Christine - 13. rész

Egy kávézó asztalánál ültek, Rick kívül, Christine pedig belül és szorgalmasan tátotta a száját. Castle nem akarta, hogy a kicsi összekenje magát a lekváros gofrival, így inkább ő etette meg. Közben pedig elgondolkodott, hogyan magyarázza el Kate apjának, aki pár óra múlva érkezik, hogy mi a helyzet. Hogy van egy unokája, hogy Kate azért lépett le, mert ő nem tartotta be az ígéretét, hogy a lánya lehet sosem fog felébredni.

-        Ppa – Christine hiába szólongatta az apját, az meg sem hallotta, hogy szólnak neki, csak gépiesen etette a lányát.

-        Ppa!

-        Mi az kicsi lány – tért magához Castle.

-        Nem téjem – és arrébb tolta a felé nyúló kezet.

-        Akkor menjünk anyához – felkapta a kezébe a kicsit, lerakta az asztalra pénzt és már kint is voltak.

Gyorsan a kórházba hajtottak. Remélte, attól, hogy Kate érzi Christine ott van, fel fog ébredni. Már feltűnt neki, milyen szoros kapcsolat van anya és lánya között. Azonban mikor beértek a kórházba, csalódniuk kellett.

-        Mr. Castle beszélhetnénk egy kicsit? – állította meg az orvos. Castle tétován a kezében lévő lányára nézett. Az orvos intett egy fiatal ápolónőnek, aki már ott is volt.

-        Szia, Mary vagyok, mit szólnál, ha keresnénk valami irtó szupert? – nézett a kislányra.

Christine csak ránézett az apjára, aki bólintott és ő már át is csusszant a fiatal lány kezébe. Szimpatikus volt neki és nagyon kíváncsi volt arra az irtó szuper dologra. Rick és az orvos pedig a közeli székekre ültek.

-        Mr. Castle, a barátnője állapota az éjszaka folyamán romlott.

-        Ez mit jelent? – vágott kétségbe esetten az orvos szavába.

-        Az, hogy egyre kisebb az esélye annak, hogy felébred valaha. Egyre mélyebbre sűlyed a kómába.

-        De én azt hallottam, hogy elég egy szag egy inger, vagy egy olyan személy, akihez közel áll és az segít. A lányunk az egyetlen olyan személy, akihez annyira közel áll, hogy visszahozza.

-        Ez így van Mr. Castle, de ne várjanak csodát.

-        Mennyi az esélye annak, hogy magához tér?

-        Mr. Castle ez…

-        Hallani akarom, hogy mennyi az esélye – vágott újra a doki szavába, de egy kicsit erélyesebben. Éreztetni akarta, hogy tényleg kíváncsi.

-        Rendben. Talán 25%.

-        Az kevés – horgasztotta le a fejét az író.

-        Az irodámban leszek, ha kell valami – állt fel az orvos és már magára is hagyta Ricket.

Csak ült ott és nézett maga elé. Eszébe jutott a hétvége, amit először töltöttek hármasban, amikor megismerhette a lányát és újra megismerhette Katet. Eszébe jutott az a szenvedélyes éjszaka, amit majdnem három év után újra együtt tölthettek. Megrázta a fejét felállt és besétált a szobába.

-        Szerbusz, kedvesem – mondta és egy csókot adott a homlokára.

-        Nem teheted ezt velünk, hallod, térj magadhoz Kate. Most találtalak meg titeket, együtt kell maradnunk.

-        Medjöttem – szaladt be a szobába Christine, nyomában a fiatal lánnyal.

-        Köszönöm, hogy vigyázott rá.

-        Nincs mit – azzal Mary már ki is ment a szobából.

-        Sia aja – szólalt meg újra Christine.

-        Adsz neki puszit? – kérdezte tőle a férfi, mire csak hevesen bólogatott. Oda adott puszit ahova apa mutatta neki, de nem értette anya miért nem ébredt fel, és mi az a sok micsoda rajta. Várta, hogy anya mondja neki hogy kiscicám, de anya azt sem mondta. Kicsi kezével odanyúlt Kate fejéhez és megrázta.

-        Tejjé fe – görbült lefelé a szája és már sírni is kezdett.

-        Anya nem tud most felkelni hercegnőm, beteg, de hallja, amit mondasz neki, és tudja, hogy itt vagy – ölelte magához a kicsit Castle.

-        Sejetlet aja.

-        Anya is szeret téged.

Abban a pillanatban valaki megköszörülte a torkát. Castle megfordult és meglepetten látta, hogy Jim Beckett állt az ajtóban.

-        Üdv, Mr. Beckett. Mióta áll ott? – suttogta dermedten az író.

-        Elég régóta ahhoz, hogy ne értsek semmit. Mit tettél az én Katiemel?