10. rész
Csak nézte és nézte a szeretett
nőt. Egyszer csak felugrott, megemelte a szinte élettelen tetet és szorosan
magához ölelte. Soha nem zokogott még úgy, egész teste rázkódott. Nagyon félt attól,
hogy elveszíti azt, akit a legjobban szeret a világon. Az ott lévő orvos
gyorsan kiszedte a nőt Castle kezéből és erélyesen rászólt.
-
Viselkedjen uram, ilyet nem csinálhat. Üljön le vagy
menjen ki.
Szót fogadott és inkább leült.
Egy pillanatra felnézett, Montgomery még mindig kint állt. El sem mozdult, csak
annyira míg Ryannel és Espositoval beszélt a telefonon. Mindenki izgult a
nyomozónőért és mindenki féltette.
Esposito lakása:
Javier Esposito hangos kulcscsörgéssel
nyitotta ki lakásának ajtaját, belépett a sötétségbe és már vissza is zárta az
ajtót. Társával, Ryannel nem látták több értelmét bent lenni az irodában, hisz
már minden szálat megmozgattak, már vagy százszor hallgatták ki Miket, de
semmi. Nem tudtak semmi olyat kiszedni a férfiból vagy valami olyasmit találni,
ami segít az orvosoknak megmenteni Katet. Mike vér profinak tűnik, mindent
feltakarított maga után, csak egy majdnem négy évessel nem számolt. Az
önteltsége kergette a börtönbe. Javier nagyot sóhajtott sóhalytott, kabátját a
kanapéra dobta, de abban a pillanatban valaki felkiáltott.
-
Héé!
-
Lani, a frászt hoztad rám? mit keresel itt, egyáltalán
hogy francba jöttél be? – szíve gyorsan dobogott és egy villanykapcsolóhoz
nyúlt, de miután már fény is volt a szobában, már meg is bánta, hogy olyan
durván rászólt volt barátnőjére. – Lani mi baj?
Hülye kérdés volt tudta miért van
kiborulva annyira a nő és miért könnytől borított az arca. Melléült és magához
húzta.
-
A régi kulcsommal jöttem be. Javi úgy félek, hogy
elveszítjük. Ő a legjobb barátnőm, és szükségem van rá, mindenkinek szüksége
van rá, ő Kate Beckett – szipogta Lani.
-
Nem veszítjük el őt, meggyógyul, összeházasodik a mi
dilis írónkkal és ha Castlen múlik egy focicsapatnyi Újabb Castle vagy Beckett fog
rohangálni szana-szétt – megnyugtatásnak szánta, bár ő maga sem lett tőle
nyugodtabb.
Csak némán ültek összeölelkezve a
kanapén. Lani a kezét Espo szájához emelte, majd a keze után az ajkai is
követték. A férfi sem volt rest, azonnal visszacsókolt, felnyalábolta a nőt és
a szobába mentek. Szinte el is felejtették milyen mámorító érzés egymást
szeretni.
Közben a Castle ház
vendégszobájában egy aprócska ember a legrosszabb rémálmából sikított fel.
Martha szélsebesen száguldott a szobába, őt követte Alexis. Villanyt kapcsoltak
és az ágyban ülő keservesen síró kislány mellé ültek. Martha az ölébe vette és
úgy próbálta nyugtatni. Alexisnek eszébe jutott, amit nemrég hallott apjától.
-
Mi a baj szívem? – kérdezte Martha ijedten az ölében
ülő kislánytól, aki még mindig zokogott.
-
Rémálom, apa mondta mindig van neki – suttogta vörös
hajú lány. – menj aludni nagyi, majd én megnyugtatom.
Azzal átvette a kislányt és az
apja szobájába sétált. Tudta mikor ő kicsi volt egy-egy rémálom után csak olyan
helyen tudott megnyugodni, amit ismert és olyan valakivel, akivel biztonságban
érezte magát. Tudta, valószínűleg Lily esetében Kate lenne a megfelelő személy,
de talán ha kicsi érzi az apja illatát – elvégre bízik benne – akkor talán
elalszik. elfeküdt a kislánnyal a hatalmas ágyon, magukra húzta apja takaróját.
Ütemesen simogatta a kicsi hátát, halkan énekelt a fülébe és elmesélte neki,
hogy báránykák hogyan játszanak a virágos réten, Micimackóval és a többi
mesebeli lénnyel. A sírás hüppögésbe ment át és miután elmesélte azt is, ha
elalszik, anyával szedheti a virágot a réten, Lilyt elnyomta a fáradtság.
Alexis is megnyugodott apja illatától és őt is elnyomta az álom, és mivel Rick
azt mondta nem komoly a baj, nem sejtve apja a kínok kínját éli át Kate ágya
mellett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése