Fájdalmas búcsú - 13. rész

Aznap már nem sokat dolgoztak és időben hazamentek. A kocsiban Rick vetet a bátorságot és elmondta Katenek, hogy ő már érdeklődött orvosoknál. Egy újabb kitörésre számított a nőtől, de helyette egy köszönömöt kapott. Meglepődött. Kate aznap újra Ricknél aludt. Szinte alig aludt már a saját lakásában. Miután beléptek a laskába, a férfi dolgozószobájába mentek és telefonálni kezdtek. A legtöbb orvos, akit felhívtak azt mondta hónapokat kell várniuk mire be, tudnak jutni hozzá, azonban mégis volt egy orvos, aki már másnap hajlandó volt megvizsgálni Katet, de egyelőre semmit sem tudott mondani. Kate kicsit jobban aludt aznap éjszaka. A remény lángja újra gyulladt és pislákolni kezdett. Reggel azonban mégis idegesen ébredt. Reggelizni sem volt hajlandó és még a kávéját sem tudta meginni. Rick hasonlóképpen volt, mint a nő, de próbálta nem mutatni és nyugtatni Katet.

-        Kate Beckett – szólt ki egy nővér a vizsgáló ajtaján mikor már a váróban ültek.

-        Minden rendben lesz – suttogta Rick a nőnek, megfogta a kezét és együtt besétáltak a vizsgálóba.

-        Kérem, vegye ezt fel, a doktorúr azonnal jön – nyújtott a nővér egy kórházi hálóinget Katenek. Elvonult a paraván mögé és átöltözött. Mire végzett az orvos is bejött.

Bemutatkoztak és a doki megkérte Katet feküdjön fel a vizsgáló asztalra. Rick egy széket húzott a nő mellé és a dokinak háttal leült. Megfogta szerelme kezét és finoman simogatni kezdte. Kate a plafont nézte, amíg a vizsgálat tartott és csak szorította a mellette lévő férfi kezét. Az orvos még elvégzett egy sor ultrahangos vizsgálatot is, aztán átnézte az eredményeket, Kate kórházi leleteit aztán visszament az aggódó párhoz.

-        Tud valamit tenni? – szegezte neki a kérdést azonnal Castle, miután látta, hogy Kate annyira ideges szólni sem tud.

-        Nos. A méhe tényleg rendkívüli módon roncsolódott. Alaposan átnéztem a felvételeket és a vizsgálati eredményeket. Azt hiszem, tudunk vele mit kezdeni és egy időpontot is tudok adni ha, megfelel.

-        Ez azt jelenti, lehet kisbabám? – találta meg a hangját Kate is.

-        Nem mondhatom, hogy 100% bármennyire is szeretném azt mondani. Természetes úton talán 50%, mesterséges úton ez nőhet egy kicsit, talán úgy 60-70%-ra. Beszéljék csak meg.

-        Rendben. Mikor műt. Az az 50% így is több, mint amit eddig mondtak – Kate hangja határozott lett.

Megkapták az időpontot, ami egy hónappal későbbre szólt és hazaindultak. Mindketten megnyugodtak, de még nem kezdtek el örülni. Még a java hátra volt. A műtét, az ellenőrzések és a kétség, vajon így lehet-e majd babájuk.

-        Rick – szólalt meg már este az ágyban a nő. Fejét a férfi csupasz mellkasán nyugtatta, miközben Castle a hátát simogatta.

-        Igen?

-        Nem szeretném elmondani a többieknek. Anyád és Alexis tudja ez normális. Gates is tudja, mert kénytelen voltam elmondani neki miért is kell egy újabb szabadnap. De nem szeretném, ha többiek tudnák.

-        Akkor nem szólunk. Azért megnyugodtál?

-        Igen. 50% az 45-tel több, mint amit eddig mondtak és ott van még a másik lehetőség – Kate most már megengedett magának egy apró mosolyt.

-        Addig nem adjuk fel, még legalább 2 kicsi Castle vagy Beckett nem futkos körülöttünk – mosolygott és Katenek egy szívből jövő nevetés hagyta el a száját, a baleset óta először.

-        Lökött vagy Castle. Előbb legyen egy, aztán dolgozunk majd még egyen.

A bolondozás után csakhamar mindkettejüket elnyomta az álom. Aznap éjjel Kate kettő kisbabával álmodott. Ikrek voltak és az övék voltak. A szörnyű tragédia óta először álmodott valami jó dologról és ez feltöltötte. Ami másnap nem kerülte el a többiek figyelmét sem. Szinte újult erővel végezte a papírmunkáját és bár aznap Castle nem volt vele, mert nekiállt egy újabb Niki könyvnek, néha még el is mosolyodott.

-        Beckett! Az irodámba! – kiáltott ki az irodájából a vaslady.

A nő megrezzent a szigorú hang hallatán, de felállt és besétált az irodába. Miután beért Gates becsukta az ajtót és a rolókat is leengedte, mert tudta a másik két nyomozó szemüket meresztgetve bámulnak befelé, hogy vajon miért is hívta be Beckettet.

-        Bármennyire is kemény vagyok, érdekel a beosztottjaim élete. Csak érdeklődni szeretnék kaptak-e valami bíztató hírt – kérdezte a kapitány.

-        Igen. Egy hónap múlva lesz egy műtétem és 45-50%-kal megnő az esélye, hogy saját gyerekem lehessen.

-        Örül neki Beckett – a hangja persze egy kicsit sem lágyult el – Bármennyire is vas ladynek hívnak, én is anya vagyok, és le a kalappal maga előtt. De ez maradjon kettőnk között.

-        Igen asszonyom – a kapitány bólintott és már vissza is tért a munkájához. Kate pedig elhagyta az irodát és ő is visszament a papírokhoz, de egy szót sem mondott kíváncsian néző kollégáinak.