Christine - 8. rész

Egész hétvégét együtt töltötték. Christine hihetetlenül ragaszkodni kezdett az apjához, tetszett neki, hogy most már neki is van olyanja, hogy apu, mint a többi kis barátjának. Rettentő gyorsan meg tudta a férfit győzni valamiről, elég volt csak szépen néznie. Kate nem volt féltékeny a férfira, örült, hogy a kicsi megbékélt vele és végre családnak érezte magukat. A hétfő eljövetelekor azonban Marthanak, Alexisnek és Castlenek is haza kellett mennie. Miután ők elmentek, Christinenel közösen a nő munkahelyére indultak. Kate Bostonban is nyomozóként dolgozott, bár sokat nem beszélgetett a kollégáival, szinte semmit nem tudtak róla és ő sem tudott róluk semmit.

-        Jó reggelt főnök – lépett be az irodába Kate. Kezében még mindig ott volt a lánya.

-        Beckett megmondtam, hogy ez nem óvoda – csattant fel idegesen a főnöke.

-        Nézze még soha eddig nem hoztam be Christinet ide, most is csak azért jöttem, hogy felmondjak – mondta dühösen és a papírt odanyomta főnöke orra alá.

-        Rendben. Viszlát, Beckett – aláírta a papírt és folytatta tovább a munkáját.

Meg se próbálta visszatartani a nyomozónőt. Kate vállat vont és kisétált az asztalához és a székre ültette a kislányt.

-        Mi cinász? – kérdezte Christine mikor anyukája egy dobozt vett elő és pakolni kezdett bele.

-        Összepakolok cicám.

-        Miét? – nézett kíváncsian.

-        Mert elköltözünk apuhoz és a tesódhoz, meg Martha nagyihoz.

-        Jó – jött a laza beleegyező válasz. Kate elmosolyodott és tovább pakolt.

-        Helló Kate. Miért pakolsz? – jelent meg David a kollégája. Ő volt az egyetlen, akivel néha beszélt, de az sem önszántából, hanem mert David kérdezte. Párszor elhívta vacsorázni is meg minden, de ő mindig visszautasította, és látta a srácon nem igazán tetszik neki, ha kikosarazzák.

-        Mejt ppahozs kőtözsünk – magyarázta lelkesen, de David láthatóan nem értette.

-        Mi?

-        Hazaköltözünk New Yorkba Christine apjához – fordított Kate, de a srác csak elrohant és szinte fortyogott a dühtől.

-        Na, mindegy – vont vállat a nő, megfogta Christine kezét és elindultak kifelé.

Haza autózott és otthon is nekilátott pakolni, ami elég nehéz volt. Christine újra elemében volt. Amit ő elrakott, azt Chris kiszedte és megkérdezte mi az. A bútorokra nem lesz gondjuk. Az egyetlen szoba, amiben saját bútoraik vannak, az a gyerekszoba, de Rick ragaszkodott hozzá, a babakocsin kívül és néhány fontos dolgon kívül hagyjon ott mindent, mert ő akarja berendezni az új gyerekszobát. Már majdnem mindent összepakolt, már csak pár doboz volt hátra, mikor Christine egy újabb valamit vett ki az egyik dobozból.

-        Ezs mi? – mutatott egy könyvre Chris, amit alig bírt el.

Kate törökülésbe ült a földön, ölébe ültette a kislányt és nézegetni kezdték az albumot. Egy fényképalbum volt, Kate életének fontosabb eseményeiről. A kicsi lány buzgón kérdezgette ki kicsoda a képeken.

-        Ő? – mutatott egy újabb képre.

Két alak volt rajta, egy kislány és egy fiatal nő. A kislány Kate volt, a nő pedig az édesanyja.

-        A nagymamád, Johanna nagyi, az én anyukám. A kislány pedig én vagyok. Johanna nagyi az angyalokkal van kicsim és mindig figyel téged.

-        Sejetlet Aja – és olyan gyorsan ölelte meg Kate nyakát, hogy az majdnem hátraborult.

-        Én is szeretlek Christine.

Befejezték a pakolást, s már este is volt. Kate lefektette a kicsit és ő is aludni ment. Másnap reggelre volt hívva a kamion, amit Castle rendezett, hogy ne a nőnek keljen cipelni autóval a cuccokat.

Reggel a munkások bepakolták a dobozokat és már el is indultak. Kate még elrendezte a házinéninél a lakást és ők is autóba ültek.

-        Hoa medünk? – magyarázott hátulról Chris.

-        Apához cicám – már vár minket.

-        Iszikát – mutogatott előre.

-        Adom – és már hátra is fordult a cumisüveggel a kezében, de addigra már egy hatalmas csattanás, még látta ahogyan Christine keservesen felsír, aztán se kép se hang.