Fájdalmas búcsú - 20. rész

Miután a lány kisírta magát még sokáig ült a meleg vízben. Néha könnyezett, néha csak némán nézett maga elé. Kate egy kicsit magára hagyta Alexist, had fürödjön meg, ő pedig a konyhába sétált ahol élete párja a teát készítette. Castle a konyhapultnak támaszkodott, előtte egy kancsónyi forró teával. Lehorgasztott fejjel nézte a gőzölgő teát és még azt sem vette észre, hogy Kate mögé sétált.

-        Hé, minden rendben? – suttogta a nő miközben odabújt az íróhoz.

-        Meg kellett volna vennem neki azt az autót, még akkor is, ha nem engedte.

-        Richard Alexander Castle, eszedbe ne jusson magadat hibáztatni a történtekért. Egyikünk sem tehet róla. Rendben? – és a tenyerét Rick arcára simította, aki válaszul csak bólintott és megölelte szerelmét.

-        Gyere, vigyük be Lexinek a teát. Szerintem már végzett – mondta Kate és nyomában a férfival és a teával elindultak felfelé Alexis szobájába.

-        Alexis, apa vagyok – kiabált be Rick az ajtón, nem tudta, lánya hogy venné, ki ha simán benyitna úgy ahogy szokott.

-        Gyere – hallották a hangot és beléptek.

Alexis pizsamában összegömbölyödve ült az ágyon, felnézett a két felnőttre, akik a szobájába léptek és pillanatok alatt a nyakukban volt. Nem beszélgettek, csendben voltak. Alexis sírt, a két felnőtt pedig csak hagyta, hogy ő sírjon. Alexis akkor és ott egészen kicsinek érezte magát. Akkor nem érezte úgy, hogy ő egy felnőtt, hanem úgy, mint egy apró csecsemő, akinek védelemre van szüksége. Mert arra volt szüksége, védelemre. Megfogadta, ha az apja felajánlja újra, hogy kaphat egy autót, akkor nem fogja visszautasítani. Úgy gondolta, bár csak szólt volna az apjának, hogy menjen ki érte a buszpályaudvarra. De ő csak meglepetést akart. Miután megtudta, hogy elmarad az egyetemi buli, úgy döntött meglepetést okoz otthon és így telefonálás nélkül indult el hazafelé. Szinte alig volt ember a pályaudvaron, mivel késői busszal érkezett. Elindult arra, amerre a taxi állomás volt és akkor valaki elkapta a karját. Ijedten nézett oda, egy részeg ember volt, és abban a pillanatban fel is lökte. Ő hanyatt esett a férfi pedig már felette térdelt és a ruháit tépte szét. Alexis visított, kiabált és rúgkapált, ahogy tudott, egészen addig, amíg egy érzékeny pontján el nem találta a felette lévő férfit. Abban a pillanatban már futásnak is eredt, kiszaladt az állomásról az esőbe, miközben pedig hátrafelé nézett, hogy követi-e az-az ember elesett és mindkét térdét csúnyán felsértette. Elbújt, és azonnal hívta az apját. Elmondta mi történt, Castle pedig ragaszkodott ahhoz, hogy lányát lássa egy orvos, és a feljelentést is megtették. Most pedig az ágyon ülnek némán és vigasztalják a zokogó lányt.

Rick azt vette észre, hogy lánya már egyre nehezebb lett. Álomba sírta magát. Óvatosan lefektette az ágyra, betakarta és Katetel együtt a saját szobájukba mentek. Lezuhanyoztak és szorosan összebújva feküdtek az ágyon. Egyikőjük sem volt álmos, pedig már nagyon késő volt.

-        Miért van az, hogy mire minden jóra fordulna, addigra történik valami, ami elront mindent? – törte meg a csendet a nő.

-        Túl leszünk ezen is, és aztán minden rendben lesz. Próbálj meg ne idegeskedni, árthat a babának – simított végig a férfi a lapos hason és egy pillanatra elmosolyodott.

-        Tudom. Igyekszem vigyázni rá, de ne aggódj annyira.

Még váltottak egy csókot, aztán Kate Rick mellkasára hajtotta a fejét és átléptek álomországba. A következő egy hetük kemény volt. Castle örült volna, ha Alexis elmegy egy pszichológushoz, de ő nem akart és Kate a lány mellett állt, így meggyőzte az írót, menni fog az agyturkász nélkül is, és igaza lett. Pár hétbe beletelt ugyan, de Alexisnél már nyoma sem volt az átélt traumánál.

Kate hasa is egyre nőtt, Rick egy új könyve kezdett bele és rengeteg időt töltöttek a kis Bonnieval, aki úgy nőtt, mint a bolondgomba, szülei örömére.

-        Na, szóval, kedves szülők, úgy látom, hogy látom mit is várnak. Szeretnék tudni maguk is? – kérdezte az 5. hónapban lévő ultrahang közben Kate orvosa.

-        Persze, hogy akarjuk – szólaltak fel egyszerre.

-        Akkor mondom is. Maguknak kisfiuk fog születni.

Rickkel madarat lehetett volna fogatni. Örömében, ahogy felugrott, nekiment az ott álló nővérkének és majdnem fel is döntötte.

-        Szóval fiús anyuka leszek – mosolygott a kocsiban ülve Kate és közben a kezét a pocakjára simította. Már nem vezetett olyan sokat, mint régen. Ha együtt mentek valahova, hagyta, hogy Rick vezessen.

-        Ne aggódj, majd dolgozunk egy kislányon is – mosolyodott el Castle és félszemmel a mellette ülő nőre nézett. Kate komolyan nézett vissza.

-        Előbb szülessen meg ő Rick. Sokat harcoltunk érte. Végig csinálnád még egyszer? – nézett hitetlenkedve Rickre, miközben a piros lámpához értek.

-        Ha egy újabb csodálatos gyerek lehet belőle, akit veled kell felnevelnem, akár ezerszer is végigcsinálnám veled. Együtt! – és egy szenvedélyes csókot adott a nőnek.