Fájdalmas búcsú - 7. rész

 Castle nem bírta tovább autóba ült és a kapitányságra hajtott. Ezerszer próbálta hívni a nőt, de nem vette fel, és ő mindenképpen beszélni akart vele. A kapitányságon Ryan és Esposito figyelmét sem kerülte el az állandóan csörgő telefon. Kate még mindig nem beszélt egyikőjükkel sem. Hideg maradt és csak a munkával kapcsolatban beszélt. Egyszer csak Castle lépett ki a liftből. Ryan és Espo az asztaluknál maradtak és úgy csináltak, mint akik nagyban dolgoznak, közben pedig szemmel tartottak mindent.

-        Kate, beszélnünk kell – állt meg a nő asztala előtt.

-        Nem akarok beszélni – Kate fel sem nézett az aktából, ami előtte hevert.

-        De beszélni fogunk. Hagytam, hogy Lanienek és a fiúknak, hogy ne engedjenek a közeledbe, mert azt hittem úgy jó lesz.  Kate nem vagy egyedül.

-        Csak adj egy kis időt, kérlek. Nem tudom képes vagyok-e most beszélni róla.

-        Nem menekülhetsz el – lágyult el a hangja.

-        Csak adj időt, kérlek – nézett fel Kate.

Castle meglepődött. Kate borzalmasan nézett ki. Az arcán most is könnyek folytak végig. Castle tenyerét a nő arcára simította és meglepetésként érte, Kate nem húzódott el. Arcát a férfi tenyerébe simította.

-        Bárcsak visszacsinálhatnám – suttogta Rick.

-        Hívni foglak – suttogta Kate is.

Rick hátat fordított és elment. A nyomozónő érezte, nem kell már sok és újabb síróroham fog rátörni. Felpattant és a vaslady irodájába sietett. Két társa csak megdöbbenten nézett utána. Csak remélni tudták, Beckett nem készült ki annyira, hogy felmondjon.

-        Én mondtam, hogy el kellett volna mondanunk neki – erősködött Ryan. Tulajdonképpen ő volt az egyetlen, aki nem örült annak, hogy titkolóznak.

-        Megcsalta őt. Katenek addig volt jó amíg nem tudott róla. Dolgozzunk.

Nem telt el pár perc, Kate jött ki Gates irodájából és miután eltűnt a liftben, a kapitány közölte velük, hogy hogy Beckett három hét szabadságot vett ki, mert még nem érzi magát 100%-osnak.

Kate legalább fél órát ült az autóban, mire annyira kisírta magát, hogy el tudjon indulni. Végigjárta azt az utat, amit fél éve. Anyja sírjához ment, és csak állt ott. Mintha válaszokat akarna, megoldásokat, a megoldhatatlanra. Aztán újra ahhoz a hintához ment, ami már oly sokszor segített neki megnyugodni. Most is csak ült benne, bár most nem esett az eső. Össze volt zavarodva, nem tudta mit tegyen. Úgy érezte elveszítette Castlet, de egy kicsikét azért reménykedett. ˝Biztos, hogy már nem kellek neki. Majd talál valakit, aki szülhet is neki˝ Ehhez hasonló gondolatok kavarogtak a fejébe. ˝Attól még beszélnünk kell˝. Órákig ücsörgött a hintába, már kezdett sötétedni és a szél is feltámadt. Lassan az autójához sétált és elhajtott. A hinta újra segített, már tudta mit fog tenni. Egyenesen a férfi lakása felé vette az irányt, de útközben a szél is erősödött és az eső is őrülten kezdett esni. Az ablakmosó lapátok őrült tempóban mentek, Kate éppen csak észrevette, hogy meg érkezett úti céljához. Mire a kocsitól a házig elért, csurom víz volt. Végignézett magán mikor a liftbe lépett és eszébe jutott az az éjszaka mikor ugyanilyen vizesen lépett be a férfi ajtaján, még egy halvány mosoly is megjelent, de olyan gyorsan el is tűnt. Mire észbe kapott már az ajtó előtt állt és már a csengőt is megnyomta. Nyílt az ajtó és Alexis állt meglepődve az ajtóban.

-        Szia Alexis, én csak… - csuklott el a hangja.

-        Gondolom apához jöttél, gyere be – beengedte és máris a dolgozószoba felé fordult – Apa, vendéged jött. Felmentem tanulni.

-        Kate – lepődött meg az író mikor kijött a szobából.

-        Én… Én csak… A francba…  - próbált egy értelmes mondatot kinyögni, de nem ment.

-        Gyere, ülj le és hallgass meg.

Kate engedelmesen a kanapéra ült és némán várta a magyarázatot.

-        Én nem csaltalak meg Kate.

-        De a fülbevaló, a képek – nézett értetlenül.

-        Az előtt a délután előtt, mikor Gina itt járt, kaptam egy e-mailt tőle, amiben azt írta, hogy vissza fog szerezni. Mikor eljött, és te visszamentél dolgozni ő megpróbált rám mászni. Ellöktem magamtól és valószínű akkor eshetett ki a fülbevalója is. A képeket pedig mikor én is megnéztem, láttam az időjelzést. Eszembe jutott, hogy én akkor éppen veletek dolgoztam a James Walls ügyön.  

Kate nem tudott megszólalni, csak nézett maga elé. Nem tudta hogyan is fogja fel a hallottakat. Egy hülyeség miatt rohant el, ha nem rohant volna el, hanem meghallgatja akkor a férfit, akkor még mindig terhes lenne.