? – kérdezte majd a kezében lévő darabot a tányérra tette és figyelte lánya reakcióját. Christine meg fogott egy darabot a gofriból majd óvatosan a szájába tette és finoman majszolni kezdte. Miután meggyőződött róla hogy a kicsinek menni fog egyedül is, felállt és kávét csinált magának fél szemét mindig lányán tartva.  A bögrével a kezébe leült az asztalhoz és újra lányát figyelte, majd gondolatai visszakalandoztak a múltba.